Sport-Világ, 1911. január-december (18. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-02 / 1. szám

2­ 0 cs. és kir. Fensége József főherceg kam. szállítója. LÖW SÁNDOR ékszerész és órás BUDAPEST, VIII., József-körut 81. Fióküzlet fürdőidény alatt Trencsén-Tepliczen Dús raktár remek kivitelű ékszerekben, ezüst versenydijak, serlegek, evőeszközök és alkalmi ajándékokban, úgyszintén mindennemű Chro­nograf, Chronometer, stuper-, ütő-, zseb-, utazó-, álló- és fali órákban. Special Telefon 62 — 68. stopwatches. Telefon 62-68. ® ® ® ® SPORT-VILÁG A cikk önmagában véve sem külső formájánál, sem benső tartalmánál fogva nem igényelheti azt, hogy komolyan foglalkozzék vele a sport-közvélemény, mert — nincs komoly tartalma s nem üti meg azt a szövet­ségi és klubkereteken felülemelkedő nívót, melyet a Berzeviczy—Bárczy-féle tárgyalások feltétlenül megkö­vetelnek. Hogy mégis foglalkozunk vele, annak oka az, hogy rámutassunk arra az — enyhén szólva — kicsi­nyeskedő taktikára, amit régi szokás szerint — bizo­nyos klub­körök részéről állandóan tapasztalhat a ma­gyar sportközvélemény. A ,,si vis bellum, para pacem “ elve ez, amely fél attól, hogy a csendes munka idején csakis az effek­tív munka érdeme szerint becsülik meg az önmaguk csinálta sportvezéreket. Lesz alkalmunk a fölvetett kérdés éremével be­hatóan foglalkozni. Ezúttal csak a szóban forgó cikk harci eszközeit akarjuk a nyilvánosság előtt a ma­guk kellő értékére leszállítani. A cikk félreismer­hetetlen tenorja az, hogy boszantsa a MOTESz-t s cifra tollakkal ékesítse a MASz-t. íme néhány szemelvény. A cikk szerint Berzeviczy Albert csak „a képviselő­ház nagynevű elnöke“. Semmi más A laikus olvasó ugyan még nem tudja az egész írásból, hogy az ő Ber­zeviczy a MOTESz elnöke is. Bezzeg Barczy István neve ott ékeskedik „polgármesterrel, a MASz elnökével.“ A tendencia világos. A derék cikkíró terveibe sehogyse illik az, hogy a MOTESz élén (mely a cikk tendenciája szerint, egy haldokló múmia) egy, a MASz elnökénél társadalmi, tudományos és közjogi szempontból sokkal előkelőbb férfi áll, tehát tisztára csak azért, hogy kelle­metlen legyen, elhallgatja Berzeviczy MOTESz elnök­ségét. Hadd pukkadjon a MOTESz! Nevetséges feltéte­lezni ilyesmit komoly emberekről, de aki megfordult azokban a kávéházi berkekben, az tudja, hogy ezek a „fiatal“ tendenciák tényleg meg­vannak. Sőt — virtus az! Azt írja a cikk, hogy a MASz sportot emleget és nem testedzést. Hm! Hát az iskolai testnevelési szak­osztály egész programmja és a MASz miniszteri bead­ványai is? ... Azt írja a cikk, hogy a MASz Mossot adja ki s úgy tünteti fel, minthogyha Mosso magyar fordítása a MASz érdeme lenne. Elég bátorságra valló állítás ez akkor, mikor az egész világ tudja, hogy Dr. Karafiáth Márkus, a tudós orvos, még csak nem is tagja a MASz-nak és a Mosszo könyvét nem is a MASz számára, hanem egy népnevelési folyóirat számára fordította és csak öcscsének, Dr. Karafiáth Jenőnek a közbenjárására engedte át fordítását — amely tehát már korábban is napvilágot látott — állítólag az illető lap­nál kapott fordítói tiszteletdíjával együtt a MASz-nak. Azt írja h­­gy a MOTESz csak tornaversenyeket rendez. Azt elhallgatja, hogy ezekkel a tornaversenyekkel te­remtette meg a magyar atlétikát. Azt írja a cikk, hogy a MOTESz emberei új érvényesülést keresnek. Azok az emberek t. i., akik 25 év óta csinálják a magyar testikultúrát s évről évre valóságos kapaci­­táció után maradnak meg a vezető polcokon, míg azok „a fiatalok", akik oly bátran ítélnek fölöttük két-három éven át keserves csatákat vívnak egy-egy bizottsági tagságért, vagy más címért. Azt írja, hogy Berzeviczy és Bárczy „vezetettem vezető emberek“. Ezt azért írja, mert hiszi, „hogy nem fordul el nehezteléssel ha talán azt látja, hogy az ő békéltető munkája nem jár rög­­tönös sikerrel“. Értsd belőle: Ugyan mit erőlködsz jó Berzeviczy, te öreg Magyarország, mi vagyunk itt az urak „ifjú Magyarország“! Csak egy igaz gondolat van az egész cikkben: az, hogy — fiatal. Valóban fiatal. Nagyon fiatal. Finálé. Bezárultak az öreg Millenáris kapui. A lóverseny­tér bokrai között sárga levél zörög és nem a közöttük azért bujkáló kis jassz, hogy dacolva a drótkerítés sze­­gecseivel, egy óvatlan pillanatban befurakodjék a nép­szerű C tribünre. Illő, hogy ilyenkor úgynevezett magas nívón álló cikkekben emlékezzék meg a sport krónikása a lezaj­lott küzdelmekről és leszögezzen egyet-mást intő példa gyanánt a jövőre nézve Helyes. Ám dörögjenek a sport krónikásai, senki se tagadja, hogy erre okuk van de engedtessék meg a jámbor nézőknek is megütni néhány akkordot, finálé gyanánt a kapuzárás alkalmából Mert tessék elhinni, mi, az úgynevezett közönség is leszűrtünk egynémely tapasztalatokat a tényekből, és talán nem fog ártani, ha ezekből egyet-mást mi is le­szögezünk. Az újságok úgyis sokat írtak már folyton mi reánk, a publikumra való hivatkozással, illő tehát, ha mi is megszólalunk. Sajnos, még nem alakult meg a „Klubokon Kívül Álló Sportbarátok Szövetsége“ (de meg fog alakulni, majd meglátják!) és így csak a magam nevében írha­tok, de meg vagyok róla győződve, hogy sokan vannak, a­kik velem azonos elveket vallanak és ez indít arra, hogy a leszögezés modern szerszámát, a tollat kezembe vegyem. A szerkesztőség szíves engedelmével ime meg­kezdem (és talán folytatni is fogom) a leszögezéseket. Első szög. Az érdektelen közönség sajnosan tapasztalja, hogy azokról a mérkőzésekről, a­melyeket vagy ő maga, vagy valamelyik szavahihető barátja nem látott, a napi­lapok tudósításai alapján nem tud magának helyes ké­pet alkotni. Ahány lap, annyiféle a leírás. És­pedig nem a méltatás tekintetében, mert hiszen ez individuális do­log, hanem a szemmel látható világos tények tekinteté­ben is, sőt többnyire itt a tudósítások csak úgy hem­zsegnek a valótlan­ságoktól. Az, aki látott egy mérkő­zést és másnap elolvassa a napilapokat, pokoli élveze­tet szerezhet magának, ezenkívül pedig el is veszíthet valamit: a tiszteletet a nyomtatott betű­­rást és a hitet az újságírás komolyságában.

Next