Sporthirlap, 1941. március (32. évfolyam, 18-26. szám)
1941-03-19 / 23. szám
4 így motoroztok ti... Kozma Endrével a Kismotoros Nagydíjon A magyar motorsport, életében nagy esemény volt a vasárnapi Kismotoros Nagydíj. A résztvevő sok kismotoroson kívül kivonult a Népligetbe a motorsport sokezer régi barátja, sok-sok régi és mai versenyző és valamennyien kiváncsiak voltak, hogyan fog sikerülni aRESC úttörő próbálkozása. Az érdeklődők között volt Kozma Endre sokszoros bajnokunk is, aki kivitte magával az egész KTT-mezőnyt is egy kis nézelődésre, tanulásra! Kozma körbe-körbe sétált a pályán, minden kanyarodóban megállt egy kicsit nézelődni s közben hol dícsérőleg, hol feddőleg csóválta a fejét. E fejcsóválásokhoz azután megjegyzéseket is fűzött. Ezeket a megjegyzéseket gyűjtöttük itt csokorba.) Az első előfutamban, indult Vágni és Esőér, a későbbi gysztes és második helyezett is. Vágaira különösen kiváncsi volt Kozma, hiszen KTT-tag, az ő tanítványa. — Nemcsak a motorja a legjobb az egész mezőnyben — mondta Kozma —, hanem tudásban is legfeljebb Zsótér mögött marad el. Ebben az éles kanyarban még nem egészen tökéletesen megy kár, hogy leteszi a lábát. Betonpályán erre nemhogy szükség nincs, de egyeniesen felesleges kockázat . . . — Zsótér sokkal jobb stílusban veszi a kanyart -- mondja valamivel későbben. •— Egészen kívülről vág bele, a kanyar közepén az út belső peremén fut, a végén pedig ismét kívülre kerül, így veszít legkevesebbet a lendületéből és így biztosabb is . . . Az egyik versenyző menetiránnyal szemben jön és láthatóan keres valamit az úttesten. Kozma kétségbeesetten kiált rá: — Állj meg azonnal! A versenyző megáll és Kozma megmagyarázza neki, mekkora baj származhatott volna abból, ha valamelyik versenyzőt zavarba hozza, megijeszti és így bukást idéz elő. Mikor azután a versenyző ijedten eliszkol a pályáról, hozzáteszi csak úgy félig magában: — Nem rosszakaratú ez a fiú, csak még nagyon tapasztalatlan . . . A kanyarodóból, most Petró (Csepel) tűnik elő és kissé imbolyogva tűnik el ismét a szemünk elől. — Nem jó, nem jó! — ingatja a fejét Kozma. — A pálya belsején kezdi a kanyart s így a végére nagyon kivágódik, elveszti az egyensúlyát és csak a szerencse mentheti meg a bukástól. . . A jóslat nagyon hamar valóra válik. Petró két körrel később bukott és kiesett a versenyből . . . Közben a pályát is bírálhatja Kozma. Kifogásolja, hogy a lyukakat finomra tört sóderral hintették be. — Ila már lyukas a pálya legyen lyukas! Akkor legfeljebb mindenkinek kerülgetnie kell a gödröket, vagy ha bele is fut valamelyik versenyző, hát megrázza egy kicsit Ez a sóder azonban könnyen becsaphatja a kezdőket. Ha valamelyik véletlenül kanyarban ráfut, akkorát bukik . . . Alig mondja ki, Kiss már korcsolyázik is kifelé az úttestről. De nem keréken, hanem a bőrnadrággal takart fején... Azután a döntőben ismét Vágai zúg f el előttünk. — Jó ez a fiú, de a motorja is nagyszerű — magyarázza Kozma. — Érthető is. ő a Mátra-gyár üzemvezetője- és a Bzsvét-lelkét -beleadta a motor előkészítésébe. Urbach nagy szakértelme és Vágai szortralma azután létre is hozta a mezőny leggyorsabb motorját . . . Kedden megkezdődik a vízilabdakeret munkája Simkó kapitány sportszerű életmódot és bajtársias szelemet kér és vár fiaitól , akik között egyelőre sok a beteg Simkó János vízilabdakapitány hétfőn este megbeszélést tartott a válogatott keret