Sürgöny, 1862. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1862-03-28 / 72. szám

a mindnyájunk által óhajtott országgyűlés ösz­­szehivatását siettetni. Lapszemle. A most napirenden levő kérdésről, a románok egyházi Ügyéről következő nagyérdekű czikket olvas­suk a „M. O “-ban Pompérytől: „Oly fontos Ügy rendezése végeldöntése, mint a románok egyházi Ügye, csakis a nemzet teljes képvi­selete által, azaz: a törvényes országgyűlésen történhe­tik, melynek illetékességét a románok is elismerék, mi­dőn igényeikkel az országgyűlésnek felelős ministe­­riumhoz járultak. Ez illetékesség elismertetett 1861-ben is, midőn a szerb hierarchiától elválás s a román egyházi ü­gy rendezésének kérdését, a román nemzetiségű képvise­lők az országgyűlés nemzetiségi bizottmányának, mint a kisebbség törvényjavaslatát előterjeszték. A feladat nehézségeit nem ismeri az, ki azt hiszi, hogy e kérdés egyszerű rendelet által megoldható, hogy ha a gyulafehérvári érsekség, általában, ha a román egyház a karloviczi érsekségtől, illetőleg a szerb hierarchiától függetleníttetik, az eddigi anomália tel­jesen megszűnt, a jog- és igazságnak elég létetett. A románok igazságos igénye elvárhatlan egybe­­függésben áll más kérdésekkel is, mik nem kevésbé igénylik a megoldást. Mert ha a románok a szerb hierarchiától függet­­leníttetnek, igazságos­­, hogy a magyarországi keleti egyház görög és magyar ajkú hivei tovább is a szerb püspökök alatt maradjanak, hogy példa a miskolczi óhitű egyház­község, a szerémi dioecesishez, illetőleg a karló­iyzi érsekséghez tartozzék s onnan nyerje lelké­szét. És a Tiszavölgyön, a Jászkunságban, a Nyírség­ben lakó tiszta magyar óhitüek ezentúl is kénytelenek legyenek a szerb papnöveldékből kikerült lelkészeket elfogadni? Tovább is fenmaradjon-e azon viszásság, azon botrány, hogy a hivek, kik eredetileg görögök s jelenleg tiszta magyarok, szerb lelkészt nyerjenek s templomukban az istentisztelet szerb nyelven tar­­tassék ? A szerb zsinatok, melyekre a magyar és görög ajkú egyházak sem eddig, sem ezentúl nem hivatnak meg, s melyeken a románok megjelenni nem akarnak, ez ügyet nem rendezhetik el a nemzetiségek külön igényei szerint. Egy közös zsinaton formuláztathatnak a külön igények s a minden érdeket képviselő ország­gyűlés állapíthatja meg érvényesen a külön nemzeti­ségű egyházak jogait. Ezt előre bocsátva, hozzá kívánunk szólani a ro­mán kérvény jogossági kérdéséhez. A XVII. század végén a magyarországi keleti egyház (ideértve a Királyhágón túli országrészt is,) sa­nyarú üldözéseknek volt kitéve. Az óhiten levő román népnek azon időben Gyulafehérvárit T h c o p h i 1 nevű metropolitája volt, kinek egyházi hatalma a Királyhá­­góuim­eni románokra és az akkor még óhitű ruthenekre is kiterjedt. Ez időbe­n a kényszerítés és megkisértés minden esz­sze alkalmaztatott, hogy a keleti egyház főpapjai a róm. kath. egyházzal való unióra ráírassa­nak. Theophilt az unióra rábírni nem sikerült. De igen utódját Athanászt, ki nagyravágyó fiatal ember létére nem állt ellen a megkísérlésnek s néhány előkelő hí­vével az unióra tért. Azok, kik azt hitték, hogy a fő­pappal s a vagyonosbakkal majd a nép is áttérend, csalódtak, mert a nép az ős vallás hive maradt. Athanász volt az utolsó román metropolita. Ezen­túl nem engedték meg a románoknak, hogy érseket válasszanak s a meghalt püspökök székei is üresen hagyattak. Ez időben telepedtek le hazánkban a szerbek Cser­no­vics metropolita alatt, ki az ipeki patriarcha czimet is viselé. A Királyhágón inneni románok hie­rarchia nélkül maradván, elhagyatottságukban a ve­lők egy vallású szerb metropolitához folyamodtak lelki ügyeikben s