Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)

1861-05-26 / 120. szám

Elsejevi folyam. Exerke»x(IV.|iivatal: Aldunasor 5. aa. 2-dik emel«'t. kiadó hi­va(«il. Barátok-tere 7. szám. földszint. a posta hivatalban barátok-tere 7. szám, földszint 120. szám — 1801. Vasai nap. majik 26. Vidé hcrmnentea levelekből* , «•it posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. B­­ i».pesten, ft k R**,zzövre 16 - Félévre V AI i hordva. ft kr ryedre 4­00 Vidékre, naponkint pontán ft kr ?* fc B«éa*évre 19 — Évnegyedre 5 - Félévre 10 — E*y bóra 2 - HIVATALOS KÉSZ. Öcs. k. Apostoli Felsége a következő legmagasb sajátkezű iratot méltóztatott kibocsátói : Kedves báró Karacsich patriarcha s metro­­polita. Ön számára kölös­ös kegyelmem s változhattam jóiodulatomnak, valamint én kitűnő érdemei iránti el­ismerésemnek újabb bizonyítványát akarván adni, önt, küszöbön álló papi lubiacoma alkalmából, dijelenge­­dés mellett Lipót-rendem nagykeresztjével díszítem (el, egyszersmind szerencse.kivonataimat kü­ldvén meg Önnek. Bécs, máj. 23. 1861. Ferenci József s k. NEMINIVATALOS RÉSZ. Országgyűlési tudósítás. A képviselőhöz ülése május 25-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyző: Gróf Keglevi­ch Béla. A május 24-ei jegyzőkönyv meghitelesítése után elnök bemutatta D­o­b­o­k­a vármegye felírásának má­solatát, melyben a fejedelmet kéri, hogy az idegen kormányférfiakat a magyar dolgokban mellőzze, s az erdélyi képviselőket a magyar országgyűlésre hivassa meg. Sáros, Esztergom megye s Esz­tergom város közönségeinek levelei az adó erőszakos behaj­tása tárgyában, s az utóbbi levelekben néhány részle­tes kihágások is, például, hogy egy viselők nő apró gyermekével együtt saját lakából kiszorittatva, kényte­len másoknál menhelyet keresni, bepanaszoltatván, ezek a képviselő­házban nagy neheztelést idéztek elő, s K­u­b­i­n­y­i Ferencz indítványára e neheztelés jegyzőkönyvben is ki fog fejezte­ni; ez okmányok kü­­lönben az adó tárgyalásakor figyelembe veendők. Új képviselő jelentkezett, a kőszegi kerület részéről Königszmájer Károly , az állandó igazoló bizott­mány jelentése nyomán pedig igazolt képviselőknek mondattak ki : P­o­p­o­v­i­t­a János, Mocsári Lajos, Fridetzky Timóth , László Imre, Urházy György. A törvénykezés ideiglenes rendezésére nézve teg­nap megválasztott bizottmány tagjai következők : K­la­u­z­á­l Gábor, báró Eötvös József, Szalay László, Nyári Pál, Lukács György, Bar­tál György , Tisza Kálmán , T­a­n­á­r­k­y Gedeon és Pap Mór. A felírás feletti tanácskozás folytat­tat­ván : Ben­itzky Lajos határozatra szavaz, beszédé­ben főleg azon mostoha intézkedést sorolta elő, mely­ben a lefolyt 12 év alatt különösen Felső Magyaror­szág részesült, miután a vasúti hálózatból egészen kihagyatott. Továbbá számokkal mutató meg, mily sülyedésnek tette ki az osztrák absolut kormány a magyar bányászatot; e bányászat 400 ezer forintból álló tarta­ék tőkéjét, mely­ valóságos arany és ezüst pénzekből való összetéve, állampapírokkal cserélte fel; az ércz beváltási rendszert még nyomasztóbbá tette; a termelést mindenütt akadályoztatta, a bányászatra rezervált erdőket elfoglalta, stb. (Helyeslés.) Jekelfalusy Emil a szepességi németek ha­­zafiságát rajzolja, s előadja, hogy az 181­4-ben beho­zott bánya­törvény a bányászatot annyira