Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-22 / 243. szám

. Második évi folyam. 243. szám — 1862. L­erkesita hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. kisdiS hivatal: Barátok tére 7. a., a. fi.Idas­int. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta hivatalnál. ■■ ___ mm SURGONT Szerda, October 22. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — . (lékre, napos i. ; p*t«n ft kr f ., Egészivre 16—Év-iel­yra, 4 _ Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. ő cs. k. Apostoli Felsége Menapace Flórián rendelkezés alatti országos építészeti igazgatót Ma­gyarországban, hosszas, bá­r igen hasznos szolgálatai­nak elismeréséül, a 3-ad osztályú vaskorona-renddel, dij elengedés mellett, legkegyelmesebben földiszitni v­éltóztatott. Komáromi lakos ifj. Schwarz Ignácz mészá­ros vezetéknevének „Feket­e“-re kért átváltoztatása 1. f. helyen kegyelmesen megengedtetett. S­z­­­a­m­a József nagyszombati lakos vezeték­nevének „S­z­a­­­m­a­i“-ra, Schmidt Sándor kalo­csai lakos vezetéknevének „Kovács“ ra, Tverdy Nándor hontmegyei másod aljegyző nevének „Ke­ményfi“re, Fischer Károly, Gusztáv és Gyu­la r­osnyói lakosok vezetéknevének, „Halasi“-ra, Eisenbarth János pesti dob­készítő vezetéknevé­nek „V­as“ ra, és Gold Ignácz pesti nyomdai műve­zető vezetéknevének „A r a n y°-ra leendő átváltozta­tása 1. f. helyen legkegyelmesebben megengedtetett. A magas cs. k. pénzügyministerium D­e­c­r­e­t Károly pesti, b. H­a­r­tr­­­e­b Wallther Mór egri és t­a­p­­penburgi Tapp Károly kolozsvári első osztályú kerületi pénzügyi biztosokat ideiglenes pénzügyi titká­rokká a budai országos pénzügyigazgatósági osztály­nál , továbbá Madarassy Pál másodosztályú kerü­leti pénzügyi biztost első­ osztályú kerületi pénzügyi biztossá a pesti kerületi pénzügyigazgatósághoz ki­nevezte. A magyarországi (budai, kassai, nagyváradi, po­zsonyi, sopronyi és temesvári) földtehermentesítési kö­telezvényeknek Il­ik nyilvános kisorsolása i. é. Octo­ber 30-án és 31 én reggeli 8 órától fogva az alálirt igazgatóság hivatalos helyiségeiben fog megtörténni s annak eredménye maga idején közhírré tétetni. Budán, oct. 18 án 1862. A magyarországi földtehermen­tesitési pénzalap királyi igazgatóságától. NEM HIVATALOS RÉSZ Tájékozás. Dronyn de Lhuys körirata a diplo­mátiai ügynö­kökhöz megjelent. Tökéletesen azon szellemben szól az, melyben az utolsó párisi tudósítások a kabineti válságot feltünteték. A franczia politika nem változott, az egyforma jóindulattal viseltetik mind a pápaság, mind Olaszország iránt, s ezek kiengesztelésén fog jö­vőben is működni. Ez a körirat tartalmának veleje. Thouvenel a kiengesztelés eszközeit kimeritetteknek tartá, de a császár nem s innen a ministeri változás. Uj halasztás, határozatlan idővel elnapolás, s uj alkudozás Rómával, ez tehát a franczia politiká­nak most is programmja, s minthogy az oly személyek vezetése alatt, kik az Olaszországnak kedvezés híré­ben állnak, semmi eredményre sem vezetett, ezért kísérletet tesz a császár oly egyénekkel, kik Rómában kedvesek. Drouyn de Lhuysról magáról ez tudva levő dolog; az újonan kinevezett római és turini franczia kö­vetek, Latour d’Auvergne­ig és Sartigesről pedig ugyan­ezt halljuk. Az „Ind.