Sürgöny, 1862. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1862-11-01 / 252. szám

Második évi folyam UrrkesntiV hivatal: Uri-utoza Libasinszky-ház. kintit hivatni: Barátok tere 7. as. a f Maxius. Előfizethetni Budapesten a kiadói hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint 252 szám — 1862. Vi.b­ikon biSrmentaa levelekben minden posta-hivatalnálSÜRGÖNY n'v ii­­ i r.",m—---------.j.il ______ . ________________ Szombat, november 1. Előfizetési árak austriai értékben. Hcdapűsteu házhü* hordva. I > ddkre, naponkint postán ft kr ft ks- í ft kr ft fee tGg.Wvre 16 — Évnegyedre 4 — j Eg.5sz.tvre 16 — Évnejryedre 4 Páldvre 8-­­ Felávre 6- HIVATALOS KÉSZ. A magyar kir. udv. kanczellária Faragó Jó­zsef rendelkezés alatti cs. k. szolgabiró-hivatali segé­det a magyar kir. helytartótanács valóságos 2-ed osz­tályú fogalmazójává nevezte ki.­ ­KMI HIVATALOS KÉSZ. Bécs, oct. 30. L. Lassan-lassan hála istennek, már csak mégis kerülnek elő ismét alkalmak, melyekkel az ember örömest teljesíti hírmondói kötelessé­gét. Az engesztelt és engesztelő hangulatnak je­lei szaporodnak. A­mint ugyanis értesülök, ha­zafias főkanc­ellárunk közbenjárására a kor­mány oly határozatban állapodott meg, mely nagylelkűen könyörül azon szerencsétlen ma­gyar ifjakon, kiket a könnyelműség, hiszékenység s balulértett hazafiság kivittek Olaszhonba az álpróféták zászlói alá. E szegény ifjak sorsa tud­valevő. A legnagyobb nyomornak vannak ki­téve s ínséges állapotban jelennek meg a biro­dalom határain, melyeken Ő Felségének atyai kegyelméből büntetlenül s bántatlanul léphet­nek át. A határszéli hatóságok jelentést tettek, hogy az oly csúf csalatásokon keresztülment ifjak majdnem éhen-halva jelennek meg náluk és nincs nekik, miből folytatni az utat. Ily eset­ben az egyéneket tolonc­ozás útján szokták to­vább, azaz szülő­helyükre szállítani. De a kor­mány tekintetbe vévén, hogy ezen ifjak legin­kább csak elcsábítottak s hogy többnyire a m­i­­veltebb osztályhoz tartoznak, elhatározta, misze­rint őket az állampénztárból a szükséges útikölt­séggel ellátandja. A kiktől kitelik, a kölcsönt azután megfizethetik a kiktől pedig nem telik, azok helyett az országos pénztár fogja megtérí­teni az előlegezett összeget. Ily tények legjob­ban maguk szólanak magukért s minden ,­­a­­gasztalás fölösleges, nagy része életerőssé vált, s kiirthatatlanul él; s ezek azok, melyek hazánkat a civilizált világ bármelyik nemzetével hason színvonalra emelik, melyek nem csupán az 1848-diki év vívmányai, de a jelen század visszautasíthatlan követelései, s igy ezeket feláldozni nem lehet. Ezek közt van a nép­képviselet is. A nép nemcsak választásra jogosíttatik, de gyakorolja mindazon jogokat, melyeket 1847-ben kizáróla­gosan a kiváltságos osztály gyakorlott; — mi­után ezen vívmányról sem lehet lemondani, az 1847-re visszamenni és oly lehetetlen, mint ne­künk, érett férfiaknak azon gyámoltalan, de bol­dog korba, melyről koszorús költőnk mondá : „midőn anyám megadhatta minden kívánságo­mat, s egy pohár viz eloltotta minden szom­júságomat“. Egyeseknek visszaepedni a szép múlt után, költésznek azt visszavarázsolni lehet is, szabad is; de nemzetnek nem lehet, s nem szabad; ha a nép tenné, örökre elveszthetné politikai jogait, megölné maga­ magát; s ha pedig a volt kivált­ságos osztály nyújtana erre segédkezet, önma­gához lenne hűllen , s e hiba s bűn megboszulná magát. A népképviselet első eredménye a megyei tér; értem : a megyei tanácskozási, választási sat­­teremet. A megyei közgyűléseknek, miután a deák nyelv kiküszöböltetek, miután „vota non pon­derantur, sed numerantur “,csak annyiban lehetett értelmük, a­mennyiben Magyarország alkotmá­nya védbástyájának tekintettek ; minthogy a csak félig felelős dicasterialis kormányt a nemzet nem hihette elég erő­nek, hogy a magyar köz­jog csorbítására intézett ellenséges befolyásnak sikeresen ellentállhasson ; de a kor igényeinek, a józan haladásnak, a békés fejlődésnek megfe­lelő politikai institutio nem volt az többé; — nehéz volt kormányoznia a legjobb szándékú magyar kormánynak az 1847-diki megyékkel, az 1848-dikiakkal lehetetlen. Gondoljuk magunknak az 1860-ban alakult bizottmányokat az 1847-diki megyei jogkörrel, követválasztással, utasitás-adással,statutárius jog­gal, felsőbb rendeletek végrehajtását gátló ha­talommal, bármilyen kormány irányában, s hi­szi-e valaki, hogy ezekkel kormányozni lehet? vagy gondoljuk magunkat az 1847-diki megyei törvényszék teremébe, mely az akkori viszonyo­kat kielégítő, a kor mostani jogigényei s jogvi­szonyai közt, az asztalon a tripartitum mellett, az általános német codex magyarázatával s ap­pendixeivel, mellette telekkönyv, váltótörvény, az országbírói értekezlet eredménye sat., a pe­reknek akkor nem is sejtett halmazával, s hiszi-e valaki, hogy az igazság szolgáltatása biztosítva lenne? A­ki ezeket hiszi, azzal nem vitatkozom, mert itt azután már nem politikáról, de hitről lenne szó. Legyen boldog hite szerint! De ha dicasterialis kormánynyal és az 1861-diki me­gyékkel akar kormányozni, ha mostani magán­­jogigényei s jogviszonyai közt az 1847-diki megyei törvényszék által kiván igazságot szol­gáltatni , akkor ellene kell szegülnünk mind­­annyiunknak, kik hazánkat ujóbbi próbaműtéttől megóvni kívánjuk. De ha lehetséges volna is a megyékből a népképviseletet magas census által oda szoritni, hogy az 1848-iki bizottmány az 1847-iki me­gyéhez hasonlitson , akkor sem nyugodhatnék meg a nemzet egy dicasterialis s talán collegialiter felelős kormányban, mert ő Felsége, a magyar király most alkotmányos császár, kinek törvé­nyes tanácsadója a felelős austriai ministerium. Ennek irányában lehetetlen, hogy a magyar helytartótanács és kanc­ellária azon morális súlylyal bírjon, melyet Magyarország érdekei követelnek ; Austriának pedig alkotmányos for­máit ügyünk elintézésében ignorálnunk nem le­het; Austriának alkotmányos formáit megváltoz­tatni nem tőlünk függ ; s igy, miután az 1848-ki megyékkel az 1847-iki szerint kormányozni, igazságot szolgáltatni nem lehet, miután, ha le­hetne is, a dicasterialis kormány az austriai fe­lelős ministerium irányában meg nem állhat­ván, az 1847-re visszamenni szintén lehetetlen­ség, — de a nemzet sem áldozhatja fel jogfoly­tonosságát, s minden egyezkedési hajlama mel­lett sem hajlandó föláldozni legdrágább kincsét, önállóságát. Következik, hogy az, ki akár az 1847-iki törvényeket, akár az 1848-iki törvényeknek egy­szerű végrehajtását, akár a februáriusi pátens­nek — a­mennyire Magyarországra vonatkozik — egyszerű életbeléptetését kívánja, lehetet­lent akar, s a czélt : t. i. Magyarországot meg­nyugtatni, alkotmányos függetlenségét biztosít­­ni, a nélkül, hogy a közös fejedelem hatalma­s tekintélye csökkenjen, a nélkül, hogy a biroda­lom érdekei csorbulást szenvedjenek, el nem ér­heti . —• quod erat demonstrandum ! De mi lehet hát ? A megoldáshoz. II. Az 1847-ki alkotmányba 