Sürgöny, 1861. március (1. évfolyam, 50-75. szám)

1861-03-27 / 71. szám

Első évi folyam. Szerkesztő-hivatal , Barátok-tere 7. sa. l­*ő emele­t Kiadó-hivatal. Barátok-tere 7. azám, földszint. Előfizethetni Bud.pet.is a kiadó­hivatalban. barátok-tere 7. sárm, földszint. 71. szám — 1861. Szerda, mártiusz J. Vidéken bérmentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Elftfig­etési árak austriai értékben udapesten. háxhoz hordva. ft kr . ft kr Egéaiévre 16 — Évnegyedre 4 50 Felévre 8 50 Egy hóra 2 —­­ időkre, naponkint postán ft kr . kr Félévre 10 — Egy hóra 2 — HIVATALOS KÉSZ.­ ­ ca. k. Apostoli Felsége f. évi mart. 23-ról kelt legfelsőbb ca­bineti iratával báró G­e­r­i­n­g­e­r Károly, gróf Mercandin Ferenci, gróf A­l­m­­á­sy Mór, báró Fr­i­e­s­s­e­r Lajos , báró Osegovics Metell eddigi birodalmi tanácsosokat, a birodalmi tanácsosi állástól fölmentés mellett az államtanácsba meghívni­­ állam­tanácsosokká legkegyelmesebben kinevezni méltóz­­tatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi mart. 23-tól kelt legfelsőbb cabineti iratával a lombard-velenczei pénz­ügyi főnökség elnökét, lovag Holzgethan Lajost, s Q n e s a r Ede Gyula tudort s ministeri tanácsost az igazságügyministeriumnál, az államtanácsba meghívni s államtanácsosokká legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi mart. 20-ról kelt legfelsőbb határozatával gróf Batthyány Imre tit­kos tanácsost s Magyarország főlovászmesterét, saját kérelmére Zalamegye főispánságától legkegyelmeseb­ben fölmenteni s et az általa tett sokévi hasznos szol­gálatok s folyvást tanúsított hűség s ragaszkodás el­ismeréseü­l, a magyar kir. St. István-rend középke­resztjével, dijelengedés mellett legkegyelmesebben fői disztini méltóztatott." A cs. k. Apostoli Felsége f. évi mart. 23-ról kelt sajátkezű iratával philipsbergi Philippovics József vezérőrnagyot császári biztossá, a mart. 28. (16.) kitűzött szerb nemzeti congressusnál legkegyel­mesebben kinevezni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. (írói Dessewffy Emil beszéde Pozsony városi választóihoz. Tisztelt polgártársaim! Többszörös köszönete­­met kell kegyeteknek mondanom, mindenekelőtt, hogy ide fáradni szíveskedtek és igy alkalmam van meghálálni azon bizodalmát, melylyel megajándékoz­tak; továbbá a nekem jutott megtiszteltetésért. Egé­szen váratlan volt az reám nézve, és annál magasabb becsli, mert nem kerestem. De emeli becsét azon kö­rülmény, mert részesítettem abban egy oly város pol­gárai részéről, melynek mint hosszasabb idő óta az évek legnagyobb részében lakosa,­­hasájához és annak érdekeihez i hűt ragaszkodását, ildomos és gyakorlati közszellemét kiismerni annyi módom volt. Egy oly vá­ros polgárai részéről, melyhez igen becses, kedves és egyszersmind fájdalmas visszaemlékezések is csatol­nak. — Itt neveltetett anyám, atyám politikai pályá­jának legnevezetesebb részét 1802. és 1825. között, több országgyű­lé­seken, mint megyei követ itt futotta meg, — és én magam, mint még ifjoncz 1825-ben itt láttam az első országgyűlést — mint már felserdü­lt ifjú itt az 1830-ki, itt az 1832-ki és mint már férfiú az 1840-kit és itt vettem részt az 1844-ki és 1847 - 48-ban. És ha e szerint azon tapasztalásoknak nagy ré­szét, melyet azon 31 év óta, mióta közéletbe léptem, ezen kies városban szerezhettem meg, és ha már ez maga rokonszenveim állandó tárgyává tenné e várost, még erősebben kötelezték le néhány napok előtt sza­bad akaratjukból nyilvánuló bizodalmuk