Sürgöny, 1861. augusztus (1. évfolyam, 175-199. szám)
1861-08-01 / 175. szám
Kistévi folyam. szerkeszto-hivatal • Ald«na 801 5. az. 2-dik emelt. Kiad«» hivatal. ^Irátok-terei 7. szám, foliazint. Előfizethetni Bud.esten a kiadó hivatalban, balitok-tere 7. szám. földszint 175. szám — 1861. lsfiterták augustus 1 Vidéki a hirmentes levelekben , minden paefu-hivatalmi.SO&GÖNY Klófizelési árak austriti értékben. Budapesten, hárhoz hordva. ft kr ft kr Egy ha*tévre 16 — Évnegyedre 4 60 Pestivre V 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr f kr Egész évre 19 — Évnegyedre 5 —* Felévre 10 — Egy nőre 9 — HIVATALOS RÉSZ. Ö cg. k. Apostoli Felsége legfelsőbb határozatával Dieterich Rudolfot, a legfelsőbb törvényszék rendelkezés alatti udvari titkárát, udvari titkárrá a magyar kir. udvari kanczelláriánál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cg. k. Apostoli Felsége f. évi júl. 22-től kelt legfelsőbb határozatával Pribék István veszprémi kanonokot a „koppáni“ czimzetes prépostságra, s Markovics Jánost ugyanazon székes-káptalan kanonokát, „a csöpöröi B. Sz. Máriáról“ nevezett czimzetes prépostságra legkegyelmesebben kinevezni méltóitatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi júl. 14 túl kelt legfelsőbb határozatával, K rek a n a Quiricus altani tót az orláti főiskolánál, Erdélyben, az iskolai szakbani sokévi érdemteljes alkalmaztatásának elismeréstől, arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziini méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Quid nunc? v. Az újólagos felirás ellen sokan azon állítólagos részakaratra utalnak, melylyel a nemzetiségi kérdés belevonatott a királyi válaszba, ámbár az országgyűlés utár annak tárgyalását kezdeményezé, s igy ebbeli intésre] szükség nem volt; belehozatott pedig az oct. 20-ai diplomával ellenkezőleg is, mert ez a nemzetiségi kérdést a magyar nemzetiségre nézve oly kedvezőn oldá meg, hogy a magyar nemzet, ha kizárólag nemzetiségi suprematia szempontjából indulna ki, az octoberi diplomát elfogadhatta s elfogadta volna. Tagadhatlanul a keleiratnak ide vonatkozó passusa az, melyet ott látni a békés kiegyenlítés barátai leginkább fájlalnak, mert az csak ingerel, és az úgy is megrögzött gyanakodást erősíti meg, miszerint a bécsi kormány a nemzetiségek fölizgatásában keres támaszt jogos követeléseink ellen. Jöjjünk tisztába e tárgygyal, vizsgáljuk a rémet, nem-e csak popancz? Nézetünk szerint lehetnek ugyan Bécsben oly államférfiak, kik a sublime politika követésére nagy hajlamot éreznek s tanúsítanak is; de ne legyünk oly csekély véleménynyel az austriai politika irányadóiról, mintha ezek a magyar kérdés megoldását ezen eszközzel elérhetőnek hinnék. Nagyon jól tudják oda fönn, hogy a tót, szerb, román, rutken nevek ezége alatt szinteg és papíron meg lehet buktatni a magyart, — de csak rövid időre, minthogy — mihelyt a zűrzavar szii, s a dolgok rendes kerékvágásba jönni kezdenek, s békés folyamot vesznek, s a magyar elemnek jogos és tényleges suprematiája a többi fölött, melyet neki értelmiség, szívós jellem, s vagyonbeli túlsúly ad, magát érvényesíteni, s a dolgok uj rendét, ha az ellenére van, ismét fölforgatni fogja. Az 1849- esdiki kormány is hihetetlen gyorsasággal jött azon meggyőződésre, hogy Magyarországban a nem-magyar ajkú nemzetiségek alapján, nem lehet administratiót szervezni, annál kevésbé az országot regenerálni, a társadalmi befolyás súlypontját a magyar elemről elés áthelyezni, — mert arra a többi nemzetiségek sem elég physikai, sem elég erkölcsi anyagot nem nyújtanak, — egészen elvonttan attól, hogy e nemzetiségek ellenszenve a magyarok ellen nem is oly intenzív, mint sokan, például a Lengyel- Ruthen analógiára képzelik. És végre, ha a német, centralizálás pártja, melynek amúgy is már elég baja van a Reichsrathban, mint a tartományi gyűlésekben a csehslovén-lengyel nemzeti