Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-01 / 225. szám

áron kelt valamivel, mint az utóbbi árjegyzék volt, de a vevők örömest vettek, s a vásárlási vágy élénkült. Hogy a termesztők keveset hoznak, annak okát némelyek a kukoric­a-szedésben, szüretben s repczevetésben kere­sik, mások ellenben azt állítják, hogy az idei silány ter­mésnek nagy része már úgy­ is el lévén adva, a mostani alacsony árakért eladni — ki vele nem kénytelen — tartózkodik. Különben a vásárlás a felső- és alsó vasúti állomásokon is lassan ment, mert az eladók ott is meg­­fogytak. Folyó árak temesvári terünkön: 1­ be nemű 86— 87 fontos búza 3 ft 70—80 kr, ritkán 90 kr, 83—85 fon. 3 ft 50—60 kr, s ezen nemű búza már régebben egy áron van, holott az 1-ső osztálynál csökkent az ár. Zab ára mint volt, most is 1 ft 80 kr. körül. Ó-kukoricza nem jön, de hoznak helyette uj csöves kukoriczát, melyből 2 mérőt tetőzött mértékkel mérve­­ mérő morzsok­ban számítván, 2 ft 10—20 krig fizették a városi mint a falusi vevők is tulajdon szükségletre, a pénteki hetivásárban. Délelőtti 10 órakor, félévi szárazság után valahára nálunk is meg­eredtek az egek csatornái, esik lassan az eső, mely nyu­­gati széllel érkezvén, országos esőre mutat. 8­7.­F­e­h­é­r­v­á­r, sept. 21. Búza 4 frt 90 kr. Rozs 3 frt 70 kr. Árpa 2 frt 15 kr. Zab 1 frt 85 kr. Kukoricza 8 frt 40 kr. Győr, sept. 24. Gabnapiaczunknak pangása e hé­ten is csak alig észrevehetőleg élénkült. Az e vidéki és bácskai uj búzákból mintegy 10,000 mérő adatott el kül­földieknek 88 fontban 4—4 ft 10 kr­g, a zabnál úgy lát­szik, az átszállás elérte legalsóbb pontját, a rozs keresett, s múlt hét óta mintegy 10 krral drágábban fizettetik. Egyéb gabnaneműtek elhanyagolvák. Időjárásunk tiszta, de száraz, éjjelenkint őszi­ hűvös. — Az árak következő­­kép jelölhetők : Bánáti búza é 86—89 fontos 4 ft. 40— 90 kr, bánáti b. us 86—89 fontos 4 ft 50 kr— 5 ft 10 kr, bácskai b. 83—85 fon. 3ft90kr—- 4 ft 15 kr, magyar b. 84—87 fon. 3 ft 95 kr— 4 ft 60 kr, rozs 75—79 fon. 2 ft 90 kr—3 ft 30 kr, árpa 66—70 fon. 2 ft 10— 50 kr, knkoricza é 80—83 fon. 3 ft 90 kr—4 ft 5 kr, kukoricza uj 78 fon. 2 ft 30—70 kr, ó zab 47—50 fon. 1 ft 66—72 kr, uj zab 44—46 fon. 1 ft 52—58 kr. B­é­cs, sept. 27. Marosi búza Győrben 8872 fontos 5 ft 10 kr, — 89 fontos 5 ft 10 kr, bánáti Győrben 88 fontos 4 ft 9272 — 5 ft 5 kr, 8872 fontos 4 ft 95­5 ft, felsőországi rozs Bécsben 80—81 fontos 3 ft 70—75 kr, zab magyar átviteli 48 fontos 1 ft 90 kr. Buzaforgalom 30,000 mérő. B­uzaliszt, császári kivonat és tábladara szám : 0 különféle malomból 12 ft 25—13 ft 25 kr, bécsi gőzma­lomból 13 ft 25 kr, eberfurthi 13 ft, sütőkivonat legfino­mabb nr. 1. különféle : 11—12 ft 25 kr, bécsi gőzma­lomból 12 ft 25 kr, eberfurthi 12 ft, sütőkivonat és dara, lángliszt nr. 2. 9—75 kr—11 ft, bécsi gőzmalomból 10 ft 25 kr 10 ft, sütőkivonat és dara, zsemleliszt sz. 3, kü­lönféle 6 ft 75—7 ft 75 kr, bécsi gőzmalomból 7 ft 75 kr, eberfurthi 8 ft, sütőkivonat, zsemleliszt sz. 4 külön­féle 5—6 ft 75 kr, bécsi gőzmalomból 6 ft 25 kr, eber­furthi 7 ft, kenyérliszt sz. 6. 4 ft 25—5 ft 50 kr, bécsi gőzmalomból 5 ft 25 kr, eberfurthi 6 ft 25 kr, fehér rozs­liszt sz. 0. 