Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-12 / 209. szám

Második évi folyam. 209 szám - 1862. Péntek, September 12.­­Szerkenttö-hivatal: H­.Vwfek-ter 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — V dékre, naponkint postán ft kr ft 9 Egészévre 16— É Év­negyedre 4 — NEMHIVATALOS kész. Tájékozás. Két érdekes okmányt közöl ma az „Ind. beige“ Olaszországból. Ez két jelentés az aspromontei csatá­ról s Garibaldi elfogatásáról; az egyik magától Gari­balditól, melyet az őt fölvett hajón irt s mely a Movi­­mentoban jelent meg, a másik táborkari főnökétől szár­mazik s ezt a Diritto közlé. Ezen jelentésekből kitűnik, miszerint Garibaldi önkényteseinek határozottan uta­sításul adá, hogy a lehető leggyorsabban haladjanak, mikép a kir. csapatokkali találkozást kikerüljék; to­vábbá, hogy azokra ne tüzeljenek s magukat ne védel­mezzék ; s végre, hogy Garibaldi és tisztjei, még az utolsó perczben is , midőn a bersaglierik meg­kezdék a tüzelést, csapatjaik elé siettek, ismételve parancsolván , hogy ne tüzeljenek ; ezen parancs még azután is ismételve jön, miután Garibaldi már meg volt sebesítve. Kitűnik e szerint, mikép Garibaldi meg volt győződve, hogy a hadsereg semleges fog maradni, s hogy maga a kormány nem me­­rendi a testvérharczra a parancsot kiadni. Garibaldi továbbá azt hiheti, hogy egész Róma faláig bántatlanul el fog jutni, ott eg­y Olaszországot egybeseregeltet­­hetni, s ha kell, a franczia golyókkal is aáctölpi, hogy ekként erkölcsi nyomás által kénytessék a tuileriák kabinete Rómának kiadására. Kettős csalódás. A hi­vatalos hírlapból kiviláglik, hogy az olasz kormány nagyon is el volt határozva kiadni a parancsot a harczra, s a csapatok ennélfogva utasítva is voltak, az önkényteseket a végsőig üldözni, őket megtámadni s ha a harczot elfogadják, megtörni. Mi pedig a másik föl­­tevést illeti, hogy Napóleon császár az erkölcsi nyo­másnak engedni fog, onnan eredt, mert az olaszok nem szívesen válnak meg azon gondolattól, hogy a császár szivében kedvez az ő művüknek, csak módokat nyújtsa­nak neki, hogy a szó­szék híveinek recriminatiói irá­nyában a felelősség alól fölszabaduljon; a következ­mény megmutatta, hogy ez is vastag csalódás volt. A „Times“ egy közleménye megmagyarázza ma, miért roppant balgaság azt hinni, hogy a franczia csá­szár Rónaát önszántából, vagy erkölcsi nyomásra ha­­gyandja el. A franczia császár e közlemény szerint Ró­mát azért nem hagyja el, mert míg e megszállás tart, ad­dig nem az olasz király, hanem a császár tettleges ura az országnak; oly fontos hadi álláspontot képez a pápai terület. A megszállt terület homlokvonala, mely Terraci­­llánál kezdődik s a Perugia előtti hegyi útnál végződik, igen erős vonalat képez, melynek megtartásához nem nagy haderő kívántatik, s mely Rómához közelebb ismét más álláspontokra támaszkodik, hol most erős franczia őrségek állanak. Ezenfölül Civitavecchiához mindig közelithetni s ott minden perczben lehet 100 ezer embert gyorsan kiszállítani s Rómába vagy más pontra előre indítani. Közlő ezért azt hiszi, hogy a pápa oltalma­zása csak ürügy, s hogy Napoleon nem fog lemondani a megszállásról,holott addig Olaszország függetlensége mindig csak üres hang