tagjaival. Bejelentette a fiúknak, hogy 13-án megkezdődik a keret komoly munkája. Ettől a naptól kezdve, egyelőre, már hetenként kétszer lesz edzés. Felszólította a játékosokat, közöljék, kik nem tudnak azonnal rendelkezésre állni és a komoly munkában azonnal részt venni. Nagy meglepetésre igen sok játékos kért felmentést az azonnali kezdés alól. Brandi és Hazai — betegségére való hivatkozással — március hó végéig kért szabadságot. Lehetséges az is, hogy Brandi egyáltalán nem tud ez évben a válogatott rendelkezésére állni. Lamóczinak kötőhártyagyulladása van, így ő is március végéig kért és kapott szabadságot. Tolnai és Mezei egyheti pihenőre kapott engedélyt. Laki pedig, akinek csonthártyagyulladása van, bizonytalan ideig kapott szabadságot. Lengyel úr hivatali elfoglaltsága miatt április közepéig kapott felmentést. Eleméri május 15-ig nem köteles megjelenni a vízilabdaedzéseken. A kapitány a bejelentés után a következőket mondotta a fiúknak: Kedden megkezdődik a keret komoly munkája. Felhívom tehát a keret minden tagját, hogy minden edzésen pontosan jelenjék meg. Ha nincs feje, azt vagy nekem, vagy Keserű Alajos művezetőnek előre jelentse. Aki többször mulaszt — akár igazolatlanul, akár igazoltan — annak részvételére egyáltalán nem számítok. Felhívom minden játékos figyelmét a sportszerű életmódra. Keddtől kezdve mindenki tartózkodjék a szeszes ital élvezetétől és a késői kimaradásokat mindenki szüntesse be. Mindenkit kérek, hogy a bajtársias szellemet élessze. Ne veszekedjetek egymással, ne bíráljátok egymást, hanem igyekezzetek segíteni egymásnak. Én magam is ebben a bajtársias szellemben kívánok veletek együttműködni, de ha szükséges, nem riadok vissza a szigorú eljárástól sem. Fogjunk össze, hiszen önként vállaltuk ezt a munkát és jó eredményeket akarunk elérni. Erre pedig csak baráti szellemben leszünk képesek. A vízilabdabizottság két javaslata: 1. Ne legyen váltóúszás a mérkőzések előtt! 2. Az I. B) osztályú csapatok is az I. osztályban játsszanak! A vízilabdabizottság legutóbbi ülésén néhány érdekes ügyet tárgyaltak. Az ülés elején megválasztották az időpontegyeztető bizottság tagjait. Ennek székesfővárosi tagja Repkényi, Gaddag és Keserű II lett. Ezután a MUE beadványát tárgyalták meg. A javaslat lényege az, hogy mivel a7. I. B) osztályú egyesületek szerepeltetik a legtöbb fiatal játékost, tehát ők levelik az utánpótlás zömét, kívánatosnak tartják, hogy az I. B osztály csapatai is résztvehessenek az I. o. bajnokságban. _ A javaslatot hosszas vita után 6:0 arányban megszavazta a bizottság. Most már csak az a kérdés, a MUSz tanácsa is hozzájárul-e a MUE javaslatához. Ha igen, akkor legalább egy hónappal korábban kell megkezdeni és legalább egy hónappal későbben lehet csak befejezni az idei bajnoki idényt. Ezután a vizilabda-váltóúszás kérdése került sorra. A felszólalók nagy része azon a véleményen volt, hogy a váltóúszás célját tévesztette s így felesleges. A másik tábor viszont vitatta, hogy — szifztidő előírásával — meg lehet őrizni a váltóúszás komolyságát és így fenn kell tartani az idei évadban is. Végül is a vizilabdakapitány áthidaló javaslatát fogadták el. Idén is bajnokságot hirdetnek a vizilabda-váltóra, de a bajnoki címért csak egy alkalommal kell a csapatoknak versenyezniük. E versenyben csak azok vehetnek részt, akik a legtöbb mérkőzésen játszottak. ASZTALITENISZ A KOLOZSVÁRI HAGIBOR SZEREPELT LEGJOBBAN A VIDÉKI ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGON A nagysikerű vidéki asztalitenisz bajnokságról érdekes képet kapunk, ha az egyesületek által elért eredmények alapján egyesületi rangsort állítunk fel. A pontozásnál a csapatversenyben , elért első hely 10, a második hely 5 és harmadik hely 3 pontnak számít. Az egyéni versenyben 5—3—1 a pontozás. Ennek a számításnak az alapján első a kolozsvári Hatiborg 55 pontal. 