m­egcsök­­kenté, hogy a szomolnoki kerületben 800 bánya közül már csak 400 tengődik. Felírásra szavaz. Tanárky Gedeon kimutatja, hogy az osztrák zsarnok kormány nemcsak az érezpénzt válta fel pa­pirosra, hanem a szellemet is hitvány sarrogánumokkal kívánta elölni, s itt kiterjeszkedett a Thun miniszter ok­tatási rendszerének fonákságaira, mé­g még a hazai tör­ténelem tanítását is megtiltá; kifejté,hogy mind a magyar kormány férfias önfeláldozással, mind a megyék csak azon törekedtek, hogy mikép lehetne a megszakított­­ jogfolytonosságot ismét életbeléptetni, sőt ez utat az országgyűlésen is folytatni kórnak tartván s még az or­szággyűlés megnyitása után maga is kiírásra szava­zott volna, de a császár májusi trónbeszéde után, mely­ben a magyar alkotmány fölött pélctát tör, ezt ten­­nie lehetetlen, a mindaddig határozatra szavas, mig az osztrák ministerek álmaikat ki nem am­lazák s föl nem ébrednek, hogy az osztrák birodalom egygyél forrasz­­tása — bár alkotmányos köpönyeg alatt — valóban álom. Mihályi Gábor beszédét, melyben különösen a magyar és erdélyországi románok helyzetét ecseteli, egészen adandóak, megjegyezvén, hogy felírásra sza­vazott. D­e m­a­n­­­d­y virágos beszédéből nem sokat tud­tunk kivenni, csak annyi maradt emlékezetünkben, hogy e szó : villám tízszer, czikázás hétszer, a vihar nyolctszor fordult elő beszédjében. Határozatra sza­vazott. Ragályi Ferdinánd köztetszéssel fogadott eré­lyes beszédében azon okokat fejté ki, miért nem lehet neki bizalma a mostani osztrák kormányhoz. Előadja, hogy a fejedelem az okt. 20-diki di­plomában bizalmat vár és követel, s már a májusi trónbeszédben reményét fejezi ki, hogy a febr. 26-ki pátens, a magyarok is elfogadják, de e reményhez mind­járt hozzá­teszi, hogy ha el nem fogadnák, erőszakkal is keresztül fogja vinni. Ily eljárás aztán Asbóth elfo­gatnia, a királyi curia tagjainak minősége, Bene­dek proclamatiója, az adó erőszakos behajtása, csak hogy a forradalom idő előtt törjön ki, mind oly jelene­tek, melyek a bizalmat elölik, ő azonban felírásra sza­vaz, (nevetés) mert szemben akar lenni azzal ki mind­ezen bajoknak okozója s azt hiszi, hogy a felírás csak siker esetében lesz felírás, különben nyílt vádlevél Austria kormánya ellen Európa színe előtt. (Éljenzés.) Tisza László beszéde különösen azért gerjesz­tett figyelmet, mert a testvér Erdély szenvedéseit a 12 év lefolyta alatt nagy hűséggel adi elő ; e jeles beszédnek árnyékoldala csak az, hogy igen hosszú volt, s ő határozatra szavazván, a felírást meg­­hunyászkodásnak nevezte, mi a ház nagy részétől zúgással fogadtatott; beszéde egész terjedel­mében megjelenem­ a lapokban. Az ülés folytatása május 27 én d. e. 10 órakor leend. TARCZA: Országgyűlési kitűnőségek. II. ! Idegesen izgatott napjainkban, s az országgyűlési szónoklatok özönvizében hol vegyen a lélek annyi megállapodást, hogy ecsetére vegyen például egy báró Eötvöst? Ez nem ge­rekép, melyet néhány tollvonással jellemezni elég; ez történeti kép tárgya. Vagy a mé­labús szava S z a 1 a y, s az ad hominem argumentu­mok a számok légiójával hadra kelt Lónyai,­­ az ér­demes Klauzál ? Hagyjuk ezeket akkorra, ha több időnk leend elmélkedni; akkorra, ha majd feloszlatják (engedelmet kérek a lássan, nem „azt“ értem, hanem azt akarom mondani,ha majd feloszlatják) a déli