Sporthorgász, 1999 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1999-08-01 / 8. szám
vízi sivatagokon kóborol, így aztán már nem is olyan szép az a nád... És valóban, a nád itt már egyre megfogyóbb életerőt ringat a békalencsés, bealgásodott, megbuggyant víz fölött. Egyre kevesebb remény és hit susog a vékonyodó, gyönge szálakban, a senyvedő, elfakult levelekben. Öregszik ez a nád. A tóval együtt... A nád, a víz és az iszap (vagyis a fenéktalaj) a természettől kapott ősi, szigorú törvények szerint él egymás mellett, egymásra utaltan, egymást jótékonyan segítve, avagy egymás életét akarva-akaratlan - végzetesen veszélyeztetve. A nádas tavaknak, a Velencei-tónak is, valóban békés szépséget árasztó hangulata van. De ellentmondásokkal terhes ez a romantikus gyönyörűség. A nádasok egyrészt javára szolgálnak a víznek, gyógyítják, tisztítják azt. Ez különösen a mai időkben jelentős, amikor annyi civilizációs szennyezőanyag kerül a vízbe. Ezeket a nádszálak bolyhos bevonata szűri ki. A nád némileg hátráltatja az eutrofizációs folyamatot is, tehát az elmocsarasodást, posványosodást, vagyis a tó önfeltöltődését, elöregedését, halálát késlelteti. Történik ez azáltal, hogy a vízbe kerülő foszfort (ami manapság rengeteg!) a nád saját testébe építi be, tehát kivonja azt a vízből. Ezáltal lényegesen csökkenti a foszfor által táplált algásodást, ami az eutrofizációt kiváltó egyik legkárosabb jelenség. Károsnak mondható viszont a nádasok jelentős vízelvonó tevékenysége, vagyis a „biológiai nádszivattyú” működése. Gyökerei a tápanyagokat a talajból vízzel együtt szívják föl, és leveleik révén azután a vizet elpárologtatják, asszimilációs oxigénjüket a levegőbe lehelik. A nádasok több vizet párologtatnak el, mint a vízfelület. Egy olyan tónál, ahol a terület közel egyharmadát nád borítja, a víz elpárologtatása, és ezáltal az oxigén elvonása tragikus méreteket is ölthet. A nagymértékű párolgás miatt nagyon leapad a víz, a halak kisebb élettérbe szorulnak, ahol az oxigénkészlet is eleve kisebb, tehát egy-egy kopoltyúra már alig jut belőle. Eredmény: rendszeres halpusztulás. A nádat az ember nem hagyhatja magára! Gondoznia kell! Ha rábízzuk az őstermészeti törvényekre a nád sorsát, ha lassan is, de a nád elpusztul. A nád a fűfélék családjába tartozik, tehát minden évben fölfrissítést igényel. A nádat rendszeresen vágni, aratni kell. Ha nem fagy be a víz, akkor az öreg, avas nádakat föl kell gyújtani. Ha ezek a „kezelések” elmaradnak, a nád minősége romlik. Egyidejűleg az elhalt nádszálak, nádmaradványok a víz alá, a fenéktalajra süllyednek, ott bakteriális bomlás következik be, mely egyre vastagabb, olykor 60-80-120 centi mély, beteg, bűzös iszapot termel, amiben egyre kevesebb az oxigén, tehát az élet, és egyre több a kénhidrogén és más gyilkos gázok, tehát a halál. Ebben a gázos, büdös fertőben nem élnek meg a pontyféléknek és valamennyi hal ivadékának fő táplálékát képező bentosszervezetek: álcák, lárvák, különféle férgek, rákocskák, apró kagylók, csigák. Az 1. ábra által bemutatott oldalnézetből egy nádfal előtti eliszaposodott, lepusztult torzsos területet, mely gyakori a Velencei-tóban. A 2. ábra fölülnézetben mutatja a tó Rigya-tisztásának déli részén található mélyen iszapos, a víz alatt elpusztult nádas maradványait bújtató öblöt. Általános az ilyen képződmény a tó zártabb részein. A nád meg a hal A nádban - elvileg! - mindenféle hal előfordul. Vannak tipikusan „nádi halak”, mint például a ponty, a kárászok, a compó és némely keszegfajok, valamint a ragadozók közül a csuka, aztán bizonyos időszakokban az angolna, továbbá úszólápos, padmalyos nádas terepalakulatok esetében a harcsa is. Vannak viszont olyan halfajok, melyek csak időnként látogatják meg a nádfalak előtti vizeket meg a ritkás, lengőnádas területeket. Ilyen a süllő és a balin. Hogy a hal a nádban éljen, vagy olykor fölkeresse a nádas vizeket, annak legfőbb alapfeltétele az, hogy ott megtalálja azt a táplálékot, amelyre szüksége van. A ponty és a pontyfélék a nádszálakon és a nád előtti egészséges iszapban élő állati szervezeteket keresik. A ragadozók pedig a nádban táplálkozó kárászok, keszegek, mint táplálékhalak, kedvéért tanyáznak állandóan a nádban (például csuka), vagy keresik föl alkalmanként a nádat. Ha valamilyen oknál fogva a hal létfeltételei nem adottak a nádban, akkor nem megy oda! És ott a horgász nem fog halat. DOMONKOS IMRE (Következik: Nádihorgászok) SPORTHORGÁSZ 11