Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-12 / 209. szám
Második évi folyam. 209 szám - 1862. Péntek, September 12.Szerkenttö-hivatal: H.Vwfek-ter 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — V dékre, naponkint postán ft kr ft 9 Egészévre 16— É Évnegyedre 4 — NEMHIVATALOS kész. Tájékozás. Két érdekes okmányt közöl ma az „Ind. beige“ Olaszországból. Ez két jelentés az aspromontei csatáról s Garibaldi elfogatásáról; az egyik magától Garibalditól, melyet az őt fölvett hajón irt s mely a Movimentoban jelent meg, a másik táborkari főnökétől származik s ezt a Diritto közlé. Ezen jelentésekből kitűnik, miszerint Garibaldi önkényteseinek határozottan utasításul adá, hogy a lehető leggyorsabban haladjanak, mikép a kir. csapatokkali találkozást kikerüljék; továbbá, hogy azokra ne tüzeljenek s magukat ne védelmezzék ; s végre, hogy Garibaldi és tisztjei, még az utolsó perczben is , midőn a bersaglierik megkezdék a tüzelést, csapatjaik elé siettek, ismételve parancsolván , hogy ne tüzeljenek ; ezen parancs még azután is ismételve jön, miután Garibaldi már meg volt sebesítve. Kitűnik e szerint, mikép Garibaldi meg volt győződve, hogy a hadsereg semleges fog maradni, s hogy maga a kormány nem merendi a testvérharczra a parancsot kiadni. Garibaldi továbbá azt hiheti, hogy egész Róma faláig bántatlanul el fog jutni, ott egy Olaszországot egybeseregeltethetni, s ha kell, a franczia golyókkal is aáctölpi, hogy ekként erkölcsi nyomás által kénytessék a tuileriák kabinete Rómának kiadására. Kettős csalódás. A hivatalos hírlapból kiviláglik, hogy az olasz kormány nagyon is el volt határozva kiadni a parancsot a harczra, s a csapatok ennélfogva utasítva is voltak, az önkényteseket a végsőig üldözni, őket megtámadni s ha a harczot elfogadják, megtörni. Mi pedig a másik föltevést illeti, hogy Napóleon császár az erkölcsi nyomásnak engedni fog, onnan eredt, mert az olaszok nem szívesen válnak meg azon gondolattól, hogy a császár szivében kedvez az ő művüknek, csak módokat nyújtsanak neki, hogy a szószék híveinek recriminatiói irányában a felelősség alól fölszabaduljon; a következmény megmutatta, hogy ez is vastag csalódás volt. A „Times“ egy közleménye megmagyarázza ma, miért roppant balgaság azt hinni, hogy a franczia császár Rónaát önszántából, vagy erkölcsi nyomásra hagyandja el. A franczia császár e közlemény szerint Rómát azért nem hagyja el, mert míg e megszállás tart, addig nem az olasz király, hanem a császár tettleges ura az országnak; oly fontos hadi álláspontot képez a pápai terület. A megszállt terület homlokvonala, mely Terracillánál kezdődik s a Perugia előtti hegyi útnál végződik, igen erős vonalat képez, melynek megtartásához nem nagy haderő kívántatik, s mely Rómához közelebb ismét más álláspontokra támaszkodik, hol most erős franczia őrségek állanak. Ezenfölül Civitavecchiához mindig közelithetni s ott minden perczben lehet 100 ezer embert gyorsan kiszállítani s Rómába vagy más pontra előre indítani. Közlő ezért azt hiszi, hogy a pápa oltalmazása csak ürügy, s hogy Napoleon nem fog lemondani a megszállásról,holott addig Olaszország függetlensége mindig csak üres hang marad. Lagnerromére is oly szíves ma, az olaszoknak egy második római levélben bővebben mutogatni, hogy hasztalan várakoznak az olasz kérdés megoldására. Egész naiv nyíltsággal fejti ki előttük azon politika alapját, melynek védelmére a híres pápa-ellenes röpiratok szerzője tollát most szentelte. Szerinte az olasz egység lehetetlenség, s ha az valósulna is, egyenesen fenyegető lenne Francziaország nemzeti hatalmára nézve, annyira hogy ez kényszeritve lenne kárpótlást kívánni s a határokat még egyszer