Sporthirlap, 1943. július-december (34. évfolyam, 50-101. szám)

1943-09-29 / 75. szám

2. ]Sporthirlap| Vígan hullanak a gólok a leventemérkőzéseken Már az egész országban folynak a második levente labdarúgóbajnok­ság küzdelmei. Az elmúlt vasárnap a legtöbb helyen sáros, csúszós pá­lyán játszottak­­és bizony azok a csapatok, amelyek nem készültek fel eléggé, hamar „kidőltek". Rész­ben ezzel magyarázható a sok nagy­arányú győzelem. Horgoson 30:0, Kalocsán 22:0, Gércén 19:0, Bihar­­nagybajomban 18:0, Velencén 16:1, Mohácson 15:0 volt az eredmény, de még sok mérkőzésen lőttek 10 gól­nál többet. Az első bajnokságban jól szere­pelt csapatok továbbra is nagy győ­zelmeket arattak. A tavaly bajnok­ságot nyert szombathelyi együttes 12:0-ra győzött Vasasszonyfán, a tavalyi harmadik helyezett (Kalo­csa) pedig 22:0-ra verte ellenfelét. A labdák bizony itt-ott nagyon elhasználódtak. Három helyen is ( Jászladányban, Torokberényben és Vasadon) le kellett fújni a mérkő­zést, mert a labda felmondta a szol­gálatot. Noha a nagy mérkőzések még igen messze vannak, már most is sok nézője van a leventemérkőzések­nek. Több helyen 200-­300 néző is volt. Sajnos, a közönség a nagy szurkolásban nem mindig tudja megőrizni nyugalmát és itt-ott sportszerűtlenségre ragadtatta ma­gát. Ezen a téren javulást várunk! Eredmények: Pétfü­rdő: Pét—Várpalota 1:0 (1:0). Ve­zette: Gábor. Gól­lövő: Gs­épe. A Hofehi—Péteri mérkőzés elmaradt, mert utóbbi csap­at nem jelent meg. J Ercsi, Ercsi—Polgárdi 5:2 (3:1). Vezette: Szt­pány. Góllövő: Ver­­es (3) és Deákvári (2) , illetve Bencsik (2)." Rákosiidét: Aszód—Rákosiidét 6:1 (1:0). Vezette: Marilláik. Gól­lövő: Szász­ (2), Furtn­er (2), Szatmári és Szűcs, illetve Szeghalmi. Csepel: Csepel II—Rá­kotsl egy 11:0 (6:0). Vezette: Jakabovics. Góllövő: Hiroch (4), Orö­gi (2), Gross (2), Zsilavi, Hidasi és Pongrác. Szakály: Szakál­y—Szolgaegyh­áz 5:0 (2:0). Vezette: Dudás. Góllövő: Potyun­di (3) és Lezsák II (2). Ráckeve: Pereg—Szigetben­­se 10:1 (5:0). Vezette: Fogarasi. Góllövő: Szekeres (5), Mózes (2, egyet 11-esből), Orbán (2, egyet 11 esből) és Szradlenszki, ill. Megasitz. Bla: Bia—Páty 2:1 (2:0). Vezette: Huj­­ber. Góllövő: Grünwald és Cs­ászár, illetve Kenyék. Budatétény: Nagytétény—Budatétény S 10:2 (7:1). Vezette: Sándorf­alvi. Góllövő: Fodor (5), Bucsi (2), Baranyai (2) és Ha­lász, illetve Kos­nyák (2). Szentendre: P­ilisborosjenő—Szentendd­re 13:0 (4:0). Vezette: Iglói. Góllövő: Gier (6), Biczó (3), Halbach (3) és E­okleiter. Mezőberén­y: Szarvas—Mezőb­­erény 4:1 (4:0). Vezette: Sz­toján. Góllövő: Kovács (2), Bartyi­k (2), illetve Jambrik (öngól). Gbeese: Obocne—Zolta 7:0 (2:0). Vezette: Váradi. Nagy megy­er: Nagymegyer—Örsujfalu 5:0 (1:0). Vezette: Nagy. Gól­lövő: Német (2), Bé­dy (2) é­s Kocsis. 3roson m­­a­g­y­aró vár: Mosonma­gy­a­róv­á­r— Bánhida 3:2 (3:1). Vezette: Hlub­áni. Gól­lövő: Zombik (2) és Szal­a­i, illetve Nórai és Bódék. Nyíregyháza: Nyíregyháza—Munkács Á. 3:2 (1:0). Vezette: Egresi. Góllövő: De­meter (2) és Cseppentő, ill. Milesz (2).