Sürgöny, 1862. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1862-03-28 / 72. szám
a mindnyájunk által óhajtott országgyűlés öszszehivatását siettetni. Lapszemle. A most napirenden levő kérdésről, a románok egyházi Ügyéről következő nagyérdekű czikket olvassuk a „M. O “-ban Pompérytől: „Oly fontos Ügy rendezése végeldöntése, mint a románok egyházi Ügye, csakis a nemzet teljes képviselete által, azaz: a törvényes országgyűlésen történhetik, melynek illetékességét a románok is elismerék, midőn igényeikkel az országgyűlésnek felelős ministeriumhoz járultak. Ez illetékesség elismertetett 1861-ben is, midőn a szerb hierarchiától elválás s a román egyházi ügy rendezésének kérdését, a román nemzetiségű képviselők az országgyűlés nemzetiségi bizottmányának, mint a kisebbség törvényjavaslatát előterjeszték. A feladat nehézségeit nem ismeri az, ki azt hiszi, hogy e kérdés egyszerű rendelet által megoldható, hogy ha a gyulafehérvári érsekség, általában, ha a román egyház a karloviczi érsekségtől, illetőleg a szerb hierarchiától függetleníttetik, az eddigi anomália teljesen megszűnt, a jog- és igazságnak elég létetett. A románok igazságos igénye elvárhatlan egybefüggésben áll más kérdésekkel is, mik nem kevésbé igénylik a megoldást. Mert ha a románok a szerb hierarchiától függetleníttetnek, igazságos, hogy a magyarországi keleti egyház görög és magyar ajkú hivei tovább is a szerb püspökök alatt maradjanak, hogy példa a miskolczi óhitű egyházközség, a szerémi dioecesishez, illetőleg a karlóiyzi érsekséghez tartozzék s onnan nyerje lelkészét. És a Tiszavölgyön, a Jászkunságban, a Nyírségben lakó tiszta magyar óhitüek ezentúl is kénytelenek legyenek a szerb papnöveldékből kikerült lelkészeket elfogadni? Tovább is fenmaradjon-e azon viszásság, azon botrány, hogy a hivek, kik eredetileg görögök s jelenleg tiszta magyarok, szerb lelkészt nyerjenek s templomukban az istentisztelet szerb nyelven tartassék ? A szerb zsinatok, melyekre a magyar és görög ajkú egyházak sem eddig, sem ezentúl nem hivatnak meg, s melyeken a románok megjelenni nem akarnak, ez ügyet nem rendezhetik el a nemzetiségek külön igényei szerint. Egy közös zsinaton formuláztathatnak a külön igények s a minden érdeket képviselő országgyűlés állapíthatja meg érvényesen a külön nemzetiségű egyházak jogait. Ezt előre bocsátva, hozzá kívánunk szólani a román kérvény jogossági kérdéséhez. A XVII. század végén a magyarországi keleti egyház (ideértve a Királyhágón túli országrészt is,) sanyarú üldözéseknek volt kitéve. Az óhiten levő román népnek azon időben Gyulafehérvárit T h c o p h i 1 nevű metropolitája volt, kinek egyházi hatalma a Királyhágóuimeni románokra és az akkor még óhitű ruthenekre is kiterjedt. Ez időben a kényszerítés és megkisértés minden eszsze alkalmaztatott, hogy a keleti egyház főpapjai a róm. kath. egyházzal való unióra ráírassanak. Theophilt az unióra rábírni nem sikerült. De igen utódját Athanászt, ki nagyravágyó fiatal ember létére nem állt ellen a megkísérlésnek s néhány előkelő hívével az unióra tért. Azok, kik azt hitték, hogy a főpappal s a vagyonosbakkal majd a nép is áttérend, csalódtak, mert a nép az ős vallás hive maradt. Athanász volt az utolsó román metropolita. Ezentúl nem engedték meg a románoknak, hogy érseket válasszanak s a meghalt püspökök székei is üresen hagyattak. Ez időben telepedtek le hazánkban a szerbek Csernovics metropolita alatt, ki az ipeki patriarcha czimet is viselé. A Királyhágón inneni románok hierarchia nélkül maradván, elhagyatottságukban a velők egy vallású szerb metropolitához folyamodtak lelki ügyeikben