marad. Lagnerrom­ére is oly szíves ma, az olaszoknak egy második római levélben bővebben mutogatni, hogy hasztalan várakoznak az olasz kérdés megoldására. Egész naiv nyíltsággal fejti ki előttük azon poli­tika alapját, melynek védelmére a híres pápa-el­lenes röpiratok szerzője tollát most szentelte. Sze­rinte az olasz egység lehetetlenség, s ha az valósulna is, egyenesen fenyegető lenne Francziaor­­szág nemzeti hatalmára nézve, annyira hogy ez kényszeritve lenne kárpótlást kívánni s a határo­kat még egyszer megváltoztatni, a­végett, hogy több hatalmas szomszéd ellen magát biztosítsa. Ezen themát fejti ki a híres senator-hírlapíró, az „Ind.­beige“ azon­ban teljességgel nem akarja hinni, hogy Lagnerromiére ezúttal kormányi gondolatot fejtett ki, mert ha ez állna, úgy az egész Európát mozgásba hozná, s Olaszország­nak nem maradna egyéb hátra, mint Garibaldit azon­nal fölmenteni s Ratazzit állítani törvényszék elé. A mexikói kérdés is előtérbe lép kissé ismét, még pedig egy röpirat folytán, melynek czíme: „A császárság Mexikóban“, s mely Bonaparte herczeget jelöli ki a felállítandó trónra. Ennek valósítására természetesen előbb meg kellene Mexikót hódítani, ámde a „Patrie“ csakugyan azt hiszi, hogy a franczia csapatok gyors előnyomulásának most már semmi sem áll útjában. E lap ismét azon hiedelemben él, hogy a francziákat megmentőkül fogják mindenütt üdvö­zölni, s úgy értesül, hogy a mexikói kormány már­is elhatározó székét az ország helyébe áttenni. Ámde épen ha ez valósul, mutatja, hogy a mexikói kormány még a főváros elfoglaltatása esetében sem szándékozik oly könnyen egy új trónjelöltnek helyet engedni. A konstantinápolyi lapok, melyek aug. 28-áig terjednek, hivatalos jelentéseket hoznak a montenegrói hadműveletek menetéről. Ezek szerint Rieka be volt vé­ve, s a török csapatok az egy órányira Cettinjétől fekvő halmokat elfoglalták, mi több, kémszemlét tettek, s ez alkalommal az állítólag a montenegróiak által fel­gyújtott fővárosba is bevonultak. Ez akkor legalább még nem volt igaz, mert hisz még sept. 5-én tartottak a montenegróiak értekezést, minek eredményéről távirda már értesített. Az asitzai összecsapásról egy belgrádi sürgöny értesít újabban, állítván, hogy a törökök voltak a tá­madók s a helységet is fölgyurták. Majd meglássuk, igazabbak e a belgrádi, mint a konstantinápolyi hiva­talos jelentések ? Bécs sept. 10. L. Az utóbbi napok érdekes kis alkalom­mal szíveskedtek, bepillanthatni az itteni sajtó­viszonyok coulissái mögé. Előőrsként az „Ostr. Ztg" nyitotta meg a viadalt a magyar törvény és törvénykezés ellen; utána következett a „Donau Zig“ mit dem groben Geschütz, mely azonban korántsem oly veszedelmes mint goromba; a hátsó csapatot a „Botschafter“ képzi. A „Donau Zig“büntető törvényhozásunk állását úgy jellem­zi, mintha még most is akasztatnék a tolvajokat, lefejeztetnék a házasságtörőket és a nemes em­bert, ki egy parasztot megölt, büntetlenül hagy­nék, ha 30 forintnyi vérdíjt fizet. Mit feleljen ilyen eljárásra az ember? Lehetne ugyan a „Donau Zig“az Angolhon példájára utalni, hol forma szerint még nincs eltörölve a férjnek azon joga, hogy nejét, kötelet kötve a nyakába, vá­sárra viheti és eladhatja , de