Sürgöny, 1862. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1862-07-10 / 157. szám
Második évi folyam. 157. szám — 1862. Szerkestft-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7 szám. földszint Vidtiken bérmentés levelekben , minden posta-hivatalnál. mm ________ mm SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Vidékre, naponkint postán ft kr . ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — 8 — Félévre 8 — Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre ~ 1 —T—. i—Ti.. " ' . * 1802-diki második félévi folyamára. Előfizetési ár : Julius—decemberi félévre 8 forint. Julius septemberi negyedévre 4 forint. A „Sürgöny“ kiadó hivata Kifizetési felhívás „SÜRGÖNY“ HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi jun. 27-től kelt legfelsőbb határozatával Csabó Dániel alesperest s püspökladányi lelkészt tiszteletbeli kanonokká az egri érseki káptalannál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. MJI HIVATALON SZKSZ. Tájékozás. A turini kormány békés hangulatának újabb jelét adá a schweiczi kormány figyelmeztetése által, miszerint a nyugodni sehogy sem akaró tettpárt ismét új vállalkozásokra készül, s e czélja kivitele végett a Borweiczi területet is használhatná. Most, midőn Orosz- és Poroszországgal az elismerés iránt egyezkedik, elhiszszük, hogy kivált az utóbbi iránti tekintetből békeszeretetének szívesen adja ily jelét. Mindamellett fölmerül azon gyanú is — s egy bécsi szabadelvű lap ki is fejezi ezt — hogy a turini kormány ezen figyelmeztetéssel még egy más czélt is akart elérni, s ez nem más, mint hogy a közfigyelmet a délen készülő s történhető dolgoktól elvonja, épen azáltal, hogy azt éjszak felé irányozza. Utolsó időben t. i. sokat beszéltek egy uj expeditióról, mely valószinüleg a török tartományokba vala tervezve, mely hitnek életet s táplálékot Garibaldinak Siciliában s Nápoly déli részében kelte kölcsönzött. Megvalljuk azonban, hogy mi ezen szemfényvesztési játékot oly durva fogásnak tartanák, hogy inkább az első felfogást vagyunk hajlandók osztani. A jelen viszonyok közt a turini kormány őszinte békehajlama tanúsításának czélját is be lehet látni. L. Russellnek alább távírt nyilatkozatából kitűnik, hogy az Oroszország általi elismertetés ügye még folyvást csak alkudozás tárgya, Poroszország pedig még épen csak a készség előleges nyilvánításának stádiumában van. Mik az elsőnek föltételei, nem mondja J. Russell. Poroszország azonban csak azon ígéret fejében kész az elismerésre, ha Olaszország Austria irányában békésen viselendi magát. Miután Poroszország ez elismerési ügyben inkább csak az orosz példát követi, föltehető, hogy emeri az orosz föltételeket s viszont föltehető, hogy Oroszország helyesli a porosz föltételt, habár azt forma szerint magáévá nem tévé is, s ekként föltehető az is, hogy mindkét hatalom, tartván az európai béke megzavartatásától, ennek épen az elismerés által új biztosítékot kívánnak szerezni. Ily viszonyok közt aztán természetesnek tűnik föl, hogy az olasz kormány, ha az alkudozásoknak, miknek eredménytelenségét. Russell sajnáló, végzes eredményét kivánó, békés hajlamának fölebbi tanúsítványát adni igyekezett; azt már megmondá Ratazzi. La Garibaldinak tetszik Törökországba vagy máshová elutazni, ezt nem akadályozhatja, de a hadi vállalatokat mindenesetre meggátolandja. Szerbiában a dolgok külsőleg a nyugalom látszatával bírnak ugyan, de a „Temesv. Ztg“ tudósítója figyelmeztet, hogy e külszinnek nem lehet hinni s nem lehet benne bízni; nyomasztó az, milyen