s tőle kértek egyházi elöljárókat. így keletkezett a szerb metropolita egyházi hatalma a román egyház felett. Törvény, zsinati határozat vagy csak rendelet is e hatalmat sohasem szentesítette, mint nem igazolta a gyulafehérvári érsekség megszüntetését is. A Királyhágón túli keleti egyház azonban sohasem tartozott a karloviczi metropolita alá, annál kevésbbé a bukovinai, mely ország azon időben még nem is tartozott Ausztriához. Ez időtől fogva a románoknak is szerb püspökeik voltak, kik a szerb nyelvet a román egyházakba, meglehet, azon őszinte szándékból, de lehet, hogy csak azon ürügy alatt oltották be, hogy a románokat az unióra áttért rokonuktól elkülönítve, az unió terjedését lehetőleg megakadályozzák. De elkezdődtek a súrlódások, az ellenségeskedések is. A nemzetiségükre féltékeny románok a szerb isteni tiszteletet, a szerb népoktatást, a szerb lelkészt, esperest, püspököt nem tűrték; folytonos volt a harcz, de eredménytelen. A szerb hierarchia erősb volt, mint a románok szava. Végre a súrlódás a jelen század második tizedében nyílt ellenségeskedéssé vált. A mozgalom élén egy nagy műveltségű baránfia, a békésmegyei gyulai születésű Nyikola Mózes állt. A románok, miután azon időben országgyűlés nem volt, hová sérelmeikkel fordultak volna, I. Ferencz királyhoz folyamodtak s a verseczi, aradi és temesvári egyházi megyékre nézve román püspököket kértek. Ötvenkét kihallgatás után végre Nyikola kieszközlé a rendeletet, mely szerint a nevezett 3 egyházi megyében csak román születésű püspök választathatik. Az aradi megyében csakugyan olyan választatott meg, kiről a szerbek bizonyiták, hogy román. Ezen egy román püspök jobban Üldöző megyéjében a román nemzetiséget, mint szerb elődei Ezután Nyikola a szerb hierarchia által kérlelketlenül üldöztetett. Párbajokba kevertetvén, bebörtönöztetett, őrültnek jelentetett ki. A börtönből kiszabadulván, Oláhországba költözött, hol köztiszteletben élt 1861 ig. De a románok igényeikről ezután sem mondtak le. Az alább közlött folyamodvány, mely 1848. május 21. kelt, élő tanúsága annak, hogy a románok a szerb hierarchiától függetlenül kívánják egyházi ügyeiket rendezni és kormányozni. Mellettük szól a tény hatalma, a jog ereje. Ellenök nincs törvény, nincs rendelet, nincs az önmegadás cselekvése. A jogot folytonos küzdésük által tartották fenn, így gondolkozott s ily szempontból indult ki a magyar felelőős kormány is, mely az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslata 10. § ában indítványozza: „A görög szertartásunk zsinata összehivatván, egyházi és tanodai ügyeikben, mint bármely más hitfelekezetbeliek szabadon intézkedhetnek, püspökeiket szabadon választhatják, a román és szerb ajkúak egyházbeli egységének kérdése e zsinatra bízatván.“ A magyar kormány e törvényjavaslata törvénynyé nem válhatott. * 1861-ben, mint említők, a románok az elválás iránti igényüket ismét meguyiták a nemzetiségi bizottmány előtt. Ez története a román érsekség megszűnésének s a jogharcznak. A románok, mint biztosíttatunk, most is az országgyűléstől várják ügyök eldöntését, s hogy folyamodásukkal jelenleg a trónhoz fordulnak, annak egyik oka az is, hogy a kérésre alkalmas!) időnek tartják az interregnumot, midőn t. i. a karloviczi érseki szék üres s úgynevezett jus quaesttumot senki sem követelhet a román egyházra nézve ; e folyamodás, a karloviczi metropolita választásának küszöbén, tiltakozás is kíván lenni, azon tekintetben, hogy e főpap ne mint a szerbeket számra négyszeresen meghaladó románok metropolitája is választassák meg. E folyamodásnak csak e jelentőséget kell tulajdonítanunk. A végeldöntést a románoknak a közös zsinattól s illetőleg a törvényes országgyűléstől kell várniok.