Sürgöny, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1862-01-26 / 21. szám

Második évi folyam. 21. szám. — 1862. Vasárnap, január 26. Szerkesztő hivatal: Bartók-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok­ tere 7. szám­, földszint Vidéken bérmentes levelekben , minden posta hivatalnál.SÜRGÖNY Budapesten házhoz hordva. ft kr . ft kr Egészévre Ifi — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr . ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 23-tól kelt legfelsőbb határozatával megparancsolni m­éltóztatott, hogy Tordamegye főispánja, báró Kemény György a főispánságtól véglegesen eltávolittassék. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 23-tól kelt legfelsőbb határozatával megparancsolni m­éltóztatott, hogy Aranyos-szék ideiglenes főkirálybirája, B­é­­­d­y Gergely szolgálatától fölmentessék. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 23-tól kelt legfelsőbb határozatával, arra találta magát indíttatva, hogy báró Kemény Domokost, az erdélyi kir. kor­mányszék ideiglenes tanácsosát szolgálatától fölmentse. Ő cs. kir. Apóst. Felsége f. évi jan. 21-ről kelt legfelsőbb határozatával megparancsolni m­éltóztatott, hogy Belső-Szolnok megye főispánja, Weér Farkas szolgálatától fölmentessék. Ő cs. kir. Apóst. Felsége f. évi jan. 21-ről kelt legfelsőbb határozatával megparancsolni m­éltóztatott, hogy Marosszék ideiglenes főkirálybirája,, gr. Thol­dal­a­g­i Mihály szolgálatától fölmentessék. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. é. január hó 7-ről legkegyelmesebben megengedni m­éltóztatott, hogy Bl­a­s­k­ó Lipót László pesti hites ügyvéd vezetékne­vét „B­a­l­á­z­s­f­y“-ra megváltoztathassa. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. é. január 7-ről leg­kegyelmesebben megengedni m­éltóztatott, hogy K­a­i­­s­er József kecskeméti lakos vezetéknevét „C­s­á­­szár“-ra megváltoztathassa. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 2-ról Lauf Adolf pesti lakos és a gőzhajótársaság nyugalmazott ügynöke vezetéknevének „J­á­r­a­y“-ra leendő átvál­toztatását legkegyelmesebben megengedni m­éltóztatott. A cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 5-től Maus­­p­e­r­g­e­r István, Mausperger József és Maus­­p­e­r­g­e­r Samu győri lakos testvérek vezeték­nevük­nek „Egervár­i“-ra leendő átváltoztatását legkegyel­mesebben megengedni m­éltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 8-ról Grosz Benjamin és Béla esztergomi s illetőleg esztergom­­sz.-györgyi kereskedő testvérek vezetéknevüknek „Nagy“-ra leendő átváltoztatását legkegyelmeseb­ben megengedni m­éltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 5-ről Krzy­­w­i­n­s­k­i János pesti polgár és szabómester vezeték­nevének „Sántai“-ra leendő átváltoztatását legke­gyelmesebben megengedni m­éltóztatott. *) NEMIN­VATAIJOS RÍfiSZ. Bécs, jan. 24 én. L. A mai lapok nagy zajt, ülnek a tegnap­i Felsége elnöklete alatt, tartatott ministeri értekezlet fölött. A „Botschafter"* fontos részlet­ként, emeli ki, hogy báró Ransonnet, udvari ta­*) Tegnapi számunkban hibásan levén közölve, azt újra közöljük. nácsos ur az értekezletben mint jegyző volt je­len, s e körülményből következteti, miszerint fontos határozatok hozattak. A „Neueste Nach­richten“ meg azon hírt emlegeti, hogy ezen ha­tározatok a Szerb­ Vajdaságot és az erdélyi or­szággyűlésnek egy behívását illetik. Miután a kö­zönség oly hangulatban van,hogy sokkal nagyobb mozgalomban hiszi a kormányköröket, mint a­milyenben tényleg vannak.