a viharokat szokta megelőzni. A szerbek rendkívüli tevékenységet fejtenek ki, hogy a jövő eseményekre készen legyenek. Lőszert készítenek, fegyvereket gyűjtenek, ezek kezelésében a vidék lakóit s a csapatokat gyakorolják, a város torlaszai fölött őrködnek s élethalálharczra készülnek. Valószínű e tudósító szerint az is, hogy a diplomata titkos kamráiban, a színfalak mögött is nagy tevékenység uralkodik. Nem csak hogy az itteni consulok tartanak gyakori értekezleteket a török biztossal, hanem néhány nap előtt két szerb minister Párisba is ment, hogy ott a szerb ügy javára hasson. Tudósító végre arról is nyert tudomást, hogy a szerbek ez időt a körülfoglalt vár viszonyainak kikutatására is fordíták, s a nyert adatoknak roham esetében mindenesetre jó hasznát vennék. Ezen belgrádi szélcsend, mely viharra mutat, annál jelentősbbé válik azon, még a porta részéről is állítólag osztott félelem által, hogy Boszniában a keresztények szintén fölkelésre készülnek. A „Const.“ tegnap említett czikke meglehetősen megnyugtató hatást tett Párisban ; csak azon egy esetleg okozott még nyugtalanságot, hogy hátha Lorencezték hadtestét addig, míg a nagyobb erősítések megérkeznek, nagy szerencsétlenség érné. Ma több franczia lap ez iránt is megnyugtató tudósításokat hoz. Ezek szerint Mexikóban általános az elégületlenség; az aculcingói csata ismét föllelkesíti Francziaország híveit, Lorencez ték határozottan birtokába véve Orizabát, hol a kedvezőtlen évszakot egész biztonságban eltöltheti stb. Az „Indépendance beige** magán tudósításai azonban épen ellenkezőleg szólnak. Mexicó egészen csendes s teljes bizalma van kormányában; a francziákhoz pártolt tábornokokat megtagadja a nép, a többi tábornokok pedig már oly erőt gyűjtöttek egybe, mely tetemesen fölülhaladja a francziákét. Meg kell jegyeznünk, hogy ekkorig az „Ind. beige“ tudósításai bizonyultak mindig valóknak. A falmnczellár fogadtatásának ünnepélye Esztergomban, ígéretünk szerint adjuk az esztergomi disz-ebéden mondott toasztokat is. Palkovics Károly ur áldomása : „Egy ideig néma volt e ház és üres, mert hiányzott belőle az éltető szellem, s ime, most öröm lengi körül, hosszú útról visszaérkezvén kegyes gazdája, főmag. bibornok-primás örökös főispán, a mi kegyelmes atyánk. E visszaérkezés óta ma lévén legelőször többször óhajtott szerencsém ő eminentiáját tisztelhetni, megragadom az alkalmat, hogy ősi szokás szerint egy áldomás-pohárral felköszöntsem. Ez ősi szokást nem csak azért követem, mert általa mindnyájunk határtalan tiszteletének lehetek tolmácsa, de azért is, mert nemzeti szokásainkat fentartani jó a beolvasztás e korszakában. Itt egy jellemző esemény jut eszembe. 1825-ben országgyűlés volt, nevezetes arról, hogy a koronás fejedelem atyai kegyelettel fordult nemzetéhez ; az országgyűlésen Máriássy, az aggkövet azt mondá Ötvösnek : „Sokkal régiebb máriás vagyok én, semhogy engem minden Ötvös felolvaszthasson.“ Hazánk védasszonya a boldogságos szűz Mária, Magyarország tehát szintén Máriás, ezeréves Máriás, melyet csak úgy lehetne beolvasztani, ha nemzeti jellegét, szokásait, törvényes önállóságát megtagadná, ha ősi erényeihez hűtlen lenne ; mert igaza van a költőnek, midőn mondja : „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Róma ledül és rabigába görnyed.