Sürgöny, 1861. október (1. évfolyam, 225-251. szám)

1861-10-19 / 241. szám

m évi folyam. 241. száza­d 1861. 8«erke»ató-Mvat«l Aldanasor 5. ** 9-dik em»*' t Kladi-hivilai: B*rátok-terf 7 «tAm. földusint Előfizethetni Bu r­­eit«n a kiadó hivat­alVtan baiaV k-tere 7. asám. földacint Vidéken bérmenten ev. U khea , minden poeta-hivatalnil.sürgöny KIO szelesi árak H­adapectun húshos hordva. ft kr ft kr Etféasévre 16 — Cvenyedre 4 60 Félévre 9 50 Egy hóra 9 — Szombat, October 19 istriai értékben. Vidékre, (naponkint postán ft kr . ) k Etféasévre 19 — Évnegyedre 6 -Felévre 10 - Egy hóra 9 - HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 9 röl kelt legfelsőbb határozatival D­a­r­ó­c­­­y Lzsaló, volt gya­lói téh­abirót tiszteletbeli fogalmaiévá az erdélyi kir. országos kormányszéknél legkegyelmesebben kinevez­­ni méltóztatott. Hirdetmény. A magyarországi (budai, kassai, nagyváradi, pozsonyi, nopronyi és temesvári) földtehermentesítési kötelezvényeknek kilenczedik nyilvános kisorsolása i. é. October 8- án és 31-én reggeli 8 órától fogva a bu­­dai országbásban fog megtörténni. Az eredmény maga idején közhírré fog tétetni. A magyarországi földtehermentesítési pénzalap királyi igazgatóságától. MSMHIVATALOS RÉSZ. Értsük meg egymást. Még egy praetendens nemzetiség áll előt­tünk :a rutheneké. Régi boldogabb időben hírét sem hallók e névnek. E nemzetiséget gróf Stadion fedezte föl Gallicziában a 48 ki birodalmi gyűlés számára követektül, itthon pedig nálunk a dicsőséges Haynau-uralom alatt Mészáros Ká­roly úr, hajdúdorogi hazánkfia, Irván Unó várait, akkori székhelyén, ez új nemzetiségről. Ama negyvennyel ez előtti „sötét" idő­ben mi csak rusznyákokat, magyar-oroszokat is­mertünk, és pedig a beköltözés napjától fogva mint olyanokat, kiket Horváth Endre „Árpád" hőskölteményében­­melegen megdicsér folyto­nos magyar érzelmeikért s rubai Ilii ragaszko­dásukért. És még a kis népet, e békés, velünk századokon együtt élő, érző, — még Gvadányi Rontója szerint is jó népecskét sem hagyhatta zavartalanul létezhetni határainkon a kóbor lo­vagok szerencse-kísértése s a törpék nagy am­­bitiója. Egyik beszegődött, hozzájuk ruthénnek a vallási közösség köpenye alatt; másik ebbeli vérközösségét a hatalom előtt azért emlegeté, hogy rangra juttassák: mindenik a szegény, ár­tatlan, békés népet zavarta föl, mert rája hág­csóul szükségük vola. No hát ezeknek minő sérelmeit fedözték föl, s hányják szemünkbe por gyanánt? Eszébe jutott némely tizenkét év alatt jó hivatal reményében iskolázottnak, hogy ő most már jogosult volna úrrá lenni, mi csak úgy tör­ténhetnék meg, ha bizonyos népfaj fölötti fize­téses hatalmi gyakorlat kezére bizatnék. Tehát neki, mert történetesen a rusznyá­­kok apró falvai egyikében születtünk, most az ideje , követeljük, hogy e népség önálló terüle­tet bírjon politikailag is, és mivel számuk és szórványos lakásaik miatt megyét kerekitni ki belőlük lehetlen­: legalább járás, választó kerü­let alakíttassák lakásuk földéből, hogy az e faj­hoz jelenleg szegődött kaputosok tisztviselői s követi állomást és igy életbeli ellátást nyer­hessenek. Uram! bocsá, — tudott-e 1848 előtt a világ arról valamit, h­ogy e határszéli h­egygerincze­­­­ken oly számos és nagy államférfiak növekednek föl; s ki jámbornak bűne az hogy számukra eleve ambitionalis területről nem gondoskodott? kinek rójuk