1862-dik évben a nemzet bele nem egyezhetik, mert az 1848-iki vívmányokatt fel kellene áldoznia, melyeknek TÁRCZA. Nyugati levelek. Kecskeméthy Auréltól. London, sept. 1. Kirándulás Ipswhehre. Gazdasági gép kísérletek. Angol föld, mező, farm és farmerek, emberek és állatok. Egy nagy s hires gazdasági gépgyárnak tulaj­donosai, Rausomes és Sims urak uj vagy módosított gőzgépekkel kísérletet teendők, ügyes üzér­letekre fölhasználták a világtárlat idejét,­­ az ott levő minden nemzetbeli notabilitásukat meghívták farmjukra, Wes­­terfieldre, Ipswich mellett, vagy 54 a. m.-nyire Lon­dontól. E meghívásnak jobban örültem, mint egy szerel­mi légyottnak örültem volna, mert hisz erre a föld minden részében van alkalom, hol „a civilis a­t­­­o“ lelhető, hanem angol gazdászatot, angol földet,bérlőt, munkást, lovat, disznót, tehenet, juhot amúgy pongyo­laságában „otthon“ láthatni, ezen régi óhajomnak, ki tudja, lesz-e még ez életben alkalom teljesülni ? A 80—100 egyénre számított kirándulás kitűnő angol gyakorlatiassággal volt rendezve. A meghívó jegyeken tudtul adatott, hogy két vonat menend, egyik féltizkor; ez megjévén délben, a vendégek reggelihez (lunch) ülnek; — a másik vonal félháromra érkezik meg, s ugyanazon perezben kezdődnek a gép­kí­sérletek. Délutáni ötkor ebéd, esti 7-kor külön vonat viszi haza a vendégeket. Mindezen élvezet pedig ke­rült mindössze nem egészen egy fontba, mit a vasúti jegy átvételénél fizettünk. Még ma is sajnálom, hogy nem az első, hanem a második vonattal mentem ki; — rosz nyelv azt fog­ja mondani, hogy az elmulasztott lunch miatt, de e gyanúsítás lepattan anyagi vágyaktól tiszta keblemről; — hiba volt azonban elmulasztani kétórai időközt, mely alatt kényelmesen meg lehetett volna vizsgálni disznó­ólat, juh­akolt, fészert és istállót, s mindazt, mit később csak futtában szemléltünk. Elég az hozzá, féltizenkettőkor a Shoreditch-sta­­tion előtt ácsorogván vasúti jegygyel kezemben, kelle­mes meglepetésemre csakhamar két hazafival találko­­zom, kiket eddig nem láttam Londonban , K. B. D. és K. B. P. urakkal, mi reám nézve már csak azért is elő­nyös volt, mert ha esetleg Ipswichen valaki examinál­­ni talál gazdasági dolgokból, legalább lesz kit elém tolni, hogy helyettem feleljen, ők practicus gazdák lé­vén, én pedig csak úgy értvén a gazdászathoz mint haj­dú a harangöntéshez, a­mi ugyan senkit sem akadályoz nálunk, hogy vasúttervekről, magyar dunagőzhajózás­­ról hosszú czikkeket írjon. Az ég kedvezett, az idő szép volt, s minél mesz­­szebb hagytuk mögöttünk a ködös, szenes Londont, an­nál derültebb jön a láthatár, s gyönyörrel legeltettük szemeinket az angol country derit't képein, zöld pázsi­ton, buja legelőin, terebélyes fák tömbjein, mosolygó kedélyes farmjain, egyszerű tiszta paraszt lakain, lege­lésző marháin — miknek örökké ugyanazon, de soha sem untató változata vonul el szemeid előtt, bármerre utazol London körül. Általán a mezei gazdászat, a szántóföld adja An­gliának jellemző külsejét. Erdő ritkán látható , de se­hol sem látható több fa, mint Angolországban, s akár­­mely ponton. Ismeretes dolog, hogy két szántóföld ha­tárát fák jelzik, a házakat fák környezik. Hogy a sű­rű árnyú cser-, szil-, s tölgyfák hátrányára van­nak-e a magtermelésnek, azzal az angol nem gondol, azért több magot ad a búza, mint nálunk, pedig a forró síkságon mennyivel több okunk volna az angol példát utánozni ! E sok fasor s eleven sövény derült, élénk képet