“ A „Victov Dan“ bécsi levelezője írja, mikép a szerb ügyben elhatározó lépés történt. Még egy lépéssel odább és a szerbek oda jutandnak, hogy Karloviczon a múltkori személyzetből a nemzeti gyűlés összeülend, a nemzetnek az idő szelleméhez mért kivonatairól tanácskozandó. A megtörtént lépés alatt — a megtörtént ministeriális tanácskozmányt érti, a melyben is a szerb ügyeket illetőleg e következő történt: Gróf Forgách — mondja a levelező — a szerb ügyben egy memorandumot adott ki, melyben mostanra a múlt évi karloviczi gyűlés határozatai megnyirbáltattak, még jobban mint a ministeri tanács által elfogadott második memorandum által, mely a karloviczi határozatokat szárazon elfogadta. E második elfogadott memorandum szerint nem a nemzet, hanem Ő Felsége candidálná a vojvodát. Másik elhatározó lépés it érti a levelező 0 Felségének Velenczébeli visszatértét, midőn e határozatokat aláirandja. Mihelyt ez megtörténend, a patriarchális uj administrator által a nemzeti gyűlés össze fog hivatni és az a tavali félbeszakasztott tanácskozásokat folytatandja. — E gyülés első teendője lesz, a vojvoda és tanácsosainak választása és azután fog a patriarcha választatni. A levelező e gyűlés teendőjét commentálni nem akarja — csak azt mondja, — hogy a nemzet megbízottjai lelkiismeretök és meggyőződésük szerint cselekedjenek, mert a 12 év tanulságos, és — mondja — sok van ott a szerbek részéről is, aminek nem kellett volna lenni. A vojvodát választó gyűlés után második fog összejönni, a mely a szerbek morális alakulásáról fog intézkedni, azon után, melyet most Stojakovits magyar kanczelláriai referens készít. Előhozza még a levelező, hogy a Vajdaság különösen fog azándíoztatni és az kisebb lesz annál, melyet a múlt karloviczi gyűlés határozott; aki ismeri — jegyzi meg a levelező — nemzetiségi viszonyainkat, ettől megijedni nem fog. Bánát és Bácsban a legfelsőbb instantia a magyar,Szerémben a horvát-szlavon kanczellária lesz és mind a két esetbeni közvetítő a vojvoda és tanácsa. Az egyházi ügyben azon közvetítőt, mely szerint a patriarcha felváltatnék, a két nemzet között határozottan kétségbe vonja. A román küldöttség felterjesztése. (Vége). Egyházi hierarchiánknak szükséges rendezésére vonatkozó tényleges theoriák következőkön alapulnak: 1. a 34. apostoli canonban : „Episcopos unvis cujusque gentis oportet scrre, qui in eis est primus.“ 2. az I. ökomeni zsinat 6. canonjában : „antiqui mores serventur 3. a II. ökomeni zsinat 2. canonjában: „Episcopi ultra Dioecesim in Eeclesias ex‘ra suos terminos ne excedant, nec Eeclesias confundant;“ 4. a III. ökomeni zsinat 8. canonjában : „Unicuique Provinciáé púra et inviolata serventur jma, quae ab initio et multis retro annis habet secundum consvetudinem, quae jam olim servata est.“ Ezek az egyházi szabályok a hierarchiai rend felett, de mi a történelmi és államjogi kézpontokat illeti, bátorkodunk azokra magyarázóig hivatkozni: a) Antonius Konstantinápolyi patriarchának 1391. august. 