Sporthirlap, 1943. január-június (34. évfolyam, 1-49. szám)

1943-06-12 / 44. szám

SZOMBAT, 1943 JÚNIUS 12. Magyarország főiskolai atlétikai bajnokságának első napja A hagyományokhoz híven az idén is pünkösd két napján rendezi meg a MEFSOK Magyarország főiskolai atlétikai bajnokságait. A nevezések kitűnően sikerültek. Az ország csak­nem valamennyi egyeteme és főisko­lája elküldi legjobbjait a József kir. herceg vándordíjáért folyó bajnoki viadalra. A bajnokság jelentőségét az idén még emeli az is, hogy fő­iskolás atlétáink már régen voltak ilyen jó formában, mint most. A versenyen elindul csaknem min­den számottevő főiskolás atléta. Nem hiányoznak a ludovikások sem. Igaz ugyan, hogy a ludovikások gyakorlatról tértek vissza s így nem tudtak rendszeresen edzeni, de így is van néhány jó helyezési, sőt győ­zelmi esélyük. Legerősebb gárdájá­val vonul fel természetesen a TFSE, a MAFC és a PEAC is. Vasárnap, az első napon 100 mé­teren (védő: Korompai DEAC 11.4) nagy küzdelem várható. Korompai­­nak, ha egészségesen áll rajthoz győznie kell, ellenkező esetben Mar­­jay, Szlovák és Madas nagyon meg­szoríthatja. 11 mp-en belüli időt vá­runk. 400 m­éteren (védő: Balás MAFC 51.4) a műegyetemi hármas: Balogh, Balás és Hrabéczi küzdelmébe csak Nagy TF szólhat bele. Dévényi meg nincs formában, 51 mp-hez közel futhatnak. 1000 méteren (védő: Lugosi MAFC 4:19.2) Kereszturi-Kuppis és Fekete a legjobb. Versenyben lesz Láng, Lugosi és a pécsi Sor is. 110 m gáton (védő: Görög dr BEAC) Agócs, Görög dr és Jár­my között dől el a bajnokság. Távolugrásban (védő: Levente PEAC 695) Levente győzelmét Kiss, Marjay és Terlaki igyekszik meg­nehezíteni. A rúdugrás (védő: Raffay TFSE 360) nyílt. Levente az esélyes, de győzhet Kenderesi, vagy a debreceni Bodnár is. Jók a TF-rúdugrók is. Súlylökésben (védő: v. Csapó LASE 13.85) Schmidtbau­r győzel­me nem vitás. Mögötte Győrök, Su­gár és Csányi S. a legjobb. Diszkoszvetésben (védő: Sik PEAC 41.38) Síktől az idén is nehezen le­het elvenni a bajnokságot. A helye­zésekért Garamvölgyi, Győrök és a pécsi Pál küzd. A női bajnokságban 100 méteren (védő: Nemere TFSE 13.9) Tóth Erzsi a legjobb. Legveszé­lyesebb ellenfele Zsuffa. Magasugrásban (védő: Demjano­­vits TFSE 145) Rohrmanntól 145 körüli eredményt várunk. 140-et ugorhat a tehetséges műegyetemi Miklós is. Súlylökésben (védő: Nemere TFSE 10.00) nyílt a bajnokság- Medren, Dombrádi és Ujfalusi küzd a legtöbb eséllyel. A pontversenyben az első napon előreláthatólag a TFSE, a MAFC és a PEAC szerzi a legtöbb pontot. A pontozás: 7—5—4—3—2—1. A bajnokság vasárnap délután 4 órakor kezdődik a BEJAC-pályán. m /N————— ■ ! A KliOK szombaton és vasárnap a BBTE-pályán rendezi a középiskolások e­zév­i atlétikai bajnokságát. Az ország csaknem valamennyi legjobb középisko­lás at­é­tája elindul a kéta­ijmes viadalon és a 33 vidéki középiskola között a visz­sza tért Erdély, Délvidék és Felvidék kö­zépiskolái is elküldik leg­jobb atlétáikat. A középiskolások bajnoksága mindig je­lentős esem­énye az atlétikai