Sporthirlap, 1939. július (30. évfolyam, 51-59. szám)
1939-07-29 / 59. szám, Második kiadás
8 NKIIIIB Augusztusban tesz a német-magyar visszavágó mérkőzés — A Sporthírlap tudósítójától. — Augusztus folyamán rendezik meg Berlinben a német-magyar kerékpáros mérkőzést. A júniusi budapesti válogatott viadalon — mint ismeretes ■— a németek győztek csekély pont- kítettpárok, alkatrészek óriási választékban IMftifSS&fl szaküzletben VSiMUSmV. VII., Thököly út 26 Kedvező fizetési feltételek. — Ezerképes árjegyzék ingyen különbséggel. A magyar csapat akkor csak hajszállal maradt el a nagyszerű német együttestől, sőt majdnem kiverekedte a döntetlent is. A németek erősen készülnek a visszavágó mérkőzésre. Ezúttal nagyobb fölénnyel akarnak bernünket legyőzni. Az előkészületek legalább is erre mutatnak. Tizenöt versenyzőjük már most edzőtáborban készül a viadalra. Az edző Kerékpárok, segéd, IdS'IW t ■ V motorosok, alkatré- 5^2^ szék részletre is ALFA, Dob utca egy tábort Rutt szövetségi edző vezeti. Az edzőtábor egyik legszorgalmasabb résztvevője Purann, aki egyben a repülővilágbajnokság egyik legesélyesebbje is. A világbajnokságon előreláthatólag csak Astolfi és Dsrksen lesz Purann számottevő ellenfele. Fejsport Múlt heti feladatunk négy képrejtvényének megfejtése a következő volt: 1. Hacacáré. 2. Egybekel. 3. Létérdek. 4. Golfütő. A pótkérdések figyelembevételével a díjak nyertesei a következők lettek: 20 pengőt: Dukász Károly, Dunakeszi, Frangepán-utca 23 Futballabdát: Csizmadia János, Balatonszabadi, Zsófia gyermekszanatórium. Egy piperecsomagot: Kormos Zoltán, Bpest, Hidegkuti-út 6. Utalványt tisztitőüzembe: Pongrácz Dezsőné, Bpest, Váci-út 6. Uszodabérletet: György Imre, Újpest, Megyeri-út 26. Negyedévig a Sporthírlapot: vitéz Hamvas Rezső, Dorog. — Barvitz Vilmos, Bpest, Kőbányai-út 31, vagyon-rajztár. — Balás Béla, Bpest, V. Kossuth Lajos-tér 11. Az első díjat és a vidékiek jutalmát postán küldjük. A helybeliek átvehetik kiadóhivatalunkban a délelőtti órákban. HÍM Jekinie Gigli legújabb filmje most készül Rómában. Heiberg Kirsten, az Ufa által felfedezett norvég filmszínésznő játsza a női főszerepet. Gigli előző filmje olyan nagy sikert aratott Párisban, Rómában és Berlinben, hogy utána egyszerre három újabb filmre szerződtették a nagy tenoristát. (Az előző Gigli-film Verdi életéről készült és két női főszerepét Morlay Gaby és Cebotari Mária alakította.) Garszonlakás kiadó: ez a címe annak a magyar filmnek, amelynek a felvételeire augusztusban kerül sor a Hunniában. Damita Lil, a párisi Kertész Mihály-filmek női főszereplője (akit a világhírű magyar rendező szerződtetett ki Hollywoodba is), amióta Flynn Errolnak, a Robin Hood címszereplőjének a felesége, nagyon ritkán filmezik. A filmgyárosok ezt már azért is helytelenítik, mert a szép színésznőnek jóformán mindegyik filmje nagy sikert aratott. Legutóbb az egyik angol filmvállalatnak sikerült szerződtetnie Damita Lilt, igaz, hogy csak egy szerepre. Damita