­beige“ szerint e két férfiú ha nem viseltetik is ellenséges érzelemmel Olaszország iránt, de egységének semmiesetre sem kedvez, s mindkettő osztja azon sokaknál hagyományos felfogást, hogy csak egy foederalistikus Olaszország felel meg Francziaország nagyságának, úgy hogy a villa francai politika, ha még egyszer föléledne, bennük igen buzgó képviselőkre találna. Immár azon kérdésre, vájjon az e kedvelt sze­mélyek által folytatandó alkudozásoknak nagyobb si­kerük lesz-e, a „France“ ugyan határozott igennel fe­lel , de mások szokott kételylyel válaszolnak. Miért engedne Róma Francziaország észrevételei­ és sürge­téseinek, kérdi az „Ind. beige“, holott 4 évi tapaszta­lás arra tanította, hogy a legjobb mód biztos­ítani magának a sikert, az, ha a visszautasítás mellett meg­marad? Mily érdeke lehetne engedni, ha axiómául ál­­líttatik föl a világi hatalom oltalmazásának szüksége? Az idézett lap ennélfogva azt hiszi, hogy a franczia kudarc­ annyival bizonyosabb, mivel Rómában az al­kudozások folytatását nem kímélet, hanem gyöngeség és tehetetlenség bizonyítványának fogják tekinteni. Várjuk be a brüsseli lap ez előremondásának tel­jesülését. Hogy a franczia kabinetet nem csupán a ró­mai udvar iránti kimély készteti az alkudozások foly­tatására, ez valószínű. A franczia császárság otthon nem sokára új tűz­próbán fog keresztül menni. Jövő évben lejár a jelen törvényhozó gyűlés hat évi idősza­ka, s ha csak új államcsínyt nem akarnak életbe lép­tetni, új képviselőket kellene választatni. A császár te­hát ismét szemközt álland az általános szavazattal, s reá nézve a legnagyobb érdekkel bír, hogy az új választások a császárság új szentesítésévé váljanak. Ez eredmény tekintetéből mindenekelőtt szükséges a franczia pap­ságot megnyeri­i, mert ez Francziaországb­an kezében tartja a parasztközségek szavazatát. Ezen választások bekövetkeztéig ennélfogva nyugodtan alhatnak Rómá­ban; a franczia nógatások nem fognak veszélyt hozni. Mi következik aztán? ez majd az akkori körülményektől fog függni. Bécs, oct. 20. I. October 20-dika az idén journalistikai­­lag kedvezőtlen napra esett: a hétfői lapok nem szoktak vezírczikkezni. Csak a „Presse“ nem tarthatja magát és egy pár fohászszal, meg egy pár szemrehányással üdvözli a történelmi napot. Többi centralista lapjaink holnap alkalmasint bővebben fogják változtatgatni e ther­át s igy a „Presse“ legalább jeremiádjának rövidségéért érdemel dicséretet. Hog­­y centralista barátaink­nak az October 20-dika nagyon fáj, azt mi jól tudjuk; hogy mi ezen fájdalmukon nem igen saj­nálkozunk, azt meg ők tudják jól s igy sajátké­pen nincs is mit mondanunk egymásnak. Csehországban az idén az October 20 hiba nem fog megünnepelt­etni, miként ez tóval történt. Az „Oester. Zrg“ nagy kedvet mutat, e tényt oda magyarázni, hogy a cseh népnek nézetei az alkotmánykérdésben megváltoztak. Mi termé­szetesen készek vagyunk hinni, hogy az „Oest. Ztg.“ bizonyos tényeknél fogva hajlik ezen fel­fogáshoz, a cseh nemzeti sajtónak hangja azon­ban napról-napra keseredettebb lesz, úgy hogy már nem csak a parlamenti, de a közönséges üledéket is mellőzni kezdi, így épen ma olvas­suk, hogy a „Pozor“ a birod. tanács alsóházát e szavakkal apostrofálja : „Látjátok legények, hová visz az inaskodás!“ Akár miként véleke­dik az ember a Schottenther előtti törvényhozó gy­ülel­ezetről, ilyen hangot csak határozottan reszelni lehet, de vájjon milyennek vélhetjük a hangulatot ott, hol ekkér szól egy lap, me­lyet egy kétségtelenül conservativ s loyalis lel­kületű bibornok-érsek közlönyének mondanak, s melyet egy kanonok szerkeszt, ki csak az imént s­­zóban miatt két hóna­pi fogságra s 1000 fo­rintnyi pénzbírságra ítéltetett el! Egy kérdésben azonban, úgy látszik, centra­listáink mégis találkozni fognak a csehekkel; ab­ban t. i. hogy nem mennek Frankfurtba, a né­met ügy felett értekezni. A Frankfurtba menés kérdésével — a­mennyiben centralista bará­tainkat illeti — csakugyan furcsán is vagyunk. Az elmenőkről el nem