Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)
1861-05-26 / 120. szám
Elsejevi folyam. Exerke»x(IV.|iivatal: Aldunasor 5. aa. 2-dik emel«'t. kiadó hiva(«il. Barátok-tere 7. szám. földszint. a posta hivatalban barátok-tere 7. szám, földszint 120. szám — 1801. Vasai nap. majik 26. Vidé hcrmnentea levelekből* , «•it posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. B i».pesten, ft k R**,zzövre 16 - Félévre V AI i hordva. ft kr ryedre 400 Vidékre, naponkint pontán ft kr ?* fc B«éa*évre 19 — Évnegyedre 5 - Félévre 10 — E*y bóra 2 - HIVATALOS KÉSZ. Öcs. k. Apostoli Felsége a következő legmagasb sajátkezű iratot méltóztatott kibocsátói : Kedves báró Karacsich patriarcha s metropolita. Ön számára kölösös kegyelmem s változhattam jóiodulatomnak, valamint én kitűnő érdemei iránti elismerésemnek újabb bizonyítványát akarván adni, önt, küszöbön álló papi lubiacoma alkalmából, dijelengedés mellett Lipót-rendem nagykeresztjével díszítem (el, egyszersmind szerencse.kivonataimat küldvén meg Önnek. Bécs, máj. 23. 1861. Ferenci József s k. NEMINIVATALOS RÉSZ. Országgyűlési tudósítás. A képviselőhöz ülése május 25-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyző: Gróf Keglevich Béla. A május 24-ei jegyzőkönyv meghitelesítése után elnök bemutatta Doboka vármegye felírásának másolatát, melyben a fejedelmet kéri, hogy az idegen kormányférfiakat a magyar dolgokban mellőzze, s az erdélyi képviselőket a magyar országgyűlésre hivassa meg. Sáros, Esztergom megye s Esztergom város közönségeinek levelei az adó erőszakos behajtása tárgyában, s az utóbbi levelekben néhány részletes kihágások is, például, hogy egy viselők nő apró gyermekével együtt saját lakából kiszorittatva, kénytelen másoknál menhelyet keresni, bepanaszoltatván, ezek a képviselőházban nagy neheztelést idéztek elő, s Kubinyi Ferencz indítványára e neheztelés jegyzőkönyvben is ki fog fejezteni; ez okmányok különben az adó tárgyalásakor figyelembe veendők. Új képviselő jelentkezett, a kőszegi kerület részéről Königszmájer Károly , az állandó igazoló bizottmány jelentése nyomán pedig igazolt képviselőknek mondattak ki : Popovita János, Mocsári Lajos, Fridetzky Timóth , László Imre, Urházy György. A törvénykezés ideiglenes rendezésére nézve tegnap megválasztott bizottmány tagjai következők : Klauzál Gábor, báró Eötvös József, Szalay László, Nyári Pál, Lukács György, Bartál György , Tisza Kálmán , Tanárky Gedeon és Pap Mór. A felírás feletti tanácskozás folytattatván : Benitzky Lajos határozatra szavaz, beszédében főleg azon mostoha intézkedést sorolta elő, melyben a lefolyt 12 év alatt különösen Felső Magyarország részesült, miután a vasúti hálózatból egészen kihagyatott. Továbbá számokkal mutató meg, mily sülyedésnek tette ki az osztrák absolut kormány a magyar bányászatot; e bányászat 400 ezer forintból álló tartaék tőkéjét, mely valóságos arany és ezüst pénzekből való összetéve, állampapírokkal cserélte fel; az ércz beváltási rendszert még nyomasztóbbá tette; a termelést mindenütt akadályoztatta, a bányászatra rezervált erdőket elfoglalta, stb. (Helyeslés.) Jekelfalusy Emil a szepességi németek hazafiságát rajzolja, s előadja, hogy az 1814-ben behozott bányatörvény a bányászatot annyira megcsökkenté, hogy a