8 — 9 ft, rozsliszt sz. 1. 6 ft. 50 kr—7 ft 50 kr, fekete rozsliszt sz. 2. 5—5 ft 25 kr. Vízállás : csá­szári malomnál sept. 27. 2 láb 0 alatt. Csatornában : 0. Nagyváradon, sept. 23-án tartatott vásárban a piaczi árak következők voltak: "tisztabuza 1-as rendű 4 ft. 40 kr., 2 ik rendű 8 ft. 80 kr., 3-ik rendű 3 ft. 1 kr. Kétszeres búza 1 fő rendű 2 ft. 80 kr., 2-ik rendű 2 ft. 60 kr., 3-dik rendű 2 ft. 50 kr. Rozs 1-ső rendű 2 ft. 60 kr., 2-dik rendű 2 ft. 50 kr., 3-dik rendű 2 ft. 20 kr. Árpa 1-ső rendű 2 ft. 1 kr., 2-dik rendű 1 ft. 90 kr. 3-dik rendű 1 ft. 80 kr. Zab 1-ső rendű 1 ft. 60 kr., 2-dik rendű 1 ft. 50 kr. 3-ik rendű 1 ft. 40 kr. Tengeri 1-ső rendű 3 ft 70 kr., 2-dik rendű 3 ft. 60 kr., 3-ik rendű 2 ft. 50 kr. pozsonyi mérőnkint. Borsó 6 ft. — kr. Lencse 6 ft. 40 kr. Bab 5 ft. — kr. Köleskása 6 ft. — kr. Burgonya 1 ft. 80 kr. Lángliszt k­ft. — kr. Zsemlyeliszt 10 ft. — kr. Fehér kenyérliszt 8 ft. — kr. Barna kenyérliszt 7 ft. — kr. Széna fuvarral 3 ft. — kr. Szalma 90 kr. Szalonna 40 ft. — kr. mázsánkint. 12 font zsupszalma 12 kr., 3 font alom-szalma 2 kr. Bikkfa 11 ft. — kr. Tölgyfa 10 ft. 50 kr. Cserfa 12 ft. — kr. élenként. Marhahús 16 kr. Öntött gyertya 46 kr. Lámpaolaj 42 kr. fontonként, 6 bor 20 kr. Uj­bor 16 kr. Pálinka 20 kr. Egy cseber szilvapálinka 9 ft. 50 kr. Győr, sept. 27-kén szombaton megtartott hetivá­sárunk a középszerűek közé sorozható ; eleinte úgy lát­szott, hogy a gabna kelendőségnek örvendett, s az árak valami keveset emelkedtek is, azonban utóbb megállt a vásárlás, minek következtében az előbbi hetivásárhoz ké­pest az árakban is mintegy 10 kmnyi csökkenés volt ész­revehető . — oka az lehet, hogy az izraelitáknak ünne­peik voltak, s e­miatt a vásárlásban a buzgóbb hitűek nem vettek részt; nemkülönben, hogy már amúgy is tetemes mennyiségű gabna lévén kezükön, a kereskedőknek sincs kedvük a vásárláshoz. — Uj kukoricza 2 ft 60—80 krig lett eladva. — Beszállittatott: búza 3632 mérő, rozs 1046 mérő, árpa 1393 mérő, zab 1044 mérő, kukoricza 153 mérő, köles 241 mérő, bab 114 mérő, burgonya 329 zsák­kal. ------Az árak következők : Egy aust. m. tiszta búza 4 ft 10—40 kr, közönséges 3 ft 80 kr—4 ft — kr, két­szeres 3 ft—3 ft 20 kr, rozs 2 ft 80 kr—3 ft — kr, árpa 2 ft—2 ft 40 kr, zab 1 ft 55— 70 kr, kukoricza­­ 3 ft 60—80 kr, köles 2 ft 10—30 kr, bab 3 ft 40—60 kr, széna egy mázsa 1 ft 10 - 30 kr, bor egy akó 6 ft 50 kr. Egy mivelt osztálybeli család a belvárosban több gymnasiumi, reáltanodai vagy egyetemi tanulónak teljes ellátására jutányos ár mellett ajánlkozik. Előnyül a nö­vendékeknek szolgáland, hogy a családfőben mind ne­velési tekintetben gondos felügyelőre, mind tanulmányaik­ban szíves útmutatóra találandnak. Értekezhetni bőveb­ben e lap szerkesztőségében vagy képiró-utcza 2. sz. 1 fő emelet. Színházi előadás October 1. Nemzeti színház. A F­a­r­u­s­i­a­k. Eredeti vígjáték 3 felvonásban. Budai népszínház. C­z­i­g­á­n­y. Népszínmű 3 felvonásban. Pesti német színház. Die Puritaner. Oper in 3 Akten. Távirati tudósítás a bécsi börzéről September 30 ról. 5% Metaliqnes 71.15; nemzeti kölcsön 82.65; bankrészvé­nyek 790.9; hitelintézeti részvények 217.80; ezüst agio 123.25; londoni váltók 124.80; arany dbja 6.97. Felel Az szerkesztő: VÉRTES ERNŐ. BÉCSI BÖRZE September 29-én 1862. Állampapírok. 