Kovács Marcell: Reflektált amnézia. A kelebiai sport története. Kalandos évtizedek (Kiskunhalas, 2016)

Mozaikok (reflektált amnézia)

tavaszán a Farkas boltba kerültem. Mivel Pista bácsi vette át ismét a sportkör elnökséget rábe­szélt, hogy kezdjem el újra a játékot. Kelebia ekkor a Kiskunhalas Járási Bajnokságban játszott, mégpedig a Bajcsy utcai játéktér füvesítése miatt, a Maczonka féle pályán. A régi emlékek, a sport szeretete és a felkérés együttes hatására beszálltam 34-35 évesen a fiatalok közé. Legtöbb­ször csereként léptem ekkor már pályára. Az 1982/83-as idényben aztán sikerült bajnokságot nyerve a megyei II. osztályba lépni, mely szintet 2010-ig megő­rizte az egyesület. 1988.01.26. Használatba vétel: A Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága, valamint az Álta­lános Iskola vezetése nevében ezen a napon küldték szét, a 29-én 11.00 órára szóló meghívókat a kelebiai iskola tornatermének használatba vételére. 1989. 09. 24. Sportkör elnökválasztás: Meglehetősen puritán körülmények között, a rangidős játékosok kezdeményezésére Galgóczi Vince helyett ezen a napon választották meg a sportkör új elnökévé Kovács Marcellt. A bejárathoz közel, a füvön ülve történt a szavazás. A rövid hozzászólásomban hármas cél megvalósítását vázoltam úgy, mint a sportpálya és környezetének infrastrukturális fejlesztését, nemzetközi kapcsolatok kiépítését, valamint a játékosok értékként való kezelését. 1991. 05. 25. Első­ olasz túra: A nemzetközi kapcsolatokat építése gyakorlati szakaszához érkezett. Olaszországi nemzetközi focitornára utaztak Kelebia és Kunbaja csapatai. A kunba­­jaiak az utazási költségek feleződése miatt tarthattak velünk. Az olaszországi Padova közelében egy benzinkútnál álltunk meg rövid pihenőre, amikor egy olasz furgonhoz invitáltak néhány beszélgető útitársunkat, ahol egy profi kamerát mutattak nekik, eladásra kínálva. Az ár egyre lejjebb csúszott, 400 német DM-nél állt meg. A kunbajai vezetők miután látták, hogy a mieink is kezdik nézegetni a technikát, gyors üzletet kötöttek és kifizették a portékát. A bemutatott kamera helyett a derék taljának egy originált csomagolásút adtak át, majd angolosan távoztak. Kisvártatva, a buszon derült csak ki, hogy nincs mód a szerkezet kipróbálására, hiszen fából készült utánzatot adtak el a maffiózók. A zrika természetesen még évekig derültséget okozott, amikor minőségi felvételre kértük a felsült operatőröket. 1995. 04. 27. Városi LSZ. Kiskunhalas: A 22/1994/95. sz. Hivatalos Közlöny a Fegyelmi Bizottság határozatát tartalmazza, mely szerint: „A Dusnok-Kelebia mérkőzés félbeszakadt, mert Csenged Rudolf lehívta a csapatot a pályáról. A Fegyelmi Bizottság (FB) a pályán elért eredményt (3:1) igazolta és Csengeri Rudolf Kelebia edzőjét kilenc mérkőzésen, a kispadon való tartózkodástól eltiltotta. Figyelmezteti a csapat vezetőit, hogy ismétlődő esetben súlyosabb szankciót fog alkalmazni pénzbüntetés és büntetőpont levonásával. A kispadról való eltiltás végrehajtását felfüggeszti 1995. 06. 30-ig. Dusnok csapatát kötelezte kettő hazai mérkőzésre saját költségükön szövetségi ellenőr fogadására, továbbá a hátralévő hazai mérkőzéseikre megemelt számú rendezői gárda 20 fő biztosítására. Végrehajtását ellenőrizni fogjuk” (sic). 1995.08.22. Rendkívüli sportvezető­ségi gyűlés: Kovács Marcell sportkör­elnök elmondta, hogy Csajkás Éva jegyzőnővel mai napon folytatott telefonbeszélgetés értelmében a sportpá­lya kerítésén belül lévő nyárfák kitermeléséről a sportkör vezetése dönthet, mivel a terület a Kelebia KNSK kezelésébe van adva. A sportvezetés Rambola Gábor és Kátai Sándor kedvező, a faállomány kitermelésére, 1995. 10. 15-ig pótlására vonatkozó ajánlatát elfogadja, melyet szerződésben rögzítenek. A kitermelt rönk kialkudott vételára 150.000,- Ft. A megállapo­dás részét képezi a játéktér és a környezet teljes mértékű feltakarítása, a korlát és a sportpálya egyéb tartozékainak felelős megóvása. A sportvezetés szándéka, hogy a bevételt a sporttelep Bajcsy utca felöli kerítés kiépítésére fordítja. A később óriási konfliktusokat kiváltó eseményt megelőző határozatot a sportvezetőkön kívül néhány meghívott is aláírta: Kollár János, Csen-

Next