Sürgöny, 1862. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1862-11-08 / 257. szám

Bach urnák dotátiájából 20.000 forintot abstrek­­ctálnak. Ezen tekintetben tehát a követ urak alkal­masint tisztábban fognak látni az értekezlet után, mint eddigelé, s minekutána bátran fel lehet tenni, miszerint a követ urak sem kíván­hatják, hogy a birod. tanács jelen sessiójának végnapjai valami rendkívü­liség által zavartas­sanak meg, biztosan lehet várni azt is, hogy a mai értekezlet nyomán a béke angyala fogja megszállani a Schottenthor előtti házat. Colofonium villám gyanánt az értekezletet azon hír kíséri, hogy az államminister úr tegnap nyújtotta be deruissióját. Azt „Oest. Zig“ elég furfangos megjegyyezni, miszerint e hír megc­á­­folást sem érdemel. Lapszemle. A „P. Hirilök“ Bécsből keltezett levelet hoz. Írója a közönségesnél avatottabb hangon szólván, annak érdemére nézve eltérő nézetünket csak tartózkodva lehet kifejeznünk. Tartalma annyi­ból áll,­hogy az író constatírozza a köztudomás­ra levő kiegyenlítési mozgalmaknak újabb időben élénkebb voltát, a nélkül termé­szetesen, hogy ezek sikere iránt biztos reményt nyújtana. A bécsi centralista oldalról állítólag ez irányban tett s a „Lloyd“ alább olvasható bécsi levelében is illustrált kísérleteknek kevés kilátást ígér a sikerre, mert azok szerinte nem ütnek el lényegesen a centralista urak azon po­litikájától, mely a kiegyenlítésnek eddig is egyik akadálya volt. De némely magyar államférfi ebbeli törek­véseinek sem ígér sikert, kik a 47 és 48 közt közvetítőleg „ministerek kinevezését csak azért hozzák javaslatba, hogy azok az orszá­got rendezzék, s ha a kedvező pillanat elérke­zik, a 48-as törvények revisiójára hívjanak össze országgyűlést. “ A „P. H.“ szerint e javaslat nem praktikus, mert „a jogcontinuitás radicálisai minden oly ministeriu­mot, mely nem az 1848 : III. t. sz. teljes hatáskörével ruháztatnék fel, épen olyan petrognak tartanának, mint a kanczelláriát s helytartóságot.“ A „P. H.“ úgy látszik, ily radikálisoknak tartja az ország nagy többségét, különben nem tulajdonítana azoknak oly nagy befolyást, hogy a sikert az ő jókedvükről föltételezné. De miután úgy van meggyőződve, hogy az 1848. III. tcz. ily helyreállitása képzelhetetlen, — de másnemű tettlegesitése a ministeriumnak csak zavart, uj provisoriumot (?) idézne elő: természe­tesen némi zavarba jő a teendő, s lehető meg­oldási javaslat iránt, s a dolog legkényelmesebb végét fogva azt indítványozza, hogy lépjen elő a főkanczellár ő excellentiája „a közös ügyek formulázásának s elintézésének oly programmjával, mely hazánk törvényes jogait a monarchia elutasíthatlan érdekeivel s igényeivel méltányosan kiegyezteti, azonnal minden inga­dozás nélkül a nemzet túlnyomó többségének támogató szavazatára számolhat." De mit fognak ehhez szólni a jogcon­tinuitás radikáljai, kiktől fönnebbi sorai­ban föltételezé levelező a sikert, s kikről föl­téve, hogy még azzal se fognak megelégedni, ha az 1848 . ül. tcz. helyreállittatik , de nem teljesen ? beérik azok majd a közös ügyek formulázásával ? Nekünk úgy látszik, a közös ügyek formu­­lázása, s kezelési módjainak elintézése a ki­egyenlítési feladatnak csak egyik ága, hazánkra nézve tudniillik, mert a másik szinte elutasíthatlan, — t. i. a belkormányzat kérdése, hogy az