Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)
1861-05-25 / 119. szám
Melléklet a „Sürgöny“ 119-ik számához, május 25-én 1861. Rég feladták ők azon eszmét, hogy bekövetkeznd axon idol, mikoron tömegesen fognak visszaváltorolhatni Palaeatinába ; mindenesetre mint jó polgárok, csendesen bezárandják azt, hasonlóan mint mi keresztények is egy jobb életben hizink; de azért mégis érdekkel ragisszodunk e gömbhöz, melynek göröngyeihez annyi édes keserű emlék csatol. „Vagy talán azért, — igy szól Macaulay „civil disabilities of the jong“ nevű iratban, — vagy tán azért zárattassék ki egy ember, s legyen kevésbbé alkalmas bármely hivatal viselésére, mert szakált hord, sonkát nem eszik, s mert ahelyett, hogy vasárnap a templomban, szombaton a zsinagógában imádja melegebben istenét, ezt nem érthetjük.“ Hajdanában Francziaország Ungenottjai Anglia segélyét hivták fel katholins fejedelmeik ellen. Francziabon katholikusai pedig Spanyolbontól kértek segélyt egy Hugenott király megdöntésére, s készek voltak a tökért bonuk legszentebb érdekeit koczkáztatni. S ma Francziaország protestánsai Porosz vagy Angolbontól segélyt fognának e kérni, hogy vallásukat praedomiralsá tegyék? Bizonyára nem. S miért? Mert üldözöttek egykoron, s rémüld-'-xtetnek most. Ugyanez áll tisztelt képviselőház a zsidókról is, legyen az vallási, legyen az politikai egyenjogúságot illető, mert csak nyomás szül ellenhatást. Hol az ily akadályok elgördíttettek, megszűntek sik államot képezni államban. Látják,hogy a civilizáltabb, műveltebb nemzetek zsidói miként simulnak új hazájuk szokásaihoz. Ezt legjobban bizonyítják Amerika statiszkai adatai, melyekből kitűnik, hogy az ott lakó mózesiutódoknak csak nagyon csekély része foglalatoskodik pénzüzérséggé, mig a túlnyomó többség eke után keresi kenyerét. Állítsák Magyarbon zsidóit a jogegyenlőség terére, hg magyar zsidókká lesznek, épen annyira hordozván szivükön bonuk előre-haladtát, mint hazánknak bármely tiszta Szittya-vérű sarjadéka; hozzánk hasonlólag követelni fogják jogaink respiráltatását, sarkalatos törvényeink csonkítatlan elismerését. Ha eddigelé Hunnia irányában a magyar zsidók nem viseltettek gyermeki kegyelettel, ez azért történt, mert mostoha anyaként bánt velük, mert elismert dolog az, hogy, ha bármely faj vagy felekezet kifelé gravitál, legyen az bármely okoknál fogva is, az mindig egy hitvány, szűkkeblű belkormányzatnak gyümölcse. Midőn tehát a zsidó emancipátió ügyére a tisztelt képviselőház figyelmét már előlegesen is vonni bátor valék, nem kegyelemkérés az, hanem egy igazság szülte követelés. Tegyünk félre előítéletet, ellenszenvet s keresztényi vallásunkkal össze nem férhető érzelmeket, s cselekedjük azt, mi ember s ember között csak méltányos és jogos.S ha majdan megpillantandjuk azon kormányt, mely előtt az intolerantia hideg, sötéten húzódó fellegei szétoszlandanak, akkor fogjuk leginkább teljes mértékben követni magasztos tanait annak, ki a szeretet dicső elveit hirdeté. — Még egyet. Tekintetbe véve még továbbá a Horvátországban mutatkozó pórmozgalmakat is, nagyon kívánatos volna a fennálló vitatkozás végleges eldöntését siettetni, mert elvégre bármi inkább, mint egy elkésett dolog, legyen annak aztán neve felirat vagy határozat. (Tetszés és nagy éljenzés.) dőn saját alkotmányos kormányunk helyett az állatunkban. Felvonó lid mind a kettő, csakhogy az utóbbi leeresztve, az előbbi felvonva a közeledő előtt Roszul fejezem ki magamat, midőn azt