6%-os nemzeti kölcsön. ... 100 frt 6%-os metalliques...............................100 frt ............................................................. frt Földtehermentesítési kötvények. 6%-os magyarországi......................100 frt 5%-os bánsági, horvát és szláv . . 100 frt 5%-os erdélyi...................................100 firt Velenczei kölcsön 1859 5% • • • 100 frt Részvények. Nemzeti bank (ez div.)....................... Hitelintézet 200 Ért........................... Alsó-ausztria esc. bank 500 frt . . . Duna-gőzhajózási társulat 500 frt pp. Trieszti Lloyd 2-ik kibocsátás 500 frt pp Budapesti lánczhid 600 frt pp. . . . Adott ár Tar­tott ár 83.— 83.20 71. 71.20 62.75 62.25 71.50 72.25 71.­71.50 69.25 70 — 97.— 98.— 793 —795 — 217.20217.20 623 —625 — 417 —418 — 220 —222 — 399 —402 — Éjszaki vasút....................... Ausztr.­államvaspálya . . . Nyugati vasút . . .­­ . . . Pardubitzi vasút................... Tiszai vasút....................... Déli vaspálya­­ ü°/C (ex div.) . Károly Lajos vaspálya (ex div.) Gracz-Köflachi....................... N. Szombati 1-sk kibocsátás . N. Szombati 2-ik kibocsátás . Zálog­levelek. A n. bank 6 év 5%-os T n n 10 év 5%-oS „ „ „ sorsold. 5% „ 12 hó 5°/. A n. bank­ sors. I 100 ft pp. 100 ft pp. 100 ft pp. 100 ft pp. 100 ft a. é. A galicziai föld.hitelintéz.4­1%-os 100 ft pp. 99.50100 — Elsőbbségi kötvények. 83.40 83.60 79.50 80. Államvasp............................... . 500 frank 137.25137.75 Lombard-velenczei..................... 500 frank Duna-gőzhajózási társulat . . 100 ft pp. Osztrák Lloyd ...........................100 ft pp. Váltó (devisek). Három hónapr­a. AugsburglOOd.német (ft 85 ft 90'/1kr.)#1/^ London 10 font sterling (100 ft 23'/ikr.) 6 „ Pénznemek. Koronás arany ............................ Császári arany darab................... Napoleons d’or ............................ Orosz imperiale............................ Ezüst .......................................... A nemzeti kölcsön papir szelvényei Porosz pénztári utalvány .... Rüagon-k­if etetések. Adott ár Tar­tott ár 189 —139.50 92— 93— 90 — 91 — 104.70104.80 124.35124.40 17.80 __ _ 5.98. -- *--10.15 --. --10.45--. -* 123,25 ~ ~ • 1 Felhívás az idéni vizáradás által károsultak javára rende­zendő VII. jótékony államsorsjátékbani részvételre. A birodalom országait nem rég súlyos csapás érte; — a felbőszült vizek part­jaikon túlhágván, városokat, falvakat, majorokat és mezőket romboló hullámaik­kal döntötték, több emberélet esett áldozatul, számos birtok elsepertetett, s hová a viz ereje hatott, mindenütt pusztulás, nyomor és ínség maradt hátra. A kormány s községek erejükhöz képest igyekeztek a bajon segíteni, a nemeskeblü emberbarátok jótékonysága ezen szomorú eseménynél fényesen bebi­­zonyult, a lehető segély nem hiányzott; azonban számos, igen számos szeren­csétlenek, kik még mindig búteljes szemekkel tekintenek a könyörülő ég felé, mindeddig gyámolítást nem nyerhettek. Az enyhítendő ínség terjedelmét és nagyságát