Lil angol filmje is sikert aratott, pedig ez a címe: Péntek 13!... * Ezen a héten a budapesti mozikban felújított magyar és külföldi filmek kerültek a műsorra. A jövő hétre több új film bemutatását tervezik. Mozik műsora Bemutató mozik CASINO (Eskü-út 1. Telefon: 383-102.) fél 6, fél 8. fél 10. Szomb., vas., fél 4. kor is. Megbélyegzett asszony. (Victor Francon, Louis Jouvet.) Híradó és kísérő műsor. CITY (Vilmos császár-út 36. Tel. 111— 140.) 916, 948./HÓ. Szomb., vas., ünnep: Vii-kor is. Nem loptam én életemben. (Kigry Mária, Ili lesi, Latabár.) Ép testben ép lélek. Híradók. COUSO (Váci Antea 9. T-: 182—818.) Fél 6. fél 8. fél 10. Vas. és iin. fél 4-i kor is. Feketeszárú cseresznye. (Kay Francis, Nils Asbher.) Stan és J’an válik. Híradó. BÉCSI (Teréz-körút 23. T.: 121-313. 125- 952.) 6. 8, 10. Szomb.. vas. 4 órakor is. A sejk fia. (Riudolf Valentino és Ránki Vilma filmjének felújítása.) Táncolnak a kis matyók. Cirkvenica. Híradók- FÓRUM (Kossuth Lajos utca 13. T.: 189 - 543. 189-707.) Fél 6. fél 8. fél 10. Szomb.. vas.: fél 4.kor is. Bors István■ (Pászer, Tolnav.) Híradó. KAMARA (Dohány-utca 42. T-: 141-027.) 5. 8, 10. Vas.: 4-kor is. A sejk fil. r (Rudolf Valentino és Bánky Vilma filmjének felújítása.) Jugoszlávia gyöngye. Híradók. OMNIAJózsef körút és Kölcsey-u. sarok. Tel.: 130-125.) 5. V.7, 8. 'M0. 11- Szom. vas. 4. X XG. 7, 149. 10. 1412. Robin Hood. . (Erről Flynn, Olivia Havilland.) A rend katonái IG-Men). Híradó. RAI1 ICS (Xaszymező utca 22. T.: 120—364, 122—098.) ?16. V* 8. 9410 Szomb., vas.: n14-kor is. Nehéz az élet (Joe Brown, Leo Carillo, Duna Stefi.) Híradók. 2-ik hót! SC AbA (Teréz-körút 61) Tel.: 114-411.) 9.18. »48. Vd. Szombat, vas., ünnepnap •*•44 kor is. (Nyitott tető.) U* Bence. (Jávor, Gregus.) Magyar és Fort hír-URÁNIA (Rákóczi-út 21. Tel.: 116-046.) 5. negyed 3. fél 10. Vasárnap, napsp 943-kor is.) A Condor légió (Karl Ritter órásfilmje a panyol polgárháborúról.) Utolsó hétre prolongálva! Híradók. Jéghűtés. Utánjátszó mozik BROADWAY (VII. Károly krt 3. T.: 144- 212.) fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Szomb., vas.: fp 2 kor is. (Az első előadás mérfl.) Tehetséges család. (Allan Jones, Jarly Darland.) örök háromszög. Hír-CORVIN József körtőr és Üllői út sarok. T: 138—988. 139—581.) Fél 4, fél 6. fél 8./Hó Vas : fél 2-kor is. (F.Istii 1000 boly . 40-80 fillér.) Csodálatos szerelem, (Gustav Fröhlich.) Híradó és kísérő műsor. HOLLYWOOD (Bethlen-tér 3. Tel.: 142— 455.) V-4, VI6. 148. 1 i10. (Első mérs.) Feleségem a detektív. (William Powell. Agetelpki eeepkrbarling csodái. Kék mrs.r kabaré. Híradó. LLOYD (Hol'.an ntea 7/a Tel.. 111—994.) 4. 6.8. 10. (Első mérs.) Fia. Diavolo. (Sima Laurel és Oliver Hardy.) Kísérő műsor. . — , PALACH (BMAeHMt 19 9) 4. 6. 8. 10. (Első mérs.) 16 éven felülieknek: A külvárosi szálloda. (Annabella, Jouvet.) Ódon városok. Híradó: SAVÓT (Üllői út 4. T: 146 -040.) 