megváltoztatni, avégett, hogy több hatalmas szomszéd ellen magát biztosítsa. Ezen themát fejti ki a híres senator-hírlapíró, az „Ind.beige“ azonban teljességgel nem akarja hinni, hogy Lagnerromiére ezúttal kormányi gondolatot fejtett ki, mert ha ez állna, úgy az egész Európát mozgásba hozná, s Olaszországnak nem maradna egyéb hátra, mint Garibaldit azonnal fölmenteni s Ratazzit állítani törvényszék elé. A mexikói kérdés is előtérbe lép kissé ismét, még pedig egy röpirat folytán, melynek czíme: „A császárság Mexikóban“, s mely Bonaparte herczeget jelöli ki a felállítandó trónra. Ennek valósítására természetesen előbb meg kellene Mexikót hódítani, ámde a „Patrie“ csakugyan azt hiszi, hogy a franczia csapatok gyors előnyomulásának most már semmi sem áll útjában. E lap ismét azon hiedelemben él, hogy a francziákat megmentőkül fogják mindenütt üdvözölni, s úgy értesül, hogy a mexikói kormány máris elhatározó székét az ország helyébe áttenni. Ámde épen ha ez valósul, mutatja, hogy a mexikói kormány még a főváros elfoglaltatása esetében sem szándékozik oly könnyen egy új trónjelöltnek helyet engedni. A konstantinápolyi lapok, melyek aug. 28-áig terjednek, hivatalos jelentéseket hoznak a montenegrói hadműveletek menetéről. Ezek szerint Rieka be volt véve, s a török csapatok az egy órányira Cettinjétől fekvő halmokat elfoglalták, mi több, kémszemlét tettek, s ez alkalommal az állítólag a montenegróiak által felgyújtott fővárosba is bevonultak. Ez akkor legalább még nem volt igaz, mert hisz még sept. 5-én tartottak a montenegróiak értekezést, minek eredményéről távirda már értesített. Az asitzai összecsapásról egy belgrádi sürgöny értesít újabban, állítván, hogy a törökök voltak a támadók s a helységet is fölgyurták. Majd meglássuk, igazabbak e a belgrádi, mint a konstantinápolyi hivatalos jelentések ? Bécs sept. 10. L. Az utóbbi napok érdekes kis alkalommal szíveskedtek, bepillanthatni az itteni sajtóviszonyok coulissái mögé. Előőrsként az „Ostr. Ztg" nyitotta meg a viadalt a magyar törvény és törvénykezés ellen; utána következett a „Donau Zig“ mit dem groben Geschütz, mely azonban korántsem oly veszedelmes mint goromba; a hátsó csapatot a „Botschafter“ képzi. A „Donau Zig“büntető törvényhozásunk állását úgy jellemzi, mintha még most is akasztatnék a tolvajokat, lefejeztetnék a házasságtörőket és a nemes embert, ki egy parasztot megölt, büntetlenül hagynék, ha 30 forintnyi vérdíjt fizet. Mit feleljen ilyen eljárásra az ember? Lehetne ugyan a „Donau Zig“az Angolhon példájára utalni, hol forma szerint még nincs eltörölve a férjnek azon joga, hogy nejét, kötelet kötve a nyakába, vásárra viheti és eladhatja , de a hol még sem jut senkinek is eszébe e jogot gyakorolni . — idézhetnék a „Donau Zig“-nak az országbírói értekezlet munkálatának azon czikkét, melyben mondatik, hogy az ezen törvények érvénybe lépése előtt elkövetett bűntények magyar törvény szerint büntetendők, mivel ez sokkal kevésbé súlyos mint az osztrák büntetőtörvény . — kérdhetnék tőle : mi jobb, mikor vannak rósz, elavult, a korszellemmel össze, nem férő törvények, de soha sem alkalmaztatnak, vagy a mikor rósz, elavult, a korszellemmel öszsze nem férő törvények — miként ez másvalahol mint Magyarországban történt legyen — a legnagyobb szigorral alkalmaztatnak ? Ezeket is, mást is mondhatnánk a „Donau Zig“-nak, de minek jeleseim e derék lappal. Külföldön a magyar név becsületét nem csonkíthatja, mert ott a kegyelmét nem ismerik; a Lajthán inneni tartományokban ismerik ugyan, de épen ezért nem árthat; ami pedig a magyar érzületet illeti, hála istennek, nálunk már senkin sem fog az izgatás, akár Caprerából, akár a „Donau Zig“ szerkesztőségéből jöjjön — a nagy