13. kelt rendeletére, mely szerint a munkácsi püspök az időszerinti erdélyi érseknek alárendeltetik ; b) a királyok diplomáira : Mathias Budae Sabbato proximo ante Dominicam Laetare 1479. — Vladislaus in suburbio Civitatis Albae Regalis die Dominica ante Festum ad vincula Beati Petri Apostoli 1491. — Ugyanazon királynak Cassoviae quarta decima die mensis Maii 1494. c) azon tényekre, hogy nekünk 1698-ban, midőn Erdélyország Austria alá jött és a szerbek bevándorlása s a karloviczi metropolia felállítása előtt, mi 1690-ben történt, — Barlaham személyében, ennek halála után 1693—1697 Theophilus és 1698—1700 ig Athanasius erdélyi érsekeink személyében, tehát még az austriai császárok alatt három érsekünk volt, kik közül az utolsó az unióhoz lépett át; mire mi politikai oldalról akadályozva voltunk, az érseki széket betölteni, mert azt hitték, hogy a keresztények érsekük példáját követni fogják, de miután ez nem történt, tehát 65 év múlva, azaz: 1765 ben Erdély számára püspököt petrogáltak, míg a magyarországi és bánáti hit- és hontársakat egészen ignorálták egyházi tekintetben és rájuk hagyták, hogy in spiritualibus az időközben Arad, Temesvár Karánsebes- Versetzen székelő szerb püspökökhöz forduljanak, vagy ne forduljanak és igy jöttek szükségtől kényszerítve, szerencsésebb időkig a több mint két millió lelket számláló keleti egyházhoz tartozó románok az alig 6—7 százezer lelket számláló szerb nemzetiség számára felállított karloviczi metropolia és annak szerb püspökei alá! Tehát tagadhatatlan tény, mikép a keleti vallás románjai a nevezett országokból a politikai uton rendelt egyházi állásukban kényelmetlenül és elégedetlenül érzik magukat és minden számukra kínálkozó kedvező pillanatot korábbi egyházi állásuk és vonatkozólag: elévülhetlen függetlenségi jogaik visszaszerzésére felhasználni igyekeznek, fájdalom, anélkül, hogy eddig vigasztalást nyertek volna! Jelen, valamint azon kérvényeink is, melyeket a közelebb lefolyt tizenhárom év alatt beadtunk, csak folytatását képezik az urban elhunyt hit- és honfitársainkéinak. Jelen nyomasztó egyházi állapotunkban most is Felséged legmagasb trónjánál keressük egész odaadással menedékünket, mert erősen hisszük, hogy eg. kir. Apostoli Felséged dicső uralkodása alatt lehulltak azon korlátok, melyek a keresztény vallások és nemzetek állása és jogai közt századok óta különbséget tettek, tehát, hogy egyházunk és nemzetünkre is barátságotabb hajnalok derülend, és mi azon állapotba juthatunk, mikép fennidézett egyházi szabályaink értelmében : „antiqui mores in Ecclesia serventur — extranei Episcopi ultra Dioecesim extra suos terminos non excedant, nec Ecclesias confundant, sed unieusque Provinciae — Metropoli — para et inviolata serventur jura, quae ab initio et multis retro annis babuit secundum consvetudinem, quae jam olim servata est.“ Midőn mi korábbi és jelenlegi állásunkat az egyház és államban hűségesen és röviden előadtuk, bátorkodunk ezen legszentebb jogaink valósítására nézve következő legalázatosabb kérelmünket előterjeszteni: Méltóztassék cs. kir. apostoli Felséged legfelsőbb hatalmi és kegyelmi határozata által ,minden, ezen ős-tisztességü metropoliánk helyreállítása elé gördülő akadályokat megszüntetni; nekünk, a keleti egyház románjainak, kik nem kevésbé mutatták ki a legfelsőbb trón iránti hűségünket és ragaszkodásunkat, mint Austria többi népei, ugyanazon államjogi állást, melynek a többi keresztény vallások hívei és nemzetei örvendenek, annyival inkább kegyelmesen megadni, mivel általánosan el van ismerve, mikép azt Felséged kormányának közege az „Oesterreichische Zeitung" a concordatum iránti fontos hitre kimondá, hogy Felséged mindjárt legmagasb uralkodásának kezdetén határozott rendszabály által ama nagy keresztényi igazságot elismerte, hogy az Isten egyháza nem áll világi hatalmak gyámsága alatt — Ennek megfelelőleg méltóztassék tehát cs. kir. apostoli Felséged alárendeltségünk alól felszabadítani és független hierarchiai jogaink valósításának tekintetéből és főképen a Felséged által héybenhagyott metropolita választását illetőleg — egy 40 papi és 60 honoratiorból