Sport-Világ, 1904. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-22 / 21. szám

184. oldal, vívásunkban, annak teljes fényében, fogunk­­ gyönyörködni. Az Aradi Torna­ Egylet nőtagjai füzéreket fognak bemutatni s mi nálunk ez lesz az első eset arra, hogy országos szövetségi ünnepélyen nők is nyilvánosan részt vesz­nek. Az egész ünnepélynek pedig kiváló vonzóerőt kölcsönöz az, hogy Arad városá­ban tartatik, mely város egyike országunk legintelligensebb s legvendégszeretőbb váro­sainak. Ott tartották az első szövetségi vidéki tornaünnepélyt 1888-ban Akkor csak 7 egylet 82 taggal vett részt az ünnepélyen, de az a kevés tornász, aki ott volt, még ma is a leg­szívesebben emlékezik vissza arra az aradi tornaünnepre, melynek rendezésében akkor is nagy buzgalmat fejtett ki az Aradi T.-E Most ugyancsak az Aradi Torna-Egylet ren-­­­dezi az idei országos torna­ünnepélyt, mely hivatva lesz feltüntetni, mennyit fejlődött azóta a Torna­ Szövetség s annak ünnepélye. Ezzel az ünnepélylyel kapcsolatban üli az Aradi T­E. 25 éves fennállásának jubileumát, mely zászlófelavatással lesz egybekötve. Már ezért is a legnagyobb örömmel fognak egyle­teink oda zarándokolni, hogy ennek a derék egyletnek bajtársi hódolatukat fejezzék ki. De más még szentebb­­ érzelmek is fogják tornászainkat Aradra vezetni: az Országos Torna­ Szövetség megkoszorúzza a Szabadság-szobrot. Minden magyar tornász tehát szent kötelességének fogja tartani, hogy hazánk vértanúságának színhelyére zarándokoljon s ott azok emlékének áldozzon. Jász Géza, a Magyarorsz. Tornaegyl. Szövets. titkára. Országos tornaverseny Aradon Nagy Sándor, az Aradi Torna-Egylet titkára és a szövetségi tornaünnepély főrendezője a nagyszabású tornaünnepély előkészületeiről lapunknak a követke­zőket írja : Fényes, országra szóló sport­eseménynek lázas elő­készületei folynak most Aradon. Rohamosan közeledik piros pünkösd napja, mikor vidám tornacsapatok színes dresszekben fogják megélénkíteni Arad utczáit, mikor ünnepet ül Aradon a magyar tornászat. Az ország min­den részéből, százan és százan fognak odaseregleni, hogy előmozdítsák hazafias és kulturális ünnepélyünk sikerét. Az Aradi Torna­ Egyesület nagy apparátussal, lelkese­déssel és az ügy iránti teljes szeretettel látott hozzá, hogy ezt a ritka sport­eseményt impozánsan rendezze meg. A f. hó 12-én tartott végrehajtó bizottsági gyűlésről alantabb számolunk be. Az ünnepélyre szóló belépő­jegyek díjait olyan mérsékelt árakban állapította meg, hogy azon mindenki részt vehessen, ne legyen senki, a­ki ne néz­hesse meg az ünnepélyt. A legdrágább hely nem több 5 koronánál, de van 60 filléres hely is. A vidékről is nagy közönségre számít a rendezőség, mert hisz a ma­gyar nemzeti tornászat e gyönyörű országos ünnepe megérdemel annyi áldozatot, mint annak idején Barnum. Az aradi országos tornaünnepély végrehajtó bizott­sága, mint mondottuk, s hó 12-én változatos és érdekes tárgysorozattal ülést tartott a főreáliskola tanári termé­ben. Élénk érdeklődés nyilvánult az ülés iránt, melyen Urbán Iván elnök akadályoztatása folytán Steinitzer Pál dr. egyesületi alelnök elnökölt. A formaságok után Steinitzer Pál dr. alelnök jelentette, hogy a küldöttség eljárt Berzeviczy kultuszminiszternél, ki az országos ünne­pély védnöki tisztségét elfogadta s arra személyesen lejön, továbbá résztvett még ugyanazon a napon az Országos Tornaszövetség rendkívüli közgyűlésén, hol Teleki Sándor grófot kérte fel társelnökül Urbán Iván egyesületi elnök, ki a küldöttséget vezette. Teleki gróf a legnagyobb örömmel elfogadta és szintén lejön az ünnepélyre. Ezután felkeresték özv. Andrényi Károlyné úrasszonyt, ki a zászlóanyai tisztséget elfogadta. Egy egé­szen szűkkörű bizottság van megbízva azzal, jelentette ezzel