Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)

1861-05-25 / 119. szám

Melléklet a „Sürgöny“ 119-ik számához, május 25-én 1861. Rég feladták ők azon eszmét, hogy bekö­vetke­znd axon idol, mikoron tömegesen fognak visszavált­­orolhatni Palaeatinába ; mindenesetre mint jó polgá­rok, csendesen bezárandják azt, hasonlóan mint mi ke­­resztények is egy jobb életben hizink; de azért­ mégis érdekkel ragi­sszodunk e gömbhöz, melynek görön­gyeihez annyi édes keserű emlék csatol. „Vagy talán azért, — igy szól Macaulay „civil disabilities of the jong“ nevű iratban, — vagy tán azért zárattassék ki egy ember, s legyen kevésbbé al­kalmas bármely hivatal viselésére, mert szakált hord, sonkát nem eszik, s mert a­helyett, hogy vasárnap a templomban, szombaton a zsinagógában imádja mele­gebben istenét, ezt nem érthetjük.“ Hajdanában Francziaország Ungenottjai Anglia segélyét hivták fel katholi­ns fejedelmeik ellen. Fran­­cziabon katholikusai pedig Spanyolbontól kértek se­gélyt egy Hugenott király megdöntésére, s készek vol­tak a tökért bonuk legszentebb érdekeit koczkáztatni. S ma Francziaország protestánsai Porosz vagy Angol­­bontól segélyt fognának e kérni, hogy vallásukat prae­­domiralsá tegyék? Bizonyára nem. S miért? Mert ül­dözöttek egykoron, s rém­üld-'-xtetnek most. Ugyanez áll tisztelt képviselőház a zsidókról is, legyen az vallási, legyen az politikai egyenjogúságot illető, mert csak nyomás szül ellenhatást. Hol az ily akadályok elgördíttettek, megszűntek sik államot ké­pezni államban. Látják,hogy a civilizáltabb, műveltebb nemzetek zsidói miként simulnak új hazájuk szokásai­­hoz. Ezt legjobban bizonyítják Amerika statisz­kai adatai, melyekből kitűnik, hogy az ott lakó mózesi­utódoknak csak nagyon csekély része foglalatoskodik pénzüzérséggé, mig a túlnyomó többség eke után ke­resi kenyerét. Állítsák Magyarbon zsidóit a jogegyenlőség te­rére, h­g magyar zsidókká lesznek, épen annyira hordozván szivükön bonuk előre-haladtát, mint ha­zánknak bármely tiszta Szittya-vérű sarjadéka; hoz­zánk hasonlólag követelni fogják jogaink resp­irál­­tatását, sarkalatos törvényeink csonkítatlan elisme­rését. Ha eddigelé Hunnia irányában a magyar zsidók nem viseltettek gyermeki kegyelettel, ez azért történt, mert mostoha anyaként bánt velük, mert elismert do­log az, hogy, ha bármely faj vagy felekezet kifelé gra­­vitál, legyen az bármely okoknál fogva is,­­ az mindig egy hitvány, szűkkeblű belkormányzatnak gyümölcse. Midőn tehát a zsidó­ emancipátió ügyére a tisz­telt képviselőház figyelmét már előlegesen is vonni bá­tor valék, nem kegyelemkérés az, hanem egy igazság szülte követelés. Tegyünk félre előítéletet, ellenszenvet s keresz­tényi vallásunkkal össze nem férhető érzelmeket, s cselekedjük azt, mi ember s ember között csak méltá­nyos és jogos.S ha majdan megpillantandjuk azon kor­mányt, mely előtt az intolerantia hideg, sötéten hú­­zódó fellegei szétoszlandanak, akkor fogjuk legin­kább teljes mértékben követni mag­asztos tanait an­nak, ki a szeretet dicső elveit hirdeté. — Még egyet. Tekintetbe véve még továbbá a Horvátországban mu­tatkozó pór­mozgalmakat is, nagyon kívánatos volna a fennálló vitatkozás végleges eldöntését siettetni, mert elvégre bármi inkább, mint egy elkésett dolog, legyen annak aztán neve felirat vagy határozat. (Tetszés és nagy éljenzés.) dőn saját alkotmányos kormányunk helyett az áll­atunkban. Felvonó lid mind a kettő, csakhogy az utóbbi leeresztve, az előbbi felvonva a közeledő előtt Roszul fejezem ki magamat, midőn azt