Szilárd Illés: Baja város labdarúgása 1908-2008. „A futball távrúgástól a focimanókig” (Baja, 2008)

A bajai labdarúgás története

Érdekességként megemlítenék itt egy tör­ténetet. A szezon elején a Bajai TU­­RUD-Dombóvári VSE mérkőzésen az egész bajai gárda elég rosszul játszott, ez a közön­ségből elégedetlenséget váltott ki. Többek között Hirmannt is lehülyézte egy néző han­gos bekiabálással. Ezen a mérkőzésen néző­ként véletlenül jelen volt Bessenyei a bajai takarékpénztár elnöke is. Azért véletlenül, mert sosem járt meccsre. „Hülye Hirmann!" bekiabálásra az elnök úr felkapta a fejét. Más­nap a szőnyeg szélére rendelte a szegény fut­ballistát, tudniillik a szidott já­tékos a Takarékpénztár alkal­mazottja volt. Az elnök azt mondta neki, hogy vagy a munkahely, vagy az a pálya, ahol lehülyézhetik a nagyte­kintélyű bank hivatalnokát. Hirmann a futballt választot­ta, de a munkája is megma­radt. Tudták, hogy az elnök nem jár meccsre így hát a megoldás azt volt, hogy a já­tékos nevét Harmatra „ma­gyarosították", mert újságot azért olvasott az elnök úr! Bandi bácsi ezután még közel más­fél évtizedig volt különböző bajai csapatok ki­tűnő játékosa, majd sokáig edzősködött. A bajai csapatok játékosai 1937-38-ban Bajai TURUL: Sző­cs, Tadity, Zsivkovics, Katz, Dr. Jávor, Lehel, Fekete-Kovács, Rudics, Krupity, Ko­los, Kalász, Hirmann (Harmat), Gálos, Schulek, Léh, Kishonti, Vadász. BSE: Kálóczy­­, Karlovszky, Müller, Földvári, Michler I., Bíró, Fidrich, Szokolay, Rupity I., Mándity, Matics, Csilics, Szöllő­si, Ónody B., Bohner, Mészáros Bajai Bácska: Zórity II., Zórity I., Krékity, Tettinger, Solymos, Matos, Hován, Kovács, Bódi, Repsch­tock, Tamás, Berente, Sallay, Horváth, Rápity II. BMTE: Rabata, Varga, Kulisics, Németh, Borbás, Huzovics, Horváth, Samu, Rizsányi, Kemény, Tantos, Vuity, Mándity, Váity, Strahl, Hajós, Kollár. A csapatépítések és az új stílusra való át­térés lassan eredményezni kezdték a fejlő­dést. Az 1938-39. évi szezonban az elsősé­gért a BTSE végig nagy harcot folytatott a Dombóvári VSE-vel és a Tolna megyei SE- vel, a Bajai Bácska is küzdött a dobogós he­lyért. A bajai csapatok előző évi útkeresését és a befektetett kemény munkát a TURUL- nál a bajnokság megnyerése, a Bajai Bács­kánál pedig az erőteljes előretörés igazolta, mivel a csapat fennállása alatt a leg­előkelőbb helyezést érte el. A bajnokság végeredménye: 1. Bajai TURUL, 2 Dombóvári VSE, 3. Tolna megyei SE, 4. Bajai Bácska, 5. Nagymányok, 6. Bonyhádi TE, 7. Bajai MTE, 8. Bajai SE, 9. Mohácsi TE Az alosztály döntőket a Délnyugat Bajno­ka címért ismét a Pécsi VSK-val vívta a Ba­jai TURUL SE. Az első mérkőzés Baján Ül­és döntetlenre végződött. A második mér­kőzés Pécsett szintén 1:1-es döntetlen lett, de itt játékvezetői segédlettel lett döntet­len, még a korabeli pécsi sajtó szerint is a játékvezető súlyos szabálytalanságok elné­zésével segítette a PVSK csapatát. A harmadik mérkőzés, melyre a két dön­tetlen miatt sor került, a pécsiek sikerét hozta, az eredmény: Pécsi VSK-Bajai TU­RUL 2:1, így a fennállása alatt a legjobbnak vélt legényegyleti gárda mégsem lett a Dél­nyugat Bajnoka. 1 A Bajai Bácska 1938-39. évi csapata 45 BAJA VÁROS LABDARÚGÁSA 1908-2008

Next