által kegye­tek maguk irányában azt, kit a felebbieken felül fáj­dalmas, de egyszersmind vigasztalásokban gazdag és igy annál szivósabb visszaemlékezések kötnek ezen város lakóihoz; mert azon 13 évek lefolyta alatt, me­lyeket ezen városba letelepedve kegyetek között töl­töttem, a haza sorsa felett együtt töprenkedtünk, bús­lakodtunk, aggódtunk, tehát együtt tűrtünk és szen­vedtünk, de együtt is remény lettünk. Én legalább so­ha, még akkor sem, mikor az absolutizmus emberei leginkább szerettek kérkedni rendszerek sikereivel, soha reményvesztett nem voltam. Erősen meg voltam én mindig győződve, hogy a magyar nemzet ragasz­kodása alkotmányos jogaihoz és nemzetiségéhez meg­­töretni nem fog, és hogy a legfőbb hatalomnak vissza kellene megint állani azon alapra, melyből meríthet az egyedül erőt és állandóságot, tudniillik a történeti nemzeti jogok tiszteletének és elismerésének alapjára. És hogy ezen hitem megerősödött, ebben is sokat kö­szönök én azon tapasztalásoknak, melyeket ezen vá­rosban szerezhettem, melynek magyarlelkű, bár több­nyire német tyku lakosait, azon időszakban, mikor a germanizáló irány leginkább volt virágjában, ennek csábításai hazafias és alkotmány­szerető érzelmeikben megingatni egyátalában nem birtak. A­mennyire cso­dálkozhattam azon, hogy az akkori hatalomtartók, no­ha Bécs olyan közel van hozzánk, miszerint onnan ide, úgyszólván, beláthatni, ezt észre nem vették, épen annyira kellett és lehetett ezen örülnöm, és ezen ag­godalmak és remények során jutottunk oda, hol ma állunk, tudniillik az országgyűlés küszöbére. Oda kívánt engem küldeni kegyeteknek bizodal­ma, és én teljesíteni fogom a kívánságot El fogom oda vinni kötelességérzetemet, azon erős akaratomat, hogy minden körülmények között, benső és tiszta meggyő­ződésem szerint szolgáljam hazám érdekeit — oda fog kisérni teljes függetlenségem, azon tapasztalások, melyeket a közélet mezején szerezhetni módom volt, és kegyetek bizodalma. Meg fog nem­sokára nyitni az országgyűlés. És hogy ez ne csak mentőhely, hanem valójában és a szó teljes értelmében mentőszer lehessen, azt mindketten buzgón óhajtjuk. Nem tartom szükségesnek, hogy itt politikai programmot állítsak fel, és azt gondolom, legczélszerűbben fogok egyetértésünk constatkrozására szorítkozni. Jól tudom én, hogy midőn az én tisztelt választóim bennem helyzel bizalmakat, nem aristokra­­tát akartak képviselőül választani, a­mi én nem is vagyok azon értelemben, melyet szoktak sokan e szó­nak tulajdonítani, mely szerint tudniillik a nemzet egy bizonyos osztályának túlnyomósága a többiek felett akar kifejeztetni; — de nem is demokraták kül­denek engem az országgyűlésre, mert az én tisztelt választóim azon értelemben, melyet ismét mások sze­retnek ezen szónak tulajdonítani, miszerint a nemzet bizonyos osztályai számára követeltetik minden politikai jogok és a közdolgokrai befolyásnak egyed­­ülága, bizonyosan nem demokraták. Azt is tudom, hogy nem túlbuzgó és dühös magyart, hanem olyan férfiút akartak tisztelt választóim az országgyűlésre kül­deni, ki a nem magyar ajkú népfajoknak nyelvük és nemzeti sajátságaikhoz ragaszkodását tiszteletben tart­ja, és ezeknek szabad kifejlődést engedni hajlandó és kész. Mi mind­ketten, úgy hiszem, azt tartjuk, hogy a nemzet egyik osztályának a másikra, egyik nép­fajnak a másikra ólom­­ súlylyal nehezedni nem kell , és hogy nem ezeknek egymáson , hanem mindnyájok felett a törvényeknek kell uralkodni, a közhatalomnak a