Sporthorgász, 1997 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám

A DUNAKANYAR KINCSEI Ki ne ismerné a Dunakanyart kicsiny hazánkban? Ismerik a termé­szetbúvárok csodálatos környezetéről, a túrákat kedvelők szebbnél szebb tájairól, végül, de nem utolsósorban a horgászok gyönyörű, de kiszámíthatatlan vizéről, az ott élő és fogható kapitális halairól. Ha végigmegyünk akár a jobb, akár a bal parton, a lenyűgöző tájban gyönyörködve egyik jó horgászhely a másikat éri. Akár egy könyvet is lehetne írni róluk, de én inkább csak egy kis kedvcsinálót adok a vidékhez. T­örtént egyszer, hogy Ipoly-túránk­­ról hazatérőben megálltunk gyö­nyörködni a Duna menti tájban, és horgászok lévén a vizet is megcsodál­tuk, így hamar észrevettük a halak mozgását, melyek nem lehettek má­sok, mint első számú kedvenceink: a paducok. Mivel erősen sötétedett, csak a terv született meg a hétvégi horgászatra. A következő szombaton úgy tűnt, az időjárás kegyes lesz hozzánk, a meteo­rológia kellemes, nyári napot ígért. Ko­ra hajnalban indultunk, és mire megér­keztünk, a nap kezdett ébredezni, sőt, vele együtt a természet és a víz is. Kel­lemes madárcsicsergés és-ami ilyen­kor fontosabb - vidáman fürdőző, lo­csogó halak fogadtak minket. Gyors víz­mérés után, mely szerint kellemes ket­tes víz folydogált előttünk, nekifogtunk etetőanyagot gyúrni, ami a szokásos mixelt etetőből, áztatott kenyérből és a víz sodrására, valamint mélységére va­ló tekintettel egy kis agyagból állt. Majd elfoglaltuk kiszemelt helyeinket, és vártuk a halakat. Először-jó szoká­sához híven - Feri kezdett egy jónak ígérkező paduccal, ami sajnos a száko­lás előtt lemaradt. Sajnálkozni sem ma­­radt időm, mert bevágtam, s a hal véd­­kezése alapján lehetett volna márna , de nem egészen úgy küzdött, amint torpedók szoktak. Kíváncsian várta tehát a személyes találkozást a me­akasztott hallal. Erre néhány kiroh nás után sort is kerítettünk, s öröm­mel láttam, hogy a kis torkos ne volt más, mint egy kereken 1 kiló szilvaorrú keszeg. „No, ez jó ke­ret", gondoltam, és - hogy a táras­zás miatt megriadt halakat visszacsí­jam - néhány gombóc repült az elő­­küzdelem helyére. Még szinte le se ért az etetőanyag, amikor Feri perc következtek, és egy hajszálpontos, ugyanakkora szilva lett a jutalma. R­méltem, ez nem véletlen, mert a pad mellett a másik nagy kedvencünk ez hal. Álmom valóra is vált, mert ezen napon fél és egy kiló közötti dudac rúakból ketten huszonnégy darabot fo­gunk és engedtünk vissza a mérlegel után, csak a két legnagyobb végez tepsiben. De ne vágjunk a dolgok elébe, mi még csak most jött a java! Az elő szilvaorrú után végre a partra segítni (Folytatás a 33. oldalon) Paducok, márnák egymás között Jön már a márna... A mákonyos márna, amely megszédített SPORTIU mmmiz

Next