évadnak, mert ez a jövő reménységeinek nagy erő­próbája s ekkor láthatjuk, hogy mit vár­hatunk az atlétikai utánpótlástól. A baj­noki viadal minden évben alaposan pró­bára teszi a KISZK lelkes rendezőgárdá­­ját, de remélh­etjük, hogy a verseny le­­bonyolítása idén itt forma és zökkenő­­mentes lesz. Ma, szombaton déletd/ 9 órai kezdettől 9 magas távol, súly, diszkosz és gerely csapatba­j­nők sá­go­k és egyéni selejtezők, a 9­ egyén, magasugrás döntője, az 5x100 m -­s időfutamok és az öt próba egyes száma kerülnek sorra, délután 4 órakkor pedig a futószámok előfutamait, a rúd­ugrás és 110 m­-es gát döntőjét, valamint 97, ötpróba többi számait tartják meg. A döntőket vasárnap délután 4 órakor ren­dezik. Ami a­z esélyeket illeti, tavaly a csa­pa­­turjnokiságfokon a gyulai r. kath gimná­zium és a pécsi ,,Zrínyi” honvéd nevelő­­intézet osztozott. Az idén nem indulnak a pécsiek és távolm­aradnak az ugyancsak komoly erőt képviselő budapesti mező­­gazda­sági kö­zépiskolások is, így a gyu­laiak az idén még több eséllyel indulnak. A súlylik­­s kivételével ők az erélyesei valamennyi csapatbajnokságnak, úgyszin­tén a Szent Imre- és a Kromposzky-Ján­­dtordíjnak is. Legerősebb ellenfele a­ ba­jai és a kiskunfélegyházi tanítóképző, valamint a budapesti Széchenyi kereske­delmi canpami lesz. A c­spatbaj­no­kkságok védői a követ­kezők: Magas: Gyulai rk. g. 161 cm átlag. — Távol: Gyulai rk. g. 610. — Súly: Zrínyi 10.62. — Diszkóér: Zrinyi 31.64. — Ge­rely: Gyulai rk. s 40.SS. ■— 5x100 m: Zrínyi 57.3. Az egyéni bajnokságokat tavaly a kö­vetkezők nyerték: 100 m­: Szántó (Köl­csey g.) 11-4. — 200 m: Bánhalmi (Wes­selényi ker.) 23.3. — 400 m­: Tullafi­ J. (Győri bencés g.) 52.7. — 800 m­: Uzsoki (Széchenyi ker.) 2:05.0. —­ 1500 m: Vaskó (Sárospataki ref. tkp.) 4:19­4. — 110 m gát (90 cm-es gát): Kiss (Gyulai rk­­f.) 15.4. — Magas: Szántó (Szegedi kath. tkp.) 178. — Rúd: Prigly (Pécsi cisztercita g.) 350. — Súly: Garamvölgyi (Zrinyi) 12-47. — Diszkosz: Garamvölgyi (Zrínyi) 40.18. — Gerely: Tóth (Szarvasi ev. g.) 52.72. — ötpróba: Tóth (Szarvasi ev. g.) 3618 pont. Az egyéni bajnokságokra jósol- _meg­­le­het-etle­n nehéz. Az idén csak nél­ár­g kiemelkedő tehetség van Barth­ á. Bán­halmi), nem úgy mint tavaly. A legtöbb vám nyílt. En­b­eláthatókig a kevé­bé is­mert vidéki tehetségek közül kerül majd ki a legtöbb győztes. Ha az időjárás kedvezni fog és nem lesz erős szél, ak­kor minden számban nagy küzdelmet, jó­­eredm­ényeket és új tehetségek felbukka­nását várjuk. Egyénileg 100 méteren a­ szolnoki Bar­­th­a gry ezel m­­ét H­­­d­véger és Oz­­­rák­­ alig­ha tudja megakadályozni. 200­­ méteren Mintzer, Bakó, Tömösvári, Vackó a jobb név. 400 méteren Bánhalmitól nem lehet elvenni a bajnokságot. Közel végezik­ez hozzá Sámány. A 800 méter nyílt, talán a gyulai Paulinyi győz. 1500 méteren a vidékiek, a győri Turner M. és Juhász, a kaposvári Schützenhoffer a legjobb. 