­ Érd: Érd— Kápol­ná­snyék 5:0 (0:0). Ve­zett­e: Rágó. Góllövő: Kukoda (2), Ver­sice, Kov­ács és Niedermanni. Mogyoród: Mogyoród—Boldog 5:1 (2:1). Vezette: Galambos. Gól­lövő: Kecskés (2), Sárádi (2) és Sirisz, illetve Petrovics. Vasad: Csákliget.—Vasad 13:0 (8:0). Ve­zette: Bulla. Góllövő: Rau (5), Bálint (3; egyet 11-esből), Malik (3), Somogyi (2). A labda haszn­álha­tatl­anná­ vált és ezért a m­é­rk­őzés fé­l­besza­k­a­d­t. Bu­dák­eszi: Budák­esz­i—A­lbe­rt­f­alv­a 3:1 (2:0). Vezette: Monor. Gólövő: Lesinsz­ki (2) és Edri, illetve Jármai. K­unsze­n­tm­i­k­l­ós: K­u­nszen­t­mi­kl­ós—K­i­sk­ő­­­rös 9:1 (2:1). Vezette: Gyimesi. Gólövő: Sz­ul­­atkos (3), Borbély (2), Nagy­várd­i (2), Seiroki és Tom­a, illetve Tóth. Tököl: Áporka—Tököl 9:2 (5:2). Vezet­te: Virsovits. Góllövő: Vörös I (7), Vörös II és Gálos, illetve Bácsi és Firnreigel. Kisalag: Sződ—Kisalag 4:0 (1:0). Vezet­te: ifj. Búzás. Góllövő: Direka (3) és Slolenics. Kispest: Kispest—Csepel 4:2 (2:2). Ve­zette: Bernhardt. Góllövő: Benedek (3) és Sdrinez, illetve Szű­cs (2). Velence, Velence—Szabadbattyán 16:1 (10:1). Vezette: Trampler. Góllövő: Nagy (4) , Sánta (4), Asser (3), Jeges (3), Szántó és Ság­i, illetve Sági. Szár: Szár—Nagyigmánd 2:0 (0:0). Ve­zette: Marton. Góllövő: Vidla (2). Zsámoly, Zsámoly—Kisgyón 3:1 (1:1). Vezette: Pula. Góllövő: Nagy, Menyhárt és Simon, illetve Lódi (11-esből). Csepel: Csepel A—Rákosszentmihály 5:3 (2:1). Vezette: Csoli. Góllövő: Babai (), Baum, Bálla és Grotzmann, ill. Giusz (3). H­ó­d­m­­e­ző­v­ás­á­r­h­el­y: H­ó­dmező­v­ás­árhel­y­i VI. ke­r.—Iiódmezővásárhely-Öthalom 4:2 (1:2). Vezette: Csúcs. Gólövő: Huszti (2), Oláh­ és Pál illetve V­ig és Mózes (öngól). Il­ő­d mező­vásárhel­y: I­l­ód­m­ezővásá­rh­el­y VII­. ker.— Ilódm­ező­vásár­hel­y-Szódiát 3:1 (2:0). Vezette: ifj. Zoltán. Gólövő: Tóth (2) és Barta, illetve Lénár. Németboly: Németbo­y— Villány 4:1 (1:0). Vezette: Bá­nics. Góllövő: Keszerice (2), Kőnig és Martos, illetve Konrád. Görcsöny: Görcsöny—Nagyharsány 3:1 (3:0). Vezette: Láng Góllövő: Hompók (2) és Manzini, illetve Udvardi. Selye: Berend—Selye 1:0 (0:0). Vezette: Maticsa. Góllövő: Halm. Mohács, Mohács—Hercegin HCS 15:0 (6-0) Vezette: Németvarga. Góllövő: Moj­­zes (9), Orosz (3), Regős (2) és Tu­rmer (öngól). Somod: Kassa—Somod 11:1­­ (4:1). Vezette: Derzság Góllövő: Antonyik (3), Kasza (3), Bemcsák, Persa. Kapcár, Pin­tér és Nagy (öngól) illetve Szabó Jászapáti. Jánfeberény­^Jászapáti 3:0 (2:0). Vezette: M^Ézs. Góllövő: Kis (2) és Bozsik. Biharnagyba­jom: Biharnagybajom—Ván­­csod 18:0 (7:0). Vezette: Juhász. Gól­lövő: Szűcs (5), Opóczi (4), Patai (2), Mile (2), Kalmár (2), Egri. Borbély és Kovács (ön­gól). Petőháza: Petőháza—Hidegszer 3:1 (1:1). Vezette: Vágány. Góllövő: Pogáts (3) , illetve Horváth. Hegykő: Hegykő-Röjtökmuzsaly 