törekvésekkel, csakugyanazon megfoghatván politikát követne, hogy nyakába vegye a magyarországi tótot, szerbet, rormánt, magyart, horvátot , mit nyert volna? Azon perezben, midőn nyereségét incassálni akarná — a gyenge tót, szerb, horvát, román egyesülne a magyarral, s az álmodott diajdalcsalképe csáf satyrává változnék át. Ez után összeolvadás helyett dissolutiót fogna előkészíteni. Amúgy is, ki mind a szlávok, mind a románok időszaki sajtóját, s egyéb köznyilatkozatait figyelemmel kíséri, látni fogja, hogy azok a nagykorúságnak legalább is azon fokára értek, hogy sem pesti, sem bécsi biztatások járszalagán nem vezethetők oda, hova önérdekök nem menni javasolja, hanem hogy meglehetősen maguk lábán állnak, — sőt, öntudatosan saját czéljaik felé törekednek, s a szerint egyesülnek ma a némettel a magyar ellen, s holnap a magyarral a német ellen — a mint ez vagy az oldalon látják czéljaikat fenyegetve. Annyi bizonyos, hogy a hasonszenvi gyógymód iránti különös vonzódás volna német centralisták részéről a nemzetiségeknél keresni a Reichsrath eddigi dissonantiai elleni orvosságot. Nem, valójában nem az czélja az ebbeli pasamnak. Politikailag fölfogva, az csak egy kis pressio akar lenni; szelid memento mori a tülvérmes elhízott fülében ; és azt véljük, ez czélja a királyi leiratnak mindenütt, hol túlzást állít a túlzás ellen, hogy ez által is az engedés szükségére intsen. Fog e használni az intés? — a jövő fogja megmutatni. A múlt csak elbizakodottságunkkal, s annak gyászos következményeivel van tele. Jelenben pedig úgy vagyunk mint válságos időkben rendesen , azaz csak az a hazafi, ki a kápráztató kilátásokkali biztatásban túllicitálja a többit. Aki legtöbbet ígér, azé a közvélemény, a népszerűség. Kecskeméthy Aurél: Bécs, julius 30. L. Centralista táborunkban düh uralkodik; kimondhatlan düh s jajveszéklés; kiáltanak haza-árulást, nemzet-árulást, Európa-árulást, civilisatió-árulást , szóval veszélyeztetve látnak mindent, mit az emberiség szentnnk vagy üdvösnek vall, mivel oly részről mondották meg nekik az igazságot, melynek ellenében nem használhatják szokott válaszukat, mint: „nemzeti éretlenség", „önhittség-teljes vak buzgalom“, „históriai dikdák" sat. Támadt pedig ezen zaj azon czikkek miatt, melyekkel legújabban a „National Zeitung" s a „Volks Zeitung“ a magyar ügy mellett fölléptek. Tudni való, hogy ezen két (Berlinben megjelenő) lap Németországnak legnevezetesebb, tisztán demokratiai közlönyei. A „National-Zeitung“-nak bécsi levelezői dühös magyarfalók, annál inkább kellett tehát feltűnni, hogy a szerkesztőség levelezőinek véleményét nem osztja és centralistáinknak oly leczkét ad, mely alapossága és higgadtsága által tiszteletre késztet, mig a kimondott ítélet épen a bírónak részrehajlatlanságánál fogva annál sajtóbbá válik. De midőn a „National-Zeitung" a valódi német tudósnak alaposságával és az éjszaki embernek komolyságával mondja ki véleményét, a „Volks-Zeitung“, mely terjedelmére nézve apró, de tekintélyében nagy, s melyet méltán neveznek a szabadsági eszmék huszárjának, csakugyan huszárosan hordja le centralistáinkat. „Most — úgymond a többi közt — miután az osztrák császár válaszát olvastuk, most a magyarok hallgatag komolysága oly férfiasnak, a bécsi szabadelvűek örömujjongása oly gyermekesnek tűnik föl előttünk, hogy szinte szégyeljük magunkat, mivel csak egy perczig is tápláltuk a reményt, miszerint a bécsiek végre valahára kibontakozandnak könnyelmüségekből és felületességekből s annyi keserű tapasztalás után felhagynak azon szokásukkal, hogy nem a jövővel, hanem csak a legközelebbi nappal foglalkoznak. A bécsi szabadelvűek öröm-ujjongatása gyermekies és bárgyú. Oly kevés fogalmuk van arról, mikép szerzik és óvják meg a nemzetek szabadságaikat és jogaikat, hogy nem is örülnek a magyarok férfias magatartásán, hanem az ajándékba kapott szabadságot a magyarok becsmérlésére használják. Még nyomorultabb az, hogy a bécsi szabadelvűek, midőn ezt teszik, még németségükkel is dicsekednek, ámbár másrészt a magyarokat, és az egyébb, nem német tartományokat, a kir. tanácsba akarják belekényszeríteni, s ezáltal a német elemet kisebbségbe ejteni. Mit is beszélnek ezen felületes s könnyelmű fecsegék Nagy-Németországról, és az austriai németeknek Németországban maradásáról, midőn a magyar-szláv majoritásnak akarják magukat odaadni?!