Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)

1861-05-23 / 117. szám

Pártolom telj«**» *in»k szövegét, »l»kjár» »son­ban a­z észrevételem, hogy addig, míg Erdély-, Hor­­rnt- éa Tótomig, Fiume ét a határőrvidék képviselői­nek az itteni megjelenés lehetővé nem tétetik és etik­­­át a korona Mrilleti integritéan elismerve nem leend, addig mig alkotmányunk elismerése által tömvényalok integritása helyreálltra nem b­ír, addig ezen társor­­szég ét testvérvidékek képviselőinek hoaféjárulta nél­­kül, véleményem szerint, ezen ház semminemű­ felirat vagy törvényboxja fölötti tanácskozásba bele nem bo­csi­tkodhatik. Azért azon indítványt, a Tixxa Kálmán képviselő­társunk által előadottak hozzátételével, mint exen ház határozatát óhajtanám kimondatni. Hogy exen indítvány alakjára nézve a vélemé­nyek e házban különbözők, az igen természetes, mert egy ily számos tagból álló testület egy véleménye nem is lehet, mindazonáltal az eddigi nyilatkozatokból már világosan kitűnik az, hogy ezen ház azon ritka parla­mentik egyike, melyben párt­különbség nincsen, mert itt csak egy párt van, és ez az, mely törvényes alkot­mányunkból, melyet elődeink a déli betörésektől oly nagy vitézséggel megvédtek, a nyugoti fondorkodá­­soktól oly nagy bölcseséggel megóvtak, egy vonalnyit sem engedend és készebb inkább ismét tűrni és szen­vedni, minthogy beleegyezésével ezen a legkisebb csorba is ejtesnék. Nincs e házban azon hatalomnak pártja, mely alkotmányunkat megcsonkítani akarja; de nincs e ha­zában sem, mert ennek lakosai, minden nemzetiség különbség nélkül, annyi sanyarú tapasztalatok és csa­­lattatás után igen meg tudják választani azokat, kikben bízhatnak. Több mint egy évtized hosszú sorában a bécsi ministérium egy­ föczé­t tűzött ki magának, és ez volt Magyarország megsemmisítése, azon experimentum lét­rehozása által, mely a birodalom egységének nevezte­tik, és mely által a köztünk és a birodalom közt léte­ző törvényes kötelék az önkény bilincseivel pótoltatik. Mennyi keserv, mennyi könny, mennyi nyomor okozója volt ez e szegény hazában; de mi volt az eredmény a birodalomra nézve is ? elveszett egyik leggazdagabb tartomány, elszigeteltség a többi államok között, a legnagyobb mértékben megzavarva a pénzviszonyok. És most ajándékképen nyújtatik nekünk annak egy részecskéje, mely egész ezredéves tulajdonunk, katonai erőszakkal, a törvények mellőzésével hújtatik be az önkényileg kivetett adó, alkotmányunk nincs elismerve, és ismét némi változattal tovább folytatta­­tik az annyi tapasztalatok által elégségesen bebizo­nyított vészes politika. Aggódó, mélyen szomorodott szívvel nézi mind­egyikünk a jelent, és a legközelebbi jövőt. De csak ezt, mert mi e haza jövőjét illeti, itt egész más nézetem. Meg van áldva e­zen a dús természet minden adományival; most jelenleg, az igaz, lakosai minden osztály­különbség nélkül elszegényíttettek az edigi kormányzat, a szerfölötti adók, és a hivatalnokok zsa­rolásai által, de kormányoztassék csak pár évig czél­­szerűen, emeltessék csak kissé a kereskedés, és ismét egyik leggazdagabb országa hazánk e világrésznek. Van e hazának oly népe, mely mindenek fölött szereti hazáját, határtalanul tiszteli és ragaszkodik törvényeihez, mely hősiesen harczol mint katona, hő­siesen tud, és fog tűrni ha kall, és mely föntartja a