tőle kértek egyházi elöljárókat. így ke­letkezett a szerb metropolita egyházi hatalma a román egyház felett. Törvény, zsinati határozat vagy csak rendelet is e hatalmat sohasem szentesítette, mint nem igazolta a gyulafehérvári érsekség megszüntetését is. A Királyhágón túli keleti egyház azonban sohasem tartozott a karloviczi metropolita alá, annál kevésbbé a bukovinai, mely ország azon időben még nem is tar­tozott Ausztriához. Ez időtől fogva a románoknak is szerb püspökeik voltak, kik a szerb nyelvet a román egyházakba, meg­lehet, azon őszinte szándékból, de lehet, hogy csak azon ürügy alatt oltották be, hogy a románokat az unióra áttért rokonuktól elkülönítve, az unió terjedését lehető­leg megakadályozzák. De elkezdődtek a súrlódások, az ellenségeskedé­sek is. A nemzetiségükre féltékeny románok a szerb isteni tiszteletet, a szerb népoktatást, a szerb lelkészt, esperest, püspököt nem tűrték; folytonos volt a harcz, de eredménytelen. A szerb hierarchia erősb volt, mint a románok szava. Végre a súrlódás a jelen század második tizedé­ben nyílt ellenségeskedéssé vált. A mozgalom élén egy nagy műveltségű baránfia, a békésmegyei gyulai szüle­tésű N­y­i­k­o­l­a Mózes állt. A románok, miután azon időben országgyűlés nem volt, hová sérelmeikkel for­dultak volna, I. Ferencz királyhoz folyamodtak s a ver­­seczi, aradi és temesvári egyházi megyékre nézve ro­mán püspököket kértek. Ötvenkét kihallgatás után végre Nyikola kiesz­­közlé a rendeletet, mely szerint a nevezett 3 egyházi megyében csak román születésű püspök választathatik. Az aradi megyében csakugyan olyan választatott meg, kiről a szerbek bizonyiták, hogy román. Ezen egy román püspök jobban Üldöző megyéjében a román nemzetisé­get, mint szerb elődei Ezután Nyikola a szerb hierarchia által kérlel­­ketlenül ü­ldöztetett. Párbajokba kevertetvén, bebörtö­nöztetett, őrültnek jelentetett ki. A börtönből kiszaba­dulván, Oláhországba költözött, hol köztiszteletben élt 1861 ig. De a románok igényeikről ezután sem mondtak le. Az alább közlött folyamodvány, mely 1848. május 21. kelt, élő tanúsága annak, hogy a románok a szerb hierarchiától függetlenül kívánják egyházi ügyeiket rendezni és kormányozni. Mellettük szól a tény hatalma, a jog ereje. Ellenök nincs törvény, nincs rendelet, nincs az önmegadás cse­lekvése. A jogot folytonos küzdésük által tartották fenn, így gondolkozott s ily szempontból indult ki a magyar felelőős kormány is, mely az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslata 10. § ában indítványozza: „A görög szertartásunk zsinata összehivatván, egyházi és tanodai ügyeikben, mint bármely más hitfelekezetbe­­liek szabadon intézkedhetnek, püspökeiket szabadon választhatják, a román és szerb ajkúak egyházbeli egységének kérdése e zsinatra bízatván.“ A magyar kormány e törvényjavaslata törvény­­nyé nem válhatott. * 1861-ben, mint említők, a románok az elválás iránti igényüket ismét meguyiták a nemzetiségi bizott­mány előtt. Ez története a román érsekség megszűnésének s a jogharcznak. A románok, mint biztosíttatunk, most is az or­szággyűléstől várják ügyök eldöntését, s hogy folya­modásukkal jelenleg a trónhoz fordulnak, annak egyik oka az is, hogy a kérésre alkalmas!) időnek tartják az interregnumot, midőn t. i. a karloviczi érseki szék üres s úgynevezett jus quaesttumot senki sem követelhet a román egyházra nézve ; e folyamodás, a karloviczi me­tropolita választásának küszöbén, tiltakozás is kíván lenni, azon tekintetben, hogy e főpap ne mint a szer­beket számra négyszeresen meghaladó románok metro­politá­ja is választassák meg. E folyamodásnak csak e jelentőséget kell tulaj­donítanunk. A végeldöntést a románoknak a közös zsinattól s illetőleg a törvényes országgyűléstől kell várniok.