ministeri vagy dicasteriális, népképvise­leti vagy municipális alapon restaurálandó-e ? A megoldás logikai egymásutánjáról lehet vi­tázni ; nekünk azonban úgy látszik, hogy a meg­oldás két ága szorosan összefügg, s együtt,­­ de nem egymás nélkül jöhet létre. A „Pester Lloyd" egyik bécsi levelezője következőleg elmélkedik : „Fontos események lassú lépésekkel közelgetnek felénk, és nagy figyelem szükségeltetik, hogy ez események kö­zeledését észrevegyük. Ily lassú lépésnek tekint­hető azon hír, hogy Schmerling állammi­niszter úr közvetve értekezni akar némely ki­tűnő magyar államférfiakkal, hogy a kedvező perc­et a kiegyezkedési kísérletre felhasznál­hassa. Azt hiszem, hogy tegnapi jelentésem is, miszerint a sajtófelügyeletet K. Friedenfels miniszeri tanácsos úrtól ugyancsak miniszteri tanácsos Lackenbacker venné át, d­e szándékkal kapcsolatban van. Másik, szintén figyelmet érdemlő hír, hogy néhány előkelő s a mostani kormánynál tettlegesen szerepelő politi­kusok némileg intést kaptak, a mostani magyar kormányhoz közelebbi viszonyba lépni. Ezt csak azért közlöm, hogy a közönség láthassa, mily mozgalom uralkodik jelenleg az alkotmány­­politika terén. Annyi bizonyos, hogy a magyar kérdésben folyvást élénkség uralkodik, s a tes­­pedés huzamosabb időre félbeszakítottnak mond­ható, ha csak ismét egy akadályozó visszahatás be nem áll. A képviselők körében azt is nagyon beszélik, hogy a reichsrath ülései már novem­ber 25-kén befejeztetnének, s hogy az ülések ily gyors berekesztése végett államminister úr már több képviselőkkel magánértekezletet tartott.'* 1 A „Donau Zeitung“ egy igen szelíd és békés hangon írt czikkben felel a „Pesti Napló" ész­revételeire, melyekkel ez az oct. 20. levélnek a „D. Z.“ által elővett commentálását kisérte. Na­gyon sajnálja, hogy a„P. N.“ et félreérté, mert, mint mondja, jelen perezben, midőn a kiegyez­kedési forró kívánság mind a két oldalról észre­vehető,­­ minden félreértést valódi szerencsét­lenségnek mondhatni. Ő is azt hiszi, miszerint jelenleg nincs ideje a reeriminációknak, s hogy czikkében némileg kénytelen volt visszamenni a múltakra, ezt nem szemrehányás végett, hanem azért tette, miszerint megmutathassa, hogy Ő Felségét nem lehet a kiegyezkedés élére mint­egy faltörőnek állítani, hanem mindkét oldalról előbb a kiegyezkedési utat kell egyengetni, s ha ez megtörtént, akkor van ideje, hogy a korona és az illető törvényhozó testületek föllépjenek, az ügy szerencsés bevégzése végett. Azon is cso­dálkozik as „D. Z.“, hogy épen a „Pesti Nap­ló“ veti szemére, hogy a centralisták folyvást a február 26 -i alkotmány alapjaihoz ragaszkod­nak, tehát azon lap, mely múltkor maga mon­dotta, hogy az alkotmányosság minden od­rogi­­rozást kizár, s helyeselte, ha a lajtántuliak alkot­mányosan kívánnak kormányoztatni. Ennélfogva a „D. Z." csak reciprocitást kér, s ha ők nem akadnak fenn azon, hogy a magyarok a 48 ki törvényeket veszik kiindulópontul, a „Pesti Napló“ se neheztelje, ha az úgynevezett cen­tralisták meg a február 26-iki alkotmányhoz, mely nekik törvény, ragaszkodnak, bár itt is megjegyzi a „D. Z.