— érdekesnek tartom megjegyezni, miszerint a tegnapi miniszeri tanács egyedül a hajóhad ügyével foglalkozott, mely a birodalmi tanács budget-bizottmányában sok ne­hézségekre akad. Báró Ransonnet urnák jelen­léte pedig egyáltalán nem feltűnő jelenség, mi­után az udvari tanácsos úr rendes jegyzője a ministeri értekezleteknek. A tüntetés jellemével emlegetik továbbá lap­jaink, hogy az államminister ur tegnap Ő Fel­ségéhez jön meghiva ebédre. A mennyiben a ki­tüntetésből tüntetést akarnak csinálni, a históriai igazság kedvéért megjegyzésre méltónak tartom, hogy Ő Felsége minden csütörtökön szokott vendégeket hívni és hogy rendesen egy vagy két minister szerencséltetik a megh­ivatás kitün­tetésével. A mai „Ost und West,“-ben a „Postbudins­­ke Vedomosti“-nak egy czikkét olvasom, mely a munkácsi szt. széknek Ő Felségéhez irányzott ismert folyamodványát közli és ezen a magyar­­gyűlölet dühös kifejezései mellett teljes megelé­gedését nyilvánítja. Ha ezen megelégedés őszin­te, nagyon örülünk, mert nem hittük volna, hogy a Vedomostiék észre ne vették legyen, mily nagy különbség létezik a munkácsi szt.-széknek méltányos és hazafias eljárása és azon czélok közt , melyeket a bujtogatók hajhásznak. A magyar elleni düh ezen cotteria részéről egyébiránt nekem mindig jól esik, mert épen ezen dühösségből hallom kirrn­ az öntudatot, hogy a magyar nemzetnek csak egy jó szavába kerülne és azon bizonyos uraknak ismét el kel­lene némulniok, miként elnémultak voda Bach idejében. A­mi pedig a kérvényt illeti, orosz testvéreinknek örömmel a­döm­ a hirt, hogy Ő Felsége a magyar kanczellária által benyújtott, folyamodványukat a legkegyelmesebben fogadta és a kanczelláriának meghagyta , értesítse a szt. széket, hogy Ő Felsége óhajaikat tudomásul vé­­vén, kérelmüket annak idejében a legkegyel­me­­sebben fogja teljesíteni. A főkanczellár úr ö­nméltóságának egész­ségi állapotáról ma annyiban vettünk megnyug­tató értesítést, hogy baja veszélylyel nem jár, ámbár teljes felgyógyulási, még vagy két hó­napba bele kerülhet. Tegnap házi­orvosai Pi­ta és Dumreicher tanár urakkal consiliu­mot tar­tottak nála, melynek eredménye volt, hogy a kanczellár urnak ajánlották, maradjon négy hétig a lehető legnagyobb nyugalomban. Ő­n.­méltósága ennek következtében rendesen folytatja ugyan munkáit, de lakszobáját el nem hagyja. . Gróf Apponyi ő­nméltósága tegnap volt audientián Ő Felségénél és holnapután vissza szándékozik Pestre menni. A hir, hogy a nemes gróf az országbírói méltóságtól visszalépni ké­szül, ismét foglalkoztatja az itteni magyar körö­ket, de biztosat e tekintetben még nem mond­hatni. Előfizetési árak austriai értékben. TÁRCZA. Cseh irodalom. *) A mily rövidéletű volt maga az 1848 ki cseh for­radalom, olyan volt az általa előidézett irodalmi­ élet is ; sajátlagos forradalmi irodalomról nem lehet szó, erre nézve a mozgalom magában véve jelentéktelenebb volt, s inkább csak az irodalmi mozgalomból keletkezett, mely ismét nem volt elég hatalmas arra nézve, hogy abból kimerítő, bizonyos czélokra törekvő felforgatási eszmék születhettek volna. A forradalom legyőzése után a cseh írókra nézve is elenyészett az ok az írásra. A vásárnak vége volt és vele a vásári szabadság is elenyészett, a bódékat lassan kint bezárogatták s a ve­vők egymásután eltávozának, az irodalmi­ üzlet mindig lanyhább lett, szükség nem mutatkozott, sőt a cseh nyelvem olvasás „szokása“, mi sokáig­ a hiányzó szük­ség pótlékául vétetett, hanyatlott és azon közegek, me­lyek akkor uralkodtak, nem találták jónak, annak megújítását előidézni. Csak a lapirodalom élte túl arasznyival a meg­halt