törvények szerint kell kor­mányozni. Azt is tudták bizonyosan tisztelt választóim, midőn bizalmukkal megajándékoztak, hogy a lefolyt 12 évben követett kormányszer ellen, a­mennyire az igen keskenyre szorított mezőn lehetett, mindig küz­döttem. Nem fogják kegyetek tőlem azt várni, hogy én ezen helyen, ezen kellemetlen thémára kiterjesz­kedjem. Ha azt, a­mi nem védelmezhető, megtámadni felesleges, lovagiatlanság volna, ha a thema itt vitatás alá kerülhetne is, oly valamit megtámadni, mit itt senki sem védelmezhetne ; már­pedig én örömmel tudom, hogy itt bizonyosan nem akadna senki, ki azon kor­mányrendszert védelmezni akarhatná. Ismerem én az én tisztelt választóim alkotmányos gondolkodását, és ragaszkodását különösen az ország sarkalatos jogai­hoz, és ezek között azokhoz, melyeket hazánknak az 1790 és 1848-iki törvények biztosítanak. A­mi külö­nösen ez utóbbiakat illeti, ezek alapítottak törvény előtti egyenlőséget, szüntették meg egy osztály egyed­­áruságát a közdolgok vitelében, adtak politikai jogo­kat a népnek, szüntették meg a robotot, ezek hozták be a közös teherviselés elvét, ezek adtak a városi testületek­nek illő állást az országgyűlésen, és helyhatósági au­tonómiát, ezek mondták ki határozottabban formulá­­zott törvényben a magyar közjognak azon régi és sar­kalatos elvét, hogy a Fejedelem a magyar ügyeket,­­ magyar tanácsosai segélyével és azok által kormányoz- ■ za és tárgyalja, és hogy ezek az országgyűlésének fe­ ,­lelősséggel tartozzanak. Osztom én e tekintetben az én tisztelt választóim alkotmányos nézeteit — és úgy va­­gyok ezen törvényekkel, mint ezen derék városnak, melyben annyi a jó férj és tiszteletreméltó család fő, számos lakosai, fiatal és szép feleségeikkel. Igazán szeretik azokat, hiven ragaszkodnak hozzájok, magoktól elcsábíttatni nem engedik, hogy jó tulajdo­naikat valami idegen befolyás megingassa, nem tűrik, — de azért még­sem annyira fülig szerelmesek belé­­jök, miszerint ne akarnának végére járni annak, váj­jon nincs-e a kedves hitvestársnak valami gyengéje, és ha észrevennék, hogy van, azt megigazítani ne kívánnák. Igen jól tudom én azt is, hogy az én válasz­tóim mily nagy becset helyeznek az autonomicus mu­­nicipalis szerkezetbe, melyet nektek a törvények csak imént biztosítottak. Ne várják kedvetek tőlem, hogy erről az igen érdekes kérdésről hosszasan szóljak. So­kat foglalkoztam ezen kérdéssel annak idejében, mi­kor ezelőtt 16 évvel azt a sajtó terén vitattuk, és írtam róla sokat. Ez már ma feledékenységbe ment nagyob­­bára, de megbocsássanak még­is kegyetek, mikép arra nézve, hogy ezen most oly­annyira napi­renden lévő kérdés felett mikép gondolkoztam, néhány rövid sort akkori írásaimból fölolvassak. Én akkoron így szó­lottam : „Ne engedjük veszni és elfajulni a municipá­­lis életet! Erősebb biztosítékára alkotmányunknak mint erre, ha azt kellőleg kifejteni tudjuk, nem fogunk viszonyaink között soha találhatni. Tartsuk fen tehát és javítsuk. — Az idegenszerünek majmolásában tö­kéletlen másolatnál tovább soha sem vihetjük, ellen­ben eredetit a maga nemében a tökélyhez igen közel állót alkothatunk. Egy széles talajra fektetett municipális rendszer alapján fejteni ki az alkotmányosság azon nemét, mely leginkább öszhangzik múltúnkkal, s felel meg állásunk követeléseinek; — ezeknek pajzsa alatt valósítani a civilisatio, a szabadság és rend mindazon eszméjét, melyek a tapasztalás tűzpróbáját már kiáltották; fenn­tartani ennyi nehézségek, ennyi nem kedvező