Garibaldik nálunk rég lejárták magukat, a kis Garibaldikkal hát hogy törődhetnénk ? Hazánkban nincs értelmes ember, ki azon órát nem áldana, mely jogtudós férfiainknak az országgyűlés kebelében megnyitná az alkalmat, bebizonyítani, hogy az európai jogtudomány színvonalán állanak s hogy örömmel alkalmazzák ennek elveit, habár mint mindig, úgy ezen túl is féltékenyen őrzendik a magyar törvénykezés függetlenségét s a törvény hazai szellemét. Ha a „Donau Zeitung“ot és appendixeit hasonló óhaj lelkesíti, ha ők is oly várvavárják az időt mint mi , hogy a magyar országgyűlés a koronával egyetemben pótolja törvényeinkben a pótlandókat, javítsa a javítandókat, a derék lapok alig tehetnének jobbat, mint velünk együtt oda működni, hogy a viszonyok fejlődése siettessék, s a megoldások boldog órája jöjjön a mi országunkba. Hanem természetesen ehhez más érdek kívántatik, mint amilyen bureaucratiáé, más érzület, mint amelyet a „Donautg“ bebizonyítani nem átallt, midőn el nem fojthatván bosszúságát azon kis közeledésen is, mely a bécsieknek Pesten tett látogatásában ezeknek szívélyes fogadtatásában nyilvánult, azt beszéli, hogy 8—10 utczai suhancz a megérkező bécsieket gúnyos éljenzésekkel üdvözlé. Az ember nem tudja, mit csodáljon inkább a „Donau Zig“ pesti tudósítójában : a roszindulatot-e vagy a kegyhajhászó hizelkedést? Mert ugyancsak kegyhajhászó hizelkedés valakivel elhitetni akarni, miként nálunk még az utczai suhanczok is bírnak annyi parlamentáris képzettséggel, hogy a „gúnyos éljenzés“hez értenek. Lapszemle. A „P. Lloyd“ nak írják Bécsből : „Több napi távollét után visszaérkezvén Bécsbe láttam, hogy a lapok az utóbbi napokban sokat foglalkoztak az erdélyi országgyűlés összehívásával. Levelezőtársam is gyámolítja a hírt, mely szerint az erdélyi udvari kanczellária a Királyhágón túli országgyűlés egybehivására vonatkozó előterjesztéseit benyújtáa Felségéhez. Egy udvari tanácsos — mondja ő — külön szavazatot adott. Az „Oest. Ztg.“ ezen utóbbi körülményt kétségbe vonja, mintha bűn volna, midőn a korona egyik tanácsosa — és a magyar erdélyi nézet nemcsak a miniszereket, hanem az udvari kanczelláriák tanácsosait is ilyeneknek tekinti — megengedi magának, hogy külön nézettel bírjon. Az „Oestr. Ztg“ csodálkozni fogna, ha megtudja, hogy külön szavazatot egy szász udvari tanácsos mert adni. A kérdés, amint jól értesült körökben beszélik, így áll : Az erdélyi országgyűlés egybehívásával már régen nem foglalkozik az erdélyi udvari kanczellária. Schmerling úr, amint tudva van, néhány hét előtt a birodalmi gyűlés bizottmányi ülésében kijelente, hogy Szent István-társulati ügy. — Pest, sept. 5. A Szent-István Társulat folyó September hó 4 k én tartotta mélt.sft. Danielik János ez. püspök s társulati alelnök elnöklete alatt választmányi gyűlését, melyben a múlt gyűlés jegyzőezen országgyűlés egybehivását még nagy nehézségek gátolják, minélfogva e tekintetben semmit se ígérhet. Az erdélyi kancellária mindenesetre foglalkozott az országgyűlésre vonatkozó előkészületekkel, azon időt illetőleg, melyben annak összehívása lehető lesz. Hogy ezen előmunkálatok még nincsenek befejezve, ez nem csoda, miután újabb időkben szükségesnek mutatkozott Erdélyt választókerületekre osztani, ami különösen a fennálló körülmények közt oly nagy s nehéz munka, miszerint a legesélyesebb buzgalom mellett — mit az erdélyi hatóságoknál föltehetni — se végeztethetik be 3—4 hónap előtt. A dolgok ily állásában az erdélyi udv. kanczellária nincs oly helyzetben, hogy az országgyűlés egybehívása iránt előterjesztéseket tehessen ő Felségének. A lapok tévedését azonban az mentheti, hogy az erdélyi udvari kanczellária csak az utóbbi napokban nyújta