Gyárfás Tamás (szerk.): Sport '94 (Budapest, 1995)
Futball VB 1994
PONT Ha stílusos akarnék lenni, így kezdeném: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar labdarúgás... De sajnos ez annyira igaz, hogy semmiképpen sem mese. Ez így, ahogy van, maga a való. Ha még inkább stílusos akarnék lenni, csak ennyit írnék le: mese a lerágott csontról. Csakhogy ez már nem egyszerűen lerágott csont. Ez már - kérem tisztelettel - le is van szopogatva. Sőt, ki van szíva a csontból a velő. Ez már nem is csont, ez egyszerűen egy össze-vissza rágcsált, agyoncsámcsogott, velejétől, és minden lerághatótól megfosztott csontmaradék. Ezen már egyszerűen nincs mit rágni. Ezt a csontmaradékot nem hogy a szájába nem venné a kutyám, egyszerűen még csak le se pisilné. Nos, miután jól fölhergeltem magam, kissé szelídebben folytatom. Szóval, én is megnéztem a vb meccseit, s ahogy elbámultam ezeket az idegen csapatokat, arra lettem figyelmes, hogy kétlábú, kétkezű, egyfejű - tehát egyagyú (nem együgyű!) - játékosokból állították össze a nemzeti tizenegyeket, sőt, annyi ilyen egyszerű játékos volt, hogy még a kispadokra is jutott belőlük. A külső persze sok mindent elrejt, így aztán fogalmam sincs, mit takarnak a mezek, pontosabban, hogy mi van a játékosokban ott, legbelül? Mert a mieink pont olyanok, mint ők - bár a nigériai és a szaúdi játékosok bőrszíne némileg eltér a mieink bőrszínétől -, a lábból sincs kevesebb, kézből sem, a fej ugyanúgy egyetlenként látható a nyakon, de valaminek csak kell lenni, mert nem létezik, hogy teljesen egyforma fickók ennyivel többre és jobbra legyenek képesek! Évek, sőt évtizedek óta beszédtémánk, hogy miért ilyen ez a magyar foci, amilyen, de a mai napig nincs válasz. És változás sincs. Sajnos foci NAGY BANDÓ ANDRÁS humorista sincs, illetve az, ami van, nem foci. Nincsenek tehetségek? Iskolatársam volt Pusztai Laci, akiről a legjobbakat sorolhatjuk, egyet kivéve, hogy született tehetség volt. Egyszerűsítve így szól a jellemzése: nem volt tehetségtelen. Ugyanakkor azt az adottságot, amit kapott, hallatlan szorgalommal és kitartással fejlesztette, mert ott akart lenni a legjobbak - a „tehetségesek" között. A Vedres István Építőipari Tekó udvarán gyakorolt -Szeged! -, egész délután, s ott esteledett rá. Egyszál maga futott és lőtt, szabadrúgást gyakorolt száz és száz szögből és távolságról, s közben javította az erőnlétét is, a gyorsaságával pedig soha nem volt baj. Azt hiszem, két szíve volt. És ha valakinek adott az egyikből, újranőtt neki. Végül válogatott lett, többszörösen. Sok mindent mondhattak róla, rosszat is, de azt, hogy a pályán meghalt a győzelemért, soha senki nem vonta kétségbe. A szívem szakadt meg, amikor pályán kívül... Egyszer-egyszer futballzsenik is születtek, de azok meg - tudásukhoz képest - túl gyorsan tűntek el a süllyesztőben. Kocsis, Törőcsik... Istenem, mi lehetett volna belőlük! (Talán tovább maradtak volna a pályán, ha a kezdőkörbe talponállót építenek!) Itt volt a vb, s az argentinok között Maradona. Igaz, túlsúlyos volt - ez a bácsi majdnem Bácsi! -, de ledolgozta. Nem hiszem, hogy csak a pénzért. (Szívesen vállalnám Maradona spórkasszájának kezelését tíz százalékért!) Egyrészt ugye ez egy VILÁGBAJNOKSÁG, melyen ott van Argentína is. A HAZA Válogatottja. És ha már egyszer a szurkolók újra magukhoz ölelték Maradonát, a negyedik vb-jén is meg akarta mutatni, hogy mire képes. Örömöt akart szerezni pár millió argentinnak. És persze nekünk is, akik immár évek óta fociöröm nélkül tengetjük életünket. Na jó, bevette az Ephedrint, asztmás gyerekek és megfázott felnőttek orrcseppjét, s emiatt szögre akasztották a cipőjét. Tudom, tüdőtágító hatása van, s befolyásolja a levegővétel sűrűségét és a légzés mélységét. De - tűnjék bár szentségtörésnek - én egy „javakorabeli" labdarúgónál ezt már nem tartanám bűnnek. Végtére is nekünk szerez örömöt azzal, hogy még mindig itt van - itt volt! - és játszik, örömünkre. Azt hiszem, ez az örömszerzés az, amivel adósak a válogatottjaink. Évek óta szorítunk másoknak, élvezzük más országok válogatottjainak játékát, mert a mieinknek nem szurkolhatunk, ők nincsenek ott. (Persze, amikor ott voltak, abban sem volt köszönet...) Ez az én igazi gondom a magyar focival. Hogy ennyi év után még mindig ennyi- EG MARADONA 180