szomolnoki kerületben 800 bánya közül már csak 400 tengődik. Felírásra szavaz. Tanárky Gedeon kimutatja, hogy az osztrák zsarnok kormány nemcsak az érezpénzt válta fel papirosra, hanem a szellemet is hitvány sarrogánumokkal kívánta elölni, s itt kiterjeszkedett a Thun miniszter oktatási rendszerének fonákságaira, még még a hazai történelem tanítását is megtiltá; kifejté,hogy mind a magyar kormány férfias önfeláldozással, mind a megyék csak azon törekedtek, hogy mikép lehetne a megszakított jogfolytonosságot ismét életbeléptetni, sőt ez utat az országgyűlésen is folytatni kórnak tartván s még az országgyűlés megnyitása után maga is kiírásra szavazott volna, de a császár májusi trónbeszéde után, melyben a magyar alkotmány fölött pélctát tör, ezt tennie lehetetlen, a mindaddig határozatra szavas, mig az osztrák ministerek álmaikat ki nem amlazák s föl nem ébrednek, hogy az osztrák birodalom egygyél forrasztása — bár alkotmányos köpönyeg alatt — valóban álom. Mihályi Gábor beszédét, melyben különösen a magyar és erdélyországi románok helyzetét ecseteli, egészen adandóak, megjegyezvén, hogy felírásra szavazott. De mandy virágos beszédéből nem sokat tudtunk kivenni, csak annyi maradt emlékezetünkben, hogy e szó : villám tízszer, czikázás hétszer, a vihar nyolctszor fordult elő beszédjében. Határozatra szavazott. Ragályi Ferdinánd köztetszéssel fogadott erélyes beszédében azon okokat fejté ki, miért nem lehet neki bizalma a mostani osztrák kormányhoz. Előadja, hogy a fejedelem az okt. 20-diki diplomában bizalmat vár és követel, s már a májusi trónbeszédben reményét fejezi ki, hogy a febr. 26-ki pátens, a magyarok is elfogadják, de e reményhez mindjárt hozzáteszi, hogy ha el nem fogadnák, erőszakkal is keresztül fogja vinni. Ily eljárás aztán Asbóth elfogatnia, a királyi curia tagjainak minősége, Benedek proclamatiója, az adó erőszakos behajtása, csak hogy a forradalom idő előtt törjön ki, mind oly jelenetek, melyek a bizalmat elölik, ő azonban felírásra szavaz, (nevetés) mert szemben akar lenni azzal ki mindezen bajoknak okozója s azt hiszi, hogy a felírás csak siker esetében lesz felírás, különben nyílt vádlevél Austria kormánya ellen Európa színe előtt. (Éljenzés.) Tisza László beszéde különösen azért gerjesztett figyelmet, mert a testvér Erdély szenvedéseit a 12 év lefolyta alatt nagy hűséggel adi elő ; e jeles beszédnek árnyékoldala csak az, hogy igen hosszú volt, s ő határozatra szavazván, a felírást meghunyászkodásnak nevezte, mi a ház nagy részétől zúgással fogadtatott; beszéde egész terjedelmében megjelenem a lapokban. Az ülés folytatása május 27 én d. e. 10 órakor leend. TARCZA: Országgyűlési kitűnőségek. II. ! Idegesen izgatott napjainkban, s az országgyűlési szónoklatok özönvizében hol vegyen a lélek annyi megállapodást, hogy ecsetére vegyen például egy báró Eötvöst? Ez nem gerekép, melyet néhány tollvonással jellemezni elég; ez történeti kép tárgya. Vagy a mélabús szava S z a 1 a y, s az ad hominem argumentumok a számok légiójával hadra kelt Lónyai, az érdemes Klauzál ? Hagyjuk ezeket akkorra, ha több időnk leend elmélkedni; akkorra, ha majd feloszlatják (engedelmet kérek a lássan, nem „azt“ értem, hanem azt akarom mondani,ha majd feloszlatják) a déli szellők az eget