körül­mények, ennyi millió idegen ország s nép között, egy csupán néhány millióból álló keleti népfaj nemzetisé­gét, nyelvét, saját típusát, és ezeket egy minden ere­detiségét elfonnyasztó civilisatio által elnyeletni nem engedni, hanem a civilisatiót venni fel a nemzetiségbe, szóval : egy az idővel és az emberiséggel együtt ha­ladt, de önmagához soha hűtlenné nem lett nemzet példányát állítani az utóvilág elé : — mindez együtt­véve oly feladás, mely a nemzeti disz után leginkább kovárgó keblet is kielégítheti, m oly feladás, melynek megoldását megkísérteni még a legnagyobb elmete­hetség, s a legaczélosabb akarat sem tarthatják gőgös önhittség nélkül maguk­ alattinak ! Hogy azonban a jó­zanság ezen fokáig tudjunk megérni, vágyainkat kell mérsékelni, ugyanakkor, mikor a kitörést, szorgalmat, cselekvőséget felhangoljuk, s hogy ezt tehessük, segít­­tetnünk, ösztönöztetnünk kell. És uraim, a­mit akkor nem sejthetett senki, pró­bára tétetett kitörésünk, és ösztönöztettünk eleget a lefolyt 13 év alatt — és segítettünk azon nagy tanú­ság által, mely épen e 13 év tapasztalásaiban fekszik, és a­melyet én abban vélek határozódni, hogy azon hibákba ne essünk, melyek ellenünk elkövettettek. Voltak idők, midőn osztrák kormányférfiak, kezükben érezvén az anyagi erőt, győzelemtől ittasan és elszédít­­ve, felállították a tabula rasa theoriáját, és hitték,hogy a magyar alkotmányosságot eltörleni, a magyar nem­zetiséget felolvasztani és elsorvasztani gyermekjáték. De felejtették, hogy az anyagi győzelmek semmisek, ha erkölcsi győzelmek által ki nem egészíttetnek, és tanúi valánk a hajótörésnek, mely ideóriásokra kö­vetkezett. De ha ők ezt felejtették uraim, ne felejtsük mi azt, hogy előttünk sem áll tabula vasa ; ne felejt­sük mi azt, hogy mi csak erkölcsi fegyverekkel győz­tünk, és anyagi erő nélkül, a kitörésünk, és mu­ltunk­hoz, szellemünkhöz, s magunkhoz megőrzött, törhetlen hűségünk által. Ne felejtsük mi, hogy az ilyen győző- TARCZA. Napi újdonságok. #Bécsből a következő magán táv­irati sürgönyt kaptuk: Az erdélyi udvari kanczellária előterjesztéseit Ő Felsége m­egerő­­sitette. A régi politikai szervezet helyre van ál­lítva ; a megyék, szabad k. városok, és a szász nemzet előbbi jogaikba ismét visszahelyeztettek. A kormányszék­helyéül Kolozsvár van kijelölve. Ennek tagjai, kik közt három szász, és három román, — valamint a főispánok is kineveztettek. — S a 1­m szász gróf meg van bizva a szászföld újraszervezésével. — Az országgyűlés a régi mód szerint az 1791: 11 tezikk alapján fog egybehi­vatni. Napja még nincs meghatározva, mivel ez az újraszervezés folyamától függ. Az országgyű­lés minden cathegoriáiba a volt jobbágyok kép­viselői is fölvétetnek, ezeknek választási censusa nyolcz forintra van határozva. — A politikai szervezésnek áp­ril 15-kéig be kell fejeztetnie , mely napon az eddigi hatóságok megszűnnek. Az igazságszolgáltatásra vonatkozólag a ha­tározatok még váratnak. * Koronázás Budán. Császár Ő Felsége, mint a „Prager Zeitung“nak jelentik, i. hó 28-kán érkezend Pestre. További hir szerint a koronázás a budai úgyneve­zett tábori (garnison) templomban fog végbemenni, és a király által tulajdonkép csak a koronázás után megnyi­tandó országgyűlés e czélból, t. i. az Ő Felsége általi megnyi­tás végett mint mondják Pestre fog áttétetni, miután­ a bu­dai országház helyiségei, hol az országgyűlés ápril­i­kán összeül, még a trónmennyezet fölállítására sem nyújt al­kalmas helyet s egyébként