Sporthirlap, 1943. január-június (34. évfolyam, 1-49. szám)
1943-03-24 / 22. szám
Mit várhatunk a csütörtöki fordulón? Az egyéni ökülvívóbajnokság küzdelmeit csütörtökön este 6 órai kezdettel folytatják a Sportcsarnokban. Ekkor a következő párok lépnek szorítóba: MOZI Már folynak Jannings Emil új tiinárfilmjének előkészületei Jannings Emil, a németek nagy jellemszínésze sok sikert ért már el tanárok alakításával. Most ismét hasonló feladatot kapott abban a Todts-filmben, amelynek építkezése már javában folyik a grunewaldi műteremben. A film címe ez lesz: A bolond professzor, Verhoeven Pál fogja rendezni. Az utóbbi éveikben minden Jannings-film kiemelkedő művészi eseménynek számított. Biztosan most is így lesz. Beck Andor dr főispán is megjelent a Jómadár szabadkai díszbemutatóján Bónyi Adorján Jérvadár című regényének filmváltozatát díszes körülmények között mutatták be Szabadkán. Ez volt a pompásan sikerült film legelső nyilvános elősadása. A díszbemutatón Szabadka társadalmának kiválóságai élén ott volt .Reök Andor dr főispán, Vojnits Gyula, a város országgyűlési képviselője és Völgyi János dr polgármester. Alómadár a Művelődés-fil alvállalat újdonsága. A vállalat részéről gróf Zichy Géza Lipótné elnök,Thurzó-Nagy László ügyvezetőigazgató és László Ferenc, a kölcsönosztály vezetője utazott Szabadkára, hogy részt vegyen a díszbemutatón, amelyen a Jómadár igen nagy sikert felsieít. A közönség félkeses üvem. |SiHwifi MMps Mi volt és mi várható még az egyéni ökölvívóbajnokságban ? Sicsindl Antal háznagy bírálata és véleményei a csütörtökön sorra kerülő második forduló előtt Az országos egyéni ökölvívóbaj-nokság első fordulóját vasárnap bonyolították le. A nagy küzdelmeket hozó fordulóról Staindl Antal, a szövetség háznagya, a MÁVAG szakosztályi igazgatója a következőket mondja: — A mai nehéz viszonyok hozott öklözőinknek nincs elegendő edzésük s ez a körülmény meglátszott a szorítóban felvonult versenyzőkön. Intkább a szív és az akarat harca volt az első forduló. A küzdelmek színvonala azonban így is kielégített. Arra a kérdésünkre, hogy ki tetszett legjobban a bajnoki címekre pályázó ökölvívóink közül, ezeket mondja Staindl Antal: — A legnagyobb örömet számomra a két vidéki öklözőnek, Ághnak és Dévainak szereplése hozta. Ha Ágiból lefaragják még apró modorosságait, élvonalbeli versenyzőink között is első lehet. Kitűnő öklöző Dévai is. Lendület, szív és akarás van benne. Bene Hlat, aki már „öreg rókának“ számít a szárítóban, valósággal lerohanta. Annál is örvendetesebb a két vidéki kitűnő szereplése, mert jó hírverői lesznek majd vidéken az ökölvívósportnak. Kitűnően öklözött Budák. Változatlanul vallom, hogy hamarosan legjobb öklözőink sorába küzdi fel magát. Erdeinek még sokat kell tanulnia. Vajda és Torma is remek formában van, Podánynak viszont már be kellene látnia, hogy ideje volna búcsút mondania a szorítónak. Egészen érthetetlen előttem Homolya fejvesztett szereplése. Egyik szabálytalan ütés után kettővel jött s a másodszori figyelmeztetés után le is léptették. Egyáltalán nincs meggyőző formában. Szerintem esze akkor is