Zuber Ferenc (szerk.): Magyar sport almanach 1931-34 (Budapest, 1935)

Az OTT új tagjainak életrajza

24 MAGYAR SPORT-ALMANACH sévé. Agyrázkódással és agyvérzéssel szállították szanatóriumba, ahol közel két héten keresztül eszméletlenül feküdt. Felépülése után az orvosok eltiltották a versenysporttól, csak éppen a test­edzés kereteit meg nem haladó sportműködést en­gedélyezték, így is nyert már néhány helyi jelentő­ségű díjat tenniszben és úszásban. A szövetségi veze­tésbe először a Magyar Ökölvívók Szövetségében kapcsolódott bele, amely 1929-ben társelnökévé vá­lasztotta. 1930. évtől kezdve a Magyar Úszó Szövet­ségnek is társ­elnöke, majd 1932 október havá­tól ugyane szövetségnek elnöke. 1934-ben a ten­­nisz szövetség is társel­nökévé választotta. Polgári foglalkozásá­ban a Magyar Egyiptomi Áruforgalmi R.-T. igazgatója és számos vállalat vezetésében aktív rész vesz. Kemenes Illés dr. a budapest-vidéki tankerület kir. fő­igazgatója, az Országos Közoktatási Tanács alelnöke, szül. 1885 november 16-án Babócsán, Somogy megyében. Középiskolai tanulmányait Sopronban és Győrött végezte a bencés gim­náziumban. 1902-ben a pannonhalmi Szt. Benedek-rendbe lé­pett. Főiskolai tanulmányai befejeztével egy évig Komárom­ban volt tanár, majd 1908-ban a pannonhalmi főiskolához került a klasszikus filológia tanárának. 1920-ban a pannonhalmi tanár­képző mellett felállított gyakorló gimnáziumnak igazgatója és megszervezője. 1924-ben a budapesti bencés gimnázium élére kerül és azt fejleszti ki nyolc osztályúvá. Itteni igazgatósága alatt szervezi meg a 314. sz. Czuczor Gergely cserkészcsapatot.

Next