szellők az eget be­borító fellegeket, s a nyári meleg késével lehetene a budai hegyek árnyában elmerengni a papír mellett. Ne szóljunk C­s­á­k­y Tivadarról, ki oly tüzesen apostrophálja a „hatalmat“, (mellékesen mondva: sze­retném tudni, hogy e pillanatban hol létezik ezen mesés lény, e tengeri kígyója parlamenti dühösködőinknek ?) mintha most is az ozorai bájfuttató hősökkel állna szemben. Ne szóljunk Ivánkáról, kinek minden szava azt jelenti, hogy ő csak azért beszél, mert lőnie nem lehet, a­mit jobb szeretne. Ne szóljunk B­e­n­d­e Józsefről, ki is köszönje meg nekünk ezen elnézésünket, mert ha szólnánk, el kellene mondanunk sajnálatunkat a fölött, miszerint elfeledő, hogy az országgyűlés nem falusi templom, és azután azt is roszólnunk kellene majd, hogy ő adott pap létére elsőbben is tesz példát, tudniillik oly hosszú beszédek tartására, miknek nem lehet bevárni a végét, a­nélkül, hogy az ember ki ne menne egy pár pogá­csára, s egy kis papramorgóra, mely, bármint szidta is Klauzál Gábor, bizony nem rósz ital, végre azt is meg kellene mondanunk, hogy nincs szomorítóbb valami, mint mikor jó érvek s helyes észrevételek rosszul adatnak elő. De hát T­e­r­é­n­y­i Lajosról lehetne-e hallgatni ? Ő tetszett, ergo nem szabad ignoráln­i , szőke ifjú embert, gondosan kezelt hajával, s magas tenor hang­jával, fesztelen modorával a képviselők közt illő „bár­minői nemes bajtárs“, a főaristocratia sarjai közé so­rolnád. Pedig neve tisztes német polgári névből ifjodott magy­arrá; az újkor szüleménye i­s kell, hogy maga szerezzen jó hangzatot neki. Minap mondám az ifjú nemzedék dicséretére, hogy a fölmerülni kezdő talentumok remélnünk enge­dik, miszerint a magyar alkotmányosság aranykora nem járt le az 1847­­ évvel. Bocsássa meg nekünk e vigasztaló reményt Török János barátunk! Persze so­kan azt kérdendik, mi köze mind­ennek Terényi úr­hoz ? És igaz, hogy Terényi nem valami eldöntő erő a parlamenti csatában ; nem hatvan fontos ágyú­telep, de ő tüzes huszár, ki meglepő bravour-sticklikkel még ellenes tetszését is ki fogja vinni, annál inkább, mert ő nagyon altani nem képes. Különben szerintem az ő politikája rosz , mert ő „a komor hallgatás köpenyébe akar burkolózni,“ mely pedig ily hideg májusban, higgye el, nem ad elég védelmet. És ha ő „nem evezne a szenvedélyesség vitorláin a keserűség tengerébe,a­hol könnyen eltemeti a szavak dagálya az élet kis saj­káját, valószínűleg állandóbb benyomást tenne nem minden báj nélküli előadása. Adjatok egy pohár czukros vizet, mert Szilá­gyi Virgil az, kiről szólni akarok! Pedig róla nem lehet rövidebben szólni, mint ő maga szokott, és miután eddig ő azáltal tűnt ki valamennyi szónok fö­lött, hogy ő ivott meg legtöbb czukros vizet, s mégis a hallgatók gyomra savanyodott meg tőle, jusson nekem is egy pohár, l­egalább édesebb lesz, a mit mondani akarnék) hane veniam petimus damusque vicissim; — aztán úgy is közköltségre megy a czukros viz, melyről még azt se tudni, ki fizeti meg majd 1­0 fodrozott fejű, frisirozott fekete szakálla, csi­nos kis nagy férfin. Kicsiny a bors, de erős. Az igaz, hogy két óráig tartott beszédével nem annyira elmebeli, mint tüdeje erejét mutati meg, és azóta más szónokok is megmutatták azt, hogy nem mesterség unalmasnak lenni. Hanem mind­ezen emberi dolog és közös sors daczára