“, hogy a februári alkot­mánynak nem betűit, hanem szellemét érti, tud­niillik, hogy az egész birodalom alkotmányosan kormányoztassék. A „Waterland", mely már az 1862-ki bud­get tárgyalása miatt mind a képviselőházat, mind a minisztériumot megleczkézte, most már az urak házának is juttat valamicskét. Szerinte az urak háza épen mint a kormány védetle­nül áll a kép­viselőházzal szemközt s akarva nem akarva kénytelen ennek akaratja előtt meghajolni. E kényelmetlen helyzetet pedig az által készité ma­gának , hogy a ministeriumnak kedveskedni akarván, szintén illetékesnek hagyta létetni az illetéktelen szűkebb rend­szarkot a budget tár­gyalására, a­helyett, hogy az alkotmány 13. §-át vevén alapul, Ő Felsége felszólítására a budge­­tet tárgyalta volna ugyan, de csak tanácsadó­képen, s a képviselőházzal egyetértőleg elfoga­dott törvényjavaslatot csak mint tanácsot te­r­­jesztette volna fel. A „Botschafter“ a nemzeti bank védelmére egy hosszú és erélyes czikket közöl. Azt hiszi, hogy a képviselőház határozatát, vagy­is az új szerződési tervet, ha a felsőház közbejövetelé­vel még nem módosíttatik, a bank egyér­telmű­­leg vissza fogja utasítani, mert a képviselőház által elfogadott feltételek mellett a banknak a li­­quidatiót óhajtani kell, nem pedig tőle félni. Ezért a B-r szerint a képviselőház túl lőtt a szé­ven, s a mostani bankot a régibb bank hibájáért akarja büntetni, még­pedig akkor, midőn ez a régibb banknak minden hibáit, melyek szemére vettettek, jóvá tette, sőt még ennél is többet cselekedett. S most azért akarják büntetni a hi­telezőt, mivel adósa (az állam) nem tudja köve­telését kifizetni. Szerinte a banknak tett szem­rehányások csupa anachronismus. A bank je­lenleg mérsékelt osztalékot ad részvényeseinek, s a jövedelem nagy részét a tartalékalapba te­szi; a kamatlábat a pénzpiaci követelései sze­rint változtatja; a részvénytőkét, 60 millió forin­tot nemcsak egészen befizették részvényesei, ha­nem még ezenfelül Bruck erőnek erejével 40 millió forintot fizettetett be velük; fiók­intézete­ket saját áldozatával számos városokban tart; egyes kereskedőházak nem részesülnek semmi kiváló kedvezményben és senki se veheti a bank hitelét oly kevéssé igénybe, mint épen a bank­­igazgatók. Hogy ezeket a régibb bank nem t­­­te, ez volt a legnagyobb kifogás ellene, s most, mi­dőn e hiányok megszűntek, a gyűlölség tovább is tart. Pedig ha a bank részvényeseinek oly jó dolguk van, mint a képviselőház gondolja, ugyan miért szállnak alá részvényei?, miért nem ala­kult egy társaság, mely ajánlotta volna magát egy új bank felállítására a képviselőház által el­fogadott feltételek mellett? A „Wanderer“ er­ősen kritizálja a R­eichsra­­thot a bankszerződésben tett határozataiért, s eljárását megfogni sem képes. Szerinte épen ne­vetséges volt Schmerling úrnak azon állítá­sán felpattanni, hogy 100 birodalmi képviselő 100 bankrészvényessel áll szembe, mert ez eset­ben mint alkudozó felek állanak egymás irányá­ban, s ily körülmények közt a képviselő urak nem vehetnek magukra spanyol grandi tekin­télyt, midőn csak arról van szó, hogy „Hinz“ és ,,Kunz“ bankárral, vagy „Áron“ és „Mayer“-rel kell egy üzletet bevégezni. Sőt inkább az okos­ság azt javaslotta volna, hogy a reichsrash által úgy állíttassanak fel a szerződési feltételek, hogy azok a ban­k részvényesei által is elfogadhatók legyenek. Így azonban egy véleményen van a W. a „Botschafter“-rel, hogy tudniillik a bank nem fogadandja el a kínált szerződést. A „Pesti Naplóban“ Hollán Ernő a nagyvá­rad-brassói