Sporthirlap, 1942. július-december (33. évfolyam, 50-100. szám)
1942-12-09 / 95. szám
.6 Az idei legjobb eredmények alapján csak hat pont különbség van az olasz és a magyar atlétacsapat között A magyar atlétika hívei és magjuk az atléták is a legnagyobb vállalkozással az idén az őszre halasztott magyar-olasz válogatott mérkőzés elé néztek. Mindnyájan tudtuk, hogy előzőleg a svédek, Európa palanistnyilag legerősebb atléta-nemzete ellen Budapesten sincsen keresnivalójuk, azt azonban titokban remélhettük, hogy az olaszok, ellen sikerrel állják meg a helyünket. Ez az erőpróba sajnos, nem valósult meg. Az olaszok az utolsó pillanatban elhalasztotték a mérkőzést, mint már nem először, amikor az erőviszonyok nem ígérnek számukra biztos győzelmet. Valóban, ha issszehasonlítjuk az 1942-es legjobb vetítményeket, azt találjuk, hogy f9/Sea*ja 6 pontnyi különbség multék:tikos olasz versenyzők javára. Pedig ősszel ők már nem voltak legjobb formájukban (a listában szereplő eredmények legnagyobb részét az év első felében érték el), a mieink viszont a svéd-magyar után éppen lendületbe jöttek. Az elmúlt év eredményei alapján ez lett volna a helyzet: 100 m: 1. Monti O, Facchini O és Solymosi M 10.6, 4. Szigetvári M 10.8. (Pontszám 6.6.3.3.) 200 m: 1. Monti O 21.6, 2. Marian O, Gyemes M és Solymosi M 22. (Pontszám 7:4.) 400 m: 1. Lanzi O 47.3, 2. Ferras- Sottol O 47.7, 3. Polgár M 49.1, 4. Marosi M 49.3. (Pontszám 8:3.) 800 m: 1. Lanzi O 1:50.4, 2. Harsány M 1:53.6, 3. Marosi M 1:54.2, 4. Pederzoli O 1:55.2. (Pontszám 6:5.) 1500 m: 1. Iglói M 3:54.2, 2. Harsányi M és Bertocchi O 3:55.2, 4. Vitale O 3:55.6. (Pontszám 4:56.5.) 5000 m: 1. Beviacqua O 14:31.8, 2. Szlágyi M 14:40.6, 3. Németh M 14:40.6, 4. Vitale O 15:03.3. (Pontszám 6:5.) 10.000 m: 1 .Szilágyi M 30:09.4, 2. Beviacqua O 30:54.8, 3. Kelen M 30:57.2, 4. Costantino O 31:43. (Pontszám 4.7.) no m gát: 1. Hidas M 14.8, 2. Kiss M és Facchini O 15, 4. Erstalé O 15.1. (Pontszám 3.5:5.5.) 100 m gát: 1. Kiss M .54.4, 2. Fl- Idput O 54.9, 3. Pálfi M és Factone O 55.6. (Pontszám 4.5:6.5.) Magasugrás: 1. Campagner O 198, 2. Dotti O 185, 3. Madas M 183, 4. Rodoslár M 182. (Pontarány 8:3.) Távolugrás: 1. Vermes M 740, 2. Levente M és Pederzani O 737, 4. Osseaa O 719. (Pontarány 4.5:6.5.) ■ Rúdugrás: 1. Romeo O 417, 2. Conchi O 410, 3. Kovács M 402, 4. Zsuffka M 390. (Pontarány 8.3.) Hármasugrás: 1. Dusnoki M 14.37, 2. Égi O 14.11, 3. Somló M 14.04, 4. Cuccotti O 14.03. (Pontarány 4.7.) Súlylökés: 1. Profeti O 15.28, 2. Horváth M 14.94, 3. Németh M 14.71, 3. Bertocchi O 14.39. (Pontarány 6.5.) Diszkoszvetés: 1.Consolini O 51.69, 2. Tosi O 51.43, 3. Horváth M 48.59, 4. Remecz M 47.46. (Pontarány 8:3.) Gerelyhajítás: 1. Várszegi M 70.73, 2. Csányi IXI M 64.30, 3. Mas O 61.37, 4. Matteucci 60.64. (Pontarány 