Török Ferenc: Mandula. Mándi Gyula. Fradi - MTK - Aranycsapat (Budapest, 1999)
8. rész: Mégis Brazília!
Amikor Mándi Gyula nemet mondott a felsőbb vezetők újabb felkérésére, még nem tudta, mihez is kezd. Csak azt tudta: nem akar még egy ifiválogatottat építeni. Az, hogy ellenállt, saját magát is meglepte, hiszen ezt addig sose tette, ráadásul mindig nagyon jól ismerte az erőviszonyokat, és reálisan felmérte: ha bármiben ellenkezik, csak veszíthet. Most mégis úgy vélte, ezt kell tennie. Már 58 éves volt, focizott, dolgozott eleget, már nagy baj nem érheti. Nem telt el sok idő - amit többnyire pihenéssel töltött - és ismét hívatták az OTSB- be. Elképzelni sem tudta, miért akarnak újfent beszélni vele, de az azért megfordult a fejében, esetleg valami retorzió következik, mert visszautasította az ifikapitányi felkérést. „Már előtte való nap nagyon ideges volt. Otthon próbákat rendeztünk, mire mit válaszoljon. Én voltam a sportvezetés egyik képviselője, és különböző keresztkérdéseket tettem fel neki. Ő válaszolt, hol így, hol úgy. Ha valamelyik jelenet nem volt elég meggyőző, azt újra elpróbáltuk. Kijavítottuk a szövegét, és a lehető összes variációra felkészültünk. Ám nem ez történt. A legnagyobb szívélyességgel fogadták, és közölték apámmal: újabb brazil felkérés érkezett a részére. A riói FC America vezetői szeretnék, ha a jövőben ő irányítaná a csapat felkészülését. Ez ugyan korántsem volt olyan mesés ajánlat a magyar szövetségnek, mint az előző dél-amerikai invitálás, ám ezúttal nem mondtak nemet, hanem azt: »Mehet Mándi elvtárs«. Ekkortájt nem volt divat a kérdezősködés, így - akárcsak a korábbi eseteknél - ezúttal sem kérték ki az ő véleményét, hogy akar-e Brazíliában edzősködni, vagy sem. Ő mindenesetre örömmel fogadta a hírt, a szövetség pedig elkezdte intézni a papírokat. Példás gyorsasággal, alig egy hónap alatt minden kész volt az utazásra. Még a szerződéstervezetet is elolvashatta. Volt benne egy pont, amit