4, fél 6, 9. Szomh.: fél 4, fél 7, fél 10. Vas.: 2, fél 4, fél .7, fél 10- Kölcsönkért kastély. (Tolnay, Ráday.) Magdát kicsapják. (Turay, Páger.) Vas: d. e. fél 11 Matiné: Veszélyes zóna. (Dolores del Rio.) SIMPLON (Horthy Miklós-út C2. T.: 268- 999.) Vs5-től folyt. Utolsó 9-kor. Vas: 1,2-től folyt. Utolsó 9-kor. Gyermekorvos. (Páni Hörbiger.) Feleségem a detektív. (William Powel.) Továbbjátszó mozik ALKOTÁS MOZI Gömbös Gy.-u. 11. Tel.: 355—374. 'Iá. 6, 9. Vas.: V.5, 7. ?10. Eleven ördög. (Dániel Darrieox) A Heardy fiú esete a szerelemmel. (Mickey Rooney.) BURAI APRILLO !Aréna tér. T.: 351-500.). ’/1 5. 6, 148, 9. (Folyt.) Vas.: 3, 6, 9 Pajkos hercegnő. (Isanelle MacDonald.) Honolulu. (Eleanoor Powell.) EI.DORADO (Népszínhős-utCa S.- T.: 133— 171.) fél 5. fél 8. 9. Vas.: 2. 5. 8.Tél 10. (Vas. d. e. 10 és 1412 matt Dé.) Asszony a válaszúton. Torockói menyasszony. VOMEROS (Herminn-út 1. T.: 296-17*.) 5. '1*9. 1410. Vas.: Vs 2. 144. V 16. 9. 10. (Este a kertben.) Honolulu. (Eleanor I’owes.) Magyar ősművészet. (Kultúrfilm.) Világhíradó. IPOLY (V., Csáky utca 5. T.: 292- 626.) 5. ’/1 8. ‘/sl0. Szomb. 4. 0, 8, 10. Vasárnap 2-kor is. A Heardy fiút szeretik a lányok. (Mickey Rooney.) Mesebeli játékboltban. Híradó. JÓZSEFVÁROSI (Kálvária-tér 7. Tél.: 134—614.) ‘(.5-től folyt., utolsó 9-kor. Szomb.: Vs4, ‘47, ‘410. Vas.: 3. 6. 9. (Első mers) : Az örök csavargó. (Micke,v Rooney, Wallace Beery.) Tavaszi tánc. (Manreen O‘Sullivan.) Ol.YMIMA !Erzsébet krt 26 T.: 342-947.) 4. 6.7, 1410. Vas.: 11. 2, 545, 148. 10. (Elsőn 40 fillértől.) Az örök csavargó. (Mickey Boorey, Wallace Beery.) A diadalmas férfi. (Willy Fritsch, Nagy Kató.) Híradó. OTTHON (Vili Beniczky utca 3-5. T.: 146—447.) .(:5, 947. V.10. Vas. 5.2-kor is. (Első mérs.) A nagy keringő. (Luise Rainer.) Látta-e már Trocaderót éjjel? PATRIA (Népszinház u. 13. T: 143—673). 4, fél 6, 9, sZomb fél 4, fél 7, fél 10. Vas. 2-kor is. (Első mérs.) Első tavasz. (Deanna Durbin.) Noszty fiú esete Tóth Marival. (Jávor, Szörényi.) Vas. d. c. matiné: Veszélyes zóna. (Dolores de Rio.) PHIlNIX (Rákóczi-út 68. Tel.: 144-434 ) 5, ‘/.7. '/.8. 9. V,\\. Szomb. vas. 3, 145. 6, '149. 9, 1411. (Első mérs.) Az örök csavargó. (Mickey Rooney, Wallace Beery.) Rembrandt. (Charles Laughton.) Híradó. KIÁLTÓ. (Rákóczi-út 70. T.: 139—497.) 'tó, 148 .9. 'öli. Szomb.. vas..: 142-kor is. ''‘öll-kor csak egy film és híradó mérsékelvárva!.) Tavaszi tánc. (Maureen O'Sullivan.) Hollywoodi Hotel. (Dick Power.) Híradó. SPORTHÍRLAP SZOMBAT, 1939 JÚLIUS 29. BOX itt az olimpiai ökölvívókeret! Tartalék keretet is állítottak fel Forray Árpád szövetségi kapitány az intézőkkel folytatott megbeszélése után összeállította a válogatott mérkőzésekre és az olimpiára készülődő keretet. A „főkeret“ tagjai a következő ökölvívók: Légsúly: Podány (B. Vasutas), Zseni (Lapterjesztők). Harmatsúly: Bondi (B. Vasutas), Bogács BTK. Pehelysúly: Frigyes BSzKRT, Csapogya BTK. Könynyűsúly: Mándi FTC, Németh F. MPSE. Váltósúly: Bene (B. Vasutas). Középsúly: Báron I. (Lapterjesztők), Jákus