rendet mint szabad polgár. Van e hazának egy oly ifjú nemzedéke, melyre megnyugvással tekint mindegyikünk, tudván azt, hogy ha bennünket e helyről a végzet vagy a hatalom el­­sodrand, lesz helyünkbe tíz, lesz száz, ki hasonló ha­zaszeretettel,­­hasonló önfeláldozással betöltendi he­lyeinket. E haza mellett van a törvény, a jog, az igazság. Egy ország, mely ily erővel, ily kincsekkel bír, nem veszhet el. Azért bizalommal, bátran, büszkén nézünk a jö­vőbe. Lehet erő, mely jogainkat, jólétünket tiporja, de nincs hatalom, mely Magyarország ezredéves törvényes önállását megsemmisítse, és azért ne ámítsa magát bár­ki, mert Magyarország osztrák provinczia nem lesz soha. ______________­ ............. Trefort Ágoston beszéde. Ha annyi jeles előadások után, a tisztelt ház be­cses idejét s türelmét igénybe venni bátorkodom, nem teszem azt szónoki viszketegből, hanem azon meg­győződésnél fogva, miszerint ez alkalommal minél több képviselőnek nyilatkozni kell, hogy ismerjen bennünket az ország, s ismerje cselekvéseink indokait. Bocsánatot kérek pedig, ha felszólalásom kiinduló­pontjául egy a tárgytól talán távol fekvő eszmét hasz­nálok— a status-mindenhatóság eszméjét. — Ezen eszme kutforrása legnagyobb részt a politikai bakok­nak a continensen, mert ezen eszméből fejlődött ki azon nézet, miszerint az administratiónak mindenbe avatkozni kell akként, hogy az az embert születésé­nél megragadja, és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedüli üdvözítő. — Sola administratio salvifica. E tan apostolai sz. István koronája országai­ban irgalmatlanul experimentáltak, s nehéz meghatá­rozni, váljon e műtéteknél az erkölcsi é s jogérzet hi­ánya, vagy pedig a politikai ügyetlenség vitte-e a fő­szerepet. De miután ezen urak anyagi és igen csekély szellemi készletük elfogyott — az európai conjunctu­­rák s a birodalmi pénzzavarok nyomása alatt jelentek meg az octoberi rendeletek, melyek folytán a megyék szervezők magukat, nem e rendeletek, hanem az 1848-as törvények szerint. A főindok a szervezésre vala, hogy az országnak it nyittassék, melyen az or­szág abnormis s törvénytelen helyzetéből normális s törvényes helyzetbe átmehessen — mi teremé­szetesen csak az országgyűlés összehívása által le­hetséges, s azért az ország october óta folyvást az országgyűlés összehívását sürgette, kívánván, hogy az országgyűlésnek sikere­s eredménye legyen. De ti azon sajátságos tüneményre akadunk, hogy azon té­nyezők, melyek a kormánynak egy nemét képezik je­lenleg hazánkban, mert törvényes, sőt rendes kormány­ról szó sincsen, én azt legalább nem tudom látni sem azon helytartótanácsban, mely a Bachrendszert ma­gyar nyelven folytatja, sem az udvari kanczelláriában, sem azon bécsi belügyminiszterben, kit talán csak azért államminiszternek kereszteltek át, hogy Magyar­­ország eben államcsinyókat forraljon s ki még foly­vást a magyar ügyekbe avatkozik, —sajátságos, hogy ezen tényezők épen akkor, midőn az országot állítólag törvényes állapotba átvezetni akarják ■ e czélra az országgyűlést összehívták, törvényeink sértésében va­lódi virtuositást fejtettek ki. — Nem akarok ez ízben másról szólani, mint azon elmulasztásról, miszerint sem Erdély, sem Horvát, sem Tótország, sem a végvidé­kek, sem Fiume az országgyűlésre nem hivattak meg — misek következtében nem léteznek