Földessy János (szerk.): A Magyar Futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége. 1897, 1901, 1925 (Budapest, 1926)

IV. fejezet. A főváros futballsportja

csoportjában ötödik lesz. Majd barátságos meccsekkel tölt ki két évet s 1919— 20-ban nevez be a másodosztályú bajnokságba, amikor csak a finisben marad le az 52 pontot szerzett ETC mögött 49 ponttal. 1920—21-ben versenyen kívül a MAFC-al együtt ismét az első osztályba kerül s ott szépen szerepel, s többek között az UTE-t is veri 3:0 arányban. A következő évben az MLSZ megszünteti a versenyen kívüli szereplést s a BEAC-ot ismét a második osztályban látjuk, ahol harminckét ponttal ötö­dik lesz. A csapat azonban a háború után végre teljes és egységes lesz s foly­ton fejlődik. 1922—23-ban negyven ponttal már harmadik az UTSE és 33 FC mögött, míg végre 1923 — 24-ben, közel 25 évi küzdelem után eléri célját, meg­nyeri a másodosztályús bajnokságot 43 ponttal az NSC és ETC előtt s bejut az első osztályba. A bajnokcsapat tagjai: Fábián, — Kotrasek, Boór, — Pesovnik, Sághy, Bandenburg dr., — Pluhár, Kertész, Kertessy, Erhardt, Marczinkó. Ekkor a klubnak több mint tizenkét éven keresztül volt érdemes vezetője, Földessy János dr. már visszavonult a klubélettől és új generációnak adta át a vezetést, de a csapat gerincét az a fiatal gárda alkotta és alkotja, amelyet ő nevelt fel ifjúsági sorból, s amelynek fiatalsága biztosította a csapat jövőjét is. Bandenburg József dr.-nak, Campián Aladár dr. nak, Kertessy Elek dr.-nak, Szalay Lajosnak, Brenner Péter dr.-nak, Szemere Károly dr.-nak és Mingovits István dr.-nak vezetésével két évet töltött immár a BEAC az első osztályban s elért eredményeivel elismerést és megbecsülést szerzett az egyetemi sportnak. 1924—25-ben emlékezetes tavaszi finisével 18 ponttal az első osztály 9. helyére nyomult előre, míg legutóbb nagy küzdelmet vívott a bennmaradásért és ez az erősakaratú törekvése sikerült is. Az egyetemi színek sikerében osztoznak a csapat sok éven át volt vezetői, akik Földessy János dr.-ral együtt mindig újabb és újabb generációt neveltek, s akik között kell említeni elsősorban a hősi halált halt Déry Mihály dr.-t, azután Pásztor Józsefet, Nádas Ödönt, Ullerich Ferenc dr.-t, Brüll Emilt és Gyulát, Herczog Edvint, Szabó Jánost, Siegler János dr.-t, Zsarnóczay János dr.-t, Pluhár Istvánt, Sinkásdi Ernőt, Szecsey Lajos dr.-t és Weisz Imrét. Ez a lelkes gárda nevelt fel több olyan ifjúsági csapatot, amely a maga idejében a legjobb volt s több bajnokságot is nyert. Ezenkívül a klub második csapata is több ízben nyerte a szövetségi díjat. A háború utáni évek történetéhez tartoznak még a csapat sok sikerrel megvívott nemzetközi meccsei, melyek közül a Kricketerek ellen megvívott győzelmeket kell elsősorban megemlíteni. A háborúban elesett hősök emlékének is áldozott a klub. Kiírta a Déry Mihály dr. főiskolai vándordíját, amelyet első ízben a MAFC nyert meg. Majd a Blazsek vándordíját, a hősi halált halt Blazsek Ady és Géza emlékére, amely a középiskolások sportját szolgálta. Nagynevű, tragikus halált halt játékosa, Benedek Béla emlékének fenntartását szolgálja a Benedek Béla vándordíj, amely futballisták atlétikai versenyére van kiírva minden nyári szezonban.

Next