megverte volna, ha nem léptetik le. örvendetes Sárközinek, a MAC nehézsúlyújának visszatérése. Hogy mit tud, ezúttal még nem bizonyíthatta be, mert Magyar nem volt komoly ellenfele. Annyi azonban bizonyos, hogy ha Sárközi egy ideig nem lett volna hűtlen az ökölvíváshoz, ma nemcsak idehaza, hanem a külföldön is ismert nevű nehézsúlyú versenyző lenne. Légsúly: Varga BSzKRT—Hámori FTC, Hudák BTK—Ágh (Érsekújvári LE). Harmatsúly: Erdei MAC— Barta NSC, Miroszlai (Szolnoki LE)—Padány BVSC. Pehelysúly: Váczi (Csepel)— Samárjai (Csepel), Horváth BVSC—Selmeczi FTC, Korvnyasúly: Marton BTK—Gál FTC, Vajda BVSC—Sárvári MÁVAG. Váltósúly: Baráth (Csepel)—Strincz BSzKRT, Torma UI BTK—Szabó BVSC. Középsúly: Farkas BVSC— Kass MÁVAG, Németh (Csepel)— Sturm BTK. Félnehézsúly: Tamási BVSC—Dévai (Kaposvári LE), Bene III MPSE—Kovács (Újpesti SE). Nehézsúly: Komolya FTC— Sárközy MAC, Magyar NSC—ősze BTK. A csütörtöki fordulóról Staindl Antalnak ez a véleménye: . — Hámori megveri Vargát, mert Varga az utóbbi időben erősen visszaesett formájában. Hudáknak is biztosan kell győznie Ágh ellen. Barta technikásabb ökölvívó, mint Erdei, tehát inkább ő az esélyes. Podánynak Miriszlai ellen nem sok sikert jósolok. A két csepeli, Váczi és Sanvarjai jól ismeri egymást, Váczi a sznbam egy árnyalattal jobb. Inkább ő nyerhet. Teljesen nyílt a Horvát II—Selmeczi találkozó, míg Mártonnak biztosan kellene győznie Gál ellen. A Vajda—-Sárvári talál- Iozóról nem nyilatkozom, mert érdekelt vagyok s nem jósolok a Farkas —-Kass mérkőzésre sem ( (Sárvári és Kass MÁVAG-versenyző.) Tormai-őt Szabó sem állíthatja meg a bajnoki cím felé vezető útjában. Strincz és Sturm is győzhet Baráth. Elmarad a MAC fedettpálya atlétikai versenye A MAC szombaton délután rendezte volna meg fedettpálya atlétikai viadalát a Gamma bánát utcai csarnokában. A rendező egyesülettől nyert értesülésünk szerint a versenyt nem lehet megtartani, mert a tamarna csarnokát más pólokra foglalták le, így tehát a MAC lemondott a verseny megrendezéseiről. Házi mezei versennyé zsugorodott a Gyöngyösi SE mezei versenye. A gyöngyössolymosi leventék megjelentek ugyan a rajtnál, de arra való hivatkozással, hogy nagyon fúj a szél, elálltak a versenyen pelte Pelsőczy Irént, Szilassy Lászlót, Ajtay Andort, Vasáry Pirit, Erdélyi Micit és Mály Gerőt, a film főszereplőit, továbbá Ráthonyi Ákost, a rendezőt. Színész a vadállatok között A cirkuszfilmekben mindig sok volt az izgalom, de— a trükkfelvétel is. A színészek nem igen merészkedtek be még a szelídített cirkuszi vadállatok közé sem, ezért a kényesebb jelenetekben mindig valódi artisták, állatszelidítők helyettesítették a film főszereplőit. A Tobis új cirkuszfilmjében, a Tigrisek urában másképpen van. Anton Károly, az új film rendezője mesterien kavarja az izgalmakat. És nem hajlandó lemondani arról, ami minden trükknél izgalmasabb: a valóságról. Az ő főszereplője bizony bement a tigrisek és az oroszlánok ketrecébe! És nemcsak bement, hanem végigjátszott több lélegzetállítóan izgalmas jelenetet. Köztük azt is, amelyben az egyik tigris nekiugrik az idomítójának, újra