“ Mindez természetesen sokkal több és sokkal igazabb, hogysem hallgatva tűrjék el centralistáink szószólói a napi irodalom terén. A „Presse“ három hasábos czikket szentel a feleletre, de ez oly gyönge, hogy a lap csak azt bizonyította be, mit megdönteni akart: centralistáink borzasztó felületességét. Azt állítja például, hogy a nem német elemnek majoritása a valóban teljes kir. tanácsban nem is oly bizonyos dolog, mint közönségesen hiszik, mert különben a magyarok nem vonakodnának ide követeket küldeni (!!) ; három sorral később azonban mondja, hogy a német elem, épen mivel kisebbségben van, ragaszkodik azon öntudathoz, miszerint összeköttetését a mögötte álló nagy Németországgal fenn kell tartania. Újabb három sorral tovább pedig ekkép sopánkodik: „Hol keressük mi üdvünket? azon Németországban tán, mely nem létezik? Hová forditsuk szemeinket ? azon Poroszországra tán, mely Schleswig-Holsteint oly hatalmasan szabadítja meg; vagy Szászországra, hol Beust uralkodik, vagy a szomszéd Bajorországra? Teremtsetek Németországot, ha bírjátok, s aztán nyugodtan fogjuk gúnyotokat eltűrni, addig pedig engedjetek meg az austriai németeknek, ha jobban szeretik azon valóságot, melylyel bírnak, amaz árnyékoknál, mikkel ti kínáljátok őket." Ugyebár, mily gyönyörű logika! Az austriai német elem majdnem minoritás, majd mégis az, majd ragaszkodik Németországhoz, majd pedig ezen Németországot nem tudja föltalálni, mert nem létezik! ... De már az úgy van, szabadelvű centralistáink csak így tudnak politikát csinálni. Egyébiránt centralistáinknak e perezben semmi szükségük a logikára. Most a szó teljes értelmében ők az urak a „ház“ban, ők képezik a majoritást is a minoritást is egy személyben, egészen kényük kedvük szerint. A nemzeti párt most csak a gyűlés kezdetén szokott megjelenni, meghallgatandók az interpellációkat, az ezekre adandó válaszokat stb., de mihelyt a hűbéri törvény kerül szőnyegre, ők a termet csendesen, egymásután elhagyják. A mai ülésben a „Ryger mity“, ismét akart egy kis feuerwerket előidézni s a jegyzőkönyv hitelesítésénél azt indítványozd: „dobják ki“ (!) a jegyzőkönyvből a nemzetiek nyilatkozatait s tiltakozásait, miután ezen utóbbiaknak megemlitése által a házi rendszabályok 7-dik czikke megsértetik. Hein ur — halljuk! Ezen indítvány ellenében azon érvet hozá föl, miszerint a kérdéses czikk felemlíti ugyan azon részleteket, melyeket a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell, de nem mondja egyszersmind, hogy az elősorolt részleteken kívül egyebet tartalmaznia nem szabad. „Ryger mityu felkéri az elnököt, hogy indítványát szavazat alá bocsássa. Ez megtörténik és ellene roppant majoritás nyilatkozik, csak egy tuczat ember támogatta az yont. A gyűlés legnevezetesebb részlete azon válasz vola, melyet gróf Rechberg a hesseni dolgokat illető interpellation adott. Nyilatkozatának veleje az volt, miszerint Austria iparkodik a kérdéses herczegségben az alkotmányos viszonyokat megszilárdítani és pedig oly alapon, mely az 1831-diki alkotmányt — azon pontokat kivéve, melyek határozottan szövetség-elleneseknek nyilváníttattak — újra biztosítaná. A minister továbbá hivatkozik azon körülményre, miszerint Austriának ezen eljárásával egyetértenek a német szövetségnek legtöbb kormányai, kiknek régibbi alkotmányossága biztosítékul szolgálhat arra nézve, miszerint nem követtetik oly politika, mely egy derék német törzsnek elnyomására