valami saját érdek tapad az ő első föllépésé­hez Magyarország azon nevezetes parlamentjében , mely vagy utolsó lesz vagy dicsőbb századoknak kez­deményezője. Hogy a pestvárosi portentum, a philisterek és vaskalaposok Cicerója egészen közönséges ember, azt nem lehet mondani. Közönséges embernek tanulni, tudni, és tenni kell valamit, sőt sokat, míg nevét kissé kiemelik a hírnek ólom lusta szárnyai­­t megelőzte híre, ő de facto híres ember; és Csak az a kérdés, que jure ? ő meganyi coup d’ étatnak köszöni létét; elvár­juk, hogy legitimálja magát. Egyelőre csak azt mond­hatjuk, hogy ő mindenre született, „nagyra­­tű­rő, s nehezekre sóvárgó ,“ csakhogy mindig valamin múlik, hogy nem egészen sikerül, mihez fogott. A quid valeant humeri, reá nézve holt betű. Szépirodalmi lapot adott ki, rögtön mint szerkesztő, aestetnikai előkészület, s közlegénykedés nélkül. Nem sikerült. Törvénykezési lapot adott ki, rögtön mint szerkesztő juridikai előkészü­­­let nélkül. Nem vívott ki elismerést. Híres bűnvádi pert vitt; az igaz, hogy nem mente meg cliensét, de oldalba rúgta a már végvonaglásban levő „rendszert“, s e hős tett saját dicsősége legnagyobb czíme. Casinókat szervezett, de nem ő választatott meg elnöknek. És midőn kisütött a nap világa a haza szabadságára — vájjon ki jön a nap hőse? mint a radicánis haladás em­bere; kivívta a széhrendszert; szembeszállt az „önma­gát túlélt, egykor hires Deák Ferenczcsel“, mint légy rászállt az oroszlány orrára; és nem fél; mozgásba hozta a tengereket; s egy szavával ismét lecsillapitotta; csak­nem megbuktatta az egész magistratust; de jó kedélye egy pillanatában megkegyelmezett neki. Hallatlan be­szédeit közlék a hatalmas hírlapok, s a provinciákban és külvárosokban méltán nagy­­ön az ő neve. De ennyi nagyságot nem lát el az irigység. A „szolgatért­ journalistika“ ármányokat gondolt ki el­lene ,­­ s e szalmaszálhoz kapva, a kecskétől kért magának bizonyítványt, hogy nem evett a káposztá­­ból. Méltóságosabb teendett hallgatni,vagy Megváltónk­kal szólva fölhívni,hogy az dobja reá az első követ, ki minden bűntől tisztán érzi magát. . . De miután neki minden áron mindenütt ott kell lenni, a­hol van valami, az országgyűlésbe is be kelle jönnie. És úgy jön. Az igaz, sokba került neki, más, értem közönséges ember, azon az áron chinai császár sem akarna lenni. Hanem a kinek van miből, az pazarolhat. Ily rendenkívüli országos előzmények után méltó volt a nagy várakozás, mely maiden Speeche elé né­zett. Ha igaza van Jean Paulnak : nur die Vernunft lehrt schweigen, das Herz lehrt reden; — csak az ész, tanit hallgatni, a szív beszélni Unit, — akkor nagy szivének kell lennie. Mert kétségtelenül többet be­szélt , mint az ész javasolta volna. Mondott vol­na újat, mondta volna a kakas által rég elkukori­­kált dolgokat is, megragadó formában — akkor még csak hatott volna egy pillanatra. És aztán miként is nyúlhatott volna oly tapintatlan kezekkel Horvátor­szág kérdéséhez? Miként is merülhetett volna oly mé­lyen Angol ,Franczia-Olaszország, Brazília és Timbuktu politikájába, mihez velem együtt nem ért? És végre is Catalanit, Albonit, Rogert három óra hosszú operában meg lehet hallgatni; de Sz. V. hangja se nem hangza­tos, se nem zengzetes, se nem érctes, s modulatiói keresettek, segélyzettek. Le style est l’homme! Nála el lehet mondani : az ember olyan mint hangja. Börnéhez zsémbeledő kedvese egy ízben lemondó levelet írt, melyben kimondja, hogy őt nem szereti. Börne (ha nem csalódom, ő volt) e levélre csak azt válaszoló : „Kedvesem! kegyed nem szeret! de levele négy oldal, tele írva!