vétkül, hogy azelőtt a jámbor nép tanuléko­nyabb ivadéka megelégedett az egyszerű papi és tanitói állomással!? — Igen, — egyedül a büszke magyar nemzet zsarnoksága oka, hogy a tizenkét év óta státusférfiúi állásra képzettek és képzelődöttek nem kaphattak tért, terü­leti s nemzeti államocskát, hol fejleszthetnék ma­gasra törő elméjüket s érvényíthetnék népboldo­­gító eszméiket, és persze az árkodhatás igazsá­gos árán. Boldog Isten! hova jutnánk, ha minden ko­pott kaputos, az iskolán végig szalasztott kapa­­kerülő jogosítva lesz arra, hogy születési helye az ő méltóságos elélhetése végett municipiummá alakíttassák ? No hisz ekkor a rongyos faluk, sőt apró cseprő pusztai telepek nem lesznek soká képesek, képviselő nemzeti urainkat eltartani, s ugyancsak meglesznek verve, hacsak statútummá nem te­szik, hogy senki ne merje fiát kapatossá nevelni s az úri fajt szaporítani. Bizony, bizony­­átalán szomorú kórjelen­ség, nyomorúságos állapot, hogy minden kaputot öltő féltanult követeli, miként számára tekinté­lyes helyről, ellátási módról a státus gondoskod­jék ! E lazaroni-féle szerep, e „panem et circen­­ses"-t kiabáló proletáriusi állapot nem illő a je­len század fiához, nem a „szabad verseny“ elvét hirdető kor gyermekéhez. Avagy oly primitív gondolkozásnak volná­nak a feltanultak, hogy a státus izgalmas kór­házi intézet legyen az élhetetlenek és dologke­­rülők számára? E kór fejtegetésére még visszatérünk. Atádi Vilmos, Bacs, oct. 17-én. L. A tárnok e nagyméltósága, ki egy hét óta váratik ide, ma végtére megérkezett és a délutáni órákban már hosszas conferencziája volt a kanczellár úrral. Magyar körökben nagy feszültséggel tekintenek ez értekezletek eredmé­nye elé, mert általános a hit, hogy: — jóra vagy roszra, — de mindenesetre forduló­pontot képezendn­ek a legközelebbi jövőre nézve. Érzi mindenki, hogy akkér, mint most vannak a dol­gok, nem maradhatnak, hacsak azt nem akarják, hogy a közigazgatás, mely az ország minden pontjain bom­ló­félben van, végképen tönkre jusson. Biztosabbat ez irányban alkalmasint csak Ő Felségének visszatérte után fogunk hal­lani. A hazai ügyekre nézve tehát egyelőre ke­vés érdekest irhatok s pótlékul tán szívesen fo­­gadandják olvasóink , ha körültekintünk egy kissé a Lajthán inneni tartományokban, ámbár nem épületes, a­mit elmondanom kell. Első sorban állanak a stajerhoni esemé­nyek. Grátzban a finánczokat, Eggenbergben a zsandáro­kat támadta meg a nép. A grátzi „Ta­gespost“, az ottani kormánylapnak sarjadéka, a legnagyobb naivsággal beszéli, hogy a zsandá­­rok és finánczok a népnek semmi okot sem szol­gáltattak a kihágásokra, hanem hogy a vereke­dések megkezdődtek a nélkül, hogy valaki tisz­tán meg tudná mondani: miért? A szegény Up ! nem veszi észre, hogy sokkal többet mond mint mondani szeretne. Az ember akkor szokott leg­betegebb lenni, mikor orvosának nem tudja megmondani, mi baja van, mi fáj neki. Ha már a stájer nép is kötekedni kezd a zsandárokkal és finánczokkal a nélkül, hogy ezek specialist­ákot szolgáltatnának neki, akkor a bajnak oka mélyebben fekszik a az általános viszonyokban keresendő. Míg ezen fájdalmas jelenetekben a nép sze­repel — parasztság és Grátznak alsóbb rétegei — azalatt Stajerhon fővárosában az értelmesb osztályok is tettek tüntetést. Olvasóink ismerik tán a „Volksstimme" czimü grátzi lapot, mely igen szabadelvű szellemben