Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-16 / 238. szám

Pont 1832. Kiadja és nyomatja Emich Gusztáv Magy. Akad. nyomdásznál Pesten Dtr&unk­tere 7. szám. széke részéről Mátray Gábor, Birly Fe­­renczh és Horváth Árpád uraknak, úgy mint néhai Birly Flórián hagyatéki tö­mege gondnokainak folyamodványa foly­tán ezennel közhírré tétetik, miszerint az általuk képviselt hagyatéki tömegbe­, tartozó néhai Birly Flórián ur által 1847-dik évi julius 1-én első neje Staf­fenberger Teréz asszonytól származott István fia részére 41.749 ft 10 '/a krról váltóczé­dulában, vagyis 16.699 ft 40'/a krról pengőpénzben kiállított, a Pest bel­város váczi­ utcza Kristóf-tér sarkán 439. sz. a. fekvő házra betáblázot, s állító­lag elveszett kötvénynek megsemmisi­­tései iránt a hivatalos eljárás meginditatott. Felhivatik annálfogva a fennt körül­írt kötvény jelenlegi birtokosa, és mind­azok, a kik ahhoz bármily czím alatt jogot vagy igényt birni vélnek , misze­rint e részbeni igényeiket jelen felhívás megjelenésétől számítandó egy év alatt e törvényszéknél bejelenteni annyival inkább el ne mulaszszák, mert különben az folyamodók utóbbi kérvénye folytán érvénytelennek s bíróilag semmisnek nyilváníttatni fog. Kelt sz. kir. Pest városa törvényszé­kének 1862. é. sept. 27. tartott üléséből. 3006 _ 2—3 Hitelintézeti sorsjegy megsem- Okmány megsemmisítés­­misitése. Turóczmegye­ törvszéke részéről Ujhez 39853. Szabad kir. Pest város törvén­­­lyi szül. Buday Emma asszonyság folyó­­széke részéröl Laszky Sámuel helybeli modványa folytán ezennel közhírré tété kereskedő folyamodványa folytán ezen­ tik, miszerint ő általa következő puszta nel közhírré tétetik, miszerint nevezett név aláírásával ellátott elveszettnek álli­­folyamodó tulajdonához tartozó s állíta­­tott papiriv (alba) „Emma v. Újhelyi lag elveszett 3138. series és 27-ik szá­­géb. v. Buday, vagy Emilie Újhelyi géb. mu hitelintézeti sorsjegynek megsemmi- v. Buday, vagy Emma v. Újhelyi géb. v. sitése iránt a hivatalos eljárás megint Buday, vagy Emilie Újhelyi géb. v. bittatott Buday, vagy Emma v. Újhelyi géb. hu Felhivatik annálfogva ezen fentebb day, vagy Emilie v. Újhelyi géb Buday“ körülirt sorsjegy jelenlegi birtokosa és­­ megsemmisítése iránt a hivatalos eljá­mindazok, kik ahhoz bár­mily czim alatt jogot birni vélnek, miszerint e részbeni igényeiket jelen felhívás megjelenésé­től számítandó egy év alatt e törvény­széknél bejelenteni annyival inkább el ne mulasszák, mert különben az folya­modó utóbbi kérvénye folytán bíróilag érvénytelennek és semmisnek nyilvánít­tatni fogna. Kelt Pesten 1862. September 30-án tartott várostörvényszéki ülésből í­rás megindittatott. Felhivatik annálfogva mindenki, ki bárminemű akármelyik fentebbi aláiratu és bármely nyelvbeni szövegű okmány alapján ő­ellene bármely czim alatt követelést formálhatni vélne, azt a kö­­rözvényi hírlap első megjelenésének nap­jától számítandó egy év alatt e tervszék­­nél annál bizonyosabban foganatosítsa, minthogy ellenkező esetben ily aláirásu okmányok érvénytelensége minél,­korra biróilag ki fog mondattatni. Kelt Szent-Mártonban 1862-dik évi sept. hó 23-án tartott törvényszéki ülé­sünkből. 2871 3—3 8035 1_8 Hivatalos értesítő. 317* 1—1 Hirdetmény. 7455. Folyó hó 15-től Pesten Gutt­­mamn Erzsébetnek a nagyhid utczai 10. számu házban létező­ dohány tőzsdéjé­ben egy levélgyűjtő szekrény állíttatott fi­­, hol is egyszersmind levéljegyek és levéljegyes boríték árulása is lép életbe.­­ E levélgyűjtőszekrény a levéljegy által bérmentes s nem ajánlott levelek felvé­telére van szánva, s az abba betett le­velek kellő felügyelet alatt naponta négy ízben és pedig reggeli 7 s délutáni 2, 6 és 7 órakor fognak t­z itteni posta­­hivatal szolgái által átvétetni, honnan rendeltetésük helyeire lesznek menesz­­tendők. Pest oct. 10 ik 1862. Cs. kir. postaigazgatóság. 3022 1-3 Hirdetmény. 