2:1 (2:0). Vezette: Etzinger. Góllövő: Kiss és Bőhm, illetve Horváth. Tolna: Tolna—Fadd 4:2 (1:2). Vézette: Patakfalvi. Góllövő: Kurovszki (3) és Ulriczy illetve Fehér (2). Pilis: Pilis—Irsa 5:3­ (3:2). Vezette: Bottyán. Góllövő: Darázs (3) és Szelényi (2) , illetve Varga (2) és Kőházi. Hévízgyörk: Hévizgyörk—Gödöllő 0:0. Vezette: Nagy dr. Cinkota. Cinkota—Mátyásföld 6:1 (3:0). Vezett­e­: Bárány. Góllövő: Baika (2), Takareski (2) és Bársány (2), illetve Tarcsik. Dunakeszi: Alag — Veresegyháza 8:0 (4:0) Vezette: Zakar Gólövő: Sáreczky (4) , Rátki, Mohácsi, Hegedűs és Kemény. Szigetujfalu, Szigetujfalu—Horthy Ist­­ván gépgyár 3:2 (2:1). Vezette: Kirchner dr. Góllövő: Gőbl, lengyel és Killinger, illetve Szekeres (2). Jászal­sószen­tg­yörgy: Jászár­okszál­lás— Jászalsószentgyö­rgy 4:1 (4:1). Vezette: Rozsics. Góllövő: Demeter (2), Nagy és Faragó, illetve Vizi. Horgos, Horgos—Árpádközpont 30:0 (11:0). Vezette: Török. Góllövő: Bácskuti II (14), Gevrilovits (5), Fehér (4), Herédi (3) , Bácskuti I (3) és Kovács I. Bátya: Foktő — Bátya 3:1 (2:0). Vezette: Vezényi. Góllövő: Pénzes (2) és Bagó, illetve Herner. Kalocsa: Kalocsa—Úszód 22:0 (10:0). Vezette: Döményi. Góllövő: Balaton (8), Tamás (7), Tóth (4), Szentiványi (2) és Géri. A Géderlak—öregcsertő mérkőzés az utóbbi csapat távolmaradása miatt el­maradt. Sárszentmiklós: Sárszentmiklós — Decs 3:0 (2:0). Vezette: Onódy. Góllövő: Álló (2) és Mayer. Balatonkenese: Balatonkenese—Tab 2:2 (1:1). Góllövő: Császár és Hegyesi, illetve Hollós és Rappai. Felsőzsolca: Felsőzsolca—Szirom 5:0 (1:0). Vezette: Eperje­ssy. Gólövő: Her­nádi­­(3), Tóth és Szilágyi. Dunakisvarsány*. Dunakisvarsány— Makád 4:0 (2:0). Vezette: Mózsi. Góllövő: Újvári (3) és Hegedűs Kassa. Hernádtékány—Jászó 4:2 (1:1). Vezette: Király. Góllövő: Tresza (2), Duffer és Kriskó, illetve Takács és Szilárd. Abádszalók: Abádszalók—Kaba 2:1 (1:0). Vezette: Kozák. Góllövő: Szabó és Kozák, illetve Sári. Tiszaroff, Tiszaroff—Kenderes 4:0 (2:0). Vezette: Ignécz. Góllövő: Bihari (2), Muci és Filó. Dunaszerdahely: Bős—Dunaszerdahely 2:2 (1:0). Vezette: Takács. Góllövő: Tóth és Prajt,­illetve Takács (2). Oroszlány: Oroszlány—Tatabányai M 1:1 (1:1). Vezette: Boros. Góllövő: Paulics, illetve Tóth. Vajszó: Siklós—Vajszó 2:0 (1:0). Vezette: Juhász. Góllövő: Nagy és Bárdos. Beleg, Inke—Beleg 1:0 (1:0). Vezette: Németh. Góllövő: Hordesi. Lány csók: Lánycsók—Himesháza 5:3 (3:1). Vezette: Thürmer. Góllövő: Hengi (2), Muck (2) és Fenech, illetve Beck II (2) és Beck I. Kiese. Perbenyik—Ricse 4:0 (2:0). Vezette: Legeza. Góllövő: Suharinszky (4). Torony: Vasvár—Torony 4:3 (2:1). Vezette: Varga. Gólövő: Gyurka (2), Kenesey, Molnár, illetve Csaba 12), Hor­váth. Vasasszony­fa: Szomba­thely—Vasasszony­­fa 12:0 (5:0). Vezette: Tauber. Gólövő: Molnár (5), Kajtár (3), Várnai (2), Kovács (2). Vép: Vép—Kámon 4:1 (2:0). Vezette: Schütz. Góllövő: Takács I, Molnár, Tán­csics, Takács