és újra megtámadja, amíg annak sikerül végre a ketrec falához gurulnia, ahol aztán a rács között bedugott vasbotokkal megvédhetik a dühöngő vadállattól. Akármelyik színész nem is merte volna vállalni ezt a szerepet, Prack Rudolf vállalta. Prack keménykötésű fiatalember, akiről a néző nyugodtan elhiheti, hogy vadállatok idomításával is foglalkozhatnék, ha színész nem lenne. (Prack Rudolf egyébként már a téli idényben nagy sikert aratott Magyarországon az Ufa Lödércfény című színes óriásfilmjében.) A Tigrisek ura többi főszerepét Marenbach, Lény, Danáért, Carlott, Med afecrtang, és Károg Paul játssza. A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n = *4, f = %, h = %, Sz = szombat, V = vasárnap Március 25-én vasárnapi kezdések! Bemutató mozik ÁTRIUM. Margit-körút T.: 1544)24, 153- 034. fi 16, 18. Sz. V.: f-2-sor is. A láp virága. (Jávor, Fényes). 3-ik hét! CORVIN Ollél út. József-körút sarok T.: 138-988 , 339-584. 13. 15, 7. Legényvásár (iröki: Marika ) 3-ik Int! DEÁK Teréz-krt 38, T.: 121-343, 123-952 12, 14, 16, 18. Fehér emberek. (Tasnády Fekete Mária, Jávor Pál.) S-ik hét! FÓRUM Kossuth Lajos u. 18 T.: 189-707 189-543. 14. ts. IS V.: 11-kor is. Házassággal kezdődik. (Murát!). KASZINÓ Eskü-tér., T.: 185-329. 8SS-102 n4, n5. 113. Sz.: 112-kor is, V.: 11, e4. a3. n8. A láp virága. (Jávor, Fényes.) 3-ik hét! KORZÓ Váci nics ?, Távb.: SS2-S18-14 IS. IS V. : 11-kor is. Szerelmes asszonyok (Rosay Francoise Morlay Gaby). 4-ik hét! NEMZETI APOLLO Erzsébet-körút 45 T. 222-002 f4. K. £8. Sz.: IS-kor ia V.: 11 kor és f2-kor is. Az éjszaka lánya. (Muráti, Ajtay, Perényi) 2-ik hét! OMNIA Kölcsey-utca 1. T.: 130-125. £4 re. IS Sz . £2- kor is V.: 11 és £2-kor is Annamária (Szörényi, Szilassy Rajnay). 6-ik hét! RADIUS Nagymezilnica 22. T-: 122-091. 120 564. c4, n6. n8. Sz. f2-kor is. V.: 11. n4. né. n8. A négyarcú asszony. (Bosay Francoise.) S-ik hét! SCALA Teréz-körút 60. T.: 114-4X1. £4. £6 £8 Sz . £2-kor (3 Családunk szégyene (Taray.) 6-ik hét! SZITTYA Vilmos császár-út 36. T.: SíI 140. f4. rő. £8 Házassággal kezdődik. (Muráti). URÁNIA Rákóczi-út 21. Távb.: S46-043 3, 5, n8. V.: I-kor is. Az éjszaka lánya. (Muráti, Ajtay Ferényi). 2-ik heti Híradó moziis BELVÁROSI Petőfi S.-o. G. T.t 181-244. 10 től 21-ig folyt. Magyar-, Ufa-, Luce-, és rajzos (Lichtensteinről) híradó A havasok postása Esik eső karikára HÍRADÓ Erzsébet-körút 18. T.: 822-499. 9-től 21-ig folyt. Magyar, Ufa-, Lace-, és rajzos (Lichtensteinről) Palócvirág (Tolnay) Megmentett műkincsek Utánjátszó mozik BARLANG Károly körút 3. T.: 422-72? ??. ?4. fő. IS. Szélvész kisasszony. BELEZNAY Akácfa u. 4. T.: 225-274. 10 hS2, a. U, fSa £A ?.S a, sst íi SS, 18. Csiskaró2£íli& BETHLEN Bethler.-t?r 8 T.s 225-003. n4 nB. n8 Sz. V.s n2-kor is. A nőnek mindig igaza van CAPITOL Baross-tér 32. T.t 134-337. £2. £4. fö. £8. V.s 11-kor is Bajtársak. 2-ik Svét! CSABA Üllői út 4. T.: 146-049. £4. £6. £8. Sz. V.: £2-kor is. A nőnek mindig igaza van. DUNAHellán-utca 7. T.: 111-994. ti. £6, £8. V.: £2-kor is A nőnek mindig igaza van KAMARA Dollány-utca 42. T.: 423-901. 11, £2. £4 ffi 18 Katyi. 