Sürgöny, 1862. július (2. évfolyam, 149-175. szám)

1862-07-10 / 157. szám

Második évi folyam. 157. szám — 1862. Szerkest­ft-hivatal: Bará­tok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7 szám. földszint Vidtiken bérmentés levelekben , minden posta-hivatalnál. mm ________ mm SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Vidékre, naponkint postán ft kr . ft kr Egészév­re 16 — Évnegyedre 4 — 8 — Félévre 8 — Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre ~ 1 —T—. i—Ti.. " ' . * 1802-diki második félévi folyamára. Előfizetési ár : Julius—decemberi félévre 8 forint. Julius septemberi negyedévre 4 forint. A „Sürgöny“ kiadó hivat­­a Kifizetési felhívás „SÜRGÖNY“ HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi jun. 27-től kelt legfelsőbb határozatával C­s­a­­­b­ó Dániel alesperest s pü­spökladányi lelkészt tiszteletbeli kanonok­ká az egri érseki káptalannál legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott. MJI HIVATALON SZKSZ. Tájékoz­á­s. A turini kormány békés hangulatának újabb jelét adá a schweiczi kormány figyelmeztetése által, misze­rint a nyugodni sehogy sem akaró tettpárt ismét új vállalkozásokra készül, s e czélja kivitele végett a Borweiczi területet is használhatná. Most, midőn Orosz- és Poroszországgal az elismerés iránt egyezkedik, el­hiszszük, hogy kivált az utóbbi iránti tekintetből békeszeretetének szívesen adja ily jelét. Mindamel­lett fölmerül azon gyanú is — s egy bécsi szabad­­­elvű lap ki is fejezi ezt — hogy a turini kormány ezen figyelmeztetéssel még egy más czélt is akart el­érni, s ez nem más, mint hogy a közfigyelmet a délen készülő s történhető dolgoktól elvonja, épen az­által, hogy azt éjszak felé irányozza. Utolsó időben t. i. so­kat beszéltek egy uj expeditióról, mely valószinüleg a török tartományokba vala tervezve, mely hitnek életet s táplálékot Garibaldinak Siciliában s Nápoly déli ré­szében kelte kölcsönzött. Megvalljuk azonban, hogy mi ezen szemfényvesztési játékot oly durva fogásnak tar­tanák, hogy inkább az első felfogást vagy­unk hajlan­dók osztani. A jelen viszonyok közt a turini kormány őszinte békehajlama tanúsításának czélját is be lehet látni. L. Russellnek alább távírt nyilatkozatából kitűnik, hogy az Oroszország általi elismertetés ügye még folyvást csak alkudozás tárgya, Poroszország pedig még épen csak a készség előleges nyilvánításának stádiumában van. Mik az elsőnek föltételei, nem mondja J. Russell. Poroszország azonban csak azon ígéret fejében kész az elismerésre, ha Olaszország Austria irányában béké­sen viselendi magát. Miután Poroszország ez elisme­rési ügyben inkább csak az orosz példát követi, fölte­­hető, hogy emeri az orosz föltételeket s viszont fölte­hető, hogy Oroszország helyesli a porosz föltételt, ha­bár azt forma szerint magáévá nem tévé is, s ekként föltehető az is, hogy mindkét hatalom, tartván az európai béke megzavartatásától, ennek épen az elisme­rés által új biztosítékot kívánnak szerezni. Ily viszo­ny­ok közt aztán természetesnek tűnik föl, hogy az olasz kormány, ha az alkudozásoknak, miknek ered­ménytelenségét­­. Russell sajnáló, végzes eredményét kivánó, békés hajlamának fölebbi tanúsítványát adni igyekezett; azt már megmondá Ratazzi. La Garibal­dinak tetszik Törökországba vagy máshová elutazni, ezt nem akadályozhatja, de a hadi vállalatokat min­denesetre meggátolandja. Szerbiában a dolgok külsőleg a nyugalom lát­szatával bírnak ugyan, de a „Temesv. Ztg“ tudósí­tója figyelmeztet, hogy e külszinnek nem lehet hinni s nem lehet benne bízni; nyomasztó az, milyen a