“ így van Sz. V. úr is velem. Nem akarom kisebbíteni őt. Sokat írtam róla. Talen­tuma lehet nagy, csakhogy nem tudom, mire ? Mérsé­kelje nyugtalan becsszomját, tanuljon közlegénykedni, és­­ tanulni! Különben őt e­debüttnál is üldözte a sors. Utána S­o­m­s­s­i­c­h Pál szólott. Post nobila Phoebus. Jonathan Swifth is a Liliputiak országából jött az óriások ho­nába. Az elfásult hallgatóság rögtön villanyozva volt. A közönynyel felcsüggesztett követek rögtön a szóló felé fordultak. Minden arcz érdeket árult el. S o m s s­­­c­h Pál nem mindig népszerű húrokat pengetett. De soha se pengetett olyakat, mik szivében nem voltak. Ha népszerűek voltak, nem bánta. Ha a felső az anyagi hatalmat locs­anták, nem törődött vele. Ő egyöntetű, és mindig ugyanaz, ő jellem. Szenynyes pálya a politikai, de dicső. Piszokkal dobál az ellentét, de a dicsőséget megóvja a történet, s önérzeted, ha érdemlőd. Eltűrni a piszkot, nem szé­­delegni a dicsőség mámorától — ahhoz stoicismus kell. Azon magasabb értelembeni stoicismus, mely mint bölcselet legközelebb áll a kereszténységhez. Ámbár ellentéte, mert a stoicismus a sorsot megvető büszke­ségre, a keresztény bölcselet a gondviselésben alázatos megnyugvásra tanít. Ne dobjuk félre az ó classikusokat! Azok nemcsak a szónoklat di­­szitményeiül szolgálnak , mint a felületes gon­dolná; nem; azok nemcsak művészi formákra taníta­nak, nem; — azok a lelket emelik, a jellemet edzik. B. l’odmani­cz­ky Frigyes beszéde. Tisztelt képviselő­ház ! Ha képesek volnánk, az emberiség jövőjébe egy biztos pillantást vetni, a­mely megnyitván előttünk a titkok kétes országának kapuit, széttépné azon fátyolt, mely mögé rejtőzik enyészet vagy szebb jövő, ha e látnoki hatalommal bírna a gyönge emberi lény: vajmi könnyű volna mindazok ál­lása, kik első tekintetre kevés fontosságot mutató tet­teik vagy vél­ményeik nyomán hivatvák, eldönteni nemzetek sorsát. Az ember egyik legszebb tulajdona épen az, hogy nem birva e látnoki tehetséggel, önokoskodása által vezéreltetve, tekintetbe vévén s megmérlegezvén a kö­rülményeket vagy kínálkozó alkalmat, irányozza tet­teit, s vagy felfokozza észerejének okoskodásait, vagy lecsillapítja kedélyének túláradó hevületét. A körülmények vagy kínálkozó alkalmak soro­zata s azok számbavétele képezik a történelem tapasz­talatait, — a­mely már mögöttünk elzarándokolt té­nyeken s eseményeken okulva. igyekszünk, mennyire gyarló emberi erőnk engedi, megmenteni a jövőt A magyar nemzet három század óta hiába igyek­szik feltalálhatni azon nyugpontot és támaszt, mely jogos s alapos reményei és vágyai valósulásában lelné föl végmegtestesülését; ármány s rosszul értelmezett politika egyre útját állják ; a megnyugvás s m­egelége­dés kéjérzelmei helyett a végkimúlás dicsteljes, de szomorú babérjaival kínálván meg a járom alá hajlani nem akaróikat Ha visszatekintünk múltunkba , különö­sen két érzelem hatja meg fájdalom­ edzette keblünket. Az egyik azon szomorú tapasztalás, miszerint vitézség, hűség s az oly gyakran saját kárunkra mások által