a hol még sem jut senkinek is eszébe e jogot gyakorolni . — idézhetnék a „Donau Zig“-nak az ország­bírói értekezlet munkálatának azon czikkét, melyben mondatik, hogy az ezen törvények ér­vénybe lépése előtt elkövetett bűntények ma­gyar törvény szerint büntetendők, mivel ez sok­kal kevésbé súlyos mint az osztrák büntetőtör­vény . — kérdhetnék tőle : mi jobb, mikor van­nak rósz, elavult, a korszellemmel össze, nem férő törvények, de soha sem alkalmaztatnak, vagy a mikor rósz, elavult, a korszellemmel ösz­­sze nem férő törvények — miként ez másvala­­hol mint Magyarországban történt legyen — a legnagyobb szigorral alkalmaztatnak ? Ezeket is, mást is mondhatnánk a „Donau Zig“-nak, de minek jeleseim e derék lappal. Külföldön a ma­gyar név becsületét nem csonkíthatja, mert ott a kegyelmét nem ismerik; a Lajthán inneni tartomá­nyokban ismerik ugyan, de épen ezért nem árt­hat; a­mi pedig a magyar érzületet illeti, hála is­tennek, nálunk már senkin sem fog­ az izgatás, akár Caprerából, akár a „Donau Zig“ szerkesz­tőségéből jöjjön — a nagy Garibaldik nálunk rég lejárták magukat, a kis Garibaldikkal hát hogy törődhetnénk ? Hazánkban nincs értelmes ember, ki azon órát nem áldana, mely jogtudós férfiainknak az or­­szággyűlés kebelében megnyitná az alkalmat, bebizonyítani, hogy az európai jogtudomány színvonalán állanak s hogy örömmel alkalmaz­zák ennek elveit, habár mint mindig, úgy ezen túl is féltékenyen őrzendik a magyar törvény­kezés függetlenségét s a törvény hazai szelle­mét. Ha a „Donau Zeitung“ot és appendixeit hasonló óhaj lelkesíti, ha ők is oly várva­­várják az időt mint mi , hogy a magyar országgyűlés a koronával egyetemben pótolja törvényeinkben a pótlandókat, javítsa a javítan­­dókat,­­ a derék lapok alig tehetnének jobbat, mint velünk együtt oda működni, hogy a viszo­nyok fejlődése siettessék, s a megoldások boldog órája jöjjön a mi országunkba. Hanem természe­tesen ehhez más érdek kívántatik, mint amilyen bureaucratiáé, más érzület, mint a­melyet a „Donau­tg“ bebizonyítani nem átallt, midőn el nem fojthatván bosszúságát azon kis közeledésen is, mely a bécsieknek Pesten tett látogatásában ezeknek szívélyes fogadtatásában nyilvánult, azt beszéli, hogy 8—10 utczai suhancz a meg­érkező bécsieket gúnyos éljenzésekkel üdvözlé. Az ember nem tudja, mit csodáljon inkább a „Donau Zig“ pesti tudósítójában : a rosz­indu­latot-e vagy a kegyhajhászó hizelkedést? Mert ugyancsak kegyhajhászó hizelkedés valakivel elhitetni akarni, miként nálunk még az utczai suhanczok is bírnak annyi parlamentáris kép­zettséggel, hogy a „gúnyos éljenzés“hez értenek. Lapszemle. A „P. Lloyd“ nak írják Bécsből : „Több napi távollét után visszaérkezvén Bécsbe láttam, hogy a lapok az utóbbi napokban sokat foglalkoztak az er­délyi országgyűlés összehívásával. Levelező­társam is gyámolítja a hírt, mely szerint az erdélyi udvari kan­czellária a Királyhágón túli országgyűlés egybehivá­­sára vonatkozó előterjesztéseit benyújtá­a Felségéhez. Egy udvari tanácsos — mondja ő — külön szavazatot adott. Az „Oest. Ztg.