Sürgöny, 1862. november (2. évfolyam, 252-276. szám)
1862-11-08 / 257. szám
Bach urnák dotátiájából 20.000 forintot abstrekctálnak. Ezen tekintetben tehát a követ urak alkalmasint tisztábban fognak látni az értekezlet után, mint eddigelé, s minekutána bátran fel lehet tenni, miszerint a követ urak sem kívánhatják, hogy a birod. tanács jelen sessiójának végnapjai valami rendkívüliség által zavartassanak meg, biztosan lehet várni azt is, hogy a mai értekezlet nyomán a béke angyala fogja megszállani a Schottenthor előtti házat. Colofonium villám gyanánt az értekezletet azon hír kíséri, hogy az államminister úr tegnap nyújtotta be deruissióját. Azt „Oest. Zig“ elég furfangos megjegyyezni, miszerint e hír megcáfolást sem érdemel. Lapszemle. A „P. Hirilök“ Bécsből keltezett levelet hoz. Írója a közönségesnél avatottabb hangon szólván, annak érdemére nézve eltérő nézetünket csak tartózkodva lehet kifejeznünk. Tartalma annyiból áll,hogy az író constatírozza a köztudomásra levő kiegyenlítési mozgalmaknak újabb időben élénkebb voltát, a nélkül természetesen, hogy ezek sikere iránt biztos reményt nyújtana. A bécsi centralista oldalról állítólag ez irányban tett s a „Lloyd“ alább olvasható bécsi levelében is illustrált kísérleteknek kevés kilátást ígér a sikerre, mert azok szerinte nem ütnek el lényegesen a centralista urak azon politikájától, mely a kiegyenlítésnek eddig is egyik akadálya volt. De némely magyar államférfi ebbeli törekvéseinek sem ígér sikert, kik a 47 és 48 közt közvetítőleg „ministerek kinevezését csak azért hozzák javaslatba, hogy azok az országot rendezzék, s ha a kedvező pillanat elérkezik, a 48-as törvények revisiójára hívjanak össze országgyűlést. “ A „P. H.“ szerint e javaslat nem praktikus, mert „a jogcontinuitás radicálisai minden oly ministeriumot, mely nem az 1848 : III. t. sz. teljes hatáskörével ruháztatnék fel, épen olyan petrognak tartanának, mint a kanczelláriát s helytartóságot.“ A „P. H.“ úgy látszik, ily radikálisoknak tartja az ország nagy többségét, különben nem tulajdonítana azoknak oly nagy befolyást, hogy a sikert az ő jókedvükről föltételezné. De miután úgy van meggyőződve, hogy az 1848. III. tcz. ily helyreállitása képzelhetetlen, — de másnemű tettlegesitése a ministeriumnak csak zavart, uj provisoriumot (?) idézne elő: természetesen némi zavarba jő a teendő, s lehető megoldási javaslat iránt, s a dolog legkényelmesebb végét fogva azt indítványozza, hogy lépjen elő a főkanczellár ő excellentiája „a közös ügyek formulázásának s elintézésének oly programmjával, mely hazánk törvényes jogait a monarchia elutasíthatlan érdekeivel s igényeivel méltányosan kiegyezteti, azonnal minden ingadozás nélkül a nemzet túlnyomó többségének támogató szavazatára számolhat." De mit fognak ehhez szólni a jogcontinuitás radikáljai, kiktől fönnebbi soraiban föltételezé levelező a sikert, s kikről föltéve, hogy még azzal se fognak megelégedni, ha az 1848 . ül. tcz. helyreállittatik , de nem teljesen ? beérik azok majd a közös ügyek formulázásával ? Nekünk úgy látszik, a közös ügyek formulázása, s kezelési módjainak elintézése a kiegyenlítési feladatnak csak egyik ága, hazánkra nézve tudniillik, mert a másik szinte elutasíthatlan, — t. i. a belkormányzat kérdése, hogy az ministeri vagy dicasteriális, népképviseleti vagy municipális alapon restaurálandó-e ? A megoldás logikai egymásutánjáról lehet vitázni ; nekünk azonban úgy látszik, hogy a megoldás két ága szorosan összefügg, s együtt, de nem egymás nélkül jöhet létre. A „Pester Lloyd" egyik bécsi levelezője következőleg elmélkedik : „Fontos események lassú lépésekkel közelgetnek felénk, és nagy figyelem szükségeltetik, hogy ez események közeledését