Sürgöny, 1861. október (1. évfolyam, 225-251. szám)

1861-10-18 / 240. szám

tot bir kiről is itt feltenni, s elevélni nem lehet, a­nélkül, hogy­­ az illetőtől indiguszióval»« otasittetnék Titlit; hanem kell, hogy azokat csak az igazság egy­­»térfi szavaival »oroljam el, csak­­» azért, mert azt, mi mindnyájunk egyelő egyeteme» nézete » akarata, egynek kezd­tönk el kell mondania. Itt vannak előttünk a felolvasott több rendbeli felsőbb rendeletek és hatósági megkeresvények, me­lyek elintézést vár­nak. Mindenike úgy szól hanánk, mintha a közelebb elfolyt időkben épen semmi nem történt volna ezekre vonatkozó. Mintha Magyaromig­nak­ alkotmányos törvényei épen nem volnának, mintha itt e tere­mben ugyanazon tisztviselők élnének, kik ezelőtt pár évvel helyt foglaltak. Így a helytartótanácsi egyik rendelet eddigi jegy­zőkönyveinknek, s azoknak időről időre a helytartóta­­nácshoz felterjesztését rendeli. Ezen rendelet comaga beismeri, hogy a városi ha­tóságok nem állanak, miként 1848 előtt, a kir. kamara gyámkodása alatt , következőleg beismeri tételün­ket, és szervizelőnket csak is az 1848 ki törvényeknek kötiö­nhetjü­k; — még is követeli tőlünk, hogy tőle füg­gésünket, öt kormányzó fele, hatóságunknak ismer­jük, kinek törvényes létezését ugyanazon törvények megsemmisítették, így a törvényes tétellel nem bíró es. kir. adó­­igazgatóság kívánságára követeli tőlünk a törvényte­len bélyeg-illetékek szorgalmazását. így ugyan­ezen törvénytelen adó­hivatal felelőssé tesz bennünket, azon be nem hajtható adóhátralékokért is, melyek elpusztult, vagyontalanul elhalt, a hatóság tudta nélkül, előtte ismeretlen helyre elköltözött laká­soknál be nem szedhetőké váltak, és az ily adóknak a város értékéből megtérítését követeli. Minő adóhátra­lékok pedig sem positív, sem semminemű törvények által a világ egy államában sem kártéríttetnek. Ily nézettel, ily véleménynyel van és kell, hogy legyen Magyarország bármely egyes polgára az efféle ügyek tekintetében. A nultga helytartótanács és magas kancellária ezt jól tudja. Azért vélte felfüggesztendőnek képviselő testületünket. Ámde mi kevésbé ragaszkodjunk-e ha­tóságunk törvény­ adta jogaihoz? Vagyunk-e mi oly állásban, hogy mi engedékenyebbek legyünk ? Hiszen azon municipális jogok, melyeknek csorbítása szán­dékoltatik, nem csak a velök közös tulajdonunk, ha­nem azonfelül ezen jogoknak úgy a város közönsége, mint most már a képviselők által őreivé , sáfárjaivá tétettünk. Lehetnénk-e mi elárulói, elvesztegetői a re­ánk bízott kincsnek. — Lehetnénk-e hasonlók azon paphoz, ki mig­ a templomban hívei jelen vannak, az ol­tárról, az oltár drága edényeiből a szentséget osztogat­ja, midőn pedig azok eltávoltak, e kincseket maga ra­bolná el, vagy tűból jött idegenek kedvéért idegen Is­teneknek gyujtana tömjént. Nem; bizton merem mon­dani, nincs mi közöttünk, nincs a teremben egyetlen egy is, kinek hazafiságához, jog és törvény iránti tiszteletéhez, becsületéhez a hűtlenség s eskü­szegés férhetne. Mondjuk azért nyíltan, határozatilag, hogy mi az ily ren­deleteknek, bár bontan jöjjenek, állásunknál fogva eleget nem tehetünk és soha nem engedelmes­kedünk és erről a helyett, hogy az érdeklett rendele­teket miként kellene félre tennünk , helyzetünk saját­ságának tekintetéből, a nm. helytartótanácsot