sincs kényelemre rendezve. Császár Ő Felségének budai útjára a „Sas11 császári du­nai gözyacht készíttetik fel. Vasárnap két hajó indult el Bécsből bútor, kocsi s egyéb tárgyak szállítmányával a budai kő palota számára. * Hírlapirodalom. Jövő hó közepétől kezdve egy szerb lap fog megjelenni „Vidovdan“ czim alatt, mely ne­vét Jazon históriai naptól, junius 15-től vette, midőn a szerb czár Lázár Koszovo-mezőn a törökökkel vívott csa­tában elesett. A lap iránya : mindenütt védeni a szerb és szláv nemzetiséget, mindazáltal a jó egyetértést a magya­rokkal s más szomszédokkal is fenntartani, a a magyar­­szerb érdekeket viszonylagosan kiegyenlíteni. E lap, mi­után a szerb kormánytól segélyt hozand, némileg félhi­vatalos közlönyül tekinthető. — A „Szegedi Híradó" szer­kesztője, Kempelen Győző visszalépett, minek foly­tán a kiadó felfüggeszté e lapot, míg más szerkesztőről gondoskodhatik. * Joachim­, kivel Bécsben találkoztunk, érzékenyen panaszra nekünk,­ közelebbi Pesten léte alkalmával meny­nyire érzé annak hiányát, hogy szülőföldje nyelvét nem bírja, s komoly fogadást tett előttünk, hogy a magyar nyelv e napságtól fogva legelső tanulmánya lesz, és töre­kedni fog, hogy midőn közelebb meglátogat bennünket, a Rákóczi nótán kívül már egypár magyar szóval is megkö­szönhesse honfiainak szíves látását. * Jótékony Akadémiák. A városi színházban múlt vasárnap rendezett jótékony czélú akadémia kiváló érde­ket nyert azon tény által, hogy abban nemzeti színházunk tagjai közöl ketten vettek részt, s mire a fönyomatékcot kell vala fektetnünk, — magyar szavalmányokkal léptek föl. A német közönség e tényben saját tükör­képét látta, s annál kitünöbben tapsolta meg — t. i. német burokban a magyar Bzivet. Tárgyánál s a helyhezi viszonyánál fogva igen piquantul vette ki magát a „Szegény frakk" czimü gúnyvers elszavalása. Minden vemzakot homeri hahota kisért, s nehéz volna megszámlálni, hogy az előadó Szer­dahelyi hányszor tapsoltatott elő. A magyar művészek itteni fölléptének lovaglás viszonzásául W a olt­tel, ki a magyar fővárosnak jövő hírnevére nézve, miután művészi dicsősége úgyszólván itt született, igen sokat köszönhet, nemzeti hymnusunkat a „Szózatot" énekelte magyarul, s a tapsözön, melylyel elárasztaték, e csarnokban aj ritkábbak közé tartozott. Egyéb részleteket ezúttal nem említve, még csak Deutsch Vilibald úr zongorajátékát emeljük ki. Igazán művészileg játszott egy jeles Ehrbarféle zongorán. E jeles készíményű zongorákat fővárosunkban nemes önmegtaga­dással a saját műveiről is előnyösen ismert Beregszászi hozá nagyobb forgalomba. Általában ő azon egyének közé tarto­zik, ki nem irigye az idegen dicsőségnek, ha az valódi dicső­­ség. Egyéb példák helyett most csak azon legközelebb esőt említjük meg, hogy azon koszom, melyet a remek hegedűművész Joachim hazafias emlékül vitt ma­gával, szintén az ő indítványa volt. — A pesti jó­tékony nőegyesület által szemgyógyintézete javára ren­dezett akadémia a nemzeti színházban tegnapelőtt igen érdekesen szakította félbe a húsvéti normanapok kezdetét s csordultig zsúfolt házat és tetemes jövedelmet eredményezett, a­mit egyrészt a humánus czélnak, más­részt a kitűnően érdekes műsornak lehet köszönni. S miért tagadnék azon megbocsátható gyöngénket, hogy a műsor­ban a nap arszlim­őjévé lett gr. Batthyányi Arturné ma­gyar szavaslata volt az, mely a közönség tömegeit legin­kább bevonta. Először a grófnő föllépte, másodszor az idegen ajkú hölgy magyar szavallata