“ De e nemzet nem fogja magát megtagadni; és ha van ha fia, ki hivatva érzi magát hazája önállósága mellett küzdeni, ki vissza akarná vezetni a kormány szekerét azon kerékvágásba, melyet az elvitázhatatlan törvény szabott, azon férfiú bátran megmondhatná Caspinianus utódjainak, hogy velük szemközt ily szent érdekben egy szilárd nemzet óhaja áll mögötte, egy ország, melynek népei nem azon állatok közé tartoznak, melyek szárazon is, vízben is meg tudnak élni, — meg mondhatná a kegyelmes királynak, hogy ez eláztatott, sokat megszólt nemzet hit, és hogy fejedelmi kegyelete alatt törvényes önállósága melletti kitartása a hűségbeni kitartásának legjobb biztosítéka. Tartsuk tehát fenn becsületes ős szokásainkat, melyek nyomán most poharat emelek a magyar hazára, és e hazában főmagasságú bibornok prímás örökös főispánunkra, hogy valamint az isteni gondviselés hosszú útjáról szerencsésen visszahozá tisztelő körünkbe, úgy áldja meg hazánk bajai rögös útjain kitartással, miszerint, bár forgó viszontagság járma alatt nyögünk, tündér-szerencsénk kénye hány-vet, játszva emel s mosolyogva ver le, minden körülmények közt benne láthassuk vigaszunkat, istápunkat — kit az Isten sokáig éltessen !“ Hamar Pál ur áldomása : „Fő méltóságú gróf, s magyar királyi udvari fő kanczellár ur, kegyelmes uram! A Mindenható, a vízözön után, az ég kék boltozatára a szivárványt tűzé fel, jeléül annak, miként a világot többé hason sors nem éri; s igy sóla Noéhoz: „Ím szivárványomat helyezem a felhőkbe, és e'. leend jele a köztem s a föld közt megalapított szövetségnek !“ Mi is excellentiád közöttünki megjelenését úgy szeretjük tekinteni, mint az ős Esztergom boltozatául legdiszetebb szivárvány feltűnését, a melynek utánozhatlan színezete közt, előttünk az alkotmányosság édene egy közel jövőben ismét mutatkozik; melynek áldásdús harmata közt, az örök szövetség jelképében, a korona és a nemzet egymáshoz közeledése tükröztetik vissza; melynek vidám övezetén a Magyarország és az örökös tartományok egymássali testvérülése rajzolja le magát, s melynek ragyogó cseppjeiben egy, a fejedelem s az ország közt felviruló erős és tartós frigy biztosítéka fényképeztetik. Sőt vallásosan hiszünk egy közelebbi szép jövőben, midőn legkegyelmesebb királyunk főméltóságod által igy szóland hozzánk : „Im a koronázási oklevelet helyezem Magyarország égboltozatára, és ez leend jele a köztem s az ország közt megalapított szövetségnek !“ Honfiúi érzettel hajtunk meg excellentiád elött, mert nem csak dicső ősei, de önmaga a király iránti hűség és a honszeretet szép emlékeit költik fel kebleinkben. Nem lehet ugyanis e kies napon, a történelem világánál, meg nem emlékeznünk főméltóságod őseiről, Forgách Endre s János testvérekről, kik közül az első az 1241-ki Sajó melletti szerencsétlen tatár csata után, IV. Béla királyt, tulajdon lova átadásával, a bizonyos halálból segíté ki, s maga gyalog menekült; János pedig, a másik testvér, a király iránti hűségét vérével pecsétlé. Nem lehet meg nem emlékeznünk Forgách Balázs főpohárnokról, ki 1386 ban nem csak a hazát az idegen olasz befolyástól mente meg , sőt mint valódi magyar levente, Horvátországban I. Mária magyar királynő védelmében hősiesen harczolva esett el. Nem lehet meg nem emlékeznünk Forgách Zsigmond s Ferencz testvérekről, kiknek elseje egyidejűleg Magyarhon nádora, másika pedig bibornok és ország-primása voltának, kik a király és a hazához egyiránt hivek, a 17-ik század elején, a királyi s nemzeti jogok egymássali kiegyeztetésében eseménydús korszakot képeztek. Nem lehet meg nem emlékeznünk Forgách Ádámról, a hősről, ki 1662-ben Érsekújvárt, a túlnyomó török hatalom ellen, a végletekig oltalmazta. Azonban excellentiádhoz is szép emlékek kötnek bennünket : ki ne