azon feltételek, melyek alatt az országgyűlés törvényalkotásra képe­sítve volna. — E helyzetből önként következik azon kötelességünk, miszerint mindent elkövessünk, hogy Er­dély, Horvát , Tétország, a végvidékek s­zm­te meghi­vassanak, mert szoros kapcsolatban álló integritása az országnak azon tér, hol semmi transaetlonek helye min­csen, mert gyengeség e téren s nemcsak azon tör­vényes zlip, melyen eddig állottunk, össze fog roskad­­ni, hanem Magyarország jövője is el lesz játszva. Ma­gyarország integritása oly fontos ügy, hogy midőn itt saját érdekünket védjük, védünk egyszersmind egy dyntatlona­s egy európai érdeket, mert bármi szép ábrándokban éljenek a bécsi ministerek azon veszé­lyek közepett, melyek az austriai birodalmat nem a ke­letről, hanem a nyugatról fenyegetik . Magyarország integritása a dynastiára élet­kérdés, mert bármi sors éri a birodalmat, a dynastiának Magyarországon még mindig igen tekintélyes birodalma maradhat, ha ben­nünket magától végképen eltaszítani nem akar, mi azon politikának, mely május 1-én Bécsben hirdette­tek, igen könnyen sikerülhet; maradhatna pedig a dy­nastiának Magyarországon oly birodalma, melyre támaszkodni lehet, mert mindig igaz marad azon franciia mondat, hogy csak arra lehet támaszkodni, mi ellenállani tud. De mondom, hogy Magyarország integritása európai érdek, mert bizonyos eventualitá­­sok esetére, Európa délkeleti részein nem fog hézag támadni az európai státus-rendszerben, míg Magyaror­szág integritása maga épségében marad, s az átmenet egy birodalom alakulása, és egy régi birodalom elosz­lása alkalmával, zavar­­ókkal fog történhetni, mert készen fog állani a magyar állam, mely az eloszlott régi állam helyét fogja pótolni. Ne tegyünk tehát oly lépéseket, melyek Magyarország integritását veszé­lyeztethetik, ne hagyjuk ki számításunkból azon té­nyezőt, mely jelenleg a kérdés kulcsait bírja — értem a tényleges hatalmat — a tényleges fejedelmet. Magyarország integritásáról szólva lehetetlen nem érintenem a nemzetiségek kérdését. A horvát nemzet saját területtel s történeti jogokkal bir — én e jogait s bármely jogait tisztelem, ezen országgyű­lésnek azonban Horvátország irányában is az 1848 ki törvényekhez kell ragaszkodni, míg e törvények al­kotmányos úton megváltoztatva nem lesznek. Kötele­s­ségünk azonban már most kimondani, hogy mihelyt az országgyűlés törvényalkotásra képesítve lesz, mi a horvátokkal a fönnforgó differentiákat kiegyenlíteni kívánjuk, a­nélkül azonban, hogy a magyar korona in­tegritását csonálunk. Én a horvát nemzetiség, nyelv é­s irodalom fejlődését őszintén óhajtom, mert a szláv né­pek szellemi fejlődése a szabadság érdekében fekszik s mert ez Európában az absolutismus utolsó menekvő helyét is meg fogja törni; maga idején csak azt fogom követelni, hogy ezen új, köztünk­­ a horvátok közt megállapítandó jogviszony akként formuláztassék, hogy a súrlódás, tehát az enyészet magvát magában ne hordja. Mi a többi, Magyarország területén élő népfa­jokat illeti , én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályoztatni, mert a nemzetiségek el­nyomatása valamint a szabadsággal össze nem fér, egy rész és czéltévesztő politika. Szerbek, románok, németek, szlávok, rutbenek vigyék saját municipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolában azon