az erdélyi, bukovinai, aradi, úgy a két bánáti püspökségek világi tagjaiból álló egyházi congressus megtartását egyházi szervezésünk miatt legkegyelmesebben megengedni és a mi erdélyi püspökünket báró Saguna Andrást ezen egyházi congressus egybehivása és vezetésével megbízni és őt felhatalmazni, hogy a szükségeseket az egyházközségek és azok román nemzetiségű lakosainak összeírására megtehesse, valamint a követválasztásokat ezen congressusra a Bánátban eszközölhesse, mivel ezen területen jelenleg saját püspökünk nincs. Ezen congressusnak további feladata volna : a) Egyházunknak az államhoz való államjogi állása iránti szükséges javaslatokat formulázni; b) a püspökségek, főpapságok, tárak, kolostorok rendezése, a főpásztor, derűs s a többi egyházi és iskolai személyzet doktiója, valamint főkép az iskolai ügy — a keresztény egyház ezen legszentebb kötelessége — felett tanácskozzék; c) egyszersmind más belszervezet, rend és a temporaliákat illető tárgyak felett szintén tanácskozzék és d) a sztb b. és c. alatti tárgyakról dolgozatot készítsen és a mindkét részt illető tárgyak közös elintézése, s azok végleges keresztülvitele végett a célszerű intézkedéseket a szerb congressussal megtegye. Legalázatosabb bátorságot vettünk magunknak, kérvényünket a fentebb érintett módon szerkeszteni, mert erős meggyőződésünk, hogy egyedül ezen mód az, mely egyházi és iskolai ügyeink mihamarabbi rendezésére legalkalmasabb, mivel egy, 1860. September 30-kán kelt ministerialis kibocsátvány szerint Karnoviczban tartandó püspöki synodus, egyházunk életkérdését a papi és világi rend képviselete nélkül jogérvényesen nem tárgyalhatja. És ezen általunk ajánlott módot annyival is inkább kérjük, hogy Felséged is legkegyelmtesebben elfogadni méltóztassék, mivel megbízóink lelkiismeretükben arról meg vannak győződve, mikép egy rájok nézve antianonicus egyházi congressusban, mely talán szerb hitsorsosainknak adott szabadalmak alapján tartatnék meg, egyátalában részt nem vehetnének. Midőn ezen legalázatosabb kérelmünket cs. kir. Apostoli Felséged trónjának zsámolyára letenni bátorkodunk, a legmélyebb jobbágyi hódolattal vagyunk stb. (Következnek az aláírások). Sajtóper Bécsben. Az ítélet kihirdetése mart. 26-ra volt kitűzve. A vétség kérdése feletti végzést elnök Schwarz a zsúfolva tett teremben felolvasá, mely szerint a cs. k. országos törvényszék az államügyészség vádlevelére Grasz M. a „Wanderer“ tulajdonos szerkesztőjét a közcsend megháborításának vétkében, mint közvetlen tettest vétkesnek nyilvánító dr. Fálk Miksával együtt. Az indokok, melyek az orsz. tvszéket azon végzés hozatalára készték, először azon álláspont, melyből a túszék az ügyet felfogta és melyet azon császári határozat nyomán foglalt el, mely által az uj alkotmányszerű intézmények megerősbitése a népekre bízatott és mindiyájunknak részvéte az alkotmányműnél az egyesek szabad mozgását ki nem zárta. Másodszor a tervszék egy véleményt, bárha az a sajtó által terjesztetik is, nem azért tart büntetésreméltónak, mert kormányi rendszabályok megrovását tartalmazza, hacsak a lap, mely azt kimondja, a mérséklet és illem ösvényén marad. Ott, hol ezen ösvény elhagyatik, hol a jogosan fenálló ellen, mert jogosan áll fenn, támadás történik, a büntetésreméltó tény tárgya is létezik. A „Wanderer“ mindhárom beperesített czikkében egy és ugyanazon irány uralkodik. A kormány rendszabályai ellen, melyek közel kilátásban álltak, polemizálnak. És ezen irány jogosultságát kellett mindenekelőtt szemügyre venni. Ő Felsége a február 26. pátensben kijelenté, hogy az akkor kihirdetett birodalmi alaptörvények