ismerné az utóbbi ozsoni országgyűlésekről a felsőházi jeles szónokot, ki mérsékelt elveivel a közjó előmozdításában, az alkotmányosság terén tündöklött; ki ne ismerné a hazáját szerető fökanczellárt, ki az 1861-ik jul. 21 ki országos kir. leiratban, az akkor fenforgott töméntelen nehézségek közt is kimondá: „hogy Magyarhon úgy a személyekre, mint a kormányzat rendszere és alakjára nézve jövőre is az ország ősi alkotmánya szerint fog kormányoztatni, s hogy a Sz. István koronájához tartozó országok a birodalomba beolvasztatni nem fognak“. Ki ne ismerné az erélyes főkanczellárt, ki a magyar kormány függetlenségét minden áron fentartja; ki ne ismerné a haza régi emlékein kegyelettel függő főkanczellárt, ki legközelebb keleteni nagy befolyásánál fogva kieszközlé, miként a tudós társaság küldöttei, a török császár palotájában, Mátyás király könyvtára maradványait, a nemzet ez idegen földöni szent ereklyéit megszemlélhették volt légyen .. Üdvözöljük tehát excellentiádat, mint honfiúi érzelmeiről rég ismert és polgári szép erényeinél fogva rég tisztelt országnagyot. Adja a magyarok Istene, hogy a méltóságod, ildomos és megnyerő tapintata által, a hazában a polgárok minden rétegeit, a béke olajága alatt, az alkotmányos trón körül egyesítse. Adja a magyarok Istene, hogy nagyméltóságod bölcs és szívélyes kormánya alatt ez, ország újbóli arany korát élje; alkotmányos intézeteit egészben viszszanyerje, s polgári önigazgatásában boldogságát lelje fel! Adja a magyarok nagy Istene, hogy nagyméltóságodnak közreműködése, s a legmagasb királyi széknék közbenjárása által, a megyei köztanácskozási, valamint az országgyűlési teremek ajtai újból megnyíljanak ; s ott a józan mérséklet szárnyain, úgy az ildomos politika alapján, az ország jóléte századokra megalapittassék, Ő Felsége pedig mint alkotmányos király, sz. István koronájával, a nemzet közös örömére, hovahamarább megkoronáztassék. Adja a magyarok nagy Istene, hogy excellentiád a legmagab trón támogatására, az ország boldogsága felvirágozására, nemzetsége fényére, a nép javára, és mindnyájunk közös örömére még számos boldog éveket éljen !“ Lipovnoki Lipovniczky István apát és kanonok ur áldomása: „Uram, uram, Méltóságos ghymesi és gácsi gróf Forgách Ágoton uram, szólok az úrhoz. Volt idő, a midőn szeretett véreink, kedves honfiaink, minden alkalommal igyekeztek eltagadni tőlünk papoktól a hazafiságot s lett légyen az a megyei vagy országgyűléseken, ha az akkori káptalanok követei felszólaltak és csak távolról is érinték az örök igazságnak szavait, tüstént azzal vádottattak, hogy egyebet sem tudnak, mint a sekrestyéből az evangyellomból puskázni. •És ime, daczára e szemrehányásnak, nekem is, midőn e fényes kört látom, lehetetlen, hogy eszembe ne jusson az evangéliumi ember, aki nagy vendégséget készíte és elküldé emberét bírt adni a hivatalosoknak, hogy jöjjenek. Ugyanis : ő emja, országunk hyprimása, mélyen tisztelt és szeretett főispánunk nagy vendégséget készitő és megbizó emberét, a mgos urat, mint törvényes főispáni helytartóját, miszerint hírt adna a hivatalosoknak, hogy jöjjenek, mert vendége érkezik; vendége, ki azon magas állásánál fogva, melyre kitűnő erényei juttaták, édes mindnyájunké! — Mgod e megbízásnak megfelelt, meghívott bennünket, és mi, nem mentegetőzve, mint amaz evangéliumi vendégséget adónak hivatalosai, örömmel jelentünk meg, hogy csoportosulva örökös főispánunk Domja körül, némileg lerójuk a tisztelet és hála adóját, melylyel tartozunk nagunk, fökanczellár ur ő excjának