volt szerkesztve s különösen arra törekedett, hogy a magyar fel­fogást a birodalom szervezését illetőleg, a tisztán német tartományokban magyarázza, megértesse. A lapnak azonban azon hibája volt, hogy a mér­séklet szabályaitól sokszor eltért s igy történt, hogy egy szép reggel felelős szerkesztője Tan­czer úr pörbe fogatott s bebörtönöztetett. Az elővizsgálat befejeztetvén, Tanczer ur szabad lábra bocsáttatott s ugyanaz­nap a Damocles kardja alatt tartatott lapszerkesztő éjizenével tiszteltetett meg, a városi közönség élénk rész­véte mellett . . . Nem tudom, látott-e Grátz más verekedést a financzok és a nép közt; de az bizo­nyos, hogy egy szerkesztőnek ilynemű megtisz­teltetését még nem látta s minthogy a „Volks- Stimme" alig működött egy két hónapig, kétség­­kívü­li, miként a tüntetés okait kevésbé a lap ér­demeiben, mint a közönség politikai hangulatá­ban kell keresni. Gácshonban a lengyel tüntetések folytono­san a legerősebb viszhangra találnak és Cseh­országban október 20 dikára nagyszerű demon­­strátiókat várnak, miután, mint tudva van, a cseh ellenzék alapját az október 20-diki diploma képzi. Felső-Austriának lapocskái, melyek azon­ban kicsinységük daczára is a maguk körében nagy befolyással birnak, a centralisatio ellen küz­denek több vagy kevesebb hévvel; s linczi leve­lek emlitik, hogy az ottani polgári közönség, mely eleinte Wieser tudor urnák magatartását gáncsolta, (ő ugyanis a német autonomis­­ták feje s inkább hajol a nemzeti párthoz, mint a centralistákhoz), most azt teljességgel jóvá hagyja. Bécsben a centralism­is eszméje, mint tudjuk, Schuselka, Berger s még inkább a „Presse" ismert felszólalásai által sok tért vesz­tett s eddig nem hallottuk hírét, hogy e vesz­teségét Pesten vagy Zágrábban pótolhatta volna. Ennyi viszontagság közt fog a reichsrath, megszaporodva ugyan a két isztriai követtel, de azért még­sem megerősödve, néhány nap múlva ismét összegyülekezni s az „Ost Deutsche Post", mely csak azért találta a ház elnapolá­sát szükségesnek, hogy a terem ülíthetővé té­tessék, — az „Ost Deutsche Post" bizonyosan meg lesz elégedve, ha látja, hogy a birodalom min­den tartománya miként vetekedik minél több, habár csak rész fát rakni a reichsrath tü­zére. Ha a reichsrath meg nem fog öregedni, ne­m ő lesz az oka, mert ő ifjúságát elég jám­boran s el nem térve az Úr utjá el, töltötte; de ha ennyi baj közt ifjú kora ha -­zára meg nem őszül, az bizonyosan nem lesz szép tőle. v. TÁROZ A. Kísérletek a magyar helynév-nyomozás mezején.*) Irta Hőke Lajos.­­ Előszó. A magyar nevek rendszeres tárgyalása, a ma­gyar helynév nyomozásának történeti, nyelvészeti helyviszonyi alapokon épült rendszeres foglalata még új­­adomány. Akadémiánk már húsz év előtt tűzte ki jutalom kérdésül a helynevek magyarázatát. A díjt né­hai Lenkei Zsigmond nyerte meg, de munkája máig sem látott világot, tehát a közönségre nézve nem léte­zőnek tekinthető. Ugyancsak akadémiánk érdemteljes titkára már évek óta hívogatja hazánk tudósait — saj­nos, mindeddig csekély eredménynyel, — hogy minél több helynév magyarázatát küldenék be hozzá. A „Tanodai lapok“ szerkesztősége által is tűzetett ki pár év előtt jutalom a hazai megyék, vidékek hely­­névi s történelmi magyarázatára, a­mennyire tudjuk, siker nélkül. A folyóiratokban itt-ott jelentek meg helynév-magyarázatok a történelemből s embernevek­ről egyes helynevekre vonatkozások, melyek mindegyi­­kéről azonban elszigetelt helyzetünkben tudomá­sunk nem lévén , csak keveset használhattunk föl.