1166. Borsod vármegye törvényszéke részéről ezennel közzé tétetik, misze­rint báró Vay Alajosné született Szent­mikl­óy Anna asszonyéig részére, e me­gye területén Dobreniín községben 23, zsellérben vesztett urbériségeiért a ma­gyarországi földtehermenti sillléi alap­igazgatóság székében 1159 ftot folyó 1862. évi november hó 1-től számítandó kamatokkal kamathátralék fejébez 833 ft 45 krt kártalanítási összegül hatá­rozott. Az 1854. január 16-án kelt cs. nyílt­­parancs 26-ik g-sa szabályához képest ezennel felhivatnak : 1. Mindazok, kik az érintett kármen­tesítési jószág vagy jogokrai igényüket as 1852. november 29 én kelt nyiltpa­­rancs engedélyéhez képest, az 1854. é. ápril végével lejárt egy évi határidő alatt biróilag érvényesítették, az iránt magukat igazolják. 2. Hogy azok, kiket az idézett nyilt­­parancs engedélyéhez képest a vissza­váltási jog érvényesítése végett még hossz­a­bb határidő illet, ezen jogigényt okiratokkal indokolva jelentsék be vagy magukat a per megindítása iránt iga­zolják. 3) Hogy azok, kik a kárpótlás­­i tőkére vagy annak kamataira igényt más jogczimből támasztanak, ebbeli jo­gaikat érvényesítsék. 4) Hogy azon hitelezők, kik követe­léseiknek 1854. márczius 1-seje előtt eszközlött betáblázása folytán a kár­mentesített jószágra elsőbbségi jogokat nyertek s a kárpótlási tőkébőli kielégí­téshez igényt akarnak támasztani, ezen igényt jelentsék be, ellenkező esetben mindezek a kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásból ki fognak rekesztet­­ni, s az 1, 2 és 3. alatt kijelölteknek csupán az tartatik fel, hogy netaláni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék kinek a kárpótlási tőke és kamatjai ho­zásárai joga a tőke kirendelése iránti tá­gyalásnál elismertetett. Hirdetvényi határidőül f. 1862. évi november 28-ik napja, a kárpótlási tőke kirendelése végetti határidőül pedig jö­vő 1863. évi január 20-ik napja d. e. 9 órája a megye törvényszék szokott tár­gyalási teremébe kitüzetvén, erre a hir­detési határidő alatt bejelentést tevők személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg, minthogy különben úgy fognak te­kintetni, mintha semmi igazolást vagy bejelentést be nem nyújtottak volna. A hirdetvényi határidő elmulasztása és a tárgyalási határidőrőli elmaradás el­len az előbbi állapotbai visszahelyezés meg nem nyerhető. Kelt a Borsodmegyei törvényszéknek 1862. évi September 22-ik napján Mis­kolcz városában tartott üléséből. 818- 101 Pályául Szabolcsmegyébe kebelezett Balkány helységben postakiadói állomásra tiszti szerződvény és 200 ft biztosíték lefize­tés­ mellett. Évi fizetés 120 ft, hivatali átalány 24 ft. A Balkány és Nagy-Kalló között 70 állomás távolságra és vissza napontai posta szállításért évi átalány 360 ft. A kérvények ezen postaigazgatóság­nál három hét alatt beadandók, a­hol a szerződvény közelebb feltételei meg­tudhatók. Nagy-Várad, október 8-án 1862. Cs. kir. posta igazgatóság. 816* 173 Pályázat: 66860. Az ungvári kath. gymnásium­­nál a ruthen nyelv, úgyszintén a föld­rajz és történelemnek ruthen nyelven leendő előadására két külön-külön évi 600 forint o. é. fizetéssel ellátott tanári állomás ideiglenesen rendszeresittetvén, ezen állomások betöltésére pályázat hirdettetik. A folyamodók ebbeli kérvényeiket, melyekben életkoruk, vallásuk, állapot­­juk, végzett tanulmányaik, nyelvismere­teik, tanképességük s küönösen a ruthen nyelvbeni tudományos kiképez­­tetésük okmányokkal igazolandó, e magy. kir. helytartótanácshoz czimezve, folyó évi november 15-ig és pedig, ha szolgálatban vannak illető elöljáróik Utján Morozovics Márton királyi taná­csos, és kassai kerületi tanodái főigaz­gatóhoz beadni tartoznak. A magyar királyi helytartótanácstól: 3145­1—3 Pályázat: 66351. A marmaros-szigeti kath. al­­gymnasiumnál egy évi 300 ft fizetéssel ellátott ruthen nyelv és gör. kath. hit­tanári, úgyszintén 300 