tud­juk gondolni, hogy miért nem maradnak itthon, ezz el nem menőkre nézve pedig ki nem tudjuk találni, hogy miért maradnak el. A „Presse“ beszéli, hogy Schmer­ling államminiszer úr azt kérdezte egy stájer­honi követtől, hogy miért nem mennek a frank­furti értekezletre s a midőn a kir. tanácsos azt jegy­zé meg, hogy nem mehe­tnek, mielőtt nem tudják, mi lesz a februári alkotmány­nyal, ekkor ő excellentiája azzal válaszolt, hogy a februári alkotmány marad úgy, a mint van. S ezen nyilat­kozattal szemközt halljuk, hogy báró minti, ki pedig a kir. tanácsosok közül első emelt szót (az 1863 -i budgett bizottmányban) a februári alkotmány revisiója mellett, Frankfurtba akar menni; Mühlfeld és Griskra urak pedig, kik a februári alkotmányt úgy szeretik, a­hogy van, Fran­furtból elmaradni szándékoznak. Mondják ugyan, hogy a szabadelvű párt általánosan tar­tózkodni akar a frankfurti ér­tekezlettől , de eb­ből még csak nem következik, hogy Mühlfeld és Griskra urak is elmaradjanak ? Úgy látszik, hogy centralista uraimék elveikkel, törekvéseik­kel s óhajaikkal mindinkább megzavarodnak s s lassacskán szépen összekobzódnak az egész vi­lággal. Utóbb azon helyzetbe jutnak, a­melyben­­ kitűnőbb bajtársaik egyike már találta magát, a midőn egy gyülekezetben vita közben fölkiál­tott: „Uraim! az én véleményemet magam sem osztom!“ Lapszemle Az „Or­szág“ folytatja a „takarékpénztárak adó­járól“ irt czikkét, s azon eredményre jut, hogy ha már az állam budget nagy deficitje nem engedi, hogy a ma­gyarországi takarékpénztárak eddigi tisztán 50­0 jöve­delmi adójukat fizessék, s az adó felemelése elkerül­­hetlen, fogadtassák el azon eljárás, mely a bécsi taka­rékpénztárnál divatozik, és a­mely abból áll, hogy a takarékpénztár a jövedelmi adót csak azon tiszta jöve­delmétől fizeti, mely a betevőknek alapszabályig járó kamat levonása után fenmarad. Ez esetben pél­dául a budai takarékpénztár 1859-re 55,493 ft 25 kv tiszta jövedelem után fizetné 2774 ft 66 kr, vagyis 7­/3°/o százalékot, természetesen csupán gyökadót ért­ve, holott ha az összes bruttó jövedelem (241,151 ft 8 kr) után fizettetik 5°/0, a­mint most a pénzügymi­­nistérium kívánja, akkor az adó 11,471 ft 87 kraj­­czárra, vagyis 294/5°/o re rúgna A „Pestt­r Lloyd“ bécsi levelezője nem hiszi, hogy a bécsi nemzeti bank nagygyűlése elfogadja azon feltételeket, melyeket a reichsrath bankbizottmánya a meghosszabbítandó bank kiváltságért kitűzött. Mír teg­napelőtt a bank igazgatói és választmány tagjai m­agán­­tanácskozmányt tartottak, melyben a főtitkár írásban felsorolta azon nehézségeket, melyek a reichsrathi bi­zottmány véleményének elfogadását a bank részéről le­hetetlenné teszik. E nehézségek a következőkben mu­tattattak ki a bank­titkár által : először a bank privi­légiumának 10 évig történendő meghosszabbítása na­gyon rövid határidőnek tetszik; az is terhes feltétel a bankra nézve, hogy az adandó 80 millió forinttól 2% kamatot csak akkor húzzon, midőn a bankje­gyek kény- szerített forgása megs­űnik, legalább a pénzügyminis­­zer első tervében e feltétel nem találtatik , hogy 6°/0 tiszta jövedelmen felül a haszonban az állam a bank­kal egyenlően osztozzék, ez sem tetszik a bankválaszt­mánynak, különösen azért, mert e feltétel ürügye alatt az állam könnyen beleavatkozhatnék az ügyvitelbe; végre az állam nem nyújt semmi speciális kereskedést, hogy az általa elvállalt részletes fizetéseket csakugyan pontosan teljesítendi. A „Constitutionelle Österreichische Zeitung,“ okt. 20 -i vezérczikkében nagyon haragos, hogy a müncheni kereskedelmi országgyűlésben az austriai képviselők indítványa