viharo­kat szokta megelőzni. A szerbek rendkívüli tevékenysé­get fejtenek ki, hogy a jövő eseményekre készen legye­nek. Lőszert készítenek, fegyvereket gyűjtenek, ezek kezelésében a vidék lakóit s a csapatokat gyakorolják, a város torlaszai fölött őrködnek s élethalálharczra ké­szülnek. Valószínű e tudósító szerint az is, hogy a di­plomata titkos kamráiban, a színfalak mögött is nagy tevékenység uralkodik. Nem csak hogy az itteni con­­sulok tartanak gyakori értekezleteket a török biztos­sal, hanem néhány nap előtt két szerb minister Páris­­ba is ment, hogy ott a szerb ügy javára hasson. Tudó­sító végre arról is nyert tudomást, hogy a szerbek ez időt a körülfoglalt vár viszonyainak kikutatására is fordíták, s a nyert adatoknak roham es­etében minden­esetre jó hasznát vennék. Ezen belgrádi szélcsend, mely viharra mutat, annál jelentősbbé válik azon, még a porta részéről is állítólag osztott félelem által, hogy Boszniában a ke­resztények szintén fölkelésre készülnek. A „Const.“ tegnap említett czikke meglehetősen megnyugtató hatást tett Párisban ; csak azon egy eset­leg okozott még nyugtalanságot, hogy hátha Lorencez­ték hadtestét addig, míg a nagyobb erősítések megér­keznek, nagy szerencsétlenség érné. Ma több franczia lap ez iránt is megnyugtató tudósításokat hoz. Ezek szerint Mexikóban általános az elégül­etlenség; az acul­­cingói csata ismét föllelkesíti Francziaország híveit, Lorencez ték határozottan birtokába véve Orizabát, hol a kedvezőtlen évszakot egész biztonságban eltölt­­heti stb. Az „Indépendance beige** magán tudósításai azonban épen ellenkezőleg szólnak. Mexicó egészen csendes s teljes bizalma van kormányában; a fran­­cziákhoz pártolt tábornokokat megtagadja a nép, a többi tábornokok pedig már oly erőt gyűjtöttek egybe, mely tetemesen fölülhaladja a francziákét. Meg kell jegyeznünk, hogy ekkorig az „Ind. beige“ tudósításai bizonyultak mindig valóknak. A falmnczellár fogadtatásának ünnepélye Eszter­gomban, ígéretünk szerint adjuk az esztergomi disz-ebé­­den mondott toasztokat is. P­a­l­k­o­v­i­c­s Károly ur áldomása : „Egy ideig néma volt e ház és üres, mert hiányzott belőle az éltető szellem, s ime, most öröm lengi körül, hosszú útról visszaérkezvén kegyes gazdája, főmag. bibornok-primás örökös főispán, a mi kegyelmes atyánk. E visszaérkezés óta ma lévén legelőször többször óhajtott szerencsém ő eminentiáját tisztelhetni, megra­gadom az alkalmat, hogy ősi szokás szerint egy áldo­más-pohárral felköszöntsem. Ez ősi szokást nem csak azért követem, mert általa mindnyájunk határtalan tiszteletének lehetek tolmácsa, de azért is, mert nemzeti szokásainkat fen­­tartani jó a beolvasztás e korszakában. Itt egy jellemző esemény jut eszembe. 1825-ben országgyűlés volt, nevezetes arról, hogy a koronás fe­jedelem atyai kegyelettel fordult nemzetéhez ; az or­szággyűlésen Máriássy, az agg­követ azt mondá Ötvös­nek : „Sokkal régiebb máriás vagyok én, semhogy en­gem minden Ötvös felolvaszthasson.“ Hazánk védasszonya a boldogságos szűz Mária, Magyarország tehát szintén Máriás, ezeréves Máriás, melyet csak úgy lehetne beolvasztani, ha nemzeti jel­legét, szokásait, törvényes önállóságát megtagadná, ha ősi erényeihez hűtlen lenne ; mert igaza van a költőnek, midőn mondja : „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Róma ledül és rabigába görnyed.