mondom, „egy idegen ország“ ministeriuma; azt kell mondanom: egy „nem létező ország“ ministeriuma; egy olyan országé, melynek tétele eddigelé azon kivihetetlen tbei fiák közé tartozik, a mikkeli foglalkozás még több pénzébe kerül az osztrák császárnak, mint került egykori elődének, Rudolfnak, egy hasonló chimera, ez alckrmia ; pedig akkor épen úgy hitték Európa bölcsei, hogy minden érésből lehet aranyat csinálni, mint hitték később, hogy minden nemzetből lehet csinálni osztrákot Ez a szó „osztrák összállam“ dumera.Mem ország az, melynek nincsenek hazafiai. Vannak Austriában cseh, lengyel, német patrióták, valamint magyar honfiak, de e szó „osztrák patrióta” még nem talált képviselőjére. Vannak Austriának dicsvágyó hadvezérei, vannak árkodói szerető minszerei, vannak spekuláló üzérei, van az állására féltékeny hivatalnok-serege, vannak véleményükkel alkalmazkodó hírlapírói, — de patriótái nincsenek. Mi e fogalomnak „patrióta“ megfelelő criteriuma? Az áldozatkészség. Bebizonyította a bábom, bebizonyította a béke, hogy e szót „áldozatkészség“ az összállam párthívei nem ismerik; példák sorozata igazolja azt; elkezdve az Eynation-pertől egész addig a lényig, a midőn a valutakérdésben az izérvilág egy fél percent könnyítésig sem állt rá a kormány javaslatára. E szóért összállam, csak azok lelkesednek, kik abból hasznot húzni , nem annak áldozatot hozni akarnak. Ily nemzetiben állam kormánya iránt nekem semmi bizalmam nem lehet. S ha e bizalmatlanságom egész a félelemig megy, azon félelemig, mely minden összeköttetéstől elriaszt, azt igen jó okokkal be tudom bizonyítani. Mellőzöm mindazt, ami hibát, visszaélést Austria kormánya az elmúlt tizenkét év alatt a belügy, az igazságszolgáltatás, a kereskedelem és pénzügyek gyökeres megrontására elkövetett, hosszú sorozata van azoknak, s ha előszámlálásukhoz nem fogok, ezt annak bizonyítására is tesze , hogy nem akarok izgatni, nem hajhászom a tapsokat, amiket e théma fölött gazdagon lehetne aratni. De nem hallgathatom el, hogy az osztrák kormány politikája, melyet a külföldre gyakorul, a birodalom minden népeinek, de különösen a magyarnak romlására szolgál. Máskor is történt már az a magyarral, hogy uralkodói politikája miatt vérét és vagyonát feláldozá, tie nem áldozá fel reputa tóját! Amíg fejedelmek és fejedelmek között voltak a barcrok, kihevertünk minden vereséget, de most eszmék kezdenek eszmék ellen, s itt lehetetlen bekötött szemmel mennünk a csatatérre. Austria mind a négy szegletén égető kérdések izzanak a hamu alatt; ez égető kérdések neve „nemzeti szabadság.“ Ezek ellenében Austria kormánya mindenütt a merev absolutismus,a rideg elnyomás elveit képviseli. Rómában épen úgy, mint Németországban, Lengyelországban épen úgy, mint a keleti népfajok ellenében. A magyar nemzet sokszor és nagyokat bukott már, mindannyiszor feltámadt, megerősödött, mert szüksége volt a világszellemnek egy nemzetre, mely előharczosa legyen minden szép is nagy koreszmének. A melynél megmaradjon magva azon nemes erényeknek, a mik a világot fenntartják; ugyan e szerepet várja tőlünk a világ most inkább, mint valaha, választ kér tőlünk. Meglehet, hogy ha mi most kimondjuk, miszerint az osztrák külpolitika elnyomó tendenciáit nem oszthatják, egy időre keserű napokat szereztünk hazánknak , de ha mi megrettenünk a legközelebb álló veszélytől, akkor útjába állunk a nagyobb veszélynek, akkor ellenségeivé leszünk olyan eszméknek, amik bennünk zászlóvivőjükre vártak, s amik azon esetben, ha ellenünk fordulnak, el fognak bennünket tiporni és elveszünk akkor nem mint mártyrok, de mint gonosztevők, kik miután saját szabadságukon öngyilkolást követtek el, más szabad népek leigázására emelték elátkozott kezeiket, és akkor még csak szánni sem fog bennünket senki, hanem azt mondják felőlünk : „Íme egy népnek sirkalma ez, mely elvérzett olyan elvekért, amiket átáll!