“ A „Victov Dan“ bécsi levelezője írja, mikép a szerb ügyben elhatározó lépés történt. Még egy lépés­sel odább és a szerbek oda jutandnak, hogy Karlovi­­czon a múltkori személyzetből a nemzeti gyűlés össze­­ülend, a nemzetnek az idő szelleméhez mért kivonatai­­ról tanácskozandó. A megtörtént lépés alatt — a megtörtént minis­­teriális tanácskozmányt érti, a melyben is a szerb ügyeket illetőleg e következő történt: Gróf Forgách — mondja a levelező — a szerb ügyben egy memorandumot adott ki, melyben mos­ta­n­r­a a múlt évi karloviczi gyűlés határozatai meg­­nyirbáltattak, még jobban mint a ministeri tanács ál­tal elfogadott második me­morandum által, mely a kar­loviczi határozatokat szárazon elfogadta. E második elfogadott memorandum szerint nem a nemzet, hanem Ő Felsége candidálná a vojvodát. Másik elhatározó lépés it érti a levelező 0 Felsé­gének Velenczébeli visszatértét, midőn e határozatokat aláirandja. Mihelyt ez megtörténend, a patriarchális uj ad­ministrator által a nemzeti gyűlés össze fog hivatni és az a tavali félbeszakasztott tanácskozásokat folytatand­­ja. — E gyülés első teendője lesz, a vojvoda és taná­csosainak választása és azután fog a patriarcha válasz­tatni. A levelező e gyűlés teendőjét commentálni nem akarja — csak azt mondja, — hogy a nemzet megbí­zottjai lelkiismeretök és meggyőződésük szerint csele­kedjenek, mert a 12 év tanulságos, és — mondja — sok van ott a szerbek részéről is, a­minek nem kellett volna lenni. A vojvodát választó gyűlés után második fog összejönni, a mely a szerbek morális alakulásáról fog intézkedni, azon után, melyet most Stojakovits magyar kanczelláriai referens készít. Előhozza még a levelező, hogy a Vajdaság kü­lö­nösen fog azándí­oztatni és az kisebb lesz annál, me­lyet a múlt karloviczi gyűlés határozott; a­ki ismeri — jegyzi meg a levelező — nemzetiségi viszonyainkat, ettől megijedni nem fog. Bánát és Bácsban a legfelsőbb instantia a magyar­,Szerémben a horvát-szlavon kanczel­­lária lesz és mind a két esetbeni közvetítő a vojvoda és tanácsa. Az egyházi ügyb­en azon közvetítőt, mely sze­­rint a patriarcha felváltatnék, a két nemzet között ha­tározottan kétségbe vonja. A román küldöttség felterjesztése. (Vége). Egyházi hierarchiánknak szükséges rendezésére vonatkozó tényleges theoriák következőkön alapulnak: 1. a 34. apostoli canonban : „Episcopos unvis cujusque gentis oportet scrre, qui in eis est primus.“ 2. az I. ökomeni zsinat 6. canonjában : „antiqui mores serventur 3. a II. ökomeni zsinat 2. canonjában: „Episcopi ultra Dioecesim in Eeclesias ex‘ra suos terminos ne excedant, nec Eeclesias confundant;“ 4. a III. ökomeni zsinat 8. canonjában : „Unicui­­que Provinciáé púra et inviolata serventur jma, quae ab initio et multis retro annis habet secundum consve­­tudinem, quae jam olim servata est.“ Ezek az egyházi szabályok a hierarchiai rend felett, de mi a történelmi és államjogi kézpontokat illeti, bátorkodunk azokra magyarázóig hivatkozni: a) Antonius Konstantinápolyi patriarchának 1391. august. 