érte­sítsük. Azonban tek. tanács, midőn mi a hatósági tör­vényes ösvényen haladva, ezen nehézségeket, akadá­lyokat s veszélyeket Híjak, lehessen csak az épen előt­tünk állókon tartanunk szemünket, hanem felemelve, távolabbra is kell, hogy vessük pillantásainkat, kell hogy előre s hátra tekintve tájékozzak magnókat, figye­lembe venni: nem tér-e, nem hírlik-e el az ösvény, melyre az akadályok által tereltettünk, a kitűzött czéltól annyira, hogy minden lépé , melyet előre teszünk, a czéltől bennünket ugyanannyira eltávolít, s nem fenyegetnek­­ bennünket az előttünk álló ve­szélyek erkölcsi megsemmisüléssel ? Felfogásom s tudomásom szerint két főczélja volt képviselő testületünk azon meghagyásának, hogy­­tiszti állásunkat megtartsuk, a meddig csak lehet, azaz­: a meddig csak physikai vagy erkölcsi erőszak által azt elhagyni’nem kényszerí­tetttük. Egyik, hogy az elfoglalt municipális tért, a meddig s mennyire csak lehet, védelmezzük, s hazai alkotmányos törvényeink­nek ezrei legyünk; másik, hogy a magánosok jogos ér­dekeit védve s érvényre juttatva, a hazai törvények­nek sáfárai legyünk.­­ És itt kettőt kell megjegyez­nem s figyelembe ajánlanom; egyik, hogy egye­sek magánérdekeiért a közönség, a ha­za közügyét veszélyeztetnünk nem le­het, nem szabad; másik, hogy mi hiva­ta­los állásunkat csak constitutionális mi­nőségünkben tarthatjuk fenn. —Ha mi a két tételt szem elől tévesztjük, hatósági állásunk alapja megszűnt, s a közönségre nézve tarthatlanná, lehetet­lenné vált. Ezen megjegyzéseim után visszapillantok azon megindulási pontra, midőn a­ képviselőség feloszlattatván, működésünket megkezdettük.­Már akkor éreztük hely­zetünk nehézségeit, mert állásunk, hatáskörünk kény­szerült kiterjedése által, a törvény és közbizalom adta alapja hiányozván, ingadozóvá lett. Áthatva a város közügyeire innen származható veszélyektől, képvise­lőségünk törvényellenes felfüggesztése miatt pana­szunkat a felsége elé juttattuk.Feliratunknak, fájdalom! mi eredménye sem lett! Azóta a felső s legfelsőbb törvénytelen hatósá­goktól m­indenben,ü önkényes rendeletekkel ostromol­tatunk,­ alkotmányos jogaink s kötelességeink gya­korlatában az önkényes hatalom által gátoltatunk, működésünkben zsibbasztatunk és ekképen a hatóság tekintélye slilyetztetvén, a közönség tisztelete, bizalma irányunkban enyészik, fiz jelen állásnak. Vessünk egy pillanatot az e­­lőttünk álló ösvényen a jövőbe is. Ez ösvényen, melyen haladunk, hova to­vább tornyosulva mutatkoznak előttünk az akadályok. Azok alakjait ugyan még tisztán ki nem vehetjük, de a sötét alakoknak körvonalai a távolban is láthatók, magasságuk megmérhetők. Schmerling minister ő excja kimondotta a feje­delmi üzenetben a Reich­srathhoz hogy Magyarország alkotmánya, mely v. é. októberben tiszteletben tart , .* ígéretett , „verwirkt“, alkotmányos törvén­­nyeink nemzeti Beállásunk eltöröltetni tátik. Ezen irány teljesen ellenkezik azon ,Dyhal,rellyei^U-kuk'U's7c és nekünk nem lehet tovább kétségben hagynunk megbízóinkat, mely irányban akarunk haladni. Nem lehet Isten és világ előtt nyíltan ki nem mondanunk, hogy mi a hatalon­­­nak vak eszközeiül a ki­űzött czélra nem szolgá­la­­tunk. Már látjuk, a lépitek, a sakkhurátok nyílt és ál-ntakon áz átalakításra megkezdettek ; e étélből füg­gesztettek fel s ne alattattak