Sürgöny, 1862. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)

1862-08-01 / 176. szám

Második évi folyam. 176. szám — 1862. s­erkesitő-hivatal: Bará­tok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadóhivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postán ft kr ft k. Egészévre 16 — negyedre 4 — Égés. Félév 8 — NEMHIVATALOS KÉSZ. T á j é k o z á s. Ma a hivatalos turini lap is előáll egy hivatalos c­áfolattal, a Garibaldira vonatkozó minden expeditiona­lírt híreket illetőleg. E czáfolat későn jó, miután az ag­gályok már el vannak oszlatva, már senki nem hiszi, hogy Garibaldi komolyan tervezett fegyveres expe­ditiót Róma ellen Igaz csak az, hogy Olaszországban nagy agitatió kezdetett meg a franczia megszál­lás meghosszabbítása ellen, hogy Garibaldi mindent elkövet annak táplálására s tovább fejtésére, s misze­rint Ratazzi egész népszerűségét kénytelen a mérlegbe venni, hogy magát ez agitatió ellen föntarthassa. Garibaldi legújabban ismét oly heves beszédet tartott Marsalában, milyet még nem tartott; kifakadásainak czélpontja ismét Napoleon politikája; szemére veté,hogy Olaszországot gátolja megalakulásában, hogy tett szol­gálatait megfizetteté s ezért nincs joga hálát követelni, és h­ogy a nápolyi trónra mindig készen tart egy Muratot. Garibaldi ezen sgitatiója még igen sok nehézséget ké­szíthet a turini kabinetnek, annál inkább, mert az kap­csolatban látszik állni a mozgalom­pártnak más pon­tokon látható föllépésével, így csak kevéssel Petru­­celli interpellátiója után Mordini hivá föl az olasz parlamentet, hogy magatartása által serkentse a ró­mai népet fölkelésre s a kormányhoz nyíltan intézé a kérdést, vájjon mily magatartást fog követni, ha a for­radalom csakugyan kitörne, mire azonban feleletet nem kapott. Ezenfölü­l a forradalmi lapok mindent elkövet­nek, hogy a tüzet szilják s a turini lapok és most hoz­zák a római emigránsok egy hosszú fölhívását a római néphez, hogy az 48—49-ben megkezdett művet fejezze be, s ne tartson a francziáktól, mert „Francziaország vé­delmezi a pápát s minden kívülről jövő megtámadásnak ellenszegülend, sőt a turini kabinet fölhívásainak is ellenmondand; de semmi esetre sem fogja a clericalis zsarnokságot a római nép ellen oltalmazni, mihelyt ez annak megdöntésére késinek mutatkozik;“ ezért — int a fölhívás — ne támadja meg egyenesen a francziákat, hanem csak a pápai katonákat irtsa ki; továbbá, hogy a turini kormány nem nyújthatja kezét a forradalom­nak, s hogy Francziaország nélkül nem juthat Rómá­ba, s ezért magának Rómának kell fölkelni, hogy magát önmagának s Olaszországnak ismét vissza­adja. — Megjegyzendő, hogy ezen fölhívás turini la­pokban s igy a kormány szeme előtt jelent meg; vagyon nem lehetséges-e ennélfogva, hogy ezen általá­nosan megkezdett agitatió az ellenkezőnek megélése daczára mégis nem oly kellemetlen az olasz kormány előtt, s hogy olyasmi készíttetik elő, ha valósul, mi leg­kevésbé fogja a franczia kabinetet meglepni ? Gyanítga­­tásnál azonban jobb a dolgok fejlését bevárni. Ratazzi a parlamentben kijelente, miszerint Du­­rando hadügyminiszer szavait Schweiczra vonatko­­ólag félreértették. Az olasz kormány tiszteletben kí­vánja tartani Schweicz integritását, soha sem is táp­lált oly szándékot, melynélfogva ama köztársaság területének egy része elvétetnék, s a hadügyminiszer csak mint esetlegről tett említést arról, mely azon­ban a turini kormány eszméi s óhajaival ellenke­zik. Természetes, hogy az olasz ministerelnök