“ A kérdés ez: sikerül-e Austriának az elítélt külpolitikája számára megnyerni Magyarország részvétét, ezért vennék szívesen tőlünk, ha az összeköttetést velük megkezdenék, bármilyen erős modorban , csak összeköttetés lenne az. És ez a legelső és legerősebb ok, mely nekünk tiltja, hogy amíg saját alkotmányos felelős kormányunk nincsen, mi semmi felelősséget az osztrák kormány tetteiért magunkra ne vállaljunk; ez az ok, amiért én a föliratot nem pártolhatom. Második ok a fölirat lehetlenségére Erdély követeinek jelen nem léte. Ugyanez felel meg az ellenünk vetett vád második részére, úgy mint arra, hogy a fönnforgó véleménykülönbség csak forma és nem lényeg kérdése. Arról van szó, hogy mi államokiratot szerkeszszünk, s azt az emberileg legmagasabb helyre kiküldjük. Lehet-e ily okiratot szerkesztenünk Erdély követei nélkül? Erdély panaszai nem csupán azok, amik a miéink ; higgyék el uraim, hogy Erdélynek oly rendkívüli szenvedései vannak, a mikről köztünk legtöbbeknek még csak tudomásuk sincsen s merész munkába kapna, a ki azt kisértené meg, hogy"Erdély nevében szól jon annak távolléte alatt. Magyarországnak egy olyan részéről van szó, melynek azon kettős küzdelmen kívül, mely minket foglalkoztat, tudniillik saját önállásunk, vagy Austriába olvadás küzdelme, még egy harmadik is jutott : a birodalmon kívül szakadásé. Azon Erdélyről van szó, melyről egy hivatalosan felszólított osztrák testület azt véleményezte a bécsi ministériumnak, hogy előbb, mint Velenczét az olasznak, Erdélyt kell adni a török szultánnak! Azon Erdélyről van szó, ahonnan a magyar annyiszor kivívta törvényes szabadságát, és amely most annyi tartozás fejében tőlünk visszafizetést vár. Higgye el a magyar nemzet, hogy ha mi most elbocsátjuk Erdély kezét kezünkből, az oly messze fog tőlünk esni, ahonnan többé soha fel nem emelhetjük. Együtt roskadhatunk össze vele, együtt temethetnek el bennünket, de egyikünknek élni, beszélni, küzdeni a másik nélkül nem szabad ! Azért én igenis lényeges kérdésnek találom azt, hogy a magyar nemzet felírjon fejedelméhez Erdélytől elváltan, vagy határozatba tegye, hogy addig, amig a társország tőlünk erőszakosan eltépetik, mi némák maradunk; addig, amig egyik kezünk le van kötve, a másikkal mozdulnánk nem lehet Harmadik és legsúlyosabb vád, mely ellen védnem kell nézeteinket, az, hogy mi e határozatnak által veszélyt hozunk a hazám. Veszélyt, mert szívtelenséget követünk el a fejedelem iránt, mert Európa közvéleményét magunk ellen fordítják és mert sok elintézni valót hagynak teljesítetlen az országban. Mi a határozat által nem tudatunk egyebet a fejedelemmel, mint azt, hogy törvényeinkhez, mik reá nézve is törvények, ragaszkodunk, s ha mostani kormánya a többi tartományokat végveszélybe viszi, mi legalább ezt az egyet meg akarjuk a számára menteni. Hogy mit kell nekünk megadniok? azt az illető helyen nagyon jól tudják, mert hiszen ők vettek el tőlünk mindent, ők bizonyosan jobban tudják azt, hogy mivel tartoznak nekünk, mint mi magunk. Ám azt mondjuk, hogy várni akarunk s hisszük, hogy jogos