el a mnereipalis ható­ságok és mi tisztviselői állásunkban meghagyat­­tunk , kétségkívül azért, mert velünk , mint kik tiszti fizetést húznak, tetszés szerint intézkedni le­het. Más népeknél Uláp a Lajthán túl, teremhetnek a bureankratia iskolájában képzett afféle hivatalnokok, kik hasonlatosak az Aesopus meséjebeli azon állathoz, mely igy szólt: „qind rétért mibi, eni serviam, ditellas daru porté in n­eas“; vagy is : mindegy, bár ki legyen parancsolónk, csak élelmezzen. Mi a feloszlatott képviselőkkel egy test és egy vár vagyunk. Mindnyájan egy haza gyermekei, és nincs közöttünk egy is, ki segédkezet nyújthatna ősi alkot­mányunk lerombolásához. Mi hitszegők, magunk és saját testvéreink jogainak elárulói nem lehetünk. És azon esetben, ha mi ilyesmire kényszerittet­­nénk, készek, elhatározónak vagyunk, működés terünkről visszalépni s hivatalos mű­ködésünket megszüntetni. És mi a közü­gy­ekre innen háruló hátrányokért a felelősséget azok fejére hárítják, kik bennünket ide kényszerítenének. Helyzetünk, állásnak szükségli, hogy mi ezeket nyíltan, Itten és világ előtt kimondjuk, és egy ő­felsé­géhez intézendő alázatos fölírásban panaszainkat elso­rolva, azok orvoslását kérjük. — Pest városa fölirata ő felségéhes: Császári király Felség! Pest fővárosunk képviselő testülete és tisztikara f. a. sug. 21-én közgyűlésileg összejővén, s figyelmüket sien kormányi intézkedésre fordítván, mely & testvér Pestmegye bizottmányát azért, mert helyhatósági fel­adatának tiszta fogalmából kiindulva, az országgyűlés­nek feloszlattatása elleni óvását magáévá téve, nyilvá­nos ülés tirthatási jogában felfü­ggen­tetni renddé, — nehogy fővárosunk hasonló okból, hasonló törvényel­lenes rendelettel meglepetve, úgy a köz- mint a magán­érdekek nagy hátrányára hatóság nélkül maradjon, akként intézkedett, hogy bekövetkezvén ránézve is ilyen alkotmányellenes kormányrendezés, midőn ellene hatósági óvását jegyzőkönyvileg ünnepélyesen kije­lentő, egyszersmind a tisztikart közgyűlési teendők et intézkedési jogával ruházván fel, utasítá, hogy ezen minőségében maradjon, s a fővárosi törvényhatóság minden municipális jogait és kötelességeit — a közjogi ügyek tárgyalásának kivételével —jogérvényesen vé­gezze mindaddig, míg ezen állásában becsületével, ha­­zafiságával, alkotmányunk és törvényeink rendeletei iránti érzületével ellentétbe nem hozatnék. Ezen közgyűlési kivételes missiónak itt érintett alapfeltételeit szem előtt tar­va és azok színvonalán elfogulatlan, s tisztán a jog és kötelesség ép fogalmá­ból mentett ítélet alá véve azon felsőbb kormányható­­sági intézményeket és rendeleteket, valamint egyébb, nem alkotmányos és nem magyar kormány­közegek által hatósági rendszerünk ellen gyakorlatba vett köz­vetlen és közvetett fellépéseket, akaratlanul is a kér­dés szavait érezzük bensőnkben viszhangozni : várjon közgyűlési küldetésünknek van-e még további élete nélkül, hogy a feltételek, melyekhez köttetett, meg ne legyenek bántva? — vagy inkább nem érkezett e el az időpont, melyhez eljutva, a polgári becsület, a ha­­zafiság, a törvény és alkotmány iránti tisztelet és hű­ség a tisztviselőtől mint közpolgártól követeli a maga szent adóját, hogy igy öntudatában megnyugtatva, a teljesített bazafiai kötelesség vigasztaló érzetével vo­nulhasson egyszerű magányába