be ő Felségének a szász egyetem feliratára vonatkozó előterjesztését, és ezen körülmény szolgáltatott alkalmat az erdélyi országgyűlés leendő egybehívásáról szárnyaló hírre. Ámaz előterjesztésekkel egy tény van kapcsolatban, amelyért kezeskedtek ugyan előttem, de amelyet mégis alig jelölhetek hihetőnek. A mait év elején t. i. több román gyűlések is intéztek Ő Felségéhez hálafeliratokat, melyekben az October 20 aiki engedményekért köszönetet mondanak. Az erdélyi udvari kanczellária annak helyes megfontolásával, mikép az egy millió román legalább is bir oly jelentőséggel mint a 100,000 szász, s mindkét nemzetiség iránt igazságosságának érzetében azon javaslatot terjesztés Felségéhez, méltóztatnék kinyilatkoztatni, mikép mind a szászok mind a románok feliratait megelégedéssel fogadá. Azt hihetnők, hogy ily jogos eljárást senki se ellenezhetne, még sem áll így a dolog. Egy szász udvari tanácsos az erdélyi udvari kanczelláriánál hihetőleg megsértve érzi magát nemzeti becsületében az által, hogy Ő Felsége a szászoknak s románoknak ugyanazon időben s leiratában jelentse ki megelégedését ; azt kívánja tehát, hogy Ő Felsége egy külön legfelsőbb kéziratban válaszoljon a szász feliratra és pedig se az udvari kanczellária, se a gubernium útján. Nem bocsátkozom további megjegyzésekbe, a tény egyszerű megemlítése bizonyítja, mennyire törekednek némely körökben a szász faj jelentőségét Erdélyben, és ez által természetesen a saját „én“ jelentőségét is felsrófolni. Az udvari tanácsos úr indíttatva érzé magát, véleményét külön okmányba foglalni, mely a maga nemében mestermű lehet, mert szerkesztése két hónapot ven igénybe.Ez azon külön szavazat, melyről tisztelt kollegám értesülve volt, és a melynek létezését az „Oestr. Ztg.“ hibásan kétségbevonja. Ezen nevezetes külön szavazatban rejlik alapja azon halogatásnak is, melyet az erdélyi udvari kanczellária előterjesztése a szász kérdésben eddig szenvedett.“ könyvének hitelesítése után következő tárgyak fordultak elő : 1) Indítványba hozatott a folyó évi nagygyűlés határnapjának kijelölése, melynek folytán, minthogy társulat ez évi tagilletményi műveit, azok (mint az „Encyclopaedia , Szentek élete, Szent írása) mind nagyobbszerüek lévén, csak november hó végével reméli kiállíthatni, azt december hó 4 kére tűzte ki. 2) Olvastatott ft. Bernardoin Ágost bukaresti püspöki vicarius levele, melyben hálaköszönetét fejezi ki a Szent István Társulat részéről az ottani tanuló ifjúság, különösen a szegényebbek számára küldött magyar és német (számra 615 darab) könyvekért. 3) Koós Ferencz bukaresti református lelkész Lonovics József érsek ő excellentiájához intézett s améltósága által a Szent István Társulathoz áttett levelében előadja, hogy a Dunafejedelemségekben lakó igen számos magyar ajkú római kath. lakosoknak (40—50 ezer) egyetlen egy rendes iskolájok sincs, magyarajku papjainak száma pedig alig kettő-három; továbbá azon kérését fejezi ki : először, hogy a Dunafejedelemségek kormánya megkeresendő volna, miszerint a román hadseregben szolgáló magyarok lelki szolgálatára r. katb. lelkészek alkalmaztassanak ; és másodszor, hogy, miután az ottani iskolák nem bírnak azon szükséges tanerőkkel, miszerint a magasabb műveltségre törekvő ifjak igényeinek megfelelni képesek lennének, a Sz.