most a schweiczi tiltakozás után így nyilatkozik, csak­hogy nyilatkozata most a schweiczi szövetség­­gyűlési tárgyalások után különös világban áll. Dapples követ­ett nyíltan kimondá, hogy Olaszor­szág bekeblezési vágyai nem maradtak csupán az ér­zelem stádiumában, hanem hogy, bár takarva, kísér­letek létettek, miszerint Tessi­nek kárpótlás melletti átengedését kérdésül fölállítsák, sőt azon idegen tarto­mány is ki lön jelölve, mely kárpótlásul szolgálna. Forey tlck, három hadsegéde­s táborkari főnöke kíséretében Gherbourgba utazott, hogy ott a Vera­ Cruzból jul. 3-án elindult postát bevár­ja s aztán rögtön elinduljon. Bécs, július 29 ikén. L. A helyi­éli lapok vasárnap óta sokat foglalkoznak egy hírrel, mely szerint Aradon, vagy Arad közelében egy izraelita kereskedő addig vallatott volna a deresen, míg a botozta­­tás alatt meghalt A hullát aztán állítólag visz­­szahurczolák a tömlöczbe, s ott kötelet kötöttek nyakába, mintha a vádlott maga akasztotta vol­na fel magát. Centralista lapjaink e hírt gúnyosan közült e­nzim alatt : „magyar igazságszolgál­tatás“, a „Presse“ pedig nem talál szavakat indignatiójának kifejezésére; megtámadja az udvari kanczelláriát, melynek felvigyázata alatt ily esetek történhetnek, s végül kérdi : „vagy van tán valami magyar törvényczikk, mely ily gyalázatos tetteket igazol?“ A­mi magát a hirt illeti, a főkanczellár ő nagyméltósága, mihelyt azt az újságokban ol­vasta, rögtön parancsot küldött Aradra, mely­ben a dolog mibenlétéről tudósitást kívánt. Válaszul tegnap estre egy telegramus érkezett Aradról ő nagyméltóságához, melyben mondatik, hogy Aradon semmi ilynemű eset nem adja magát elő. Makó mellett történt ugyan egy ily irányú visszaélés a hivatalos hatalommal, de az illető csendbiztos hivatalától azonnal felfüggesztetett s ellene a vizsgálat megindittatott. A távirat a Makó melletti esetről csak az idézett szavakat tartalmazza és az útban levő bővebb tudósításra utal. Ezen adatokból két örvendetes s megnyug­tató tény áll elő; először, hogy a főkanczellár úr szokott s ismert erélyével sújtana minden vissza­élést a hivatalos hatalommal, kiváltképen pedig oly­ant,melyet elleneink oly szívesen használnak fel a nemzetnek gyalázására, a magyar kormányzat­nak megtámadására; — másodszor pedig, hogy főbb hivatalnokainkat hasonló szellem lelkesíti, mert a bűnös csendbiztos Makó mellett hiva­tálá­tól már fel vala függesztve, midőn a kanczellá­­riának kérdő parancsa Aradra leérkezett. Eir­e a Makó melletti eset azon borzasztó részletekkel, melyeket a helybeli lapok említe­nek, nem mondhatom. Reméljük, hogy nem. De ha igen, még akkor sincs feljogosítva a „Presse“ az ilyen esetből nyilakat faragni a magyar kor­mányzat­i magyar törvény ellen. Erre nézve maga a „Presse“ hozza fel a legerősebb érvet tegnapi esti lapjában, a­hol is ezeket írja : „Levelet vettünk, mely szerint a tegnap említettük aradi hit lényegesen alaptalan volna, ha nem épen valami összezavarás (Vermischung) forog fenn. E levélben mondatik : Weiszmann Dávid, néhai dévaványai (Heves, most Békés megyében) lakos majd három évvel ez­előtt a szeghalmi csendbiztos által befogatott és ennek parancsára több napon át borzasz­tóan veretett és kinoztatott. Az utolsó kinzás utáni reggel Weiszmann Dávidot tömlöczében az ablakrácson felakasztva találták. Lábai majd a földet érték, arczát halotti sápadtság bolttá, a kötél helyét pedig egy avas zsebkendő foglalá el, mely semmi terhet nem birt volna már meg ; teste borzasztó