voltak e tekintetben, mik az átalános kíváncsiságot tetőpontjára emelték, é­s valóban a lelkesedés, mely e föllépésnél kitört, méltó volt a kíváncsiság nagyságához. A grófnő, ki egy Petőfi féle költeményt elég csinosan s széplelkű hévvel szavalt el, számtalanszor előtapsoltatott, s e dörgő tetszészaj hossza­san megújúlt, midőn a gyémántokkal borított szavallónő ál­lása valódibb színpadát a páholyt elfoglalta. Öltözéke, mely mint említjük, drágakövekkel volt borítva,az elszavalt költemény eszméivel s képeive­l versenyt látszott sugarait ontani. A hangverseny többi részeinek mindenesetre nehéz volt e jelenés mellett még kiválni, de mint mondtuk, a műsor oly érdekesen volt összeállítva, hogy egyik másik száma s ezeken kívül is könnyen kinyerte a tapsot. Ezek közt külö­­­­nösen mint vendéget W a p h t e 1 urat kell megemlítenünk, ki a muzsikáin magas C n kivül egy másik, szintoly, vagy még jobban elragadó nemzeti C-re tett szert, ami, minden szivet egybeolvasztó „Szózat“-unk által. W. ur midőn kilépett, hogy ezt énekelje, perczekig tartó dübörgő taps­sal üdvözöltetett. Kell-e mondanunk, hogy Wachtel e nemzeti dalunkat magyar szöveggel s magyar jelmezben énekelte. Hatást tettek még Füredi népdalai, Hollósi L.-né éneke, Szerdahelyi szavallata, melyben a ,,magyar kakas" megint ínyünkre szólt, és a­mit legelőbb kell róla emlí­tenünk, a Berlioz-Rákóczi induló. Az egyes működések által fölvert tapsvihar itt egy orkánba látszott összefolyni­­— s csak azért csillapult le egy kissé, hogy a zenekar újra előadhassa. — Rózsa­ági Antal életes humoristánk ismét egy »j „A fertály-mágnások" czímü regényére nyit előfi­zetést. (A harmincz nyomott ívnyi munkának előfizetési ára 2 ft. Bolti ára 3 ft. leend.) A fertály-mágnások faja nálunk nagyon ismeretes, a­mint zerzo mondja, szapora faj, de még azért világosan definiálva nincs. „Sokan ugyan azt hiszik, úgymond a szerző, hogy ha a blazirt grófnak nem blazirt csinos titkára, igazgatója, vagy más belső tit­kos tanácsosa van, a­ki nemcsak társalogni szeret, de még felolvasásokat is tart a fogékonykeblű úrnőnek és azáltal valóságos kegyenczézé válik, annak fiai bizonyo­san fertálymágnásokká lesznek. Mások meg azt hiszik, hogy a fertálymágnási qualificatióra egyetlen egy csárdás is elég, mit egy főrangú szépséggel, vagy deli gróflovag­gal tánczolnak , a­mennyiben a közvetlen érintkezés de­lejességénél fogva, a test hajlékonysága, a beszéd köny­­nyüdsége és az úgynevezett nonchalance, mit magyar nyelvre nagyon furcsán lehetne fordítani, látatlan ténye­zők által átszivárog a nem főrangú félbe és az átváltozás észrevétlenül megtörtént. Mindez azonban tévnézet." A Szerző tehát feladatául tűzte ki, hogy azon társadalmi okokat kifürkéssze, melyek annyira elősegítik a fertály­­mágnások szaporodását, de egyszersmind bebizonyítsa azon befolyását, mit ezen pár excellence főrangúak a társa­­dalomra gyak­orolnak. Nem minden egyebet nélkülözhet, hanem ha tartós akar lenni, nem nélkülözheti a mérsékletet és józanságot Ha e szerint ezen annyira lényeges dolgokban, mint hiszem, , teljes joggal conslatk­ozhattam egyetér­tésünket azon bizodalmas viszonynál fogva, mely kö­zöttünk létezik , meg fogják bocsájtani kegyetek , ha bővebb megismerkedésül mondok felőlem még olyakat is, miket kegyelek nem tudtak, midőn bizal­mukkal megajándékoztak, és mit ha tudnak, talán bizalmukkal megtisztelni nem is let­ek volna baj­Minden emberi dolgokban nagy szerepet játszik a szerencse. És