Stella 4. (1929)
1929 / 2. szám - Kelényi B. Ottó: A gellérthegyi csillagvizsgáló Tittel Pál és Mayer Lambert Ferenc idejében
A gellérthegyi csillagvizsgáló Tittel P. és Mayer L .F. idejében 51 Az inventárium következő részében az 1818 előtti könyvtár állományát sorolja föl. Ezt a különböző háztartási szükségleti tárgyak felsorolása követi, amelyeknek jegyzékét szintén közöljük : két tűzoltólétra, három létra különböző célokra, egy kád vasszegéllyel körülbelül 14 akó űrtartalommal, két kád körülbelül 8 akó víz számára, egy tűzfecskendő, két vízcsöbör, egy öt részből álló öntözőcső, négy bőrtömlő, három vastábla a kályhalyuk elzárására, egy fűtés céljaira szolgáló lámpa, egy csengő a szolgaszemélyzethez, egy csákány, egy gereblye, egy kapa, egy ásó, egy taliga vasabronccsal, két pléhből való szemétlapát, egy homokkőből készült hengerlő. Az inventáriumhoz a Gellérthegy kálvária kápolnájának felszerelési lajstromát is csatolták, amelynek tárgyait részint a helytartótanács által adományozott 500 forintból, részint Nyitray Mátyás helytartótanácsos adományaiból szerezték be. A régi felszerelési tárgyakról még 1829-ben is hallunk, amikor a torony berendezésének utolsó részletét ürítették ki és jórészt elárverezték. Ezek voltak : egy igen régi üveg nélküli sector zenithalis, márványgolyók és kockák, egy falétra, egy vas- és egy fakapu, kehlheimi padlóborító kőkockák, egy szerkezet nélküli félgömb, amelyekért 57 frt-ot vettek be. Az összes eladott tárgyakért 90 frt 40 kr-ról számolnak el.2 Tittel elődjéhez hasonló buzgalommal törekedett a csillagvizsgáló felszerelésének kiegészítésére és a berendezés tökéletesítésére. Ennél a törekvésénél részint az intézet tudományos felszerelésének kiegészítése, részint a kényelmi szempontok voltak az irányadók. 1825 május 27-i beadványában elsősorban a könyvtár siralmas állapotát vázolja. A továbbiakban az achromatikus refractor jelenlegi állapotának alkalmatlanságára mutat rá és annak átszerelését hozza javaslatba. Ezután az obszervatórium kancellária termére tér át, ahol a könyvtár, a tabularium és az intézet diáriuma is helyet foglal. Ez a terem három hibában szenved : fűtés idején füsttel telik meg, azután falai salétromosak, végre pedig nagyon ki van téve a szelek ütközésének. Ezért egy másik kályhát kíván, javaslatba hozza továbbá a falak új burkolását és az északra nyíló ablaknak, amely különben is mindig zárva van, befalazását. Szükségesnek tartja azután a csillagvizsgálónak villámhárítóval való felszerelését, amit az intézet speciális fekvése mindenképen indokol. Elődjének előrehaladott kora miatt nem volt szüksége külön étkezőhelyiségre, de ő ennek berendezését feltétlenül szükségesnek tartja, hasonlóan a szakács szobájának berendezését is. Az egyetemi tanács csak részben tehette magáévá Tittel kérelmét, mert az egyetemi alapok ezeknek elvégzésére nem szolgáltak kellő fedezettel. A műszerek javítására ugyan 479 frtnyi összeg állott rendelkezésre, de sem a könyvtár beszerzéseinek gyarapítására, sem pedig a kancellária átépítésére nem tartotta 1 U. o. 1825. 8. 213. 2 U. o. 1829. 8. 574*