beborító fellegeket, s a nyári meleg késével lehetene a budai hegyek árnyában elmerengni a papír mellett. Ne szóljunk Csáky Tivadarról, ki oly tüzesen apostrophálja a „hatalmat“, (mellékesen mondva: szeretném tudni, hogy e pillanatban hol létezik ezen mesés lény, e tengeri kígyója parlamenti dühösködőinknek ?) mintha most is az ozorai bájfuttató hősökkel állna szemben. Ne szóljunk Ivánkáról, kinek minden szava azt jelenti, hogy ő csak azért beszél, mert lőnie nem lehet, amit jobb szeretne. Ne szóljunk Bende Józsefről, ki is köszönje meg nekünk ezen elnézésünket, mert ha szólnánk, el kellene mondanunk sajnálatunkat a fölött, miszerint elfeledő, hogy az országgyűlés nem falusi templom, és azután azt is roszólnunk kellene majd, hogy ő adott pap létére elsőbben is tesz példát, tudniillik oly hosszú beszédek tartására, miknek nem lehet bevárni a végét, anélkül, hogy az ember ki ne menne egy pár pogácsára, s egy kis papramorgóra, mely, bármint szidta is Klauzál Gábor, bizony nem rósz ital, végre azt is meg kellene mondanunk, hogy nincs szomorítóbb valami, mint mikor jó érvek s helyes észrevételek rosszul adatnak elő. De hát Terényi Lajosról lehetne-e hallgatni ? Ő tetszett, ergo nem szabad ignorálni , szőke ifjú embert, gondosan kezelt hajával, s magas tenor hangjával, fesztelen modorával a képviselők közt illő „bárminői nemes bajtárs“, a főaristocratia sarjai közé sorolnád. Pedig neve tisztes német polgári névből ifjodott magyarrá; az újkor szüleménye is kell, hogy maga szerezzen jó hangzatot neki. Minap mondám az ifjú nemzedék dicséretére, hogy a fölmerülni kezdő talentumok remélnünk engedik, miszerint a magyar alkotmányosság aranykora nem járt le az 1847 évvel. Bocsássa meg nekünk e vigasztaló reményt Török János barátunk! Persze sokan azt kérdendik, mi köze mindennek Terényi úrhoz ? És igaz, hogy Terényi nem valami eldöntő erő a parlamenti csatában ; nem hatvan fontos ágyútelep, de ő tüzes huszár, ki meglepő bravour-sticklikkel még ellenes tetszését is ki fogja vinni, annál inkább, mert ő nagyon altani nem képes. Különben szerintem az ő politikája rosz , mert ő „a komor hallgatás köpenyébe akar burkolózni,“ mely pedig ily hideg májusban, higgye el, nem ad elég védelmet. És ha ő „nem evezne a szenvedélyesség vitorláin a keserűség tengerébe,ahol könnyen eltemeti a szavak dagálya az élet kis sajkáját, valószínűleg állandóbb benyomást tenne nem minden báj nélküli előadása. Adjatok egy pohár czukros vizet, mert Szilágyi Virgil az, kiről szólni akarok! Pedig róla nem lehet rövidebben szólni, mint ő maga szokott, és miután eddig ő azáltal tűnt ki valamennyi szónok fölött, hogy ő ivott meg legtöbb czukros vizet, s mégis a hallgatók gyomra savanyodott meg tőle, jusson nekem is egy pohár, legalább édesebb lesz, a mit mondani akarnék) hane veniam petimus damusque vicissim; — aztán úgy is közköltségre megy a czukros viz, melyről még azt se tudni, ki fizeti meg majd 10 fodrozott fejű, frisirozott fekete szakálla, csinos kis nagy férfin. Kicsiny a bors, de erős. Az igaz, hogy két óráig tartott beszédével nem annyira elmebeli, mint tüdeje erejét mutati meg, és azóta más szónokok is megmutatták azt, hogy nem mesterség unalmasnak lenni. Hanem mindezen emberi dolog és közös sors daczára valami