110 m. úton a nyíregyházi Bécsy ellen Nemes és Zsitva­i vesz­i fel a küzdelmet. Magasugrásban Hornon­nayt érthetet­len­ül nem nevezték, így a győzelemre legtöbb esélye a kaposvári Grollernek van. Távol­­ugrásban nincs kiemelkedő nagyság, 640-nel már könnyen lehet nyerni. Rúd­­ugrásban Homonnay távollétébe­n Zsitvai az esélyes. A súly­lökésben előreláthat­ó­­lag a gyöngyösi Kobold győz. pisák nge­­vetésben nagy küzdők­m lesz Köböd, a kassai Kircs és Kerkovits között. A gö­­r le­i vetés­ben Tóth, Szárkándy és Pöhm a legjobb. Az öt próba fel jogon ,,Sötét" szám. A GYÖNGYÖSI SE kerület­ versenyének eredményei: Serdü­lők: 80 m­: 1. Molnár A (filmn.) 10.1, 2. Gaál MGK 10.2, 3. Fiola GyLE 10.4, 4. Kruppa SoSE 10.6. — .‘WMt mn: 1. Molnár 45.2, 2. Fiala GyLE, 3. Nemes SoSE, 4 Ilontvári SoSE. — 10*00 in: 1. Gaál MGK 3:15, 2. Nemes SoSE 3:25, 3. Hont­vári SoSE, 4. Kruppa SoSE. ---• Magas: 1- Gaál SoSE 150, 2. Kruppa SoSE 145, 3. Molnár (gimn.) 140. Ifjúsági számok: M­) ni: 1­ Micsonai GyLE 12.2, 2. Práger SoSE 12.4, 3. Mát­rai GyLE 12,4, 4. Veras* SoSE 125. — 4110 m: 1. Micsonai GyLE 56.3, 2. Práger SSE 37, 3. Mákrsi GyLE 56.3, 4. Tőasér GyLE 59.1. — 3969 m­: 1 Gsépány TI GyLE 9,5.5. — 4xim ni: 1 GyLE (Mátrai, Molnár, Tő/.sér, Micsonai) 11.58, 2. SoSE 12.87, 3. GyLE B­.­­ Távol: 1. Kohold I GyLE 565, 2. Faragó MGK 515, 3. Fehér GyLE 506, 4. Veress SoSE. — Magas: 1. Faragó MGK 155, 2. Hont­vári S­oSE 150, 3. Veress SoSE 145. Súly: 1. Kohold I 12.05, 2. Kohold IT 10.09, 3. Fehér 10. — Diszkosz: 1. Kohold II GyLE 30.00, 2. Fehér GyLE 27.95. — Gerely.. 1 Kobold I GyLE 42.96. 2 Fehér GyLE 40.76. 3999 m felnőtt: 1. Csépány I GyLE 9.30.8. 2.­­Jvrajnyák SoSE 10:06.5, 3. Okai SoSE 10.10. A TESTVÉRISAG kerületi verben vének eredményei: Ifjúságiak. Gerely: 1. Harcos MRTSE 40.40, 2. Bauer (T’estv.) 34.50. — Távol: 1. Mogyorósi MRTSE 590, 2 Harcos MRTSE 585, 3. Lénárt (Testv.) 561, 4. Ér­di Asy (Testv .515. — Magas: 1. Remete­­ház' (Testv.) 157, 2. Harmati (Testv.) 155, 3. Lénárt (Testv.) 155. — Rúd: 1. Csiz­madia (Te­stv.) 290. — 100 m: 1. Harcos MRTSE 12, 2. Mogyorósi MRTSE 12.2, 3. Polik (Testv.) 1.3 — 409 m­: 1. Rudolf (Testv.) 53,8, 2. Haraszti (Testv.) 53,9, 3. Szalkár­ (Testv­.) 59,6. — 1500 m: 1. Sze­gedi (Tfistv.) 4:19.2, 2. Makrai (Testv.) 4:28,8, 3. Szalay (Testv.) 4:42.3, 4. Petek MRTSE 4:44.2, 5. Bárói MRTSE 4:52.4. Felnőttek: Gerely: 1. Gajdács (Tas­tv.) 49.53, 2. Csizmadia (Testv.) 40.97. — Tá­vol: 1. Gajdács 632, 2. Csizmadia 578. — Rúd: 1. Garamszegi (Testv.) 331, 2. Gaj­dács 310, 3. Morvai (Tcstv.) 280, 4. Csörgő (Tcstv.) 270. WERBŐCZ­ G —ÉRSEKI G. 57.55 A két gimnázium közti atlétikai viadal részletes eredményei: 100 m: 1. Hid­véger (Werbőczi) 11.2, 2. Erikai (Érseki) 11.3, 3. Kemény É 12­3, 4. Nagy W 12.8. 200 m: 1. Hidvéger W 25.1, 2 Hackl É 25.7, 3. Hendrel W 26.3. 400 m: 1. Pál­­völgyi É 58.1, 2 Ouoth F 58.9 3. Perlényi W 59 6 1000 m: 1. Guoth É 3:00, 2. Per­lényi 3:09, 3 Nagy­ 3.11 Magas: 1 Hid­­véger 160 2. Bukó W 155, 3. Kralo­­vánszky É 148. Távol: 1 Hidvéger 559, 2. Szeles W 538 3. Pallós É 511. Súly: 1. Bukó W 927. 