vissza, nehogy késle­kedve a tartozásnak maga idejébeni kötelességszerű lerovásával, annak teljesíthetésében később az esemé­­nyek megelőzzék, s oda utasítsák, hol részvét helyett elitéltetést, elism­erés helyett megvetést talál. Felelősséggel törvényeink és alkotmányunk, fele­lősséggel küldőink és közönségünk, de felelősséggel ön­­lelkiismeretünk iránti is vettük érett megfontolás és szi­gorú bírálat alá egy kivételes helyzetünk körülményeit és ezek követeléseit, valamint az időt és ese­ményeit is, mielőtt a föntebb feltett kérdésre egyenes választ határozunk róla el; nevezetesen : a nagyméltóságu magyar kir. helytartótanács, melynek elnöke az ország tárnoka e­­xcellentiájának egyenes, írott utasítása folytán szervezte magát ható­ságunk az 1848: 23. törv. alapján, s később ugyan­ezen alapon s ugyanazon főkormányszék Indiával végré a törvény rendelte teljes tisztújitását is, — újabban részint a n. m. ndv. kanczellária utasítása folytán, részint saját hatalmából kibocsátott rendele­tei alapján, mig bennünket a nem törvényes kir. biztos rendelkezései irnti engedelmességre utasit; míg hatósági jegyzőkönyveinknek időhatárokhoz kötött felterjesztését rendeli, holott a szabad kir. vá­rosoknak a kamra közvetlen felügyelése alóli kiszaba­dulásának, s annak mint oknak megemlítésével, hogy most már a szabad kir. városok is képviselő-testületi gyűlések megtartására jogositvák, épen az 1848-ki alaptörvényeink 23-ik czikkének érvénye előtt hajol meg; mig meghagyja, hogy a hírlapokra, az absolut rendszer alá­­ kivetett törvénytelen beigtatási illetékek befizetése iránt az illetőket utasítsuk ; mig költségvetésünk felterjesztését sürgeti, s helyhatósági szabványozási jogainkból származó díj­jegyzékünk érvényét felfüggeszti; mig a törvényeink által nem ismert császári pénzügyi hivatalokkal a törvénytelen adókövetelések iránt hivatalos érintkezésre utasít; mig saját költségünkön felállított reáltanodánk nyilvánosságát az állami nem magyar tanintézetek belszervezetének elfogadása föltételéhez köti, az alatt­a cs. pénzügyministeri rendeleteknek al­kotmány- és törvénybe ütköző, a municipális ősi jogo­kat bántó kihirdetését és végrehajtását nem akadá­lyozva, megengedi, hogy az adó­folyvást erőhatalom­mal szedessék; hogy a főváros földesúri jogait megillető s annak törvényes tulajdonát képező vámjövedelemről a cs. pénzügy-igazgatóság tetszés szerint rendelkezzék; hogy a helyhatóságokat oly illetékek bevallása, behajtása és átszolgáltatására szorgalmazza, melyek­hez azok törvényeink világos tilalmánál fogva járulni képtelenek; hogy hatóságunk több mint egy millió forintra rugó, a kincstár elleni, elismert és világos követelése kielégítetlenül hagyatva, ez naponkint jelentkező házi szándékos-­­ szükségei miatt zavarból zavarba, s hatósági eredmé­­k­ány-­é­nyes működéseit gátló egyik szorongásból a másikba sodortassák, hogy az egyes adózók által befizetetlenül maradt, vagy maradó törvényellenes adóért a városi közvagyon és közérték tétesssék felelőssé oly kormány­közeg ál­tal, mely alkotmányunkon kivül állva, hazánkban tör­vényes rendeleteket ki sem bocsáthat ; hogy ezenfelül törvényhatósági terület-jogunk is az által, mert a cs. pénzügyministeri, s egyéb volt cs. állami hivatalnokok, bár polgári állásúak legyenek, katonai törvényhatóság