nyelvet, mely nekik tetszik. Én a nemzetiségek benső kifejlődését úgy kívánom tiszteletben tartani mint a vallást, mibe avatkozni a státusnak joga nincsen. De a különböző nemzetiségeknek teendő concessiókat csak a jogegyenlőség alapján le­het tenni, s valamint a vallások közt nem lehetnek privilegiális vallások, úgy a nemzetisé­gek közt sem lehetnek Magyarország területén pri­­vilegális nemzetiségek. Én a nemzetiség kérdésének egész nyomatékát korunk politikájára elismerem any­­nyira, hogy azt hittem, hogy e mozgalom a régi poli­tikai traditióknak véget fog vetni, új közjogot fog ala­pítani, s új korszakot a történetben nyitni, s ezért hi­szem, hogy Olaszország, melyről nem rég monda­tott, hogy csak egy geograficus fogalom, s mely a ró­mai birodalom eloszlása által eldarabolva, s idegenek által elnyomatva volt — nem sokára egy nagy statust a nemzetiség alapján fog képezni, s Rómát s Velen­­czét is magába fogja olvasztani; én a nemzetiségek jövőjében annyira bízom, hogy nem kétlem, miszerint a németek is egy nemzeti testté össze fognak olvadni, s az austriai birodalom német tartományait magukkal fogják ragadni, s végre az európai politikában el fog­ják foglalni azon helyet, mely őket nagyságok s mű­veltségüknél fogva illeti. Oly területeken azonban, hol vegyes a népség, ott tisztán nemzetiségi szempontok szerint státusuk sohasem fognak alakulni, mert ily eljárás Európát oly zavarba vinné, minőben az a 8 - 9-ik században sinlő­dött, mert nincsen állam Európában, Angliát s Fran­­cziaországot sem véve ki, mely mostani alapját meg­tartaná; remény­em tehát, hogy Magyarországon is a történeti előzmények, geographicus helyzet, s más ma­gokban a külön nemzetiségekben rejlő practikus mo­mentumok a felsőbbséget nyerendik, s azon beteges hajlam, miszerint minden külön népfaj külön kerü­letet követel, s mintegy külön államot képezni akar, mint sok átmenő szellemi betegség el fog tűnni, s Magyarország a magyar állam, Hungária meg fog maradni, mert a nemzetiségek iránt igazságos tudván lenni, nem lesz alapítva a nemzetiségekre, hanem meg fog felelni a politikai szükségnek mint fejlődménye a történetnek. De ha mi Erdély, Horvát, Tótország, a Végvidék­i Fiumenek az országgyűlésre való meghívása nélkül nem vagyunk képesek törvényalkotásra, nem fogunk sikerrel működhetni, míg magyar felelős ministériumunk nem lesz, mert rendes parlamentáris eljárás parla­menti kormány nélkül lehetetlen. A felelős ministérium az alkotmányosság első feltétele, a nélkül alkotmány holt betű, a nélkül bennünket mindig Bécsből, idegen befolyások alatt fognak kormányozni. Én a felelős mi­­nistériumot a municipális rendszerrel összeférhetnek hiszem s óhajtom, mert e rendszerben is szabadságunk egyik garantiáját látom, s e téren, ha idején lenne, a vitát bárkivel elfogadnám. Ha a felelős ministérium szükségén valaha kételkedtem volna, alkalmam volt arról meggyőződni oct. 20 ka óta, sőt az országgyűlést megelőző napokban, mert oly zavar, minőben az ország oct. 20-ka óta sintődik, főleg miután most az ország­gyűlésen kívül kivetett adót is katonai erővel hajtják be, s minőt itten ápril 2. és 6-ka közt láttánk, csak ott lehetséges, hol collegiumok kormányoznak, s felelős ministerium nincs. Én tehát az 1848-ki III. törvény­­czikktől, mely egyébiránt nem is uj, hanem csak az ■ 1790. törvényczikknek explanatiója, valamint ez a sanctio pragmaticának kifolyása, soha sem fogok eláll­j­tani, s midőn e törvényezikkhez szorosan ragaszko­dom, nincs szándékom e czikket bármiben csonkítani, s­­­z pénz- e­badrigyről lemondani, mert Magyarország ön­állásának biztosítéka épen ebben fekszik — én tehát a fennforgó differ­entiák kiegyenlítése, csak úgy óhaj­tom, ha az ország saját pénz- s hadügye felett rendel­kezhetik, — nem fognék pedig a hadügy­i pénzügy­ről lemondani obstrabálva minden törvényes tekinte­tektől már azért sem, mert meg vagyok győződve, hogy mi Budapesten az ügyeket jobban fogjuk kezelni, mint azon bécsi barcancraták, kik a birodalom pénz­ügyét végpusztuláshoz vezették, s a kitűnő austriai sereget akként desorganizálták, hogy 1859-ben minden vitézsége daczára egy csatát a másik után vesztett Magyarország a a birodalom többi részei közt nem létezik semmi más jogi kapocs, mint a közös feje­delem személye, a personális univ; e viszonyt már azért sem szabad megváltoztatnunk, mert az örökös tarto­mányok az 1815-ki szerződések szerint a német szövet­séghez tartoznak , bizonyos eventualitások esetére is­mét Frankfurtba a német parlamentbe követeket fog­nak küldeni. De nem lehet e viszonyt megváltoztatni, s az­által, hogy Magyarország a birodalmi tanácsban részt venne, a personális unióból reális uniót alakítani, mert azon politika, mely a birodalmat az egység alap­ján szervezni akarta — ispracticus politika, mely si­kerhez nem vezethet. Tekintsünk a múltra; míg az ausz­triai birodalom természetes dualisticus alapján szer­vezve volt — az ausztriai birodalom, minden hibás po­­liticája daczára mint első rangú hatalom szerepelt; se­rege imponált, hitele szilárd volt, a bécsi bank jegyei agroval circuláltak a külföldön — ellenben mióta a bé­csi bureaucratia a birodalmat az egység alapján szer­vezni akarta, és ezen experimentumnál a despotismus minden eszközeihez nyúlni kénytelen volt — a biroda­lom minden centrifugál tényezői felébredtek, a a helyt hogy új erő állíttatott volna elő, a régi erő eltűnt — a birodalom tekintélye a külföldön szenvedett, a hitel ki jön merítve, a bécsi bank jegyei 507. veszteséggel cir­­culálnak, s annak daczára, hogy a direct és indirect adók évről évre emeltettek —a minél sem törvényeink, sem a méltányosság , sem nemzetgazdászati te­kintetek figyelemre nem méltattak, a státusadóssá­­gok óriási mértékben növekedtek, s mi legjellem­zőbb, hogy oly állam, mely tisztán hadi erőre tá­maszkodni akart, az első háború alkalmával akként megveretett, hogy egyik legszebb tartományáról le­mondani kénytelen volt. A dolgok ily helyzetében s az egységi politika ily eredményei közt az austriai birodal­mat csak a tökéletes dualismus alapján fenntartani és szervezni lehet s e tekintetben nem tesz semmi különb­séget, hogy a Schmerling iskola a birodalmat az egy­ség alapján quasi alkotmányos formák közt szervezni akarja — mi ezen alapot ép oly kevéssé fogjuk elfo­gadni, mint a Bach féle absolutisticus alapot, mert a legújabb od­rogk­ozott alkotmány ép oly kevéssé tisz­teli Magyarország jogait, mint a Bach-féle szervezések. A bécsi kormánynak tehát, ha elég pénze­s katonai ereje van, sikerülhet egy időre Magyarországon az ab­­solutismust visszaállítani — oly erő azonban e világon nem létezik, mely