Varga Béla - Pilhál György - Tölgyes Péter: Harmincöt év piros-fehérben (Budapest, 1984)

Húsz szakosztályunk 1984-ben, a jubileum időszakában

A másik fiatal balszerencséje, hogy Mészárossal azonos súlycsoportban emel. Várvölgyi Attila - lám, ő is lábat­­lani - azonban magasabb, így „kitér­het", feljebb mehet egy súlycsoporttal, persze, ez azt jelenti, hogy annyi izmot rá is kell rakni... A körülmények most már igazán megfelelőek, a teremrekonstrukció óta a Bp. Honvédé az ország alighanem legkorszerűbb - igaz, meglehetősen kicsi - súlyemelőcsarnoka. A méretei ugyan megnehezítik az utánpótlás­nevelést, de az eredmények azért azt bizonyítják, hogy ezen lehet segíteni. A szakosztállyal ma már valóban számol­hat a szövetség. Jellemző, hogy Hon­véd-edző, Ambrus László - kikölcsö­nözve - vezeti az ifjúsági válogatott foglalkozásait. Évtizede bizony keve­sen gondolták volna, hogy ily rövid idő alatt ennyire sikerül feltöltődni. De most már mind többen várják a hasonló folytatást. Hlavat­i András Stefanovics Imre 1979 óta sorozatban nyeri a bajnokságokat az 56 kg-os súlycsoportban

Next