fttal díjazott ro­mán nyelv és gör. kath. hittanári ál­lomás ideiglenesen rendszeresittetvén, ezen állomások betöltésére pályázat hir­­detettik. A folyamodók ebbeli kérvényeiket, melyben életkoruk, vallásuk, állapotjuk, végzett tanulmányaik, nyelvismereteik, különösen a ruthén vagy román nyelbe­ni tudományos kiképeztetésük, a ezen felül a gör. kath. hittanári képességük úgy eddigi szolgáltjaik okmányokkal igazolandók, e magyar királyi helytar­tótanácshoz czimezve, i. é. november 15-ig és pedig, ha szolgálatban vannak illető elöljáróik utján a Kummer János Henrik kir. tanácsos és nagyváradi kir. tanodai főigazgatóhoz beadni tartoznak Kelt Budán 1862-ik évi öcs. hó 4-én. A magyar királyi helytartótanácstól. 816* 1-8 Pályázat. A szatmári kath. gymnasiumnál 1867 fata­ tanári állomás megürülvén ezen állomásra, melylyel 840 ft évi fize­­tés s az igazgatói ügyek vezetéséért 315 ft évi illetőség van összekötve, pályázat hirdettetik. A folyamodók ebbeli kérvényüket, melyben életkoruk, vallásuk, állapotjuk végzett tanulmányaik, nyelvismereteik s különösen tanképességük, s a tanári pályán tett eddigi szolgálatjaik okmá­nyokkal igazolandók, e m. kir. helytar­tótanácshoz czimezve, f. évi november 15 ig és pedig ha szolgálatban vannak illető elöljárójuk utján Kummer János Henrik, kir. tanácsos, apát és nagyvá­radi kir. tanodái főigazgatóhoz beadni tartoznak. Budán, a magy. kir­áyi helytartóta­nácstól. 3024 1—3 Pályázat. 206. A nagyváradi tanulmányi kerület királyi főigazgatóságánál 600 o. é. It évi fizetéssel egy tollnoki állomás rend­­szeresittetvén, ezen állomás betöltésére pályázat hirdettetik. A folyamodók ebbeli kérvényeiket, melyekben életkoruk, vallásuk, állapo­tuk, végzett tanulmányaik, nyelvisme­retük, s különöse­n magyar, német­ és latin nyelvekbeni jártasságuk, valamint eddigi szolgálatuk okmányokkal igazo­landók, 1. évi november 10-ig a nagyvá­radi tanum­­ányi kerület királyi főigaz­­gatóságáb­a küldték be. Kelt Nagy-Váradon, 1862. évi octo­ber 11-én. Kummer János Henrik, _____________tanúim, főigazgató. ik­r ve] 8047 1—3 Árverési hirdetmény. 897. Alulirt végrehajtó szolgabiró ré­széről közhírré tétetik, hogy Rozenfeld József kereskedőnek Dapsy Soma gom­bai földbirtokos elleni 398 fő s járulé­kai iránti ügyében a pesti e. b. kir. váltótörvényszéknek 1861. évi 47. 890. szám alatt kelt végzése folytán biztosi­­táskép lefoglalt két hátas ló, 12 db ökör, 2 db fejős tehén, 2 db bivaly, 1 tarka csikó és 1 bika f. 1862. oct. 20-ik nap­jának d. e. 11 órájakor a helysemén Gompán, nevezett alperes lakásán és szükség esetében a csévi pusztán tar­tandó nyilvános árverés utján készpénz fizetés mellett a legtöbbet ígérőknek eladatni fognak. Alberti October 4-én 1862. Ferenczy Ferencz, végrehajtó szolga­biró. 3044 1-1 Árverési hirdetmény. Alálirt törvén­yszéki kiküldött részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Weisz Miksának Friedmann A. és Brunner M. elleni perében a pesti e. b. váltótör­­vényszéknek i. é. October 2-án 68798. sz. alatt kelt végzése folytán alperesek­nek lefoglalt ingóságai, jelesen vasá­ruk a dohány-utcza 1. sz. a. házban lévő boltban f. é. October 20 án d. u. 3 órakor készpénz fizetés mellett a leg­többet ígérőnek el fognak adatni. Kelt Pesten octoberben. Scheuchenstuel kik. végrehajtó. 3034 "­1—3 Árverési hirdetmény. 713. Szent-Endre város tanácsa ré­széről ezennel közhírré tétetik, misze­rint az illető örökösök kérelme folytán néhai Hammer János hagyatékához tar­tozó e városban 87. népsor sz. a. fekvő 1200­0. é.­írtra becsült lakhár f. évi november 13-án, és a mennyiben ekkor el nem adatnék, f. évi december 13-án, mindenkor délutáni 3 órakor helybeli városháza tanácsteremében Az árverési feltételek a kebelbeli jegy­zői hivatalban a hivatalos órákban meg­tekinthetők. Kelt Szent-Eodrén, October 11. 1862. Szent Endre város tanácsa. 