Lévai György (szerk.): Magyar Sport Enciklopédia I-Z (Budapest, 2002)
Súlyemelés
1973-ban a havannai világbajnokságon mutatkozott be Kőszegi György és Baczakó Péter. Az 1976-ban, a montreali olimpia idején nagy magyar sportdiplomáciai siker született: Aján Tamást az IWF főtitkárává választották. 1977-ben Földi Imre befejezte rendkívül hosszú, eredményes nemzetközi szereplését. Öt olimpián vett részt, egy arany-, két ezüstérmet, összesen húsz olimpiai pontot gyűjtött össze. Világ- és Európa-bajnoki címei, világrekordjai (nyomás, összetett) a világ legkiválóbbjai közé emelték. 1980-ban Baczakó Péter megnyerte a magyar súlyemelés második olimpiai aranyérmét. Oláh Béla az aranyérmessel azonos teljesítménnyel, nagyobb testsúlyával a negyedik helyre szorult. Moszkvában első ízben rendeztek 10 súlycsoportban olimpiát. Az új súlycsoport: a 100 kg. Az IWF által első évben, 1980-ban kiírt Világkupát Szalai György nyerte el. Baczakó Péter 1981 után több versenyzőnk sérülés miatt befejezte pályafutását. A magyar súlyemelés hullámvölgybe került, de hamarosan újabb tehetséges versenyzők jelentkeztek a hazai élvonalban: Kerek István, Király László, Hlavati András, Réti István, Messzi István, Barsi László, Balázsi Zoltán, Szanyi Andor, Bökfi János, Jacsó József, Balázs Mihály, Sándor István. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián nem vett részt a magyar csapat, helyette a várnai Feketetengeri Ünnepi Játékokon szerepeltek súlyemelőink, ahol 28 új világrekord született. A magyar súlyemelők visszaverekedték magukat a nemzetközi élvonalba. 1985-ben Orvos András, a válogatott keret vezetőedzője nyugdíjba ment. Távozásával egy korszak zárult le a magyar súlyemelés történetében. 1988-ban a szöuli olimpián szép magyar sikerek születtek, de Csengeri Kálmán és Szanyi Andor ellen doppingvádat emeltek. Az értékes helyezések elvesztése nemcsak a doppingoláson ért két versenyzőt sújtotta, de a magyar súlyemelők szereplését is beárnyékolta. Hitelvesztés, elbizonytalanodás, kapkodás lett úrrá a sportágban. Elhibázott döntések sorozata súlyosbította a helyzetet. A magyar szakemberek mintha elfelejtették volna azokat a szakmai törvényszerűségeket, melyekre a magyar súlyemelés több évtizedes sikersorozata épült. Újból kísértett a múlt, egyre inkább előtérbe került a technika csiszolása a fizikai képességek fejlesztésének rovására. Az 1990- es budapesti világbajnokságon magyar részről már csak a rendezés színvonala váltott ki nemzetközi elismerést. 1993-ban az Európa-bajnokságon új súlycsoportokban mutatkoztak be Európa legjobbjai. Az alsó súlycsoportokban korlátozták a nagymérvű fogyasztásokat. Ez az egyéni teljesítmények jelentős növekedését tette lehetővé. Leglátványosabb javulást Czanka Attila mutatta, a négy kilogrammal magasabb új súlycsoportban aranyérmet szerzett. A szovjet utódállamok emelőinek túlsúlya (főleg a felső súlycsoportokban) lehetetlenné tette a többi ország számára a hagyományosan megszerezhető helyezések elérését. A legtöbb sportághoz hasonlóan a súlyemelésben is jelentős változások történtek hazánkban az elmúlt években. Ezek nem mindig voltak kedvezőek, főleg ha a klubok, a versenyzők és az edzők létszámának csökkenésére gondolunk. Barcelonában a magyarok érem nélkül zárták az olimpiát, de Atlantában már volt olimpiai érmünk. Új erőként jelentkeztek a hazai súlyemelésben a romániai magyarok - Czanka Attila, Feri Attila, Popa Adrián, Farkas Zoltán és Kecskés Zoltán. Földi Imre SÚLYEMELÉS | 349