várakozásainknak igazság fog szolgáltatni. Mi nem csörömpölünk tánczainkkal, nem zörgetjük a reánk zárt ajtót, hanem azt mondjuk, hogy elvárjuk, míg fogságunk ideje letelik. Miután elismerjük azt, hogy alkudozásról nincs szó, csak két esetet tehetünk fel: vagy meg akar adni a fejedelem mindent, vagy nem akar megadni semmit, mert e kettő között közeledési pont sincs. Az első esetben a fölirat által megaláztuk a fejedelmet; a másodikban megaláztuk a nemzetet, s a megaláztatás az, amit akárki is legkésőbben tud elfeledni. Be.• Mi nem a pipertálunk a népre; ha a fejedelem kormánya fogja azt tenn, akkor legyen közöttünk bíró az Isten és a nép, s ha a sors ki akarja önteni Austria kormányférfiainak fejére azt a keserű tapasztalást is, hogy saját kívánatukra tudják meg, mi véleményben van irántuk a magyarországi minden ajkú népek tömege? ezt a súlyos büntetést nekem szándékom róluk elhárítani. Második tekintet, melylyel a felirat opportunitása támogatva van, az, hogy Európa várja tőlünk a nyilatkozatot. Európa a mi szabadelvű politikánk programmját határozatunkból is épen úgy megtudandja, mint a feliratból, mert nem tartom valószínűnek, hogy a bécsi kormány ezen feliratot diplomatiai után valami nagy sietséggel iparkodjék elterjeszteni, hanem e mellett egy nagy hátránya van a feliratnak a határozat ellenében. Az absolutisticus liga minket úgy törekszik Európa közvéleménye előtt bemutatni, mint egy lázongó, nyugtalan népet, melyet a hivatalosan Herigott-nak czímézett Mindenható sem volna képes kielégíteni. Nemrég a béCsi hírlapokban egy telegramus jelent meg, mely szerint lord Russell azt mondta volna, hogy a magyar nemzet elavult jogokat követel, mik által a birodalom egységét fenyegeti, s így természetesen Európa békéjét háborgatni merészkedik. Azt ugyan előre lehetett tudni, hogy a telegramra nem egészen szó hű, hogy lord Russel szavai a bécsi fikkozó intézet rostáján bizonyosan szenvedtek némi javítást, mert hogy Anglia egyik államférfia egy hatalmas parlament előtt azt állítja, hogy alkotmányos jogok elavulhatnak, azt ő róla senki fel nem tehette ; de nem is ez a főkérdés a mondatban, hanem az, hogy Magyarország e jogokat követeli s ezáltal a birodalom feloszlását s ezáltal ismét európai conflagratiot indit meg. Hogyan anticipálható a nemes lord Magyarország nyilatkozványát, a midőn még az országgyűlés arról hallgatott? hiszen mi mind azon ideig, amit e szavak mondattak, nem tehettünk egyebet mint törvényes bírálatot tartottunk az itt helyet foglalhatók felett és halottainkat temettük. Miért volt tehát Európát fellármázni azzal, hogy Magyarország a világbékét háborítja? miért bennünket mint a forrongás kovászát mutatni be a béke féltékeny diplomaták előtt? miért ránk fogni azt, hogy mi követelünk valamit, ami Ausztria szétdarabolását előidézi? E vádat nem lehet elhallgatnunk, mert látjuk egy szerencsétlen szomszédnép példájából, hogyan szoktak elbánni egy nemzettel, melynek veszett nevét költötték. Mink korántsem követeljük Magyarország feltámasztását az osztrák kormánytól, és az, és életének öntudatával bír, intézményeink megvannak , azokat erőszakkal elvenni mindig lehet, de visszaadni nem szükség, mert amint az erőszak megszűnik, mi ismét birtokában vagyunk alkotmányunknak. Hogy ez dtalismus a birodalomban, azt nem tagadjuk ; de hogy a dualismus egyértelmű volna a birodalom feloszlatásával, az ráfogás. Dualismus idején érte el a birodalom mindig története fénypontjait, tökéletes