kapcsolatosan az elnök, hogy a zászlószentelésnél szereplő koszorús­ leányok és vőfélyek névsorát a legjobb belátása szerint összeállítsa és azokat a közreműködésre felkérje. Ugyanez a bizottság fog egy másik csoportot is összeállítani és közreműködésre felkérni, szintén aradi leányokból, kik az idegen egyesületek zászlóit fogják megkoszorúzni. A műszaki bizottság eljárásáról tettek ezután jelentést. A tribün felállítását megkezdték és azt május 15-én teljesen készen át fogják adni. A bizottság felkéri Urbán Iván elnököt, hogy szemé­lyesen kérje fel Dessewffy püspököt vagy helyettesét a zászlófelszentelésre. A templom előtt, a szt Háromság szobornál e czélból sátrat állítanak fel, hogy az ünne­pélynek e felemelő aktusa minél impozánsabb legyen. SPORT-VILÁG Egyleti tiltok ügyelmébe ajánljuk. I­ ús raktár külön­leges­­ségek, fényképészeti készülékek és hozzá való összes e szakba vágó czikkek. WACHTL és TSA IV., Eskü-út 6. (Klotild főherczegné palota.) Egyleti tagok árkedvezményben részesülnek. TELEFON 27—1­1. Egyleti tagok figyelmébe ajánljuk Németh József . BUDAPEST I II. Lánczhíd­ utcza 2 ___ (sarok bolt). férfi-sütidő. Kiváló sport-öltönyeit bármily színben, hazai vagy angol szövetből 16 forintért. Készít öltönyt vagy felöltöt készpénz ellenében 22 forintért._____: Amatőr fényképészek­­ figyelmébe! = Teljesen díjtalanul, legkiválóbb műszerekkel berendezett műterem, laboratórium, másoló terem áll egész napon át az amatőr urak rendelkezésére, oktatás is adatik a fényképészet minden ágai­ban, lemezek előhívásnak, másolásnak és mindennemű fényképészeti munkák elkészítésre elfogadtatnak. Mindennemű fényképészeti eszközök megvétetnek és cseréltetnek. BIENENFELD féle fényképészeti műintézetben, BUDAPEST, Kisdiófa­ utcza 16. T. HACKL URA KERÉKPÁRAI felülmúlhatatlanok, miért is melegen ajánlhatók . HACKL KÁLMÁN : mechanikai műhely és nagyraktára, BUDAPEST, Munkás-utcza 18. szám. (Rottenbiller-utcza sarok). FOOT-BALL kizárólag magyar készítmény. A legszebb minták erős marh­abőrből, tartós kézi varrással, s valamennyi leg­finomabb angol vörös villami­­hólyaggal ellátva, 5-ös nagyságban. „Villám* 7 kor., „Turul“ 9 kor., „Verseny“ 11 kor., „Győztes“ 13 kor., „Hunnia* 15 kor. kincsem* 4. sz. iskola football-labda 6 kor. ,K­incseny 2. sz. gyem­ek-football-labda4. kor­dont,ball-czipőt marhabőrből, kitűnő szabás és erős kézi varrással parma­líl korona. Nagy választék : Football szárcsont- és bokavédők, s e játékhoz tartozó összes felszerelésekben. Továbbá nagy raktár : Lawn-Tennis-, Golf-, Cricket,­­és Croquet-játékokban, tornaszerek-, vivóeszközök-, vadászati-, halászati-, turistafelszerelésekben stb. Zubek Bertalan és Társa Budapest, IV ker., Múzeum-körút 29. szám, 1904. 21. sz A pénzügyi­ bizottság megállapította a belépődíjakat. E­­ díjak egy nap délutánjára szólnak. A vasárnap délutánira, vagy hétfőn délutánira, melyeken döntő mérkőzések, a személyes és csoport főversenyek általában a legfőbb érdekességek lesznek. Helyárak a középen : I. sor 5 kor. II. és III. sor 4 kor., IV. és V. sor 3. kor. Az oldalakon : I. sor 4 kor, a II. és III. sor 3 kor.,­ a IV. és V sor 2 kor. .­Ülőhely 60 fillér, 40 filléres deák­jegyek is adatnak ki, melyek azonban csak az iskolákban lesznek válthatók. Szombat délelőtti, délutáni, a vasárnap és hétfő délelőtti előmérkőzésekre 40 filléres training-jegyeket adnak ki. A vívóakadémia színhelyéül a nyári színház fog szol­gálni. Ez az estély'' a legnevezetesebb magyar mesterek, amatőrök fellépése folytán igen érdekes lesz. Az aka­dém­át föltétlenül megtartják. A belépő­ díjak ugyanazok lesznek, mint a nyári színkör előadásainál. A szüneteket tornagályákkal teszik­ változatossá. Dr. Tátics Péter Tanítványával, Bakos Gézával magyar jellegű classicus