Sporthorgász, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002-07-01 / 7. szám
Beszéljünk a balatoni horgászatról Az étel ránk van bízva! A Sporthorgász zászlajára tűzte hazánk legnagyobb horgászközösségének, a balatoni horgászoknak az érdekképviseletét. Riportalanyunk ezúttal dr. Kor [UNK]lenszky Richard, a tihanyi bencés apátság vezetője, perjele. 60 éves. Bencés szerzetes, teológiát végzett, majd magyar-orosz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Tanított Győrben, majd Pannonhalmán, ahol a bencés gimnáziumnak tíz évig igazgatója is volt. 1994 októbere óta él Tihanyban. Az ő feladata többek között a tihanyi apátság felújítási munkáinak vezetése, kiállítások szervezése, előadások rendezése. Sőt magát is gyakran hívják előadásokat tartani. Szobája ablakából rálátni a Balatonra Aligától Balatonmáriáig, látni onnan a kőröshegyi két templomot, a boglári és a fonyódi dombot. A nap a Balaton mögött kel föl, s amikor télen legrövidebb a nappal, Fonyód mellett nyugszik le. Látja Badacsonyt, a tihanyi Belső-tavat, szívesen fényképezi a mindig változó vizet, a befagyott Balatont vagy az éppen fölolvadó jeget, az erős szélben a hullámokon csillogó napfényt vagy éppen az ezüsthidat, illetve a túlsó part mögött fölkelő napot. Tavasszal Révfülöpön, a vízparton találkoztam vele hajnalban. Horgászott. Megkértem, mesélje el, mi köti őt a Balatonhoz. Első emlékeim a Balatonról gyermekkoromból vannak. Szüleim testvéreimmel Ábrahámhegyre vittek bennünket három-négy hétre nyáron. Akkor kezdtem megismerni a Balaton csodáit. A Bék-tetőn lévő ház teraszáról varázslatos volt a közeledő vihar, a nyárfák hajladozása, a dőli vitorlások. Barátaimmal pecáztunk az ábrahámi Séd vizében, akkor még nem volt betonteknőbe szorítva, fűzfák és bokrok alatt kanyargott. Volt benne sügér, keszeg, meg hát titokzatosság, romantika. Az ábrahámi strandon, amint a Balatonba ért, ott már betonpartja volt, onnan is lehetett horgászni, kősüllő, dévérkeszeg mindig akadt. Életem első igazi halát, egy csaknem kétkilós csukát is ott fogtam, egyszerű keszegező szereléssel. Bizonyára a csali körül mozgó kishalakra csapott, s „tévedésből” akadt horogra. A strand melletti nádasban, a tiszta vízben lehetett látni a vörösszárnyú csapatokat. Térdig, combig álltunk a vízben, derekunkra kötve a haltartó szák, igazán izgalmas kaland volt figyelni, és hogyan úszik el a sikló, szájában keresztbe tartva a kishalat. Tizenöt-húsz keszeggel hazamenni egy kisgyereknek öröm volt. Édesanyám mindig megsütötte, a ropogós halak illatát és ízét még most is érzem. Csak az volt a feltétel, hogy „konyhakész” állapotban vigyem a konyhába. Volt is pikkely mindenfelé, meg darazsak és legyek, de ez is hozzátartozott a „munkához”. Nagy kíváncsian néztük, hogyan eveznek be késő délután a szalmakalapos, bajuszos bácsik az irigyelt bambusznád bottal, selyemzsinórral, orsóval és merítőhálóval. Pontyoztak! Mozdulatlanul ültek, arccal a nád felé, a lassan lemenő nap megnyújtotta a nádas árnyékát, majd ők is hamarosan az árnyékban ültek. Késő este a csónakok oldalán ott lógott valami titokzatos háló, benne nagy halakkal... Nekünk mikor lesz ilyen szerencsénk, gondoltuk. - Ma is szívesen horgászik a Balatonban? - Inkább úgy fogalmazok, szívesen horgásznék... Mert csak ritkán jutok hozzá. Sokan panaszkodnak, nincs hal a Balatonban! Nekem a horgászat elsősorban a természettel való találkozást jelenti. Hallgatni a nád susogását Ábrahámhegyen, ahol még van nádas. Figyelni az anyjukkal úszó apró vadkacsákat, hallgatni a nádirigó „kere-kere-kity-kity” hangját, amire még a madarak nagy ismerője, Csörgey Titusz bácsi hívta föl a figyelmünket. S rácsodálkozni arra a bámulatos fészekre, amit három-négy nádszálat összefonva készítettek. Bámulni a hullámzó vizet, a felhők tükröződését. S persze megfogni egy-egy szép halat... Amikor még elsősorban az iskolai munka volt a kötelességem, a nyári szabadság idején tudtam komolyabban horgászni, két-három hétig is egyfolytában. Most néhanapján egy-egy szombat hajnalban