2 Hendrei W 822, 3. Kniesz É 770. Diszkosz: 1. Bikich W 25.81, 2. Kniesz É 23 91, 3. Hendrei W 20.10. 4x100 m: 1. Érse­ki g. (Pallós, Kemény, Hackl, Felkai) 50.3, 2. Wer­bőczi g. 50.5. 4x400 m: 1. Érseki g. (Pallós, Pralovászky, Guoth, Pálvölgyi) Az ország legjobb diákatlétái indulnak a ma kezdődő országos KISOK-bajnok­ságban Több elsőosztályú szám is szerepel az FTC mai atlé­tikai versenyén Az FTC ma délután 5 órai kezdet­tel atlétikai versenyt rendez az Üllői­ úti pályán. A zöld-fehérek ver­senyén több érdekes elsőosz­tályú szám is szerepel a műsoron. Így a a 110 m gáton, magasban és hár­masugrásban (bajnokok kizárva) várható jó eredmény elsővonalbeli atlétáinktól. A felnőtt számok mellett ifjúsági versenyzők részére is írtak ki ver­senyt. Az ifik műsora 800 m és tá­vol I. osztályú számokkal bővül. Erre a két számira a helyszínen is lehet nevezni. IV Mátyásföldön rendezik vasárnap délután fél 3 kor a központi járás atlétikai bajnokságát, amelyen résztvesznek Cin­­kota, Sashalom, Rákos­sze­ntmihály, Rákoskeresztúr, Rákosi­igét, Mátyásföld legjobb leventeat­étái is. Az újvidéki Középfokú Gazdasági Tan­intézet atlétikai versenyének eredményei a köve­s korok: 100 m­ slíkfutás: 1. Kenes­­s­oy 12,4 mp, 2. Lódi 12.6. 3. Putnoki. — 4011­ m .Síkfu­tás: 1. Andrekovics 57.2 mp, 2. Kene­­­soy 56.6. 3. Juhász. — 1500 m síkfutás: 1. Kene­ssoy 4:53.5, 2. And­reko­­vics 3:56.7, 3. Lappan. — Matuisugrats: 1. Jedlicska 157 cm, 2. Vincze 152, 3. Put­­nicki 152. — Távolugrás: 1. Kalmár 564 cm, 2. Vineze 562 3. Jedlicska 553. — Hármas­ugrás: 1. Vincze 1176 cm, 2. Kal­már 1171. 3 Balogh 1090. — Súly­lökés: 5 kg-os súllyal: 1. Kalmár 11.95 m, 2. Balogh 11.61. 3. Pintér 11.48. — Diszkosz­­vet­éa: 1. Balogh 29.85 m, 2. Lódi 29.81. 3. Varga 27.81. — 4x100 m­ váltó: 1. II- évfolyam 52.5 mp, 2. I. évfolyam 52.5. Sátoraljaújhelyen a levon­tónap kereté­ben levente atlétikai versenyt rendeztek. Az etgyes reménysz­ám­okat a következők nyerté­k: 100 m: Karla, 200 m­: Szalkó, 400 m­: Fehér.­­Távol: Tunyogi. Akadály: Hatka. Mafraa: Tunyogi. Súly: Tunyogi. Gránátdob­ál: Losnyik. KELEN JÁNOS, a BBTE kiváló távfutója bejelentette a szövetségben, hogy a svéd-magyarra nem tud tökéletesen felkészülni s ezért le­mond a svédországi útról. Vadas József, a MAC 400 as futója felépült sérülésből é© részt vesz a büd­­szentmihályi leventék pünkösdhétfőn sorra kerttő bemutató viadalán. Zsuffka Viktor rúdugróba­jnokunk nem indul a győri ETO vasárnapi országos versenyén. Zsuffka még nem heverte ki teljesen az elmúlt évi motorbalestből eredő sérülését. A Csornai SE jól sikerül­t sport­­bemutatót rendezett, amelynek keretében atlétikai verseny is volt. Eredmények: 100 m: 1. Kiss 12.2 2. Jakab 12­8. 3. Kovács 12.9. Magas: 1. Márkus 140. 2. Tóth 140. 3. Király 140 Távol:­­ Kiss 525. 2. Jakab I 494. 3. Király 481. 4x100 m: 1. II. csapat (Rácz, Haszonits, Király, Kiss). 2. III csapat. Súlyi­­ Király 990. 2. Márkus 950. 