alá helyeztettek, nem csak ér­zékenyen megsértessék, hanem hogy ekképen — az igy szabadalmazottak a törvényell­nes eljárások miatti törvényes megfenyités, valamint magánosok polgári jogainak irányukban­ érvényesítése ellen fedezve lé­vén, a magyar minicipalitás mihamarábbi lehette­­­tésére mintegy ösztönöztessenek, és végül megengedi, hogy törvényhatóságunk tekintélyének saját kö­zösségü­nk előtti gyanúsítására, a területünkön lakó szabad polgárokn­ak a törvény oltalma alatt álló há­zaikat, a mi tudtunk és előle­ges értesíttetésünk nélkül ennek idején fegyeres erő látogathassa meg, s a titkos érdekek c­éljai által kijelölteket elhurczolja, s katonai börtönökben fogva tartsa; valamint hogy az úgyneve­zett rend helyreállítása tekintetéből, helyhatósági rend őreink mellőzésével, sőt a sok kiszabott szolgálat tel­­jesítésének tettleges megakadályozásával a nyílt ut­­czákon fegyveres beavatkozás történjék, sebesülések okoztassanak, és elfogatások eszközöltessenek, szóval részint egyenesen a nagyméltósága ndv. kanczel­­lária, és a nm. helytartótanács által közvetlen, részint ezek felsőbb kormányhat­ósága mellett a cs. pénzügy­­igazgatóságok , és a fegyveres erő által alkotmányos helyhatósági életünk ellen oly támadásokat látunk és tapasztalunk intéztétől, mely­eke erőtlenségünk el nem háríthatván, azoknak tétlen és hallgatag tovább em­é­­zése által bűnt követnénk el. Midőn tehát mi Felséged legmagasabb trónja előtt a most legrövidebben s alattvalói hódolattal el­sorolt tényekből nem következtethetünk egyebet, mint hogy a birodalmi kormány élén álló státusministernek a birodalmi tanács 1. évi augustus 23-ai ülésében tett, s uralkodni Üzenetképen előadott azon nyilatkozata, miszerint Magyarország az 1848 — 49-ki események következtében alkotmányát eljátatás­a ezen időtől fogva mint hódított ország, melynek alkotmánya, alap­­törvényei és kétoldalú Ün­nepélyes szerződéses erő- és érvény­ nélküliek, áll az austriai birodalom tartomá­nyainak sorában, é­s mai birodalmi kormányzat programmjának alapjául vétetvén, törvényeink és al­kotmányunk egyenes és természetes őrei, a törvényha­tóságok erőszakos megszüntetése vagy keresett eszkö­zökkel­ lehet leéítése vétetett czélba. Minthogy pedig ilyen, se népet se Irént nem bol­dogítható, nem erősíthető küzdelem — hitünk szerint — két felekezetet állít elő : az elnyomókét t. i. kik az or­szággyűlés előtt is kimondott fejedelmi teljhatalom fogalmából indulva ki, erejök és befolyásukat nyilván és alattomban arra használandják, hogy hazánk önré­gi jogait és szabadságát, törvényeit és alkotmányát a nem rég proclamált birodalmi egység eszméjének ra­gadják oda áldozatul; és az elnyomottakét, kik kezükben az idő és viszon­­tagságok által meg is viselt,.­meg is szentelt törvény­nyel, szivükben jogaik igazsága és elévülhetlensége irántim­eg­­győződéssel — tenni fogják azt, mint tenniük alkot­mányos életfentartási ösztönükből kifolyó köteles­ségük ; — tűrnek és szenvednek, de országos kincsük, a nemzeti szabadság elalkuvására szöve­kezni soha és senkivel sem fognak. E két felekezet között mi, Pontváros alkotmányos tisztikara, miután nem természetünket nem tagadhat­juk meg, sem nemzeti létünk megsemmisítésére segéd­kezet nem nyújthatunk, semmiesetre sem tartozható­an az elsőbbek közé, és