IV, illetve Molnár. Táplánszentke­reszt: Táplánszent­ker­eszt— Szombathelyi 48. csú­cs. 1:1 (1:0). Vezette: Molnár. Góllövő: Pék, illetve Takács. Magyarkanizsa: Kiskundorozsma— Magyarkanizsa 2:2 (2:0). Vezette: Fülöp. Góllövő: Rácz, Gábor, illetve Lőrinc I. Lőrinc II. Devecser: Devecser—Fűzfő 3:1 (2:1). Vezette: Filó. Góllövő: Nagy (2), Molnár illetve Egresi. Mór, Mór—Magyaralmás 8:0 (3:0). Vezette: Johannes Góllövő: Bodri (4), Stéger (3), Pravecki. Ráckeve: Lakihegy—Ráckeve 3:1 (1:0). Vezette: Mészáros. Góllövő: Székely, Szedercsik­, Lipovics, illetve Hegedűs. Tamási, Tamási—Sárosd 3:3 (2:0). Vezette: Szabados. Góllövő: Riba, Zsol­­nay. Mester, illetve Kiss (2 )és Magyar. Alap: Szekszárd—Alap 3:1 (1:1). Vezette: Szopori. Gól­lövő: Szabó, Gyulai László, illetve Kokány. Fadd, Tolna—Fadd 4:2 (1:2). Vezette: Patakfalvi. Karád: Karád—Nagyszakály 5-1 (3:1). Vezette: Péter. Góllövő: Pintér (2), Pánczi, Sümegi, illetve Bucski Somogyjád: Osztopán—Somogyjád 1:1 (1:1). Vezette: Kárpáti. Góllövő: Farkas, illetve Kertész. Balatonterény: Balatonterény—Somogy­szentpél 2:0 (1:0). Vezette: Pálinkás. Gólövő: Titkos, Sárdi. Tosokberény: Várpalota­—Tosokberény 0:0. Vezette: Csiszár. Félbeszakadt. Solymár: Tahitótfalu—Solymár 11:1 (3:1). Vezette: Bernhard. Góllö­vő: Losonci (4), Baranyai (3), Rák (2), Gál (2), illetve Zwickl (11-esből). Máriabesnyő­: Máriabesnyő—Galgahévíz 5:3 (2:1) Vezette: Hászl­inger Góllövő: Debreceni, Horváth Mari Grécs, Tordai II. illetve Borbás (2), Tóth. Fehérvárcsurgó: Fehérvárcsurgó—Csák­berény 3:2 (3:0) Vezette: Simszky. GÓL­lövő: Gányó (2), Meidl, illetve Fésűs, Denke. Budatétény: Torbágy—Budatétény 4:3 (1­:1). Vezette: Szerényi. Góllövő: Gesz­­ler­ I, Geszler II, Jüllich, Hernádi, illetve Berger (11-esből). Hering. ősze. Pestújhely: Pestújhely—Csepelpöszlő 4:1 (2:0). Vezette: Kovács. Góllövő: Essek (2), Kunhegyi (2), illetve Csizmadia Ócsa: Gé­sa—Kakucs 8:1 (4:0). Vezette: Becker Góllövő: Csuka (3) Guttmann (3), Jusztin (2), illetve Jaszper. Gérce: Gérce—Nyék 19:0 (9:0). Vezette: Szűcs Góllövő: Odor I (7), Odor II (7), Dini (5). Viszkeret, Hidaskürt—Viszkelet 3:3 (2:1). Vezette­: Vlahi. Góllövő: Simon, Mozsár Szolga, illetve Király II. Drozd I. Szolga II. A mérkőzés a II. félidő 35. percében félbeszakadt. Diósgyőr: Diósgyőr—Miskolc 3:2 (2:1). Vezette: Lévai. Góllövő: Göldrich (2), Szum­os, illetve Bányai. Szécsi, Szent­péterur. Felsőrajk—Szent­péterur 10:0 (3:0). Vezette: Havasi Góllövő Tamás (4), Vigh I (3), Bakos (2), Farkas. Belsőböcs: Miskolci MÁV—Belsőböcs 1:1 (1:0). Vezette­: Wahlkampf. Góllövő: Kiss, illetve Szántó (11-esből). A MÁV-csapat 10 emberrel játszott. Szerencs: Szerencs—Abaújszántó 9:0 (3:0). Vezette: Csaba. Góllövő: Gőz (3), Bobkó (2), Hradik (2), Simon és Vasvári. Erdőbénye: Sátoraljaújhely—Erdőbénye 7:1 (5:0). Vezette­: Szloboda Góllövő: Vad (4), Bacsó (2), Molnár L., i.lecke Mol­nár A. Érd: Érd—Kápolnásnyék 5:0 (0:0). Ve­zette: Siagó. Gól­lövő: Kovács (2), Neder­­ma­nn (2), Ver­dcsi. Jászladány: Jászjákóhalma—Jászladány 4:0 (4:0). Vezette: Majos. Góllövő: Sándo­r (3), Lukácsi. A mérkőzés csak egy fél- heig tartott, ugya­i­s mindkét labda hasz­ná­lhatatlan­n­­á v­ál­t. Vecsés: Ceglédhe/.eel—Ver’séa 3:2 (1:2). Vezette: Hanela. Góllövő: Újvári, Herbszt, Nagy (öngól), illet­ve Bocsek, Kies. Nyáregyháza: Ny­í­reg­yház­a—Postaz­ent­lőrinc 5:0 (10 0). Vezette: Havrilla. Góllövő: Sze­ndy (2), Spanyiel, Kovács és Csorna. Fót: Rá­ko­spalota­—Fót. 3:1 (2:0). Vezet­te: Károly. Góllövő: Hídvégi (2), Méreg, illetve Skr­ibek. Zsámbék: Zsámbék--Török­bálint 1:1 (1:0). Vezette: Haberszky. Góllövő: Eichenbren­­ner, illetve Mucsnyák. Jászfényszaru: Jászf­ényszaru—Jászdó­­zsa 3:1 (2:0). Vezette: Fehérváry. Góllövő: Dobrotka, Do­náth II, Gál, illetve Paksi (11-esből). Üllő: Monor—Üllő 4:1 (2:1). Vezette: Gyöngyösi-Gyorgyevics. Góllövő: Kerényi (2. egyet 11 estből), Balogh, Antal, illetve Erős. Marcali, Marcali—B­öh­­ön­ye 3:2 (1:1). Ve­zette: Kiss János 4. Góllövő: Fokos, Borsó, Mandli, illetv­e Ililbert és Mintos. Kaposvár: Kaposvár—Kisbárapáti 7:0 (4:0). Vezette: Horváti . Gólövő: Péter (2), Bajzik (2), Horváth (2), Négyes. FeLőgöd: Fesőgöd— Vác 9:0 (4:0). Vezet­te: Greblna. Gólövő: Zsoldos (4), Horváth (2), Sinkó (2), Kovács. Felsősegesd: Felsősegesd—Csicsó 3:0 (0:0). Vezette: Michcner. Góllövő: Győrffi, Pin­tér Horváth (öngól). Jászszentandrás: Tiszasüly--Jászsszen­­t.­a­­drás 7:3 (1:3). Vezette: Lovász. Góllövő: Pócs (2), Ékes (2), Turcsányi (2), Lévai, illetve Budus (2), Nagy. Kővágóőrs: Kővágó MTK—Türje 4:1 (1:1). Vezette: Szántai. Góllövő: Varga (2), Molnár, Nagy (öngól), illetve Szabó. P­u­sztasz­a­b­o­l­cs: Pusztás Szabolcs—Gá­rdomy 9:0 (4:0). Vezette: Németi. Góllövő: Hajdú 11 (3), Hajdú I (2), Kovács (2), Szabolcsi (2) Kéthely: Radhely—Mesztegnyő 8:1 (3:1). Vezette: Farkas. Góllövő: Huszár (5), Vats, Lender és Karask­ő, illetve Tóti.. 4 A Fegyvergyárban elégedettek a csapat játékával. A vezetők szerint azonban nagyobb győzelmet is arathatott volna a csapat a III. ker. UTE ellen. Ezt a mérkő­zésen rúgott 7 kapufa bizonyítja. Szerdán délután 4 órai kezdettel a Törekvés ellen játszik barátságos mérkőzést a Fegyver­­gyár a Bihar­­.utcában Kiss, a Kerámia játékosa súlyos boka­törése miatt ebben az idényben már nem játszhat. Kolír, a BTK csatára visszatért anya­­egyesületébe, a VI. ker. SC-be. A jövő­ben nemcsak játszani fog, hanem az ifjú­sági és kölyökjátékosok edzője is lesz. Regős, a Herminamezei AC jeles közép­fedezete mellhártyagyul­ladást kapott. A vezetőség ebben az idényben már nem számít rá.