megbukott, s a porosz franczia kereskedelmi szerződésnek elfogadása határozatba ment. Mily rész benyomást tett ez bécsi collegánkra, mutatják következő szavai : „Tegnap óta a müncheni kereskedelmi országgyűlésre delegáltak ismét körünk­ben vannak. A benyomás, melyet a bajor fővárosból magukkal haza­hoztak, nem lehet nagyon épületes. Az egyes német fajok közti szakadás, az érzelmek megha­­sonlása, a vélemények ellentéte még sehol és soha úgy napfényre nem jött, mint a németországi anyagi érde­keket k­épviselők ülésében. Ha az itt tartott bri­te­­ket olvassa az ember, lehetlen észre nem venni azok­ban bizonyos fontosságot, rőt keserűséget, melyek elárul­ják, h­gy nemcsak az érzelmekben nem volt meg az egyértelműség, hanem a nézetekben is szakadás, s az egyes német államok és fajok közt valóságos el­lenséges törekvés mutatkozol, mi egy melegen érző német hazafira a legkellemetlenebb hatást idézte elő“. —­ Ha németek volnánk, miig osz­tanék a czikkíró fájdalmát; de mint magyarok is nem tudunk örülni ez eseményen, miután mi a magyar nem­zetiség legerősebb támaszát a derék német nemzet jobbjainál keressük. Hanem mint idegenek, talán rész­­rehajlatlanabbul tudjuk megítélni a történteket. Mi már nem ütköztünk meg a müncheni gyűlés határoza­tán, egyszerűen azon okból, mert ennek kimenetelét előre sejdítettük. Mihelyt a porosz franczia szerződés­nek indokául nem nemzetgazdászati, hanem politikai czél lett kitűzve, előre lehet­ látni, hogy az ez ellen fel­hozott ellenvetés is Austria részéről politikai démonaira- TÁRCZA: Törökország fővárosa. Irta báró Horváth Miklós. Pest, 1862. Engel és Mandello tulajdona. A dohány. Egy franczia példabeszéd azt mondja : „Az étvágy evés közben jön“, elbámulva a bazar ritkaságain s meg­rakodva egy csomó vásárfiával, mi is kedvet kaptunk e veszedelmes mulatság folytatásához s átkelve az arany szarvon, Top-Hanebe szálltunk dohányt vásárolni. Előre bocsánatot kérek, ha könyvemben, melyet tán gyöngéd kezek is fognak lapozni, ily tisztán férfias tárgyról szólok, sőt egész külön szakaszt szentelek reá. Valóban nevetséges volna, ha egy író, európai várost akarván festeni, valamely szivarbolt érdekességeit is­mertetné. Másként van azonban Konstantinápolylyal. — A dohány maga, melyre hölgyeink borzadva gondol­nak, s melynek fogyasztása a férjek letb­lajatromában első helyen áll, koránsem hasonlítható Janina ter­­eszt­­ményéhez. Hasztalan fáradozik ön, fogják mondani szép olvasónőim, ismerjük e drágalátos szert, e kiáll­­hatlan illatot, mely tüdőinket emésztette, reggeli öltö­nyeinket haszonvehetlenné tette, mely megkeserité legé­desebb perczeinket s visszariasztott férjeink ölelésé­től..........Önök semmit sem ismernek, semmit sem sej­tenek , miután mi is gyűlöljük ama barna levelekből szállongó füstöt, mely oly kellemetlen, s melyet nálunk dohánynak neveznek. Az igazi török dohány szine arany, illatja virág, hatása kéj. .. Képzeljenek egy növényt, mely fölvágva finom selyemszálakhoz hasonló, melynek világoskék füstje hömpölyögve gyürüdzik, rejtélyes alakokat rajzolva a légbe, szeszélyesen keringve változik, mint a képzelet. — Fűszeres illatja elcsábítja érzékeinket s mint a nec­­tár fejünkbe száll. — Aztán elandalit; ha szivünk ifjú, ábrándainkat űzhetjük; ha szenvedünk, e narcoti­­cus méreg eloszlatja fájdalmainkat, néha elkábít, mintegy azért, hogy álmodjunk; de e félálom mindig kellemes, mindig a kényelem és boldogság, a hadshin előtte. . . így értelmezik azt a törökök, kik gyakran ópi­ummal használják. A nők sem irtóznak a dohány fűszeres illatá­tól, egészen ellenkezőleg dámáinkkal, szeretik, sőt a