“ ezen utóbbi körülményt kétség­be vonja, mintha bűn volna, midőn a korona egyik tanácsosa — és a magyar erdélyi néz­et nemcsak a mi­niszereket, hanem az udvari kanczelláriák tanácsosait is ilyeneknek tekinti — megengedi magának, hogy külön nézettel bírjon. Az „Oestr. Ztg“ csodálkozni fog­na, ha megtudja, hogy külön szavazatot egy szász ud­vari tanácsos mert adni. A kérdés, a­mint jól értesült körökben beszélik, így áll : Az erdélyi országgyűlés egybehívásával már régen nem foglalkozik az erdélyi udvari kanczellária. Schmerling úr, a­mint tudva van, néhány hét előtt a birodalmi gyűlés bizottmányi ülésében kijelente, hogy Szent­ István-társulati ügy. — Pest, sept. 5. A Szent-István Társulat folyó September hó 4 k én tartotta mélt.­s­ft. Danielik János ez. püspök s társulati alelnök elnöklete alatt választmányi gyűlését, melyben a múlt gyűlés jegyző­ezen országgyűlés egybehivását még nagy nehézségek gátolják, minélfogva e tekintetben semmit se ígérhet. Az erdélyi kanc­ellária mindenesetre foglalkozott az országgyűlésre vonatkozó előkészületekkel, azon időt illetőleg, melyben annak összehívása lehető lesz. Hogy ezen előmunkálatok még nincsenek befejezve, ez nem csoda, miután újabb időkben szükségesnek mutatkozott Erdélyt választókerületekre osztani, a­mi különösen a fennálló körülmények közt oly nagy s nehéz munka, miszerint a leges­élyesebb buzgalom mellett — mit az erdélyi hatóságoknál föltehetni — se végeztethetik be 3—4 hónap előtt. A dolgok ily állásában az erdélyi udv. kanczel­lária nincs oly helyzetben, hogy az országgyűlés egy­­behívása iránt előterjesztéseket tehessen ő Felségének. A lapok tévedését azonban az mentheti, hogy az er­délyi udvari kanczellária csak az utóbbi napokban nyújta be ő Felségének a szász egyetem feliratára vonatkozó előterjesztését, és ezen körülmény szolgál­tatott alkalmat az erdélyi országgyűlés leendő egybe­­hívásáról szárnyaló hírre. Ámaz előterjesztésekkel egy tény van kapcso­latban, a­melyért kezeskedtek ugyan előttem, de a­me­lyet mégis alig jelölhetek hihetőnek. A mait év elején t. i. több román gyűlések is in­téztek Ő Felségéhez hálafeliratokat, melyekben az October 20 aiki engedményekért köszönetet mondanak. Az erdélyi udvari kanczellária annak helyes megfonto­lásával, mikép az egy millió román legalább is bir oly jelentőséggel mint a 100,000 szász, s mindkét nemzeti­ség iránt igazságosságának érzetében azon javaslatot terjeszté­s Felségéhez, méltóztatnék kinyilatkoztatni, mikép mind a szászok mind a románok feliratait meg­elégedéssel fogadá. Azt hihetnők, hogy ily jogos eljá­rást senki se ellenezhetne, még sem áll így a dolog. Egy szász udvari tanácsos az erdélyi udvari kanczelláriá­­nál hihetőleg megsértve érzi magát nemzeti becsületé­ben az által, hogy Ő Felsége a szászoknak s románok­nak ugyanazon időben s leiratában jelentse ki meg­elégedését ; azt kívánja tehát, hogy Ő Felsége egy kü­lön legfelsőbb kéziratban válaszoljon a szász feliratra és pedig se az udvari kanczellária, se a gubernium út­ján. Nem bocsátkozom további megjegyzésekbe, a tény egyszerű­ megemlítése bizonyítja, mennyire törekednek némely körökben a szász­ faj jelentőségét Erdélyben, és ez által természetesen a saját „én“ jelentőségét is fel­srófolni. Az udvari tanácsos úr indíttatva é­rzé magát, vé­leményét külön okmányba foglalni, mely a maga ne­mében mestermű lehet, mert szerkesztése két hónapot ven igénybe.Ez azon külön szavazat, melyről tisztelt kol­legám értesülve volt, és a melynek létezését az „Oestr. Ztg.