forradalmat. A lapirodalom fiatal sarjadéka hirte­len nőtt fel a gyökerében beteg szabadságján és ha­bár a sovány törzs mindinkább sorvadott, lombelhulla­­tására még­is idő kellett. A „lombok“ lassan kint hull­tak ugyan le, de számuk annyira szaporodott már, mi­képen, daczára a rágódó féregnek, daczára a rázás és mozgatásnak, még is maradtak új hajtások, még végre az 1849-ik évi sajtótörvény jeges lehellete , mely Austriában minden publicistikai életet megfagyasztott, még az utolsó cseh lombokat is elölte. Havlicek, a csehek ezen legjelentékenyebb publicistája, internálta­tott és vele együtt Prágából a cseh érdekek cseh nyel­vem tárgyalása száműzetett. Havlicekkel, ki internálá­sát túl nem élte, a cseh lapirodalom utolsó maradvá­nyai — régen holttest volt már — sírba zárattak, vagy jobban mondva: nyugalomra tétettek, mert a nyugalom helyre volt állítva. Csakhamar temetői csend nyugodott a cseh irodalom fölött, és csupán temetői gondolatok vol­tak azok, melyek szavakba öltöztettek. Bizonyos ke­­gyeletes irodalom keletkezett, mert a papság még használta a cseh nyelvet; a papságnak oly nyelv, mely­ből a szellem kiűzetett, czéljaira nézve szükséges volt; neki oda kellett működnie, mikép a népnek maradjon meg annyi anyanyelvéből, hogy valami más „pogány“ nyelvhez ne folyamodjék, főkép olyanhoz, melynek te­rületét nem lehet úgy őrzeni, mint a cseh nyelvét. Oly határvonalazott területet azonban mint a cseh nyelvé, könnyen lehet felügyelet alá állítani, hogy Csehor­szágon k­ívül kevés vagy épen egyetlen cseh könyv nem nyomatik, azt jól tudták és azon néhány cseh nyom­da — a legkitűnőbb úgy is az érseki volt — könnyen felügyelet alá volt állítható, különösen ha concordatu­­mi hatalom nyomán a rendőrséget is lehet­­ használni, így a cseh ir­dalmi működés imakönyvek, bibliák, vagy a nepomucenumi örökség hirdetményeire volt szorítva. Csak a kormány,­ nem,annyira a népért mint magáért, adatott ki Cseh- és Éjszak-Magyarország­­ban néhány hivatalos lapot cseh nyelven. Az irodalmi tevékenység megakadása csakhamar oly nagy volt, mikép a cseh irodalmat, melynek az 1848-ik év előtt és után új felvirágzását jósolták, bolt­nak vagy legalább haldoklónak lehetett tartani. Ezen állapot egészen az évtized első feléig (1850-től 1855-ig) tartott és mindazon termékekből, me­lyeket itt említhetünk, még Erden „Kytise“je is az évtized első felére esik. Mi azonban ezen időszak alatt figyelembe veendő és mi a későbbi időszakra nem ma­radt befolyás nélkül, ez a régibb irodalmi ak­ű­vek ismételt kiadása, melyeket a cseh közönség nagyobb része nem ismert, miután újabb kiadások nem eszközöltettek és a régiebbek a múzeumokban és régiség-gyűjteményekben valának éltévé, így p. o. C h e 1 c i ,c i Chelu­­c­k­y Péter cseh bölcsész irataiból, kinek né­zetei kortársaira nagy befolyással voltak, a tizenhete­dik század vallási fanatismusa csak kevés példányt ha­gyott meg, és Palacky, ki azok uj kiadásait eszközlé, nagyobb joggal nevezhető Hankánál, ki ugyanakkor a Königinhofer-féle kéziratot kiadta, új felfedezőnek. A cseh közönség ugyanezen időben ismerkedett meg S­t­i­t­n­y bölcsészeti iratainak, úgy K­o­m­e­n­s­k­y „la­­byrint svetodidaskalika“ és „informatorium“ának, Bar­­t­o „Kronyka“jának — ezen első pragmaticailag elbe­szélő történelmi műnek, ■—úgy Dalimi­­ „rimkrónika“­­jának, Haranti Pelcic földtani tekintetben nem érdektelen utazásainak és a „Knihatovacovska“nak, s — mely mint jogtudományi munka nevezetes — újabb kiadásaival. A „Staraceska bibliotheka“ tudománytár megjelenése is, melyben régibb cseh­ kéziratok, ezek közt p. o. Komensky, Veleslavina és másoktól adattak ki, ezen irányban nem jelentéktelen haladás. A régibb munkák ezen feltámasztása és kiadása újabbak megírásán kedvet keltettek ugyan, azonban az új irodalmi élet első csíráit csak 1856-ban találjuk fel. Ezen évben legelőször is az 1848-ik évi utósarjadékkal találkozunk irodalmilag. Ennek mindenekelőtt harczol­­nia kellett a régiekkel, a nyugalomra lépettekkel, de minden tétlenségek mellett is egymást kölcsönösen ma­gasztaló szerzőkkel, kik az irodalmi munkálatokat ősi szokás szerint egy zártkör előjogának tekinték. A ke­rekasztal ezen lovagjaival való harcz azonban nem volt heves, a fiatalabb erők győzedelmeskedtek, mert a rok­kantak orrsíntorgatása és vállvonutása nem nyerheté meg a csatát. A lapirodalmi tér volt ismét az irodalmi fiatalság gyülkölye, azonban most már nem a politikai, hanem a szépirodalmi, nem új napilapok, hanem heti­lapok, szemlék születtek, melyekben nagyobb munkák is kötöltethettek, így p. o. az „Obrazy zivota,“ „Lu­­mir Pose­ z Prahy.“ Ezen időszaki iratok alatt azon­ban ne értsünk olyanokat, mint a „Revue des deux mondes“ vagy ily stylben szerkesztett német hetilapo­kat, mint a „Morgenblatt“, a „Deutsches Museum“ és ehhez hasonlókat, hanem olyanokat, melyeket talán már nagyon is megdicsérünk, ha a „Muze­stunden“ vagy „Familien-Journal“lal egy vonalba állítunk. De kezdetnek mindenesetre elég volt ez, és hogy jobbak nem voltak, annak épen nem a kiadók okai, kik a leg­jobb akarattal se birtak a kezeik közé jutott anyagból mást előállítani. Hogy e mellett a németbeli fordítá­sokra, úgy az eredetiek átdolgozására nem sok gond fordíttathatott, magától értetik. A költészet gyálhelyeit képezték a „Ruze“, „La­de“, „Maj“ és más zsebkönyvek, melyek mind a „Li­­busa“ czimű­ zsebkönyv mintájára készültek, mely a negyvenes években nem kis befolyást gyakorolt Cseh­országban a német irodalom kifejlesztésére. A zseb­könyvek ép oly keveset használtak mint az időszaki lapok, azonban a fiatalabb erőknek, melyek önálló fel­lépésre még meg nem értek, alkalmat nyújtottak ki­sebb művekkel megpróbálkozni. Az­­olvasási kedv fel­­ébresztésére különben annyira hatottak, mikép egy nagy cseh tudományos lexikon kiadása nem látszott többé merényletnek. E művet „Slovnik“ czím alatt, dr. Rieger főszerkesztése mellett, kit csaknem minden ne­­­­vesebb cseh író segített munkálataival, végre Kober­­ könyvárus vállalkozott kiadni és benne valóban nem csalatkozott, mert a mű, melyet minden cseh hazafinak megvenni becsületében állott, csaknem hét ezer előfize­tőt számlált. (Folyt, következik.) Napi újdonságok. * C ca. kir. Apostoli Felsége f. évi január 15-kéről kelt legmagasb határozatával különös kegyelem­ből megengedni m­éltóztatott, hogy azon hivatalnokok és szolgákra nézve, kik a fennállott cs. k. budai és temesvári helytartóságok, a temesvári országos épitész-igazgatóság, s a Pozson, Kassa, Sopron és N.-Váradon fennállt hely­tartósági expositurák, a cs. kir. megyei, kir., szolgabirói­ és járási hivataloknál Magyarországban, továbbá a volt szerb-bánáti közigazgatási területen és a Muraközben ren­­delkezhetőségbe jöttek, a kedvezményi határidő különb­ség nélkül egyelőre 1862. junius végéig meghosszabbit­­tassék. * Az egri érseke exeja hazafias készséggel köl­csönös kárbiztosító intézetet alapított a megyei templomok és paplakok részére. Egyelőre, míg az intézeti tőke szilárd alapot nyer, minden befizetett forint után a kárvallott épü­letek újra-fölépítésére száz forint téríttetik vissza. * Györgyi Alajos festész