állapotban találtatott. Daczára ezen körülményeknek W. D. mint öngyilkos te­­rvettetett el, a nélkül, hogy obduktiónak helyet adtak volna. W. D. özvegye pert indított a csendbiztos ellen, ki is a dolog megvizsgálása alatt befogatott, de másnap felsőbb parancsnál fogva (három évvel ezelőtt) ismét kibocsáttatott és özvegyének nem sikerült, egy másolatot sze­rezni a vizsgálati okmányokról. Weiszman An­na most Ő Felségéhez folyamodik azon kére­lemmel, hogy az érintett okmányok alapján a vizsgálat folytatását elrendelni kegyeskedjék.“ Mondtam, nem tudjuk,történt-e ilyesmi leg­újabban Makó mellett, de hogy történt három évvel ezelőtt másutt, az a „Presse“ adatai után kétsé­­ gkívüli. Már­pedig három évvel ezelőtt Ma­gyarországban nem volt magyar kormányzat. Volt kormányzat, melyet a „Presse“ bizonyosan nem fog barbarismussal vádolni; voltak törvé­nyek, melyeket a „Presse“ bizonyosan nem fity­mál annyira, mint a jelenleg érvényben levőket, az egyes hivatalnok felett őrködött a zsandár és a rendőrség , s mégis történhetett ily bor­zasztó eset? És Zyblikiewicz tudor úr a Gácshon­­ban divatozó vagy divatozott igazságszolgálta­tásról milyen adatokkal lepé meg a birodalmi tanácsot? Pedig valamint nem mondhatni, hogy valamely Bezirksvorstand az osztrák törvények ér­telmében" csdclsn­ík, a midőn egy szegény embert vallatás közben tüzes vassal döf mellbe, h­ogy Weiszmann Dávidnak agyon-botoztatása bizo­nyosan nem történt az akkori igazságügyi mi­­nisternek szellemében, mert ezen minister gróf Nádasdy ö­nméltósága vala, ki pedig, mint tud­juk, a verstärkte reichsrathban annyira kikelt az 1848 előtt Magyarországon szokásban volt bo­­toztatások ellen, miként az ember lehetségesnek sem hinné, hogy az ő vezénylete alatt olyasmi történjék. Természetesen eszünk ágában sincs az imént érintett esetek felhozatala által azoknak ismétlését menteni, sőt biztos adatok nyomán mondhatjuk, hogy a magyar kormány­férfiak az ilynemű visszaéléseket a hivatalos hatalommal a törvény egész szigorával fogják megtoldani — c­élunk csak az, hogy a „Pressernek bebizo­nyítsuk, miszerint igen helytelen dolog, egyesek kihágásáért felelőssé tenni a kormányzatot, a törvényeket, a nemzetet. Tudvalevő dolog, hogy a testi büntetések­­ alkalmazását bizonyos esetekre nézve fentartot­­ták az austriai törvények is; a­mi pedig a ma­gyar törvényt illeti, az utána tudakozódó „Pres­sédnek szívesen szolgálunk a következő idéze­tekkel. Az országbírói értekezletek javaslata a bűn­vádi eljárás dolgában a következőket rendeli : 2. §. A nemesek és nem nemesek által elkövetett büntettek büntetés­módjának, nemének és mértékének meghatározása tekintetében, a nemes és nem-nemes kö­zött többé különbség nem lehet, és e szerint a nem-ne­mes a nemeshez emeltetvén, a királyi curia által, az 1848-diki évtől fogva követett gyakorlatnál fogva is, a testi büntetés alkalmazásának helye bűntetteknél egy­általában nem leend. 3. §. A nemesek vagy nem-nemesek által elköve­tett bűntettek iránti eljárás tekintetében, a régi ma­gyar törvények szerint fenállott különbség jövőre ha­sonlóul megszüntettetik, még­pedig nem a nemes joga csonkításával, de a nem-nemesnek a nemeshez eme­lésével. Minélfogva az előző vizsgálat, vagy e nélküli be­­fogatás, letartóztatás, vagy szabad­lábon­ hagyatás, kezességrebocsátás, védelem és perorvoslatok használ­­hatása tekintetében a régi magyar büntető törvények­nek és gyakorlatnak azon szabályai, melyek előbb csak a nemesek által elkövetett bűntettekre valának alkalmazhatók, jövőben a nem-nemesek által elkövetett bűntettekre is egyiránt alkalmazandók. 