észrevegyük. Ily lassú lépésnek tekinthető azon hír, hogy Schmerling államminiszter úr közvetve értekezni akar némely kitűnő magyar államférfiakkal, hogy a kedvező percet a kiegyezkedési kísérletre felhasználhassa. Azt hiszem, hogy tegnapi jelentésem is, miszerint a sajtófelügyeletet K. Friedenfels miniszeri tanácsos úrtól ugyancsak miniszteri tanácsos Lackenbacker venné át, de szándékkal kapcsolatban van. Másik, szintén figyelmet érdemlő hír, hogy néhány előkelő s a mostani kormánynál tettlegesen szerepelő politikusok némileg intést kaptak, a mostani magyar kormányhoz közelebbi viszonyba lépni. Ezt csak azért közlöm, hogy a közönség láthassa, mily mozgalom uralkodik jelenleg az alkotmánypolitika terén. Annyi bizonyos, hogy a magyar kérdésben folyvást élénkség uralkodik, s a tespedés huzamosabb időre félbeszakítottnak mondható, ha csak ismét egy akadályozó visszahatás be nem áll. A képviselők körében azt is nagyon beszélik, hogy a reichsrath ülései már november 25-kén befejeztetnének, s hogy az ülések ily gyors berekesztése végett államminister úr már több képviselőkkel magánértekezletet tartott.'* 1 A „Donau Zeitung“ egy igen szelíd és békés hangon írt czikkben felel a „Pesti Napló" észrevételeire, melyekkel ez az oct. 20. levélnek a „D. Z.“ által elővett commentálását kisérte. Nagyon sajnálja, hogy a„P. N.“ et félreérté, mert, mint mondja, jelen perezben, midőn a kiegyezkedési forró kívánság mind a két oldalról észrevehető, minden félreértést valódi szerencsétlenségnek mondhatni. Ő is azt hiszi, miszerint jelenleg nincs ideje a reeriminációknak, s hogy czikkében némileg kénytelen volt visszamenni a múltakra, ezt nem szemrehányás végett, hanem azért tette, miszerint megmutathassa, hogy Ő Felségét nem lehet a kiegyezkedés élére mintegy faltörőnek állítani, hanem mindkét oldalról előbb a kiegyezkedési utat kell egyengetni, s ha ez megtörtént, akkor van ideje, hogy a korona és az illető törvényhozó testületek föllépjenek, az ügy szerencsés bevégzése végett. Azon is csodálkozik as „D. Z.“, hogy épen a „Pesti Napló“ veti szemére, hogy a centralisták folyvást a február 26 -i alkotmány alapjaihoz ragaszkodnak, tehát azon lap, mely múltkor maga mondotta, hogy az alkotmányosság minden odrogirozást kizár, s helyeselte, ha a lajtántuliak alkotmányosan kívánnak kormányoztatni. Ennélfogva a „D. Z." csak reciprocitást kér, s ha ők nem akadnak fenn azon, hogy a magyarok a 48 ki törvényeket veszik kiindulópontul, a „Pesti Napló“ se neheztelje, ha az úgynevezett centralisták meg a február 26-iki alkotmányhoz, mely nekik törvény, ragaszkodnak, bár itt is megjegyzi a „D. Z.“, hogy a februári alkotmánynak nem betűit, hanem szellemét érti, tudniillik, hogy az egész birodalom alkotmányosan kormányoztassék. A „Waterland", mely már az 1862-ki budget tárgyalása miatt mind a képviselőházat, mind a minisztériumot megleczkézte, most már az urak házának is juttat valamicskét. Szerinte az urak háza épen mint a kormány védetlenül áll a képviselőházzal szemközt s akarva nem akarva kénytelen ennek akaratja előtt meghajolni. E kényelmetlen helyzetet pedig az által készité magának , hogy a ministeriumnak kedveskedni akarván, szintén illetékesnek hagyta létetni az illetéktelen szűkebb rendszarkot a budget tárgyalására, ahelyett, hogy az alkotmány 13. §-át vevén alapul, Ő Felsége felszólítására a budgetet tárgyalta volna ugyan, de csak tanácsadóképen, s a képviselőházzal egyetértőleg elfogadott törvényjavaslatot csak mint tanácsot terjesztette volna fel. A „Botschafter“ a nemzeti bank védelmére egy hosszú és erélyes czikket közöl. Azt hiszi, hogy a képviselőház határozatát, vagyis az új szerződési tervet, ha a felsőház közbejövetelével még