13. kelt rendeletére, mely szerint a munkácsi püspök az időszerinti erdélyi érseknek alárendeltetik ; b) a királyok diplomáira : Mathias Budae Sab­­bato proximo ante Dominicam Laetare 1479. — Vla­­dislaus in suburbio Civitatis Albae Regalis die Domi­nica ante Festum ad vincula Beati Petri Apostoli 1491. — Ugyanazon királynak Cassoviae quarta decima die mensis Maii 1494. c) azon tényekre, hogy nekünk 1698-ban, midőn Erdélyország Austria alá jött és a szerbek bevándorlása s a karloviczi metropolia felállítása előtt, mi 1690-ben történt, — Barlaham személyében, ennek halála után 1693—1697 Theophilus és 1698—1700 ig Athanasius erdélyi érsekeink személyében, tehát még az austriai császárok alatt három érsekünk volt, kik közül az utolsó az unióhoz lépett át; mire mi politikai oldalról akadályozva voltunk, az érseki széket betölteni, mert azt hitték, hogy a keresztények érsekük példáját kö­vetni fogják, de miután ez nem történt, tehát 65 év múlva, azaz: 1765 ben Erdély számára püspököt petro­­gáltak, míg a magyarországi és bánáti hit- és hontár­sakat egészen ignorálták egyházi tekintetben és rájuk hagyták, hogy in spiritualibus az időközben Arad, Te­mesvár Karánsebes- Versetzen székelő szerb püspö­kökhöz forduljanak, vagy ne forduljanak és igy jöttek szükségtől kényszerítve, szerencsésebb időkig a töb­b mint két millió lelket számláló keleti egyházhoz tartozó románok az alig 6—7 száz­ezer lelket számláló szerb nemzetiség számára felállított karloviczi metropolia és annak szerb püspökei alá! Tehát tagadhatatlan tény, mikép a keleti vallás románjai a nevezett országokból a politikai uton ren­delt egyh­ázi állásukban kényelmetlenül és elégedetle­nül érzik magukat és minden számukra kínálkozó ked­vező pillanatot korábbi egyházi állásuk és vonatkozó­lag: elévü­lhetlen függetlenségi jogaik visszaszerzésére felhasználni igyekeznek, fájdalom, a­nélkül, hogy eddig vigasztalást nyertek volna! Jelen, valamint azon kérvényeink is, melyeket a közelebb lefolyt tizenhárom év alatt beadtunk, csak folytatását képezik az urban elhunyt hit- és honfitársa­inkéinak. Jelen nyomasztó egyházi állapotunkban most is Felséged legmagasb trónjánál keressük egész odaadás­sal menedékünket, mert erősen hisszük, hogy eg. kir. Apostoli Felséged dicső uralkodása alatt lehulltak azon korlátok, melyek a keresztény vallások és nemzetek állása és jogai közt századok óta különbséget tettek, tehát, hogy egyházunk és nemzetünkre is barátságo­­t­abb hajnalok­ derülend, és mi azon állapotba jutha­tunk, mikép fennidézett egyházi szabályaink ért­elmé­ben : „antiqui mores in Ecclesia serventur — extranei Episcopi ultra Dioecesim extra suos terminos non ex­cedant, nec Ecclesias confundant, sed unieusque Pro­vinciae — Metropoli — para et inviolata serventur jura, quae ab initio et multis retro annis babuit secun­dum consvetudinem, quae jam olim servata est.“ Midőn mi korábbi és jelenlegi állásunkat az egy­ház és államban hűségesen és röviden előadtuk, bátor­kodunk ezen legszentebb jogaink valósítására nézve következő legalázatosabb kérelmünket előterjeszteni: Méltóztassék cs. kir. apostoli Felséged legfelsőbb hatalmi és kegyelmi határozata által ,minden, ezen ős-tisztességü metropoliánk helyreállítása elé gördülő akadályokat megszüntetni; nekünk, a keleti egyház románjainak, kik nem kevésbé mutatták ki a legfelsőbb trón iránti hűségünket és ragaszkodásunkat, mint Aus­tria többi népei, ugyanazon állam­jogi állást, melynek a többi keresztény vallások hívei és nemzetei örvende­nek, annyival inkább kegyelmesen megadni, mivel álta­lánosan el van ismerve, mikép azt Felséged kormá­nyának közege az „Oesterreichische Zeitung" a con­­cordatum iránti fontos hitre kimondá, hogy Felséged mindjárt legmagasb uralkodásának kezdetén határo­zott rendszabály által ama nagy keresztényi igazságot elismerte, hogy az Isten egyháza nem áll világi hatal­mak gyámsága alatt­ — Ennek megfelelőleg méltóz­tassék tehát cs. kir. apostoli Felséged alárendeltségünk alól felszabadítani és független hierarchiai jogaink valósításának tekintetéből és főképen a Felséged által h­éybenhagyott metropolita választását illetőleg — egy 40 papi és 60 honoratiorból az