Deák Ferencznek Zalamegye gyű­lésterme számára olajban festett 8' magas és 6' széles jól sikerült arczképét rendeltetése helyére Zala-Egerszegre már elindította. * Szigligeti legújabb népszínműve, a „Három­széki leányok“ a budai népszínházban fog először elő­adatni. * Magyar operánk jövendője. A fiatal műkedvelő, Institor­is Kálmán úr, ki közelebb nemz, színpadunkon Don Pasquale vig operában mint dr. Mala­­teste szerepelt — igen kitűnő sikerrel kezdte meg művé­szi pályáját. Szép bariton hangja megnyerő, hajlékony és mint ezúttal választott nehéz szerepe m­utató, a legválto­zatosabb hangszínezésre képes. Játéka ritkán árulja el a kezdőt: fesztelen, elegáns és eleven, minek hiánya ez ele­ven kedélyes szerepben igen kivítt volna. Kitűnőleg jól öszhangzott játéka és éneke a 2-ik felvonást nevető párbal­ban, úgy hisszük, a n. színház e tehetségdús művészjelöl­­tet nem fogja könnyelműen elszalasztani, mert, mint már többször említek, csak is az ily egyénekből lehet­ a ma­gyar operának mint magyar operának jövendőjét megalapítani. A külföldi jelesek először nem is egykönnyen nyerhetők mp.0* mrt^jiAdatzrM* « n—x—»----^ *) A cseh irodalmi mozgalmakat régibb számaink egyiké­ben már jellemeztük. A következő czikk a „Stimmen der Z e­i­t*b­ó 1 vétetett át, mely a cseh nemzeti mozgalom irá­nyában német pártszempontból indul ki ugyan, s igy tán nem elég­ jóakaró , —■ de egészben véve avatott, s elolvasásra méltó. Szerk. Nyilatkozat. A legközelebb múlt időszakban személye­met illetőleg terjeszt­­et­­t tálhirek cyclusát vala­­hára bevégzettnek vélvén, az ellenkezőről a „Pes­ter Lloyd“ mai száma győzött meg, mely a „N. Nachrichten“ után , velem egy bizonyos memo­randumot, még pedig több barátimmal egyesül­ve, gr. Pálffy ő exejának nyujtat be, a ki ennek felsőbb helyről elküldését czélszerűnek tarjá.“ Nehogy ily, a mint látszik, nem bizonyos czélzás nélkül elhitetni s elhintetni szándékolt koholmányok a közfigyelmet tévirányra vezes­sék, a hazafi közönség iránti tiszteletből szüksé­gesnek tartam, ezennel kijelentem­, miszerint a haza nagy ügyét érdeklő semmiféle okmányt sem magam, sem barátimmal együtt nem fogal­mazván, azt így nem is nyújthattam be; mit egyébiránt mindenesetre csak azon helyen tet­tem volna, honnan a feljebbküldés nem lehető, és siker egyedül várható. A tisztelt szerkesztőségnek, mely ezen insi­­nuatiókat már első keletkezésükkor kellően jel­­lemző, szívességétől bizton remény­em, miszerint az ezen sorok közkin­ntétele iránti kérésemet mielőbb teljesitendi. Ürményi József: Észrevételek a néhány felsővidéki tót kérvényező felterjesztésére. *)­ ­. A bécsi sajtó legk­özelebb nagy zajt ütött az úgy­nevezett tót küldöttség Bécsbeni megjelenésével, s bi­zonyos kárörömmel Magyarország irányában, hiven, tán túlságosan is, registrálta ezen semmi megbízással el nem látott, de magát még­is küldöttségnek tartott néhány felsővidéki tót kérvényező eljárását, iparkodván annak oly fontosságát tulajdonlal, mely legalább is Magyar­­ország felbomlását idézendi elő. A magyar sajtó a nagy Góliáth ellenében Dávid szerénységével, az egész eljárást valódi értéke szerint becsülve mint napi hirt s újdonságot véve, a nélkül, hogy a dolog érdemében, e sikamlós s görnyedő idők­ben, véleményt s ítéletet mondani akart volna. S úgy hisszük, hogy ez volt a leghelyesebb vá­lasz a bécsi sajtó kihívására. Míg a tót kérvényezők az államminiszériumnál könyörögtek bebocsáttatásért, s önérdekük kielégíté­séért , a magyar sajtó mást nem tehetett, mint hallga­tott , megszoktuk mi magyarországiak napjainkban már