3:8.) Kalapácsvetés: 1. Németh M 53.04, 2. Taddia O 52.51, 3. Castagnetti O 50.88, 4. Bíró M 48.40. (Pontarány 6:5.) Az egyéni versenyszámok alapján tehát az olaszok 96.6, mi 90.3 pontra tettünk volna szert. A két váltó az idén inkább az olaszoknak állt, úgy, hogy a legjobb eredmények alapján az ő győzelmükkel kellett volna számolnunk. .Ha azonban az egyes számokban az év végén javunkra történt erőeltolódásokat ■ számításba vesszük, bizony könnyen meglepetést csinálhattunk volna Bolognában. Ezen most már túlvagyunk. Most már csak az a feladatunk, hogy a jövő évi viadalra még jobban felkészüljünk és ha lehet, visszavágjunk az idén elmaradt mérkőzésért is. MOZI igazi férfiak Beszámoló a Radius svéd újdonságáról Érdekes, hogy csak most tiptunk olyan svéd filmet, amely az acélgyártásról szól, hiszen, ha a svédekről van szó, nyomban a svéd gyufára és a svéd acélra, kell gondolnunk.* A történet egy fiatalember lelki vívódásait tárja elénk. Az acélgyártás a háttér. A filmnek legtöbb jelenete az olvasztó kohók körül pereg, ott, ahol izzik, szikrázik az acél, ahol igazi férfiak dolgoznak, élet veszedelmek között. Korszerű film! Vasat olvasztanak az egyik kohóban savas akarat diódáit árat, jelszóval dolgozik a kohók mellett a fiatal mérnök, aki forradalmasítani akarja az acélgyártást. A könnyű acél feltalálásán fáradozik. Csak a találmánya, érdeke. Nem törődik azzal, hogy ősei kis öntödéje a nagy tröszt kezébe kerül, nem veszi észre maga mellett a fiatal lányt, csak azzal törődik, hogy a kísérleteihez megszerezze az anyagi alapot, mert most nemcsak önmagáért és a családjáért küzd, hanem szinte az egész emberiségért. Azazhogy valamivel mégiscsak törődik! A munkások elhelyezésével. Nem hagyjakenyér nélküli munkásait, akkor sem, amikor a Sdős-üzem belvad a nagy trösztbe. A család tagjai, a barátok nem értik meg a mérnököt, aki lassan mindenkivel szembe kerül, egy szerencsétless-é hatása alatt még önmagában vl, -de mutikaketivel, ekkor mégis visszaadja egy öreg asszony. Éppen, az az öreg asszony, akinek a fér-fé szerencsétlenül jár.. . Érdekes, értékes film: fimekes, mert olyan területre vezeti a nézőt, amelyen film ritkán szokott járni. Értékes azért, mert komoly művészeti színvonalat jelent. Nemcsak a pompás szereplők játékára célzunk, hanem elsősorban Lingberg Pál kitűnő rendezésére s ezenkívül a művészi képek egész sorozatára. * Windgren Olaf alakítja a feltaláló mérnök szerepét. Azokat a férfiakat, akik el tudnak merülni a munkájukba, akik szeretnek félrevonulni a nagy világ zajától, hogy eszméikért dolgozhassanak, akik képesek minden szórakozásról lemondani, hogy munkájukat diadalra vihessék, azok különösen , értékelni fogják ennek a tehetséges színésznek a játékát. A női főszerepet Hasso Slgne, a nálunk is jól ismert svéd