Sport-Világ, 1909. január-december (16. évfolyam, 1-49. szám)

1909-09-18 / 38. szám

1909. 38. sz. SPORT-VILÁG 395. oldal )( Humoros sportközlemények látnak napvilá­got némelykor egy hétfőn megjelenő sportlapban. Múlt héten az írójáról „lovag" M. J.-ről hírhedté vált „Kis tükör“-ben a MOTESz—MASz egyezményről elmélked­nek és magas erkölcsi színvonalon álló fejtegetéseikben arra konkludálnak, hogy a MOTESz tagegyesületei meg­szegik a békeegyezményt, mert a torna és atlétikai versenyeik alkalmával rendezett tornaszámokat nem az atlétikai versenyek színhelyén, hanem az erre a czélra sokkal megfelelőbb tornatermekben tartják meg.­­ Eltekintve attól, hogy minden sporttal foglalkozó ember tudja azt, hogy a szövetségek között létrejött béke­egyezményben szó sincsen arról, hol és miként kell megrendezni akár az atlétikai, akár a tornaversenyeket és az egyezmény pontjai csak a kiírásokat jóváhagyó hatóságok jogkörét szabályozzák, reá kell mutatnunk ennek a „Kis tükör“-nek humoros driblizésére, amely azonos pl. annak a hahotát keltő véleménynek hangoz­tatásával is, hogy a szövetségi egyezmény értelmében a MOTESz egyesületei kötelesek valamennyien belépni a MASz-be. (De viszont a MASz egyleteire valószínüleg nem áll fenn ez a kötelesség — a ravasz kis sport­diplomaták okoskodása szerint). — No hát csak foly­tassák ezek a kávéházi sporttudósok kisded játékaikat. Legalább van mit nevetni! Sportpolitikai tanácsaikat úgy sem követi senki. Aki meg követi, annak elég baja, hogy felül nekik. )­ A Nyíregyházai Torna- és Vívó­ Egyesület szeptember 12-én háziversenyt rendezett, melyen a hely­ből távolugrásban kitűnő eredményt értek el. Részletes eredmények: 100 yardos síkfutás. Két előfutam után döntőben 1. Garay Kálmán, 2. Pivnyik Gyula. 3. Pál Sándor. Idő 11 mp. Súlydobás: 1. Pivnyik Gyula 11 m. 02 cm. 2. Pál Sándor 10 m. 30 cm. 3. Móhr Gyula 9 m. 86 cm. Kelyből-távolugrás . 1. Pivnyik Gyula 3­06 m. Garay Kálmán 2.87 m. 3. Móhr Gyula 2.85 m. Egy angol mértföldes síkfutás: 1. Csernák Lajos 5 p. 25.6 mp. 2. Csernák Kálmán. Magas­ugrás: 1. Pivnyik Gyula 158 cm. 2. Inczédy Lajos 155 cm. 3. Szamuely Jenő 146 cm. Kalapácsvetés: 1. Groszmann Alfréd 27 m. 37 cm. 2. Pál Sándor. 3. Szamuely Jenő. Távolugrás nekifutással. 1. Móhr Gyula 5 m. 50 cm. 2. Pál Sándor 3. Tamáska. Négyszer 100 méteres staféta-síkfutás: 1. A) Csapat 49 mp.­­( A Népligeti Labdarúgók szeptember 9., 10., 11-én atlétikai összetett versenyt rendeztek, amelynek eredménye a következő: 60 méteres síkfutás: 1. Kiss Jenő 7.5 mp. 2. Brunner Ferenc 7. 3. Bárd Béla. 100 méteres síkfutás: 1. Marosi Lajos 12.6 mp. 2. Bárd Béla. 3. Brunner Ferencz. 200 méteres síkfutás. 1. Raith Tivadar 28.8 mp. 2. Marosi Lajos. 3. Nagy István. 400 méteres síkfutás. 1. Raith Tivadar 1 p. 05 mp. 2. Marosi Lajos. 3. Bárd Béla. 800 méteres síkfutás. 1. Raith Tivadar 2 p. 20 mp . Marosi Lajos. 3. Bárd Béla. Egy angol mértföldes síkfutás: 1. Raith Tivadar 5 p. 20 mp. 2. Bárd Béla. 3. Kiss Jenő. Az összetett verseny győztese tehát: 1. Raith Tivadar 12 pont. 2. Marosi Lajos 9 pont. 3. Bárd Béla 7 pont. 4. Kiss Jenő 4 pont.­­( A Budapesti Athletikai Klub 1909. évi szeptember hó 26-án (vasárnap) reggel 1 29 órakor az amerikai­ úti pályától Mátyásföldig és vissza. a) 20 kilométeres országos országúti futóversenyt és b) 20 kilométeres országos országúti gyaloglóver­senyt rendez a MASz szabályai szerint. A nevezések a BAK czímére (IV., Károly-körút 24., Splendid-kávé­­ház) szeptember hó 21-én este 8 óráig adandók le. Nevezési díj fejenként 3 korona. )( A Deutscher Fussball Club szeptember 8-án (szerdán) nemzetközi atlétikai viadalt rendezett Prágában, amelyen Braun, a kiváló müncheni futó, továbbá Rau, Falck, Müller berlini atléták vettek részt. A viadal győztesei csak közepes eredményeket értek el, kivéve Braunt, aki a 