mindenesetre az utóbbiak töme­gének lévén alkatrészei, alattvalói mély tisztelettel és hódolatttal kijelentjük: mikép oly kormányi elvek szerint, mineket a bi­rodalom mai miniszériuma a magyar nemzet ellenében részint eddig valósított, részint valósítani­ törekszik, hi­vatalos eljárásunkat, s bárminemű tiszti működésün­ket intézni, mig egyrészről a törvény iránti tiszteletünk és becsület­érzetünkkel meg nem egyezőnek, s a haza elleni bűnnek tartjuk; másrészről kiáltó ellentétben látják e kormány törekvési maximáikat és azon hűség­gel, melyet a magyar nemzet királyai, s a királyi jo­gokat a felséges dy­nastia részére biztosító szerződé­sek és alaptörvények iránt érez, és tőle elvitathatlanul bizonyít, a mely hűséggel összeférhetlen ama koczkáz­tató politika, mely a szerencsének pillanatokra kedve­ző mosolyától elkábittatva, nem tartózkodik a szokás, idő és fejedelmi eskü megszentelte törvények és alap­szerződések szabad megsértését, sőt felforgatását ál­lamigazgatási elvképen felállítani, s ekképen a viszo­nyok esetleges váltójával a törvényei és trónjához bűn ragaszkodó nemzetet oly doctrinával mételyezni meg, mely ezen ősi ragaszkodást alááshatná és inga­dozóvá tehetné. Kijelentjük tovább, mikép alkotmányos helyható­ságunk jelen fonák viszonyai között nem csak a köz­igazgatást, de az alkotmányos törvénykezést is lehet­­lennek tartják; nem csak azért, mert alkotmány­os bi­­rá­nk a nem alkotmány­os és nem hazai törvények alatt álló császári hatóságok működése által törvényes ha­táskörükben zsibbasztólag megszól­íttatnak és akadá­lyoztatnak, midőn vagy a törvénytelen illetékek besze­­dése által levetkeznek alkotmányos jellemüket, vagy pedig azt megtagadva, magukat erőszakos végrehajtá­sok veszélyeinek tennék ki,­ hanem még azon okból is, mert hazánkban az alkotmányos bíró kötelessége nem egyedül abból áll, hogy a honpolgárok magánjogügyeit egyszerűen elintézze, hanem oda is kitérj­­, hogy az igazságot az alkotmányos törvények szellemében szol­gáltassa ki, egyszersmind pedig a hazai törvényhozás önállóságának és függetlenségének, mely az alkot­mány egyik kiegészítő részét teszi, his őre legyen. Mihelyt e hivatásának a hatalommal szemben meg nem felelhet, kötelessége inkább visszalépni, semmint az alkotmányos jogkör megcsonkítását kö­zönyösen elnézve, annak megszegéséhez hallgatag esz­közül hagyni magát felhas­ználtatni. Császári királyi Felség! Az alattvalói hűség őszinte érzetével előadottaknak érett megfontolása, és szigorú megbírálása után mi úgy találjuk, hogy ha or­szágunk kormánya az általa eddig követett ösvényről le nem tér, s minket tovább is az eddigiekhez hasonló törvénytelen rendeletek teljesítésére bármi módon kényszerít; valamint, ha helyhatósági szerkezetünket az alkotmány és törvény alapján megillető jogok a nem­ a kotmányos kormányközegek sértő támadásainak továbbra is önkényes rendelkezésre kitéve hagyatnak, és a korona részéről nem találkozhatunk azon tá­­ogatással, melyre mint annak törvényes tagjai, fenséges jogainak ha védelmezői joggal és igaz­sággal számolunk, — nehogy ezen nemzeti tör­ténelmünkben páratlanul álló küzdelemnél, midőn az államkormány az, mely a legitim jogok megdöntésére működik, és a nép az, mely e jogok védelme mellett egy tűrő és szenvedő tömeggé alakul, — továbbra is helyeinken