bennünket oly alkotmány elfogadá­sára kényszerithetne, mely nemzeti létünknek véget vetni akar , s mely nek­ünk nem kell, mert elfogadása bűn, erkölcstelenség s becstelenség volna; sajnálkozva kell tehát látnunk, hogy a Lajtántúli népek oly alkot­mánynak bármi becset tudnak tulajdonítani, mely Ma­gyarország jogait megsemmisítvén, Magyarországon az absolutismust előidézheti, mert valóban gyermek­ded kedély szükséges azon hithez, hogy a Lajtántúl al­kotmány­ilag fognak kormányozni, ha Magyarországon az absolutizmus díszük. Én pedig, valamint magunk számára, úgy a Laj­tántúli népek számára is valódi, életrevaló alkotmá­nyosságot követelek, olyant, mely az ottani viszo­nyoknak megfelelve, náluk jogaink s létező törvé­nyeink összeségét képezze, s ezáltal a mi viszonyunk­nak feleljen meg.­­ De ha Magyarország önállásához, minden áron ragaszkodom, elismerem másrészt, hogy azon helyzetnél fogva, melyben Magyarország az örö­kös tartományokkal 300 év óta létezik, keletkeztek bizonyos viszonyok, melyeket az örökös tartományok törvényhozásával, mint független állammal, a méltá­nyosság alapján tisztába kell hoznunk. Ily ügyek a státusadósság Ügye s a kereskedelmi s vámügy. Szabad legyen a vámügyről különösen, habár csak röviden motivált véleményt mondani. Magyarország mint önálló állam s az örökös tartományokkal csak a personális unió által összekötve, tökéletesen fel van jogosítva magát kereskedelmi s vám tekintetében a birodalom többi részeitől elkülöníteni, s 1848 ban, midőn hazánk vámsorompók­ által az örökös tartományoktól el volt különítve — e kérdés a magyar minisztérium által ak­ként állíttatott fel, hogy vagy vám­szövetséget kell kötnünk az örökös tartományokkal a német vámszö­­vetség példájára, vagy pedig viszonyainkhoz alkalma­zandó védvámrendszert kell életbe léptetnünk, s e te­kintetben előmunkálatok is létettek. Jogilag e kérdés ma is ekként áll, hanem az anyagi érdekeket nem le­het kizárólag a közjog szempontjából tekinteni és ke­zelni. A sorompók Magyarország és az örökös tarto­mányok közt lehulltak, a forgalom szabad jön ; a so­rompókat ismét visszaállítani nemzetgazdászati tekin­tetben nagy hiba, s én ezt majdnem lehetetlenségnek tartom. Magyarország a nemzetgazdászati kifejlődés azon stádiumában van, hogy főleg nyers­anyagok ter­melésével foglalkozik , a tény pedig, hogy termékeink legnagyobb vására az ausztriai birodalomban van, és e vásárunk most, tökéletesebb közlekedési eszközeink kö­vetkeztében, különösen a buda-kanizsai vasút által tá­gulni fog , mert a vasúton tetemes gabnamennyi­­ségek nem csak Stájerországba, hanem Karinth­a, Karniáliába, sőt Tyrolba is fognak szállíttatni — mely tartomány magát előbb nagyrészt Bajorországból látta el gabinával — de ha e vásárt megtartani akar­juk, szükséges hogy az austriai gyárczikkeknek vá­sárt engedjünk — annál inkább, mert bármikép for­duljanak is dolgaink, pénzviszonyaink is még sokáig hasonlók fognak maradni. Nem volna a sorompók visszaállítása azért sem kívánatos, mert ha majdan a birodalom duasisticus alapon szervezve lesz, minek végre is be kell következni, közös fejedelmünk lévén, a vám­tarista-kérdések igen jelentékeny összeütközé­seket fognának előidézni, de nem is szükséges a vám­sorompók visszaállítása, mert a­mennyiben jelenleg gyáriparunk van s később talán