­­ Bóka Papp Gyula, a WMSEs szakostály­­vezetője igen elégedett csapata tárnoki szereplésével. Kü­önösen azért dicséri a fiúkat, hogy olyan pályán, mint Tárnokon van, győzni tudtak. Masszi, a Werbőczi SE kitűnő jobb­­összekötője újból csapata rendelkezésére áll Megalakult az URAK B­ Közép. Már zászlója is van. Elnöke Weil József, az egyesület régi tagja. — Beváltak a tartalékok — örvendez­nek a Polgári Serfőző SE-ben a nagy vetélytárs, a Fér. Vasutas legyőzése után . Nagyszerűen játszott Bánki, Varga dr és Seemann-Szépe is. Harangozó mínta­­sz­rűen vezette a kemény, de fair mérkő­zést. Monostori megsérült, néhány hétig nem számíthatunk rá. A Spielmann-testvérek, a Csillaghegyi MOVE játékosai a Rozgonyi SE-be lép­tek. Nagykőrösön örömmel látták a csapat javuló formáját, Budapesten a Kistext jóképességű csapatától kikaptak ugyan 4:3.ra, de a vereséget ismét csak a kapus gyenge védése okozta. Most már ez a kérdés is megoldást nyer, mert Pető, a Püspökladányi MÁV kitűnő kapusa már aláírta az igazolólapot és a legközelebbi bajnoki mérkőzésen már ő védi a körösi hálót A győri II. ker. SC hosszú idő óta először vesztett hazai pályán vasárnap a Postás ellen Az egész csapat mélyen formája alatt játszott s ezt csak némi­képpen magyarázza az, hogy tartalékosan voltak kénytelenek felállni. A vezetők különösen a védelem játékával elégedet­lenek és a következő mérkőzésekre válto­zás várható ebben a csapatrészben. A Pos­tás SE egyébként nagyon jó benyomást keltett Győrött szép lendüle­tes játékával és sportszerű viselkedésével. Az ifjúsági és kölyökbajnokság vasárnapi eredményei IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG I. osztály , sz.aki csoport Juta TE—Elektromos 3:1­­(1:0), Z. Danuvia—Testvérinés­ 8:0 (2:0). M. Pamut, ipar—Vasas 2:1 (0:1) UTE— HAC 3:1 (0:0), BTK—PSC 7:2 (4:1), Vízművek— UTSE 0:1 (0:0). Keleti csoport FTC—Postás 3:1 (2:0), Törekvés— ES­zKRT 3:1 11:0) Fér. Vasutas—Kistext 3:1 (3:0), SzAC—KAC 2:1 (2:0), MÁVAG— SzFC 7:1 (3:0), WSC—B Vasutas 3:1 (0:1). Déli csoport KTC— BMTF elmaradt. Bethlen GSE— UTE III ker. 6:1 (1:1), WMIK~MPSE 11:2 (5:1), PeMTR—MAFC elmaradt. Hungária— ETC 0:0. II. osztály Északi csoport M. Előre—PATE 7:3 (4:1). MFTR—VI. ker SC 3:1 (0:1), URAK—Werböczi 1:1 (1:0). Keleti csoport KSSE—BTC 4:2 (3:0), KeSC—SzRTC 2:1 (2:0), SzNSE—Tipográfia 6:0 (1:0). Fegyvergyár—Szondy 3:2 (1:0), Ganz TE— KTK 5:0 (4:0). Déli csoport SAC—BAC 4:1 (1:1). Budafoki LE— Görgey ASE 9:0 (4:0), . 33.­FC—Nagy­tétény 4:0 (0 :0). Vámmentes—UFC 1 -0 (0:0). FSE-WMTE­­1:2 (2:1). FSC—P. Juta 5:1 (4:0). III. osztály Compeetor—RAC 10:1. Egy félidő: UMSE—K. Törekvés 1:0 (0:0). RTE-ZAC elmaradt. A KÖLYÖKBAJNOKSÁG I. csoport BMTE—Budafoki LE 1:0 (1:0), UTE III kér—MAFC 1:0 (1:0) WMTK-KFC 3:1 (2:0), II. csoport SAC—MPSE 6:2 (3:1), Bethlen GSE— WMTK 3:1 (1:1), FSE—ETC 2:1 (2:1), Hungária—P. Juta 4:2 (0:1), III. csoport Kist­ét—K. Törekvés 6:0 (3:0), WSC­­SzRTC 2:0 (0:0) SzNSE-Szondy 6:0 (1:0), SzAC—KAC 5:0 (2:0) Sz­ TE—SzFC 4:3 (1:3). FSE—Fel­. Vasutas 5:0 (1:0). IV. csoport FTC—KTC 7:0 (4 :0). BSzKRT- KOSC 1:1 (0:0) BTC—Ganz TE 2:1 (1:0). Postás—RTE 4:1 (3:1). V. csoport Törekvés—KSSE 4:0 (0:0). Z Danuvia— FTC 1:1 (1:0). KTK—PSC