mondom, „egy id­eg­e­n ország“ ministeriuma; azt kell­ mon­danom: egy „nem létező ország“ ministeriuma; egy olyan országé, melynek tétele eddigelé azon ki­vihetetlen tbei fiák közé tartozik, a mikkeli foglalko­zás még több pénzébe kerül az osztrák császárnak, mint került egykori elődének, Rudolfnak, egy hasonló chimera, ez alckrmia ; pedig akkor épen úgy hitték Európa bölcsei, hogy minden érésből lehet aranyat csinálni, mint hitték később, hogy minden nemzetből lehet csinálni osztrákot Ez a szó „osztrák összállam“ d­umera.M­em or­szág az, melynek nincsenek hazafiai. Vannak Austriá­­ban cseh, lengyel, német patrióták, valamint magyar honfiak, de e szó „osztrák patrióta” még nem talált képviselőjére. Vannak Austriának dicsvágyó hadvezérei, van­nak árkodói szerető min­szerei, vannak spekuláló üzé­rei, van az állására féltékeny hivatalnok-serege, van­nak véleményükkel alkalmazkodó hírlapírói, — de pa­triótái nincsenek. Mi e fogalomnak „patrióta“ megfe­lelő criteriuma? Az áldozatkészség. Bebizonyította a bábom, bebizonyította a béke, hogy e szót „áldozatkészség“ az összállam párthí­vei nem ismerik; példák sorozata igazolja azt; el­kezdve az Eynation-pertől egész addig a lényig, a midőn a valuta­kérdésben az i­zérvilág egy fél percent könnyítésig sem állt rá a kormány javaslatára. E szóért összállam, csak azok lelkesednek, kik abból hasznot húzni , nem annak áldozatot hozni akarnak. Ily nemzetiben állam kormánya iránt nekem sem­mi bizalmam nem lehet. S ha e bizalmatlanságom egész a félelemig megy, azon félelemig, mely minde­n össze­köttetéstől elriaszt, azt igen jó okokkal be tudom bi­zonyítani. Mellőzöm mindazt, a­mi hibát, visszaélést Austria kormánya az elmúlt tizenkét év alatt a belü­gy, az igazságszolgáltatás, a kereskedelem és pénzügyek gyökeres megrontására elkövetett, hosszú sorozata van azoknak, s ha előszámlálásukhoz nem fogok, ezt annak bizonyítására is tesze , hogy nem akarok iz­gatni, nem hajhászom a tapsokat, a­miket e théma fö­lött gazdagon lehetne aratni. De nem hallgathatom el, hogy az osztrák kor­mány politikája, melyet a kü­lföldre gya­korul, a birodalom minden népeinek, de különösen a magyarnak romlására szolgál. Máskor is történt már az a magyarral, hogy ural­kodói politikája miatt vérét és vagyonát feláldozá, tie nem áldozá fel r­e­p­u­t­a t­­­ó­j­á­t! A­míg fejedelmek és fejedelmek között voltak a barcrok, kihevertünk minden vereséget, de most esz­mék kezde­nek eszmék ellen, s itt lehetetlen bekötött szemmel mennünk a csatatérre. Austria mind a négy szegletén égető kérdések iz­zanak a hamu alatt; ez égető kérdések neve „nemzeti szabadság.“ Ezek ellenében Austria kormánya minden­ütt a merev absolutismus,a rideg elnyomás elveit képviseli. Rómában épen úgy, mint Németországban, Lengyelországban épen úgy, mint a keleti népfajok ellenében. A magyar nemzet sokszor és nagyokat bukott már, mindannyiszor feltámadt, megerősödött, mert szüksége volt a világ­szellemnek egy nemzetre, mely előharczosa legyen minden szép is nagy koreszmé­nek. A melynél megmaradjon magva azon nemes erényeknek, a mik a világot fenntartják; ugyan e sze­repet várja tőlünk a világ most inkább, mint valaha,­­ választ kér tőlünk. Meglehet, hogy ha mi most kimondjuk, misze­rint az osztrák külpolitika elnyomó tendenciáit nem oszthatják, egy időre keserű napokat szereztünk ha­zánknak , de ha mi megrettenünk a legközelebb álló veszélytől, akkor útjába állunk a nagyobb veszélynek, akkor ellenségeivé leszünk olyan eszmék­nek, a­mik bennünk zászlóvivőjükre vártak, s a­mik azon esetben, ha ellenünk fordulnak, el fognak bennün­ket tiporni és elveszünk akkor nem mint mártyrok, de mint gonosztevők, kik miután saját szabad­ságukon öngyilkolást követtek el, más szabad népek leigázására emelték elátkozott kezeiket, és akkor még csak szánni sem fog bennünket senki, hanem azt mond­ják felőlünk : „Íme egy népnek sirkalma ez, mely el­vérzett oly­an elvekért, a­miket át­áll!