nagyobb mértékben lesz gyáriparunk, a versenyt az austriai gyáriparral könnyebben ki fogja állani mint akár a német vám­szövetségi, akár az angol vagy franczia czikkekkel. A vámkérdést tehát, ha majdan önálló kormányunk lesz, az örökös tartományokkal szövetség alapján a német vámszövetség példájára kell eldöntenünk — akként, hogy abból a közjognak bármi sértése reánk nézve ne következtethessék; — természetesen, hogy aztán majd oly vámtariffát kell felállítanunk, mely nem csak az egyik, hanem mindkét félnek egyiránt. kedvező legyen — mely az összeköttetést s kereskedést más nemze­tekkel ki ne zárja, mert habár terményeink rovására az örökös tartományokban létezik — tudjuk azonban, hogy azok terményeink egész készletét elfogyasztani nem képesek; ha pedig terményeink számára a német vámszövetséghez tartozó országokban, sőt Franczia­­országban s Angliában vásárt találni akarunk, akkor oly tarifához nem szabad nyúlnunk, mely ezen orszá­gok gyári czikkeit Magyarországból kizárná. Ismétlem tehát, hogy vámszövetségre kell lép­nünk az örökös tartományokkal, hanem czélszerű védvámok alapján közösen megalapítandó vámtarifa mellett. Mily óvatosság, s a fennálló érdekekre való figyelem szükséges a vámtarifa szabályozása és vál­toztatása mellett, látni azon szómnom csapáson, mely a magyar vasipart érte, midőn a vasúti társaságoknak a vasnak szabad behozatala engedélyeztetett; ezen óvatosság annál inkább szükséges, mert az állam kereskedelmi é­s vámügye az ország pénzügyi állapo­tával a legszorosabb összeköttetésben áll; különösen szükséges pedig az ausztriai birodalomban, hol nem­csak a rendszeres évenkénti deficit már elég aggasz­tó, hanem a­hol a kereskedés is oly szenvedő állapot­ban van, miszerint a bevitel a kivitelt évenként 40 millióval felülhaladja — mely veszteség a külföld irányában csak arany vagy ezüsttel vagy uj adóssá­gokkal fedezhető. Az állampapirosok, nem különben az industrialis papirosoknak is egy nagy része kül­földön lévén — a kamatok fedezése a birodalom pénzerejének egy nagy részét igénybe veszi, mi va­lamint a valuta helyreállítását nehezíti, úgy a biro­dalom oeconomicus gyarapodását gátolja.­­ E bajnak oka pedig legnagyobb részt azon kormány­­rendszerben fekszik, mely elfogult külpolitikájánál fogva pénzerejét felülmúló hadiserget, hibás bel­politikája következtében pedig a hivatalnokok egész seregét tartani kénytelen, a státuspolgárok jövedel­meit oly nagy mértékben terheli, hogy a tőkék ala­kulását, melyek a földmivelésbe és gyáriparba czél­­szerűen beruházva nagyobb kivitelt s kisebb be­vitelt, vagy pedig kedvező arányt e kettő közt — esz­közölhetnének — lehetlenné teszi. Előadásom folytán említem, miszerint a jogi egyenlőség elvét a nemzetiségekre alkalmaznunk kell — de kell azt egyszersmind a vallásokra is kiterjeszte­nünk akként, hogy ne legyen az országban semmi néposztály, mely vallásos tekintetekből a politikai s polgári jogok gyakorlatából ki legyen zárva — az iz­raelitákra. Hogy hosszabb ne legyek, más kérdések fejte­g­etésébe bocsátkozni nem akarok, hanem mélyen k­­épviselő, Deák Ferencz indítványát egész kiterjedé­sében lényeg- és formatekintetében elfogadom. A mi Tisza Kálmán J. képviselő­társunk által elősorolt egyéb tárgyakat illeti, elvben elfogadom azo­kat, a szabad kereskedés kivételével; nem találom azonban helyén, hogy ezek a feliratban megemlíttetné­­nek, hanem czélszerűnek vélném, maga idején választ­mányokat kiküldeni a tárgyakban a törvényjavaslatok kidolgozására, mert habár helyzetünkben törvényal­­kotásra­ képesítve nem vagyunk, törvények előkészí­tésére jogosítva vagyunk.