háziasság kapcsának tekintik. Midőn beléptünk a nevezett kereskedésbe, tulaj­donosát pipázva találtuk ; a komoly musulmán közö­nyösen tekintve vásárosaira, hömpölygő füstjén gyö­nyörködött, vagy tán a hurikról álmodozott. A bolt nyitott részén, mely sátorhoz hasonlított, különböző halmokban finomul vágott dohány hevert, mint megannyi szőke fürtök. E pompás növénynek, mely Macedonia harmatos völgyeiben terem, ize, illatja és ereje határozza az árát. Orta (közepes), iavoch (édes), dókán al­len (csi­­pős), sert (erős) b­okája húsz, huszonöt, sőt harmincz piaszter; régen olcsóbb volt, de a krimiai hadjárat óta tetemesen megdrágult, miután a francziák és angolok is beleszerettek s rájöttek a becsére; idővel tán még drágább lesz s majd csak uralkodók udv­arában fogjuk találni, mint a valódi pezsgőt, és sáfrányként mé­­rendik. A tombeki, mely Peraából jön, roppant erős, előbb vizbe mártják s úgy teszik narghilébe, hol hideg rózsavízen át hömpölyögve jut szánkba, füstjét le kell nyelni, hogy élvezhessük, mintegy azért, hogy Berai se párologjon el becses illatából; két pipánál többet naponta nem tudtam színi. De ez aztán az igazi kéregés, a sybarita gyö­nyör, midőn puha szőnyegen heverve, a Bosphorus hul­lámain ringatva, a balzsamos füst felhőin merengve, e csábító méreg idegeinket átjárja! ez a valódi „kief“ nélkülözhetlen eszköze. . . . Tudják-e önök, mi a „kief?“ A török „kief“ a semmittevés, a „dolce far Di­ente“ potentirozott értelemben. Midőn a test nyugszik, a lélek fáradság nélkül élvezi a legédesebb benyomá­sokat, midőn nem alszunk s mégis álmodunk , midőn szemünk félig hunyva bájos képeket lát, midőn tud­juk, hogy létezünk, de nem tudjuk, hogy szenvedések is léteznek, midőn kies nyugalomban megfeledkezünk az élet terheiről s a föld elveszti árnyoldalát; midőn az akadályok elgördülnek s egy nyájas kéz lesimitja ar­czunk redőit; midőn minden oly ifjú, oly szép .... a mosolygó ég, a harmatos völgyek, a nők, kiket álma­inkban látunk .... midőn nem vágyódunk a mennybe, hanem a menny száll le mihozzánk­­ .. . Ez a „kief.“ De hogy megszerezzük, vagy csak megértsük, pál­nák lombjai kellenek, halkan csattanó tengerzúgás, rezgő sugarak, fűszeres lég, mosolygó boltozat, con­­templativ lélek, ázsiai kedély. Hideg, ködös éghajlatunkban, vagy szobáink mesterséges kényelmei közt a nyugtalan munkásság, a mindig éber, számító ész fáradalmai közepett a kiefről gondolni is képtelenség volna. Nálunk nem honosulhat meg, foglalatosságaink czélja, törekvése elűzné, mint az őzet az ágak zöreje. A törökök nagy fényt űznek a dohányzásban : láttam aranyból vert nargbileket, tojásnagyságú csu­­bukokat, melyek drága kövekkel voltak kirakva, mél­tókkal, hogy egy uralkodó koronáján ragyogjanak; a pipák cserépből készülnek ugyan, de a barna anyag oly tökéletes mint a chinai porczellán s oly kemény mint az Üveg, a vastag cseresznye, a sugár jázmin­szárak, a czitromszinü szopókák mind­annyi fényűzési czikkek. De hogy e kincsekről fogalmunk legyen, egy baba „szelámlikjába“ (férfiszoba) kell menni, ott lát­juk fölállítva a fényes narghilokat, a pipázás remekeit, melyeknek mintáin a művész keze fáradott és Gram­­schid rubinijai diszlenek, ama pompás csubakokat, me­lyeket vizirek csókdosnak, kiknek ajkait a harem szép­ségei csak remegve érintenék. Szóval, a dohányzás fontos, lényegbe vágó kér­dés, mit csupán a „ramadán“ böjtje szakaszt félbe s a mit IV. Amurát véres pallosa sem tudott kiirtani; a kelet tán elvesztené sajátságát, , ha a musulmánoknak a dohányzást meg lehetne tiltani. Konstantinápoly nem volna többé az, megfosztva illatos füstjétől — mint