legközelebb azért, hogy magas látogatásával megtisztelvén szeretett örökös főispánunkat, ez által mi is esztergomiakul megtisztelve érezzük magunkat. Lelkünk mélyéből merité a mgos gróf s föispáni helyettes ur szavait, melyekkel csak imént Üdvözlém excját; azonban a figyelmes hallgató előtt lehetetlen volt fel nem tűnni a tartózkodásnak, melylyel szólott a mgos ur; — én igen felfogom, s úgy hiszem , velem együtt mindenki méltányolja mgos főispáni helytartó ur tartózkodását, — azon gyöngéd viszony, a rokonsági kötelék, mely őt nagy Ünnepeltünkhez fűzi, csak ez okozza, hogy tartózkodva szól, ki különben fényes ékesszólásával leginkább van hivatva, e perezbeni érzelmeink hü tolmácslására. — ő tudná csak méltón kifejezni a tiszteletet, bizalmi ragaszkodást és azon hálaérzetet, melylyel e megye közönsége üdvözli ő magát a főkorlátnok urat hazánk közdolgai kormányzatán, a hol e nehéz és válságos időben vajmi kevés élvezet, de annál több tövis kinálkozik; — mondom, hálaérzetet, mert daczára e tövisek tudatának, elfoglalta állását, egy közbenjárásával előkészíthető jobb jövő reményében ; — feláldozta magát, érezvén azt, hogy elhagyni hazáját az embernek szabadságában nem áll soha ! — és hogy a kör, hova Isten által állíttatunk, ez az, melyre munkásságunkat forditanunk kell, és hogy vétkezik, ki az ur által kijelölt napszámot elhagyva, más térre fordítja talán csak itt valóban használható tehetségét ! — Csak ő maga tudná méltókép ecsetelni, hogy Esztergom közönsége lelkesedni tud a hazáért, — hogy fel tudjuk a haza javának áldozni pillanatnyi érdekeinket, pártszeretetünket, kicsinyes netaláni gyülölségeinket, tudunk egyesülni a haza javáért, a haza boldogságát komolyan szívükön hordozó vezérek körül, — mert hiszen, ha ezt nem tudnók, minden lelkesedésünk hasztalan lenne! — Csak ő maga képes illőn formulázni e megye közönségének szive minden dobbanásával megújuló azon hitét, hogy ő excrának sikerülni fog a felséges fejedelemnél kieszközölni azon gyönyörű időt, hol jelen állapotunk, egy nehéz álomként elvonulva, majdnem hihetetlennek látszandik még önmagunk előtt is! Mindezt takarosabban, csinosabban, illőbben, fényesebben mondja vala el, és el is mondálgos gróf főispáni helytartó úr, — én tehát csak arra szorítkozom, hogy áldomás poharat emelve ő excla mindennemű jólétéért, arra kérem magadat, kegyeskedjék tolmácsolni, fájdalomjelen nem lehető örökös főispánunk bibornok bg prímás comja előtt Esztergom közönségének hálás köszönetét azon gyengéd figyelméért, mely szerint nekünk alkalmat nyújtott, szeretett vendégét, c .exoját megtisztelhetni, mert ez által uj bizonyságát adá annak, mennyire szereti azon közönséget, melynek ő törvényes örökös főispánja! Fel tehát uraim ! használják fel az alkalmat ő emja szenvedő egészségi állapota iránti legbensőbb részvétünk fiúi kifejezésére, s mondjuk egy szóval egy lélekkel : ő emját, országunk hű prímását, megyénk örökös főispánját, mégis mélyen tisztelt vendégét, főkorlátnok ő exóját a mindenható Isten, a trón és haza javára sokáig éltesse!