8038 1—3 Árverési hirdetmény 1035. 336. Szabadalmas Baja városa törvényszékének f. 1862. é. julius 24. 1035. 336. szám alatt hozott végzése folytán közhírré tétetik, miként néhai cs. k. nyugalmazott kapitány Münzberg Gusztáv hagyatékához tartozó, s Baján tsk. 1704., összeirási 1712. számú ház, melynek becsára 8901 ft az örökösök kivonatára­l. 1862. évi november 11-én d. e. 9 órakor a helyszínén először, ha pedig ezen alkalommal a háznak fen­tebb érintett becsára meg nem igértet­­nék ugyancsak i. e. november 26-án reggeli 9 órakor szintén a helyszínén másodszor és utoljára árvereztetni fog, ■aely alkalommal azonban a kérdéses ház a becsáron alól is eladatni fog. Az eladási feltételek alulirtnál megte­kinthetők. Baja September 12 én 1862. Nemes Károly, tanácsnok mint kik. végrehajtó. 3023 1—3 Árverési hirdetmény. Karancsy János hodászi lakos felperes ugy. özvegy Mándi Jánosné k.­jánosi lakos részére a 45 és 89. p. sz. marasz­taló ítélet következtében együtt 150 o. értékű ft . járulékai erejéig Babay Áb­rahám kölesei lakos alperestől szatmár­­megyei k.-jánosi határhoz tartozó úgy­nevezett Lushod pusztai 19-ik htsk. 26. sz. a. álló 5 hold szántóföldje holdan­­kint 40 o. é. ftra becsülve lefoglaltat­ván, annak közárverés utján leendő eladására f. é. november 2-ka, ennek nem sikerülte esetében ugyancsak f. é. deczember 2 ik napja a helyszínére a helyszínére ki­­. —------ tűzetik, az árverési feltételek felp. ügy­nyilvános s­véd Fogarassy Gyula urnái M.-Szálkán önkénytes árverésen igen kedvező félté­­i megtekinthetők, telek mellett eladatni fog. I­I.­Jánosiban oct. 2. 1862. Árverési hirdetmény. A budai kir. kerületi ideiglenes bá­­nyabiróság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint özvegy Pscherer Mik­lósnő szül. Riegler Jozefina, úgy is mint gyermekei gyámja s Dőring József gyámtársnak, 12,600 o. é. ft követelési tőke behajtása végett, a bányatelek­könyvi 119 s 116 lapon Riegel Antal egyedüli nevére bevezetett s múlt évi november 8 án 88,014 ftra becsült, Sza­bölcsön, Pécs mellett fekvő »Georg“ Grubenfeld nevű kőszénbánya birtok­nak, minden hozzátartozó épületeivel együtti elárvereztetése, az összes hite­lezők egyetértésével keletkezett s bi­róilag is jóváhagyott árverési feltételi­k mellett elrendeltetett legyen. Árverési első határnapul f. é. novem­ber 7-ke, és szükség esetében második határnapul december 15-re, mindenkor d. e. 10 órája e bíróságnál, mint telek­könyvi hatóságnál azzal tűzetik ki, miszerint a lefoglalt bányabirtok a 2-ik árverési határnapon becsáron alól is el fog adatni, és hogy a vevő a ne­vezett bányabirtokon fekvő terheket a vételár erejéig átvállalni köteles. A bécsiévé­­s az árverési feltételek e bíróságnál a hivatalos órákban megte­kinthetők. A venni szándékozók a végrehajtási becsérték 10%-ját az árverés kezde­tekor készpénzben vagy államkötelezvé­­nyekben az árverező bíróság kezeibe biztosítékul letenni köteleztetnek. Kelt Budán, 1862. évi October 13-án. 3039 ~ 1—3 Árverési hirdetmény. A pesti kir. e. b. váltótörvényszék ré­széről ezennel közhírré tétetik, misze­rint Kohn Rudolfnak Kohn Her­mann elleni 12600 forint iránti és Na­gel Zsigmondnak Kohn Hermann elleni 12,844 ft iránti ügyében a pesti kir. e. b. váltótörvényszéknek 64883. és 50735. sz. a. kelt végzései foly­án felperesi követelések fedezésére alperes boltjá­ban Pesten ujtéren 4 i. sz. a. lefoglalt különféle áruczikkek készpénz fizetés mellett árverés utján el fognak adatni, mely árverés határidejéül f. 1862. évi October 20-ik napjának d. u. 2 órája tű­zetik ki. Pesten, oct. 14-én 1862. Kern Aurel, kik. végrehajtó. 30251—a Árverési hirdetmény. 9647. Kurut.