uniformitás alatt érte meg azáztatásait. Dualismus mente meg a trónt Mária Theresia alatt, dualismusban küzdött Austria egyszerre öt koronás fő ellen és diadalmasan. Unitás mellett érte meg II. József alatt, hogy a már akkor beteg ember, az Ozmán birodalom egyetlen hadjárat alatt megalázta, dualismus mellett állta ki Austria I. Napóleon majd negyedszázados hadjáratait, s tökéletes nyitás mellett vesztette el Lombardiáját, két hónapi támadó, tehát előrekészült hadjárat alatt. És annak egyszerűen az a kulcsa, hogy duális másban a monarchia minden hatalmát kifelé használhatja, még az unitás ideje alatt egyik országnak kell a másikat nem csak őrizni, de még administráni is, ami legnagyobb erő- és pénzpazarlás, mint erre siralmas példák vagyunk mind országostól. Azért Európa megnyugodhatik abban. Austria dualismusa egy kétkarú óriás, míg az egységes Austria egy beteg szörny, mely önmagát elnyelte és nem bírja megemészteni. Legnehezebb része a határozat elleni vádnak, kétségtelenül az, hogy ha az országgyűlés sikertelenül szétoszlik, azon esetben sok hozzákötött remény magában az országban meghiúsulva marad. Ma tökéletesen egyetértek azon tisztelt képviselőtársaimmal, kik múlhatlannak tartják annak kimondását , hogy a magyar nemzet a vele együtt élő nemzetiségeket a legszabadelvűbb bőkezűséggel kí vallja részesíteni mindazon áldásaiban az alkotmányos szabado *ságnak, amiket saját maga élvezni a bajt, és ahol viszályok forognak fenn köztünk, inkább akar nemes mint hatalmaskodó lenni, és mindenesetre be akarja bizonyítani, hogy a közelmúlt keserű napok alatt e tárgyban is tanult valamit, és itt ki kell mondanom azon egyéni nézetemet, miszerint én egy lépet azért, mert kicsiny és szegény, megvetni rém indok, sőt anynyival többre becsülöm nála nemzetiségi szeretetét, hiszen ellenünk is sokéit mondották azt, hogy kevesen vagynak , azok, kik jogot véltek találni egy nemzet sokaságában arra, hogy a nálánál kisebbeket semmivé tegyék. Továbbá, hogy a magyar nemzet semmi osztály, nemzetiség, vagy vallásfelekezetre nézve kizáró, vagy bezáró jogokat el nem ismer, hogy alkotmánya jótékonyságában mindenkit egyformán részesít, mert önmagát megbosszuló véteknek tartaná azt, ha bármely osztály, vagy vallásfelekezetet előbb kizárnánk a polgárjogok teljes élvezéséből, s azután polgári erényeket követelnénk tőle, s ha azok mi hibáink miatt annál hiányzanának , mint vétktunkért azokat ítélnék el. Végül, hogy a magyar nemzet teljes szabadelvűséggel kívánja mindazon kérdéseket megoldani, miket az újabb idők szültek, s mik még eddigi alkotmányunkban tárgyalva nem lehettek. Mindezek ránk nézve jól tudom, hogy fontos kérdések, s ha igen tisztelt képviselőtársaim a feliratt pártolják, biztosítanának bennünket arról, hogy az áltauk ajánlott módon mindezek megoldhatók lesznek, akkor én azon nehéz küzdtérre lennék szorítva, ahol hivatkozom egyes érdekek önfeláldozására, a nagyobb jngesztik megmentéséért, s bár ekkor is biztos vagyok népünk és testvéreink nemes indulatáról, de előre kellene látnom, hogy a diadal nehéz küzdelembe fog kerülni. Ámde senki azok közöl, kik a feliratot ajánlák, egy sugarát sem ragyogtató azon reménynek, hogy e felirat által egy lépéssel is több tér leend elfoglalva a mondott kérdések számára, mint a határozat által; a siker, a fizetés mind a kettőért egy. .. Mi fog történni, ha a határozat megy teljesülésbe ? Nekem ugyan prófétai lélek nem jutott a sorstól, s ezért áldom Istenemet, mert a