“ Bécs, július 8-ikán. L. A kir. tanács alsóháza ma a „Concordia“ czimü iróegyletnek azon kérvényével foglalkozott, melyben a gyülekezet megkerestetik, ajánlja a kormánynak, hogy a helybeli lapok elitélt szerkesztőinek megkegyelmeztetése végett járuljon közbe Ő Felségénél. A midőn e folyamodvány körülbelül egy hóval ezelőtt a bírád, tanács alsóházának benyujtatott, a gyülekezet azt sürgősnek nyilvánította s általános volt a meggyőződés, miszerint ezen ügy a pünkösdi szünnapok lefolyta után azonnal szőnyegre fog kerülni. Hogy tehát e tárgynak napirendre tétele mindeddig késett, már eleve gyanittatá annak sorsát, különösen miután e késedelem még azon furcsa okkal is mentetett, hogy gróf Gleispach, a kérvény-bizottmánynak ez ügybeli előadója, a folyamodványt asztalpad-fiókjába zárta és szabadsággal elutazván elfelejtette a kulcsot egy bizottmányi tagtársnak átadni! Ma tehát csakugyan a nevezett, gróf, Stájerhonnak országkapitánya, referált a dologban a háznak. A kérvénybizottmánynak véleménye oda szólt, hogy a ház csak a törvényhozásban, de nem a végrehajtás ügyeiben van közremunkálásra feljogosítva s annál kevésbbé avatkozhatik a korona előjogaiba, melyekhez a megkegyelmezés tartozik , ennélfogva adja tehát a kérvényt az igazságügyi ministeriumnak „alkalmasnak tetsző használat végett“ (zur geignet scheinenden Bewützung.) Gikra úr azon módosítványt ajánlá, hogy az idézett szavak helyébe tétessék „méltánylás végett“ (zur Würdigung.) Ajánlatát hosszabb beszédben indokolt, amelyben legelőbb is a házat, figyelmeztető, miszerint, más alkalmmal nem tartotta a végrehajtás körébe való beavatkozásnak, kérvényt, hason szövegű ajánlattal, a kormánynál támogatni. Elismeri ugyan, hogy az elítélt lapok vétettek az alkotmány ellen oly körülmények közt, melyek minden honpolgárnak kötelességévé tették szilárdan megállani az alkotmány mellett; de másrészt, kiemeli, hogy a törvényszékek nagyon is szigorúan ítéltek, hogy a törvények, melyeknek értelmében az ítéletek mondattak, a kényuralom idejéből valók s nem egyeznek meg az alkotmányos élettel, hogy a bírádó tanácsnak két háza ezen törvényeknek módosítását szükségesnek ismerte el s végül, hogy a közvélemény szerint a kérdéses lapok nem is sajtóvétségeik, hanem irányuk miatt ítéltettek el. Szónok sajnálja ugyan, hogy a közvélemény ekként fogja fel a dolgot, de hogy így fogja fel, azt szükségesnek látja constatírozni. „Oda jutott a dolog, úgymond, hogy a fenálló törvények szigorú alkalmazásával szemközt az illetők a megszüntetett praeventívrendszabályok visszaállítása után sóvárognak.“ Giskra különös figyelmébe ajánlja a háznak, miszerint az illető irók nem csak börtönre ítéltettek, hanem lánczra és böjtölésre is. „Azon lapok — így végzi beszédét — melyeket e kegyetlen csapás ért, e ház többségével nem szoktak ugyan a legkíméletesebben bánni; tehetetlenséget, a kormány utáni vak ballagást, önállóság s nagylelkűség hiányát vetnek szemére; de épen ez okból tartom szükségesnek, hogy a magas gyülekezet, — e lapok megkegyelmezitését ajánlván a kormánynak,— bizonyítsa be, hogy e ház többségét nem a visszatorlás óhaja vezérli.“ Kuranda úr nem tapál ugyan lényeges különbséget a bizottmány ajánlata s Giskra urnak módosítványa közt, de ha ez utóbbi a részvétnek nagyobb mértékét jelzi, örömmel támogatja. Felszólítja a házat, hogy közönynyel ne bánjék a dologgal s tartsa szem előtt, mikép a kérdéses elitélések mind bel-, mind külföldön igen rosz hatást tettek, minthogy sem korunk szellemével, sem alkotmányos viszonyainkkal öszhangzásban nem állnak. „Mit mondottak volna önök uraim, ha a vádlott írókat botoztatásra ítélték volna, (a centrumban kiáltások: ohó!olló) uraim! a böjtölés és lánczhordás testi büntetések ! “ Hen elnök: Kérem a szónokot, hogy a törvényszéki ítéleteket ne birálgassa. Kuranda : Nem is birálgatom, de ki kell mondanom, hogy a külföldön, hol most jártam, valahányszor nagy haladásainkról szólottam, mindig ezen sajtópereinkre tértek vissza. Es Csütörtöki, július 10