3. Rédecsi 945. A SZEGEDI VSK atlétikai szakosztálya örvendetesen fel­lendült az utóbbi időben. Az egyesület­nek eddig főleg kitűnő hosszútávfutói voltak, hamarosan azonban a többi szá­mokban is szerepet fognak játszani a szegedi vasutasok. A hármasugró Zsótér 14.Q1-es ugrásával már bebizonyította képességeit. Varga betegen komoly edzés nélkül futott Kolozsvárott 400 gáton 58­2-t. Most már rendszeresen edz és az országos bajnokságon is komoly szere­pet fog játszani. A magasugró Szánthó, a tavalyi KISOK ba­jnok már most tud 185-öt. A 800-as Tornayt szolgálata gátol­ja az edzésben, de azért ő is igyekszik A távfutók közül Csonka, Gyetvai, Juhász, Tihanyi, Otruba és Kovács mutat szorgalmával jó példát a fiataloknak. Az edzéseket állandóan 40—50 atléta látogat­ja. A női szakosztály alakulóban van, az elmúlt vasárnapi női sportbemutató jó hatással volt. Máris sok lány jelent­kezett a női szakosztályba való fel­vételre. A szakosztály fellendülése első­sorban Kakuszi Ferenc intéző érdeme. ^■1 MEC—BEAC össze­csapás lesz a pünkösdi főiskolás evezősver­senyen Főiskolás evezőseink vasárnap rendezik meg hagyományos városon keresztül való evezésüket. A nyol­casok közül a Műegyetemi EC és a BEAC nyolcasa jelentette be in­dulását. A verseny vasárnap délben 12 órakor kezdődik. Rajt a budai Dunaágban lévő MAC-tutajtól, cél a Műegyetem előtt. A táv kb. négy és fél kilométer. — A MEC jól összeszokott együt­tessel veszi fel a küzdelmet — mondta Hollósi Frigyes, az edző. — Azt hiszem, győzni fogunk. Orszá­gos evezősversenyeken már meg­mutattuk képességeinket, remélem, most sem vallunk szégyent. Csapa­tom: Reményi, Stefanecs, Újhelyi, Pozsgás, Girschl, Schmidt, Karmi, Vadász vezérevezős és Turay kor­mányos. Györy Károly, a BEAC edzője viszont így beszélt: — Múltja révén a MEC az esé­lyes. Több edzéssel is redelkezik, mint mi. A BEAC Hungária-neve­­lés, hogy felnőtt- és négy újonc­­versenyzőm ül­­együtt. Szemre jól mennek, kérdés azonban, hogy a táv miként felel meg majd nekik! Érzésem szerint nem hoznak szé­gyent színeinkre. Tamási, Ssitár, Horányi, Kova, Horvátovics, Szabó D., Luctai, Szilvássy vezérevezős és Latinovich kormányos, összeállítás­ban szeretném indítani hajómat. ASZTALI TENISZ A pünkösdi sznnepek alatt Kaposváron kerül sorra Timnántúl asztali teniszbaj­noksága. A kaposvári versenyen a ma­gyar asztali, teniszezők színe-java elindul. írooHhWaP| _ 5* Pünkösd két napján Magyarország-Svájc válogatott kerékpáros viadal A pünkösdi ünnepek egyik kima­gasló eseménye kétségtelenül a Ma­gyarország és Svájc válogatott ke­rékpárosainak első találkozása lesz. Az igen­­ nagy érdeklődéssel várt nemzetközi kerékpáros tornán az eddigi szokásoktól eltérőleg a követ­­kező számokban mérik össze erejü­ket a válogatottak: vágtafutamok, 5000 m-es pontverseny, 4000 m-es üldözőcsapatverseny, 1000 m-es idő­futamok. A hírek szerint Nőt­ás már fel­épült betegségéből és pénteken je­lentkezett a kapitánynál, hogy sze­retne részt venni a svájciak ellen, nemzetközi tornán. Éles is hasonló­képpen kérte a kapitányt hogy­­ nagy összecsapás előtt próbálja k őt is s döntse el, hogy helye van-e a magyar