­ Anna nagyváradi lakos részére Papp Tódor nagyváradi lakos­tól lefoglalt deszkák, házi bútorok s gazdasági eszközök, továbbá Nagy-Vá­radon kaszárnya-utczai 684. sz. a. lévő s 1230­0. ftra becsült ház és kert fele részére az árverés f. évi oct. 6-ról 9647. sz. a. hozott végzés által elren­deltetvén, első árverési Határidőül a f. évi november 21., s szükség esetében f. évi december 22-ik napjának d. e. 10 órája tűzetett ki. Az árverési feltételek addig is Nagy- Várad város törvényszékénél megtekint­hetők. Kelt szabadalmas N.-Várad város tör­vényszékének f. 1862. évi oct. 6 án tar­tott t. üléséből. Néhai Horváth Edmund ecseghi 92. tjkönyvbeli I. 1-ső és 2-ik rsz. a. curi­­ális birtokbeli 73 rész illetősége. Annak az ecseghi 155-től 173. és 175. sz. tjkönyvbeli -i- nemesi birtokbeli il­letősége. Az ecseghi 374. 375. és 376. tjkönyv­beli -j- 1. rsz. a. malmakbeli illetősége. A dóczi 49. tjkbeli I. 1—3. rsz. a. és a -j-1. rsz. a. puszta­zsányi nemesi birtok. A rimóczi 89. tjkönyvbeli -1- 1—2. r­­sz. nemesi birtokbeli 7.3 rész illető­sége. A rimóczi 283. tjkönyvbeli I. 1—8. r. szám alatti nemesi birtok. A csécsei 108. tjkönyvbeli -j- 1—15. rsz. a. nemesi birtok. A hollókői 49. tjkönyvbeli I. 1. rsz. a. zsellérségbeli */« illetősége és végre: a sámsonházi 37-ik és 126. tjkönyv­beli compossesoralis birtokbeli illető­sége, együttlegesen nyilvános árverés utján a nógrádm­egyei törvényszék te­lekkönyvi hivatala helyiségében Balas­­sa-Gyarmaton­, még pedig ezen második árverési határnapon becsáron alól is a legtöbbet ígérőnek el fo­gnak adatni. Ezen árveréshez a venni szándékozók azon kijelentéssel hivatnak meg, hogy bánatpénzül 10000 o. é. forintot tartoz­nak készpénzben letenni, a legtöbbet ígért vevő az árverés napjától számí­tandó 6 hét múlva a vételár 25 százla­­k­ját, vagyis a vételár egy negyedét, a hat hét uto­ló napjától számítva 4 hó alatt, a vételár 40 százlak­ját és vég­re ezen 4 hó utolsó napjától számítva 8 hó alatt a vételár egész hátralékát tartozik lefizetni ezen idő alatt pe­dig a nála lévő vételári részletek 576 kamatát. A többi kölcsönös megállapítás szerinti árverési feltételek a birtokról szóló tjk. és a becslési oklevél a nógrádme­­gyei telekkönyi hivatalban megtekint­hetők, úgyszinte a tárgyalási jegyző­könyv alapján történt megállapítása, a kielégítési sorrendnek az ideiglenes tör­­vényk. szab. 131. §-a értelmében e ha­tóságnál letétetvén, ennek ottani megte­kintésére az illető felek utasittatnak. B.-Gyarmath October 4-én 1862. __ 2969 . 3—3 Árverési hirdetmény. 1868. Nógrádmegye törvényszéke mint telekkönyvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Beregszászy La­jos felperessége alatt Krúdy István al­peres ellen 200 ft tőke s járulékai be­hajtása végett nevezett alperest Krúdy Istvánt a r.-mul. adi 6-ik számú tjkönyv­­ben A. I. 1836. rsz. a. bevezetett egészben 8000 ft o. é. becsült nemesi birtokból illető jutalékának elárverezé­se f. évi octoberhó 80-ik napja mint első határnapon a becsáron vagy azon felül, s ugyanezen évi novemberhó 29-e második árverési határnapul, mely na­pon becsáron alól is elárvereztetni fog, tüzelik ki. Miért is a venni szándékozók a fent érintett határnapon R.­Mulyad község házánál leendő megjelenésre ezennel oly figyelmeztetés mellett felhivatnak, miszer­int a kitett becsárból esendő rész­re 570-et tartoznak letenni bánatkérül. A vételári egyéb feltételek az alól irt telek­bírósági hivatalban az árverési határnapig a szokott hivatalos órákban bár­ki által megtekinthetők. B. -Gyarmat, october hó 6-án 1862. Nógrádmegyei telekbiróság* 2970 , 4—6 Árverési hirdetmény. 