5. §. A mezei rendőri kihágások tekintetéből az 1840 dik évi 9 ik törvényczikk által a testi büntetés fentartva lévén és az 1848-dik évi törvények által sem töröltetvén az el egészben, de a testi büntetésnek fenn­tartása, mig más czélszerűvel a törvényhozás által nem pótoltatik, a közfegyelm fenntartása tekinteté­ből, a kihágások minden egyéb nemeinél is nélkülöz­­hetlennek mutatkozván, a testi büntetés óvatos hasz­nálata kihágásoknál fenhagyatik ugyan; a mennyiben azonban az 1848-dik évi XXII. törv. czikk a testi bün­tetést bizonyos qualificatiok létezése esetében meg­szüntette , ennélfogva az 1848 dik évi törvényhozás szelleméből indulva ki, a testi büntetés alóli teljes men­tesség, a kihágás eseteiben is, a nemeseken s gya­korlatilag azok sorába felemelt honoratiorokon kívül, mindazokra is kiterjesztetik, kik az 1848-ik évi V. t. sz. szerint politikai jogok gyakorlatára képesitvék. Ezen mentesség mindazon izraeli­tákra is kiterjesztetik, kik bár politi­kai jogok gyakorlatával felruházva nin­­csenek, az erre törvényileg megszabott egyéb qualificatióval bírnak. 6 §. A kihágások esetében hozott ítélet ellen, az ítélet végrehajtása előtti felebbvitel egyedül a megyei törvényszékre, illetőleg városi tanácshoz, még azok ré­széről is, kik ily esetben a testi büntetés alól kivéve nincsenek, megszorítás nélkül használható s feltétlenül megengedendő nemcsak, hanem az is megkívántatik, hogy az eljáró egyes bírósági személy hozott ítéletét a vádlottnak két tanú előtt kihirdesse, őt a fölebbvitel jogáról felvilágosítsa, a fölebbvitel nem használása esetében pedig az ítéletet két tanú előtt végrehajtassa. A testi büntetést mindig csak előleges orvosi vizsgálat után és csupán testalkatuknál fogva arra al­kalmas egyéneken lehet végrehajtani. 8. §. A vallatásnál bármi kínzás s testi bántal­mazás alkalmazását már az 179% évi 42 dik t. ez. is eltiltván, ezen törvény tilalmának megszegésével neta­lán történendő visszaélések megbüntetése iránt újabb intézkedések szüksége fenn nem forog.“ Végül különös figyelmébe ajánljuk a „Pressé“nek a következő törvényczikket: „9. §. A magyar büntető törvények és törvényes gyakorlat az osztrák bünte­tő törvénynél szelideb­bek lévén, azok szerint lesznek a magyar törvények vis­- szaállítása előtt elkövetett büntettek és kihágások is elítélendők.“ HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi jul. 17-röl kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megen­gedni méltóztatott, hogy D­a­b­r­­­e­­­y Jánosnak, a Nagy- Váradon fönnállott országos főtörvényszék rendelkezés alatti országos főtörvényszéki tanácsosának, saját ké­relmére történt állandó nyugalomba helyeztetése alkal­mával, a sokévi hit szolgálata fölötti legmagasb meg­elégedés kifejezése tudtára adassék. TÁRGYA. Magyar tudományos akadémia. A jul. 23 -i ülésben R­á­t­h Károly folytatá érde­kes közleményeit a török magyar viszonyokról, ezúttal különösen az adóviszonyokról. Ró­mer Flóris lev. tag pedig néhány római vár nyomait ismertető a régi Pan­nóniában. A jul. 28-ki ülésben Kiss Károly r. t. folytatá a rigómezei ütközet hadtudományi ismertetését. Szabó József lev. tag pedig H­a­n­t­k­e­n Miksa úrtól, kit geo­lógiai utazásaiban már második évben látott el az aka­démia némi segélyezéssel, ily czimű értekezést olvasa föl: „A Tata és Buda közti harmadkori képletekben előforduló foraminiferák eloszlása és jelzése.