csapatban, avagy sem. Szittya Rezső szövetségi kapitány még nem döntött a két versenyző szerepeltetése ügyében. A nemzetközi verseny mindkét na­pon fél 5 órakor kezdődik a Mille­nárison. Megérkeztek a svájci kerékpárosok és már edztek is a Millenárison Péntek délután 3 óra 40 perckor megérkeztek a Keleti pályaudvarra Budapest pünkösdi vendégei, a svájci válogatott kerékpárosok. A svájci válogatottakat Szittya Rezső főtitkár fogadta az MKSz nevében a pályaudvaron. A svájciak válto­zatlan csapattal jöttek Budapestre, Steinhauser főtitkár és Blattman edző vezetésével. A svájciak a verseny esélyeit ille­tőleg nagyon tartózkodóak. Csak anyit árultak el, hogy 1000 méteren 1:16, a repülőversenyben 12.3 az idei legjobb eredményük, az üldöző négyescsapatuk pedig 5:10-et fu­tott. A magyarokat még egyáltalá­ban nem ismerik és így nem tud­nak jósolni. Megkérdeztük Szittya főtitkárt, hogy ezek után mit vár a vasár­napi nagy összecsapástól. — Szilárdan bízom­ a magyar ve­gyes fogat győzelmében, — mondta nagyon határozottan. A svájciak megérkezésük után azonnal kimentek a Millenárisra és ott edzést tartottak. Az edzésfor­mák alapján állítja majd össze Blattman edző azt a négyesfogatot, amely az egyes számokban képvi­selni fogja a helvét szinekl 1787,AS­Ma, szombaton: UTE—MAFC a vízi­labdabajnokságért Az UTE újpesti uszodájában ját­­szák le ma délután fél 6-kor az UTE—MAFC I. o. vízilabdamérkő­­zést. Az első osztályba most beke­rült műegyetemistáknak nehéz dol­guk lesz a jó formában lévő UTE ellen. A MAFC-ot a MUE ellen leg­utóbb elért 2:0-ás győzelmében a szerencse is segítette, az UTE vi­szont simán verte a pesterzsébetie­ket. A főiskolai­­bajnokságot nyert MAFC-ot azonban képesnek tartják arra, hogy megnehezítse a lilák győzelmét. A két csapat összeállítá­sa: UTE: Magyari —­ Hejda, Nagy —­ Bözsi dr — Polonyi, Kisléghy, Papp dr. MAFC: Győrfy —­ Haáz dr. Há­mori — Szolgai — Nagy, Varga, Somoczy dr. Pünkösdhétfőn: Női, ifjúsági, fiú- és gyermekverseny Pünkösdhétfőn válogatott hölgy­úszóink szállnak vízbe a Nemzeti Sportuszoda nyitott medencéjében, hogy a közelgő dán-magyar hölgy­úszó viadalra készüljenek. A három számban valamennyi, a válogatás­nál számba jövő úszóhölgyünk el­indul. A 400 mé­eres gyorsúszásban Albach Edit indulására is számíta­nak. Ez azért lesz érdekes, mert Albach az idén még egyáltalában nem indult verseyen. A 400 gyorson kívül 200 mellre és 100 hátra is sor kerül. A hölgyszámokat hat ifjú­sági, fiú- és gyermekszám egészíti ki. Az úszószámok után kerül sor az FTC—MUE I. o. vízilabdamér­­kőzésre. Férfi és női torná­szaink Kolozsvárott A Mátyás-pajzsért folyó tornász egyéni és csapatbajnokságot pünkösd két napján rendezik meg Kolozsvá­rott. A férfi csapatbajnokságnak három esélyese is van. Az egyik a feljövő­ben levő és ifjú erőkből álló VII. kerületi leventecsapat, amely az országos csapatbajnoki versenyen nagy meglepetésre aránylag simán győzte le a Postás többszörös baj­nokegyüttesét. A másik esélyes a Postás. A Postás-tornászok a kolozs­vári