­­ Előadásom következté­ben kénytelen vagyok a szabad kereskedésre csak azon megjegyzést tenni, hogy az a nemzetgazdá­­szatban oly dolgot foglal el, mint a természetjog a jogtudományban, hogy az csak ideál, mely felé töre­kednünk kell, de a­melyet eddig semmi nemzet, még az angol sem, roppant gyáripara s a tőke nagyszerű készletei mellett sem mert eddigien az életbe átvinni; én pedig óhajtom, hogy valamint az alkotmányosság terén e legszabadabb nemzet tanait fogadjuk el, úgy az anyagi érdekek terén legpracticusabb nemzet pél­dáit kövessük — e nemzet pedig védvámok által ne­velte anyagi érdekeit — igaz, hogy volt neki anyagi érdekeinek fejlesztésére még egy hatalmasabb emel­tyűje mint a védvámrendszer, a polgári s politikai szabadság, s e nemzet gazdag lett, mert szabad tu­dott lenni — legyünk mi is szabadok, s gazdagok is leszünk. Bécs, május 21-én. .. A birodalmi tanács elnapolása­­óta itt mély csend uralkodik, s csak néha néha hallik az adomák csörgő sipkája s a hírek messze, me­lyek a közfigyelmet elfoglalják, mint az egerek a színpadot, ha megürült a színház. A hírek leg­­érdekesbike az, hogy a birodalmi tanács alsóhá­zának majoritásában szakadások mutatkoznak. Ezen majoritásban ugyanis háromféle a centra­lista párt, a legkisebb, de legvérmesebb az, mely egy nagy centralizált Középeurópáról álmodo­zik; szeretne Frankfurtban különösen egy okta­­tási és egy igazságügyi ministert, ki a falusi iskolák tanítóit, a prókátorokat s nótáriusokat kinevezze a Rajnától Bessarábiáig, az éjszaki tengertől fogva az adriáig. Ezen párt ugyan rég megérett a tébolyda számára, de minthogy őrült­sége oly csendes, hogy senkinek vizét nem za­varja, bántatlanul hagyják őt is. Dühösebb, lár­­m­ásabb, s bizonyos tekintetben veszélyesebb is a második árnyalat: az osztrák centralista párt, melynek feje a birodalmi tanács alsóházában Giskra­ur s mely különösen a cseh s morvaországi német követek közül szedi hőseit; ezek, úgy lát­szik, arra érzik magukat hivatva, hogy megtorol­ják azon igaztalanságokat, melyeket a birodalom keleti része azon testvéreiken s rokonaikon köve­tett el, kik mint a volt rendszer ügynökei vitték a magyar korona aristokrata-szellemű országaiba az egyenjogúság fénylő fáklyáját. Ezen urak csak azért nem vétettek még orvosi vizsgálat alá, mi­vel találkoznak sokan, kik őket még okos em­bereknek is tartják, és tébolyodottságukat ihlett­­ségnek s lángeszű conceptiónak mondják. A har­madik centralista­ árnyalat csak a Lajthán innen akar centralizálni, s óhajainak tetőpontja a szű­­kebb birodalmi tanács, mely hatályát csak a né­­met-szláv tartományokra terjeszti ki. Ez utóbbi árnyalatnak tagjai feloszlatnak olyanokra, kik a tartományi ügyeket illetőleg a legszélesb alapú önkormányzatot kívonják, s olyanokra, kik ke­vésbé széles alappal is beérik. Ez utóbbi árnya­latnak egy része, úgy mondják, szövetkezni akar a föderalistákkal, s emlegetnek e tekintetben felső-austriai, stájerhoni s tiroli követeket. Ez azon szövetség, melyről a mai „Ost-Deutsche“

Next