Győri Pál (szerk.): Az olimpizmus szerepe a civilizáció fejlődésében (Veszprém, 1999)
Medovarszki János: Pierre de Coubertin és Justh Zsigmond barátsága
„Az új épület egy szobájában van csak az idén összeszedett autográf gyűjteményem elhelyezve, vagy 1000 darab levél, irat, autografírozott könyv és arckép. /.../ E gyűjteményhez csatoltam azt a könyvet is, amelybe azon leveleket köttettem, melyeket nékem „a puszta könyvéről” midőn Párizsban francia fordításban megjelent híres külföldi s hazai írók, művészek írtak.”(9) A felsorolt több tucatnyi név között felfedezhetjük Pierre de Coubertin nevét is, akinek néhány sora álljon itt magyar fordításban! „Írjon nekem hosszan és nagyon hamar! Milyen kár, hogy nem tudunk együtt beszélgetni. Mikor jön vissza újra?”(30) Coubertin lelkes érdeklődése és kitüntető figyelme nem véletlen. Az említett kötet a Puszta és Párizs című novellája egy közös élményünkről tudósít. Az írás meghökkentő képet rajzolt a nemzetközi olimpiai legelső és legtekintélyesebb személyiségéről, Pierre de Coubertin báróról. Idézzük néhány sorát, amely őszinte és mély barátságuk ékes bizonyítéka! „Három évi távollét után visszajutottam Párizsba. Egy este a Grand Caféba vetődtem. Ott voltak a czigányok, a pár évi távollét után Párizsba visszatért czigányok. Előttünk a prímás. Ezzel a kis Ferkóval nagy dolog történt: egy milliomos leány szeretett belé, kinek volt elég szíve, hogy ott hagyja az egyenes utat s azé legyen, kihez a szíve kötötte. Az én kedves sportmanem, ki magyarabb a magyarnál, ki az előbb oly nagyon elszomorodott szívben és lélekben, most kelletlen mozdulatot tett - tehát vége a dalnak! Ez volt a mozdulatban. Czigányok, s mi négyen egyet gondoltunk. Ferkó a prímás, vállat von s akkor vad, duhaj nótára kezd. S az én francziám érti a nótát, úgy cselekszik, mint ahogy pár czimboránk a tiszazúgból cselekednék. Felkap egy keskenyszájú pezsgős poharat, egy húzásra felhajtja tartalmát, aztán egyet hunyorít szemével, hüvelykujjával odamutat a leányokra s fogja az üres poharat s merész ívvel belehajítja a szemben lévő óriás tükörbe, a melynek környülete telishedteli gyémánttal bevésett nevekkel. A tükör rengeteg csörömpöléssel picziny darabokra törik, s lezuhan, elvive magával annyi édes pillanat emlékét.”111 A befejezés szomorú. 1894. október 9-én, 31 éves korában a franciaországi Cannes-ban elhunyt Justh Zsigmond. Korán elhatalmasodó tüdőbaja nem engedte meg, hogy nagy tervei kiforrhassanak, megvalósulhassanak. Sohasem tudjuk meg, mit vesztett halálával a magyar olimpiai mozgalom. A két férfi szoros barátságára gondolva jogosan tehetnénk fel a kérdést. 1897 szeptemberében a Nouvelle Revue című francia irodalmi folyóiratban terjedelmes méltatás jelent meg Sigismund de Justh címmel. A szerzője Pierre de Coubertin volt, aki négy évvel az író halála után nagy szeretettel emlékezett meg egykori kedves barátja munkásságáról. Az író hamvait hazaszállították, és a Justh-kastély parkjában, az egykori parasztszínház helyén temették el. A rendkívül közvetlen és jószívű Zsiga gróf halála után az író keményszívű családja nem törődött a kisemberekkel. Bátyja, Justh Gyula, a későbbi függetlenségi politikus a 481 ház. Holdas birtokot nagybérlőknek adta ki, akiket csak a haszon érdekelt. 1945 után a park, a kastély és a családi sírbolt teljesen megsemmisült. A helyét felszántották. Az 1960-as években megerősödött a lappangó Justh-kultusz. Régészeti módszerekkel felkutatták a sírokat, majd az író születésének századik évfordulóján, 1963 februárjában a gádorosi új temetőben díszsírhelyet állítottak a Justh-családnak. A művelődési otthon és az általános iskola úttörőcsapata Justh Zsigmond nevét vette fel. A művelődési otthonban helyezték el az író mellszobrát, Nyári József képzőművész-pedagógus alkotását. A község pedagógusai Moliére: Botcsinálta doktor című művét adták elő, amelyet Justh Zsigmond laposmajori parasztszínházában is előadtak egykor.