törne. Végtére alkalmat von a minister úr kijelenteni, hogy ő ismeri a kötelességeket, melyeket az október 20-diki és február 26-diki alaptörvények szabtak eléje, s hogy ő ezek szerint cselekedni is fog. A gyülekezet, ezen kinyilatkoztatásokat mély hallgatással fogadta. A centralista urak különösen azt, vették rész néven, hogy a minister a házat emlékezteti, miszerint az alaptör TÁRCZA. Statistikai közlemények. A hazai állapotok ismeretének előmozdítására stb. Első kötet II. füzet. Pesten 1861.. Midőn a statistikai közlemények első füzete adatdús tartalmával, és a felvett tárgyak választékos elrendezésével a többi füzetek szövege iránt a szokottnál fokozottabb reményeket keltett, magunk sem hittük, hogy ily felcsigázott követelés mellett a magasra feszített közvárakozás a valóság által még túl fogna szárnyaltatni, és mégis úgy van, nagy megelégedéssel kell megvallanunk, hogy az előttünk fekvő második füzet, többet és jobbat hoz, mint minden vérmes reményeink mellett vártunk, és ha ezen irodalmi vállalat ily irányban tovább fog haladni, rövid idő alatt oly statistikai kincstárlat fog megnyílni előttünk, milyennel a statistikai készülékeikkel kérkedni szokott nyugat, európai államok sem igen fognak dicsekedhetni. Az érdekes czikksorozatot Lónyay Menyhértnek a magyar birodalom adóviszonyairól szóló jeles értekezése nyitja meg, melyben a közvetett vagyis az indirect adóknak remek ecsetelése foglaltatik. A szerző az indirect adózásnak minden egyes nemeit külön veszi szóba, és a századokon át fejlődött egyes adónemeknek dióhéjba szorított története, azoknak az utolsó évtizedbeni öregbedése vagy csökkenése, a magyar birodalomra a tíz utolsó éven át esett részesülési arány, a közterheknek birodalmunk nemzetgazdászati viszonyaira való visszás behatása, egy szóval az utóbbi évtized szerencsétlen finánczkezelésének egész története a néhány, remekileg összeállított tabellákból sokkal világosabban kiderül, mint foliánsokra terjedő tudákos munkákból. Lónyay Menyhért ezen értekezésével a tudománynak úgy mint a gyakorlati életnek fontos szolgálatot tett; amannak, mivel kimutatta, hogy számoknál is a klassikai szabatosság igen jól összefér a tárgy- és eszmebőséggel, és hogy egyedül a statistikai tudományos képesség szerzi meg ama tapintatot, mely a számadatokkal úgy tud bánni, hogy maguktól beszédesekké válnak; a gyakorlati életnek pedig azon megbecsülhetetlen szolgálatot téve, hogy a lejárt évtized alatti finánczkisérletek hü képét keskeny rámába foglalván, még a kevésbé avatottnak kezébe is biztos Ariadne fonalt szolgáltat, melynek segélyével kiki hazánk és az Összbirodalom finánczzavarainak tömkelegében tévelygés nélkül eligazodhatik. Ily igaz tükre az austriai finánéztörekvések sikeretlenségének, ilyen képmása a pénzügy rendezésében helyt foglalt fonákságoknak annál nagyobb köszönettel veendő, minél kevésbé ismeretesek ezen adatok a nagyközönség előtt, és ha a szerzőnek nem volna is más érdeme, mint hogy ezen érdekes adatokat a magyar birodalomra vonatkozólag napfényre hozta, már ezen fáradságos műveletet is hálás köszönettel kellene vennünk, hogy azonfelül dolgozatának oly érdekes formát, oly szabatos modort, és tudományos becset tudott kölcsönözni, az épen ama körülmény, mely a szóban levő füzetnek értékét minden várakozáson felül emeli. Lehetetlen a Lónyay czikkéből egyes adatokat kiemelni; minden tabella, minden tétel oly érdekes, hogy, ha csak értekezése egyes részei iránt nem akarunk igazságtalanok lenni, vagy az egészet kellene közölnünk, vagy az olvasó közönséget magára a dolgozat szövegére utalnunk, mit annál bátrabban tehetünk, minthogy a kérdéses füzet e becses czikken kívül még egyéb, nem kevésbé érdekes dolgozatokat tartalmaz. A második czikk t. i. statistikai visszapillantása magyar tud. egyetemre a legközelebb lejárt évtizedben dr. Kőnek Sándortól- ha az említett dolgozat az