­­ Részünkről három munkát ismerünk, mely egyébféle szónyomd­ások közt helynév-magyará­zattal is foglalkozik. Az első Keresztesi Jó­zsef néhai szalacsi rét. prédikátoré, ki „A magyar nyelv eredetét, vagyis a bárkai nyelvből elágazott magyar nyelvnek eredetét, reguláit, ágazatait, és ezek szerint némely — főleg görög és zsidó — nemzeteknek, főem­­bereknek, familiáknak, helységeknek, hegyeknek, po­gány isteneknek, vizeknek stb. magyar eredetű és ér­telmű neveiket vizsgálja és mutogatja 1799“, kiadta Felapáthi Molnár Sándor, Pozsony 1844. E munka r­á a­z­ A­pátit Juhász Apádé, a T­i­s­z­a folyamot Tűz a, Boriszbenest Bor istenes-ből származtatja. Ex his disce omnes. Háromszáz , néhány szó származtatása közöl csak e kettőt találtuk elfogadhatónak : Zilah, a Szilágyságban, eredetileg: S­z i­l-a­­­j, és hogy a hajdani lacusVolcea nem a Balaton, hanem a velenczei tó neve, a Velencze neve is a latin Volceából származ­hatott. A másik munka V­i­d­a Károlyé, ilyezimü: El­mélkedések a magyar nemzet viszontagságainak törté­nete fölött. Pesten 1852. Vida, mint néhai Horváth István hű tanítványa, hiszi és vallja, hogy a Kapaán föld hajdani lakói, s a fsi­sztensek, kiktől Pahestina nevét vette, mind jászok, mind magyarok voltak ; hogy Jerusalem magyar neve Gyerö-Sóliom, Jerikóé Gyür­ke, s munkája végén fölhöz hovzáz néhány magyar helység- és családnevet, melyeknek értelmét csak a jordánmelléki zsidó, szyr, káld, ég arab nyelvekben találhatni. Vannak e gyűjteményben, — mely munká­ban szerzőt múlt század végén Be­regszászi, — 1840 ben Kiss Bálint: „Magyar Régiségek“ czimű, a magyar és keleti nyelvek­ szavakbani rokonságát kitüntető köny­vekkel megelőzték, — számos meglepő, de még számos t­­evetetett szó-rokonítások; péld. Árpád: első feje­delmünk és országszerző vezérünk, valamint két falu neve Magyarországban. Árpád zsidóul, és szürtd­: 1) védő, támasz, oszlop; 2) város és tartomány neve Syriában, Kanaan éjszaki határán. Zoltán, 1) szé­kely falu, 2) káld nyelven: uraság, parancsolás; tán a török szultán czimmel rokon. „Kossuth,“ 1) faluk Po­zson és Turóczmegyében, 2) kanaani nyelven: igazság. „Bár;“ 1) faluk a Csallóközben; 2) zsidóul: mese; 3) b­­­ar: legel, kérődzik; a magyar barom tán innen származik. Adony-Éden kiejtése csak szokásnál fogva Eden, mert leírása: A­d­a. A harmadik munka Leska István kis-kőrösi evang. lelkész „Hungária polyglotta“ czimü könyve, 1813-ból, melyben szerző a szláv nyelvből kölcsönzött magyar ezótát és helyneveket mutogatja, a mely ér­tékelőnek, minthogy a szláv nyelvvel teljesen isme­retlen, a nélkül, hogy annak minden állításait elfo­gadná, sok fölvilágositással szolgált. Magyarország községeinek betűrendben össze­állított több jegyzéke forog már közkézen. Ilyen tud­tommal: a Lipszki, azután Görög-Kerekes-féle térké­pekhez készült helynévkönyv; azután Resobé 1832 ből; 1856 ban a kormánylapok, utánok egy törvényszéki ta­nácsos, azután Friebeisz, meg tán mások is, a magyar - erdélyországi helyneveknek az 1854—1860-ki poli­tikai s törvényszéki fölosztás szerinti sorozatát közöl­ték. Akadémiánk annyival inkább, mert a helynevek s ezek magyarázata a magyar nagy szótárban nem cse­kély tért vesz igénybe, nem tenne