2. DiMAVAG 26 5. 3. Salgótarján 20. 4. DEAC 19.5. 5. Miskolci Előre 19. 6. ETO .7 5. 7. Ceglédi MŰVE 7. 6. Kolozsvári VSC 6,5, 10. MVSC 6. Pintén is erősíti az olasz főiskolás vívócsapatot Budapesten (a milánói versenyről Budapestre repül és kihagyja a torinói olaszmagyar összecsapást) Március 23-án nagy napja lesz főiskolás vívóinknak. A magyar-olasz válogatott főiskolai csapatverseny kerül sorra ezen a napon a Műegyetem kupolacsarnokában. Mint megírtuk, most már minden fegyvernemben, tőrben, párbajtőrben és kardban mindkét ország csapatát kijelölték. Az összeállításból kitűnik, hogy igen kemény és nehéz harca lesz a magyar főiskolás csapatnak. Az előkészületek serényen folynak. Vívóink csütörtökön együttes edzést tartanak a BEAC vívótermében. A verseny legkiemelkedőbb érdekessége Pinton bemutatkozása lesz. Pinton ugyanis 19-én Milánóban áll ki a magyarok ellen, de a milánói viadal után nem utazik Torinóba, a magyar-olasz válogatott verseny folytatására, hanem egyenesen Budapestre repül és itt erősíti — kardban és tőrben — az olasz főiskolás csapatot. Az olasz csapatot a padovai egyetem rektora, Carlo Anti is elkíséri Budapestre. SPORTHÍRLAP SZERDA, 1941 MARCIT® 19. A PKTSE nyerte a Bankliga ezévi kardvívó csapatbajnokságát. A bankbajnokság ezúttal igen szoros küzdelmeket hozott, három csapat végzett holtversenyben az első helyen és csak a győzelmi és tusarány döntötte el a helyezési sorrendet. Végeredményben bajnok: PK (Szűts, Köves dr. Baán, Prückler dr, Lukáts dr. Dorr.dr), 2. OP (Eötvös dr. Vitter dr, Szederkényi dr. Ugrón), 3. PMKB, 1, PTPi MOZI Ma, tegnap, holnap (Magyar film. Bemutatta: Fórum.) A mai idegek filmje. Két nap súlyosabbnnak bizonyul a szív mérlegén nyolc teljes esztendőnél. Kacagtató ötletek a halál árnyékában. S amit a nagy orvostanár mond a film elején. Az élet legnagyobb ajándéka az, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő. Ez nemcsak a szereplőkre vonatkozik. Ránk is, akik a nézőtéren ülünk. Drámai játék folyik a filmben s mégis több benne a kedves, mulatságos jelenet, mint a tragikus pillanat. És az a legérdekesebb, hogy ez egészen természetesnek tűnik. A film vége: felkiáltójel és három, pont. Akad néhány olyan részlet is, amely óhatatlanul a legjobb franciákra emlékeztet. Például egy különös zenekar kocsmai hangversenye és egy felolvasott szerelmi vallomás.* Szilágyi-Szabó Eszter játsza az aszszonyt, aki ma nem tudja elfeledni azt, ami tegnap történt s nem tudja, mi lesz holnap. (A cím erre vonatkozik.) A fiatal színésznő harmadik filmszerepét alakítja és izgalmasan érdekes egyénisége, sokszínű tehetsége pompásan érvényesül. Jávor Pál ezúttal ismét szerelmes fiatalembert játszik és mégis bonyolultabb, nehezebb feladatot kellett megoldania, mint egyéb hasonló szerepeiben, mert most egy kiégő szív utolsó heves fellobbanását kellett érzékeltetnie. A másik férfifőszerepben Somlay Arthur ragyogtatta művészetét. A mellékszereplők kara remekül