azt, hogy a bécsi sajtó, mihelyt Magyarországból valaki önérdeke miatt Bécsbe megy, küldöttségről szól, s oly *) Lásd a „Sürgöny“ 15. számának első lapszemléjét. S­z­e­r­k. fontossággal, hogy akarva nem akarva azt kell gya­nítanunk, miszerint a bécsi sajtó csizmadiát fogott. így van ez a néhány felsővidéki tót kérvényező­vel is. — Ha Moyzes püspök ur­a­ssága nem bocsát­ja közre eljárásának indokait, a magyar lapok, külö­nösen a „Sürgöny" útján soha sem szólalunk fel, bár egész életét Bécsben mint küldöttség tölti el, hanem mivel indokai között vannak olyanok, melyek a ma­gyar nézponttól egészen eltérnek, nehogy hallgatásunk által azokat magunkénak látszassunk tekinteni, nem lesz egészen felesleges a néhány felsővidéki tót kérvé­nyező eljárására némi megjegyzéseket tenni. Eltekintve a formától, melyben magukat a tót kérvényezők — helyesebben praetendensek — küldött­ségnek nevezik, s azt, senki által meg nem bízva, ar­­rogálják, — vizsgáljuk meg azon négy pontot, melyben — állítólag a szegény tót nép kívánalmait, s panaszait elnyomóik, a magyarok ellenében kifejezik. Azok kö­vetkezők : 1. Hogy a magyar-tótok az ősrégi magyar tör­vények szerint külön népül — nemzetül — ismertesse­nek, s 14 megyéből álló, külön felső-magyarországi tót kerület (Okolia) részükre constituáltassék. 2. Hogy ezen kerület külön nemzeti képviselet, politikai és törvénykezési kormányzatban részesit­­tessék. 3. Hogy a hivatalos nyelv a politikai kormány­zatban és törvénykezésben ezen kerület határai közt a tót nyelv legyen. 4. Hogy ezen kerület iskola­ ügyeinek vezetése a tót népnek a közös iskolarendezés határai közt megen­gedtessék. Ha e pontokban kifejezett kívánalmak csakugyan a tót nép kívánságai volnának, s miként a tót kérvény­­zők állítják, azok teljesítése Magyarországban csak­ugyan semmi zavart sem okozhatna, úgy semmi sem volna óhajthatóbb, mint hogy azok az ország boldog­ságára s a tót nép megnyugtatására mielőbb teljesít­­tessenek. Ámde, mivel a történet, a tapasztalás, a tót nép józan érzelme s jól felfogott érdeke ellenkezőt hirdet­nek , s ott, hol azok nyilatkoztak, a fennebbi pontokban kifejezett óhajtásokat magukénak soha nem vallották : ne csodálkozzanak a tót kérvényzők, ha nemcsak el­járásuk modorát, hanem jóakaratukat s szándékukat is kétségbevonni kénytelensítetünk. A történet bizonyítja, hogy századok óta a tót nép leghívebb testvére volt a magyarnak; búban, öröm­ben egyformán osztozott vele, tendentiája soha sem volt, nincs is­ a magyartól elválni; s nincs rá példa, hogy ez irányban a tót nép a magyar ellen feltámadt volna. Kik valaha a magyar alkotmány védelmére fegyvert fogtak, s a felvidéken legtöbb támogatásra találtak, fényesen igazolják, ho­gy a magyar ügynek nem hogy ellensége, hanem legfőbb védője volt a tót nép, s csak újabb időben fogták rá a tót népre, hogy a magyarnak ellensége, hogy a magyartól különvált ér­dekei vannak, hogy a magyart — ez országban — nem tekintheti másnak mint elnyomójának; szóval, hogy a magyarral együtt élni nem akar, s azzal együtt nem is, élhet. És kik ? .. A tót kérvényezők, vagy is praeten­densek. És miért ? .. Hogy primatiát, hogy superintenden­­tiát, hogy főispánságot, királyi biztosságot, kormány­zóságot sat. nyerjenek. Ráfogták­ a tót népre, hogy panaszkodnia kell azon elnyomatás ellen, melyet a magyar reá gyakorol, s hogy azért külön népül — nemzetül — akar elismer­tetni ; de hát eddig nem volt külön nép ? A tót nép ed­dig is mint külön faj külön nép volt, s most is az, a­mit irodalma — legyen bármily csekély is — tanúsít.

Next