Kun László: Békés megye sportjának története a kezdetektől a felszabadulásig (Békéscsaba, 1987)
II. fejezet
Ilyen és hasonló forrástöredékek bizonyára megtalálhatók Battonya, Békés, Füzesgyarmat, Gyoma, Körösladány, Sarkad és Szarvas népiskoláit illetően is. A pozitív megnyilvánulások epizódképeit azonban elhomályosítják a gyermekek egészséges fejlődését aggódó orvosok, lelkészek, tornatanítók és újságírók panaszai. Korholják a szülők nemtörődömségét, a tornaellenes előítéleteket és szorgalmazzák a szemléletváltást. Az ilyen felületi észrevételek feszültséglevezető mechanizmusával a mai olvasók gondolkodó rétege tökéletesen tisztában van. Arról azonban akkor is csak elvétve esett szó, hogy a testgyakorlat-oktatás 1868. évi törvénybe iktatását követő intézkedési sorozat mögött népiskolai szinten nem állt sem létesítményhálózat, sem szakembergárda. De még olyan társadalmi feszítőerő sem, amely felszínre hozhatta volna a népiskolai testnevelés kibontakoztatásához szükséges érdekviszonyokat. Az olyan elszigetelt helytörténeti példák, mint Orosháza, Pusztaszentetornya, Szarvas vagy Gyula inkább azt mutatták, hogy önmagában az iskolaszékek felvilágosult megértése sem hozhatta meg a frontáttörést. A megye korabeli urainak és a jórészt még osztatlan iskolák tanítóinak többsége nem érezte, hogy a minimális elméleti ismeretek elsajátíttatásán túl felelős a hatáskörébe tartozó gyermekek testi neveléséért is. „... még mindig vannak községek (mégpedig népes községek), ahol az iskolás gyermekek nélkülözik a testgyakorlatok sokoldalú képzőhatását... hol a gyermekek túlságos elevenségéről panaszkodnak. Igen! Mert nincs tornahelyiség, ahol a gyermeki mozgékonyság hasznos kielégítést találna” - mutat rá a lényegre Bence József tanító, aki a népiskolai testnevelés hatósági felkarolását szorgalmazta. Bizonyára a megyei viszonyok ismeretében fakadt ki az 1896. évi millenáris ünnepségek demonstrációi kapcsán Oláh Miklós, amikor a tornaszövetséghez írott levelében félkarúnak nevezte annak az országnak a testkultúráját, „ahol a középiskolák impozáns torna- és atlétikabemutatói, s néhány székesfővárosi elit club sportsikerei mögött a népiskolák gyerektömegeinek testi dekadenciája álít!” Ez a kép lényegesen a századforduló alatt sem változott. Az adott viszonyok érzékeltetésére talán elegendő feleleveníteni azt az OTT-kimutatást, ami szerint 1914-ben, Békés megye mai területén található elemi iskolák közül mindössze 5 rendelkezett tornateremnek nevezhető helyiséggel. Rendszeres és elfogadható szabadtéri testnevelési foglalkozásokat pedig az iskolák alig 50%ában tartottak. A fentiekben vázoltakat Hunya István visszaemlékezése teszi árnyalttá: „A falusi és a tanyai iskolákban a levente bevezetéséig (1924) a játékos kirándulások és a virtuskodások töltötték be a tornaóra szerepét... A falura került tanítók többsége amíg fiatal volt, gyakran rendezett tánctanfolyamokat; a fiúknak 77