2045. Nógrádmegye törvényszéke mint telekkönyvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Feusztl Frigyes mint a herczeg coburg-gothai hitelbank igazgatójának kérelmére néhai Horváth Edmund ellen az ecsegbi­l­ső számú tjkönyvben mint főjelzálogra c. b. rsz. biztosított 13177 ft 50 kr­t. é. köve­telésből hátra lévő összeg és járulékai behajtása végett a bécsi cs. kir. orszá­gos törvényszék által az 1860. augusz­tus 14-éi, 40724. sz. a. kelt végzéssel néhai Horváth Edmund nógrádmegyei ecseghi uradalmára elrendelt végrehajtá­si árverés foganatosítására. Az l-ső árverési határnap 1862. évi September 30-án siker nélkül megtartat­ván, 2-ik árverési határnapul 1862. évi October 30-án 9 órakor d. e. kezdőleg tűzetik ki, mely alkalommal a felek közt történt megegyezés szerint néhai Horváth Edmund ecsegbi uradalmához tartozó minden fekvőségei, illetőleg ösz­­szes nógrádmegyei lefoglalt és 682527 ft 40 kr e. e. biróilag becsült szántó­föld, rét, legelő, erdő és szőlőkből ál­ló lakházak és gazdasági épületekkel ellátott körülbelül 6000 magyar holdat te­vő birtokai tartozmányaikkal együtt, még pedig : Az ecseghi­l­ső számú telekjegyző­könyvbe jegyzett I. 1—24. szám alatti nemesi birtok. 3036 1—3 Uszoda-árverés. Szabad kir. Pest városa törvényszé­kének f. évi September 22-én 37352. sz. a. kelt végzése folyton Bicskey Ferencz­­nek, Káldor Antal elleni végrehajtási ügyében alperes tulajdonához tartozó, végrehajtásilag lezálogolt s 34952 osztr. ért. ftra becsült, a feldunán levő uszodának, a hozzátartozó kosárral, mentő­géppel s összes alkatrészekkel árverés utjáni eladatása elrendeltetvén, erre ntézve határidőül f. évi october 27-ik is szükség esetében november 6-ik napja, mindenkor reggeli 10 órakor, a városháznál a törvényszék tárgyalási teremében kitüzetett. Mely árverésre a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a becsár 5 zdejét bánatpénz gyanánt letenni tartoznak, hogy ezen uszoda az első árverésen a bcc°áron alól eladatni nem fog, h a vevőnek birtokába az Uszoda csak akkor bocsáttatik, mikor a vételár általa teljesen kifizettetett. Kelt Pesten, 1862. évi September 25 én. Péterffy, törvényszéki tanácsos, 3016 2—3 Árverési hirdetmény. Buda főváros törvényszékének Kohn M. B. összes vagyonára nézve 1862. sept. 26 án 6426. sz. a. hozott csődnyi­tási végzése folytán az ezen csődtö­meghez tartozó el n­em tartható ingósá­gok, a többi között nagyobb mennyi­­ségű rozs, árpa, kukoricza, széna, szesz, kocsik, lovak és egy tehén 1862. évi October 22-én d. e. 9 órakor Budán Ta­bánban a régi promontori után fekvő 14. számú házban azonnali készpénzfi­zetés mellett biróilag elárvereztetni fognak. Budán, October 13 án 1862. Reményi Lajos, mint Kohn M. B. id. csődje meggondnolta, hogy a kiegyezkedési tárgyalásnak és a követelések bejelentéseinek határnapja külön hirdetményben fog az illetőknek tudtul adatni. Nemes Kolosmegye törvényszékének 1862-ik évi October 7-én tartott ta­nácsi üléséből. 3033 2—3 Jurenák József elleni csődmeg­­szüntetés. 886. Szentes város törvényszéke mint csődbíróság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Jurenák József szen­tesi lakos ellen, a csongrádi cs. k. volt szigbiróság előtt folyamatban volt, onnan illetékes eljárás végett ezen városi tör­vényszékhez áttett csődületi ügy — mi­után a csődületi hitelezők követelé­seinek, Jurenák József által teljesen elég tétetett,­­ bukott folyamodványa és a hitelezők nyilatkozata folytán, 1862-dik évi October 10 én tartott tör­vényszéki ülés 886. számú határozatá­val megszüntetett. Kelt Szentes, 1862. évi oct. 10-én tar­tott törvényszéki Ülésből. 2985 2—3 B. Kiss Zsigmondi elleni csőd. Szabad kir. Debreczen város törvény­széke részéről közhírré tétetik, misze­rint E. Kiss Zigmond helybeli bejegy­zett kereskedő ellen, annak saját ké­relme folytán a csőd rendeltetvén, hitele­zői összejövetelére I. évi november 6-ik napja tűzetett ki határidőül s ideigle­nes tömeggondnokul Laky Lajos, pel­ügyelőül pedig Nagy Lajos ügyvéd urak neveztettek ki. Felhivatnak tehát mindazok, kik ne­vezett csődtömegből bármely jogczím alatt valamit követelni akarnak, hogy ebbeli keresetüket a megkívántató ok­mányokkal fentebbi határidőig ezen törvényszékné annál bizonyosabban nyújtsák be, minthogy később be­­adandó kereseteknek hely nem adatik. Ibii­va [3­3 3001 Felhívás: 1412. Pest Pilis és Solt­­­e. várme­gyék mint csődbíróság részéről b. Pod­­maniczky Lajos elleni csődügyben elha­lálozott Kasselik János csődválasztmá­nyi tag helyébe, más tag választása s a csődválasztmánynak a még függő­ben lévő csődkérdések tisztába hozata­la és elintézhetése tekintetébőli kiegé­szítésére tárgyalási határnapul­­. 