saját érdek tapad az ő első föllépéséhez Magyarország azon nevezetes parlamentjében , mely vagy utolsó lesz vagy dicsőbb századoknak kezdeményezője. Hogy a pestvárosi portentum, a philisterek és vaskalaposok Cicerója egészen közönséges ember, azt nem lehet mondani. Közönséges embernek tanulni, tudni, és tenni kell valamit, sőt sokat, míg nevét kissé kiemelik a hírnek ólom lusta szárnyait megelőzte híre, ő de facto híres ember; és Csak az a kérdés, que jure ? ő meganyi coup d’ étatnak köszöni létét; elvárjuk, hogy legitimálja magát. Egyelőre csak azt mondhatjuk, hogy ő mindenre született, „nagyratűrő, s nehezekre sóvárgó ,“ csakhogy mindig valamin múlik, hogy nem egészen sikerül, mihez fogott. A quid valeant humeri, reá nézve holt betű. Szépirodalmi lapot adott ki, rögtön mint szerkesztő, aestetnikai előkészület, s közlegénykedés nélkül. Nem sikerült. Törvénykezési lapot adott ki, rögtön mint szerkesztő juridikai előkészület nélkül. Nem vívott ki elismerést. Híres bűnvádi pert vitt; az igaz, hogy nem mente meg cliensét, de oldalba rúgta a már végvonaglásban levő „rendszert“, s e hős tett saját dicsősége legnagyobb czíme. Casinókat szervezett, de nem ő választatott meg elnöknek. És midőn kisütött a nap világa a haza szabadságára — vájjon ki jön a nap hőse? mint a radicánis haladás embere; kivívta a széhrendszert; szembeszállt az „önmagát túlélt, egykor hires Deák Ferenczcsel“, mint légy rászállt az oroszlány orrára; és nem fél; mozgásba hozta a tengereket; s egy szavával ismét lecsillapitotta; csaknem megbuktatta az egész magistratust; de jó kedélye egy pillanatában megkegyelmezett neki. Hallatlan beszédeit közlék a hatalmas hírlapok, s a provinciákban és külvárosokban méltán nagyön az ő neve. De ennyi nagyságot nem lát el az irigység. A „szolgatért journalistika“ ármányokat gondolt ki ellene , s e szalmaszálhoz kapva, a kecskétől kért magának bizonyítványt, hogy nem evett a káposztából. Méltóságosabb teendett hallgatni,vagy Megváltónkkal szólva fölhívni,hogy az dobja reá az első követ, ki minden bűntől tisztán érzi magát. . . De miután neki minden áron mindenütt ott kell lenni, ahol van valami, az országgyűlésbe is be kelle jönnie. És úgy jön. Az igaz, sokba került neki, más, értem közönséges ember, azon az áron chinai császár sem akarna lenni. Hanem a kinek van miből, az pazarolhat. Ily rendenkívüli országos előzmények után méltó volt a nagy várakozás, mely maiden Speeche elé nézett. Ha igaza van Jean Paulnak : nur die Vernunft lehrt schweigen, das Herz lehrt reden; — csak az ész, tanit hallgatni, a szív beszélni Unit, — akkor nagy szivének kell lennie. Mert kétségtelenül többet beszélt , mint az ész javasolta volna. Mondott volna újat, mondta volna a kakas által rég elkukorikált dolgokat is, megragadó formában — akkor még csak hatott volna egy pillanatra. És aztán miként is nyúlhatott volna oly tapintatlan kezekkel Horvátország kérdéséhez? Miként is merülhetett volna oly mélyen Angol ,Franczia-Olaszország, Brazília és Timbuktu politikájába, mihez velem együtt nem ért? És végre is Catalanit, Albonit, Rogert három óra hosszú operában meg lehet hallgatni; de Sz. V. hangja se nem hangzatos, se nem zengzetes, se nem érctes, s modulatiói keresettek, segélyzettek. Le style est l’homme! Nála el lehet mondani : az ember olyan mint hangja. Börnéhez zsémbeledő kedvese egy ízben lemondó levelet írt, melyben kimondja, hogy őt nem szereti. Börne (ha nem csalódom, ő volt) e levélre csak azt válaszoló : „Kedvesem! kegyed nem szeret! de levele négy oldal, tele írva!