200 méteres síkfutást és a 110 méteres gátfutást hihetetlenül jó idő alatt nyerte meg. A Prager Tagblatt által a viadal hét verseny­számára felajánlott serleget négy győzelmével Braun nyerte meg három egyesület atlétáival szemben. A részletes eredmény a következő : 100 méteres síkfutás. Két előfutam után a döntőben : 1. Wein­­zinger (WRC) 11 mp. 2. Rau (Berlin, Westen), 3. Falck (Charlotten­­burg). Gerely­vetés: 1. Zander (Berlin, Westen) 41 m. 2. Tronner (WAC) 40.72 m. 3. Falck (Charlottenburg) 39.16 m. 3000 méteres gyaloglás: 1 Müller (Berlin, Komet) 13 p. 58 mp. 2. Rath (DFC) 3. Crawley (DFC) 400 méteres síkfutás handicap: 1. Pietsch (DFC) 30 m. e. 51.2 mp. 2. Schimetschek (DFC) 30 m. e. 3. Neumann (DFC) 30 m.­­ Rúdugrás: 1. Merz (DFC) 2­60 m. 2. Rath (DFC) 2.60 m. 3. Tronner (WAC) 2.30 m. 200 méteres síkfutás : 1. Braun (München) 23 mp 2. Rau (Berlin), 3. Weinzinger (WAC). Távol­ugrás­­: 1. Walter (Brünn) 6 52 m. 2. Prahl (Berlin) 6 47 m. 3 Wein­zinger (WAC) 6.27 m­. 800 méteres síkfutás: 1. Braun (München) 2­­. 15 mp. 2. Kwieton (WAC) hat méterrel. 3. Sax (WAC). Diszkoszvetés : 1. Tronner (WAC) 36.60 m. 2. Falck (Charlottenburg) 29.42 m 110 méteres gátfutás. Két előfutam után a döntőben : 1. Braun (München) 16.2 mp. 2. Rau (Berlin), 3. Walter (Brünn). 1500 méteres síkfutás : 1. Braun (München) 4­6. 18 mp. 2. Kwieton (WAC) négy méterrel. 3. Gutmann (DFC). Négyszer száz méteres staféta síkfutás: 1. Wiener Athletiksport-Club (Brünner, Schönecker, Tekusch, Weinzinger) 46 mp. 2. Berlin, Westen hat méterrel. 3. Deutscher Fussball Club. Klubközi vándordíj (A 110 m­-es gát­, 200, 800 és 1500 méteres síkfutásban, a stafétasíkfutásban, gerely­vetésben és rúdugrásban elért legjobb eredményekért.) 1. Braun 12 pont, 2. Wiener Athletiksport-Club 11 pont. 3. Berlin, Westen 9 pont 4. Deutscher Fussball Club 6 pont. )( Klubközi atlétikai viadalt rendezett szept. 12 én a Győri Egyetértés a Pozsonyi Torna Egylettel. Részletes eredmény a következő: 100 méteres síkfutás. (Két előfutam után a döntőben.) 1. Schmidt (PTE), 2. Jellinek (PTE), 3. Sági (PTE). Idő 12 mp. 8 induló. Diszkosz­vetés: 1. Luntzer (PTE) 38,94 m. 2. Jessina (PTE) 33 58 m. 3. Barta (PTE) 32.98 m. 800 méteres síkfutás: 1. Födnek (PTE), 2. Storch (ETO), 3. Zsár­ (PTE). Idő 2­0. 16 mp. Sídydobás: 1. Jessina (PTE) 11. 34 m. 2. Luntzer (PTE) 11.30 m. 3. Sági (PTE) 10.20 m. 6 induló. Magyar gerelyvetés: 1. Jessina (PTE) 38.37 m. 2. Luntzer (PTE) 38.18 m. 3. Fekete (PTE) 30.15 m Távolugrás: 1. Schmidt (PTE) 6.03 m. 2. Fekete (PTE) 5.56 m. 3 Jellinek (PTE) 5.50 m. Egy angol mértföldes síkfutás. 1 Németh 6­­. 00 2 mp. Két induló. Rossz idő. Stafétafutás. (100—200—1—400-1—800 m.). 1. ETO. (Grimm, Beleznay, Winternitz, Storch). Idő 3 p 57 mp. A PTE stafétáját keresztezés miatt diszkvalifikálták. )( A Budapesti (Budai) Torna­ Egyesület szom­baton és vasárnap délután 3 órakor rendezi országos torna- és atlétikai versenyét a II. széna téri sporttelepen. A nevezések pompásan sikerültek vidék. Vidékről is sokan részt vesznek a versenyen. A BTC, a MTK és a MAC teljes gárdájukkal kiállnak a küzdőtérre. Az elő­futamok szombaton délután 3 órakor kezdődnek. Visísport p­rác Lapunk úszóversenyének nevezési zár­lata szeptemben hó 18-án (szombaton) van. Nevezések és tétek Budapest, V., kerület Csáky­ utcza 9. szám alá küldendők.­­ Anglia 220 yardos bajnoksága múlt hétfőn Manchesterben került eldöntésre és T. S. Battersby (Southport S. C.) győzelmével végződött 2 p. 32.8 mp. idő alatt. Második P. Radmilovic (Weston super Mare 5. 0) lett. A világrekordot erre a távra 2 p. 26.8 mp.-el, Halmay Zoltán tartja, míg a 220 yardos magyar bajnok­ság idei győztese Las Torres Béla a távot 2 p. 26.8 mp. kitűnő idő alatt úszta meg. Beaurepaire, az angol 220 yardos bajnokság tavalyi győztese nem startolt.

Next