maradva, mi is ezen legitim ősi jogok os­tromlói közé tartozzunk, — bekövetkezettnek látand­­juk az időpontot, midőn alkotmányos tisztikari állásunk agy becsületünk, mint hsiafiságunk, a törvény és al­kotmány iránti érzületünkkel megsérthetlenné válik, midőn tehát közgyűlési küldetésünk alapfeltételeinek nyílt és vétkes megszegése nélkül azt megtartani, s hivatalos működésünket folytatni nem lehet Engedje tehát esássári királyi Felséged hit alatt­­valóinak, hogy ragaszkodva a f. évi aug. 3-ai közgyű­lés által alkotmányos jogainkat és törvényeinket sértő minden felsőbb rendelet ellen kimondott óváshoz, mély tisztelettel és hódolattal kinyilatkoztassuk, misze­rint mi a magas kormánynak legközelebbi olyatén rendeletére, melyben akár újabb jog­­sérelmekkel illetné helyhatósági szerkezetünket, törvény-­ellenes intézkedési végrehajtására kényszerítvén bennünket,­— akár a már megtörténteknek még lehető orvos­lása iránt minket biztosítani, s a jövendőktől megki­­méltetni képet nem lenne vagy nem akarna, — mi azon törvényhatósági állásról, melyre minket fővárosnak vá­lasztó közönségének bizalma hívott meg, és a hatósági közgyűlés helyzett, azonnal és egyetemesen visszalé­pünk , hagyván a felelősség súlyos terhét azokra, kik lelkiismeretüket elég edzettnek érzik arra, hogy egy nemzet életfájának törzse ellen naponként újabb és újabb csapásokat intézhetnek, s kiszárítása végett ko­­ronkint egy egy gyök kisz­akitására aggodalom nélkül vállalkozhatnak. Kik egyébiránt alattvalói mély tisztelet- és hódo­lattal öröklünk. Pesten 1861. October 16-án tartott tel­jes tanácsgyülésünkből. — Szeged városának közgyűlése oct. 14-én. A jegyzőkönyv hitelesítése folytán azon pontnál, ho­ Szeged városának képviselő testülete ki­mondja, miszerint a szétoszlatott országgyűlés „min­den tetteit elsőtől utósóig helyesli és magáévá teszi“, Óvári Lipót képviselő, támogatva Tóth Mihály és Mé­száros János által, a határozatot olykér kívánta utóla­gosan módosíttatni, hogy abba még e kifejezés: „Deák óvását is“, mint magát a képviselő úr kifejezte, ki hihe­tőleg az országgyűlés óvását kívánta érteni, beszaras­­sék. Mely kivonata azonban azon oknál fogva, hogy a határozatokat hitelesítés alkalmával változtatni nem lehet, teljesítetten maradt, oda utasíttatván az indítvá­nyozó, hogy ha e tekintetben változtatást kíván, azt külön indítvány alakjában terjeszsze elő. Ezután a közbiztonsági s­egísségi állapotról lé­tetvén jelentés, utána a m. k. helyt, tanácsnak legújab­ban érkezett intézvényei vétettek tanácskozás alá; ezek sorában első helyen az, mely mind a közgyűlések, mind a tanácsü­lések jegyz­őkönyveit esetről esetre nyolcz nap alatt rendeli felküldetni. Ez intéz­mény hosz­­szabb vitára szolgáltatott alkalmat. Óvári Lipót a törvény világos rendeletére hivatkozva, mely szerint Magyarország szabad ország, mely pátensek által nem kormányozható, fölemlíti kü­lönösen az 1680, 1741, 1566 és 1610 diki törvényeket, melyeknek értelménél fogva a törvénytelen pátensek nem teljesitendők. Ily törvénytelen rendelet a helytar­tótanácsnak felolvasott intézménye is, miután annak teljesítése az autonómiával, melylyel az 1848-ks tör­vényhozás a sz. k. városokat a megyék formájára felru­házta, homlokegyenest ellenkezik. Ennélfogva ez intéz­­ményt is, mint törvényeinkbe