Botos István: A Videoton labdarúgó krónikája, 1941-1991. A Vadásztölténygyári csapattól a Videoton-Waltham Futball Clubig (Székesfehérvár, 1991)

Amikor első ízben megcsapott bennünket a bajnokság szele

részt vettünk a Bajnokok tornáján, az FTC-vel szemben 3:1-re győztünk, a Honvéd ellen 0:0, 11-esekkel 5:4 javunkra, a Vasassal 1:3, így máso­dik lett a csapat. Az 1974175-ös bajnokságban próbálták beépíteni a csapatba az új szerzeményt, Czeczelit, aki Egerből jött és három fiatal ifistát, Csongrádi F.-et, Végh T.-t és Májer L.-t, akiknek szép jövőt jósoltak az ifi szereplésük alapján. Különösen ebben az évben mutatkozott meg a VIDEOTON-nál, hogy a saját nevelést tartja szem előtt. Most már ezek a fiatal játékosok olyan értékesek voltak, mint régen az e­­lődeik. A beépítésük olyannyira sikerült, hogy Csongrá­di, Végh, Májer csak a katonaideje alatt és sérülés miatt hiányzott évekig a csapatból. Két döntetlen, 1 győzelem és 1:0 arányú vereség a Békéscsabától itthon. Ez fájó volt és így mentünk az Üllői útra, az FTC elleni mérkőzésre. 30.000 néző előtt sike­rült 3:2-re győzni, Tieber (2) és Nyitrai góljával. Ez volt az FC Napoli elleni kupamérkőzés főpróbája. Karsai most is mesterien szervezte a játékot, két gólt készített elő, de a főpróba hiába sikerült, a Napolival szemben 2:0-ra alulmaradtunk. Az FC Napoli még túl nagy falat volt nekünk. Szemrehá­nyás nem érhette a csapatot, mert tetszetős, ügyes, szép játékkal, látványos adogatásokkal lelassították az olasz csapatot. Még a mérkőzés elején két hely­zetünk is volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Tieber kicselezte az egész Napoli védelmet, kapura lőtt, lövését a balhátvéd a gólvonalról kivágta. A visszavágó mérkőzésen 10.000 néző volt kíváncsi a VIDEOTON első hazai UEFA kupa szereplésére, melyen a csapat az alábbi összeállításban játszott: Kovács L., Hartyáni, Nagy III., Fejes, Czeczeli, Nagy II., Burka, Karsai, Nyitrai, Wollek, Szalmásy. Csere: Nyitrai helyett Jankovics, Czeczeli helyett Csongrádi. Góllövő: Wollek. A mérkőzés ragyogóan kezdődött, a 2. percben Karsai a bal kapufát találta el. Volt két életveszé­lyes Karsai szöglet, sőt Karsai szabadrúgását Nagy II. a kapu torkában rosszul találta el, de a 9. perc­ben már góllá érett a fölényünk. A 44. percben Szalmásy rácsapott egy hazaadásra, a kapus kifu­tott eléje és elhúzta a csatár lábát. A játékvezető sípja óriási meglepetésre néma maradt. Nagy II. a második félidőben lőtt egy kapufát. A mérkőzés döntetlen lett, 1:1. Nem vallottunk szégyent az első alkalommal, amikor az UEFA kupába jutottunk, mert ha be­megy a két kapufa, ha a bíró megadja a jogos h­­őst, ha játszik Kovács J., Tieber, talán másképp si­került volna. A bajnokságot három vereség­gel folytattuk. Közben kiírták a Felszabadulási Kupát és vele pár­huzamosan folyt az MNK is. A Felszabadulási Kupában a Fűzfő, a Bakony V., a Dunaújváros, a MÁV Előre, a Rába ETO és az MVSC legyőzése után a Bp. Vasassal már nem bírtunk, így harmadikak lettünk. Az MNK-ban is jól szerepeltünk, csoportunk­ban elsők lettünk, és az MTK-val kerültünk össze, de 1:0-ra kikaptunk, így ott is a harmadik helyet szereztük meg. A bajnokság félidejében kiírták a Téli kupát. A Dózsa, a PMSC, a Rába ETO, és a VIDEOTON volt az első csoportban, a Dózsa mögött a második helyen végeztünk. A bajnokság végén a Tatabánya ellen jól ját­szottunk, 6:1-re győztünk. Ez a győzelem a Vidék­bajnoksághoz, és az 5. helyhez volt elegendő. Kar­sai 28 mérkőzésen játszott, 5 gólt rúgott, végered­ményben minden mérkőzésen játszott, csak az Egyetértést törölték a bajnokságból mert egyesült az MTK-val, így a velük játszott két mérkőzés ki­esett a bajnoki számolásból. Örültünk viszont an­nak, hogy beértek azok a fiatalok, akiket az 1973/74-es bajnoki évben mint ifistákat a tarta­lékcsapatban szerepeltettek, és akik meg is nyerték a tartalékbajnokságot. Ezek a fiatalok nem okoz­tak csalódást, amikor be kellett állni a sérülés vagy eltiltás miatt kiesett valamelyik csapattag helyett. Az akkori idők legjobb nevelése a VIDEOTON- nál volt. Feltétlen meg kell említeni a nevelők ne­veit: Csiszár István, Gantner János, Németh Lajos és Lakos Imre, aki a fiatal, serdülő játékosokat irá­nyította a VIDEOTON-hoz. 5. VIDEOTON 28 9 10 9 35,40 28 pont Az 1974/75-ös NB I.-es bajnokságban a követ­kező játékosok játszottak: Kovács L. 27; Vass 7; Nagy III. 28; Fejes 27/2; Czeczeli 26/2; Kovács J. 25/2; Karsai 28/5; Burka 13; Wollek 25/3; Nagy I­. 28/7; Tieber 13/5; Szalmásy 18/4; Hartyáni 13; Nyitrai 6/1; Jankovics 14/3; Csongrádi 19/1; Végh T. 19; Májer 9; Kuti 1; Garamvölgyi 1; Szabó I. 1. Az 1975176-os bajnokságban Baranyi S. és Bruder került hozzánk. Ez volt Kovács Ferenc vezetőedző negyedik éve nálunk, és már következtetni lehetett az előző bajnokságból, hogy előbb-utóbb beérik egy jobb helyezés. Az első mérkőzésen vereség — már-már kezdett hagyománnyá válni, hogy a nyitó­­mérkőzésen kikapunk — de jött egy ragyogó szé­

Next