BSzKRT. Félnehézsúly: Szigeti FTC, Jászai WMTK. Nehézsúly: Nagy (B. Vasutas), Homolya FTC, Trumvel (Lapterjesztők). — Ez az úgynevezett főkeret, — mondotta a kapitány. •— Ez azonban még nem végleges. Az edzéseken és a versenyeken tapasztaltak alapján a szükséghez képest változni fog. Éppen ezért — no meg a kevés férőhely miatt — kijelöltem egy tartalékkeretet is. Ebből időnként behívunk a főkeretbe is versenyzőket. A tartalékkeretbe a következők kerültek: Kiss WMTK, Erdei MAC, Darai DTE, Gárdonyi-Gertner WMTK, Barinka FTC, Kaltenecker BTK, Torma II. BTK, Váczi-Vojákovits WMTK, Deli MPSE, Horváth BTK, Csontos FTC, Szolnoki BSzKRT, Vadász (B. Vasutas). A „főkeret“-be tehát 16 ökölvívó került. Ezekhez csatlakozik még az edzések során a főiskolai VB-re készülő öt ökölvívó: Korányi MAFC, Varga BSzKRT, Orosz MAFC, Baán BEAC és Ambrus MAFFC. Az olimpiai keret edzése hétfőn, július 31-én indul meg a Testnevelési Főiskolán. Edzésnapok: hétfő, szerda és péntek. A keret munkarendjéről ezeket mondta a kapitány: " Tulajdonképpen kétféle edzéstervet kell alkalmaznunk. Azok, akik előreláthatóan tagjai lesznek a jugoszlávok ellen augusztus 19-én kiálló válogatott csapatnak, erősebb iramban kezdenek és több munkát fognak végezni. A többiekkel fokozatos testedzést fogunk végeztetni. A jugoszlávok ellen nemcsak a főkeretből fogok válogatni, hanem előreláthatóan néhány fiatalt, sőt talán vidéki tehetséget is harcba dobok. A keret állandó foglalkoztatásáról ezeket mondotta Forray: — A megbeszélések után úgy látom, hogy a nagy cél érdekében mégis csak harmónia lesz majd a szövetség és az egyesületek között. De hiszen ez magától értetődő is. Egyelőre csak a B. Vasutas ökölvívóinak szabadságával van egy kis baj, de a Vasutasok elnöksége egészen bizonyosan megkönnyíti majd a helyzetüket és olyan beosztást ad a keret tagjainak, hogy az edzéseket a vasutas-ökölvívók is zavartalanul látogathassák. Hétfőn 6 órakor tartja első megbeszélését az olimpiai keret. KXMfl) Mai műsor 6.45: Torna, hírek, hanglemezek. — Utána: Étrend, közlemények. — 1: Hírek. _ 10.20: Felolvasás az ópiumcsempészetről. — 10.45: Mit nézzünk meg? — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 12: Harangúszó, Himnusz, időjárás jelentés. 12.10: Zongora. — 12.40: Hírek. — 12.55: Ének, zongora kísérettel. — 13.20: Pontos időjelzés, vízállásjelentés. — 13.30: Operettrészletek hanglemezről. — 14.30: Hírek. — 11.45: Műsorismertetés — 15: Árfolyamhírek. — 16.15: A jutási altiszt, képző iskola évzáró ünnepélyének közvetítése. — 16.45: Pontos időjelzés, hírek. — 17: Szlovák és magyar-orosz hírek. — 17.10: Seyfettin Asam török hegedűművész játéka, zongorakísérettel. .— 17.40: Légvédelmi előadás. — 18: Cigányzarje. —• 19-15: Hírek. — 19.25: Zenekari hangverseny. — 20-35: Előadás a Szepesség humoráról. — 21.05: Tánczenei —,21.40: Hírek. — 22-10: Cigányzene. — 22.40: Idegen nyelvű hírek. —■ 23: Szalonzene.