“ De e nemzet nem fogja magát megtagadni; és ha van ha fia, ki hivatva érzi magát hazája önállósága mellett küzdeni, ki vissza akarná vezetni a kormány szekerét azon kerékvágásba, melyet az elvitázhatatlan törvény szabott, azon férfiú bátran megmondhatná Cas­pinianus utódjainak, hogy velük szemközt ily szent ér­dekben egy szilárd nemzet óhaja áll mögötte, egy or­szág, melynek népei nem azon állatok közé tartoznak, melyek szárazon is, vízben is meg tudnak élni, — meg mondhatná a kegyelmes királynak, hogy ez eláztatott, sokat megszólt nemzet hit, és hogy fejedelmi kegyelete alatt törvényes önállósága melletti kitartása a hűség­­beni kitartásának legjobb biztosítéka. Tartsuk tehát fenn becsületes ős szokásainkat, me­lyek nyomán most poharat emelek a magyar hazára, és e hazában főmagasságú bibornok prímás örökös fő­ispánunkra, hogy valamint az isteni gondviselés hosszú útjáról szerencsésen visszahozá tisztelő körünkbe, úgy áldja meg hazánk bajai rögös útjain kitartással, mi­szerint, bár forgó viszontagság járma alatt nyögünk, tündér-szerencsénk kénye hány-vet, játszva emel s mo­solyogva ver le, minden körülmények közt benne lát­hassuk vigaszunkat, istápunkat — kit az Isten sokáig éltessen !“ Hamar Pál ur áldomása : „Fő méltóságú gróf, s magyar királyi ud­vari fő kanczellár ur, kegyelmes uram! A Mindenható, a vízözön után, az ég kék boltoza­tára a szivárványt tű­zé fel, jeléül annak, miként a vi­lágot többé hason sors nem éri; s igy s­óla Noéhoz: „Ím szivárványomat helyezem a felhőkbe, és e'. leend jele a köztem s a föld közt megalapított szövetségnek !“ Mi is excellentiád közöttünki megjelenését úgy szeretjük tekinteni, mint az ős Esztergom boltozatául legdiszetebb szivárvány feltűnését, a melynek utánoz­­hatlan színezete közt, előttünk az alkotmányosság édene egy közel jövőben ismét mutatkozik; melynek áldásdús harmata közt, az örök szövetség jelképében, a korona és a nemzet egymáshoz­ közeledése tükröztetik vissza; melynek vidám övezetén a Magyarország és az örökös tartományok egymássali testvérülése rajzolja le magát, s melynek ragyogó cseppjeiben egy, a feje­delem s az ország közt felviruló erős és tartós frigy biztosítéka fényképeztetik. Sőt vallásosan hiszünk egy közelebbi szép jövő­ben, midőn legkegyelmesebb királyunk főméltóságod által igy szóland hozzánk : „Im a koronázási oklevelet helyezem Magyarország égboltozatára, és ez leend jele a köztem s az ország közt megalapított szövet­ségnek !“ Honfiúi érzettel hajtunk meg excellentiád elött, mert nem csak dicső ősei, de önmaga a király iránti hűség és a honszeretet szép emlékeit költik fel keb­leinkben. Nem lehet ugyanis e kies napon, a történelem vi­lágánál, meg nem emlékeznünk főméltóságod őseiről, Forgách Endre s János testvérekről, kik közül az első az 1241-ki Sajó melletti szerencsétlen tatár­ csata után, IV. Béla királyt, tulajdon lova átadásával, a bizonyos halálból segíté ki, s maga gyalog menekült; János pe­dig, a másik testvér, a király iránti hűségét vérével pecsétlé. Nem lehet meg nem emlékeznünk Forgách Balázs főpohárnokról, ki 1386 ban nem csak a hazát az idegen olasz befolyástól mente meg , sőt mint va­lódi magyar levente, Horvátországban I. Mária ma­gyar királynő védelmében hősiesen harczolva esett el. Nem lehet meg nem emlékeznünk Forgách Zsigmond s Ferencz testvérekről, kiknek elseje egyidejűleg Ma­gyarhon nádora, másika pedig bibornok és ország-pri­­mása voltának, kik a király és a hazához egyiránt hi­vek, a 17-ik század elején, a királyi s nemzeti jogok egymássali kiegyeztetésében eseménydús korszakot képeztek. Nem lehet meg nem emlékeznünk Forgách Ádámról, a hősről, ki 1662-ben Érsekújvárt, a túlnyo­mó török hatalom ellen, a végletekig oltalmazta. Azonban excellentiádhoz is szép emlékek kötnek bennünket : ki ne ismerné az utóbbi ozsoni