Sporthirlap, 1942. január-június (33. évfolyam, 1-49. szám)
1942-05-23 / 39. szám
ÁrMmi 15 pfennig (német) Olasparezásiban ........1.— 1. Előfizetési ára negyedévre! Belföldre ............9.2 1? Külföldre ..................4.— P fon UTE-pálya Újpest, Megyen út Május 24-én, vasárnap délután fél 6 órakor Újpest-IMM Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte negyed 5 órakor UTE—Juta kölyökbajnoki mérkőzés ** Az idei Nemzeti Bajnokság első osztályában elérkeztünk a hajrához. Már csak négy forduló van hátra, már csak négy mérkőzésen van alkalmuk csapatainknak a helyezésükön javítaniuk s a ranglétrán előbbre kerülniük. A vasárnapi, tizenkettedik forduló aligha, marad az előző tizenegy mögött érdekességben és színvonal tekintetében. Igaz, hogy a bajnokságot a WMFC-n és a Szolnokon kívül más csapat már aligha nyerheti meg, de a Csipr'l még mim nynte r.lig, mert a kitűnő szolnoki együttes még versenyben van. Ők ketten pályáznak a bajnoki címre, meg kell adnunk azonban, hogy a Csepel nagyobb eséllyel küzd ezért a büszke címért. Két „régi“ nagycsapatunk, az Újpest és a Ferencváros már csak tekintélyes távolságból nézi a bajnokságért, illetve az első helyért folyó küzdelmet. Az Újpest még „rámegy" a második helyre, a Ferencváros azonban legfeljebb gyenge helyezésén javíthat néhány győzelemmel. A Csepelnek nehéz harca lesz Szegeden, a kiesésre ítélt SzVSE ellen, de a Szolnok sem mehet biztosra a másik kiesővel, a Lamparttal szemben. A Ferencváros Diósgyőrött próbálja úgy-ahogy helyreállítani az utóbbi időben alaposan megtépázott hírnevét, az Újpest a MÁVAG-ot fogadja. Nagyon nagy harc lesz a Kispest—Gamma, a Sal BTC—Kolozsvár, a Szeged—Elektromos és az Újvidék—Nagyvárad mérkőzésen. A bajnoki táblázat állása vasárnap délután fél 4-ig (az SzVSE —WMFC mérkőzés fél 4-kor kezdődik) a következő: 1 1 ÚJPEST—MÁVAG Megyéri út, fél 6. Vezeti: Thomas dr. Újpest: Szikla — Balogh II, Bíró — Balogh I, Mészáros, Kármán — Ádám, Somlai, Szusza, Zsengellér, Juhász, MÁVAG: Tihanyi — Varga, Szabó — Opata, Szatmári, Siklósi — Gál, Muszka, Tőllesi, Kisuczki, Nagy III. Egyik csapatnak sincs már vesztenivalója, tehát nyilvánvalóan szép játékot láthat a Megyeri út közönsége. Lesz persze küzdelem is, mert az Újpest javítani akar helyzetén, a MÁVAG viszont már megmutatta, hogy „szépen" is tud meghalni. A lilák csapata minden részében jobb ellenfelénél ( ha nem )3 fölényesen, de biztosan kell győznie. Jóslatunk: 5:1 az Újpest javára. KISPEST—GAMMA Kispest, fél 6. Vezeti: Székely A. Kispest: Vécsey — Csizmadia. Gazdag — Szépfaldi, Villányi, Hidasi — Egressi, Nemes, Mészáros, Takács, Nagy. Gamma: Havas — Szilvási, Kónya — Király, Tóth I. Tagányi — Kincses, Tóth II. Palatínus, Horváth, Háray. A Gamma, csatársora szörnyen gólképtelenüljátszott múlt vasárnap az Újpest ellen. A Kispest csak tartalékos volt, és az utazás okozta fáradtság miatt kapott ki olyan súlyosan Szolnokon. A két csapat ma körülbelül egyforma erőt képvisel, a hazai pálya azonban a Kispest mellett szól. Jóslatunk: 3:2 a Kispest javára. LAMPART—SZOLNOK Halom utca, fél 6. Vezeti: Szőke II. Lampart: Szabó (Nemesi) — Havas, Tamás — Szenes (Purczold), Haraszti, Szomolányi — Gráf, Baranyai, Lukács (Benc), Hrotkó II, Tolvaj. Szolnok: Horváth (Kálóczi) — Csabai, Kispéter — Selmeczi, Szűcs, Fazekas — Szántó, Kolláth, Laborcz, Nagy, Korom. A Szolnok egyszer már megégette az ujját egy kieső (MÁVAG) ellen, valószínű tehát, hogy ezúttal jobban fog vigyázni. A Szolnok csatársora pompás formában van s csak az a kérdés, hogy a Lampart-védelem hogyan állja a harcot vele szemben. Jóslatunk: 3:1 a Szolnok javára. SalBTC—KOLOZSVÁRI AC Salgótarján, fél 4. Vezeti: Siklós. SalBTC: Szabó — Budai, Kiss — Marosi, Debreczeni, Mátrai — Bíró, Kovács, Vincze, Laczkó, Trón km Kolozsvár: Seprényi - Szaniszló II, Vass — Radnai, Telegdi, Csákány — ,Simon, Kovács IV, Bonyhádi, Szántai, Brassai. Legutóbb a SalBTC meglepetésre simán kikapott a MÁVAG-tól. A KAC jó játékkal is csak egyik pontot tudta otthon tartani az Elektromossal szemben. Bármelyik csapat győzhet egy-két góllal ezen a mérkőzésen, döntetlen is lehetséges, a hazai pálya miatt azonban mi „Stécé“-győzelmet várunk. Jóslatunk: 2:1 a Sal BTC javára. SZEGED—ELEKTROMOS Szeged, fél 6. Vezeti: Lantos. Szeged: Tóth — Szabó, Gyuris — Baróti, Kiss, Lakat — Báló, Harangozó, Kalmár, Toldi, Nagy. Elektromos: Bakon — Pa közeli (Török), Onódy — Pázmándy, Marosi, Török (Buzássy) — Rozsák, Barna, Ortutay, Tőös, Pálinkás. Mindkét csapat igen jó tornában van, főleg a Szeged dicsekedhetik pompás formával és remek eredményekkel. A Szeged a harmadik helyre tör s azonkívül be akarja bizonyítani, hogy a Ferencváros fölött aratott nagy győzelem nem véletlen műve volt. Az Elektromos győzelme nem lehetetlen, de nem is valószínű. Jóslatunk: 4:2 a Szeged javára. SzVSE—WMFC Szeged, fél 4. Vezeti: Nagy L. SzVSE: Papp —Sebők I, Lajtos I — Kalocsai, Koppány Sebők ITT — KorányiII Ti: Rajk V , Dikves „ ’.t, Kecskés. WMFC: IKK:Iy — Kállói, Szalay — Kapta, Olajkár IE (Corel, Gere (Városi) — Váradi, Marósvári, Szabadkai, Dudáés, Pintér. v Tizenöt hely választja el a két csapatot egymástól a ranglétrán s a bajnokjelölt csepeliek ennek ellenére sem mehetnek biztosra. Ha azonban nem játszanak elbizakodottan, biztosan kell nyerniük a mérkőzést. Már az is hatalmas meglepetés volna, ha az SzVSE megszerezné az egyik pontot. Jóslatunk: 3:0 a WMFC javára. DiMAVAG—FERENCVÁROS Diósgyőr, 5. Vezeti: Újvári F. BiMAVAG: Gáspár — Sós, Felföldi — Honfi, Tarán, Barin — Pendorf, Kertész, Füzér, Fazekas, Turbéki. Ferencváros: Csikós — Rudas, Szoykadi — Sárosi III. Polgár, Nagy II — Fürtös, Firta, Jakab, Sárosi I. Lukács. Talán a forduló legnehezebb mérkőzése a jóslás szempontjából. A Ferencvárosnak még teljes csapattal is nehéz dolga lenne Diósgyőrött, hát még tartalékosan! Szerintünk azonban a Ferencváros mindent belead ezen a mérkőzésen, csak azért, hogy megmutassa... Jóslatunk: 4:3 a Ferencváros javára. ÚJVIDÉKI AC—NAGYVÁRADI AC Újvidék, fél 6. Vezeti: Egner. UAC: Platz — Csillag, Avar — Hargittai, Máriás, Zsoldos — Lendvai, Pálfi, Janek, Radics, Welker. NAC: Sólymosi — Molnár, Demján — Ma kezdődik a német-magyar te Csak „papirost" van könnyű dolga a bajnokjelölt WMFC-nek Szegeden A Szolnok még az első helyért küzd, az Újpest már csak a másodikért, a Ferencváros pedig a becsületért Kettős mérkőzés Szegeden! Izgalmasnak ígérkezik az NB I XII. Sordinéja isniszmérkőzés 1. WMFC 26 18 6 2 74:41 42 2. Szolnok 26 17 4 5 82:40 38 3. Újpest 26 14 8 4 82:38 36 4. Szeged 26 12 9 5 82:44 33 5. Nagyv. 