“ hibásan kétségbevonja. Ezen nevezetes külön szavazatban rejlik alapja azon halogatásnak is, melyet az erdélyi udvari kanczellária előterjesztése a szász kérdésben eddig szenvedett.“ könyvének hitelesítése után következő tárgyak for­dultak elő : 1) Indítványba hozatott a folyó évi nagy­gyűlés határnapjának kijelölése, melynek folytán, minthogy társulat ez évi tagilletményi műveit, azok (mint az „Encyclopaedia , Szentek élete, Szent írása) mind na­­gyobbszerüek lévén, csak november hó végével reméli kiállíthatni, azt december hó 4 kére tűzte ki. 2) Olvastatott ft. Bernardoin Ágost buka­resti püspöki vicarius levele, melyben hálaköszönetét fejezi ki a Szent István Társulat részéről az ottani ta­nuló ifjúság, különösen a szegényebbek számára küldött magyar és német (számra 615 darab) köny­vekért. 3) Koós Ferencz bukaresti református lelkész L­o­n­o­v­i­c­s József érsek ő excellentiájához intézett s améltósága által a Szent István Társulathoz áttett levelében előadja, hogy a Dunafejedelemségekben lakó igen számos magyar ajkú római kath. lakosoknak (40—50 ezer) egyetlen egy rendes iskolájok sincs, magyarajku papjainak száma pedig alig kettő-három; továbbá azon kérését fejezi ki : először, hogy a Duna­­fejedelemségek kormány­a megkeresendő volna, misze­rint a román hadseregben szolgáló magyarok lelki szolgálatára r. katb. lelkészek alkalmaztassanak ; és másodszor, hogy, miután az ottani iskolák nem bírnak azon szükséges tanerőkkel, miszerint a magasabb mű­veltségre törekvő ifjak igényeinek megfelelni képesek lennének, a Sz.-István Társulat két jeles bukaresti róm. kath. magyar ajkú növendéket, névszerint Nagy Istvánt és Szigeti Mihályt nagylelkű pártfogásába venni, s őket a reáltanodákban kiképeztetni kegyes­kednék. — A választmány, méltányolva a ref. lelkész ur azon buzgólkodását, hogy kath. ifjak számára kath. ne­velést és oktatást keres, az első pontra nézve ugyan úgy vélekedett, hogy az hatáskörén kivül esvén, abba csak annyiban avatkozhatik, mennyiben ez ügyet hg. primás ő eminentiájának egyszerűen előterjesztenie lehet; a ké­relem második pontját illetőleg azonban a választmány oda nyilatkozott, miszerint az esetben, ha a társulat ál­tal nevelt bukovinai ifjak egyikét, ki a kántortanító pályára készül s e végre a mesterképezdét fogja láto­gatni, a Sz. László Társulat, további nevelésül, tőle átvenné, részéről kész volna a reál pályára ajánlott két ifjú közöl a már Pestre hozott és bemutatott Nagy Ist­vánt most elfogadni oly régből, hogy őt az itteni reál­iskolában kiképeztesse, a másik ifjú iránti határozatot az év végére, midőn tudniillik az ez idei bevételek már tudva lesznek, tartván főn. 4) Olvastatott G­ö­n­d­ö­c­s Lajos pesti tanítónak jelentése a nála levő bukovinai ifjak tanulása s erköl­csi viseletéről, melyben alázatosan véleményezi, hogy László István, miután vallását igazán szereti, s szelíd hajlama s iparkodása (a mellékelt „iskolai bizonyít­vány” szerint 1­3 tanulótárs között kitüntetéssel f első­­ rendű és a sorozatban második) a jó sikerrel kezesked­nek, a latin iskolákat folytathassa; Molnár Jánosra nézve pedig oda nyilatkozik, hogy, miután kora is meg­van s egyedüli hajlama a kántoriumtól pálya, valamint a zenészeihez megkivántató finom hall­ással bir, hangja is jó van, kívánatos volna, miszerint tanító képezdébe adatnék. Végül, hogy a nevezett fiakat csak úgy vál­lalhatja el továbbra is, ha egy-egy fiat, havonkint 20 frtol o. é. fog a Sz.