szórakoztatta a közönséget. (Mály Gerő, Vaszary Piri, Litkey Irén, Wessely Pál, Misoga László, Juhász József, Maláryi Görbe, Kompáthy.) Bánky Viktor nagyon szépen rendezte a filmet, amelyhez Dolecskó Béla kitűnő kísérőzenét és egy fülbemászó „slágerszám”-ot szerzett. Zanzibar (Amerikai dzsungel-film. Bemutatta: City.) Hajó az Indiai óceánon. Tizban Zanzibar fele. Csak néhány utas. Fiatal leány titkos megbízatásban. Fiatalember, akinek csak egy célja van: a leány közelében maradni. Egy titokzatos idegen, aki a tengerbe dobja a hajó kapitányát . . . S a hajó fenekén ketrecekben vadállatok ’. Vihar. Az oroszlánok, tigrisek, leopárdok kiszabadulnak A hullámok a zanzibari partokra vetik a hajót. Vergődés a dzsungelben fegyvertelenül vadállatok között. Izgalmas kalandok. Végre megérkezés a Goru földjére. És hajsza a Szent Koponya után, amelynek birtoka a vad törzsek fölötti uralmat biztosítja. Az izgalmak fokozódnak. A bonyodalom súlyosbodik. Hőseink a vadak kezébe esnek, kínhalál vár rájuk. Kitör a vulkán. A láva rombadönti az ősi templomot. (Ez a film leghatásosabb része.) Tűzeső, kőzápor közepette menekül a vakmerő pár a zanzibari pokolból. «* A dzsungelfilmek nálunk is nagyon kedveltek. De az utóbbi időben ritkán kaptunk egy-egy dzsungelfilmet. A „Zanzibari‘ már ezért is örömmel fogadott csemege. Kane Lola és Craig James játsza a két főszerepet. De a legemlékezetesebb alakítást egy óriási néger nyújtja. Az igazi Bosambo, ahogy Wallace Edgar leírta. Bánhődás (Amerikai film. Bemutatta: Corso.) Néhány érdekes fejezet abból az amerikai életből, amelyet a regények, de főként a filmek már eléggé megismertettek velünk, akik egészen másféle életet élünk. A film cselekménye nagyrészt az alvilágban játszódik. Jól, valószerűn, érdekesen és újszerűen rajzolt képet kapunk a gengszterek társadalmáról. Különösen érdekes egy eredménytelen szökési kísérlet a korszerű börtönből. S a legizgalmasabb pillanat: a gyilkos maga viszi áldozata koporsóját a temetésen!... « Power Tyrone egy jólétben nevelt fiatalembert játszik, akinek az apját sikkasztás miatt börtönbe zárják. A fiú gengszterek közé keveredik, hogy megmentse az apját és a rossz környezetben is rendes ember marad. Az apa, aki kazánkovácsból lett milliomos és milliomosból rab: Arnold Edward. Mindketten kitűnő alakítást nyújtanak, sis hasonlóképpen kitűnő egy öreg ügyvéd szerepében Gripewin Charles, továbbá Nolan Lloyd, a gengszter alakítója. A női főszereplő: Lamour Dorothy. Gyönyörű! És milyen remekül énekli a dzsessz-dalokat!... A filmet Hathaway Henry rendezte. Nagyszerűen. A RÁDIÓ MŰSORA Szerda, március 19. Budapest I. (549.5 m.) 6.40: Ébresztő. Torna 7: Hírek. Közlemények. Étrend. Hanglemezek 10: Hírek. 10.20: Rákóczi Zsigmond. (Felolvasás.) 10.45: Díszhalak medencéje. (Előadás.) 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Harangszó. Himnusz 12.19: Hanglemezek. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 13.30: Surányi Rudit cigányzenekara. 14.30: Hírek 14.45: Műsorismertetés. 15: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 15.20: Martzy Johanna hegedül, zongorán kíséri, vitéz Ponprácz István. 15.45: Székely Mária zongorázik. 16.10: Amíg a marhából konzerv lesz. (Hangfelvétel.) 16.45: Időjelzés, hírek. 17: Hírek szlovák és rutizin nyelven. 17 15: A rádió szalonzenekara. 18: Hadviselés a sivatagban. (Felolvasás.) 18.30: Nikola Cvejics énekel zongorakísérettel. 