hálátlan munkát, ha a fentebbiekben közlött magyar helynevek kiegészíté­séül, az országos telekkönyvi igazgatóságokat megke­reső, hogy az egyes községek határában létező dűlő, szőlő, erdő, völgy, domb, halom, patak, forrás stb. el­nevezéseket, lehető használat végett az akadémiával közölni szíveskednének. Ezen szótárféle anyaghalmazból igyekszünk mi kiszedegetni, s történeti, nyelvészeti és helyviszonyi rendszerbe gyűjteni a helyneveket, a­mint azok az ese­mények — egykori birtokosaik — fekvések és egyébb viszonyok után alakultak, az eredeti alakból átváltoz­tak, vagy abban korunkig fönmaradtak. — E kezde­ményhez azonban a népeknek, melyek már a magya­rok beköltözése előtt az országban laktak,­­ nagyrész­ben máig laknak, az oláhok és külön fajta szlávok nyelvének, úgy szinte ezek történetének teljes ismerete, melyekkel mi — sajnos , nem bírunk , — valamint őseink nagyrészt még hiányosan ismert honfoglalási eseményeinek, nemkülönben az Árpád- vegyes korszak­beli, még nem mindenben világot látott, sőt a családi levéltárakban máig féltékenyen rejtegetett okmányok­nak, a hely­­i korviszonyoknak, néha véletlennek, sőt szeszélynek és sok egyéb más köznyyletnek tudomása volna szükséges.­­ Azért léptünk fel e tárc­a nyílt terén, hogy e tárgyban, bár jelenleg a politika veszi mindenki figyelmét igénybe, eszméket ébreszszünk, hogy e még sok tekintetben homályos közügy földerí­téséhez minél többen hozzá­szólhassanak. A hazai tu­dományosság nevében, a tisztelt szakértőket kérjük, hogy velünk eszmét cserélni, s értekező­ jelen hiányos kísérleteiben bővebb, biztos­ tudomásaikkal gyámo­lni, tévedéseit megigazítni szíveskedjenek. Valahára kell, hogy közölünk valaki megkezdje a nehéz munkát, hogy idővel egyesek adalékaiból egy előállandó szakértő egy egészet összeállíthasson. — Részünkről örvendeni fo­gunk minél számos­ útbaigazításnak, annak érzetében, hogy a ki tévedéseit két őszinte jó szándékkal megiga­zítja, nem minket szégyenit meg , hanem a hazai tudo­mányosságnak tesz jó szolgálatot. (Folytatása következik). *) Ezen értekezés már f. é. márt. 2 -án jutott kezünk­höz, de a közbejött országgyűlés miatt csak most közölhet­jük. Nem akartuk hosszas megszakgatásokkal adni. Szerit. Lapszemle. Hogy a nemzetiségi kérdés megoldása módjairól kiejtett eszméinkkel nem állunk el­szigetelten, sőt a hazai értelmiség nagy több­ségével a főelvekre nézve öszhangban, mutatja Ivánka Imre urnak is a „P. N.Kban e kérdés­ről közlött jeles czikksorozata. Hogy az absoli­­tisticus központosítás e birodalomban a nemze­tiségek legjogosabb igényeivel össze nem fér, a tíz évi tapasztalat is megmutatta; ellenben a mostani politikai vajúdás, a pártok állása a bi­rodalmi tanácsban mutatja, hogy azon egyet­len igaz elv köztudatba ment át, miszerint a közigazgatási autonómia azon alap, melyen az ebbeli igények kiegyenlíthetők, mely eszmét I. I. ur is következő soraiban helyesen formulázott: „Tekintsünk körül, u.m., e hazában a különböző nemzetiségek között, és vizsgáljak valódi érdekeket, s meg fognak győződn­i, hogy azokat másként, mint a személyes szabadslg alapján, az egyén önmeghatáro­zási jozét, elintézni nem lehet. Igazságosabb alapot feltalálni nem lehet, mint, hogy az egyén, a családfő, önmaga határozza meg, mely nemzetiséghez kíván tar­tozni ; A község szinte ön körében, mint nagyobb csa­lád, a hatóság ismét