felhasznált nagylelkűség,­­ az emberiség Areopagja előtt vajmi kevés becsülésre találnak ; feledtetnek pe­dig azok által, kik létöket e tulajdonainknak köszö­nik; — továbbá meghatja keblünket azon érzelem, hogy a hit s bizalom, bármennyire legyenek is meg­­gyökeresitve az emberiség szivében a keresztény val­lás ü­dvteljes tanai által, végre mégis nyom nélkül ki­vesznek ott, hol az egymást felváltó csalódások éles vésője fáradhatlanul működik. Felhasználván a vitézséget legtöbbnyire idegen s épen nem hazai czélok érdekében, növelik a bizal­matlanságot,— s ezt azután az ész­t a kiskorú fogal­mak feletti győzelmének szokták volt mindannyiszor nevezni. Az elavult eszmék szabadság elleni harcra hosz­­szú idő óta tart már, a­mely nemzet e harcz fáradal­mait kibb­ándja, az hivatva van a szabadság hajnal­­hasadtán üdülni. Csak öntudatteljes kitartás lelkesítsen mindnyá­junkat, s meg vagyok győződve, hogy édes hazánk az utóbbiak sorséban leend majd, a számoltatók nagy nap­ján. E kevés szavakba van fektetve Magyarország ke­dély hangulata, mióta a mohácsi vész után a gyenge vé­delme kedvéér­t először koc­káztatták függetlenségét. Áttérvén most már a tanácskozásunk tárgyát ké­pező kérdésre, legyen szabad kijelentenem, hogy Deák Ferencz képviselőtársunk indítványának tartalmát ille­tőleg, legtöbb részeire nézve kezet fogok,­­ nem úgy azonban annak formájára nézve. Pártolom tehát Tisza Kálmán k. társunk indítványát, mind­,mellett elmon­dom észrevételeimet röviden mindkét irányban. Úgy látszik, a művelt Európa nem elégedett még meg mindazon tényekkel, melyek 12 évvel ezelőtt Ma­gyarországnak a törvényhozás s bareztéreli életreva­lóságát oly fényesen bebizonyították. A reactio ki­ütötte volt táborát és segíttetve a hatalm­­ok által a kétségbeejtő harcz után győzelemittasan bevonult ná­lunk az absolút hatalom. Számtalan megtört kebel clrehegé a Finis Hungariae-t, mig sok, hazaszeretetet nem ismerő szolgalélek örömittasan rivalyi: végre te­hát eltűnt Magyarország Európa színéről S már is lát­ták, mint támad­ó szerintök barbár, de mindenesetre nagyszerű romokon egy kényelmes, az eszméik szerint értelmeze­t nyugalmas müveltségnek megfelelő palota melynek Sybarita kései feledtetik s elnyomják majd az a szabadság alati epedők sóhajait és vérkönyeit Sok történt ugyan, de a palota nem épülhető fel véglegesen, a Sybarita kényelem pedig végképen el­maradt, egy hatalmas nemzetiségnek állhatatossága, s egy nagy férfi akarata halomra dönté, mit szolgálel kék elnyelőnek, —­s most újból, mint már annyiszor, kezdék emlegetni életrevalóságunkat ugyanazok, kik nem rég még teli torokkal végenyészetünket hirdették. Uj Austria Ingadozni kezde. Hála az égnek, hogy még sem vagyunk annyira feledékenyek, mint azt sokan hiszik s mint azt még többen képzelék s reménylék, — noha gyakran elha­gyott már emlékező tehetségünk. Átláttuk, hogy értéke csak annak lehet, mi nem­csak külfény által ragyogni, de belérték által e kü­lfény­­nek erőt is képes kölcsönözni. Nem engedtünk tehát kiáltott szenvedéseink daczára semmi csábnak, hanem megállottánk, mennyire erőnk engedő, a morális ellen­állás és a törvényesség terén, s a tőlünk oly sokszor eltagadott balidán zászlaját újból kitűzték. Európa méltányolá igyekezetünket s már-már azon vélem­ény kezde előtérbe szorulni, mintha