1862. évi October 27-ike d. e. 9 órára Pestre ezen törvényszék tárgyalási teremébe kitüzetik. Mely határidőre e ezég ezen csődva­­gyonból a hitelezők kifizetését elrende­­lőleg 1860. évi 2626. sz. a. kelt végzés folytán kielégítést nem nyert, s akként a csőd befejezésére nézve, érdeklett hi­telezők ezennel megidéztetnek. Pest Pilis és Solt t. e. vármegyék 1862. évi oct. 2-án Pesten tartott pol­gári törvényszéke üléséből. Jeszenszky testvérek hitelezői­hez. 1383. Barsmegye törvényszéke mint csődbíróság részéről ezennel özbirré tétetik, miszerint Jeszenszky testvérek ellen még a be­zterczebányai megyei volt cs. kir. törvényszék által 1856. évi márczius 28-án 1342. sz. a. megnyitott és folyamatba tett, és az említett cs. k. törvényszéknek megszüntetése folytán e megye illetőségéhez által tett csőd­perben több rendbeli­ hitelezők folyamod­ványára az eddig Beszterczebányán székelő csődhitelezői választmány és perügyelő helyett új választmánynak és más perügyelőnek választását a csőd­­rend 51 ik §-sa rendeletéhez képest szükségesnek találván, a csődrendszer 30 ik, illetőleg 46. §. értelmében Jeszen­szky testvérek vagyonbukottak összes hitelezői választmány és perügyelőnek megválasztásán i. é. november 4-én reg­geli 9 órára e törvényszék elébe, a csődrend 44 .§-ban foglalt jogkövetkezmé­nyek különbeni te­re alatt egybehi­vatnak. 29931 3—3 A.­Maróth September 19-én 1862. 2968 8—3 Felszólítás. Sz. k. Bazin városának törvényszéke részéről Hübner Jakab Ede ugyszinte f. é. április hó 80-án itten végrendelet nélk él néhány száz forintból álló érték hátrahagyásával meghatározott Hübner született Pi­pst Jozefának vérrokonai ezennel felszólittatnak, egy év és nap lefolyta előtt a fent érintett hagyatékok jogérvényes igényeit e törvényszék előtt annál inkább bebizonyítani, mivel el­i­­nkező esetben az egész hagyaték az eddig magát örökösnek jelentő unoka testvérének kiadatni fog. Idéz 3037 1-3 Petruska Imre. 837. Szab. kir. Eperjes város tör­vényszéke részéről közhírré tétetik, mi­szerint Petruska Ferdinand eperjesi gombkötőnek testvérei nevében és e tör­vényszékhez beadott folyamodványa kö­vetkeztében az 1847 ik évben katona­sághoz kt lépett testvérük eperjesi szü­letésű Petruska Imre felhivatik, hogy magát egy év és nap alatt ezen tör­vényszék előtt jelentse, különben holtnak nyilváníttatni és hagyatéka az illető­­ örökösöknek átadatni fog. Sz. kir. Eperjes városának 1862. év. September hó 24-én tartott törvényszéki ülésből. 8020 2—3 Árverési hirdetmény. A pesti királyi e. b. V.,h­ó tót­örvény­széknek f. é. 70375. számú végzése foly­tán közzé tétetik, hogy Helfer Jakab­nak 7000 ft váltó követelése­k járulé­­kai kielégítésére Stignitz Lajos és Li­­pót alpereseknek Erzsébet téren első szám alatti boltjában és 3 korona-utczai 24-ik számú házban lévő lakásán lezá­logolt különféle bolti áruk és szobabúto­rok 1. évi october 21-én délutáni 3 óra­kor nyilvános árverés utján készpénz fizetés m­elett el fognak adatni. Pest 1862. oot. 13-án. Újhelyi Károly, végrehajtó 8028 1—3 Miklovits Karolina. 