színésznő alakítja. Most ■ is ő a film legjobb szereplője. Érdekes szerep jutott Rydelberg Georgnak, akit legutóbb a Babylon című filmben láttak. Akkor ellenszenves szerepet játszott, most ő a sajnálatra méltó reménytelen szerelmes. Az öreg Svanberg Toré különös beszédidodorával kelt figyelmet. Svanström Kafin alakítja az öreg asszonyt. Csak egy nagy jelenete van, de abban mesteri , Brest Gudrun az ápolónő. A többi szereplő közül még Strom Cari, Sjöberg Gunner és Berglund tűnik ki. Az elmaradt atlétikai ágak fellendítése érdekében értekezletet hívott össze a MASz Megemlékeztünk már róla, a MASz elnökének nyilatkozata kapcsán, hogy" a szövetség az utóbbi időben a fejlődésben elmaradt, vagy éppen visszaesett sportágak fellendítése érdekében szakértekezletet akar összehívni. Ez az összehívás most megtörtént. A szövetség december 16-ikán, szerdán tartja meg ezt az értekezletét az OSK tanácstermében és arra meghívta az egyesületek vezetőit, az edzőket, az idősebb atlétákat és más szakembereket. - Kétségtelen, hogy egyes versenyágakban a múlthoz képesti erősen visszamaradtunk akkor, amikor más ágazatokban komoly haladásról számolhatunk be. A visszaesés oka tehát nem az általános akadályozó körülményekben (a versenyzők katonai szolgálata, a háborús táplálkozási nehézségek, fokozottabb polgári munkaköre A Normandie fedélzetén játszódik le .Ez ~úszó város“éán a francia film. A Normandie volt a francia hajógyártás ékköve s valóban úszó város volt. Ezen a hajón forgatták ,a film sok jelenetét. Milliókat érő gyémántokat szállítanak.... hajón, dr .egy kis báj, .van... Shrion iliehel, .. ’ti'XL’.A francia jellemszínész a detektív, s ,hp. .Simán detektivfilmen szerepel, akkor így-; imészetesen nem hiányzik.a detektív sendő, mert hiszen ezek a hátrányok minden versenyszámban szerepelnek. Elsősorban a magasugrás és a vágtaszámok azok, amelyekben valóban komoly méreteket ölt a visszaesés. A körlevél ugyan a rúdugrást és a súlylökést is ide sorolja, a mi adataink szerint azonban ezen a téren a helyzet nem olyan veszedelmes. Reméljük, hogy az értekezleten nemcsak a bajokat állapítják majd meg, hanem találnak azok orvoslására alkalmas gyógyszereket is , és ezeket azután alkalmazni is fogják. A tehetségek felkutatásán és gondos nyilvántartásán kívül bizonyára javasolnák majd a szakértők olyan edzésrendszeri és változásokat is, amelyek alkalmasak a régen szunnyadó erények újból való feltámasztására. céllövés A DUNAKESZI MAGYARSÁG országos nyílt célövőversenyének részletes eredménye: . Kispiroka, verseny:1. osztály: 1, Balogh, MLE 285, 2- Csamanec (Sasétodi Vasutsai) 278, 3. Gyulai BSzKRT 262, 4. Palágyi Bfe'zKHT 262. — í1. o.: 1. Fábián MLE 284, 2. Vértesi MLE 384, 3. Fábián F. (Újpesti MOVE) 378, 4. Csonka SzVSE 277, 5. Szöllösi (Törckyi's) 275, 6. Grogus ISSE 274, 7. Ambrus SzVÉE 219, 8. Sebestyén (Szolnok) 265.,— III. b.: 1. Pintér (Testvériség) 278, 2. Hídvégi (Testvérség), 3. Béltoki (XIV. ker. levente) 275, 4. Nagy p. (XIV. ker. l.avenet) 275, 5..Pehl (XIV.'fcer. levente) 273. — IV. o.: 1. vítéző fe.anday MLE 269, 2. Mattyasovszky (Testvérisztj) 266, 3. Poppini MLE 266, 4. Besenyői DM 263, 5. Tóth (Grogod) 282.