ütközőt félretétetni indít­ványozza. Vadász Manó főbíró ellenkező véleményben van. Figyelmezteti a közönséget azon körülmény­re, hogy abnormis állapotban vagyunk, úgy hogy azt sem tudjuk, kitől függünk. A helytartótanácsnak el nem is­merése ellenkeznék nemcsak eddigi eljárásunkkal, de e hatóság létezésével is. Megválasztatni — úgymond — hagytuk magunkat a helyt, tanács intézménye foly­tán, miután szóló volt az, ki a választásokat a kor­mányszéknél Szegedre nézve kieszközölte. A városi hatóság határozatai az 1848 törvények szerint is a mi­nisztériumnak felterjesztendők, nem azért, hogy azokat ott megváltoztassák, vagy megsemmisítsék , hanem csupán tudomásul. Nem tartja ildomosnak, a hatalmat magánk ellen provokálni; miután nincs okunk rettegni a világosságtól és a határozatok köztudomásra juttatá­sától. Lássa a nép is, mi rá nézve csak megnyug­tató lesz, hogy mi nem félünk a nyilvánosságtól, hanem határozatainkat bátran terjesztjük a felsőbb hatóság elé. Indítványozza ennélfogva a jegyzőköny­veknek, de csupán tudomásul vétel végett, másolatban felküldését. Mészáros: A közgyűlés elvégezte, hogy a helytartó tanác­csal nincs semmi összeköttetésben. A helytartótanács nem ministé­rium. Elnök oly végzést, milyent elötte szóló említ, nem ismer , pedig ő szokta a végzéseket kimondani, tehát csak kellene róla tudomással bíróta. Azt ki­mondta a közgyűlés, hogy törvényes dicastériumnak el nem ismeri, de a vele való érintkezés elkerülhe­tetlen. Hiszen épen előtte szóló is elfogadta a hely­tartótanács eszközlése folytán számára kiadott és kül­földre szóló útlevelet. Rigó János erősíti oly határozat létezését. Nem­csak hogy törvényes hatóságnak el nem ismerte, de midőn a tisztviselők fizetése volt szóban, szinte vissza­utasította beleavatkozási követelt jogát. A legnagyobb követk­ezetlenség volna, most e parancsának engedel­meskedni. Elnök: A tisztviselők Sietései iránti határoza­tot is felküldtük tudomás végett, de azt nem ismertük el, hogy joga volna azon változtatni. És ezt jövőre is megtesszük, habár a jegyzőkönyvek fel is kül­detnek. Tóth Mihály nem volt ugyan az első gyűlé­sekben, de tudja, hogy az 1848 : XXIII. t. sz. a sz. kir. városokat önállóknak nyilvánítja, törvényes fel­ügyelet mellett. De ki gyakorolhatja törvény szerint e felügyeletet ? A ministerium. Ha volna magyar m­inis­­terium, akkor ő is fölterjesztetni kívánná a jegyző­könyveket. Kolb tanácsnoka fölterjesztés mellett nyilatko­zik ; mert 1) ministerium nincs, ezt tehát a helyi, ta­nács pótolja; mert 2) okvetlenül szükséges a felügye­let, mely a ministeriumot pótolja ; 3) mert a város a helyi, tanácshoz folyamodott decemberben, hogy ma­gát szervezhesse, ha tehát most el nem is ismerjük, önmagunk létét fognák megtagadni, végre ,­ mert az önkormányzat nem ellenkezik a felügyelettel. Müller János egyszerűen a fölterjesztés mellett nyilatkozik, a bíró úr által előterjesztett okok­nál fogva. Burger Zsigmond a fölterjesztés mellett nyilatkoznék, ha ez által az alkotmányt nem látná fenyegetve. De épen azért nyilatkoznak ellene egy­hangúlag a megyék és városok. Óvári József szavazatra kívánja a kérdést bocsáttatni. Bérczy Antal főkapitány tudomás végett fel akarja a jegyzőkönyveket terjesztetni. A független­ség, melylyel a szab. kir. városok felruháztatok, nem

Next