3-ik hét! MESEVASI Szent István-könrt 16. T.: 114- 502. ti. £6. 18 V.: £2-kor is Behgázi PATRIA Népszinház-mca 13. T.: 145-678. 10-től 1-ig folyt., f2. £4. fő. f8. Dssarabab. (Budapesten először.i 2-ik hét! PEST Erzsébet körút 8 T.: 221-222 11. 12 f4. f6. f8. Egy szív megáll 5-ik hét! ÚJBUDA Horthy Miklós út 64. T.: 268-999. £4. f6. £8. V.: 11-kor és f2-kor is. A nőnek mindig igaza van Továbbjátszó mozik ANNA Rákóczi-út 23. Távb. 225-238. £4. f6. £8. Sz. V.: f2-kor is Sok hűhó Emmiért ATTILA Rákóczi-út 82. T. 822-644. 10, £12 £2. f4. f6. tS. A nagy király DAMJANICH Damjanich-Ú 1 T. 425-544. n4, n6, n8 V.s 11-kor és n2-kor is A nagy király BUDAI APOLLO Csalogány-utca 42. T . 315-500. £4. f6. 18. V.: 12-kor is. A titokzatos grófnő ERZSÉBET Erzsébet-kortz E9. T.: 222-401. 11, n2 £4. £6, £8. Igen, vagy nemi 2-ik hét! HOMEROS Hermina-fűt 7. T.1 196-178. £4, f6. IS. V.: £2-től. Fekete liliom Don- Parti karácsony. ■ IPOLY (Csáky-utca 65. T.:292 620. f4. £6. f8. Sz V.: f2-kor is. A szerelem gyöngyei. JÓZSEFVÁROSI Kálvária-19?3. Távb.: 131-316. f4. f6. f8. Sz. V.s fd-kor Is. Kacagó tavasz NYUGAT Teréz-körút 41. Távb.: 121-022. n4. n6. cS. Sz.: n2-kor is, V.s 11-kor és n2-kor is. 9 agglegény. OTTHON Beniczky utca 8., T.s 146 447. q4. n6. n8 V., n2-kor is. Éjfélre kiderül RÁKÓCZI Rákóczi-út 58 .T.s 428rS26 ..U.. 1. 35. n8. A két jómadár SZÉKELY Erzsébet-kr 23. T.t 216 425. U. £2. £4 ISS. Cetté * Paris 2-ik hét! SZIVÁRVÁNY István-út £9. T.t 228 029. n4. n6 nS Damaszkuszi oroszlán TISZA Népszínház-u 31 T.: 133-171 H. 16, IS. V., 12-kor is Egy éjszaka Erdélyben TOLDI Rákóczi-út 70. T - 224-143 10 hl2 12. n., 1 6 sS. V.s ni. 1 3 5. c3 Éjfélre kiderül . TÚRÁN Nagymezí-a. Sz. T.t. %, a4 a& ájtáiré illetve Németh ellen, óriási küzdelmet ígér a Tamási—Dévai összecsapás. A győztest szinte lehetetlen előre megjósolni. Bene III Kovács legyőzésével kárpótolhatja magát az első fordulóban elszenvedett vereségéért. Nagy harcot hoz a Homolya—Sárközy találkozó, Sárközy most bebizonyíthatja, hogy valóban jó formában van, őszétől biztos győzelmet várok Magyar ellen. A SVÉD ÖKÖLVÍVÓVÁLOGATOTT 12:4 ARÁNYBAN VERTE A DÁnOKAT Stockholmban vasárnap bonyolították le a svéd-dán nemzetek közötti ökölvívó válogatott mérkőzést. A küzdelem a svédek 12:4 arányú győzelmével végződött. A dán csapat mentsége: A. Charistensen, Európa-bajnok nem vehetett részt a viadalon. A mérkőzések során a svéd T. Peroson pontozással verte A. Bertheteent s ugyancsak pontozással győzött a svéd S. Kreuger V. Frederiksen ellen. A dán H. Rasmussen pontozással nyert K. Kreuger ellen. A dán A. Hanss©u nagy küzdelemben pontozással verte G. Pettersont. A svéd B. Wretman pontozással győzött Jansen ellen , hasonló győzelmet aratott a svéd Norens G. Pelensen felett. A két utolsó mérkőzés is svéd győzelmet hozott. N. Frisk és X. Andersson pontozással verte D. Nilsent, illetve H. Lehmant. BARCSI LE—SZÉKESFEHÉRVÁRI NASE 12:4 Barcs, Dunántúli I., 6, bajnoki. Göncz (BLE) győz Csidor , (NASE) ellen, Antal (BLE) győz Mandl (NASE) ellen. Hegedűs (NASE) győz Ágoston (BLE) ellen, Csaposán (BLE) győz Kánai (NASE) ellen, Kelemen I (BLE) győz Székács (NASE) ellen. Kovács (NASE) győz Szakai (BEE) ellen, Kapocs I (BSE) győz Konrád (NASE) ellen, Paurok (BEE) győz Budai (NASE) ellen. MISKOLC—DEBRECEN I:7 909 néző (!). Nagy (M) győz Dobó (D) ellen Mráz (M)—Selmeci (D) döntetlen, Lengyel (M)—Szücs (B) döntetlen, Szákoni (M) veszi Darai (D) ellen. Gáspár II (M)—Vécééi (D) döntetlen, Kiss (M) veszi Farkas (D) ellen, Nagy B. (M) győz Nagy I (D) ellen- Szloszárcsik (M) kiütéssel győz Bodnár (D) ellen. EGER-SALGÓTARJÁNI SE 10:8 Salgótarján, 300 néző. Kára II (S) győz Mezei III (E) ellen. Kára I (S) győz Sági (E) ellen, Tóth (E) győz Takács (S) ellen, Kertész (S) győz Miskolci (E) ellen, Neumann (E) győz Pintér (S) ellen, Mond (S) győz Csepregi (E) ellen (Csepregi Leépített-k), Kalocsai (E) kiütéssel győz Almási (S) ellen, Köves (E) győz Krasznor (S) ellen (Krasznor feladta). való részvételtől. Eredmények: Felnőttek versenyében: 1. Csépány, 2. Bátor I. — Ifjúságiak versenyében: 1. Mucsinai, 2. Molnár, 3. Mátrai, 4. Falcsik, 5. Kiss, 6. Juhász. — Serdülők: 1. Szarvas, 2. Patócs, 3. Tóth, 4. Ilcsik. — Gyermek: 1. Balga, 2. Szálló, 3. Mátrai II, 4. Bátor II, 5. Megyeri, 6. Antal, 7. Vasborosi, 8. Szecske, 9. Suhajda, 10. Antal II. Felelős szerkesztő: Hoppé vészlé Helyettes szerkesztő: Orbán Mihály Felelős kiedó: Kultsár István NYOMATOTT A STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT KÖRFORGÓKÉPEIN BUDAPEST, Vili JÓZSEF-KÖRÍSTS. Felelős: Gyiky Aladár fgazgató SZERDA, 1343 MÁRCIUS 24. A MAC, a BBTE, a Testvériség és az UTE legjobb hosszútávfutói indulnak az UTE vándordíjas mezei viadalán A Szabó Dezső-vándordíjas összetett ifjúsági és felnőtt mezei versenyt vasárnap délelőtt rendezi meg az UTE. A nevezési zárlat hétfőn este volt. A felnőtt versenyre kilenc, az ifjúságira pedig hét csapatot neveztek be az egyesületek. AZ indulók soraiban ott találjuk a MAC, a BBTE, a Testvériség és az UTE kiválóságait csaknem teljes számban. A vándordíjas mezei verseny tehát igen érdekes lesz. A felnőtt versenyben a MAC (Németh, Szabó, Csaplár, Iglói, Izsóf), a BBTE (Szilágyi, Kelen, Hagymási, Lajtos, Lénával), a Testvériség (Farkas, Kővári, Spilmann, Molnár, Marosi), az ÚTE (Híres, Sárvári, Zoltay, Kiss, Eper) mind az egyéni, mind pedig a csapatversenyben csatasorba állítja távfutóinak színe-javát. Nevezett még a Törekvés és a BEAC is egy-egy csapatot. Az ifjúsági versenyre a BLE, a BBTE, a Testvériség, az UTE, az ÁMOTE és a TRT leventék nevezése futott be a szövetségbe. Az összetett versenyben kiváló ifjúsági csapatával a Testvériség megelőzheti a BLE-t és az UTE t. A két újonccsapat van az élen az első kézilabda bajnoki forduló után A kézilabdabajnokság vasárnapi nyiányái több meglepetés született. Annak számít elsősorban a szürke nevekből álló MAFC, hatalmas , küzdelemben elért győzelme a tavalyi bajnok felett. A BSE VII teljes csapatával állt ki és szemre* sokkal mutatósabban játszott, mint a műegyetemi csapat. Ennek ellenére az eredmény teljesen valós. A levente támadókor epry-egy ragyogó fellángolása után a MAFC okos* taktikával mindig kezébe