“ Az osz­tály oly jelesnek találta ez értekezést, hogy soron kívül, előlegesen kinyomatni határozta az értesítőben.] Örömmel értesültünk Sztoczek és Szabó József urak mint bírálók jelentéséből, hogy reájuk is — e részben a legilletékesb bírálókra — ugyanazon hatást téve Hunfalvy János jeles műve: „Magyarország ter­mészeti viszonyainak leírása,“ mim reánk, kik e lapok­ban nagy magasztalással szólánk felőle, midőn az aka­démiában felolvasott részleteket ismertetők Mindkét bíráló úgy szól e műről, mint „a mely maradandó diszt kölcsönöz irodalmunknak,­­­s „geographiai irodalmunk­ban valódi korszakot képez.“ Nyomtatását az osztály elrendelő. Az összes ülési tárgyak közöl kiemeljük gróf Pálffy Mór kir. helytartó ő exéjának az akadémia elnökéhez intézett következő sorait: „1848-ban Székes Fehérvárit az egykori kir. vár­templomi sírbolt romjaiban két csontváz fedeztetett fel, melyek kiásatván, akkoron a ti. múzeumba szállíttat­tak, s ott a legközelebbi időig közszemlére kitéve va­lának. Ezen tetemek állítólag III. Béla Magyarország egykori királya és első neje Komnén Anna tetemei, mely nézetnek alaposságát a mellettük talált jelvények is igazolni látszanak. Ugyanazért és mivel a hazafias és vallásos érzületre nyomasztólag kelle hatnia annak, hogy egy fölszentelt király földi maradványai megfoszt­va a kegyelet minden jelétől, közönséges régiség gya­nánt egy, bár hazai s tudományos intézet csarnokaiban közszemlére kitéve hagyassanak, szükségesnek , illő­nek láttam, Magyarország herczeg­prímás ő eminentiá­­jával, úgy m. k. udv. kanczellár­i nagyméltóságával egyetértőleg intézkedni az iránt, hogy a kérdéses tete­mek a múzeumból elszállittatván, addig is, míg azok azonossága mind tudományos, mind egyházi tekintet­ben igazoltatnék, a budavári főtemplom sírboltjában csendben ugyan, de illő módon elhelyeztessenek. Mint­hogy pedig kívánatos, hogy a hely, hol ezen királyi te­temek végleg eltemettetni fognak, a királyi méltóság megóvása tekintetéből emléktáblával is földiszittes­­sék, ennélfogva még előlegesen a t. M. Tud. Akadémiát mind a tetemek azonossága, mind az emléktábla föl­iratának szövege iránti becses véleményének előter­jesztésére felhivandónak találtam. Van szerencsém ezek szerint most­, mint az akadémia elnökét, hazafias tis­z­telettel megkeresni, hogy ezt az akadémia tudomására hozván, az ügyet tárgyalás alá vétetni , tekintettel Érdy János múzeumi őr nyomtatásban megjelent e rész­beni értekezésére, mindkét iránybani véleményét hoz­nám beküldeni méltóztassék , megjegyezvén, hogy a múzeum igazgatósága egyúttal általam utasítva jön, miszerint a birtokában levő s ezen tetemekre vonat­kozó összes adatokat az akadémiával haladéktalanul közölje stb.“ Érdy János r. tag, mint egyszersmind múzeumi őr, némi felvilágosításul, e levél folytán megjegyzé, hogy III. Béla és nejének, Annának (az antiochiai fe­jedelem leányának s nem Komnén Annának, mint a levél írja) tetemei­­ általa ásattak ki Székesfehérvárt 1848-ban, s nem voltak a múzeumban közszemlére ki­téve, hanem szekrényben őriztettek, oly szándékkal, hogy, ha majd a tervezett árkádok a múzeum épülete mögött elkészülnek, azoknak kiegészítő része egy ká­polna lesz, a­melyben a szóban forgó királyi tetemek illőleg elhelyeztetnek. Ezek után előadá a nevezett ren­des tag azokat az adatokat és jelvényeket, melyekből bízvást vélte következtethetni, hogy III. Béla tetemei­nek kell lenniök a talált csontoknak. Ilyen a csontváz mellén a despot-jelvény, melylyel