­István Társulat neki kegyesen ren­delni. — Mi a bukovinai ifjak további iskoláztatását illeti, a választmány helyeslésével találkozott Göndöcs Lajos tanítónak véleménye, a­miért is László István a latin iskolákat folytatni fogja, Molnár János pedig a képezdébe adatik. A havi fizetést illető kérelmére néz­ve, a választmány tekintetbe vévén az uralgó drágasá­got, egyelőre a 20 frtot p.­ért, megadja, de mégis úgy, hogy három havi fölmondási jogot föntart magának.­ A tárgyalás folytán Peregriny Elek finevelő intézet tu­lajdonosa azon ajánlatot tévén, miszerint kész volna ő is az érintett ifjakat intézetébe fölvenni, megjegyezte tett, hogy az ifjaknak fírt gyermekek körébe fölvétele aligha a kívánatos nevelési sikert fogná eredményezni, a­miért az ajánlat köszönő elismerés kifejezése mel­lett csupán tudomásul vétetett. 5) A választmánynak bemutató alelnök­e méltó­sága az Egerben nyomtatás alatt levő Szent­irásnak 16 ívnyi képi füzetét megtekintetés védett.­­ A min­den tekintetben szépnek mondható kiállítás köztetszés­ben részesült s az indítvány , hogy, miután a Szent­­irásnak nyomtatása 3 év helyett alkalmasint négy évet veend igénybe, addig pedig az egri nyomda bér­­letideje letelik : keressék meg egri érsek ő nagymaga, miszerint az egri nyomdát a mostani bérlet­időszakon túl még hat évre a Szent-István társulatnak kibérelhe­­tésre átengedni méltóztatnék,­­ elfogadtatott, s ő excra az érintett ügyben elnökileg megkeresendőnek hatá­­roztatott. 6) Olvastatott ngos és ft. Kádas Rudolf györke­­rü­leti iskolai főigazgatónak levele, a „Magyar Olvasó­könyv“ I. kötetének s nevezetesen a magyar irodalom történetének újbóli átdolgo­ása érdemében, melynek folytán értesült a választmány, hogy általa ft. Lak­y Demeter premontrei kanonok s tanár kéretett föl a ha­lasztást nem szenvedő munka megírására, ki is azt el­vállalván, eddigi fáradozásainak eredményéül már is több évre terjedő, általa átvizsgált s helybenhagyott mutatványt mellékel soraihoz, hogy az addig is, míg az egész mű­ September folytán elk­ezül, szabályszerű bírálatra kiadva azonnal sajtó alá kerülhessen. Remé­nyét fejezi ki ő nagysága, hogy a küszöbön álló 186­3 ki tanévben már használható lesz a gymna­­siumok és reáltanodákban, főleg ha a megrende­lőknek füzetenkinti kiosztás és szétküldés megigér­­tetvén, teljesittetni fog. Czélszerűnek véli, hogy la­pok útján előlegesen közzététessék, miszerint a „Ma­gyar olvasókönyv“ I. kötete átdolgozva, sőt a magyar irodalom története egészen újból szerkesztve már sajtó alatt van.