tudta "kaparintani a játék irányítását és nagyszerűen kihasználva a kapu előtti szabad dobásokat, behozta a bajnokcsapat előnyét és az utolsó percekben a győztes gólt is megszerezte. Az eredmény kialakulásában nagy része van elsősorban Szabónak, aki ragyogóan védett, másrészt a kerületi védelem által elkövetett, sokszor felesleges kapu előtti szabálytalanságoknak, mert ebből estek a mérkőzetet eldöntő gólok. A lap másik meglepetése a Ciprisi uteában született meg, ahol a tartalékos BSzKRT óriási akarással legyőzte a hasonlóan tartalékos fedettpálya bajnokot. A küzdelmet szünet után mindkét részről sok szabálytalanság tette élvezhetetlenné, ennek következménye volt a rengeteg büntetődobás. A csatárok tehetetlenségére vall, hogy a sok büntetőből mindössze egyetlen gólocska született. Nicderkirchner, a BSE IX kapusa egymaga három büntetőt fogott ki! Ugyancsak meglepettnek számít az Elektromos biztos győzelme az UTE felett. A „Tromos” nagy lendülettel támadt és egy-kettőre hat gókKS vezetésre tett szert. Mórai kitűnő kapvisor munkája Volt öt mérkőzés eseménye. Úgy látszik, a tízszeres bajnok újra összeszedi magát és komoly szerepet fog játszani a bajnokságban. A BTC—MTE összecsapáson Patakinak, az MTK kapusának igen gyenge napja volt. Húsz gólt szedett be, pedig alig kapott több lövést, kapura.... A PTC nem játszott meggyőzően, de látszott, hogy a tavalyi fedettpálya bajnok lassan maga mögött hagyja gyengeségi időszakát. Az újonccsapatok közül a DreHSK és a Csepel kitűnően mutatkozott be. A DreHSK a KAC csapatát verte biztosan, jó játékkal. A Csepel már nagyobb vadat terített le, a Rákosival tte Levinnel erősítő Kistextet. A Csepel győzelme meglepő könnyen következett be, mert a kispesti csapat meglehetősen tartalékosan — Mogyoródi, Palotás és John nélkül — állt ki. Az első bajnoki forduló után a legnagyobb meglepetésre a két újonccsapat van az élen. A bajnoki sorrend a következő: 1—2 Csepel és DreHSK, 9. Elektromos, 4. BSzKRT, 10. BTC, 6. MAFC, 7. BLE VII, 8. MTE, 9. BLE IX, 10. UTE, 11—12. KAC és Kisterl HATVANBAN KERÜL SORRA a Csokor-egyesületek—Társadalmi egyesületek női kézilabdas mérkőzés visszavágója holnap, csütörtökön a Hatvani Vasutas- Csepeli MOVE Magyar Kupa labdarúgómérkőzés előtt. A két csapat előreláthatólag a következő összeállításban játszik: Társadalmi: Krezdi DSE — Kiss E. MPSE, Dévényi DSE — Kaszás (Csepel), Brassai DSE, Fekete (Csepel). — Verbovai (Csepel), Kiss M. MPSE, Kiszely (Magyar Pamut), Váradyné MPSE, Mándoky (Standard). — Csokor: Kapitány GSE — Budai (Habs.), Halász (Wekerletelep) — Brapács (Habs.), Tolnai I (Habs.), Szilvágyi (Wekerletelep) — Tolnai II (Habs.), Géczy (Wekerletelep), Kövér (Habs.), Sziklay (Wekerletelep) Fekete (Habs.). A Csokor-támadósor játékát nagy várakozás előzi meg. A két csapat játéka minden bizonnyal a kézilabdasport hírverését fogja szolgálni. MWWVWMVWMAAWWrtWIWWfK ASZTALI TENISZ 2. Danuvia asztali tenisz versenyén a csapatbajnokság döntőjébe a DSC I és a WMTK csapata, az egyéni verseny döntőjébe pedig Soós Ferenc, Schrett, Rózsa és Gyöngyössy került be. A két döntőt később