erdélyi, bukovinai, aradi, úgy a két bánáti püspökségek világi tagjaiból álló egyházi congressus megtartását egyházi szervezé­sünk miatt legkegyelmesebben megengedni és a mi erdélyi püspökünket báró Saguna Andrást ezen egy­házi congressus egybehivása és vezetésével megbízni és őt felhatalmazni, hogy a szükségeseket az egyházköz­ségek és azok román nemzetiségű lakosainak összeírá­sára megtehesse, valamint a követválasztásokat ezen congressusra a Bánátban eszközölhesse, mivel ezen területen jelenleg saját püspökünk nincs. Ezen congressusnak további feladata volna : a) Egyházunknak az államhoz való államjogi állása iránti szükséges javaslatokat formulázni; b) a püspökségek, főpapságok, tárak, kolostorok rendezése, a főpásztor, derűs s a többi egyházi és iskolai személyzet do­ktiója, valamint főkép az isko­lai ügy — a keresztény egyház ezen legszentebb köte­lessége — felett tanácskozzék; c) egyszersmind más belszervezet, rend és a temporaliákat illető tárgyak felett szintén tanács­kozzék és d) a sztb b. és c. alatti tárgyakról dolgozatot készítsen és a mind­két részt illető tárgyak kö­zös elintézése, s azok végleges keresztülvitele vé­gett a célszerű intézkedéseket a szerb congressussal megtegye. Legalázatosabb bátorságot vettünk magunknak, kérvényünket a fentebb érintett módon szerkeszteni, mert erős meggyőződésünk, hogy egyedül ezen mód az, mely egyházi és iskolai ügyeink mihamarabbi ren­dezésére legalkalmasabb, mivel egy, 1860. September 30-kán kelt ministerialis kibocsátvány szerint Karno­­viczban tartandó püspöki synodus, egyházunk életkér­dését a papi és világi rend képviselete nélkül jogérvé­nyesen nem tárgyalhatja. És ezen általunk ajánlott mó­dot annyival is inkább kérjük, hogy Felséged is leg­­kegyelmtesebben elfogadni méltóztassék, mivel megbí­zóink lelkiismeretükben arról m­eg vannak győződve, mikép egy rájok nézve anti­anonicus egyházi congressus­­ban, mely talán szerb hitsorsosainknak adott szabadal­mak alapján tartatnék meg, egyátalában részt nem vehetnének. Midőn ezen legalázatosabb kérelmünket cs. kir. Apostoli Felséged trónjának zsámolyára letenni bátor­kodunk, a legmélyebb jobbágyi hódolattal vagyunk stb. (Következnek az aláírások). Sajtóper Bécsben. Az ítélet kihirdetése mart. 26-ra volt kitűzve. A vétség kérdése feletti végzést elnök Schwarz a zsú­folva tett teremben felolvasá, mely szerint a cs. k. or­szágos törvényszék az államügyészség vádlevelére Gr­asz M. a „Wanderer“ tulajdonos szerkesztőjét a közcsend megháborításának vétkében, mint közvet­len tettest vétkesnek nyilvánító dr. Fálk Miksával együtt. Az indokok, melyek az orsz. tvszéket azon vég­zés hozatalára készték, először azon álláspont, melyből a túszék az ügyet felfogta és melyet azon császári határozat nyomán foglalt el, mely által az uj alkot­­mányszerű­ intézmények megerősbitése a népekre bíza­tott és mindi­yájunknak részvéte az alkotmány­­mű­nél az egyesek szabad mozgását ki nem zárta. Másod­szor a tervszék egy véleményt, bárha az a sajtó által terjesztetik is, nem azért tart bü­ntetésreméltónak, mert kormányi rendszabályok megrovását tartalmazza, hacsak a lap, mely azt kimondja, a mérséklet és il­lem ösvényén marad. Ott, hol ezen ösvény elhagyatik, hol a jogosan fenálló ellen, mert jogosan áll fenn, tá­madás történik, a büntetésreméltó tény tárgya is lé­tezik. A „Wanderer“ mind­három beperesített czikké­­ben egy és ugyanazon irány uralkodik. A kormány rendszabályai ellen, melyek közel kilátásban álltak, polemizálnak. És ezen irány jogosultságát kellett min­denekelőtt szemügyre venni. Ő Felsége a február 26. pátensben kijelenté, hogy az akkor kihirdetett birodalmi alaptörvények