“ A kérdés ez: sikerül-e Austriának az elítélt kül­politikája számára megnyerni Magyarország részvé­tét, ezért vennék szívesen tőlünk, h­a az összeköttetést velük megkezdenék, bármilyen erős modorban , csak összeköttetés lenne az. És ez a legelső és legerősebb ok, mely ne­künk tiltja, hogy a­míg saját alkotmányos felelős kormányunk nincsen, mi semmi felelősséget az osztrák kormány tettei­ért magunkra ne vállaljunk; ez az ok, a­miért én a föliratot nem pártolhatom. Második ok a fölirat lehetlenségére Erdély követeinek jelen nem léte. Ugyanez felel meg az ellenünk vetett vád máso­dik részére, úgy mint arra, hogy a fönnforgó vélemény­különbség csak forma és nem lényeg kérdése. Arról van szó, hogy mi államokiratot szerkesz­­szünk, s azt az emberileg legmagasabb helyre ki­küldjük. Lehet-e ily okiratot szerkesztenünk Erdély kö­vetei nélkül? Erdély panaszai nem csupán azok, a­mik a mié­ink ; higgyék el uraim, hogy Erdélynek­ oly rendkívüli szenvedései vannak, a mikről köztünk legtöbbeknek még csak tudomásuk sincsen s merész munkába kap­na, a ki azt kisértené meg, hogy"Erdély­ nevében szól­­ jon annak távolléte alatt. Magyarországnak egy olyan részéről van szó, melynek azon kettős küzdelmen kívül, mely minket foglalkoztat, tudniillik saját önállásunk, vagy Aus­­triába olvadás küzdelme, még egy harmadik is jutott : a birodalmon kívül szakadásé. Azon Erdélyről van szó, melyről egy hivatalosan felszólított osztrák testület azt véleményezte a bécsi ministériumnak, hogy előbb, mint Velenczét az olasz­nak, Erdélyt kell adni a török szultánnak! Azon Erdélyről van szó, a­honnan a magyar annyiszor kivívta törvényes szabadságát, és a­mely most annyi tartozás fejében tőlünk visszafizetést vár. Higgye el a magyar nemzet, hogy ha mi most el­bocsátjuk Erdély kezét kezünkből, az oly messze fog tőlünk esni, a­honnan többé soha fel nem emelhetjük. Együtt roskadhatunk össze vele, együtt temet­hetnek el bennünket, de egyikünknek élni, beszélni, küzdeni a másik nélkül nem szabad ! Azért én igenis lényeges kérdésnek találom azt, hogy a magyar nemzet felírjon fejedelméhez E­r­­délytől elváltan, vagy határozatba tegye, hogy addig, a­mig a társország tőlünk erő­szakosan eltépetik, mi némák maradunk; addig, a­mig egyik kezünk le van kötve, a másikkal mozdulnánk nem lehet Harmadik és legsúlyosabb vád, mely ellen véd­nem kell nézeteinket, az, hogy mi e határozatnak által veszélyt hozunk a hazám. Veszélyt, mert szí­v­tele­n­­séget követünk el a fejedelem iránt, mert Európa közvéleményét magunk el­len fordítják és mert sok elintézni valót hagynak teljesítetlen az országban. Mi a határozat által nem tudatunk egyebet a fe­jedelemmel, mint azt, hogy törvényeinkhez, mik reá nézve is törvények, ragaszkodunk, s ha mostani kor­mánya a többi tartományokat végveszélybe viszi, mi legalább ezt az egyet meg akarjuk a számára menteni. Hogy mit kell nekünk megadniok? azt az illető helyen nagyon jól tudják, mert hiszen ők vettek el tő­lünk mindent, ők bizonyosan jobban tudják azt, hogy mivel tartoznak nekünk, mint mi magunk. Ám azt mondjuk, hogy várni akarunk s hisszük, hogy jogos