Béla Konstantiné­polyban diszesittetett, s mellette a zarándok-bot, mely­lyel Jeruzsálemben járt, és e bot keresztje, melynek készítése III. Béla korára utal stb. Érdy ezen előterjesztései tudomásul vétetvén, kir. helytartó ur ő excja fölhívása folytán, az archaeo­­logiai bizottság, mely Székesfehérváron, az érintett ki­rályi tetemek leshelyén, újabb fölvételeket tőn, s újabb ásatásokat is készül tenni, bizatik meg, hogy minden ide vonatkozó adatot, jelvényt és körülményt újból megvizsgálva és egybevetve, a jövő ülésszakra kime­rítő indokolt jelentésben mondja el véleményét az iránt: hihető-e teljes bizonyossággal, hogy csakugyan III. Béla király és nejének tetemei nyugodtak az 1848 ban kiásott fejedelmi sírban? Az emléktábla föl­iratának szövege iránt akkorra halasztja az akadémia az intézkedést, ha az imént érintett kérdés el lesz döntve. Napi újdonságok. * A „P. Hírnök“ is átveszi azon hirt, s igy némileg erősbitést nyer, hogy a kath. püspökök egy évi jövedel­mük tizedrészét felajánlották egy évre pápa ő szentsége segélyezésére. E nemeslelkü határozat magasztosan fo­kozná, úgymond a nevezett lap, az ez évi sz. Péter emlék­éremnek gyönyörű jelentőségét. ’A magyar kir. tudományos egyetem ez idei igazgatójává f. hó 30- kán Sauer Ignácz egye­tem­i tanár, kir. tanácsos s volt őrsi. főorvos m­nga vá­lasztatott meg. * Az „O. D. P.“ hivei közt előfordul, hogy hg.­­Eszterházy a birtokain levő legrégibb s legnagyobb­­ harangot, mely 400 éves, a bécsi fogadalmi templomnak ajándékozó. * 4. Luczenbacher testvérekről mindennap újabb újabb hírt olvasunk a lapokban; némelyeket ugyan vissza is vesznek, mint például azt, hogy az említett vállal­kozók omnibusokat fognának felállítani. A­mit most tervez­nek, az tökéletesen franczia gondolat. A Margit - szigeten 12 portabilis svájczi házat akarnak állíttatni, nyári laká­sok számára, a­mint ez Páris mellett a Passy-ban a a többi kies falvakban és mulatóhelyeken történik. Ha e nyári lakások elég jutányosak lesznek, kétséget sem szen­ved, hogy Luczenbacherék jól számítottak, csak az a kér­dés, nem gazda nélkül számolnak-e, mert eddig a szige­ten nagyon szigorúan értelmezték a tulajdonjogot és min­den ily, sőt kisebb vállalkozások elöl következetesen el­zárták a tért. * Az új­pesti lakosok közt néhányan azon életre­való tervben fáradoznak, hogy egy kis gőzöst építtessenek, mely helyi szolgálatra Pest és Új-Pest közt folytatná óránkénti járatait. Hogy kifizeti magát, az kétségtelen. Az illetők kegyeletüknek szép jelét adják Uj-Pest földbir­tokosa, gr. Károlyi István iránt, hogy a kis gőzöst az ő mélyen tisztelt nevéről akarják elnevezni. * A tiszai vaspályatársaság az arad-vö­­röstoronyi vonal előmunkálatai bevégzése tekintetéből Arad és Vöröstorony között 31 állomást állított fel. Mint az „Arader Zig“ értesül, a vonal Szász-Sebestől a nagy­­poldi vízválasztón át fog a Szeben folyó völgyében, s Nagy Szebenbe húzódni. A legnagyobb nehézségek Tal­mács körül lennének a hol a Szeben vize is át fog hidal­­tatni. A porcsesdi végállomásnál a vör­östoronyi szorosban lenne a vasút az Oltón keresztülviendő; erre nagyszerű, költséges hid fog szükségeltetni. E szorosban mind a ma­gyar, mind az oláh területen 8— 3 alagutat kellene fúrni és egy gallériát építeni. Az arad vöröstoronyi ezen vonal építési költségei mértföldenkint 800,000 frtot igényelnek. * A „P. Lloyd“ egypár szép vonást beszél a bé­csiek vendégszeretetéről, melylyel a közelebbi körvonaton Pontok, augustus 1.

Next