figyelembe véve. Ő császári és apostoli királyi Felsége, atyai gondoldáss­al legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a VII. jótékony államsorsjáték létesittessék s annak egész tiszta jövedelme a birodalom különböző országaiban a Duna, Elba, Visztula s a mellékfolyamok ez idéni kiáradása által megkárosultak javára fordittassék. Ezen, gazdag nyereményekkel javadalmazott sorsjáték megnyittato­t. Alól­rott már többször s mindig a legkedvezőbb eredménynyel vette igénybe a közrészvétet, a hasonló jótékonyczélű vállalatok istápolására, s most újra bizalomteljesen fordul a nemeskeblű emberbarátokhoz, oly fölhívással, hogy sorsjegyek vásárlása által a szerencsétlenségtől oly érzékenyen sújtottaknak se­gélyt nyújtsanak. A felebaráti szeretet oltárára tett adomány sokaknak a szerencse által meg fog jutalmaztatni, azok pedig, kikre nézve a szerencse kedvező nem lenne, bizonyára azon öntudatban fogják jutalmukat találni, hogy ők segítettek azon szerencsétleneken, kik habár a birodalom más országában laknak s nyomorukat más nyelven panaszolják is, ugyanazon közös nép- s testvéri kötelék által kap­­csolvák egybe. Ezen sorsjáték által, melynek húzása visszavonhatlanul 1862. évi deczem­­ber 26-ra határoztatok, a benne résztvevőknek sok tetemes nyeremények nyut­­tatnak, még pedig: 1 á 80.000, 1 á 30.000, 1 á 10 000, 1 á 10.000 2 á 5.000, 8 á 4 000, 4 á 3 000, 5 á 8.000, 16 á 1.000, 50 á 500 forintjával sat., mely nyeremények egyetemes összege 300.000 forintot tesz osztr. értékben. A sorsjegy ára 3 forint p. ért. Bécs, 1862. augusztushóban. Schrank Frigyes, s. k. 407 2—3___________cs. kir. kormánytanácsos, lottoigazgatósági főnök. Ménesbeli lovak és csira tehenek eredása. Néhai Váronkcöi idősb gróf Zichy Ferencz ur örököseit illető fejérme­gyei seregélyesi uradalomhoz tar­tozó, az adonyi gőzös állomáshoz egy órai távolságra eső újfalui pusz­tán lévő mintegy 100 darab ménes­beli lovak, csikók és ménlovak, úgy Székes-Fehérvárhoz egy órai és a­­ déli vasút dinyési állomáshoz három­­­negyed órai távolságra eső seregé­­­­lyesi birtokon 17 darab csira tehén, 1 borjustól és 2 bika folyó 1862. évi october hó 21-én reggeli tiz órakor Újfalui pusztán kezdendő közárve­rés utján azonnali készpénz fizetés mellett eladatni fognak, 421 3.3 A venni szándékozó t. ez. közön­ség ezennel meghivatik az uradalmi tisztség által. Ráth Klár könyvkereskedésének iskolai osztályai a leggazdagabban van ellátva miodaton tan- és segédkönyvekkel, melyek az egyetemben, a budai ipartanodában, a gym­nasiumok és reáltanodákban, a fi­ én nő­növeldékben, a városi fő- és népiskolákban használtatnak. Minden megrendelés a legpontosabban és legjutányosabban eszközöltetik. A tankönyvek programmjaival ingyen szolgálok. Ráth Mór, Pesten „a vastuskóhoz.“ 432 1—1 Körözs-szabályozási közgyűlés. A szarvasi Körözs szabályozási társulat részéről folyó évi October hó 20-án Szarvas mezővárosában a község házánál rendkívüli közgyű­lés fog tartatni, melynek tárgyai lesznek : 1. A kákafoki gáttársulatnak ezen szabályozási társulatba tett bekeblezése iránti nyilatkozata s ezzel kapcsolatban levő némely tár­gyak iránti intézkedés. 