“ így van Sz. V. úr is velem. Nem akarom kisebbíteni őt. Sokat írtam róla. Talentuma lehet nagy, csakhogy nem tudom, mire ? Mérsékelje nyugtalan becsszomját, tanuljon közlegénykedni, és tanulni! Különben őt edebüttnál is üldözte a sors. Utána Somssich Pál szólott. Post nobila Phoebus. Jonathan Swifth is a Liliputiak országából jött az óriások honába. Az elfásult hallgatóság rögtön villanyozva volt. A közönynyel felcsüggesztett követek rögtön a szóló felé fordultak. Minden arcz érdeket árult el. S o m s sch Pál nem mindig népszerű húrokat pengetett. De soha se pengetett olyakat, mik szivében nem voltak. Ha népszerűek voltak, nem bánta. Ha a felső az anyagi hatalmat locsanták, nem törődött vele. Ő egyöntetű, és mindig ugyanaz, ő jellem. Szenynyes pálya a politikai, de dicső. Piszokkal dobál az ellentét, de a dicsőséget megóvja a történet, s önérzeted, ha érdemlőd. Eltűrni a piszkot, nem szédelegni a dicsőség mámorától — ahhoz stoicismus kell. Azon magasabb értelembeni stoicismus, mely mint bölcselet legközelebb áll a kereszténységhez. Ámbár ellentéte, mert a stoicismus a sorsot megvető büszkeségre, a keresztény bölcselet a gondviselésben alázatos megnyugvásra tanít. Ne dobjuk félre az ó classikusokat! Azok nemcsak a szónoklat diszitményeiül szolgálnak , mint a felületes gondolná; nem; azok nemcsak művészi formákra tanítanak, nem; — azok a lelket emelik, a jellemet edzik. B. l’odmaniczky Frigyes beszéde. Tisztelt képviselőház ! Ha képesek volnánk, az emberiség jövőjébe egy biztos pillantást vetni, amely megnyitván előttünk a titkok kétes országának kapuit, széttépné azon fátyolt, mely mögé rejtőzik enyészet vagy szebb jövő, ha e látnoki hatalommal bírna a gyönge emberi lény: vajmi könnyű volna mindazok állása, kik első tekintetre kevés fontosságot mutató tetteik vagy vélményeik nyomán hivatvák, eldönteni nemzetek sorsát. Az ember egyik legszebb tulajdona épen az, hogy nem birva e látnoki tehetséggel, önokoskodása által vezéreltetve, tekintetbe vévén s megmérlegezvén a körülményeket vagy kínálkozó alkalmat, irányozza tetteit, s vagy felfokozza észerejének okoskodásait, vagy lecsillapítja kedélyének túláradó hevületét. A körülmények vagy kínálkozó alkalmak sorozata s azok számbavétele képezik a történelem tapasztalatait, — amely már mögöttünk elzarándokolt tényeken s eseményeken okulva. igyekszünk, mennyire gyarló emberi erőnk engedi, megmenteni a jövőt A magyar nemzet három század óta hiába igyekszik feltalálhatni azon nyugpontot és támaszt, mely jogos s alapos reményei és vágyai valósulásában lelné föl végmegtestesülését; ármány s rosszul értelmezett politika egyre útját állják ; a megnyugvás s megelégedés kéjérzelmei helyett a végkimúlás dicsteljes, de szomorú babérjaival kínálván meg a járom alá hajlani nem akaróikat Ha visszatekintünk múltunkba , különösen két érzelem hatja meg fájdalom edzette keblünket. Az egyik azon szomorú tapasztalás, miszerint vitézség, hűség s az oly gyakran saját