Velencze gondolái, Nápoly lazzarónik nélkül. Csernák meggyilkoltatása. A pestvárosi kapitányság által Csernák Já­nos magánzó meggyilkoltatása esetében Sas Imre ide­való szabómester ellen folytatott vizsgálatok eredmé­nye következő: AS... Imre ellen első kihallgattatása után emelt gyanú­ okok tökéletesen igazolják. A hirtelen eltűnt 67 éves Csernák János csakugyan meggyilkoltatott. S ... szabómester f. hó 17 ke estéig folyvást hallgatá­sánál maradt az eltűnt Csernák sorsa iránt, habár a körülmények egyezéséből határozottan következtethe­tett, hogy S-nek Csernák sorsáról tudnia kell. E köz­ben constatkrozva jön, hogy S ... Imre neje is 1500 ftot vett föl egy Csernák nevére szóló takarékpénztári könyvecskére s ezenkívül egy másikra, mely Csernák nevelt fiáé volt, 600 és néhány forintot. S ... azon meg­jegyzéssel adná át nejének a két takarékpénztári könyvecskét, hogy az említett összegeket vegye fel. A nő e megbízásban eljárt és a kapott pénzt férjének át is adta. Ő egy­általában tagadja, hogy férjének Cser­­nokházi utóbbi viszonyairól valamit tudna, és ez iránt nem is forognak fenn további gyam­okok. E büntető­­vizsgálatban leglényegesb tényező az eltűnt Csere­k fel­fedeztetését illetőleg az volt, hogy f. hó 17-kén egy itteni inasnál, ki közeli ismeretségben állt Szal, egy zseb­óra találtatott, a­mely Csernáké valt. A városkapi­tányság az egyént azonnal elfogatta és az ő vallomása azonnal constatirozta Csernák halálát. E szóig, meg­vallotta, hogy S. őt múlt szerdán a budai hegyekbe a „szép juhászné“ közelében vezette és felszólita, hogy egy ott fekvő hullát ásson el. Jutalmul ezért S- tói az emlitett zsebórát kapta, melyről azonban nem tudá, hogy az Csernáké volt. 8. azt mondá neki, hogy Cser­­nákot egy pisztoly-párbajban agyonlőtte s ennélfogva fölkérte, hogy a dologról hallgasson, miután a párbaj szigorán meg van tiltva. Az órával jutalmazott azon­ban Csernák hulláját nem ásta el, hanem fekve hagyta, a nélkül, hogy a dologról jelentést tett volna. Egy másik szintén fontos körülmény egy kétcsövű pisztoly felfedezése, mely az itteni zálogház árnyékszékében találtatott, hová Sarak mint zálog­házi becsmesternek bejárata volt. A pisztolyról meg le­hetett ismerni, hogy pár nap előtt lövés történt vele. Csernák múlt hétfőn még Pesten volt és déltájban a reáliskola u­szában fogadott fiára várt, ki az intézetbe jár. Tehát csak hétfőn délután rándult ki 8 bal azon gyászos helyre, a szép juhásznéhoz s­estvefelé gyilkol­­tatott meg. F. hó 18-kán reggel a városi főkapitány a büntető-tör­vényszék elnökével, egy vizsgáló bíróval, a városi tisztiorvossal, egy biztossal, a két vádlottal, (S.— szabómester és az említett inass.­l) azon helyre mentek, a­hol Cser­­ák hullája megtaláltatott. Buda város részéről, melynek területén a gyilkosság történt, a budai főkapitányi hivatal vett részt a szemle-jegy­zőkönyv fölvételében. A szép juhásznétól mintegy fer­tály órányira, a hol az út a budakeszi erdőn keresztül a Jánoshegyre vezet, feküdt a holttest, arczával föld­felé forditva. — S. . . azt habozás nélkül Csernák Jánosénak­smerte fel. A szolga is azénak ismer­te fel, a melyet neki S.. . megbizásából el kellett volna ásni. S. azonkívül a helyszínén neki előmutatott pisztolyt is azon fegyvernek ismeré el, melylyel Csernák megöletett. S. még most is tagadja, hogy Csernákot szántszándékosan ölte volna meg; beismeri ugyan, hogy ez golyója által esett el, de a lövést a véletlen­nek tulajdonítja. Csernák egy kisebb golyó által öletett meg, mely feje hátsó részén, kevéssel feljebb a nyak­csigolyánál, a homlokig hatott be, — tehát hátulról

Next