- — V. o.: 1. Bun (Testvériség ) 257, 2. Völgyi (M. Pamaiut) 254, 3. Szekeres (MOVE TE) 253, 4. Bollo (M. Pamut) 251, 5. Sauer(Testvériség) 251. — VI. o.: 1. Hermarll (M. Pamut) 258, 2. Szakács (Testvériség) 257, 3. Török DM 259. — Kezdők: 1. Simító BSzKKT 278, 2. Sziládi (Szeged) 270, 3. Nyersi BTK 269, 4. Reviczky (Cs. MOVE) 264, 5. Varga (Törekvés) 263, 6. Paulinyi MLE 260, 7. Bajoros BSzIRT 269, 8. Berta ZDSE 259, 9. Kocktur BSzKRT 259- 10. Romvári (Törekvés) 259. — Hölgy egyéni: 1. Enyingi HP SE 266,2. Bukovásh' (Balosi) 253 , 3. Németi' (MOVE TE), 242, .4. Várszegivé (Stanisci, 240, 5. Németi VSE 238. Csapatban: I) osztály: 1. Szogieli VSE 1367, 2. Törekvés 1347. 3 .Újpesti MOVE 1343. — C) osztály: 1. Testvériség 1358. 2. Újpesti MOVE 1344, 3. XIV. kar. Irvente 1330. — B) oszátly: 1. II. Magyarság 1294, 2. RSzKHT 1294, 3. Testvériség 126. K) osztály: 1. Törekvés 1235, 2. KozKBT 3264, .3. II. Mffl-gyarság 1239. DöMüvőpisztoly: 3. Balogh MLE 266, 2. Bereeliv HTVIC 263, 3. Takács HTSE 202. — Kezdők:. 1. Bakkii (Gs. MOVE) 243, 2. fárkas HTVK. 245,’31. Asztalos SzVSE 230. . Önműködő, pisztoly: 1. Takács NITSE 5.1 35, 2. Balog)! MLE 53728, 3. Szögöd (Tirekvi.'s) 52/29. — Kezdő!.: 1. Vértesi MLE 49/17,. 2. ifi, Farkas HTVK 49/16, 3. S’Zöts HTVK 49/14. • Hadipinztoly.: 1. Takács TITSE -S45, 2. Portim ML£V S4fi. 3. BerovHv HTVK 324. — Kezdők., 1. .Far]\»sis.• HTVK 354, 2. Makay. (Cs. MOVE) '332, 3. Kar'ácsonyi HTVK 299. Kapáslövés: 1. Szakács 40, 2. Száraz 48, 3. Illikovan' 47. MAMWMMAMWAMMMAMWWW LEVENTESPORT A budapesti X. kerületi „Szrvnt X.19*l*V‘ levente "Egyesület , a. levente ifjúság honvéd karácsonya . .Javára december 12-én, szombaton este 6 órai kezdettel a Magyar Mivelődés Házában műsoros estét rendez. Zenés számok, szavalatok, tréfás előadások, népdalok és bethtehemos játékok szerepelnek a műsoron. filmből az ízes humor sem. Az érdekes film hamarosan műsorra kerül s abban még két neves francia színész alakít vezetőszerepet: Morley Gaby és Berry Jules. A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n — ’1, f — Vz, h — v4, Sz ~ szombat, V . vasárnap Bemutató mozik ÁTRIUM Margrit-körút. T.: 154-024, 153-CS4. f4,. .1*6,8. S.:. V.: f2-kor is. Keresztúron. . (Tolkay, Ajfóay.) ■ . CORVIN 0116i-út. József-karil sarok. T-: 138-188, 339-584 K3. 5, nS. Sz, V.: 1-kor is. Styx kapitány leszámol. (Do Kova Soli’.m.) 2-11. déli LIBAK Teréz-körút 29. T.: 121-343 123 932. 