elmaradt: KTK—MÁVAG 2:0 (0:0). VI. csoport Juta TE—Compactor 2:0 (0-0), VI­kér SC—TLC 6:0 (3:0), BTK—TLK 2:0 (1:0), Vasas—Főv. TKör 5:0 (5:0), B. Vasutas— Elektromos 3:2 (3:1) UTE—Testvériség 9:0 (3:0). VII. csoport M. Pamutipar—RESC 4:2 (2:0), UTE— UVASC 4:0 (2:0), UTSE—UMSE 5:3 (2:2), URAK—Werböczi 2:2 (1:0). SZERDA, 1943 SZEPTEMBER 29. OSZTÁLYOZÓKÖNYVÜNK A NEGYEDIK FORDULÓ 1-ESEI: Zsensellér, Szusza, Balogh I, Zalai, Urhegyi, Szegedi, Barna Koppány A legjobb csapatteljesítmény a Nagyváradé (20) A negyedik forduló sem maradt hűtlen elődeihez, néhány érdekes eredményt, köztük egy-két komoly meglepetést hozott. A legnagyobb meglepetés a Gamma biztos győ­zelme volt a Ferencváros fölött, de az Újpest gólzáporos diadala is meg­lepetésnek számít (bár inkább csak a gólarány miatt) és sokak szerint meglepetés a Vasas pontvesztése is. (Szerintünk ez nem meglepetés, hi­szen szombati számunkban pontosan 3:3-at jósoltunk a Vasas—DVSC mérkőzésre.) Érdekes, hogy ezúttal kevesebb 1-es osztályzatot adhattunk ki, mint a harmadik fordulóban. Úgy látszik, játékosaink a hosszú szünet miatt kissé kiestek a rendes kerékvágás­ból. Az e heti 1-esek a következők: Zsengellér, Szusza, Balogh­­ (Új­pest), Zalai, Ujhegyi (Kispest), Szegedi, Barna (Nagyvárad), Kop­pány (Szegedi VSE). A fentiek közül Zsengellér az egyetlen, aki a harmadik fordulóban is 1-esre játszott. A legjobb csapatteljesítményt ez­úttal a Nagyváradi AC nyújtotta. 20-as osztályzata egészen kitűnő. Csaknem ilyen jó az Újpesté is (21). Ez is mutatja, milyen nagy mérkőzés lesz vasárnap az Újpest— Nagyvárad rangadó! (Néhány csapatunkban a kiállítá­sok és a sérülések rontják le az át­lagosztályzatot.) A heti osztályzatok a következők: ÚJPEST—ELEKTROMOS 21:34 (Megyeri­ út. Eredmény: 9:0 (1:0). Gólszerző: Zsengellér, Pozsonyi, Po­zsonyi, Zsengellér, Zsengellér, Po­zsonyi, Zsengellér, Zsengellér, Ba­logh II 11-esből.) Újpest: Tihanyi 2, Balogh II 2, Bíró 2, Balogh I 1, Rózsa 2, Szép­hegyi 3, Pozsonyi 2, Szusza 1, Vár­nai 3, Zsengellér 1, Penderl 2 : 21. Elektromos: Bakon 3, Pázmánfy 2, Kállai 3, Gajdos 3, Marosi 3, Bu­­zási 2, Zlonszky 4, Tőrös 3, Börzsei 4, v. Hidegkúti 3 ,Dobos 4 , 34. GAMMA:FERENCVÁROS 26:31 (Üllői­ út. Eredmény: 5:2 (2:2). Gól­szerző: Mike, Sárosi III, Sárosi III, Patkóid, Patkóid.) Gamma: Tóth I 3, Hires 2, Kónya 2, Horváth 3, Szabó 2, Kemény 2, Kincses 3, Tóth II 2, Mike 1, Disz­­kay 3, Patkoló 2 . 26. Ferencváros: Csikós 3, Rudas 3, Polgár 3, Nagy II 3, Sár­osi III 2, Lázár 3, Sípos 3, Lakat 2, Sárosi dr 3, Finta 3, Gyetvai 3 . 31. DEBRECENI VSC-VASAS 28:31 (Latorca­ utca. Eredmény: 3:S (1:2). Gólszerző: Jenöfi, Sidlik, Tóth II, Mester 11-esből, Nagy I, Tisza.­ DVSC: Nagy I 3, Csókai 2, B. Nagy 2, Orosz 3, Nagy II 2, Zilahi 3, Komlósi 3, Tisza 2, Sidlik 3, Mes­ter 2, K­le 3 , 28. Vasas: Dósay 2, Nádas 2, Aradi 3, Szentandrási 3, Nagy II 2, Szo­­molányi 3, Németh 3, Tóth II 5 (kiállították), Ihnő­si 2, Nagy I 2, Juhász 4 : 31. KISPEST O BSZKRT 25:32 (Sport-utca. Eredmény: 6:5 (1:1). Gólszerző: Szabó III, Nemes, Radics, Egresi, Egresi, Mészáros, Szabó III, Pünkösdi, Krajnai.