én bevallom kegyeleknek, uraim, hogy nem épen rövid közpályámon, — mert fájdalmamra azt is meg kell vallanom, hogy már az 50-ik évet ta­posom — szerencsével nem igen jártam el. Azon sa­játszerűsége volt közéletemnek, ha arra visszapi­lan­tok, hogy szavam rendesen kiáltó szó volt a pusztá­ban. Legtöbbnyire nem hallgattak arra sem politikai elvrokonim, sem politikai ellenfeleim. Hálátlanság volna, ha elhallgatnám, hogy midőn egy küzdelmekben és szenvedésekben összeforrott nemzethez f­déztem az utóbbi időkben,a m. Akadémia érdekében gyenge szava­mat, akkor meghallgattattam. Ezen reám nézve feledhet­­­len tapasztalásomon túl,alig találtam közéletem azon má­sik sajátszerűségében vigasztalást, hogy jövendöléseim többnyire beteljesedtek, így — hogy csak néhány pél­dát említsek — midőn 1839-ben könyvet írtam arról, hogy a földmivelő osztálylyal meg kellene a robotot, dézsmát váltatni, és ebben ezét az országnak segíteni kellene, hogy a nemességnek az adózási közterhekben részesülni kellene, és hogy nekünk hypotheriális inté­zetekre volna szükségünk , nem lett ugyan­akkor mind­ezekből semmi, de azon jövendölésem, ho­gy ha ezeket halasztjuk, mindez később bizonyosan több nehézség­gel fog járni, csakugyan beteljesedett, így midőn 1846—7-ben némely tülbuzgó és mindig az absolutis­­must emlegető baromfiait sa­jtó és egyéb utakon figyel­meztettem, hogy az ördögöt czitálni nem kell, szavam szinte elhangzott,de a czitált ördög nemsokára csakugyan beköszöntött; igy midőn 1849 végén egy és más osztrák kormányfértiunak azt mondtam, hogy legjobb lesz a magyar alkotmány megsemmisítését, a magyar nem­zetiség feloszlatását meg sem kísér­eni, mert nem az úgynevezett „breichseinheit," hanem egészen más, mit magyarul kudarcznak, más nyelven pedig fiasconak neveznek, lesz belőle,a szavam szinte elhangzott; de a kudarcz csakugyan bekövetkezett; igy midőn 1850 ele­jén többed magammal azt sürgettük, hogy legbiztosabb mód a bonyodalmaknak véget vetni az lesz, ha a Fel­ség a történtekre feledékenység fátyolát vetve, az or­szággyűlését összehívja, és hogy ez által igen sok ké­sőbbi bajok előztetnek meg,­az én szavam is elhang­zott ismét, de a későbbi bajok nem maradtak el - igy midőn 1867-ben ugyancsak ezen szellemben az ország történeti jogai mellett emeltem szót többed ma­gammal, az én szavam is elhangzott ismét, de a­mit jö­vendöltünk, tudniillik a bonyodalmak megsokasodása, csakugyan bekövetkezett. Ezekben én kegyeteknek, uraim, mint gyakran jó jóslat, és csak ritkán szerencsés politikust mutatvár be magamat, némileg lehangolt kedélylyel néznék az uj pályának elébe, és nem tudnám, mi hasznomat ve­hetné a haza, ha reménylenem nem volna szabad hogy talán épen ez uj pálya, m­elyre kegyetek bízó­dalma kihívott, fog eddigi pályám sajátszerűségét változtatni. És adja Isten, uraim, hogy ez igy lehes­sen, vagy legalább én jó jósló maradhassak most is midőn azt mondom, hogy én nem megyek ugyan vér­­es és fellengős reményekkel az országgyűlésre — mert hajaim már öszlilnek és vérem ki nem hültagya, de meghűlt, — azonban a sok nehézségek daczára sei tudok a lehető megoldások és kibonyolodások felől kétségbe esni. Nehogy ezen sokak előtt talán optimismusan játszható reményeim félreértessenek — kivált Bécs - ben, mi ide oly közel van, hogy a szó, úgy­szólván, od­­ által hallatszik, és a­hol könnyen el szokták maguka­t az emberek bízni — némi magyarázatra van szükség ■ Ezen reményeimet nem alapítom a szomszédunkul

Next