12, 14, 16. 18. A kutató leánya (Rafínu, Fernandol.) 4-ik l't! FÓRUM Kossuth Lajos-n. 18. T.: 189-707. 189-543. 3. 5. 18. Vall-lsor is. Férfihű,sérf. (Páger, hulla, Tolna..) 8-ik hét! .KASZINÓ Eskü-tér l. T.t. 187-339. n4. nS, 118.1 Sz.: n2-kor is. V.: ll-kor, n2-kor is. Keresztúton. (Tolnay, Ajtey.) 4 ik hé!! KORZÓ Váci utca 9. Távk . 182-818. fi, 16. tS. V.: lkor !a A nap hőse. I (Chevalier.) 2-ik hét!. NEMZETI APOLLO Erzsébet-körút 4B. T.: 222-0112. 3, 5, 7 Sz.: 1-kor is V.: 11. 1. 3, 5, 7. Egy asszony visszanéz. (Tasnády Fekete, Jávor.) 2-ik hét! OMXIA Kölcsey-min. 1. T.: 130-123. f4. f6. I. Sz.: f2-kor is V.: l1-kor. 12-kor is tüzenet a Volga-partról. 4-ik hét! RADIUS Nagymező-utca 22. T.: 122-098. 120-564. ni. n6. 18. fez.: f2-kor is. V.: 11. ni, n6, n8. Igazi férfiak. (Hasso Signe). SCALA Teréz-körút 60. T.: 114-411 M. f6. 18. fesz. V.: 12-kor is. Keresztúton. (Tolnay, Ajtey.) 4-ik hét! SZITTYA Vilmos csízs/.árát 36. T.: 111- 140. f4, 16, fS/Sz. V.: f2-kor is. Egy aszszony visszánéz,Tasnády Fekete, Jávor.) 2-ik hét! URÁNIA Rákóczi-út 21. Távi.: 146-046. Z. 5. I.S. Sz.: V.: 1-kor, is. Tábori szín Mi (Finkenzeller, Heligen.) 2-ik hét! Híradó mozik - BELVÁROSI Petfifi. S.-utca ,6. T.: 181-244. 10-21-ig folyt. MaRi'orrUfá-»Lupe híradó. 'farka tánc (a ltöpfier-nővérek színes Skajt) II.i magyar otthonok. Tunisz. HÍRADÓ Erzsébet-körút 13. T.: 222-499. 9—21-ig folyt. Magyar—Ufa—Luce-híradó. -50 éves a társadalombiztositás. Tunisz. Kutyamosó.: (W. Disney.) Utánjátszó mozik BARLANG Károly-kurút S. T.: 422-722. 12. 14. 16. f8. Gentryfiszek. BELEZNAY Akácfa utca 4. T.: 225-278. 11, f2. 14, f6 f8. A négy testőr. BETHLEN Bethlen tér 4. T.: 225—003. n4 n6, n8. Sz. V.: n2-kor is. Kadétszerelam. , • CARITÓL Boross-tér 82. Távb.: 134-387. f2, 3, 5, 7. V.: l1-kor is. Csókolj meg. Valahol Oroszországban. CSABA Üllői-út 4. T.: 146-040. 14. IS f8. Sz. V.: 12-1 01* is. Kabátszerelem. DUNA Hohán-utca 7. 111-994. 14. fS. 18. V.: 12-kor is. Éjfélre kiderül. KAMARA Dohány-utca 42. T.::423-991. 11. fi. i’4. i6. f8. Harmincadik. 2-ik heti MESEVÁR Szent István-körút 16. T.: 114- 14. f6, i’8. V.: 1*2-1:or is*. Kadétszerelem. PEST Erzsébet-körút S. T.: 221-222. 11. 12. 14. fS. fS Alkalom. PATRIA Népszinház n. 13. T.: 143-678. 10-től 1-ig folyt. f2„ £4.. f«. fS. Halálos l'AÓk TOLDI: Rákóczi-út 70 T.: 223-443. 10. 112, 12, o4. n«. n8. V.: 11, 1. 3. 5. nS. Régi , nyár. ÚJBUDA Horthy Miklós-út 64. T.: 223- 999 f4. f6. 18. Sz. f2-kor is. V.s 11-kor, f2-kor is. Kadétszerelem. Továbbjátszó mozik ANNA Rákóczi-út 22. Távh.: 225-238. f4, f6, f8. Sz .: f2-kor is Lesz ami lesz. ATTILA Rákóczi-út S2. T.: 222-644 10. f2. f1,f6, f8. Toprini nász. BELVÁROSI Irányintos 21. T.: 284-563- M. fő. fo. f7. f8. V.: fi f.j-kor is. Régi nyár. BUDAI APOLLO Csalogány-utca 42. T.: OdHIOO. fi, f6. f8. V.: f3-kor v. Pinocchio. ERZSÉBET Erzsébet-körút 39 T. 422-401 11. fr 3, 5. n8. La Couga. 