prófétákra senki sem szokott hallgatni, hanem egyszerű combinatiók útján mégis találgatni lehet az eshetőségeket. Tehát vagy az történik, hogy az országgyűlést telin látják, vagy az, hogy nem. Ha feloszlatják, akkor hivatkozni fogunk a népre s egyenes választásokat rendelnek el a leichsrathba. Ekkor ismét vagy fog a magyar nemzet követeket választani a birodalmi tanácsba, vagy nem. Az utóbbi valószínűbb s nagyon hihető, hogy az osztrák kormányférfiak még magyarul is meg fogják tanulni, mit tesz ez szó : „n e s s n n o“ , és itt bocsássanak meg igen tisztelt lengyel és cseh barátjaink, ha azon szemrehányásokra felelek, miért hogy a magyar nemzet nem siet segítségükre azon vért izzadó küzdelemben, melyet ők a birodalmi tanács centrálisálé majoritása ellen harczolnak? csupán azért édes testvéreink, mert jól tudjuk, hogy akik czélskerdnek találták tegnapelőtt az összmonarchiát egy új alkotmánynyal megajándékozni, ugyanazok ha holnap átlátandják, miszerint az összalkotmány rájuk nézve kényelmetlen, holnapután az egészet visszavehetik, akkor aztán úgy állunk itt, hogy pozitív alkotmányunkat magunk elhagytuk, az ajándékozottat pedig „a ki adta, újra elvette,“ s a biblia csak annyi vigasztalást tesz hozzá, hogy „áltott legyen az ii neve érette.“ Vagy pedig, — csodák történnek — megeshetnék (én ugyan akkor sem hiszem, ha látom), hogy a magyar nemzet elküldené követeit a birodalmi tanácsba. Akkor e contingens a lengyel és cseh párttal egyesülten oly lezáró mojalitást képezne a birodalmi tanács centralistái ellenében, hogy rövid időn nem dualismusról, hanem pluralismusról volna szó Austriában , ekkor nem volna más menekülése az osztrák kormánynak, mint Reichsratbokat, országgyűléseket, amely uton jöttek, ismét sietve visszatolonczozni. Hátra van a kérdés nehezebb fele, mi történhetik akkor, ha az osztrák kormány tudomásul se veszi a mi határozatunkat, hanem hagy bennünket szépen együtt ülni az önmagunktól elismert akadályok előtt, és megpróbál innen kiéheztetni? Hát akkor az fog történni, hogy a mint már a háznak előre tudomására van juttatva, Erdély követei megjelennek itt köztünk s helyet foglalnak padjaikon, s akkor aztán a bécsi kormánynak még sem marad egyéb választása, mint vagy elismerni alkotmányos állásunk bevégzett tényét, vagy az absolutismus igazi arczával jelenni meg előttünk, s ez minden nél csak a vége. Itt aztán szürke előttem a világ: absolutismusnál nem a logika készíti a históriát, hanem az önkény, és — a „non putaremnek. Tisztelt ház! Az elmondottakkal ha senkit nem is, de saját magamat megnyugtattam arról, hogy szavazatomat nem irányzó oktalanság, indulatoskodás vagy könnyelműség. Egyébiránt győzzön e nézet, vagy az ellenkező, veszítsünk mi vagy ellenvéleményeseink, abból ellenségeinkre semmi diadal nem hárul. Én áldom Istenemet, hogy megérnem engedett egy oly országgyűlést, ahol a pártok nem voltak pártok, s ahol az ellenfelek csak annyiban ellenkeztek egymással,hogy egymást a hazaszeretet nyilvánításában melyik múlhassa felül. Azért nyugodtan nézek e viták eredménye elé, meg lévén arról győződve, hogy ha véleményelleneseimnek is adatik meg a diadal, az ország czímerével ékített szent pajzst magukhoz ragadhatni, e pajzs ott is jó kezekben marad, amikor egy közös ellenség ellen kell felállanunk, mikor hazánkat kell egyesült erővel fenntartanunk, akkor a jobb és bal oldal nem lehet egyéb, mint egy szívnek két kamarája. Jókai Mór beszéde. Mélyen tisztelt képviselőház! Bocsássanak