---- 00.05: Hírek. Budapest II. 18: Hanglemezek. — 18.45: Előadás Lisszabonról. — 19.30: Mezőgazdasági félóra. — 20: Hírek. — 20.20: Hanglemezek. - ELSO: Időjárás jelenléte. Vidéki friss, egészséges levegő lengedezett három napon keresztül a juniorverseny során a Műegyetem körül. Hosszú eseménytelenség után mintha újra elküldte volna az erőtől duzzadó, egészséges vidék a képviselőit, talán az új Nagyokat és Mándikat. .. Mert ezek a vidéki fiúk nemcsak jóakaratú és elismerő vállveregetést kaptak az igyekezetükért. Ezek a fiúk boxoltak és győztek és kiütötték ellenfelüket, három első helyet, két második és egy harmadik helyet szereztek. A légsúlyú Körhöny és Fleischer máris „ellenfele” volna a fővárosiaknak, a harmatsúlyú Darai (Debrecen) máris élvonalbeli ökölvívó. Nemcsak itt, hanem remekül védekezik is. Boxolása látványos és mégis kemény. A szegedi Horváth k. o.-ja remek teljesítmény volt. Pompás szeme van ennek a fiúnak. Vércseként csap le az ellenfél hibáira ... Tehetségesek ezek a vidékiek és lelkesek ... Nem is maradnak sokáig vidéken! Rövidesen budapesti egyesületbe kerülnek. (Rájuk nem vonatkozik az olimpiai átigazolási tilalom.) És a vidék kezdheti elölről. Hogy ez egészséges megoldás-e vagy sem, arról nagyon sokat lehetne vitázni. Egyelőre örüljünk annak, hogy van újra utánpótlás a vidékről... ----------------------------------- Ma: futballdöntő ökölvívóéknál A MöSz 11 ezüstérméért folyó „ökölvívók Labdarúgó Bajnoksága" a mai nappal a döntőkhöz érkezett. Az eddigi mérkőzések után a bajnoki ranglétrán a Lapterjesztők csapata vezet, de csak gólaránnyal a BSzKRT előtt. A BTK a harmadik, a B. Vasutas a negyedik hellyel kénytelen megelégedni. Igaz, hogy még bármelyikük lehet bajnok, az igazi esélyes azonban a BSzKRT csapata. Ma délután fél 4 órakor a Lapterjesztők—BTK, fél 6 órakor pedig a BSzKRT—B. Vasutas mérkőzés kerül sorra a BVSC Szőnyi-úti sporttelepén. A döntőkre a csapatok az alábbi összeállításban állnak ki: Lapterjesztők: Egri — Trummel, Schmidt — Grossz, Sisa, Báron II. — Béla, Báron I., Ebergényi, Kopasz, Ellbogen. BTK: Kaltenecker II. — Rosenthal, Erdős — Lakatos, Csiszár II., Torma I. — Bogács, Torma II, Kaltenecker I., Hudák, Montora. BSzKRT: Szabó — Vépi, Czigler — Németh, Varga, Lovas — Ruzsán, Frigyes, Varga I., Bérczi, Horváth. BVSC: Bene — Farkas IV., Tarr — Artner, Viniczei, Podány — Szabó, Mitterer, Énekes I., Szalay, Bondi. ELTEMETTÉK SZÉNÁSI FERENCET, az ökölvívó szövetség tragikus hirtelenséggel elhunyt titkárát. Pénteken délután kísérték utolsó útjára a Kerepesi temető halottasházából. A szövetség nevében Faragó Tibor búcsúzott el a boxsport derék munkájától. Felelős szerkesztő és kiadó: GYARMATHY ISTVÁN. Fiókadminisztráció Szlovákiában: Novinárstvo St. Szobor, Bratislava, Schöndorfská 53. NYOMATOTT A STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT. KORFORGÓGÉPEIN. BUDAPEST, VIII. JÓZSEF.KÖRÚT 5. Felelős: Gystrii Aladár ixancatá. cínáns Döntők felé közeledik a kassai céllövőverseny Kassa, július 28. Pénteken