2-ik lét! HOMEROS Hernana-út 7. T . 196—178. 14. f6, fS, V.: f8-kor is. Régi nyár. .IPOLY Csáky-utca65 T.i 292-626. fi, M. (fS- fez. V.: t'2-kor is. Régi nyár. józsefvárosi Kajvána-rez . T.t m 1 316. f4, f6, f8, fez. V.: f2-kor is. Régi nyár. NYUGAT Teréz-körút 41. T.: 121-003, n4, n6 n8. Sz. n2-kor is. V.: ll-kor is. Szakadék felett. OTTHON Beniczky-utca 3. T.: 146-447. ni. , n6. ,n8. V.: n2-kor is. Pinocchio., RÁKÓCZI Rákóczi-út 68 T.: 426-328. H. I. 3. 5. n8. Pinocchio SZÉKELY Erzsébet-krt. 26T.: 228—425. TI, f2. f4. f6. fS. Árvíz Indiában. SZIVÁRVÁNY István-út 13, r. 228-020 n4, ti6, n8.. Évforduló. - TISZA . Nép®ziaház-utca SÍ T.: 133-171 14. 16. 18. V. 12-kor is. Intermezzo. TURÁN Nagymező-utca 21. T.s 1 JOGOS II, n2, n4, n6, ni. Pinocchio. A RÁDIÓ RÍ CSÓKA Szerda., fitemhír J. Budapest I (549,5 m): 5.40: üzen ez otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádió- Szolgálata. — 6.49: Ébresztő. Torna. — 7: Hírek. Közlemények. Refrgren -zene. 10: Hírek.. — 10.15: A Rádiózené Vár műsorából. — 11.10: Nemzetközi vizidzószolgálat. — 11.15: Keresztesny Erzsébet énekei. — 11.40: Kördpöc puszta hősi halottjai. Móric-., Pál ’cibeszálése. Fel aj vasáé. — 12: Harástigszó. Fulász. Himnusz. •* 12.10: A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. Vezényel: Seregi Artur. Közben 12.40: Hírek. — 13.20: Időjelzés, viszállásjelentés. — 13.30: Honvédeink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. — 34: Suki Tóni cigány zenekara. — 14.30: Hírek. — 14.45: Műsorismertetés.. — ■ 15: Árfolyamfürek, piaci árak, élelaniszerárak — 15.20: Budai mandolin zenekar. Vezeti: Horváti- 2. Oltán. — 15.50: Gyermekdélután. — 16.20: Hírek német, román, szlovák és ruszin nyelven. tanár. Felolvasás. — ’17.45: J. S. Bach: ITT. Brandenburgi koncert ’ (Gresor). Berlini filharmonikus zenekar. Vezényel: Furtwängler. — 18: Honvédurasár a Vitézi Rend Zrínyi csoportjánál, közreműködésével. — 18.50: Hírek. — 19.05: Részlet a La Fontaine irodalmi Társaság október 11-i Bartók—Kodály matinéjáról.. . — 19 30: A végrehajtó. Vígjáték egy felvonásban. Irta: Ábrányi Emil. Rendező: Barsi Ödön. — 39.15: Tanezono. _ -21: Külügyi negyedóra. — 21.15: Magyar nótái: Farkas .Liella cigányzenekari , mitztikai, Horn ,Lajde énekel. - 21.49: Hírek. — 22.10: Rádiózenekar. — 23.10: Beethoven: B-dúr vonósnégycs (ISO. mű). Budapest: vonósnégyes. — 23.45:, Hírek. Budapest II (288.5 m): 17: Azonos Kassa műsorával. — 18.40: Horváthné Veoreca Jutni zongorázik. — 19.05: Polgár zinc — 19.30: Olasz nyelvoktatás. — Itt: A Budafoki Munkásdatkör. Veréllyel: Kézirli-Klim:. Géz.1. — 20.25. .fiaflgitápok Háromszékből. A sepsiszentgyörgyi