várakozásainknak igazság fog szolgáltatni. Mi nem csörömpölünk tánczainkkal, nem zörgetjük a reánk zárt ajtót, hanem azt mondjuk, hogy elvárjuk, míg fogságunk ideje letelik. Miután elismerjük azt, hogy alkudozásról nincs szó, csak két esetet tehetünk fel: vagy meg akar adni a fejedelem mindent, vagy nem akar megadni semmit, mert e kettő között közeledési pont sincs. Az első esetben a fölirat által megaláztuk a feje­del­m­e­t; a másodikban megaláztuk a nemzetet, s a megaláztatás az, a­mit akárki is legkésőbben tud elfeledni. Be­.­­•­­ Mi nem a pip­e­rt­á­l­u­n­k a n­é­p­r­e; ha a feje­delem kormánya fogja azt tenn, akkor legyen közöttünk bíró az Isten és a nép, s ha a sors ki akarja önteni Austria kormányférfiainak fejére azt a keserű ta­pasztalást is, hogy saját kívánatukra tudják meg, mi véleményben van irántuk a magyarországi minden ajkú népek tömege? ezt a súlyos büntetést nekem szándékom róluk elhárítani. Második tekintet, melylyel a felirat opportunitása támogatva van, az, hogy Európa várj­a tőlünk a nyilatkozatot. Európa a mi szabadelvű politikánk programmját határozatunkból is épen úgy megtudandja, mint a fel­iratból, mert nem tartom valószínűnek, hogy a bécsi kormány ezen feliratot diplomatiai után valami nagy sietséggel iparkodjék elterjeszteni, hanem e mellett egy nagy hátránya van a feliratnak a határozat elle­nében. Az absolutisticus liga minket úgy törekszik Európa közvéleménye előtt bemutatni, mint egy lázongó, nyug­talan népet, melyet a hivatalosan Herigott-nak czímézett Mindenható sem volna képes kielégíteni. Nem­rég a béCsi hírlapokban egy telegramus jelent meg, mely sze­rint lord Russell azt mondta volna, hogy a magyar nemzet elavult jogokat követel, mik által a biro­dalom egységét fenyegeti, s így természete­sen Európa békéjét háborgatni merész­kedik. Azt ugyan előre lehetett tudni, hogy a teleg­ramra nem egészen szó­ hű, hogy lord Russel szavai a bécsi fi­­kk­ozó intézet rostáján bizonyosan szenvedtek némi javítást, mert hogy­­ Anglia egyik államférfia egy hatalmas parlament előtt azt állítja, hogy alkot­mányos jogok elavulhatnak, azt ő róla senki fel nem tehette ; de nem is ez a főkérdés a mondatban, hanem az, hogy Magyarország e jogokat követeli s ezál­tal a birodalom feloszlását s ezáltal ismét európai conflagratiot indit meg. Hogyan anticipálható a nemes lord Magyaror­szág nyilatkozványát, a midőn még az országgyűlés arról hallgatott? hiszen mi mind azon ideig, a­mit e szavak mondattak, nem tehettünk egyebet mint törvé­nyes bírálatot tartottunk az itt helyet­ foglalhatók fe­lett és halottainkat temettük. Miért volt tehát Európát fellármázni azzal, hogy Magyarország a világ­békét háborítja? miért bennünket mint a forrongás kovászát mutatni be a béke féltékeny diplomaták előtt? miért ránk fogni azt, hogy mi követelünk valamit, ami Ausztria szétda­­rabolását előidézi? E vádat nem lehet elhallgatnunk, mert látjuk egy szerencsétlen szomszédnép példájából, hogyan szok­tak elbánni egy nemzettel, melynek veszett nevét köl­tötték. Mink korántsem követeljük Magyarország feltámasztását az osztrák kormánytól, és az, és életének öntudatával bír, intézményeink megvan­nak , azokat erőszakkal elvenni mindig lehet, de visszaadni nem szükség, mert a­mint az erőszak megszűnik, mi ismét birtokában vagyunk al­kotmányunknak. Hogy ez dt­alismus a birodalomban, azt nem tagadjuk ; de hogy a dualismus egyértelmű volna a bi­rodalom feloszlatásával, az ráfogás. Dualismus idején érte el a birodalom mindig története fénypontjait, tökéletes