204. Szab. kir. Szakolcza város tör­vényszéke által Miklovits Karolinának, kinek tartózkodási helye ismeretlen, ezennel tudtára adatik, hogy azon Jed­­litska Nép, Johanna felperessége alatt, ellene­s társai mint néhai Jedlitska Franzicska hagyományos alperesek el­len a végrendelet­ erőtlenitési perében, mely e törvényszék előtt e. f. évi augustus 9-én 153. sz. alatt beadott ke­reset szerint megindittatott, részére Rudnay Ede h. ügyvéd s­­árosi fő­ügyész gondnokául kineveztetett. Mire az ismeretlen tartózkodású Miklovits Karolina a végett figyelmeztetik, hogy mindenesetre ezen ügyben számára ki­nevezett gond­okat peres igényének czélszerű kezelése iránt kellőleg uta­sítja, vagy más képviselőt nevezzen e bíróság előtt, általában azon törvény­szerű és rendes utat módot alkalmazza, melyet védelmére szükségesnek ítél. Egyszersmind arról értesíttetik, hogy ez ügyben a peres felek által f. évi October 9-ik napján tartott tárgyalás alkalmával szóba hozott barátsá­gos egyezség megkisértése tekintetéből a határidőnek elhalasztása f. évi no­vember 12 ik napjának reggeli 9 órára biróilag megengedtetett. Szab. kir. Szakolcza város törvény­széke 1862. évi October 10-ik napján tartott üléséből. 3029 2­ 3 Báli Kovács János Csongrádvármegyébe kebelezett szeg­vári származású Báli Kovács János ezennel felhivatik, miszerint a szegvári árvatárbani kezelés alatt lévő 128 eszt. forint 94­7. krajczárt tevő örökségének felvétele végett, alulírt naptól számított egy év alatt magát Csongrádmegye ár­vatörvényszékénél jelentse be, külön­ben a fe­­kitett örökség­i összeg az azért folyamodott oldalagos rokonoknak ki fog adatni. Kelt Hold-Mező-Vásárhelyen 1862. évi october hó 1. napján. Csongrádmegye árvatörvényszéke. 3003 2-3 Letéti nyug a megsemmisítése. Pest Pilis és Solt t. e. megyék köz­ponti p. törvényszéke által gróf Sándor Móricznak mint e megyékben kebelezett biai uradalom tulajdonosának folyamod­ványa folytán közhírré tétetik, miként a nevezett gróf p.-gyarmati szeszégető gyárának felügyelősége által az 1855. évi február havi égetési időszakra tariffa­­szerüleg járó s az esztergomi cs. k. adó­pénztárnál , ugyanazon évi januárbó 30 ha 769/4. J. A. alatt lefizetett 1032 ft 16 krnyi ezüst pénzbeni illetőségről s ugyanazon adópénztár által kiadott le­£010 Ingóságok árverése Budán 6423. Buda főváros törvényszéke ré­széről közhírré tétetik, hogy Wiener Vilmos részére 637 ft végett 1862. évi october hó 16-ik napján, d. e. 9 órakor Budán, Tabánban 533 sz. házban Gutt­­mann Adolfnál különféle ingóságok,­nak­ készpénz fizetés mellett végre­hajtás utján biróilag elárvereztetni fognak. Budán, September 30. 1862. Králits, végrehajtó tanácsnok. D * I téti nyugta időközben eltévedt, felhi­,d­d vatik mindaz, ki ezen elveszett letéti 2998 3—3 Árverési hirdetmény. Alólirott kiküldött végrehajtó részé­ről ezennel közhírré tétetik, miszerint a pesti kir. e. b. váltótörvényszéknek f. e. September 22-én 66299. sz. a. kelt végzése folytán Leitner Mór felperesnek Friedmann M. és társa elleni ügyében f. 1862. évi October 18-ik napjain dél­utáni 3 órakor a váczi­ utczában l­ső sz. a. házban alperesektől lefoglalt szo­ba-bútorok s más házi eszközök kész­pénz fizetés mellett a legtöbbet ígérő­nek biróilag el fognak árvereztetni. Pest October 10-én 1862. o . & 8026 1—3 nyugta birtokában van, hogy azt jelen kőrörvénynek e hirlapbani első megje­lenése napjától számítandó egy év alat netaláni ahházi igényeivel együtt ezen törvényszéknél annál bizonyosabban benyújtsa, mint hogy ellenkező esetben az említett letéti nyugta érvénynélküli­nek fog biróságilag kimondatni. Kelt Pesten 1862. évi oct. 6-án tartott polgári törvényszéki ülésből. 3004­2—3 Kötvénymegsemmisités. 30877. Sz. kir. Pest város törvény­ Kern Aurel, kir. végrehajtó. Deák Márton elleni csőd. 3283. Nemes Kolosmegye ideiglenes törvényszékétől ezennel közhírré téte­tik, miszerint bánfi-hunyadi bejegyzett kereskedő Deák Mártonnak f. 1862. évi­ October 6-án 3283. sz. a. ide beadott kérése következtében az általa kért fize­­ t. ö Is­­­ téseinek megszüntetése megengedtvén, a kiegyezkedési eljárásnak minden ingó és ingatlan vagyonára leendő alkalmazása az 1859. évi május 18-án,(b. t. 1. 90 szám) és 1859. junius 15-én (b. t. 1. 108. szám) kelt igazságügyministeri rendelet értel­mében elrendeltetik, s ezer rendelet azon hozzáadással tétetik közhírré.

Next