versenyen akarják bebizonyít A Műkold VSC pünkösdkor motoros,­­ kerékpárversenyt rendez, amelynerk m­ű­­­sora a következő: Vasárnap: Országos ke­rékpár és kismotoros pálya verseny. R­ez­pülő főverseny, kezdők versenye, Miskola város kismotoros bajnoksága, motorveze­­téses selejtező, akadály- és üldöző csa­pat és üldöző motorverseny. Hétfőn: Or­szágos országúti veranov I—III. o. ver­senyzők részére. Táv: 146 km. Vaskereki­ leventék (60 km) és vaskerekes felhőnek (70) km versenye. tani, hogy a magyar bajnokságon csak pillanatnyi formahanyatlásról volt náluk szó. A harmadik esélyes a debreceni gárda. Az egyéni verseny sorsa nem két­séges. pataki Ferenc, a leventék jeles tornásza ma nemcsak a leg­jobb magyar, de a legjobb európai tornász is. A többi helyért Bántha, Tóth, Börtsök, Hajdú és Baranyai vív harcot. A női csapatverseny győztese min­den valószínűség szerint a vasár­nap diadalmasan szerepelt Postás­együttes lesz, az egyéni versenyben Gamaufné-Tóth Judit, H. Csillik Margit, Nagy Mária, Fehér Anna, Horváth Gizi és Tóth Magda győz­het. Mindenesetre örvendetes, hogy végre a MOTESz vidéken is rendez egy komoly tornaversenyt. Hivatásos ökölvívóink nagy harcot vívnak pünkösdkor Debre­cenben és Szolnokon Hivatásos r ök­ölvívóink a­ pü­nkfű­rt ünnepeken Debrecenben és Szalnok­on vívnak hírverő mérkőzéseket. Debrecenben pünkösdvasárnap a követ­­kező mérkőzések szerepelnek a műsoron Mareson — Tanam­ér, Konkoly — Bogot, Deli—Bernardo, Kubin­yi—Takács Szolnokon pünkösdhétfőn a következő párosításban lépnek szárítóba legjobb hivatásos öklözőink: More­jón—Papp, Konkoly—Bernardo Deli—­Bogot, Kubinyi—Maráczi. A hivatásos ökölvívó viadalokat Deb­re­cenben és Szolnokon is óriási érdeklődés előzi meg. A mérkőzések vezetői és pontozói tisztét az ökölvívó szövetség részéről Tokaji János, Szilágyi Gyula és Bartha Kátoly látta el. -----------------♦›----------------­ AZ ökölvívó utánpótlás SALGÓTARJÁNBAN nagyszámú közönség előtt mérkőzött az. SSE csapatával A budapesti csapat indulásánál is, érkezésénél is ..bajok'' voltak. Az indulásnál Listvai NSC ne­m jelent meg az érkezésnél pedig kiderült hogy Balogh és Dudás hiába utazott- az LSE nem tud nekik ellenfelet adni. A verseny előtt az LSE elnöke üdvözölte a budapesti ökölvívókat. Az Üdvösésre Abaházi József, a budap­eti csapat veze­tője válaszolt A verseny eredményei (e él a salgótarjániak): Kára II—Köves döntetlen, Kárai I győz Fekete ellen. Takács győz Bednai ellen Punnann veszt Török ellen, Pintér veszt­eség ellen. A mérkőzés után az eredménnyel elégedetlen fiatalkorúak hatalmas tün­tetést rendeztek így sem a Balogh Dudás bemutató mérkőzsét, sem Moeznik LSE mérkőzés nélkül győzelmét a mér­kőzésvezető nem tudta beje­­nteni A végeredmény 7:5 az LSE .javára VÍVÁS A MÁV SL június 19—20-án a M­ÁV Előre újonnan épített sportcsarn­­­idj­n (Tatai-út 95) nag­yszabású vasutas vívó versenyt rendez, amelyen az ország vala­­menyi vasutas vívója részt vesz A dön­tőket a Vasúti és Hajózási Klub dísz­termében bonyolítják le.

Next