kárunkra mások által felhasznált nagylelkűség, az emberiség Areopagja előtt vajmi kevés becsülésre találnak ; feledtetnek pedig azok által, kik létöket e tulajdonainknak köszönik; — továbbá meghatja keblünket azon érzelem, hogy a hit s bizalom, bármennyire legyenek is meggyökeresitve az emberiség szivében a keresztény vallás üdvteljes tanai által, végre mégis nyom nélkül kivesznek ott, hol az egymást felváltó csalódások éles vésője fáradhatlanul működik. Felhasználván a vitézséget legtöbbnyire idegen s épen nem hazai czélok érdekében, növelik a bizalmatlanságot,— s ezt azután az észt a kiskorú fogalmak feletti győzelmének szokták volt mindannyiszor nevezni. Az elavult eszmék szabadság elleni harcra hoszszú idő óta tart már, amely nemzet e harcz fáradalmait kibbándja, az hivatva van a szabadság hajnalhasadtán üdülni. Csak öntudatteljes kitartás lelkesítsen mindnyájunkat, s meg vagyok győződve, hogy édes hazánk az utóbbiak sorséban leend majd, a számoltatók nagy napján. E kevés szavakba van fektetve Magyarország kedély hangulata, mióta a mohácsi vész után a gyenge védelme kedvéért először kockáztatták függetlenségét. Áttérvén most már a tanácskozásunk tárgyát képező kérdésre, legyen szabad kijelentenem, hogy Deák Ferencz képviselőtársunk indítványának tartalmát illetőleg, legtöbb részeire nézve kezet fogok, nem úgy azonban annak formájára nézve. Pártolom tehát Tisza Kálmán k. társunk indítványát, mind,mellett elmondom észrevételeimet röviden mindkét irányban. Úgy látszik, a művelt Európa nem elégedett még meg mindazon tényekkel, melyek 12 évvel ezelőtt Magyarországnak a törvényhozás s bareztéreli életrevalóságát oly fényesen bebizonyították. A reactio kiütötte volt táborát és segíttetve a hatalmok által a kétségbeejtő harcz után győzelemittasan bevonult nálunk az absolút hatalom. Számtalan megtört kebel clrehegé a Finis Hungariae-t, mig sok, hazaszeretetet nem ismerő szolgalélek örömittasan rivalyi: végre tehát eltűnt Magyarország Európa színéről S már is látták, mint támadó szerintök barbár, de mindenesetre nagyszerű romokon egy kényelmes, az eszméik szerint értelmezet nyugalmas müveltségnek megfelelő palota melynek Sybarita kései feledtetik s elnyomják majd az a szabadság alati epedők sóhajait és vérkönyeit Sok történt ugyan, de a palota nem épülhető fel véglegesen, a Sybarita kényelem pedig végképen elmaradt, egy hatalmas nemzetiségnek állhatatossága, s egy nagy férfi akarata halomra dönté, mit szolgálel kék elnyelőnek, —s most újból, mint már annyiszor, kezdék emlegetni életrevalóságunkat ugyanazok, kik nem rég még teli torokkal végenyészetünket hirdették. Uj Austria Ingadozni kezde. Hála az égnek, hogy még sem vagyunk annyira feledékenyek, mint azt sokan hiszik s mint azt még többen képzelék s reménylék, — noha gyakran elhagyott már emlékező tehetségünk. Átláttuk, hogy értéke csak annak lehet, mi nemcsak külfény által ragyogni, de belérték által e külfénynek erőt is képes kölcsönözni. Nem engedtünk tehát kiáltott szenvedéseink daczára semmi csábnak, hanem megállottánk, mennyire erőnk engedő, a morális ellenállás és a törvényesség terén, s a tőlünk oly sokszor eltagadott balidán zászlaját újból kitűzték. Európa méltányolá igyekezetünket s már-már azon vélemény kezde