egész foglalatát minden megtámadás ellen védeni fogja, és arra törekedene, hogy azokat mindenki megtartsa. Ugyanily ünnepélyes ígéret létetett a m. évi május 1. mondott trónbeszédben. Tisztán a magyar viszonyokat illetőleg a m. évi január-havi legfelsőbb leiratban az ellenszegülő me­gyék feloszlatással, sőt szükség esetében erőszak hasz­nálatával is fenyegettettek az alkotmány alapján ; e fenyegetés pedig az 1­861. november 5 én kelt, s a ma­gyar udv. kanczelláriához irt kéziratban ismételtetett. Ezen legfelsőbb kéziratban a megyék feloszlatása láza­dással határos viseletüket illetőleg kimondatott, és a haditörvényszékek behozatala elhatároztatott. Ezen rendszabályok azonban a kormányi tevékenység lét­­műszereihez tartoznak és összesogik az államkormány­zat körébe vág; e felett császári határozatok kinyoma­tát hordják magukon. A Bécs, október 23. czimű­ czikkben („Wande­rer“ 246. sz.) az mondatik: a magyar udv. kanczellá­­ria úgy látszik arra van határozva, hogy bizonyos rendszabályokért bűnbak legyen, s annak megoldása, mi a törvények erejénél fogva lett volna elérhető, a hatalomra marad. Ebben a hozandó rendszabályok van­nak megtámadva, sőt az is mondatván, mikép a magyar ügyekben kedvezőbb fordulat nem várható, s ezek mind „jól értesültek“ nyomán mondatnak és bevégzett té­nyeket állíttatnak fel, a kilátásba tett rendszabályok a törvényes úttal állíttatnak szembe, pedig a hatalom használata törvényes alap nélkül a hatalom visszaélé­sét feltételezi. A „Die jüngsten Vorgänge in Pest“ („Wanderer“ 247. sz.) czikkben megjegyeztetik, mikép nem sokára szükségtelen lesz a Magyarországbeli híreket refle­xiókkal kísérni, mert a tények napról napra kiáltób­­ban szólanak, mint minden reflexiók. Kapy pesti királyi biztos úr beszédét illetőleg az mondatik, hogy, ha oly férfiak, mint ő, intő szózatukat felemelik és az eddigi útróli visszatérést ajánlanak, a dolgok Magyarországban azon pontra érnek, melyben a kor­mány vagy kénytelen füleit megnyitni a jó tanács előtt, vagy látni kényszerülenb, hogyan fogy el mellőle azon kis csapat, mely feláldozással szolgálta. A harmadik czikk : „Die neuen Beschlüsse der Regierung“ („Wanderer“ 251. sz.) azt mondja : Majláth lemondásából következtetni lehet, hogy az October a februárnak tökéletesen feláldoztatott, a hatalom újra kiadandó és a kormány találand embereket, kik azt megragadják; akkor a centralisták győzedelme töké­letes, a status quo az 1860. October előtt ismét helyre van állítva stb. Mind e czikkekben a kormányra elvetemült irány­zat fogatik rá; mi annyival inkább büntetésreméltó, mivel azon párt érzülete, melynek irányát képviselni e lap hivatottnak érzi magát, ily ráfogásokra igen fogé­kony volt. Azután a tények részletezésére térvén át az el­nök, minek befejezése után az államügyész büntetési indítványát terjeszti elő. Erre a védők ismét egyenként szólanak véden­­czeik mellett, mely védbeszédek befejezése után G­r­a­s­z és Fáik is szólanak. Grasz védője szavai­hoz enyhítő körülményül hozzáadja, mikép nem csak külföldi, de belföldi lapok is írták, mintha lapja megfi­zetett lett volna , tehát kijelenti, hogy soha semmi feltétel és semmi szín alatt subventiót párttól vagy egyes személyektől nem kért és nem kapott, tehát min­den veszteséget, mi eddig a lapot érte, saját vagyoná­ból viselte, és meg kell jegyeznie, mikép­­pen úgy minden szabadsági büntetést, mint pénzbírságot egye­dül csak maga szenvedi és viseli. Fáik pedig így szólt: A tekintetes törvényszék irányomat büntetésreméltó­­nak jellemzi, de öntudattal mondhatom, mikép mindig legjobb szándékkal és meggyőződésem szer­int írtam; én nem adtam el magamat soha se