2. A lemondás által megürült társulati elnöki, alelnöki és titkári állomásoknak választás általi betöltése, úgyszintén az igazgató-választ­mánynak az alapszabályok értelmébeni megújítása. 3. A folyó igazgatási ügyek elintézése. Kelt Pesten 1862-ik évi septemb­er 27-én. K­oppély Fü­löp, 430 8—2 társulati elnök. Ingóságok eladása a pesti k. zálogházban. A k. zálogház igazgatósága tudatja, miszerint 1861. julius havában elzálogi­tott és 1862. évi október 21-ig sem kiváltott, sem átirt zálogok, nevezetesen fel­sőruha, fehérnemű, czin-, réz-áru s más ilyesféle tárgyak, 1862. évi október 22-kén és 23-án; az elzálogitott ékszerek pedig ugyanazon fennkitett 1861. julius hóról a reá következő héten, úgymint október hó 29-én és 30-án nyilvános árverés utján a legtöbbet ígérőnek eladatnak. Egyszersmind tudtul adatik, hogy ugyancsak 1862-ik évi junius havában egyenkint, vagy más tárgyakkal elzálogitott, és csak három hóra átvállalt pré­mes ruhák és foberrel prémezett ruhaneműek, ha folyó 1862-dik évi okto­ber hó 21-ig ki nem váltatnak , ugyancsak 1862. évi október 22-dikén és kö­vetkező­­napokon a legtöbbet ígérőnek eladatnak Miről az elzálogitó felek maguk alkalmaztatásuk végett azon hozzáadással értesittetnek , hogy jövendőben az árverési napon semmiféle zálogot többé kivál­tani vagy átírni nem lehet. Úgy az alább megnevezett hivatali számok alatt elzálogított s ki nem vál­tott, és ezért eladott tárgyak jegyzéke azzal hozatik nyilvánosságra, hogy a hi­vatalos levonás után maradt összegek az alant következő jegyzék sz­erint 1863. évi ápr. hó 10-ig a zálogjegy visszaszolgáltatása mellett átvétessenek , különben azok elesvén, a hivatali pénztár tulajdonává válandanak, mM m­t Mád Helyiség-változtatás. A t. ez. közönség tudomására hozom ezennel, hogy Üzletboltomat mától fogva a véczi-utczai 19-dik számú házba (a gróf Nákó-féle háznak átellenében) földszinten az udvarba tettem át. Egyúttal ajánlok nagy választékú otthonkén­­­t 8—16 ftig, úgymint a most oly nagyon kedvelt Rákóczy-köpenye­­két 22— 28 ftig a legfinomabb bel és külföldi s­zövetekből. 431 (1-3) Kühn Károly, szabómester. 2801 8 -3 Leég Teréz gondnokság alá té­tele. 6030/2052. Sz. kir. Pozsony városa árvaszéke részéről ezennel közhírré adatik, hogy Leég Teréz az orvosilag felvett és igazolt őrültsége miatt mai végzéssel gondnokság alá tétetett, és gondnokának a helybeli polgár és vá­rosi hegymester Schrammel József ur megrendeltetett. Sz. kir. Pozsony városa árvaezéke 1862. évi september hó 13-án tartott ülé­séből. Erjedzési­ készületek, Az át-JÓ ‘SS Napja, hava és éve veendő'■§ 6 *›13 3 g S a zálogoknak feleslegu *5? ~ frt | kr1—1 ◄ 52a ! Az át-Napja, hava és éve­­ veendő a zálogoknak feleglen frt \ kr 1 63 413­4. j­a­n­u A r1859.1 64 628524.január 1859. 