19: Hírek magyar, német és román nyelven. 19 20: Kemény Ákos tazzongoraszámai. 19.35: Magyar önismeret. 19 40: Reményik Sándor verseiből előad: Major Tamás. 20: Az Operaház zenekara. 20.25: Külügyi negyedóra. 21.40: Hírek. 22: Oláh Kálmán cigányzenekara muzsikál. 23: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 23.25:Tánclemezek. 24: Hírek. Szilágyi a mezei bajnokság első esélyese a MAC-versenyen látottak alapján Mezei futóink első igazi erőpróbája — a MAC vasárnapi versenye — érdekes és szép küzdelmet hozott. Élvonalbeli hoszszútávfutóink közül csak Iglói, Szabó, Csaplár és Esztergomi hiányzott s igaz, hogy egy jó hónap alatt a formákban még igen sok eltolódás állhat be, de azért a látottak alapján már lehet következtetni az ezévi mezei bajnokság várható kimenetelére. KELEN, a MAC verseny győztese, máris ragyogó formában van. Egészsége teljesen rendbejött, most már semmi sem akadályozza a komoly készülődésben. Futásán különben már nyomát sem láttuk betegségének. Vasárnapi teljesítménye alapján feltehető, hogy a majd kétszer akkora bajnoki távon is meg tudja előzni azokat, akiket a MAC versenyén maga mögé utasított. SZILÁGYI nagyon erősködött, hogy egyáltalán nem futotta ki magát. Ezt különben nem is kellett túlságosan bizonyítania, mert az a sok száz atlétabarát, aki a Kelennel vívott végküzdelemnek szemtanúja volt, láthatta, hogy Szilágyiban „maradt’. Mindenkinek az volt az érzése: na, most hagyja faképnél szívósan küzdő klubtársét. Ez azonban nem következett be... Ettől függetlenül a bajnokság legnagyobb esélyese. NÉMETH, a MAC legszorgalmasabb atlétája futott be a harmadik helyre. Az egyetlen MAC-atléta, aki a várakozásnak megfelelt. Okosan harcolt, nem rajta múlott, hogy a hajrában ketten is megelőzték. Hosszabb távon feltétlenül vele is számolni kell majd. A HOSSZÚTÁVÚ MEZÉT BAJNOKSÁG TÖBBI EGYÉNI PÁLYÁZÓJÁT még nem láttuk. Reméljük azonban, hogy a Bszkrt vasárnap soron levő versenyén már ők is számot adnak felkészültségükről. Elsősorban Szabó Miklós formájára vagyunk kíváncsiak. RÁTONYI SANYI okozta a legkeserűbb csalódást. Egész héten egyebet sem hallottunk, mint azt, hogy milyen pompás formában van, még a verseny előtt kijelentette, hogy vele kapcsolatosan meglepetésre is lehet számítani. Ezzel szemben mi történt? Rátonyi az elsők között volt, akik a versenyt feladták... AMI A CSAPATOKAT ILLETI: a BBTE felsőbbségét igazolta a viadal. Remekül futott az UTE is. A Híres, Eper, Zoltay hármas, kiegészítve Gulyással és Sárvárival, pompás csapatot alkot. A bajnokságig minden bizonnyal a MAC csapata is kialakul majd. Szabó, Csaplár, Iglói, Németh adva van, csak az „ötösfogat” ötödik emberét kell még megtalálniok a kék-sárgáknak. Állítólag meg is találták Kálmánfi személyében. az évi regizett magyar női atlétikai eredmények Bogdánszky átigazolása miatt keveset versenyzett, de még így is sikerült a lista élére tornáznia magát. Az idei versenyévadban a budaiak kiváló hölgyatlétájától a magyar csúcs megjavítását, várjuk. Ez a csúcsjavítás viszont csak akkor következik majd be, ha Bogdánszky változtat a stílusán. Hasonló az eset Stockbauernél is. Igen nagy tehetség Horváth is, ő volt a legmegbízhatóbb és a legkiegyensúlyozottabb versenyzőnk az egész mezőnyben. A főiskolás hölgyversenyzőktől is szép javulást várunk. A pécsiek közül Várbogyai, Bíró és Harcos komoly nyeresége a magyar női atlétikának. (VII