ad az egész országnak, hol különben unalmas egyszí­nű síkság terülne el szemeink előtt, valódi kertek lát­szanak lenni; keresett rendszer, vagy művészet nyoma nélkül, idylli természetességben ; legelő nyájak, vígan ugráló nemes fajú csikók, gyönyörű juhok, miknek hola nálunk nem is álmodott dicső sültet ad, az an­golnak nemzeti eledelét s éldeletét. De a gazdászat jelleme sem oly fukar, mint Franczia- vagy Németor­szágban, hol minden arasznyi földecskén csillog a kié­hezett mezei proletár véres verejtéke. Ellenkezőleg a buja vetések mellett miveletlen hagyott földek látha­tók, bokrok és bozótokkal ellepve, s gondosan föntart­­va a rókák számára, kik itt szeretnek tanyázni a rejtekben (covers). Mert az angol nem csak meg­élni akar gazdaságából, mint egy földnyúzó árendás ; neki mulatságának is kell lennie, pedig van-e különb a róka­vadászatnál ? És mindezek láttára az idegennek is meg kell győződnie, hogy Anglia órási gyáripara, kereskedel­me, tengerészete mellett is — kitűnőleg földmivelő or­szág. Az angol falusi gazda szerepében jellemzetes; ez eleme ; nemzeti jellegét ez adja meg. A franczia városi ember jelleme a párisiban culminál, ott éri el jellege tetőponját. Ipswichben megállván a vonat, a reánk vá­rakozó hintókba ültünk, magam, mint rendesen, a bak­ra, s igy meglehetős hosszú sorban hajtattunk keresz­tül a csinos fekvésű, s mint első tekintetre látható volt, iparos gyárvároson és mint az ablakon s utczákon kandikáló nőkön s gyermekeken észrevehető volt, né­mileg fölingerelve a kisvárosi kíváncsiságot, mely néhol szemünkbe is nevetett, kivált nekünk, valószi­­nüleg a zsinór és K. B. D. fényes gombjainak követ­keztében. Kiérvén a városból, utunk hegynek vitt, jó lovaink gyorsan röpítettek a jó utón, nem sokára gya­logló és lovagló gentlemaneket s egyéb népséget értünk utól, kik Westerfieldnek tartottak, hol kis negyed óra múlva meg is érkeztünk. A háziurak fogadtak; szives, rövid üdvözlések jobbra-balra, s azzal­­ a házba be sem menve, ki a földekre, hol már fújt és füstölgött a locomobil, és dö­römbölt a működő cséplőgép, körülállva s körüljárva a kiváncsin tolongó szakértők által. A világtárlat kicsiben képviselve volt itt valame­­nyi nemzetiség által. Lengyel és cseh, spanyol és ma­gyar, olasz és német, dán és franczia hangok voltak hallhatók. Angolok nagy számmal jelentek meg a vi­dékről; földbirtokosok és bérlők, tisztes öreg urak A mai szent ünnep miatt jövő számai erőteljes ponykán kényelmesen lógva száguldottak majd ide, majd oda: u.i.vicueu nai, a gyermekek hasonlókép lóháton. Azaz, hogy nem is pony, melyet az idősb gent­leman lovagol. Az a valódi cob, igy neveznek egy nemes lovat, mely nyugalom s biztos járás által tűnik ki, az ifjúság hevén már tm van, s ha vadászatra nem alkalmas is, de kisebb árkon, sövényen átugrik. A col igen okos állat, urának legjobb barátja, vele bejárja a gazdaságot, elviszi a szomszédba látogatóba, s mindig társaságában lévén, titkos szándékait már előre kita­lálja, szavára fülét hegyezi, s okvetlenül felelne is ne­ki, ha beszélni tu­dja. Az angol földbirtokos, gazda és bérlő jótékony jelenség magában. Egésséges, becsületes, széles pofák, erős vállakkal, vastag tenyerekkel, tarka gyapjú-öltö­zetben vagy fekete frakkban, fejükön óriás cilinderek­kel. Azon farmer öltözeteknek, miket regények nyo­mán képzelünk, sárga vagy kék blouse, és széles pere­mű szalmakalapoknak nyoma sem volt. A jó emberek egészen úgy néznek