­ Kispest: Bozsik 4, Oljakár I 3, Csizmadia 2, Zalai 1, Pünkösdi 2, Urhegyi 1, Egresi 2, Nemes 3, Mé­száros 3, Radics 2, Noni 2 : 25. BSzKRT: Dobos 3, Gombkötő 3, Biczó 3, Túri 2, Balogh 2, Forgács 5 (kiállították), Mészáros 3, Krajnai 3, Jakab 3, Mátrai 3, Szabó III 2 : 32. NAGYVÁRADI AC—CSEPEL 20:30 (Nagyvárad. Eredmény: 3:1 (1:0). Gólszerző: Tóth III, Barna, Szabad- Icai 11-esből, Bodola.) Nagyvárad: Vécsey 2, Mészáros 2, Onódy I 2, Szegedi 1, Juhász 2, De­­ményi 2, Kovács II 2, Barna 1, Sár­vári 1, Bodola 2 ,Tóth III 2­0 20. Csepel: Szekeres 2, Kállói 3, Szalay 3, Bakos 3, Olajkár II 2, Rákosi 3, Váradi 4 (megsérült), Marosvári 3, Szabadkai 3, Dudás 2, Fuszek 2 : 30. SZOLNOK—ÚJVIDÉKI AC 25:28 (Szolnok. Eredmény: 3:2 (1:1). Gól­szerző: Sárkány, Sörös, Mézes, Nagy, Korom.) Szolnok: Horváth 2, Csabai 2, Kis­­péter 2, Selmeczi 2, Laborcz 2, Fa­zekas 3, Szántó 3, Kolláth 2, Sár­kány 3, Nagy 2, Korom 2 : 25. Újvidéki Baki 3, Rab 3, Avar 2, Takács 3, Máriás 2, Zsoldos 2, Mé­zes 2, Pálfy 3, Welker 3, Hatvani 2, Sörös 3 . 28. SALBTC—KOLOZSVÁRI AC 27:30 (Salgótarján. Eredmény: 5:0 (0:0). Gólszerző: Csuberda 11-esből, Puskás, Vincze.) SalBTC: Nádasdi 3, Simonyi 2, Kiss 2, Szabó 2, Debreczeni 3, Bog­nár 3, Kovács 3, Csuberda 2, Vincze 2, Laczkó 3, Puskás 2 , 27. Kolozsvár: Márki 3, Szaniszló 2, Vass 2, Páll 3, Szántai 2, Csákány 3, Radnai 2, Kovács IV 3, Váczi 3, Beke 3, Tolnai 4 : 30. SZEGEDI VSERDIMAVAG 24:35 (Szeged. Eredmény: 5:1 (3:1). Gól­szerző: Fazekas, Koppány, Tihanyi, Koppány, Tihanyi, Fábián.) SzVSE: Papp 2, Péll 2, Lajtos 2, Pakó 2, Kolozsi 2, Borbély II 3, Fá­bián 2, Tihanyi 2, Koppány 1, Kecs­kés 3, Bumek 3 , 24. DIMAVAG: Károlyi 3, Sós 2, Fel­földi 5 (kiállították), v. Bohus 2, Turán 3, Rákóczi 2, v. Suhai 3, Ker­tész 5 (kiállították), Füzér 2, Faze­kas 5 (kiállították), Turbéki 3 , 35, 1 na­p n- A Gammában Kincsest és Patkóiét dicsérik Feltűnően jó hangulatban zajlott le a Gamma keddi edzése. — Végre azt láttam a fiúktól, amit már régen vártam — mondta Magyarvári József, a Gamma FG intézője. — 90 percen keresztül ját­szottak. Kétszeres az örömöm, mert sikerült végre elkapnunk a Ferenc­várost. Az edzésen a játékosok teljes számban résztvettek­. A csapatban sérült nincs. Sós Károly edző a következőket mondta: — A csapat teljesítményével elé­gedett vagyok. Nem is annyira a győzelem, hanem a játék miatt, ör­vendetes volt­ számomra Kincses és Patkoló feljavulása. A Ferencváro­son tehát már szerencsésen túljutot­tunk és most a Szolnok ellen készü­lünk. A csapatban változás nem lesz. Csütörtökön kétkapus játék lesz, pénteken pedig a szokásos erőnléti edzésünket tartjuk. Horváth András szolgálata véget ért és a héten már ő is elkezdi az edzéseket. I

Next