nem módosíttatik, a bank egyértelműleg vissza fogja utasítani, mert a képviselőház által elfogadott feltételek mellett a banknak a liquidatiót óhajtani kell, nem pedig tőle félni. Ezért a B-r szerint a képviselőház túl lőtt a széven, s a mostani bankot a régibb bank hibájáért akarja büntetni, mégpedig akkor, midőn ez a régibb banknak minden hibáit, melyek szemére vettettek, jóvá tette, sőt még ennél is többet cselekedett. S most azért akarják büntetni a hitelezőt, mivel adósa (az állam) nem tudja követelését kifizetni. Szerinte a banknak tett szemrehányások csupa anachronismus. A bank jelenleg mérsékelt osztalékot ad részvényeseinek, s a jövedelem nagy részét a tartalékalapba teszi; a kamatlábat a pénzpiaci követelései szerint változtatja; a részvénytőkét, 60 millió forintot nemcsak egészen befizették részvényesei, hanem még ezenfelül Bruck erőnek erejével 40 millió forintot fizettetett be velük; fiókintézeteket saját áldozatával számos városokban tart; egyes kereskedőházak nem részesülnek semmi kiváló kedvezményben és senki se veheti a bank hitelét oly kevéssé igénybe, mint épen a bankigazgatók. Hogy ezeket a régibb bank nem tte, ez volt a legnagyobb kifogás ellene, s most, midőn e hiányok megszűntek, a gyűlölség tovább is tart. Pedig ha a bank részvényeseinek oly jó dolguk van, mint a képviselőház gondolja, ugyan miért szállnak alá részvényei?, miért nem alakult egy társaság, mely ajánlotta volna magát egy új bank felállítására a képviselőház által elfogadott feltételek mellett? A „Wanderer“ erősen kritizálja a Reichsrathot a bankszerződésben tett határozataiért, s eljárását megfogni sem képes. Szerinte épen nevetséges volt Schmerling úrnak azon állításán felpattanni, hogy 100 birodalmi képviselő 100 bankrészvényessel áll szembe, mert ez esetben mint alkudozó felek állanak egymás irányában, s ily körülmények közt a képviselő urak nem vehetnek magukra spanyol grandi tekintélyt, midőn csak arról van szó, hogy „Hinz“ és ,,Kunz“ bankárral, vagy „Áron“ és „Mayer“-rel kell egy üzletet bevégezni. Sőt inkább az okosság azt javaslotta volna, hogy a reichsrash által úgy állíttassanak fel a szerződési feltételek, hogy azok a bank részvényesei által is elfogadhatók legyenek. Így azonban egy véleményen van a W. a „Botschafter“-rel, hogy tudniillik a bank nem fogadandja el a kínált szerződést. A „Pesti Naplóban“ Hollán Ernő a nagyvárad-brassói vasút melletti negyedik czikkében kiemeli e vonalnak Erdélyre nézve életkérdésszerű fontosságát. Ha ez most háttérbe szorul, akkor Erdély egy nemzedék időszakára meg lesz fosztva a vasúti forgalomtól. Ezért szükséges, hogy a viszonyok földerítésével oly világos érvek emeltessenek e vállalat elsőbbsége mellett, mik minden kételyt elhárítanak. Annál inkább pedig, mert elterjedt a hír, hogy a bukaresti osztrák consulnak meghagyatott kijelenteni, miszerint kormánya, minden egyébb pontok kizárásával, csak a verestoronyi szoroson át engedné meg az oláh vasutak csatlakozását; mi ha igaz, csak azon felfogásból veheti eredetét, miszerint illető helyen azt hitték, hogy a kérdéses vonal csak angol szempontból fölvett világforgalmi jelleménél fogva , a költségeket tekintve pedig csak a veres-toronyi szoroson át létesíthető. Ezen felfogás pedig onnan származik , mert azon angol urak, kik a bécsi külügyministériummal ez ügyben gyakrabban érintkeztek, Lever és Roebuck urak , helyismereti adatok hiányában , csak azok útbaigazítása után indultak, kiknek érdekében állott a vonalat Szeben felé vezetni. E felfogás megczáfolására szükséges volt, hogy a brassói vállalat „provinciális jellegéből kis magas hivatásának sphaerájába emeltessék.