országgyű­lésekről a felsőházi jeles szónokot, ki mérsékelt elvei­vel a közjó előmozdításában, az alkotmányosság terén tü­ndöklött; ki ne ismerné a hazáját szerető fökanczel­­lárt, ki az 1861-ik jul. 21 ki országos kir. leiratban, az akkor fenforgott töméntelen nehézségek közt is kimon­­dá: „hogy Magyarhon úgy a személyekre, mint a kor­mányzat rendszere­ és alakjára nézve jövőre is az ország ősi alkotmánya szerint fog kormányoztatni, s hogy a Sz. István koronájához tartozó országok a birodalomba be­olvasztatni nem fognak“. Ki ne ismerné az erélyes fő­­kanczellárt, ki a magyar kormány függetlenségét min­den áron fentartja; ki ne ismerné a haza régi emlékein kegyelettel függő főkanczellárt, ki legközelebb keleteni nagy befolyásánál fogva kieszközlé, miként a tudós társaság küldöttei, a török császár palotájában, Má­tyás király könyvtára maradványait, a nemzet ez ide­gen földöni szent ereklyéit megszemlélhették volt lé­gyen­ .. Üdvözöljük tehát excellentiádat, mint honfiúi ér­zelmeiről rég ismert és polgári szép erényeinél fogva rég tisztelt országnagyot. Adja a magyarok Istene, hogy a mélt­óságod, ildo­mos és megnyerő tapintata által, a hazában a polgá­rok minden rétegeit, a béke olajága alatt, az alkotmá­nyos trón körül egyesítse. Adja a magyarok Istene, hogy nagyméltóságod bölcs és szívélyes kormánya alatt ez, ország újbóli arany korát élje; alkotmányos intézeteit egészben visz­­szanyerje, s polgári önigazgatásában boldogságát lel­je fel! Adja a magyarok nagy Istene, hogy nagyméltó­ságodnak közreműködése, s a legmagasb királyi szék­­nék­ közbenjárása által, a megyei köztanácskozási, vala­mint az országgyűlési teremek ajtai újból megnyílja­nak ; s ott a józan mérséklet szárnyain, úgy az ildomos politika alapján, az ország jóléte századokra megala­­pittassék, Ő Felsége pedig mint alkotmányos király, sz. István koronájával, a nemzet közös örömére, hova­­hamarább megkoronáztassék. Adja a magyarok nagy Istene, hogy excellentiád a legmag­ab trón támogatására, az ország boldogsága felvirágozására, nemzetsége fényére, a nép javára, és mindnyájunk közös örömére még számos boldog éve­ket éljen !“ Lipovnoki Lipovniczky István apát és kanonok ur áldomása: „Uram, uram, Méltóságos ghymesi és gácsi gróf Forgách Ágo­ton uram, szólok az úrhoz. Volt idő, a midőn szeretett véreink, kedves hon­­fiaink, minden alkalommal igyekeztek eltagadni tőlünk papoktól a hazafiságot s lett légyen az a megyei vagy országgyűléseken, ha az akkori káptalanok követei felszólaltak és csak távolról is érinték az örök igaz­ságnak szavait, tüstént azzal vádo­ttattak, hogy egye­bet sem tudnak, mint a sekrestyéből az evangyellom­­ból puskázni. •És ime, daczára e szemrehányásnak, nekem is, midőn­ e fényes kört látom, lehetetlen, hogy eszembe ne jusson az evangéliumi ember, a­ki nagy vendégséget készíte és elkü­ldé emberét bírt adni a hivataloso­knak, hogy jöjjenek. Ugyanis : ő emja, országunk hyprimása, mélyen tisztelt és szeretett főispánunk nagy vendégséget ké­szitő és megbizó emberét, a mgos urat, mint törvényes főispáni helytartóját, miszerint hírt adna a hivatalo­soknak, hogy jöjjenek, mert vendége érkezik; vendége, ki azon magas állásánál fogva, melyre kitűnő erényei juttaták, édes mindnyájunké! — Mgod e megbízásnak megfelelt, meghívott bennünket, és mi, nem mentege­tőzve, mint amaz evangéliumi vendégséget adónak hi­vatalosai, örömmel jelentünk meg, hogy csoportosulva örökös főispánunk Domja körül, némileg lerójuk a tisz­telet és hála adóját, melylyel tartozunk nagunk, fö­­kanczellár ur ő excjának legközelebb