önkörében, mint a családok ösz­­szege, határozhassa meg a társalgás, az oktatás, a közigazgatás és az igazságkiszolgáltatás nyelvét — nem zárván ki a kisebbségben levő jogát, szinte tulaj­donával élhetni, — és igy az egyéniség az állam több­ségének csak annyiban engedne, a­mennyiben azt a közös kormányzat — tehát a közös erőkifejtés -- tehát az önfenntartást ösztön — igényli. És miután minden nem magyar ajku­ nemzetiség — min­t egyes individu­alitás — kisebbségben van e hazában, kell, hogy el­ismerje, miszerint a magyar törvényhozás ekkénti el­járása által a minoritások jogát országszerte a legna­gyobb tiszteletben tartotta, de épen ebből önként kö­vetkezik, hogy az, mit az ország nagyban életbe lép­tetni kíván, kisebb körökre, a hatóságok kebelében lé­tező minoritásokra nézve is kötelező.“ Van-e helye a sommás szóbeli perekben a bírói járandóságnak? Ezen kérdés, mint naponkint felmer­ülő, s külö­nösen a szegényebb Géposztályhoz tartozó perlekedő feleket, mint a­kik legi­nkább kötnek rommá a szóbeli eljárás alá tartozó csekélyebb összegű kölcsönszerző­déseket, érzékenyen érdeklő , méltán megérdemli, hogy a nyilvánosság ítélőszéke elé terjesztessék. Midőn az alkotmányos megyei hatóságoknak újra lett életbeléptetése alkalmával, a megyei gyűlé­sekben a közelmúlt szomorú időszak alatt elkövetett egyéb sérelmek panaszlása közt az osztrák igazság­szolgáltatásnak tagadhatlanul a bélyegfogyas­tás sza­porítását is czáltó modora keményen — a mint illett, — megrovatott, s a közönség ezen át olcsóbb igazság­szolgáltatás reményeivel bztattatott: mindenki öröm­mel üdvözlő ezen biztatást, mint annak zálogát, hogy a hazai törvények s a választott alkotmányos tisztvi­selők uralma alatt, a gyakran nem makacs vonakodás, hanem fizetési tehetetlenség miatt támadó perlekedé­sek terhei nem fogják oly érzékenyen nyomni a per­lekedő feleket, mint ez az osztrák re­ndszer alatt tör­tént. De fájdalom! a perlekedő felek csak hamar kese­rűen csalódtak várakozásokban. Mert különösen a sommás szóbeli perekben megállapíttatni szokott per­költségek oly tetemesek, hogy azok öszvege a nyo­masztó bélyeg idejében megítélt költségeknek meny­nyiségét gyakran túlhaladja. És mi ennek oka? Talán az ügyvédi díjak vagy a nyertes fél által felszámított illetmények? egyik sem, mert hiszen a sommás szóbe­li perek a megyékben legtöbbnyire ügyvédi közbenjá­rás nélkül folynak le, maga a nyertes fél pedig legtöbb­ször csak a munkamulantás vagy utazás csekély költ­ségeit számítja fel; ez tehát nem, hanem azon sajnos körülmény okozza a perköltségek rendkívüli nagysá­gát, hogy a sommás szóbeli perekben eljáró tisztvise­lők, nem ugyan italában mindenik, mert van számos­ dicséretes kivétel, hanem még­is többen, a tárgyalás­ért s ítéletből miért rendszerint legalább 4—5 fára rugó járandóságot ítélnek meg maguknak; — és hogy az idézvények kézbesítése nem közzé ii, hanem tetemesen költséges módon, megyei esküdtek által történik ; innen származik aztán a perköltségek azon rendkívüli nagy­ kapi újdonságok. Szeberényi Lajos evang. lelkész az evangeli­kus egyház kebelében létesült gyámintézet gyarapítására addig is, mig az intézet kebeléből egy külön időszaki köz­löny fejlődhetnek ki, egy gyámintézeti évkönyv I­v­e­t szándékozik megindítani, s a­mit kiadás­­ból bejövendő á­tiasta hasznot hasonló kép a nevezett intézet czéljár­­ás

Next