játsszák le. Till Károly, a WMTTK válogatott asztalitenisz játékosa szolgálata miatt nem állhat egyesülete rendelkezésére a jövőben. A Piaristák csütörtökön a DSC elleni NB-mérkőzésre a következő csapattal állnak ki: Simon dr Reichardt, Sombor, Pálfi. MMMMMMIMMMMMMMM, LEVENTESPORT MA KEZDŐDIK A LEVENTE JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM AZ MLSZ-BEN A Levente Labdarúgás Országos Vezetősége az MLSz Vadász utcai székházának alagsorában kétnapos játékvezetői tanfolyamot tart. A tanfolyamra minden sportember a helyszínen jelentkezhet. Ugyancsak a helyszínen lehet beszerezni a szükséges tankönyvet is. A tanfolyama első előadása ma, szerdán délután 1 órakor kezdődik. A RÁDIÓ MŰSORA Szerda, március 24. Budapest I (5495 m): 5.40: Üzen az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádióssol® galata. — 6.40: Ébresztő. Torka. — 7: Hírek. Közlemények. Reggeli zene. — Jós Hírek. — 10.15: Weidinger Ede szalonzene o boara — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolga—• 11.15: Schmelowsky Wolf Pál ínélyhegi-dán játszik. — 11.40: Megemlékezés Farkas Kdliilről. Felolvasás. — 121 Harangszó. Fohász. Himnusz. — 32-tős Szórakoztató zene. Hangfelvétel. — Köz. 12*40: Hírek. — 13.20: Időjelzés, vízt árlás jelentéte. — 13*30: Honvédeink szerv* WOk. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgalista. — 14: A Folyamóerők fúvószeccs kara. Vezényel ifj. Fricsay Richárd. — 14.30: Hírek. — 14.45: Műsorismertetés. 15: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. — 15.15: Horváth Elemér cigányzenekara muzsikál. — 15.55: A mosolygó Kemény Zsigmond. Keresztury Dezső előadása. — 16.20: Hírek német, román,,szlovák és ruszin nyelven. — 16.45: Időjelzés, hírek. — 17: Megismerni ezt a csinos menyecskét. .. A menyecskenótákat előadja a Budapesti Menyecske Kórus zenekari kísérettel. Az összekötő ■ szöveget irta Volly István. Felolvassa Mészáros Ági. — 17.25: Zengő századok. II. retez a XV. század költészete, zenéje. Hanglemezekkel. Előadja Ághy Erzsi és Uray Tivadar. — 18: honvédműsor. — 18.50: Híreko — 19.05: Ifjúság és állatvédelem. Ba**ratosi József előadása. — 19.15: Fischer Edwin zongoraestjének I. része. Közvetítői nagyterméből. — 20.10: Mindenből mindenkinek. Közreműködik Vere Lola, Lázár Mária, Sennyei Szinbó Hús, Szabó Miklós és a Melles Rélla zenekar V mező Ottó vezénylésével. — 21.49: Hírek. — 22.10: Veress Károly cigányzenekara. — 23: Könnyű muzsika. (Hanglemezek.) ~ 23.45: Hírek. Rövidhullám (32.85 m, 9.125). 10: Azonos Budapest I műsorával. — 16 50: Hírek imri nyelven. — 17: Azonos Budapest I ,2*15: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — 22.40: Azonos Lindapest I műsorával. .Budapest II (288.5 m). 17: Azonos hason • — 19.96: Olasz nyelvoktatás, arta :Vasiorani Bocaventura. _ 19.30: Mit tanultunk szaraboktól? Germánia Gyula dragg. tanár előadása. — 20: Budapest Székesfőváros Elektromos és Gázművel egyesített ének- és zenekarának hangversenye. Közvetítés a Zeneművelées Főiskola nagyterméből. Vezényel ifj Müller Antal. Kovách Andor és ifj. Ábrányi Süsit. üössMüinkeifik Warga Lívia (feski.