-István Társulat két jeles bukaresti róm. kath. magyar ajkú növendéket, névszerint Nagy Istvánt és Szigeti Mihályt nagylelkű pártfogásába venni, s őket a reáltanodákban kiképeztetni kegyeskednék. — A választmány, méltányolva a ref. lelkész ur azon buzgólkodását, hogy kath. ifjak számára kath. nevelést és oktatást keres, az első pontra nézve ugyan úgy vélekedett, hogy az hatáskörén kivül esvén, abba csak annyiban avatkozhatik, mennyiben ez ügyet hg. primás ő eminentiájának egyszerűen előterjesztenie lehet; a kérelem második pontját illetőleg azonban a választmány oda nyilatkozott, miszerint az esetben, ha a társulat által nevelt bukovinai ifjak egyikét, ki a kántortanító pályára készül s e végre a mesterképezdét fogja látogatni, a Sz. László Társulat, további nevelésül, tőle átvenné, részéről kész volna a reál pályára ajánlott két ifjú közöl a már Pestre hozott és bemutatott Nagy Istvánt most elfogadni oly régből, hogy őt az itteni reáliskolában kiképeztesse, a másik ifjú iránti határozatot az év végére, midőn tudniillik az ez idei bevételek már tudva lesznek, tartván főn. 4) Olvastatott Göndöcs Lajos pesti tanítónak jelentése a nála levő bukovinai ifjak tanulása s erkölcsi viseletéről, melyben alázatosan véleményezi, hogy László István, miután vallását igazán szereti, s szelíd hajlama s iparkodása (a mellékelt „iskolai bizonyítvány” szerint 13 tanulótárs között kitüntetéssel f első rendű és a sorozatban második) a jó sikerrel kezeskednek, a latin iskolákat folytathassa; Molnár Jánosra nézve pedig oda nyilatkozik, hogy, miután kora is megvan s egyedüli hajlama a kántoriumtól pálya, valamint a zenészeihez megkivántató finom hallással bir, hangja is jó van, kívánatos volna, miszerint tanító képezdébe adatnék. Végül, hogy a nevezett fiakat csak úgy vállalhatja el továbbra is, ha egy-egy fiat, havonkint 20 frtol o. é. fog a Sz.István Társulat neki kegyesen rendelni. — Mi a bukovinai ifjak további iskoláztatását illeti, a választmány helyeslésével találkozott Göndöcs Lajos tanítónak véleménye, amiért is László István a latin iskolákat folytatni fogja, Molnár János pedig a képezdébe adatik. A havi fizetést illető kérelmére nézve, a választmány tekintetbe vévén az uralgó drágaságot, egyelőre a 20 frtot p.ért, megadja, de mégis úgy, hogy három havi fölmondási jogot föntart magának. A tárgyalás folytán Peregriny Elek finevelő intézet tulajdonosa azon ajánlatot tévén, miszerint kész volna ő is az érintett ifjakat intézetébe fölvenni, megjegyezte tett, hogy az ifjaknak fírt gyermekek körébe fölvétele aligha a kívánatos nevelési sikert fogná eredményezni, amiért az ajánlat köszönő elismerés kifejezése mellett csupán tudomásul vétetett. 5) A választmánynak bemutató alelnöke méltósága az Egerben nyomtatás alatt levő Szentirásnak 16 ívnyi képi füzetét megtekintetés védett. A minden tekintetben szépnek mondható kiállítás köztetszésben részesült s az indítvány , hogy, miután a Szentirásnak nyomtatása 3 év helyett alkalmasint négy évet veend igénybe, addig pedig az egri nyomda bérletideje letelik : keressék meg egri érsek ő nagymaga, miszerint az egri nyomdát a mostani bérletidőszakon túl még hat évre a Szent-István társulatnak kibérelhetésre átengedni méltóztatnék, elfogadtatott, s ő excra az érintett ügyben elnökileg megkeresendőnek határoztatott. 6) Olvastatott ngos és ft. Kádas Rudolf györkerületi iskolai főigazgatónak levele, a „Magyar Olvasókönyv“ I. kötetének s nevezetesen a magyar irodalom történetének újbóli átdolgoása érdemében, melynek folytán értesült a választmány, hogy általa ft. Laky Demeter premontrei kanonok s tanár kéretett föl a halasztást nem szenvedő munka megírására, ki is azt elvállalván, eddigi fáradozásainak eredményéül már is több évre terjedő, általa átvizsgált s helybenhagyott mutatványt mellékel soraihoz, hogy az addig is, míg az egész mű September folytán elkezül, szabályszerű bírálatra kiadva azonnal sajtó alá kerülhessen. Reményét fejezi ki ő nagysága, hogy a küszöbön álló 1863 ki tanévben már használható lesz a gymnasiumok és reáltanodákban, főleg ha a megrendelőknek füzetenkinti kiosztás és szétküldés megigértetvén, teljesittetni fog. Czélszerűnek véli, hogy lapok útján előlegesen közzététessék, miszerint a „Magyar olvasókönyv“ I. kötete átdolgozva, sőt a magyar irodalom története egészen újból szerkesztve már sajtó alatt van.