birkózást fog bemutatni. Odry Zoltán egyik fővárosi sportlapban Corayt, a­ki a Magyar Testgyakorlók Köre országos birkózó-versenyen Oddryt legyőzte, egy matekre szándékozik kihívni. Ha Coray elfogadja, e számot is beillesztik a programaiba. Bach Benő, az Aradi Torna­ Egyesület tagja szenzácziós buzogány-gyakorlatokat fog bemutatni. A jelvények dolgában megállapodtak, hogy az aradi tornászok és ünnepi bizottságok piros-fehér-kék (Arad város színei) gombocskákat viselnek, míg a többiek valami általános jelvényt kapnak. A szabadgyakorlatok súlyokkal lesznek és azokból 1000 darabot az aradi vagyongyárban megrendelnek. Az új művészi plakát­minta élénk tetszést keltett. Gyönyörű tornász­ alak van rajta futóhelyzetben. Részvételüket eddig a következő egyesületek jelen­tették be : Budapestről a Budapesti Egyetemi Athletikai Club, a Posta- és Távirda Tisztviselők Sport-Egyesülete, a Budapesti Torna-Club, a Budai Torna-Egylet, a Magyar Testgyakorlók Köre, a Nemzeti Torna-Egylet, az Ó­budai Torna-Egylet, a vidékről: az Eperjesi Torna- és Vívó-Egylet, a Magyaróvári Akadémiai Athletikai Club, a Pozsonyi Tornaegylet, a soproni, szabadkai, szegedi és temesvári tornaegyletek és a kolozsvári akadémiai athletikai club. Oklevél-mintául elfogadták Nagy Sándor titkár művezető boldogult neje által készített művészi rajzot. Götz Frigyes dr.-t a német Turnbur­ elnökét az országos tornaszövetség dísztaggá választja meg. Götz dr.-ról tudjuk, hogy mikor egy külföldi nagyszabású sportünnepélyen osztrák csapatok széttépték a magyar lobogót, egy nagy piros-fehér-zöld zászlót ragadott fel s a legdíszesebb helyre szegezte fel a magyarok büszke szimbólumát. Ezzel is kimutatta a magyarok iránt érzett rokonszenvét. Ezt nem feledték el a magyarok, most dísztaggá választják meg és az aradi ünnepélyre is meghívják. Kilátás van rá, hogy­ eljön az­ ünnepélyre a Sokol lembergi torna-club híres csapata is. Négy nagyobb és öt kisebb tisztelet­díj lesz, melyek közül egyet az Aradi Torna-Egyesület is ad. A Budapesti Egy. Athletikai Club 32 tagot jelentett be, a Budapesti Athletikai Club 34, Budapesti Posta- és Távirda-Tisztviselők Egyesülete 29, a Budapesti Torna- Club 73, a Budapesti (Budai) Tornaegylet 48, a Buda­pesti III. ker. Torna- és Vívóegylet 10, a Magyar Test­­gyakorlók Köre 26, a Nemzeti Tornaegylet 49, a­ Budai Tornaegylet 27, Debreczeni Torna- és Kerékpár-Egylet jelentett be 16, Eperjesi Vívó- és Tornaegyl. 31, Ko­lozsvári Egyetem 17, Magyaróvári Gazdak. Cs. 21, Pozsonyi Torna-Egylet 4, Soproni Torna-Egylet 14, Szabadkai Sportegylet 22, Szegedi Tornaegylet 25, Temesvári­­Tornaegylet 21, Aradi­­Tornaegylet 56 tagot. Összesen 544. Az általános szertornászásban részt vesz 179 tornász, 19 csapatban. A Vecsey-díjért versenyző mintacsapatban 48 tornász, 8 csapatban. A szövetségi összetett főverseny (szereken magas korlát, nyújtó, ló) küzdelmében részt vesz 20 tornász 9 csapatban. A szövetségi összetett főverseny (a népies gyakorlatokból) küzdelmében 10 csapatban részt vesz 28 torn­ász. A magasugrás csapatversenyben 10 csapatban részt vesz 60 tornász. A kötélhúzás csapatversenyben­­ 11 csapatban 66 tornász. A 100 méteres síkfutásban 8 csapatban 42 futó vesz részt. A 402­5 m, gátfutásban 24 futó. A súlylökés távolba versenyében 20 versenyző 4 csapatban. A gerelydobásban 9 versenyző. A rúdugrás versenyében 11 tornász. A football-versenyben 4 csapat vesz részt: a Buda­pesti Torna­ Club, Magyar Testgyakorlók Köre, Buda­pesti Egyetemi Athletikai Club, Postások. A füleslabda-versenyben 5 csapatban 50 tornász. Nagy Sándor, az Aradi Torna­ Egylet titkára. Kérjük lapunk olvasóit, hogy a Sport-Világ­ -ban hirdetett c­égeknél tett vásárlásaiknál, megrendeléseiknél lapunkra hivatkozni szíveskedjenek.

Next