előtérbe szorulni, mintha a Kelet e szögében Magyarország volna hivatva egy nagyobbszerű szerep átvételére. Alig vevék ezt észre elleneink, midőn felhasználtak mindennemű alattomos és nyílt fegyvert ellenünk. Első sorban az mondatott mondatik, hogy mi zsarnokok vagyunk, mert elnyomjuk a velünk egy kenyéren éa són élő nemzetiségeket;— továbbá, hogy mi mit sem gondolunk a civill sajló követelményeivel, mint amelyek a mi törvényes zsibvásárunk rongyai közé nem illenek ; hogy mi nem gondolunk a nemzetközi jogokkal, mert financiális végpusztulásra akarjuk kárhoztatni szomszédainkat; — türelmetlenek vagyunk, mert nem akarjuk megyei végzések nyomán fölszabadítani azokat, kik hitek miatt fosztattak meg eddig felé a jogegyenlőség pajzsának védelmétől. Alig néhány heti f éledés, máris annyi vád. Mondották pedig ezt ugyanazok, kik németekké akartak 20 millió embert varázsolni, akiknek uralma alatt a szellemiség le volt bilincselve, de fölszaba- ditva a személy- és vagyon közbátorság, kik 12 év alatt másfél milliárd államadósságot róttak csupa szeretésből alattvalóik nyakába, és végre azok, kik nemrég két vallásfelekezetet meg akartak fosztani jogaiktól. Bérmennyit szólotttunk s ittunk volt, mindig csak az jön a felelet: egyes ember mondja ezt, ki magát a közvélemény tolmácsának tolja fel. Végre tehát elérkezvén azon pillanat, midőn a magyar királyság képviselői többsége, nem mint feltolakodott tolmácsok, hanem mint törvényesen megválasztott népképviselők megjelenhetnek; miután végre oda fejlődtek viszonyaink, hogy alkalmasint most nyilatkozhatunk először és utoljára, oda terjed véleményem, hogy említsünk meg mennél több jelen helyzetünkre vonatkozó eszméket, vagy teendőket. Politikai külviszonyainkat illetőleg, kimondatni óhajtom, miszerint Magyarország nem érzi magát hivatva ezentúl is egy, saját nemzeti s hazai érdekeivel ellenkező, más nemzetek jogaiba ütköző külpolitika eszközévé válni. Austria minden, bárminemű, külszínre szabadelvű alkotmánya, mindaddig börzejáték fog maradni, amíg a dynasticus magánpolitikát egy nemzeti, szabadelvű, a többség véleményének hódoló politika fölváltani nem fogja. Vannak bizonyos nagyszerű eszmék, melyek csermely alakjában fakadnak, a hegyi patak mindent magával ragadó szilárdságával tovarobognak, amig végre csöndesen habzó folyamokká nem válnak, s mint ilyenek, új életet terjesztnek az őket övező partokon Ehez hasonló nagyszerű mozgalom volt a népi vándorlás, a keresztesháboruk, a reformatió, az ebből eredő jogegyenlőségi s szabadsági hírek, végtére pedig a nemzetiségek nagyszerű kérdése. E kérdés sok régit halomra dönte már, s még több újat alkota. A nemzetiségek kérdése, mint minden nagyszerű mozgalom, több szakokkal bír, s elindulása óta már nem egyszer meg lön szakítva, a mint épen a viszonyok fejlődésére inkább vagy kevésbé kedvezők valónak, de teljes megakasztása most már a lehetetlenségek sorába tartozik. Ha tekintetbe vesszük azon országok csoportozatát, melyből jelenleg egy újabb Ausztriát akarnak gyártani, lehetetlen, hogy azon meggyőződés ne támadjon bennünk, miszerint Magyarország függetlensége Európa jövendőbeli alakulására nézve felette fontos. Mert elmellőzve minden politikai költészetet, csak azon tagadhatatlan körülményt kell tekin-