azért, hogy magas látogatásával megtisztelvén szeretett örökös főispánun­kat, ez által mi is esztergomiakul megtisztelve érez­zük magunkat. Lelkünk mélyéből merité a mgos gróf s föispáni helyettes ur szavait, melyekkel csak imént Üdvözlé­m excját; azonban a figyelmes hallgató előtt lehetetlen volt fel nem tűnni a tartózkodásnak, melylyel szólott a mgos ur; — én igen felfogom, s úgy hiszem , velem együtt mindenki méltányolja mgos főispáni helytartó ur tartózkodását, — azon gyöngéd viszony, a rokonsági kötelék, mely őt nagy Ünnepeltünkhez fűzi, csak ez okozza, hogy tartózkodva szól­­, ki különben fényes ékesszólásával leginkább van hivatva, e perezbeni ér­zelmeink hü tolmácslására. — ő tudná csak méltón kifejezni a tiszteletet, bizalmi ragaszkodást és azon hála­érzetet, melylyel e megye közönsége üdvözli ő m­agát a főkorlátnok urat hazánk közdolgai kormányzatán, a hol e nehéz és válságos időben vajmi kevés élvezet, de annál több tövis kinálkozik; — mondom, hálaérzetet, mert daczára e tövisek tudatának, elfoglalta állását, egy közbenjárásával előkészíthető jobb jövő reményé­ben ; — feláldozta magát, érezvén azt, hogy elhagyni hazáját az embernek szabadságában nem áll soha ! — és hogy a kör, hova Isten által állíttatunk, ez az, mely­re munkásságunkat forditanunk kell, és hogy vétkezik, ki az ur által kijelölt napszámot elhagyva, más térre fordítja talán csak itt valóban használható tehetsé­gét ! — Csak ő maga tudná méltókép ecsetelni, hogy Esztergom közönsége lelkesedni tud a hazáért, — hogy fel tudjuk a haza javának áldozni pillanatnyi érdeke­inket, pártszeretetünket, kicsinyes netaláni gyülölsé­­geinket, tudunk egyesülni a haza javáért, a haza bol­dogságát komolyan szívükön hordozó vezérek körül, — mert hiszen, ha ezt nem tudnók, minden lelkesedé­sünk hasztalan lenne! — Csak ő maga képes illőn for­­mulázni e megye­ közönségének szive minden dobbaná­sával megújuló azon hitét, hogy ő excrának sikerülni fog a felséges fejedelemnél kieszközölni azon gyönyörű időt, hol jelen állapotunk, egy nehéz álomként elvonul­va, majdnem hihetetlennek látszandik még önmagunk előtt is! Mindezt takarosabban, csinosabban, illőbben, fé­nyesebben mondja vala el, és el is mondá­­lgos gróf főispáni helytartó úr, — én tehát csak arra szorítko­zom, hogy áldomás poharat emelve ő excla mindenne­mű jólétéért, arra kérem magadat, kegyeskedjék tolmá­csolni, fájdalom­­­jelen nem lehető örökös főispánunk bibornok bg prímás c­omja előtt Esztergom közönsé­gének hálás köszönetét azon gyengéd figyelméért, mely szerint nekünk alkalmat nyújtott, szeretett vendé­gét, c .exoját megtisztelhetni, mert ez által uj bizonysá­gát adá annak, mennyire szereti azon közönséget, mely­nek ő törvényes örökös főispánja! Fel tehát uraim ! használják fel az alkalmat ő emja szenvedő egészségi állapota iránti legbensőbb részvétünk fiúi kifejezésére, s mondjuk egy szóval egy lélekkel : ő em­ját, országunk hű prímását, megyénk örö­kös főispánját, mégis mélyen tisztelt vendégét, főkor­­­látnok ő exóját a mindenható Isten, a trón és haza javára sokáig éltesse!