közlemény) Súlylökés Bogdánszky M BBTE 11.14 Stockbauer (Olimpia) 10.39 Horváth NTE 10.75 K. Buda TFSK 10.60 Várbogyai PEAC 10.54 V. Nagy A. DEAC 10.26 Bíró PEAC 10.18 Harcos PEAC 10 10 Takács TFSC 9.75 Nemere TFSC 9.64 Minden erejét a hosszú mezei bajnokságra összpontosíta a Mac A vasárnapi margitszigeti verseny tanulságait a MAC sietve levonta. A sokszoros mezei bajnokcsapat tartalékosan ugyan, de súlyos vereséget szenvedett és ez elég kellemetlenül érintette az egyesület vezetőit. Farkas Mátyás, a MAC edzője a legutóbbi edzésen ezt mondta: „ A BBTE veszedelmesen jó. Mi ugyan jobbak lehetünk, de nem szabad semmit könnyen vennünk és teljes erővel a hosszú mezei bajnokságra kell felkészülnünk. •Eddig azt gondoltuk, hogy Rátonyit a rövid bajnokságon indítjuk, mert az edzések alapján az volt a benyomásunk, hogy ott az egyéni győzelemre is komoly esélye van. A mostani verseny feladása nem erősített meg ebben a hitben. Neki is, a többiekkel együtt a 11 km-es mezei bajnokságra kell készülnie. Fülöpre én Vörösra már nem számíthatunk , nem kockáztathatjuk azt, hogy valaki csődöt mond és akkor oda a bajnokság. Iglói Mihály is közbeszól: — Megijedni nem kell, de félnünk jó lesz, h ha mindenki becsületesen dolgozik. A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n = */i. f · »/*. h « % Bemutató mozik ÁTRIUM f6. f8 flO Elnémult harangok BELVÁROST HÍRADÓ 10-től 24-ig folyt. Magyar-, Ufa-, Luce- és Fox-híradó. Kossuth Lajos azt üzente- Intim-híradó. Bevonulás Bulgáriába. Rajzfilm. CASINO 5. n8. flO. A nyugati győzelem. CITY h6. h8. hlO. Zanzibar. CORSO f6. f8. flO. Bűnhődés. DÉCSI f6. f8. flO. Alipang. FORTIM r 6. f8. h10. Ma, tegnap, h®.kmp. HÍRADÓ 9-től 24 ig folyt. Magyar-, Ufa-, Fox- és Lucc-híradó. Cigarettafüst. Intimhíradó. Bevonulás Bulgáriába. Rajzfilm. OMNIA 5. f8. flO. Eltűnt egy asszony. RADIUS f6, h8, flO. Iréné. ROYAL APOLLO f5, 7. £10. Olajváros. SCALA f5, 7, flO. A Manderley-ház asszonya. URÁNIA 5, n8. A nyugati győzelem. flO Európa nem válaszol. Utánjátszó mozik BROADWAY f4, f6, f8, no. Halaviska CAPITOL 11, f2, f4, f6, fS, flO. Kék madár. CORVIN f4, f6, fS, flO. Hazajáró lélek. ELIT f4, f6, h8. 10. V. 1. n4, f6, h8. 10 Notredamei toronyőr. HOLLYWOOD f4, f6, f8, flO. Szeressük egymást. KAMARA 11, 2, 4, 6. 8, 10. Tóparti látomás. LLOYD f4, f6, f8 fin Nem gyerekjáték. PALACE 11, 2, 4, 6. 8, 10. Árvíz India-PÁTRTA 4, 6. 8, 10. Eladó birtok. SAVOY f4, fG, fS, flO. Eladó birtok. SAMPLON f4, fG, f8, flO. A repülő ürdöögök. STÚDIÓ 31, f2, f4, fG, f8, flO. Pekingi lány. Továbbjátszó mozik AT KOTA S n4, n6. n8, “10 Kirwama. BELVÁROST 4, 6, 8, 10. A*, ifjú Edeson. BUDAI APOLLO f5, h7, 9. Mr. Moto a kalózok szigetén. ETIDORADO 4, 6, 8, 10. Mária két éjszakája. HOMEROS hő. 7 nlO. Duraparti randevú. IPOLY f4, f6, f8, flO. Zárt tárgyalás. JÓZSEFVÁROSI f4 ,f6, fS, flb. Zárt tárgyalás. OLYMPIA 11, 2, 4, 6, 8, 10. Szökevények. OTTHON n4, n6, n8, nlO. Szökevények. PHÖNIX 11, 1, 3, 5, ng, flO. Kacagó esték. RIALTO 11, 1, 3, 5, 118, 11. Zárt tárgyalás* baj nem érhet. Én két hét múlva már fogok tudni és a SBTE harmadik emberét vállalom. Elképzelhető, hogy Kelen és Szilágyi minden MAOistát megver, tehát négyünknek meg kell előznie a többi BBTE-futót. Ha Szabó, Németh, Csaplár és én formában vagyunk, ennek sikerülnie is kell. Akkor aztán azon dől el a csapatverseny, hogy mi ötödik futónk — Rátonyi, Kálmánfi, Szuha — vagy az