26 12 7 7 74:48 31 6. Ferencv. 26 12 5 9 104:62 29 TD Gamma 26 13 2 11 63:55 28 8. Elektr. 26 9 7 10 57:54 25 9. Kispest 26 11 3 12 62:78 25 10. DiMavag 26 7 9 10 56:60 23 11. SalRTC 26 7 9 10 56:69 23 12. Újvidék 26 9 3 14 43:83 21 13. Kolozsv. 26 8 4 14 48:71 20 14. Lampart 26 7 2 17 41:76 16 15. MAVAG 26 4 5 17 33:79 13 16. SzVSE 26 5 3 18 38:97 13 Vasgyári pálya ■ Diósgyőr -Május 24-én, vasárnap délután 5 órakor HMHHesmzeti Bajnoki mérkőzés * 1 SZOMBAT 1942 május 23 XXXIII. évf. 39. szám Megjelenik szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII. Reik Szilárd utca 4. sz. III. em. Távbeszélő: Szerkesztőség. .. H—64—99 Kiadóhivatal (csak délután 3 óráig) ........... 13—39—7? Levélcím: Budapest: 741. Postafiók: 57 Óriási harcot ígér a ma esti ökölvívó válogató viadal Legjobb ökölvívóink több, mint három hete készülnek a június 4-én Rómában kezdődő német-olasz-magyar hármas ökölvívóviadalra. A válogatott csapat készülődését csak Bogács betegsége zavarta meg. A kitűnő harmat súlyoó ökölvívó az orvosi vizsgálat alapján nem indulhat a három nemzet versenyén. Hogy ki helyettesíti, a ma esti válogató viadalon dől el. De akad még néhány olyan kérdés, amelyre ugyancsak ma este kapunk választ. Többek között arra, hogy a könnyűsúlyúban Vojnovits, vagy Papp, a középsúlyban pedig Csontos, vagy Szalay képviseli-e Rómában a magyar színeket. — Minden mérkőzésen óriási harc lesz — mondja ..Dobránszky.. István szakfel-, ügyelő. — Különösen nagy küzdelmet várok azonban a Vojnovits—Papp és a Csontos—Szalay összecsapástól. Csontos ugyan panazkodik, hogy fáj az arccsontja, de hát nem olyan fiúnak ismerem, aki emiatt feladná a harcot. Kemény össze, csapás lesz ez, hiszen Szalay szeretne visszavágni Csontosnak a bajnoki küzdelmek során elszenvedett vereségéért. — A Rómába utazó végleges csapatot —■ mondja még Dobránszky — a ma esti viadal után állítja össze Viniczei János szövetségi kapitány. Ez az együttes aztán pünkösdhétfőn délelőtt 31 órakor már edzést is tart, mégpedig szabadtéren. Rómában ugyanis szabadtéren rendezik meg a ,,három nemzet versenyét*. A ma este sorra kerülő válogatóverseny párosítása a következő: Légsúly: Miriszlay (Szolnoki LE)— Darázs (Törekvés). Harmatsúly: Padány BVSC—Erdei MAC. Pehelysúly: Torma I BTK—Svarkó MÁVAG. Könnyűsúly: Vojnovits BVSC—Papp BSzKRT. Váltósúly : Torma II BTK—Szabó BVSC, Szentgyörgyi BSzKRT—Kocsis BTK. Középsúly: Csontos FTC—Szalay BSzKRT. Félnehézsúly: Jászai WMTK—Kass MÁVAG. Nehézsúly: Szolnoki BSzKRT—Homolya FTC. A válogatóviadal ma este 8 órakor kezdődik a Sportcsarnokban. Erdély és a Délvidék lövészei is résztvesztek a MOVE Pestszentlőrinci TSE országos viadalán Lövészeink a hétről hétre megismétlődő versenyek során szombaton, vasárnap és hétfőn a 37 éves MOVE Pestszentlőrinci TSE országos nyílt céllövőversenyére vonulnak fel teljes számban. Az