pártnak, se sze­mélynek, de igen fényes ajánlatokat igen befolyásos oldalról többször visszautasítottam. Én szellemi mun­kálatommal tartom számos családomat és öreg szülei­met és minden nap, mely a munkától elvon, rám és családomra nézve fájdalmas veszteség, melyért semmi oldalról se várhatok kárpótlást. Ezt figyelembevétel végett ajánlom a tek. törvényszéknek. (Az ítéletet lásd tegnapi számunkban, melyhez még csak azt kell tennünk, hogy ezen ítéletet vala­mennyi vádlott fellebbezte.) Külföld. ANGOLORSZÁG. Az alsóház f. hó 21 -ei ülésé­ben B­o­x­t­e­r a gyarmatokban levő várakra hívja föl a ház figyelmét, s következő indítványokat terjeszt elő: „A távol birtokokban levő erődített helyek növekvő száma hasztalan kiadásokat von maga után, s a vár­­művek fölállítása, s fönntartásának költségei oly gyar­matokban, melyek maguk kormányozzák önmagukat, s oly helyeken, melyek nem nagy hajóhadi állomások, a britt állam­kincstár hasztalan terheléséül tűnnek föl.“ — Szónok megjegyzi, hogy a kormánynak több tag­jai, midőn a múlt évben egy, ezen kérdést tárgyaló külön­bizottmány előtt kihallgattattak, — az indítvány szellemében nyilatkoztak, s hogy ugyanez áll magá­ról a bizottmányi jelentésről is. Az ő czélja: oda működ­ni közre, hogy a jelentésben foglalt javaslatok létesít­­tessenek. Sir G. Lewis kijelenti, mikép azon kérdést nem lehet a gyarmatok katonai védelmének általános kérdésétől különválasztani, s mielőtt a ház az indítvány iránt nézetet formálhatna magának, annak azon álta­lánosabb kérdés iránt kell nyilatkoznia, hogy meny­nyiben lenne illő, mikép az anyaország serege a gyar­matok védelmére közreműködjék. Eszélytelen s előre­­nem látó eljárás lenne, ha e tekintetben oly változhat­­lan elvet akarnának , fölállítni, melytől semmi esetre sem lehetne eltérni. Ő megvallja, hogy nem lenne czél­­szerű, ha Angolország újabb várműveket állítna föl a gyarmatokban, vagy ha a már létezőket nagyobbítná, vagy ha azok fönntartására tetemes összegeket adna ki. Azonban a veszélyek ellen óvakodni kell, — s a háznak mindig hatalmában álland, a katonai budget egyes tételei fölött ellenőrködni. Erre az indítvány el­vettetik. FRANCZIAORSZÁG. Mint a „Moniteur“ jelenti, — a törvényhozó-testületnek ama küldöttsége, — mely a válaszfölirat átnyujtásával volt megbíz­va, — f. hó 23-án, d. u. 21/11 órakor, a császár által a trón­teremben elfogadtatott. A törvényhozó testület el­nöke s bureaujának tagjai állottak ezen küldöttség élén. Miután az elnök a válaszföliratot fölolvasá, — a császár igy válaszolt: „Elnök úr! A törvényhozó testület csatlakozása előttem annál becsesebb, mivel a válaszfelirat megvi­tatása figyelemreméltó látványt nyújt. Mivel a szélső vélemények szerencsétlenségre leginkább sietnek nyil­vánulni s mivel azok, a szólás­szabadság irányábani tiszteletből, hallgatással fogadtatnak, — a közön­ség ezen hallgatást gyakran hallgatólagos beleegye­zésnek veszi, — azonban a válaszfelirat megszavazá­sa csakhamar szétoszlat minden jelleget, — a helyze­tet valódi színében tünteti föl s helyreállítja a bizal­mat. Ezért én jelenleg valódi megelégedéssel fogadom a törvényhozó­ testület érzületeinek ezen újabb bizo­nyítványát. Azonban mégis, szabadjon kimondanom,­­ néme­lyek szerfölött fölindultak, bizonyos pénzügyi rendsza­bályoknak puszta kijelentésére is. Valamely rendszert csupán annak egyetemében lehet helyesen méltányol­ni. Az önöknek javaslati rendszer adó súlyosbításo­kat, s ugyanekkor adó­kevesbítéseket s oly rendkívüli munkálatok számára­ segélyforrásokat is téglál magá­ban, melyeket vagy kifejteni, vagy megszoritni lehet. Szóval ezen kérdések legközelebb közegyetértéssel

Next