Szilárd Illés: Baja város labdarúgása 1908-2008. „A futball távrúgástól a focimanókig” (Baja, 2008)

A bajai labdarúgás története

BAJA VÁROS LABDARÚGÁSA 1908-2008 Ebből a csapatból az előzőekben még nem került részletesebb bemutatásra két játékos, most bemutatjuk őket. Az, hogy ők a sor vé­gére kerültek nem jelent semmilyen rangso­rolást, ez így jött ki. Gilián János (Gilcsi) a Vasas MTE ifiből ke­rült a Kaposvári Honvéd csapathoz, majd Győrbe az ETO-hoz. 1971-ben került vissza a Vasas MTE-hez, majd vidékre igazolt. 1976- tól újra biztoskezű kapusa a BSE csapatának. Keresztes Gyula (Gyuszi) kifejezetten gól­erős csatárként lett kiválasztva, annak ellené­re, hogy szinte ifjúsági korú volt mikor a BSK- hoz került. A pécsi NB I-es ifiből ajánlották, meg is állta a posztján a helyét a Területi Baj­nokság Közös csoportjában a második helyet érte el 18 lőtt góllal, a BSK vonatkozásában hazai gólkirály lett. Az NB II. csapatban is meghatározó embernek számított, közreha­tott a későbbi bajnokságokban a Hódmezővá­sárhelyen elszenvedett súlyos sérülése. Sportolóként és emberileg is nagyon szeret­hető ember volt. Az előzőekben jeleztem, hogy a közön­ségről is ejtek szót, hát most az alábbi kép tanúsíthatja, hogy már akkor is a nézősze­gény magyar labdarúgásban mit jelentett a helyi megítélés az elfogadható futballról. A Területi Bajnokságban a bajai pályán a tri­bünnel szembeni oldalon ilyen tömeges lét­számmal vett részt a bajai nézőközönség. Az év bajai focitörténetébe örömteli tényként be kellett jegyezni, hogy a Bajai TSZ SE ismét bajnokságot nyert és vissza­került a Megyei I. osztályba. DÉLI CSOPORT: JIT,­y, Li Felsőszentiván—Császártöltés 1—4, Bácsalmás—Madaras 3—1, Bácsbor­­sód—Bajai Tsz 0—0, Hajós—Herceg­­szántó 4—0, Katymár—Kisszállás 1—0, Érsekcsanád—Vaskút 1—2, Tatahá­za—Tompa 1—4­ 1, Bajai TSZ SK 2415 5 4 41—17 35 szártöltés 2—0, Bácsalmás—Madaras 6—0, Bácsborsód—Bajai TSZ SK 0—10, Hajós—Hercegszántó 4—1, Katymár— Kisszállás 1—0, Érsekcsanád—Véts­kút 1—1, Tataháza—Tompa 0—0. A táblázaton látható, hogy a felnőtt csapat mellett az ifjúsági együttes is bajnokságot nyert. A szentistváni siker egyik fő résztve­vője Varga Imre. Hazai mérkőzés a Területi Bajnokságból Bak­ó, Prikidánovics, Pesti, Janicsák, TakácsGlavatity, Kovács, Keresztes, Papp, Szabó, Majzlinger, Evanics csapatkapitány és a három játékvezető 2. Hajós 2415 3 6 52—24 33 3.Katymár 2415 3 6 38—21 33 4.Bácsborsód 2412 7 5 38-32 31 5.Hercegszántó 2412 2 10 34—31 26 6.Császártöltés 2410 5 9 41—34 25 7. Tompa 2410 5 9 37 —30 25 8. Bácsalmás 2412 1 11 49-43 25 9. Vaskút 2410 4 10 35—32 24 10. Kisszállás 245 8 11 25-40 18 11.Madaras 247 3 14 17—34 17 12.Tataháza 247 3 14 35-55 17 13.Felsőszentiván 247 2 15 27-56 16 14. Érsekcsanád 244 3 17 37-57 11 Ifjúságiak: Felsőszentiván Csa­pajai TSZ Vaskút Császártöltés Tompa Kisszállás SK 24 20 24 17 24 15 24 16 24 16 2 88—22 4­0 5 75-31 36 5 85—29 34 6 70—39 34 7 58—22 33

Next