a Kelet e szögében Magyarország volna hivatva egy na­­gyobbszerű szerep átvételére. Alig vevék ezt észre elleneink, midőn felhasznál­tak mindennemű alattomos és nyílt fegyvert ellenünk. Első sorban az mondatott­­ mondatik, hogy mi zsarnokok vagyunk, mert elnyomjuk a velünk egy ke­nyéren éa són élő nemzetiségeket;— továbbá, hogy mi mit sem gondolunk a civill sajló követelményeivel, mint a­melyek a mi törvényes zsibvásárunk rongyai közé nem illenek ; hogy mi nem gondolunk a nemzetközi jogok­kal, mert financiális végpusztulásra akarjuk kárhoz­tatni szomszédainkat; — türelmetlenek vagyunk, mert nem akarjuk megyei végzések nyomán fölszabadítani azokat, kik hitek miatt fosztattak meg eddig felé a­­ jogegyenlőség pajzsának védelmétől. Alig néhány heti f éledés, már­is annyi vád. Mondották pedig ezt ugyanazok, kik németekké akartak 20 millió embert varázsolni, a­kiknek ural­­­­ma alatt a szellemiség le volt bilincselve, de fölszaba-­­ ditva a személy- és vagyon közbátorság, kik 12 év a­­­­latt másfél milliárd államadósságot róttak csupa sze­retésből alattvalóik nyakába, é­s végre azok, kik nemrég két vallásfelekezetet m­eg akartak fosztani jo­gaiktól. Bérmennyit szólotttunk s ittunk volt, mindig csak az jön a felelet: egyes ember mondja ezt, ki ma­gát a közvélemény tolmácsának tolja fel. Végre tehát elérkezvén azon pillanat, midőn a magyar királyság képviselői többsége, nem mint felto­­lakodott tolmácsok, hanem mint törvényesen megvá­lasztott népképviselők megjelenhet­nek; miután végre­­ oda fejlődtek viszonyaink, hogy alkalmasint most nyilatkozhatunk először és utoljára, oda terjed véle­ményem, hogy említsünk meg mennél több jelen hely­zetünkre vonatkozó eszméket, vagy teendőket. Politikai kü­lviszonyainkat illetőleg, kimondatni óhajtom, miszerint Magyarország nem érzi magát hi­vatva ezentúl is egy, saját nemzeti s hazai érdekeivel ellenkező, más nemzetek jogaiba ütköző külpolitika eszközévé válni. Austria minden, bárminemű, külszín­re szabadelvű alkotmánya, mindaddig börz­e­játék fog maradni, a­míg a dynasticus magán­politikát egy nemzeti, szabadelvű, a többség véleményének hódoló politika fölváltani nem fogja. Vannak bizonyos nagyszerű eszmék, melyek csermely alakjában fakadnak, a hegyi patak mindent magával ragadó szilárdságával tovarobognak, a­mig végre csöndesen habzó folyamokká nem válnak, s mint ilyenek, új életet terjesztnek az őket övező par­­­­tokon Ehez hasonló nagyszerű mozgalom volt a nép­­i vándorlás, a keresztesháboruk, a reformatió, az ebből eredő jogegyenlőségi s szabadsági hírek, végtére pe­dig a n­emzetiségek nagyszerű­ kérdése. E kérdés sok régit halomra dönte már, s még több újat alkota. A nemzetiségek kérdése, mint minden nagyszerű mozgalom, több szakokkal bír, s elindulása óta már nem egyszer meg lön szakítva, a mint épen a viszo­nyok fejlődésére inkább vagy kevésbé kedvezők va­lónak, de teljes megakasztása most már a lehetetlen­ségek sorába tartozik. Ha tekintetbe vesszük azon országok csoporto­­zatát, melyből jelenleg egy újabb Ausztriát akarnak gyártani, lehetetlen, hogy azon meggyőződés ne tá­madjon bennünk, miszerint Magyarország független­­s­­ége Európa jövendőbeli alakulására nézve felette fontos.­­ Mert elmellőzve minden politikai költésze­tet, csak azon tagadhatatlan körülményt kell tekin-

Next