vártemplom. A közvetítést vezeti Skutistváni Nenas Irma..., i- x ■ Telt ház volt kedden a Schäferék bemutatóján Schäferék keddi bemutatója még sokkal nagyobb közönséget mozgatott meg, mint a vasárnapi. A vasárnapi rossz időjárás miatt otthonmaradtak kedden akarták pótolni az elmulasztottakat. Schäferék délelőtt 10 órakor nagy próbáit tartottak, valamennyi számukat átvették. Nemcsak a jégen korcsolyázók élvezték végig a szórakoztató főpróbát, hanem a hídon és a tóparton hatalmas embertömeg gyülekezett össze. (A mozgatható lelátók nem voltak felállítva és így az „ingyenes publikum” is kivihette részét Schäferék számainak megtekintéséből.’ Délután fél 4 órakor a korcsolyázókat leküldik a jégről, hogy a pályát előkészíthessék a bemutatóra. A „korcsozható“ lelátókat rövid idő alatt a helyeikre tolják, fellobogózzák az egész műjeget. . Négy órakor a számozatlan ülőhelyekre és az állóhelyre megiódul a roham. Aki előbb jön. .'-ibb helyet kap, ezért mind arjívi iparkodik a helyfoglalással, öt órára már táblás ház van. Negyed 6-kor kezdődik meg a műsor, amely a vasárnapival teljesen azonos, ami ■ A koronkszövetség II. osztályú bajnokságot készül kiírni a budapesti csapatok részére. A tervek szerint a MAC, WMTK, BKLE, BEAC, FTC II és a BKE II indulna e bajnokságért. Ha. lesz természetes jég, akkor rövidítsen. rtzeg is, indulnak a küzdelmek. ; Hubay (Hunby),. a., BKE volt. válogatott korongjátékosa visszaérkezett Budapestre. A keddi edzésen már részt is vett. Még ugyan messze van régi formájától, mégis lehetséges, hogy helyet kap a BKE bajnoki mérkőzést játszó csapatában. A korongjátékvezetők kedden délután szabálymagyarázó értekezletet tartottak. Igen nagy számban jelentek meg az érdekeltek.- Ugry látszik ez a irányban - is súlyt vet a szövetség az utánpótlás nevelésére. -Blázi (Blazsejovszky) dr. Kászonyi (Kneusel) , és Pálfalvi már részt vett az FTC hétfői edzésén. Igen jól mozogtak, különösen Pálfalvi. Megsem ’ látszott rá.Ha a hosszú ,,pihenő“. Válogatott formában van! SZERDA, 1942 DECEMBER, 1a p——» "■ Vasárnap rajt a jégkorong-bajnokságban! BKE-BBTE! Jégkorongsportunk az idei évben elég mostoha körülmények közé került. A külföldi portyák sorra elmaradtak, de a világítás korlátozása miatt a hazai edzések mennyisége is csökkent. A természetes jég pedig még késik... Az önállósított korongszövetségben mégis úgy határoztak, hogy az 1943. évi bajnoki mérkőzések első részét még december havában megrendezik. Nagyfontosságú mérkőzésekre kerül sor, mert csak a csoportgyőztes kerülhet be az országos döntőbe, amelyet a legjobb vidéki csapatok bekapcsolásával bonyolítanak le. Az idei bajnokság különösen érdekes lesz. Az egyletek egymás közötti edzőmérkőzéseiből nem lehet következtetni az erőviszonyokra.. Az FTC például még csak a napokban