— Minthogy a „Magyar olvasókönyv“ az iskolák számára iratik s igy azt helybenhagyás végett felsőbb helyre fölterjeszteni kell: a választmány, habár köszönettel veszi főigazgató urnak gondoskodását s köszönetet szavaz a szorgalmas s tudós szerzőnek, úgy vélekedik, hogy csak akkor adható sajtó alá e munka, ha az helybenhagyást nyert, mi csak a munka elkészülte után történhetik meg. Miért is szerző fölkéretni határoztatott a mű bevégzésének siettetésére. (Folyt.) Pest, sept. 10.1862. © Egypár héttel ezelőtt a „Magyarország“ hasábjain egy névtelen rágalom és gyanúsítás jelent meg a „Phönix“ czímű tűzkárbiztosító társulat ellen, melynek szerzője avval akarja ámítani a közönséget, hogy a drezdai társulatot szerencsétlenségek érvén, és részvényeinek értéke is alábbszállván, a Phönixnek is, mint amely a drezdaival ugyanegy társulat, meg kell buknia, annyival inkább, mert maga a Phönix is folyvást rész üzletet csinál. E névtelen rágalmazót már tavalyi handabandáiból ismerjük. Akkor is a „Magyarország“ hasábjain eresztette ezeket szélnek ; akkor is, álarcz alatt, báránybőrbe burkolva, mint emberbarát igazi tartuffei képmutatással törekedett a biztosító közönséget a Phenixtől elriasztani, hogy nem tudjuk kinek érdekében a biztosítási monopóliumot megtarthassa, s a szabad versenyt elörhesse. E nemtelen gyanúsításokat még tavaly megcáfoltuk, s azeredmény igazolá cáfolatunkat, mert daczára a névtelen megtámadásoknak, a „Phönix“ üzlete folyvást gyarapodott és gyarapodik. Most is csak azt válaszoljuk a megújított rágalmakra, hogy a „Phönix“ és a drezdai társulat egészen elvált külön intézetek, s az utóbbinak csak annyiban van összeköttetése az elsővel, mert ennél részvényeket irt alá, melyekre egy részlet már be van fizetve s ez a „Phönix“ elvitázhatlan tulajdona, a többi részletek pedig biztosítva vannak, s ha mégis a drezdai társulat szintén, mint más magán részvényessel megtörténhetik, csődöt mondana vagy is liquidálni tartoznék, vagy újabb részletfizetést teljesítni nem tudna, a társulat is azon törvény alá esik, mely alatt más magán részvényesek állanak, hogy tudniillik részvényei jogát elvesztvén, ezek más, új részvényesekre ruháztatnának át, s a befizetett készpénzbeli ráták a Phönix tulajdonai maradnak. A Phönixt tehát a drezdai társulat állása nem érdekelheti, inkább ennek áll érdekében, hogy a Phönixnál lévő részvényeket el ne veszítse, s bizonyosan a „Magyarországi“ névtelen rágalmazó bánatjára nem is fogja elveszíteni, miután veszteségeinek pótlására újabban 300,000 ezüst tallérnyi részletfizetést rendelt meg. Ami pedig a Phönix állítólagos rész üzletét illeti, ennek cáfolatául szóljanak a száraz számok, melyekből kiviláglik, hogy a múlt év végén fenmaradt 702,743 ftnyi tartalékon kivül 1862. januártól kezdve augustus végéig 1,309,300 ft. dij jött be, holott a történt s részint kifizetett, részint kifizetendő károk csak 510,120 ftot vesznek igénybe és e summából is viszon biztosítási után még 143,500 ft. visszakerül, — tehát 911,680 ftnyi maradék bizonyosan nem megvetendő összeg ezen évben, mely más biztosító társulatokra nézve sem volt nagyon nyereséges. Végre, mivel a „Magyarország“ megtámadásai által csak a biztosítók nyugtalaníttatnak, reményijük, hogy mindazon lapok tisztelt szerkesztői, kik a mondott hírlap czikkét lapjukba átvették, lovagias kötelességüknek tartandják, szintén a nagy közönség megnyugtatására e választ is közölni.