ki, mint más emberek. Azután egy tetőtől talpig feketén öltözött öreg úr jelent meg kocsin ; magas alkata, tisztelet-ébresztő ar­­cza, ősz haja, fehér nyakkendője, nyájas, könnyű modo­ra mindjárt sejteté a lordot, a ministert. Ransomes úr karján­ fogva vezeté őt körül, egyenként bemutatta vendégeinek, mint édes atyát, ki a gyár alapítója, tehát sem lord, sem minister. Ez volt az ünnepély physiognomiája, mely leg­inkább érdekelt, t. i. engem, ki nagyon keveset törő­dött azzal, vájjon a tizenkét fogas „göreke“ gyakorla­ti-e ? kifizeti-e magát ? vagy csak már a tudományos játékok közé tartozó, erőnek erejével valami újat fel­fedezni akaró nyegle üzérség szüleménye? De persze gazdáinkat méltán érdeklé a próba­szántás, a cséplőgép, melyen új combinatio volt a k­a­­zalkészitő, t. i. a mozgó kötél-háló, mely e csép­lőgépből kidőlő szalmát öt—hat ölnyi magasságra föl­­vivén, a géptől kellő távolságban leejti s igy emberi kéz segítsége nélkül kazaloz; persze nem elég tökéle­tesen. Érdekes aratógépkisérletek s effélék tölték ki a programmot. Ennek bevégezte után megnézegettük a gazda­sági épületeket, melyek nem oly fényesek, hogy, mint nálunk, tönkre tegyék a gazdát, de tiszták és czélsze­­rűek. Megcsodáltuk a gazdasági lovak óriás termetét, juhot, d­isznót, tehenet — mindent kellő mértékig. Mert az angol gazdászat tanulmányozásának első stádiu­mán már túlestünk , azaz már nem törekszünk eszmé­nyi csodálkozással s szolgailag átültetni hazánkba mindent, a­mit Angliában látunk. A­mi e nedves, mér­sékelt égaljú országban czélszerű s hasznos, az a mi forróság és hideg közt rögtön változó csimánkon, s túlnyomólag száraz országunkban oktalan és káros le­het. Hány hollandi tehén, angol disznó s juh, miket szent kegyelettel s drága pénzen hoztak át haladni vá­gyó gazdáink — csenyerészett vagy döglött el alig egy évre országunk zordon ege alatt ? És hol vegyük mi az angol mezőnek örök köd által táplált örök­zöld pázsitát, melynek finom füvei közt válogatva gour­­mand-életet él a juh­o­k kedden, november 4-kén jelenik meg. A­z alkalmazás nagy tudomány. A növény-és állat­ország különféle fajai , nemei nem mindenütt tenyész­hetnek; életüknek vannak bizonyos feltételeik, mik hely­hez, földhöz, égaljhoz, légmérsékben kötvek. A­mi ott pompáz, itt elsatnyul. Csak a teremtés remeke, a terem­tett világ legtökélesebb organismusa, az ember képes megélni mindenütt, a jeges földsarkon, s az egyenlítő tüze alatt. De még az is mily korlátok közti Hasonlítsd az eskimót az olaszszal, az arabot az angollal, a Gan­ges partján lakét a norvégiaival vagy oroszszal? Alig hinnéd, hogy az egy nem. Könnyű szidni, korholni e haza népeit, hogy tu­nyák, rosz gazdák, mert lám Angliában, Belgiumban ez meg az így és úgy van. Tessék ide jönni az angolnak, meddig fogja az angol gazdászati rendszert kiviheti a.? Mindezzel azonban, Isten ments, hogy szépíteni akar­nám mulasztásainkat, hiányainkat. Tehetünk s kell, hogy tegyünk még sokat, igen sokat, de bármit te­gyünk, hazánkból Angliát, pusztáinkból angol farmokat, sivatagjainkból angol legelőket nem csinálhatunk. Min­den haladásnak a hazai körülményekre kell számíttatni, különben nem javulás, hanem hiú kísérlet az, mely­nek a visszaesés a vége. Hány jeles, törekvő, tanult hazai gazda­tévé meg már e tapasztalást? Azonban míg mi ily haszontalanságról beszélge­tünk egymás közt, addig tán el is foglalják helyeinket ott a sátor alatt, hol már megrakodtan várnak