egész foglalatát minden megtámadás ellen védeni fogja, és arra törekedene, hogy azokat mindenki megtartsa. Ugyanily ünnepélyes ígéret létetett a m. évi május 1. mondott trónbeszédben. Tisztán a magyar viszonyokat illetőleg a m. évi január-havi legfelsőbb leiratban az ellenszegülő megyék feloszlatással, sőt szükség esetében erőszak használatával is fenyegettettek az alkotmány alapján ; e fenyegetés pedig az 1861. november 5 én kelt, s a magyar udv. kanczelláriához irt kéziratban ismételtetett. Ezen legfelsőbb kéziratban a megyék feloszlatása lázadással határos viseletüket illetőleg kimondatott, és a haditörvényszékek behozatala elhatároztatott. Ezen rendszabályok azonban a kormányi tevékenység létműszereihez tartoznak és összesogik az államkormányzat körébe vág; e felett császári határozatok kinyomatát hordják magukon. A Bécs, október 23. czimű czikkben („Wanderer“ 246. sz.) az mondatik: a magyar udv. kanczellária úgy látszik arra van határozva, hogy bizonyos rendszabályokért bűnbak legyen, s annak megoldása, mi a törvények erejénél fogva lett volna elérhető, a hatalomra marad. Ebben a hozandó rendszabályok vannak megtámadva, sőt az is mondatván, mikép a magyar ügyekben kedvezőbb fordulat nem várható, s ezek mind „jól értesültek“ nyomán mondatnak és bevégzett tényeket állíttatnak fel, a kilátásba tett rendszabályok a törvényes úttal állíttatnak szembe, pedig a hatalom használata törvényes alap nélkül a hatalom visszaélését feltételezi. A „Die jüngsten Vorgänge in Pest“ („Wanderer“ 247. sz.) czikkben megjegyeztetik, mikép nem sokára szükségtelen lesz a Magyarországbeli híreket reflexiókkal kísérni, mert a tények napról napra kiáltóbban szólanak, mint minden reflexiók. Kapy pesti királyi biztos úr beszédét illetőleg az mondatik, hogy, ha oly férfiak, mint ő, intő szózatukat felemelik és az eddigi útróli visszatérést ajánlanak, a dolgok Magyarországban azon pontra érnek, melyben a kormány vagy kénytelen füleit megnyitni a jó tanács előtt, vagy látni kényszerülenb, hogyan fogy el mellőle azon kis csapat, mely feláldozással szolgálta. A harmadik czikk : „Die neuen Beschlüsse der Regierung“ („Wanderer“ 251. sz.) azt mondja : Majláth lemondásából következtetni lehet, hogy az October a februárnak tökéletesen feláldoztatott, a hatalom újra kiadandó és a kormány találand embereket, kik azt megragadják; akkor a centralisták győzedelme tökéletes, a status quo az 1860. October előtt ismét helyre van állítva stb. Mind e czikkekben a kormányra elvetemült irányzat fogatik rá; mi annyival inkább büntetésreméltó, mivel azon párt érzülete, melynek irányát képviselni e lap hivatottnak érzi magát, ily ráfogásokra igen fogékony volt. Azután a tények részletezésére térvén át az elnök, minek befejezése után az államügyész büntetési indítványát terjeszti elő. Erre a védők ismét egyenként szólanak védenczeik mellett, mely védbeszédek befejezése után Grasz és Fáik is szólanak. Grasz védője szavaihoz enyhítő körülményül hozzáadja, mikép nem csak külföldi, de belföldi lapok is írták, mintha lapja megfizetett lett volna , tehát kijelenti, hogy soha semmi feltétel és semmi szín alatt subventiót párttól vagy egyes személyektől nem kért és nem kapott, tehát minden veszteséget, mi eddig a lapot érte, saját vagyonából viselte, és meg kell jegyeznie, miképpen úgy minden szabadsági büntetést, mint pénzbírságot egyedül csak maga szenvedi és viseli. Fáik pedig így szólt: A tekintetes törvényszék irányomat büntetésreméltónak jellemzi, de öntudattal mondhatom, mikép mindig legjobb szándékkal és meggyőződésem szerint írtam; én nem adtam el magamat