Győr Béla (szerk.): Magyar Olimpiai Akadémia 71. Vándorgyűlése (Budapest, 2018)
KOSZONTO Üdvözlöm a Magyar Olimpiai Akadémia 71. Vándorgyűlésének résztvevőit, és az arra készült kis tanulmánykötetünk olvasóit. A Magyar Olimpiai Bizottság keretein belül működő Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) fő feladata az olimpiai eszme ápolása és az olimpizmus gondolatának terjesztése. Ennek a munkának kiemelt eseményei a MOA Vándorgyűlések. 1986-tól az elmúlt évtizedekben folyamatosan szerveztük a vándorgyűléseket, és már túl vagyunk a hetvenediken. Sárospataktól Nagykanizsáig, Soprontól Békéscsabáig minden nagyobb városban volt már rendezvényünk. Néhány éve rátértünk arra a szisztémára, hogy az évi két vándorgyűlésünk közül az egyik Budapesten kerül megrendezésre. A hetvenedik vándorgyűlés 2018. június 9-én volt Székesfehérvárott. A vándorgyűlésen mindig az aktuális, kapcsolódó olimpiai és világeseményekről, valamint a társrendező önkormányzat, egyesület sportjának bemutatásáról szóló előadások hangzanak el. Köszönöm a Budapesti Honvéd SE vezetőinek, hogy a 71. Vándorgyűlést 2018. december 15-én, közösen, az egyesület székházában rendezhetjük. Ezzel egy új utat nyitottunk, hiszen most első alkalommal rendezzük gyűlésünket sportegyesülettel együtt. Látva a programot, nagyon tartalmas, érdeklődésre számot tartó előadások lesznek. Ehhez és a jövőbeni olimpiabaráti munkájukhoz sok sikert, jó egészséget kívánok! Budapest, 2018. december Dr. Aján Tamás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának elnöke