unifor­­mitás alatt érte m­e­g a­z­á­z­tat­á­s­ai­t. Dualismus mente meg a trónt Mária Theresia alatt, dualismusban küzdött Austria egyszerre öt koronás­ fő ellen és dia­dalmasan. Unitás mellett érte meg II. József alatt, hogy a már akkor beteg ember, az Ozmán biroda­­lom egyetlen hadjárat alatt megalázta, dualismus mellett állta ki Austria I. Napóleon majd negyedszázados had­járatait, s tökéletes nyitás mellett vesztette el Lombar­diáját, két hónapi támadó, tehát előrekészült hadjárat alatt. És annak egyszerűen az a kulcsa, hogy duális másban a monarchia minden hatalmát kifelé hasz­nálhatja, még az unitás ideje alatt egyik országnak kell a másikat nem csak őrizni, de még admi­­n­i­st­r­á­­­n­i is, a­mi legnagyobb erő- és pénz­pazarlás, mint erre siralmas példák vagyunk mind országostól. Azért Európa megnyugodhatik abban. Austria dualismusa egy két­karú óriás, míg az egységes Au­stria egy beteg szörny, mely önmagát elnyelte és nem bírja megemészteni. Legnehezebb része a határozat elleni vádnak, kétségtelenül az, hogy ha az országgyűlés sikertelenül szétoszlik, azon esetben sok hozzákötött remény magá­ban az országban meghiúsulva marad. Ma tökéletesen egyetértek azon tisztelt képviselő­társaimmal, kik múlhatlanna­k tartják annak kimondá­sát , hogy a magyar nemzet a vele együtt élő nemzeti­ségeket a legszabadelvűbb bőkezűséggel kí vallja ré­szesíteni mindazon áldásaiban az alkotmányos szabado *­ságnak, a­miket saját maga élvezni a bajt, és a­hol vi­szályok forognak fenn köztünk, inkább akar nemes mint hatalmaskodó lenni, és mindenesetre be akarja bizonyítani, hogy a közelmúlt keserű napok alatt e tárgyban is tanult valamit, és itt ki kell mondanom azon egyéni nézetemet, miszerint én egy lépet azért, mert kicsiny és szegény, megvetni rém indok, sőt any­­nyival többre becsülöm nála nemzetiségi szeretetét, hi­szen ellenünk is sokéi­­t mondották azt, hogy kevesen vagynak , azok, kik jogot véltek találni egy nemzet sokaságában arra, hogy a nálánál kisebbeket semmivé tegyék. Továbbá, hogy a magyar nemzet semmi osztály, nemzetiség, vagy vallás­felekezetre nézve kizáró, vagy bezáró jogokat el nem ismer, hogy alkotmánya jóté­konyságában mindenkit egyformán részesít, mert ön­magát megbosszuló véteknek tartaná azt, ha bármely osztály, vagy vallásfelekezetet előbb kizárnánk a pol­gár­jogok teljes élvezéséből, s azután polgári erénye­ket követelnénk tőle, s ha azok mi hibáink miatt an­nál hiányzanának , mint vétktunkért azokat ítélnék el. Végül, hogy a magyar nemzet teljes szabadelvű­séggel kívánja mind­azon kérdéseket megoldani, mi­ket az újabb idők szültek, s mik még eddigi alkotmá­nyunkban tárgyalva nem lehettek. Mindezek ránk nézve jól tudom, hogy fontos kér­dések, s ha igen tisztelt képviselő­társaim a felirat­t pártolják, biztosítanának bennünket arról, hogy az ál­­ta­uk ajánlott módon mindezek megoldhatók lesznek, akkor én azon nehéz küzdtérre lennék­­ szorítva, a­hol hivatkozom egyes érdekek önfeláldozá­sá­r­a, a nagyobb jngesztik­ megmentéséért, s bár ekkor is biztos vagyok népünk és testvéreink nemes indula­táról, de előre kellene látnom, hogy a diadal nehéz küzdelembe fog kerülni. Ámde senki azok közöl, kik a feliratot ajánlák, egy sugarát sem ragyogtató azon reménynek, hogy e felirat által egy lépéssel is több tér leend elfoglalva a mondott kérdések számára, mint a határozat által; a siker, a fizetés mind a kettőért egy. .. Mi fog történni, ha a határozat megy teljesü­lésbe ? Nekem ugyan prófétai lélek nem jutott a sorstól, s ezért áldom