játszott először abban az összeállításban, amellyel a bajnokságban küzdeni fog. A BBTE tele van katonajátékosokkal. Emiatt egyszer ilyen, egyszer olyan csapattalkísérletezett. Aránylag még a BKE van a legszerencsésebb helyzetben. Szolgálatban, lévő játékos ugyan náluk is van, de kitűnő utánpótlással rendelkeznek, így nem okoz különösebb fejtörést, hogy kit is állítsanak be a csapatba. Sőt, lassanként az jelent majd gondot, hogy kit is hagyhatnának ki a csapatból. Csak db remek kis csapapatot hozott össze. A sorsolásban így alakult a fc bajnoki műsor: December 13-án 12 órakor BBTE —BKE. — 17-én fél 3-kor BBTE— FTC és 20-án fél 1-kor FTC—BKE. Amint láthatjuk, már az első forduló * eldöntheti az elsőség kérdését. De várjon rit, szól ehhez a Fradi? Véglegír .. . Vagy válogatottunk Budapest válogatott néven karácsonykor Berlinben játszik körmérkőzést. . . Csütörtökön #tc: A BBTE—KFTC vegyes a BKE ellen edzőfiérközést játszik. Lator Géza dr. ,a szövetség elnöke, a?. ideiglenes szövetségi kapitány számára kitűnő alkalom lesz ez a kevés komoly edzőmérkőzéssel rendelkező válogatott jelölteknek formájának éllenőrzéáér©. A BKE kedden reggel, tartotta utolsó edzését feBTE elleni bajnoki mérkőzéséig. — Jól mozogtak a fiúk — mondotta Csák István dr* a csapat * 1 edzője szeretnénk bekerülni %/, országos döntőbe. 46 játékot várok a fiataloktól annál is inkább, mert még nem dőlt el, hogy kik is utaznak Bírlilll. A héten már csak korcsolyáztatom játékoimat, örülök a tervezett csütörtöki vegyesmérkőzésnek, de aggódom is egy kissé. Bajnoki előtt nem jó az ilyen kemény összecsapás. Valószínű csapatösszeállításunk: Csák dr — Margó dr. Botond dr — Endrei I. Bán, Gosztonyi — Móricz, Endrei II. Elek és Pásztor. A szabályok szerint megengedett 10 játékost szerepeltetjük a mérkőzésen. Készenlétben van még Hubay és Erdődi is. A FŐISKOLA . KIJELÖLTJK A MAGYAR ,FŐISKOLAI VÁLOGATOTT VÍVÓCSAPAT TAGJAIT Bay ,Bély, dr. . afőiskolás vívók szövetségi kapitánya az egyes" fegyvernemekben a következő versenyzőket állítja szemben a padovai egyetem csapatával: Kard: Németh, Miksa, Élthes, Tartiék, Zsoldos és Radovich. . Tőr., Palóc^., Baltiazik, Nikolics. Tartalék:-- Szűcs.- - . ' .,, Párbactőri,Rerrich, Miksa! Bittér. Tartalék: Kovács BEAC. KOSÁRLABDA A KISOR budapest kerületi kosárlabdabajnokságának mai, szerdai •részletes műsora - a Rákóczi kereskedelmi tornatervné^.én: 3 órakor* Rákóczi, kér.—Mydách gibnt. ''Órakor .' Eötvös gina.--Félhői pár iskola. VÍVÁS Az idény utolsó Tivóversenyét (IX. osztályú kard) vasárnap, dícemaber 13-án rendezi, meg a HTVK. Felelős szerkesztői Gyarmathy István Helyettes szarkertő: Orbán Mihály Felelős kiadó: Kulcsár István .VTOMATOrI A STÁDIUM SAJTÓVALLALAT RT KÖRFORGÓGÉPEIN BUDAPEST. VIII JÓZSEF-KÖRÚT S. Felelősi Győry Aladár lyusza