­­“ Bécs, július 8-ikán. L. A kir. tanács alsóháza ma a „Concor­dia“ czimü iróegyletnek azon kérvényével fog­lalkozott, melyben a gyülekezet megkerestetik, ajánlja a kormánynak, hogy a helybeli lapok elitélt szerkesztőinek megkegyelmeztetése végett járuljon közbe Ő Felségénél. A midőn e folya­modvány körülbelül egy hóval ezelőtt a bírád, tanács alsóházának benyujtatott, a gyülekezet azt sürgősnek nyilvánította s általános volt a meggyőződés, miszerint ezen ügy a pünkösdi szünnapok lefolyta után azonnal szőnyegre fog kerülni. Hogy tehát e tárgynak napirendre té­tele mindeddig késett, már eleve gyanittatá an­nak sorsát, különösen miután e késedelem még azon furcsa okkal is mentetett, hogy gróf Gleis­­pach, a kérvény-bizottmánynak ez ügybeli elő­adója, a folyamodványt asztalpad-fiókjába zárta és szabadsággal elutazván elfelejtette a kulcsot egy bizottmányi tagtársnak átadni! Ma tehát csakugyan a nevezett, gróf, Stájer­honnak országkapitánya, referált a dologban a háznak. A kérvény­bizottmánynak véleménye oda szólt­, hogy a ház csak a törvényhozásban, de nem a végrehajtás ügyeiben van közremun­­kálásra feljogosítva s annál kevésbbé avatkoz­­hatik a korona előjogaiba, melyekhez a megke­­gyelmezés tartozik , ennélfogva adja tehát a kérvényt az igazságügyi ministeriumnak „alkal­masnak tetsző használat végett“ (zur geignet scheinenden Bewützung.) Gi­kra úr azon módosítványt ajánlá, hogy az idézett szavak helyébe tétessék „méltánylás végett“ (zur Würdigung.) Ajánlatát hosszabb beszédben indokolt, a­melyben legelőbb is a házat, figyelmeztető, miszerint, más alkal­mm­al nem tartotta a végrehajtás körébe való be­avatkozásnak, kérvényt, hason szövegű ajánlat­tal, a kormánynál támogatni. Elismeri ugyan, hogy az elítélt lapok vétettek az alkotmány ellen oly körülmények közt, melyek minden honpolgárnak kötelességévé tették szilárdan megállani az alkotmány mellett; de másrészt, ki­emeli, hogy a törvényszékek nagyon is szigo­rúan ítéltek, hogy a törvények, melye­knek ér­telmében az ítéletek mondattak, a kényuralom idejéből valók s nem egyeznek meg az alkotmá­nyos élettel, hogy a bírádó tanácsnak két háza ezen törvényeknek módosítását szükségesnek is­merte el s végül, hogy a közvélemény szerint a kérdéses lapok nem is sajtóvétségeik, hanem irá­nyuk miatt ítéltettek el. Szónok sajnálja ugyan, hogy a közvélemény ekként fogja fel a dolgot, de hogy így fogja fel, azt szükségesnek látja constatírozni. „Oda jutott a dolog, úgymond, hogy a fenálló törvények szigorú alkalmazásával szemközt az illetők a megszüntetett praeventív­­rendszabályok visszaállítása után sóvárognak.“ Giskra különös figyelmébe ajánlja a ház­nak, miszerint az illető irók nem csak börtönre ítéltettek, hanem lánczra és böjtölésre is. „Azon lapok — így végzi beszédét — melyeket e ke­gyetlen csapás ért, e ház többségével nem szok­tak ugyan a legkíméletesebben bánni; tehetet­lenséget, a kormány utáni vak ballagást, önálló­ság s nagylelkűség hiányát vetnek szemére; de épen ez okból tartom szükségesnek, hogy a ma­gas gyüle­kezet, — e lapok megkegyelmezi­tését ajánlván a kormánynak,— bizonyítsa be, hogy e ház többségét nem a visszatorlás óhaja vezérli.“ Kuranda úr nem ta­pál ugyan lényeges különbséget a bizottmány ajánlata s Giskra ur­nak módosítványa közt, de ha ez utóbbi a rész­vétnek nagyobb mértékét jelzi, örömmel támo­gatja. Felszólítja a házat, hogy közönynyel ne bánjék a dologgal s tartsa szem előtt, mikép a kérdéses elitélések mind bel-, mind külföldön igen rosz hatást tettek, minthogy sem korunk szellemé­vel, sem alkotmányos viszonyainkkal öszhang­­zásban nem áll­nak. „Mit mondottak volna önök uraim, ha a vádlott írókat botoztatásra ítélték volna, (a centrumban kiáltások: ohó!­olló) uraim! a böjtölés és lánczhordás testi bünte­tések ! “ H­e­­­n elnök: Kérem a szónokot, hogy a törvényszéki ítéleteket ne birálgassa. Kuranda : Nem is birálgatom, de ki kell mondanom, hogy a külföldön, hol most jártam, valahányszor nagy haladásainkról szólottam, mindig ezen saj­tó­pereinkre tértek vissza. Es Csütörtöki, július 10

Next