meg nekem tisztelt képviselőtársaim, ha én, ki minden tekintetben újoncz vagyok e téren, ahelyett, hogy mint hozzám legillendőbb szerep volna, végig hallgatnám ázok beszédeit, kiket hosszas tapasztalat és államférfink! bölcseség feljogosító arra, hogy a nemzet vezéreinek ismertessenek el, s három szóval elmondható szavazatomat nagy szerényen azokéhoz csatolnám, akiket követnem meggyőződésem parancsol, a helyett önök figyelmét veszem igénybe, szavazatom indokolása végett. Azonban annyi felelet terhét vállaltuk magunkra, midőn e helyen megjelentünk, hogy éreznünk kell, miszerint kötelességünkké van téve, mindazt, amit kimondunk, indokolni a nemzet és az európai közvélemény előtt. Minden szó a tettek súlyával ér fel itt és most, s bizonyára mindenkinek úgy kell meggyőződve lennie, hogy amit most kimondok, azt a szót nem csupán mondtam, hanem azt a szót cselekedtem. Annyival inkább kötelességemmé súlyosul szavazatom indokolása, minthogy véleményem egy oly szeretve bámult férfiú véleményétől tér el, kit hazánkban a köztisztelet diszlérje fog közni, kit a külföld nemzetünk első bölcsének ismer, s kihez én fiai tisztelet érzetével közelíthetek, kinek körében találom csoportosulva legjobb barátaimat, elvrokonaimat. Kikkel megszoktam mindig egy sorban egy Ügyért küzdeni, s kinek hazafiságáról, sziveres eszéről, bátorságáról magamnak kell tanúbizonyságot tennem, — és a midőn e véleménykülönbség nem a mindnyájunkkal közös alapelvekből, hanem egy külsőségnek látszó formaságból ered. Beszédem Csupán védelem és nem támadás. Védnem kell nézeteinket három vád ellenében: 1- er az, mintha nem léteznék elég nagy ok e vélemény-különbségre. 2- ik az, mintha e vélemény-különbség nem volna lényeges. 3- ik az, mintha e véleménykülönbség veszélyeztetné a hazát. Mindezek el voltak mondva, s nekünk kötelességünk meggyőződésünkről bebizonyítani,hogy az nem kitűnési vágy, nem pártoskodási viszketés, és nem mggondolatlan széleskedés, hanem valóságos nehéz meggyőződés, minőket álmatlan éjszakák hánykódásai érlelnek meg egy magával számotvetett férfi-szívben. Mindazok, miket szeretve tisztelt nagy hazánkfia remekművében megirt, tökéletesen vannak írva s azokat aláírni mindenkor kész vagyok. Csupán abban nem érthetek egyet, hogy ez államokirat mo 81 és ey felküldessék osztrák császár öfelségének. Távol legyen tőlem az uralkodó személyét tiszteletlenül érinteni; nekem, az alkotmányos monarchák felöli fogalmaim szerint, ha Hunyady Mátyásokat és Nagy Lajosokat nem láthatok, a többi mind egyformán jó, s nem szomorítom szívemet azzal, hogy ő Felsége Ferenci József idejében ő Felsége V. Ferdinánd után keseregjek. De lehetetlennek tartom, hogy a magyar nemzet közelíthessen fejedelme személyéhez akkor, midőn azt egy idegen ország minisztériuma veszi körül, és a mi Szaplonovai József beszéde. Tisztelt ház! A ház asztalán levő indítvány, mely több szónok részéről is közjogi, történelmi és financiális adatokkal s alapos előadásokkal támogattatott, bőven igazolja azt, hogy Magyarország viszonya Ausztriával nem lehet más , mint a personális unió s épen azért az ezt biztosító törvényeinknek visszaadása előtt egy lépést sem tehetnek olyast, a mi alkotmányunk visszaszerzésére nézve bármily csekély részben is hátrányul szolgálhatna; — az erőszak, mely által egy nemzetnek nyolczszázados alkotmánya elvetetett, nem ad törvényes jogot a hatalomnak; ellenben elvitázhatlan jogot ad a nemzetnek, melytől az elvétetett, a tér-