ő ötödikjük — Hagymás, Keresztúri — végez-e előbb. Mint látható, a MAC-ban jól látják ez. ellenfél erejét és mindent megtesznek, hogy azt ellensúlyozni tudják. A mezei bajnokságban olyan nagy küzdelem lesz, amilyen már régen nem volt! „A legeredményesebb magyar atléta*4 Szabó József, akinek javaslata alapjárt a MASz az egyesületi bajnokság új rendszerét kidolgozta, eredeti javaslatához egy kiegészítő indítványt nyújtott be. Ebben az indítványban azt javasolja, hogy az egyesületi bajnoki versenyek egyúttal a „legeredményesebb magyar atléta’* címéért és az ezzel járó arany- éremért folyó versenyt is alkossanak. Szabó József úgy képzeli, hogy aki új bajnoki jelleggel felruházott versenyen helyezést ér el, annak pontjai ne csak egyesületének pontszámát gyarapítsák, hanem külön számítsanak az egyéni elsőségért folyó küzdelemben is. Számítsák hozzá ezeken kívül az A) válogatottban szerzett pontok kétszeresét és a B) válogatottban szerzett pontok egyszeresét is. A váltókban a megfelelő hányadot kapja meg az illető. Az ily módon az év végéig kialakuló pontversenyben legtöbb pontot szerzett atléta aranyérmet kamion „Az 1941. év legeredményesebb magyar atlétája** felírással, a második nagy ezüst, a harmadik kis ezüst, q, negyedik nagy, az ötödik kis bronzot. Hasonló díjazást javasol az illető atléták edzője részére is. Ezenkívül feljogosítaná a szövetség az egyesületeket, hogy saját kebelükön belül jutalmazzák azokat az atlétákat, akik a legtöbb pontot szerezték az egyesületüknek. A javaslat célja nyilvánvaló: serkenteni az atlétákat, hogy minél több bajnoki jellegű (és válogatott) versenyen vegyenek részt és igyekezzenek ott minél jobb eredményt elérni. A cél üdvös és a mód célravezetőnek látszik. Csak attól az egytől kell félnünk, hogy a számtalan statisztika között,, amelyet már eddig is vezetnie kell a MASz-nak, erre már nem jut elég idő és figyelem. Megfontolásra azonban feltétlenül érdemes a javaslat és azt hisszük, hogy a MASz is arnak találja. mit látott Kaposvárott az ökölvívó szövetségi kapitány Kaposvárott öt ökölvívó válogató mérkőzés volt vasárnap. A budapesti ökölvívókat elkísérte Kaposvárra Sulkó Béla szövetségi kapitány is. — Egészen jó mérkőzések voltak Kaposvárott — mondja Sulkó Béla. — Bogács biztosan győzött Podány ellen. Podány is jól verekedett, de a szemehéja felrepedt s ezért le kellett léptetni. Bogács azonban jobb volt. Bene kitűnő formában verte Kocsist. Torma II változatlanul tartja jó formáját. Azután Csontos is kitűnő. Kiss legyőzte ugyan Somodit, de nem elégített ki. — A kaposvári ökölvívók között — folytatja Sulkó Béla — találtam, egykét nagyon tehetséges versenyzőt. Fábián a légsúlyban, Ács a harmatsúlyban és Horváth a pehelysúlyban jeleskedett. A legtehetségesebbnek azonban a félnehézsúlyú Dévai látszik. Tizennyolc éves a fiú, 78 kiló. Nem kell sok idő hozzá, hogy megismerjék a nevét. — Hétfőn — mondja még a kapitány — az EB-keret megkezdte a közös edzést. Március 30-án újabb válogatómérkőzéseket rendezünk, aztán mégegyszer szorítóba állítjuk a válogatott keret tagjait. Az ott mutatott formák alapján jelöljük ki a legjobb nyolc ökölvívót, akik aztán majd az EB-én képviselik a magyar színeket. rjonA^] cikkek kiválóak. Felelős szerkesztő: Gyarmathy István Felelős kiadó: Kulcsár István NYOMATOTT A STÁDIUM SAJTÓVALLALAT BT KÖRFORGÓGÓFEIN, BUDAPEST, VIII. JÓZSEF-KÖRÚT 6. Felelős: Gyuri Igazgató