soha se pártnak, se személynek, de igen fényes ajánlatokat igen befolyásos oldalról többször visszautasítottam. Én szellemi munkálatommal tartom számos családomat és öreg szüleimet és minden nap, mely a munkától elvon, rám és családomra nézve fájdalmas veszteség, melyért semmi oldalról se várhatok kárpótlást. Ezt figyelembevétel végett ajánlom a tek. törvényszéknek. (Az ítéletet lásd tegnapi számunkban, melyhez még csak azt kell tennünk, hogy ezen ítéletet valamennyi vádlott fellebbezte.) Külföld. ANGOLORSZÁG. Az alsóház f. hó 21 -ei ülésében Boxter a gyarmatokban levő várakra hívja föl a ház figyelmét, s következő indítványokat terjeszt elő: „A távol birtokokban levő erődített helyek növekvő száma hasztalan kiadásokat von maga után, s a várművek fölállítása, s fönntartásának költségei oly gyarmatokban, melyek maguk kormányozzák önmagukat, s oly helyeken, melyek nem nagy hajóhadi állomások, a britt államkincstár hasztalan terheléséül tűnnek föl.“ — Szónok megjegyzi, hogy a kormánynak több tagjai, midőn a múlt évben egy, ezen kérdést tárgyaló különbizottmány előtt kihallgattattak, — az indítvány szellemében nyilatkoztak, s hogy ugyanez áll magáról a bizottmányi jelentésről is. Az ő czélja: oda működni közre, hogy a jelentésben foglalt javaslatok létesíttessenek. Sir G. Lewis kijelenti, mikép azon kérdést nem lehet a gyarmatok katonai védelmének általános kérdésétől különválasztani, s mielőtt a ház az indítvány iránt nézetet formálhatna magának, annak azon általánosabb kérdés iránt kell nyilatkoznia, hogy menynyiben lenne illő, mikép az anyaország serege a gyarmatok védelmére közreműködjék. Eszélytelen s előrenem látó eljárás lenne, ha e tekintetben oly változhatlan elvet akarnának , fölállítni, melytől semmi esetre sem lehetne eltérni. Ő megvallja, hogy nem lenne czélszerű, ha Angolország újabb várműveket állítna föl a gyarmatokban, vagy ha a már létezőket nagyobbítná, vagy ha azok fönntartására tetemes összegeket adna ki. Azonban a veszélyek ellen óvakodni kell, — s a háznak mindig hatalmában álland, a katonai budget egyes tételei fölött ellenőrködni. Erre az indítvány elvettetik. FRANCZIAORSZÁG. Mint a „Moniteur“ jelenti, — a törvényhozó-testületnek ama küldöttsége, — mely a válaszfölirat átnyujtásával volt megbízva, — f. hó 23-án, d. u. 21/11 órakor, a császár által a trónteremben elfogadtatott. A törvényhozó testület elnöke s bureaujának tagjai állottak ezen küldöttség élén. Miután az elnök a válaszföliratot fölolvasá, — a császár igy válaszolt: „Elnök úr! A törvényhozó testület csatlakozása előttem annál becsesebb, mivel a válaszfelirat megvitatása figyelemreméltó látványt nyújt. Mivel a szélső vélemények szerencsétlenségre leginkább sietnek nyilvánulni s mivel azok, a szólásszabadság irányábani tiszteletből, hallgatással fogadtatnak, — a közönség ezen hallgatást gyakran hallgatólagos beleegyezésnek veszi, — azonban a válaszfelirat megszavazása csakhamar szétoszlat minden jelleget, — a helyzetet valódi színében tünteti föl s helyreállítja a bizalmat. Ezért én jelenleg valódi megelégedéssel fogadom a törvényhozó testület érzületeinek ezen újabb bizonyítványát. Azonban mégis, szabadjon kimondanom, némelyek szerfölött fölindultak, bizonyos pénzügyi rendszabályoknak puszta kijelentésére is. Valamely rendszert csupán annak egyetemében lehet helyesen méltányolni. Az önöknek javaslati rendszer adó súlyosbításokat, s ugyanekkor adókevesbítéseket s oly rendkívüli munkálatok számára segélyforrásokat is téglál magában, melyeket vagy kifejteni, vagy megszoritni lehet. Szóval ezen kérdések legközelebb közegyetértéssel