Istenemet, mert a prófétákra senki sem szokott hallgatni, hanem egyszerű combinatiók útján mégis találgatni lehet az eshetőségeket. Tehát vagy az történik, hogy az országgyűlést telin látják, vagy az, hogy nem. Ha feloszlatják, akkor hivatkozni fogunk a nép­re s egyenes választásokat rendelnek el a l­eichsrathba. Ekkor ismét vagy fog a magyar nemzet követe­ket választani a birodalmi tanácsba, vagy nem. Az utóbbi valószínűbb s nagyon hihető, hogy az osztrák kormányférfiak még magyarul is meg fogják tanulni, mit tesz ez szó : „n e s s n n o“ , és itt bocsás­­sanak meg igen tisztelt lengyel és cseh barátjaink, ha azon szemrehányásokra felelek, miért hogy a magyar nemzet nem siet segítségükre azon vért­ izzadó küzde­lemben, melyet ők a birodalmi tanács centrálisálé ma­joritása ellen harczolnak? csupán azért édes testvére­ink, mert jól tudjuk, hogy a­kik czélskerd­nek találták tegnapelőtt az összmonarchiát egy új alkotmány­nyal megajándékozni, ugyanazok ha holnap átlá­­tandják, miszerint az összalkotmány rájuk nézve ké­nyelmetlen, holnapután az egészet visszavehetik, akkor aztán úgy állunk itt, hogy pozitív alkotmányun­kat magunk elhagytuk, az ajándékozottat pedig „a ki adta, újra elvette,“ s a biblia csak annyi vigaszta­lást tesz hozzá, hogy „áltott legyen az ii neve érette.“ Vagy pedig, — csodák történnek — megeshet­nék (én ugyan akkor sem hiszem, ha látom), hogy a magyar nemzet elküldené kö­veteit a birodalmi ta­nácsba. Akkor e contingens a lengyel és cseh párttal egyesülten oly lezáró mojalitást képezne a birodalmi tanács centralistái ellenében, hogy rövid időn nem dualismusról, hanem pluralism­usról volna szó Austriában , ekkor nem volna más menekülése az osztrák kormánynak, mint Rei­chsratbokat, országgyű­léseket, a­mely uton jöttek, ismét sietve visszato­­lonczozni. Hátra van a kérdés nehezebb fele, mi történhe­tik akkor, ha az osztrák kormány tudomásul se veszi a mi határozatunkat, hanem hagy bennünket szépen együtt ülni az önmagunktól elismert akadályok előtt, és megpróbál innen kiéheztetni? Hát akkor az fog történni, hogy a mint már a háznak előre tudomására van juttatva, Erdély kö­­vetei megjelennek itt köztünk s helyet foglalnak padjai­kon, s akkor aztán a bécsi kormánynak még sem ma­rad egyéb választása, mint vagy elismerni alkotmá­nyos állásunk bevégzett tényét, vagy az abso­­lutismus igazi arczával jelenni meg előttünk, s ez min­den nél csak a vége. Itt aztán szürke előttem a világ: absolutismusnál nem a logika készíti a históriát, hanem az önkény, és — a „non putaremnek. Tisztelt ház! Az elmondottakkal ha senkit nem is, de saját magamat megnyugtattam arról, hogy sza­­­vazatomat nem irányzó oktalanság, indulatoskodás vagy könnyelműség. Egyébiránt győzzön e nézet, vagy az ellenkező, veszítsünk mi vagy ellenvéleményeseink, abból ellenségeinkre semmi diadal nem hárul. Én áldom Istenemet, hogy megérnem engedett egy oly országgyű­lést, a­hol a pártok nem voltak pártok, s a­hol az ellenfe­lek csak annyiban ellenkeztek egymással,hogy egymást a hazaszeretet nyilvánításában melyik múlhassa felül. Azért nyugodtan nézek e viták eredménye elé, meg lévén arról győződve, hogy ha véleményelleneseimnek is adatik meg a diadal, az ország czímerével ékített szent pajzst magukhoz ragadhatni, e pajzs ott is jó kezekben marad, amikor egy közös ellenség ellen kell felállanunk, mikor hazánkat kell egyesült erővel fenntartanunk, akkor a jobb és bal oldal nem lehet egyéb, mint egy szívnek két kamarája. Jókai Mór beszéde. Mélyen tisztelt képviselőház! Bocsássanak