141 433n —55 661725n 1 67 7345 —84 6704266 7 1016—44 736227„ 180 10662 65 7363 ti—55 14967 —58 774928 „ ♦—39 1522n „ —74 7938— 1 184910 „ ** —55 7957„ 8­­3 203011— 1600 7965n 3 44cd 2079—82CD 8182—62CD 208811„ 2 5000 6045 n »»1 9900 23105 33 1452 ffM n 4 99vH 2315„ — 3 1576n — 14 2349n 134 176213 fi1 2 2354122 32 1765n 22 48 oo 2391n n —44 2189174 57 2478n —93 21944 85 26c 5n 4 76 2466181 26 3086133 86 2824195 27 338714n 169U 317420n 1 8 N 3768174 16 3175n —86 3907— 5 3234„ 145 4350lön 138 361424n 129 4352„ 2 61 376925n —97 4353„ ti1 3 3828n 133 4498„ 1 66v-irH 401526 fi— 15 4733 »1 ff1 20 429327 fi— 1 4821m n 1 65 4368n 133 491120 fi fi— 19 4385W r>_ 2 5101» n n — 4 4394n 126 541021 s*n — 71 4426 117 5166n • « —73 45033 19 5633 I)1 22 453828 131 617724w » —61 Pest,September23-án1862 (890*j (7*) végképeni eltávolítására a borerjedzésnél kifejlő­dő káros, sőt életveszélyes székény-gázoknak. Ezen egyszerű, vízzel telt készületnek alkal­mazása által, mely a bordó aknájába légmentesen bedugatik, alkármely pinezébe vagy más helyiségbe, a­hol forrásnak indult borok vagy egyéb alkohol tartalmú folyadékok léteznek, minden veszély nél­kül be lehet lépni. A közelgő szüret alkalmára valódi jótékony eszköz. Ezen erjedzési készletek 80 kr és 1 filával kaphatók az ismert porczellan-, wedgwood- és kőedény­­raktárban, Bécsben, 362 12—10 Stadt, GoldscbmiedgasBe Nro 605. A cs. k. osztr. szab. és első amerikai kir. szab. ANATHERIN-SZÁJVIZ, Papp J. fi. gyakorlati fogorvostól Bécsben, Stadt, Tuchlauban 657. sz. Ara­­­frt 40 kr. Miután ezen tiz év óta létező szájvíz, úgy a fogak, valamint a sz­ijrészekre nézve is, legjelesb épségben tartó szernek van elismerve, és mint toile­te-tárgy a magas és legmagasabb uraságok és a nagyon tisztelt közönség által egyiránt használtaik, nevezetesen pedig nagy tekintetű orvosi egyéniségek részéről több bizonyítvány által e szernek jelessége igazoltatók, annálfogva további dicsérését feleslegesnek tartom. Fog-ólom a fogaknak saját ólmozására, 8 frt 10 kr. — Ol k­osztr szab. Anatherin fog-pasta. Arai frt 88 kr. — Növényi fogpor. Ara 63 kr' vt FESTEN . Török J. gyógyszerész urnái, király-utcza, 8. sz. — Unschuld Ede urnái, váczi utczában. — Scholz gyógyszerész urnái a­­szent háromsághoz. — Leykauf testvér uraknál. — Thalmayer és társa. — Lueff M. és Oszvald uraknál. — BUDÁN : Bakacs Sándor udvari gyógyszrész és Ráth gyógyszerész uraknál. 267­5* Mai számunkhoz fái iv milláklet VU Matolva. Adott Tar-Adott Tar­ár tott ár Állam és magán sorsjegyek. ár tott ár 1905—1910— 1839-diki sorsolással . . . . . 100 frt 136 25136.75 238.60239 — 1854-diki . ... . . 100 frt 90.75 91.25 156.50157 — 1860-diki . ... . . 100 frt 91.10 91 20 123.50124 — Comp-rentpapirok 42 ausztriai lira . . . 17— 17.25 147 —147 — A hitelintézeti darabja . . . 100 ft a. é. 131.90132.10 200 —280.50 Trieszti db.............................. . 100 ft pp. 120 —121 — 228.25228 75 Duna-gőzhajóz. társ. darabja . 100 ft pp. 94 — 94.60 157 —168 — Budai városközség db . . . . 40 ft a. é. 36.50 37 — 38— 40 — Eszterházy........................... . 40 ft pp. 94.60 95 50 90— 93 — Salm ................................. 40 ft pp. 37.25 37.75 Páley................................ 40 ft pp. 36.25 36.75 Clary ................................ 40 ft pp. 35 — 35.50 St. Genois............................ 40 ft pp. 36.50 36 — Windischgrtttz.................. 20 ft pp. 22 — 22.50 104.25104.50 Waldstein............................ . 20 ít pp. 21.50 22— 100.25100.75 Keglevich............................ 10 ít pp. 16 — 15.25 87.25 88.75

Next