“ Erre első lépés volt a m. gazdasági egyesületnek a trón pártfogásáért folyamodása. Most e lépés által a vonal a jogosultak közé lépvén, a további sikeres eljárásra nézve a legczélszerűbb módnak ajánlkozott a különböző magyar-s erdélyországi bizottmányoknak egyesítése, hogy megtudja az iparos-s vállalkozó világ, miszerint a felkarolt vasútvállalat a két testvérhonnak közös ügye, s ezért annak mind erkölcsi támogatására, mind, ha kell, anyagi segélyzésére számolhat. Ez a november 22 -i ülés feladása, s H. E. szerint a hanté financzia ennél helyesebb alapot nem választhat. Egyébiránt, hozzáteszi H. E., ha egyszer e vonal életbeléptetése biztosítva lesz, akkor létesülhet a másik vonal is ; csak attól lehetne tartani, hogy a könnyebb vonal létesítése örökre megsemmisítené a nehezebbet; ellenben, ha ez egyszer létesült s Erdély szüksége megkivánandja, a könnyebbnek kiépítése is könnyebb lesz. TARCZA: A budai népszínház ügyében következő czikket olvasunk a „P. N-“ban: A „Pesti Napló“ tegnapi száma közlé gróf Zecy Jenő felszólalását a budai népszínház ügyében. Azon nyílt levél már csak azért is helyet foglalhatott e lap hasábjain, mivel oly ügyet érdekel, mely társas köreinknek fontos beszédtárgyát képezi s a nyilvánosság terén is több felszólalás történt a budai népszínház fölsegélésére. E kérdés meg nem szűnt mindenkit foglalkoztatni, a nélkül, hogy valaki czélszerű megoldását kimutatta volna. A kérdés zavarba hozta a magyar közönséget, zavarba magukat a színház alapítóit, a journalistikát, és most úgy látszik, azzal fenyeget, hogy zavarba hozandja magát a pesti nemzeti színházat, mely ez ügyben a legártatlanabb. Álljon itt néhány tájékozó észrevétel a nyílt levélre. A budai népszínház egyévesnél további élete egy tényt világosan bemutatott, mi iránt a legkisebb zavarban és kétségben sem lehetünk, — azt t. i., hogy a közönség látogatásából befolyt jövedelmek nem képesek fedezni költségeit. E tényt ellenségeink, a bécsi lapok, kárörömmel emlegetik , s mi magunk is restelhetnek, ha világos nem volna, hogy ez nem onnan megfejtendő, hogy a színház magyar, mert maga a német játékszín is csak tengődött Budán, s átalán véve a pesti színházak, bármi nyelven tartottak az előadások, közelebbi időkben subvenció nélkül fenn nem tudtak állani. E közelmúltat szem előtt tartván, jövőre nézveis valószínűséggel következtethetjük, hogy a budai népszínház az előadások jövedelmeiből nem lesz képes fedezni költségeit, anynyival inkább nem, mivel a népszínház igazgatósága, mint közelebbi nyilatkozataiból kivettük, folytatni akarja előbbi rendszerét, s illetőleg megmarad előbbi hibái mellett: minden áron s minél nagyobb számmal eredeti műveket akar elfadatni, más szókkal előadja, mint eddig, azon gyenge műveket, melyek az esti nemzeti színpadon gyengéknek találtatnak , mert különben sok eredeti művet nem találna kis körű drámai irodalmunkban. Azonban, ha a budai népszínház a legvonzóbbakká tudná is tenni előadásait, ha színművei hatásosabbak, színészei a maguk zemében jelesebbek volnának s a közönség seregesen tódulna előadásaira, — akkor is megzavarná talán örömünket azon tudat, hogy a mit a népszínház nyert, azt a nemzeti színház vesziti, mert a budai színház közönségének igen nagy része pestiekből áll. A mit a budai népszínház az előadásokból eddig is bevett, abban két nevezetes hátrány volt : először, hogy a pesti nemzeti színház jövedelmeit csökkenté; másodszor, hogy azon jövedelem különben is elégtelen volt a budai népszínház fenntartására. Mint örvendetes tüneményt említik, hogy a budai népszínház jelenleg igen látogatott, s valóban ez örvendetes tünemény is, miután a pesti nemzeti színház e perezben nem szenved általa , mert ennek drámai előadásai iránt régóta nem tapasztalunk oly