Kovács Marcell: Reflektált amnézia. A kelebiai sport története. Kalandos évtizedek (Kiskunhalas, 2016)
Zsembery István emlékei
ZSEMBERY ISTVÁN EMLÉKEI A Kelebiai Sport Kör a község községgé alakulásának évében 1924-ben alakult. Budapestről vidékre költözők és Dél-Vidékről menekültek alapították. Az alapítók rajongásig szerették a labdarúgást. Az első alapító footballisták között voltak Hirt György (gazdálkodó), Müller Antal (gyümölcs kereskedő), Takács Gyula (szintén gyümölcs kereskedő), Repstock Gyula (Radnai), Kovács Antal, Papp István, Száraz Károly, Rubus Gyula, Varga, Vermes, Senler, Jáger József, Repstock kapus. Az alapítójátékosok saját költségükön szerezték be a felszerelést. Az első edző Hirt György volt, aki díjmentesen társadalmi munkában vezette az edzéseket. Az alapítók közül különösen ki kell emelni Repstock Gyulát, aki hosszú éveken át együttesünk legjobb játékosa volt. Centerként majdnem minden mérkőzésen sok esetben több gólt is szerzett. Mint alapító játékos 18-tól 46 éves korig állandó megbízható tagja volt a csapatnak. Ebben az időben csak egyéni kezdeményezés révén szervezték a csapatot és mindig azok játszottak, akik foglakozása lehetővé tette, hogy magánszorgalomból edzésre járjanak, majd vasárnapi szabad napjukon játszanak. Hozzávetőlegesen 1928-1936 között még társadalmi tréner sem volt. A futó és gimnasztikai edzéseket legtöbbször a legidősebb játékos Repstock Gyula vezette. A csonka Bács-Bodrog megyében, de még a Duna-Tisza között sem működött szövetség, a csapatok egyéni meghívásos alapon játszottak egymással és a játékot maguk között sorolták be a táblázatba. A kelebiai csapat a község lovaskocsijával utazott a meghívó településre. A községnek két kocsija volt, az egyik rugózott, a másik rugózatlan. A kocsis Szél István külön díjazás nélkül vasárnaponként szállította a játékosait és így lett maga is szenvedélyes drukkerré. Megjegyzendő, hogy több esetben a rugózott vas kerékabroncsos kocsi el volt foglalva más fontos személyek szállításával és ilyenkor a rugózatlan kocsival utaztak a játékosok. Abban az időben sem tehergépkocsi, sem személygépkocsi nem volt a községben, mégis örömmel utazott el minden játékos a játék színhelyére. Meg kell jegyeznünk, hogy az akkori köves utak nemcsak porosak, hanem rázósak is voltak. Sok esetben a kocsis ismerte a falvak közötti agyagos utakat, melyek nem rázták a játékosokat. Pl. amikor Kelebiáról Tataházára ment a csapat, Tompára, Mélykútra majd Tataházára a földes agyagos úton közlekedett 1934-ben. A csapatot a meghívó községben a foodballt szerető drukkerek fogadták és egy-egy drukker vendégül látott egy-egy játékost. A csonka megyében Kelebia, Mélykút, Jánoshalma, Bácsalmás, Bácsbokod, Madaras, Katymár, néha Tompa, Tataháza, Felsőszentiván, Csávoly, Mátételke gárdái vettek részt a játékban. Költségtérítés abban az időben ismeretlen volt. A játékvezetést mindig idősebb, kiöregedett játékos vállalta. A foodballcsapatok ellenszolgáltatás nélkül léteztek, de a játékosok így is nagy megtisztelésnek vették, hogy játszhattak. Ebben az időben még nem volt lesállás, elől az úgynevezett lesipuskás tartózkodott. A meghívó községek a játékosokat elosztva, egyénileg látták el reggelivel (házikolbász, sonka), ebéddel és sok esetben közös vacsorával kedveskedtek. Mint érdekesség megemlíthető, hogy egyik alkalommal Madarason a híres magyar vendégszeretetéről ismert faluban az egyik legjobb játékosunkat finom házikolbásszal, sonkával kínálták meg, ízletes saját termésű bort adtak neki, majd elhívták a 10 órai nagymisére. A névre már nem emlékszem, de az egyik legjobb játékosunk volt, aki a templomba éréskor megszédült és vendéglátóját otthagyva leült a templom előtti fa