államháztartásban az utolsó évtizedben elkövetett bűnöket törekszik napfényre deríteni, Kőnek Sándor a tanulmányok elrendezése körül mutatkozott központi törekvéseknek árny- és fényoldalait iparkodik eleven színekben bemutatni. Az egyes karoknál beállott változások, és azoknak főleg a tudori fok megszerzésében nyilvánuló kihatása, a több ízben megváltozott szervezési kísérleteknek eredményei számadatilag e czikkben föltüntetvék, melyek annál becsesebbek, miután hiteles forrásból merítvék. A szerző, ki maga gyetemi tanár, öntapasztalásból ir, s ennélfogva a többféle utmutatás, melyekkel ezen kétségkívül igen korszerű értekezés számos helyein találkozunk,megérdemlené, hogy a döntő körök e szakavatottan írt czikket kellő figyelembe vennék. Az ugyanazon szerzőről való közlés: a bűnvádi statistikának ma 11ja s jövője hazánkban, e lapokban egyszer már szóba jött, midőn az t. i. a magyar tud. akadémia egyik osztályülésében a szerző által fölolvastatott. Reméljük, hogy az abban a bűnvádi statistika érdekében kifejtett kívánalom nem fog minden nyom nélkül elhangzani, s hogy mind a stat.bizotmány, mind hazánk törvényhatóságai ez ügyet maga idején fel fogják karolni. A szóban levő II. füzetnek további tartalmát két kisebb közlemény: adalék a népes ületi mozgalomhoz, és a szőlőmivelés Erdélyben, nem különben a stat. bizottság jegyzőkönyveinek rövid kivonata, és majdnem másfél évre terjedő egyveleg czimű apróbb közlések képezik. Ezen utolsó rovat, mely tapintatos választékossággal, részint hazánk, részint az összes birodalom, sőt más államok felül számos statist, nevezetességeket tarka vegyeleiben felmutat, nem csekély mértékben növeli a mondott füzet haszonvehetőségét, mely ezáltal a társadalmi és az államélet legfontosabb mozzanatainak hű leltárává válik. Az összeállítás mindenesetre a szerkesztőnek (Hunfalvy János) szakavatottsága és statistikai ízlése mellett dicséretesen tanúskodik és a kötartalmú rovatban a pénz-, biztosító-, vasúti-, posta- és távirati ügyre vonatkozó legújabb kimutatásokkal találkozunk, mindenütt hazánk ebbeli intézményei legelső vonalon szerepelvén. A magyar és erdélyi bányászatnak is ez egyvelegben kiváló hely és figyelem jutott, nem különben a népnevelés Ugye Buda városában is statistikailag ecsetelve találtatik. A külállamok közöl Nagybritannia, Orosz-, Franczia- és Németország azok, melyekről több érdekes adat közöltetik. Ezzel elegendőleg megismertettük volna ezen adatgazdag füzetnek érdekes tartalmát; kívánjuk, hogy ezen, nemes feladatoknak teljesen megfelelő közlemények az olvasó közönség, jelesen közjogi és nemzetgazdászati kérdésekkel foglalkozó hazánkfiai részéről oly meleg részvéttel találkozzanak, melyet méltán megérdemelnek. Napi újdonságok. — A K. írja, hogy az elhunyt gróf Kemény Sámuel koporsója julius 27-én d. u. 1 óra tájban indíttatott el Gerendre, miután a Kolozsvárt megtartatott gyászistenitisztelet alkalmával a háznál Szása Domokos egy imáz a Nagy Péter gyászbeszédet mondott felette. A város végéig nagy sokaság kísérte a megboldogultat, s ott számtalan kocsi sorakozott utána — a kísérethez csatlakozni kívánóknak szabad alkalmatosság állván rendelkezésökre. Folyó hó 20-án Vichyben a franczia testőrség tisztjei tánczestélyt rendeztek. A tánczot a császár nyitotta meg, tánczosnője a testőr-gránátosok ezredesének nője, Sonnage assz. volt; a császár átellenese (via-ávis) egy altiszt Walewsky grófnővel; a négyes kiegészítői továbbá egy más altiszt Bedovére assz., egy tizedes Litta grófhölgygyel; s végül két közkatona volt, kiknek egyike Lebon grófhölgygyel, másika mint Bonz angol urhölgygyel tánczolt. Lehet-e aztán bámulni, ha a francziák lángeszű nagy császárát őszinte, s az imádással határos tiszteletű meleg szeretettel halmozzák. — A franczia császárné Fontainebleauban dámáival együtt Prosper Mérimée vezetése és közreműködése mellett — regényt ir.