átalános részvétet, mint jelenleg. Ki ne örvendene e tüneménynek ? Ki ne óhajtaná teljes szívéből, hogy a pesti nemzeti színház látogatói oly felette számosak legyenek, hogy a be nem férő rész megtöltsön egy másik színházat is ? hogy megosztván a tevékenységi kort, a magasb művészet mellett, melynek valódi hazája a nemzeti színház, legyen egy kizárólagosabban népszínműveket s más, inkább a mulattatásra szánt darabokat előadó színház, elegendő számú közönséggel? De másfelől ki tartaná elég állandónak a budai népszínház iránt most újra fölelevenült részvétet, kivált miután a színház maga, személyzete s művezetése lényegében az előbbi marad ? A népszínház fölsegélésének másik módja az, hogy adakozások útján gyűjtessék számára annyi tőke, s amennyinek kamatjaiból évenként elegendő subventióval legyen ellátható. Ezen után megindulni is kétségbeejtő. Hogy a budai népszínház megalapítottnak legyen nevezhető, kellene rá legalább 100,000 forintnyi tőke, mi évenkint 5000 ft subventiót adna; de látni való, hogy helyesebb föltevés, ha a tőkét 200,000 forintra teszszük. Ennyinek összegyűjtését nehezen remélhetjük , és ha remélhetnők is, méltán kérdhetjük, nem sokkal czélirányosabb lenne e azon tőkét a nemzeti szinház alaptőkéjéhez csatolni ? nem jobb-e a biztosabb jövőjű, de még mindig ingó alapon nyugvó főintézetet valahára lábra állitni, mint hozzá egy másikat homokra építeni s épen ez által a másikat még ingadozóbbá tenni ? Mindezeknél fogva helyesnek látszik gróf Zichy Jenő indítványa, melynél fogva a budai népszínház megszűnnék önálló intézet lenni; s helyesnek látszik azért is, mivel a mi eddig nemzeti színházunknak hátránya volt, hasznára ígérkeznék fordulni jövendőben. A két színház egy estése volna tehát a czélszerű megoldás, melyről eddig is sokat hallottunk magánkörökben. De vigyáznunk kell, hogy a népszínházat, melynek keletkezése (habár a legnemesebb indokokból, s az akkori viszonyok szerint némi valószínűségi számítással is a jövendőre), és egész élete hirtelenkedésből és rögtönzésből állott, ne kecsegtessük ki a reménynyel. Mi azt hisszük, hogy Zichy gróf indítványa útjában nemcsak az 1836-diki törvényczikkely áll, hanem a czélszerűség némely szempontjai is. Először is köztudomású dolog, hogy a budai népszínház deficitben van. A nemzeti színház deficittel át nem veheti, a maga deficitje is elég gondot ad neki. Másodszor: miután a budai népszínház közönsége nagyobbára pesti, különösnek látszik, hogy mind a pesti színész, mind a pesti közönség Budára vándoroljon át, mikor Pesten közelebb találnák egymást. Meg kell jegyeznünk hozzá, hogy a népszínház számára a két város belsejében alig lehet vala kényelmetlenebb helyet találni, mint az alagút szájánál. Nem igen van pont, mely mindkét város népesebb részétől távolabb esnék. Messze van Pest minden részétől, meszsze a budai vártól, Buda nagyobb külvárosaitól, s meg vagyunk győződve, hogy akár fenn a várban, akár ide át Pesten sokkal czélirányosabb fekvést talált volna. Az, hogy útban esik a lánczhíd és alagút végénél, csak vendéglőknek és kereskedéseknek lehet előnyére; a színházak a lakott városrészek lehető legnagyobb közelségében vannak jó helyen , mert nem az utczai járókelőkből, hanem az otthonias családokból kerül ki a színházlátogatók legnagyobb része. A pesti szinészek nem nagy szolgálatot tennének hát a pesti közönségnek s igen keveset a budainak, ha hetenkint többször átmennének budai előadásokra. Költői d. ANGOLORSZÁG. A „M. Post“ igy nyilatkozik : „A görög forradalom fellegei mindinkább szétoszlanak. Valószínűleg uj dynastia s uj alkotmány fognak fölavattatni, oly modorban, mely a hatalmasságokat kibékíteni. Görögországnak arra nézve, hogy fölvirágozhassék, szabadelvű s szilárd kormányra, anyagi javításokra s új vámtarifára van szüksége.