meg nekem tisztelt képviselőtár­saim, ha én, ki minden tekintetben újoncz vagyok e téren, a­helyett, hogy mint hozzám legillendőbb sze­rep volna, végig hallgatnám ázok beszédeit, kiket hosszas tapasztalat és államférfink! bölcseség feljogo­sító­­ arra, hogy a nemzet vezéreinek ismertessenek el, s három szóval elmondható szavazatomat nagy sze­rényen azokéhoz csatolnám, a­kiket követnem meg­győződésem parancsol, a helyett önök figyelmét ve­szem igénybe, szavazatom indokolása végett. Azonban annyi felelet terhét vállaltuk magunkra, midőn e he­lyen megjelentünk, hogy éreznünk kell, miszerint kö­telességünkké van téve, mind­azt, a­mit kimondunk, indokolni a nemzet és az európai közvélemény előtt. Minden szó a tettek súlyával ér fel itt és most, s bizonyára mindenkinek úgy kell meggyőződve lennie, hogy a­mit most kimondok, azt a szót nem csupán mondtam, hanem azt a szót cselekedtem. Annyival inkább kötelességemmé súlyosul sza­vazatom indokolása, minthogy véleményem egy oly szeretve bámult férfiú véleményétől tér el, kit hazánk­ban a köztisztelet diszlérje fog közni, kit a külföld nemzetünk első bölcsének ismer, s kihez én fiai tisz­telet érzetével közelíthetek, kinek körében találom csoportosulva legjobb barátaimat, elvrokonaimat. Kik­kel megszoktam mindig egy sorban egy Ügyért küz­deni, s kinek hazafiságáról, sziveres eszéről, bátorsá­gáról magamnak kell tanúbizonyságot tennem, — és a midőn e véleménykülönbség nem a mind­nyá­junkkal közös alapelvekből, hanem egy külsőségnek látszó formaságból ered. Beszédem Csupán védelem és nem támadás. Védnem kell nézeteinket három vád ellenében: 1- er az, mintha nem léteznék elég nagy ok e vé­lemény-különbségre. 2- ik az, mintha e vélemény-különbség nem volna lényeges. 3- ik az, mintha e vélemény­különbség veszélyez­tetné a hazát. Mindezek el voltak mondva, s nekünk köteles­ségünk meggyőződésünkről bebizonyítani,hogy az nem kitűnési vágy, nem pártoskodási viszke­té­s, és nem mggondolatlan széleskedés, hanem valóságos nehéz meggyőződés, minőket álmat­lan éjszakák hánykódásai érlelnek meg egy magával számotvetett férfi-szívben. Mindazok, miket szeretve tisztelt nagy hazánkfia remekművében megirt, tökéletesen vannak írva s azo­kat aláírni mindenkor kész vagyok. Csupán abban nem érthetek egyet, hogy ez ál­lamokirat m­o 81 és­­ e­y felküldessék osztrák császár ö­felségének. Távol legyen tőlem az uralkodó személyét tisz­teletlenül érinteni; nekem, az alkotmányos monarchák felöli fogalmaim szerint, ha Hunyady Mátyásokat és Nagy Lajosokat nem láthatok, a többi mind egyfor­mán jó, s nem szomorítom szívemet azzal, hogy ő Fel­sége Ferenci József idejében ő Felsége V. Ferdinánd után keseregjek. De lehetetlennek tartom, hogy a magyar nemzet közelíthessen fejedelme személyéhez akkor, midőn azt egy idegen ország minisztériuma veszi körül, és a mi­­ ­ Sz­aplonov­ai József beszéde. Tisztelt ház! A ház asztalán levő indítvány, mely több szónok részéről is közjogi, történelmi és financi­ális adatokkal s alapos előadásokkal támogattatott, bőven igazolja azt, hogy Magyarország viszonya Ausz­triával nem lehet más , mint a personális unió s épen azért az ezt biztosító törvényeink­nek visszaadása előtt egy lépést sem tehetnek olyast, a mi alkotmányunk visszaszerzésére nézve bármily csekély részben is hátrányul szolgálhatna; — az erőszak, mely által egy nemzetnek nyolczszázados alkotmánya elvetetett, nem ad törvényes jogot a hatalomnak; ellenben elvitázhat­­lan jogot ad a nemzetnek, melytől az elvétetett, a tér-

Next