egységes és nemzetközi kispuskaversenyen közel 500 lövész és 60 csapat indulására lehet számítani. Ez a hatalmas szára méltóan sorakozik a MOVE Csillaghegyi TSE múlt héten lezajlott versenyén résztvett lövészek száma mellé. A pestszentlőrinciek vándordíjas versenyének másik érdekessége az, hogy az erdélyi és a déli végek lövészei is bejelentették a versenyen való részvételüket. A két kerületből induló versenyzők bizonyára tartogatnak egy-két meglepetést is a fővárosi lövészek számára. Élgárdánk tagjai egyébként valamennyien megjelennek a lőállásokban. Az egységes kíséreti puska versenyszámában Papp, Tarics, Koltai, Balogh és Szarka, a nemzetközi kispuskában pedig a fentieken kívül Somfay és Buday, no meg a HTVK kiválóságai is indulnak. Hölgylövészeink és a leventék is nagy számban jelentették be indulásukat. Déry Béla dz alelnök, szakosztályvezető ezt mondotta a versenyről: — Egyesületünk 1905-ben Pestszentlőrinci ,szemerei Lövész Egylet név alatt alakult meg a szemeretelepi lőtéren. 1910-ben változtattuk meg nevünket Kispest-Pestszentlőrinci MOVE Lövész Egyletre. Mai nevünket 1938-ban vettük fel. Azt hiszem, többet nem fogunk változtatni. A múltban már több olyan versenyt rendeztünk, amelyen még külföldiei is indultak. 1933-ig csak hadipuskaszámokból álltak versenyeink. Ettől az időtől kezdve átalakítottuk pályánkat s azóta kispuskaszámokból állanak a versenyeink. A múlt évben érdekes kísérletet tettünk. A verseny időtartama alatt hangszórókon keresztül zenével szórakoztattuk versenyzőinket. A kísérlet, bevált, mert az indulók a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak az „idegcsillapító“ zenéről. Ez évben sem marad el a zene. Az előkészületeinket négy héttel ezelőtt kezdtük meg. Lőterünket átalakíttattuk (új kövezés, betonozás stb.) s az OMLSz valamennyi tagegyesületét meghívtuk vándordíjas versenyünkre. Mint minden évben, azt hiszem, ezúttal is komoly sportesemény lesz a pestszentlőrinci kispuskaverseny. A pestszentlőrinci versenypálya a 42-es villamos végállomásától öt percnyire fekszik. Perényi, Juhász, Deményi — Kovács II, Szöllössy, Sárvári, Bodola, Halati. Erre a mérkőzésre sem könnyű dolog jósolni... Az UAC remek sorozatát a WMFC megtörte vasárnap, de kérdés, hogy ami sikerült a csepelieknek, sikerül-e majd a váradiaknak. Az az érzésünk, hogy csak félig. Az UAC-pálya azért mégis oroszlánbarlang marad... Jóslatunk: 2:2. ------------♦------------I. O. TARTÁLÉ BAJNOKSÁG Déli csoport ETO—RERG 2:1 (1:1). Erzsébet utca. Vezette: Pető. Mindkét csapat végig tíz játékossal játszott. Góllövő: Tamás és Mészöly, illetve Girtler. A NAGYVÁRADIAC csapata már pénteken délután útra kelt Szegeden át Újvidék felé. Az éjszakát Szegeden tölti és csak szombaton délelőtt utaznak tovább Újvidékre. Kísérő: Rónai edző és Krüger sportigazgató. Tartalék: Szurdi. SzAK-pálya Új szegedi sporttelep Május 24-én, vasárnap délután fél 6 órakor Szeged AK-Elektromos Nemzeti Bajnok] mérkőzés előtte fél 4 órakor Szegedi VSE-Csepel Nemzeti Bajnok] mérkőzés előtte háromnegyed 2 órakor SIEAC—Kecskeméti AC NB 111 mérkőzés előtte 12 órakor Szakaf—Makóiak csoportbajnoki mérkőzés