“ A „Patrie“ szerint ama körlevél, melyet Russell gróf legközelebb a görög ügy tárgyában intézett Angolország ügynökeihez, két főpontot tárgyalna. Az eső részben Russell gróf a be nepi avatkozás elve mellett nyilatkoznék. A körlevél második része pedig bizonyos megszorításokat állitna föl ezen elv alkalmazásában. Valóban az a Londonban, 1830. febr. 3 án aláirt jegyzőkönyv kikötéseinek fönntartását kívánná. — Tudjuk, hogy ezen jegyzőkönyv értelmében, a görög koronát nem lehet valamely, a franczia, angol vagy orosz uralkodó családokhoz tartozó herczegre ruházni át. A „Globe“ a görög forradalomról szólván, magasztalja annak vérontás nélküli lefolyását, mint kedvező előjelt, mivel abból a nép teljes egyértelműségét lehet következtetni. Szerinte az ideiglenes kormány programmja számos aggodalmakat oszlat el. Abban semmi sem foglaltatik a „nagy eszmédből, az tele van mérséklettséggel seszélylyel. Az uralkodó megválasztását illetőleg, a görögöket, míg a fölebbi programmhoz hívek maradnak, minden beavatkozástól meg fogják kímélni. A „Herald“ a görögöket az olaszokkal hasonlítja össze. Szerinte azokat szabadon hagy tndják működni, a csak Konstantinápolyt nem kiáltanák ki fővárosuknak", s a szultán világi uralmát erőszakosan el nem akarnák törölni. FRANCZIAORSZÁG: Persigny, Drouyn de Lhuysnek a cabinetbe belépte alkalmával következő körlevelet intézett az összes megyefőnökökhöz : „Megyefőnök úr ! A császár Drouyn de Lhuys urat külügyministerré nevezé ki. A cabinetben történt ezen módosítás semmit sem változtat császár ő felsége kormányának politikájában. Még mindig arról van szó, hogy két egymással szemben álló nagy érdek kibékíttessék, s hogy se Olaszország ne áldoztassék föl a pápának, se a pápa Olaszországnak. Egy oly kitűnő államférfi, ki azon előnynyel bir, miszerint a legutóbbi évekbeli alkudozásokban nem vett részt, sikerrel működhetik közre ezen nagy s fontos kérdés megoldására. A népek bizalomteljesen várják ezen eredményt. A mi önt illeti, — megyefőnök úr, — maradjon ön ha ama Napi újdonságok. — O cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 17 kén kelt legfelsőbb határozványával Borsós József és Doctor Albert pesti fényképiróknak legmagasb elismerése jeléül egy legfelsőbb jelszóval díszített aranyérmet adományozni méltóztatott. * Császári Felsége f. hó 5 kén Stiriába tett vadászati kirándulásából visszatért a 6 kán d. e. audientiákat osztogatott, melyek után az elhunyt harczosokért tartott gyászmisén jelent meg az Augusztinusok egyházában. *B. Vay Miklós, a sárospataki főiskola világi gondnoka egy szózatot tesz közzé a „P. N.“-ban a Beleznay-növelde, illetőleg a köznevelési ügy érdekében. * Bonnaz Sándor Csanádi püspök ő mlga múlt szombaton vezette be Lippán az iskola testvéreket a klastromba, mely Ö mlga nemeslelkűségéből épült. Az ünnepély, melyre nagyszámú nép gyűlt össze, reggeli 9 órakor az ő mlga által mondott nagy misével vette kezdetét, mely után szintén ő maga tartotta az ékes egyházi szónoklatot. Befejezésül a „Veni Sancte“ énekeltetett, s ezután az iskola testvérek ünnepélyes körmenetben vezettettek klastromjukba. Ide érve, a klastrom beszenteltetett,az alapítási okmány felolvastatott, s ő maga az ünnepélyre összesereglett tanuló-lánykák és többi nagyszámú közönség jelenlétében megható alkalmi beszédet tartott a nevelésről, mely „egy leendő világ alapját veti meg.“ — Végül a néphymnus énekeltetett, miután ő maga a legélénkebb éljenek és áldáskivánatok között hagyta el a klastromot, melylyel a nevelés ügyén oly tetemest lendítvén, egyszersmind nemeslelkűségének örök időkre szóló emléket emelt. (P.H.)