jut rá időm. Kell az embernek a természet közelsége. - Milyennek látja a horgász társadalmat? - Nagyon sokszínű ez az embercsoport. Vannak közöttük igazi szerelmesei a természetnek. Vannak, akik szenvedéllyel várják a fogást. Vannak, akik éjjel-nappal ott tartózkodnak a víz partján, sörözve, szemetelve, nem törődve azzal, hogy közös kincsünk a víz, a vízpart, a természet. Vannak, akik örökké elégedetlenek. Vannak, akik örökké vidámak. Fülemben cseng még egy öreg horgász öblös hangja, aki reggelente az ábrahámi nádasból kievezve nagyot köszönt a környéken horgászoknak, és nem szidott senkit, ha nem volt kapás, de tudott örülni kárásznak, dévérnek, s megfogta türelemmel bizony a szép pontyokat is. Zavar, amikor sokfelé mást sem hallani, mint elégedetlenséget, a halászok szidását, kormányok felelőtlenségének emlegetését. S közben elfeledkeznek arról, hogy nemcsak kevesebb a hal a Balatonban, de sokszorosan több a horgász is, mint huszonöt-harminc vagy negyvenöt évvel ezelőtt. - Milyen ön szerint a Balaton helyzete? - A Balaton elveszíti igazi varázsát. Gazdasági egységgé válik ahelyett, hogy a természet része maradna. Hétvégeken és nyáridőben idezsúfolódik megszámlálhatatlan ember, strand kell a nádas helyett, meg kiépített kikötő. Rászerveződik a tó partjára az úgynevezett civilizáció mindenféle ártalma. Hangzavar az ifjúsági táborok hangszóróiból, motorok és autók berregése és bűze, éjszakai szórakozóhelyek fénycsóváinak villódzása az éjszaka csillagos égboltja helyett. Hol van a tihanyi visszhang? - szokták kérdezni. Bizony megvan, csak nem szereti a zajongást... Amikor télen nem hömpölyögnek autóoszlopok a Tihanyi-félszigeten, s nem kiabál több száz ember az apátsági templom környékén, van visszhang, tiszta, szép... Csak hát elfeledkezünk arról, hogy a természet egy nagy organizmus, amit büntetlenül bolygatni és sértegeti nem lehet. A tó nagy pancsolóvá válik nyáron, s elvárjuk tőle, hogy kiszolgáljon bennünket (s közben k tudja, mennyi oda nem való anyagot olajat, szennyet juttatunk bele), s magunk azonban nem törődünk azzal, hogy a természet is élni akar Érezzük is a következményeit. - Mi a véleménye a halász-horgász ellentétről? - Élnek még Tihanyban néhányat régi halászok. Olyan emberek, akik együtt tudtak élni a természettel Amikor nem „termelőegység” vagy „nyereségorientált vállalkozás” volt : halászat, hanem kemény, barázdás arcú emberek megélhetési forrása Szembe kell néznünk azzal a ténnyel hogy az úgynevezett fogyasztói társadalom mindenből mindig többe akar. Eladni, amit csak lehet, hogy pénz származzon belőle. A pénzbe aztán fölépítünk egy magunk alkott, furcsa, mesterséges világot, amelynek a természethez már nem sok köze van. A természet kizsákmányolása útján jutunk több pénzhez, ennek következtében kevesebb az erdő, kevesebb a háborítatlan terület. A halász-horgász ellentétet tapasztalom de úgy érzem, hogy sokszor mesterségesen szítják a feszültséget, önmérsékletre volna szükség mindké oldalon. Meg alapvető szemléletváltásra. Feje tetejére állított világba: élünk, amikor azért telepítenek haza a vízbe, hogy majd legyen mit kifogr belőle. A természetes az volna, hogy él a víz, a víz pedig igazi élettere a vízi világnak, halnak, ráknak, kagylónak, siklónak, békának, sásnak, nádnak, hínárnak. S azt lehetne kifognimivel a természet megajándékozza az embert, ha barbár módon nem teszi tönkre. Hagyjuk élni a Balatont Ne csupán a Balatonból akarjun megélni, hanem próbáljunk együtt élni vele! A természet olyan kincs, az is mondhatnánk, olyan tőke, amit fölélni, elherdálni nem volna szabad Észre kellene venni a természete határokat, amiket átlépni egyenlő a élet pusztításával. S ebben közös felelőssége mindenkinek: a balaton őslakosoknak, a területi önkormányzatoknak, a nyaralótulajdonosoknála hajósoknak, halászoknak, vitorlázóknak, a lángossütőknek, a kukorcafőzőknek, a vendéglátósoknak, ,ne hagyják ki a sorból a horgászok: se. Mert ránk van bízva az élet! A víz után érdemes volna erről csenden elgondolkodni... 94 SPORTHORGÁSZ