teljes erővel folytak Kassán a honvédtiszti és altiszti céllövőversenyek. Ma már a kassai agyaggalamblövők is elkezdték a küzdelmet. Agyag galamblövés: 1. Bilkei Gábor 15 találat, 2. Kozák György 15 találat. Pisztoly: Tisztek: I. osztály: 1. Martiny Albert frigy (Székesfehérvár) 60/518, 2. Badinszky László őrnagy (Gyöngyös) 60/512, 3. Vadnay László őrnagy (Budapest) 60/508. II. osztály: 1. Takács Elek frigy (Debrecen) 60/510, 2. Lipták Antal frigy (Komárom) 60/506. Altisztek: ,1. osztály: 1. Takács Károly őrmester (Budapest) 60/512. II. osztály: 1. Lóránt Ágoston törzsőrmester (Budapest) 60/436, 2. Jeney János szakaszvezető (Mezőtúr) 60/435. A kispuskaversenyben Simonfay szds győzött. Simonfay állva 349, térdelve 384, fekve 389 egységet ért el. Megindultak a küzdelmek a hadipuskaversenyben is. Ebben a számban az első helyezett a Gömbös-vándordíját nyeri. vegyes hírek Egyelőre nincs többé külföldi rajtengedély! A MASz elhatározta, hogy a bajnokság előtt semmiesetre, utána pedig csak kivételes esetekben ad rajtengedélyt külföldre. A MASznak erről a rendelkezéséről illetékes helyen a következőket mondottál.: — Augusztus második hetétől kezdve ismét itthon összpontosul a magyar atlétika. A bajnokságokon valamennyi versenyzőnk itt lesz s utána is olyan eseményeket vett műsorába a MASz, amelyek szükségessé teszik legjobbjaink itthonmaradását. A MASz az idén külföldön ad versenyzőinek alkalmat a rutin szerzésére, egészen augusztus első hetéig. Azontúl azonban itthon kell megmutatniok, hogy mit tudnak. OTT DR. PRÉM LORÁNDOT, az OTT ügyvezető alelnökét, hivatalos kiküldetése és szabadságideje alatt, a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával, Ivándy Kálmán, az OTT alelnöke helyettesíti. ÖTTUSA VÁLOGATTAK A MAGYAR ÉS A NÉMET ÖTTUSÁZÓK Wünsdorf, július 28. A Német Olimpiai Bizottság aug. 6-ika és 9-ike között Wünsdorfban öttusa Válogató versenyt rendez, amelyben a legjobb német versenyzőkön kívül Magyarország, Finnország és Olaszország legkiválóbb öttusázói indulnak. Magyar részről Somogyi ezredes vezetésével a következő versenyzők indulnak: Petneházy százados, Bartha főhadnagy, Balázs, Bezzegh-Huszágh és Bolgár hadnagyok. A német csapat a következő: Mechteld, Korb, Bramfeld, Schlegel és Lemp. A verseny időbeosztása a következő: Augusztus 6, reggel 9 óra: tereplovaglás Döberitzcen. Augusztus 7, délelőtt 8 óra: vívás. Augusztus 8, délelőtt 10 óra: pisztolylövészet, délután 4 óra: úszás. Augusztus 9, délelőtt 9 óra: mezei futás. KERÉKPÁR VASÁRNAP REGGEL fél 7 órakor indul a balatoni kerület országos országúti versenyének mezőnye a budafoki országút 12-es kilométerkövétől. A versenyre 150 fővárosi versenyző jelentkezett, ami azt jelenti, hogy a versenynek a vidékiekkel együtt mintegy 220— 230 résztvevője lesz. TENISZ MEGHÍVTÁK MÜNCHENBE a magyar teniszcsapatot a müncheni válogatott elleni mérkőzésre. Hat férfi és négy hölgy játékos kapott meghívást. A mérkőzés időpontjában később fognak dönteni.