­­— Minthogy a „Magyar olvasókönyv“ az iskolák számára iratik s igy azt helybenhagyás végett felsőbb helyre fölterjeszteni kell: a választmány, habár köszönettel veszi főigazgató urnak gondoskodását s kö­szönetet szavaz a szorgalmas s tudós szerzőnek, úgy vélekedik, hogy csak akkor adható sajtó alá e munka, ha az helybenhagyást nyert, mi csak a munka elké­szülte után történhetik meg. Miért is szerző fölkéretni határoztatott a mű bevégzésének siettetésére. (Folyt.) Pest, sept. 10.1862. © Egypár héttel ezelőtt a „Magyarország“ hasáb­jain egy névtelen rágalom és gyanúsítás jelent meg a „Phönix“ czímű­ tűzkárbiztosító társulat ellen, mely­nek szerzője avval akarja ámítani a közönséget, hogy a drezdai társulatot szerencsétlenségek érvén, és részvé­nyeinek értéke is alábbszállván, a Phönixnek is, mint a­mely a drezdaival ugyanegy társulat, meg kell buknia, annyival inkább, mert maga a Phönix is folyvást rész üzletet csinál. E névtelen rágalmazót már tavalyi handabandáiból ismerjük. Akkor is a „Magyar­­ország“ hasábjain eresztette ezeket szélnek ; akkor is, álarcz alatt, báránybőrbe burkolva, mint emberbarát igazi tartuffei képmutatással törekedett a biztosító közönséget a Phenixtől elriasztani, hogy nem tudjuk ki­nek érdekében a biztosítási monopóliumot megtarthassa, s a szabad versenyt elörhesse. E nemtelen gyanúsításo­kat még tavaly megc­áfoltuk, s az­­eredmény igazolá c­áfolatunkat, mert daczára a névtelen megtámadások­nak, a „Phönix“ üzlete folyvást gyarapodott és gya­rapodik. Most is csak azt válaszoljuk a megújított rá­galmakra, hogy a „Phönix“ és a drezdai társul­­­a­t egészen elvált külön intézetek, s az utóbbinak csak annyiban van összeköttetése az elsővel, mert ennél részvényeket irt alá, melyekre egy részlet már be van fizetve s ez a „Phönix“ elvitázhatlan tulajdona, a többi részletek pedig biztosítva vannak, s ha mégis a drez­dai társulat szintén, mint más magán részvényessel megtörténhetik, csődöt mondana vagy is liquidálni tar­toznék, vagy újabb részlet­fizetést teljesítni nem tudna, a társulat is azon törvény alá esik, mely alatt más ma­gán részvényesek állanak, hogy tudniillik részvé­nyei jogát elvesztvén, ezek más, új részvényesekre ruháztatnának át, s a befizetett készpénzbeli ráták a Phönix tulajdonai maradnak. A Phönixt tehát a drezdai társulat állása nem érdekelheti, inkább ennek áll érdekében, hogy a Phönixnál lévő részvényeket el ne veszítse, s bizonyosan a „Magyar­­országi“ névtelen rágalmazó bánatjára nem is fogja elveszíteni, miután veszteségeinek pótlására újab­ban 300,000 ezüst tallérnyi részletfizetést rendelt meg. A­mi pedig a Phönix állítólagos rész üzletét illeti, ennek c­áfolatául szóljanak a száraz számok, melyekből kiviláglik, hogy a múlt év végén fenmaradt 702,743 ftnyi tartalékon kivül 1862. januártól kezdve augustus végéig 1,309,300 ft. dij jött be, holott a tör­tént s részint kifizetett, részint kifizetendő károk csak 510,120 ftot vesznek igénybe és e summából is viszon biztosítási után még 143,500 ft. visszakerül, — tehát 911,680 ftnyi maradék bizonyosan nem megvetendő összeg ezen évben, mely más biztosító társulatokra nézve sem volt nagyon nyereséges. Végre, mivel a „Magyarország“ megtámadásai által csak a biztosítók nyugtalaníttatnak, reményijük, hogy mindazon lapok tisztelt szerkesztői, kik a mon­dott hírlap czikkét lapjukba átvették, lovagias köteles­ségüknek tartandják, szintén a nagy közönség meg­nyugtatására e választ is közölni.

Next