ebédhez az asztalok? Ezen praktikus észrevételemre siettünk elfoglalni helyeinket, egymás mellett, éhes hazafiak, igen nyájas látmány volt az előttünk pompázó csirke és disznópás­tétom, a hatalmas sonka, az óriási juhózomb, a komoly fényben tündöklő sherry, és a még sötétebb, de gyen­géden csúszó bordeauxi. Ennyi finomsággal kecsegtető hideg ebédünk okszerű előzményét és bármi szellem­­dús könyv előszavánál érdekesebb bevezetését az igen jó pale ale képezé,mely ugyancsak a westerfieldi farmon főtt, s békés passivitással nagy mértékben itatá magát. Alig volt farkas-étvágyunk, mely már éhségnek is beillett volna, csillapítva, s a házi­gazda fölküszönte vendégeit. Ez volt a toaszokra jeladás, melyek is egy­mást követték. Igen örültem ezen angol specialitást is élvezhetni. Egy széles szájú, eszes arczú öreg úr de­rült hangon, sokat nevettető humoristikus modorban élteté a ház urait, mire ismét más idős gentleman él­tette az előbbit, aztán a kerületnek parlamenti köve­tét, s annak jelenlevő fiát, majd az expositionra meg­jelent idegeneket, majd az ipswichi mayort (polgár­­mestert). Mind e toast okosan és kellemesen elüt azon toasztozó modortól, mely nálunk utolsó időben di­vatba jött. Minél közelebb állt az utolsó országgyűlés beszédeinek egy része a toast-fajhoz, annál inkább kö­zeledett nálunk a toast országgyűlési vagy­ megyei be­szédhez. Híres toasztozóink mondókái többnyire nagy komolyságú pathetikus dictiók, élet és nedély nélkül. Az angol toast derült, családias, mulattató, gunyor nél­kül nevettető, ártatlan tréfa; az, a minek lennie kell — fűszere az asztalnak. Egy franczia journalista meglehetős keresett, egy porosz jury-tag rész franczia nyelven középszerűn B. F­­­á­t­h Ferencz, Bécs, október 30-ikán. L. A birodalmi tanács vitái különben sem állanak azon hitben, hogy valami rendkívüli vonzerővel bírnának, akár az életrevaló gyakor­­latiságot, akár a tudományos mélységet, akár a szónoki szépséget vegyük tekintetbe. Azonban még nem volt tárgy, melyben a követ urak, oly kevéssé érezhették magukat otthonosnak, mint a bankügyben. A bankvitában az ember — egy két szónokot kivéve — alig hallhatott egyebet, mint vagy olyféle nm­etgazdászati eszméket, milyeneket a sorházban szoktak feltálalni, vagy olyan doktrinar fejtegetéseket, melyek a nem­­zetgazdászat abc-jével foglalkoztak, s melyekből a legtisztábban ki lehetett venni, hogy ezt csak tegnap tanulta meg a szorgalmatos követ uz s ma emésztetlenül teszi le a ház asztalára. Azonban a birodalmi tanács alsóháza al­kotmányos hatalommal bir és igy, ha nem is szavai, de tettei, azaz végzéses érdekkel bírnak. Három fontos kérdésre nézve e végzések már meghozattak. A ház elhatározta 1-öt, hogy a bank szabadalma csak tíz évre hosszabbíttassék meg. Plener úr hiába törekedett a bizottmány ebbeli javaslata ellen, s az tette meg a kívánt hatást, hogy az általa indítványozott 15 évből egyet el akart engedni. 2- szor, hogy a bank köteles ott, hol azt a kormány szükségesnek találja, fiókintézetet állí­tani. Ez is azon pontok közé tartozik, melyek borzasztóan bántják a bankot, és melyek által ez nem csak függetlenségét sértve, hanem léte­lét is veszélyeztetve véli. 3- szor, hogy az állam sem a bank nyere­ményeiben részt ne vegyen, sem a 80 millió fo­rintnyi kölcsöntől (mely, mint tudva van, a szabadalom meghosszabbításának ár-ét képezi,) kamatot ne fizessen.­­ A banknak sem tetszik az eszme, hogy az állam az ő nyereményében

Next