vasút melletti negyedik czikkében kiemeli e vonalnak Erdélyre nézve életkérdésszerű fontossá­gát. Ha ez most háttérbe szorul, akkor Erdély egy nemzedék időszakára meg lesz fosztva a vasúti forga­lomtól. Ezért szükséges, hogy a viszonyok földerítésé­vel oly világos érvek emeltessenek e vállalat elsőbbsé­ge mellett, mik minden kételyt elhárítanak. Annál in­kább pedig, mert elterjedt a hír, hogy a bukaresti osztrák consulnak meghagy­atott kijelenteni, miszerint kormánya, minden egyébb pontok kizárásával, csak a verestoronyi szoroson át engedné meg az oláh vasutak csatlakozását; mi ha igaz, csak azon felfogásból ve­heti eredetét, miszerint illető helyen azt hitték, hogy a kérdéses vonal csak angol szempontból fölvett világ­forgalmi jelleménél fogva , a költségeket tekintve pedig csak a veres-toronyi szoroson át létesíthető. Ezen felfogás pedig onnan származik , mert azon angol urak, kik a bécsi külügyministériummal ez ügyben gyakrabban érintkeztek, Lever és Roebuck urak , helyismereti adatok hiányában , csak azok útbaigazítása után indultak, kiknek érdekében állott a vonalat Szeben felé vezetni. E felfogás megczáfolására szükséges volt, hogy a brassói vállalat „provinciális jel­legéből ki­­s magas hivatásának sphaerájába emeltes­sék.“ Erre első lépés volt a m. gazdasági egyesületnek a trón pártfogásáért folyamodása. Most e lépés által a vonal a jogosultak közé lépvén, a további sikeres eljá­rásra nézve a legczélszerűbb módnak ajánlkozott a kü­lönböző magyar-s erdélyországi bizottmányoknak egye­sítése, hogy megtudja az iparos-­s vállalkozó világ, miszerint a felkarolt vasútvállalat a két testvérhonnak közös ügye, s ezért annak mind erkölcsi támogatásá­ra, mind, ha kell, anyagi segélyzésére számolhat. Ez a november 22 -i ülés feladása, s H. E. szerint a hanté financzia ennél helyesebb alapot nem választhat.­­ Egyébiránt, hozzáteszi H. E., ha egyszer e vonal élet­­beléptetése biztosítva lesz, akkor létesülhet a másik vonal is ; csak attól lehetne tartani, hogy a könnyebb vonal létesítése örökre megsemmisítené a nehezebbet; ellenben, ha ez egyszer létesült s Erdély szüksége megkivánandja, a könnyebbnek kiépítése is könnyebb lesz. TARCZA: A budai népszínház ügyében következő czikket olvasunk a „P. N-“ban: A „Pesti Napló“ tegnapi száma közlé gróf Z­­­ecy Jenő felszólalását a budai népszínház ügyében. Azon nyílt levél már csak azért is helyet foglal­hatott e lap hasábjain, mivel oly ügyet érdekel, mely társas köreinknek fontos beszédtárgy­át képezi s a nyil­vánosság terén is több felszólalás történt a budai nép­színház fölsegélésére. E kérdés meg nem szűnt mindenkit foglalkoz­tatni, a nélkül, hogy valaki czélszerű megoldását ki­mutatta volna. A kérdés zavarba hozta a magyar kö­zönséget, zavarba magukat a színház alapítóit, a jour­­nalistikát, é­s most úgy látszik, azzal fenyeget, hogy zavarba hozandja magát a pesti nemzeti színházat, mely ez ügyben a legártatlanabb. Álljon itt néhány tájékozó észrevétel a nyílt levélre. A budai népszínház egyévesnél további élete egy tényt világosan bemutatott, mi iránt a legkisebb zavar­ban és kétségben sem lehetünk, — azt t. i., hogy a közönség látogatásából befolyt jöve­delmek nem képesek fedezni költségeit. E tényt ellenségeink, a bécsi lapok, kárörömmel emlegetik , s mi magunk is restelhetnek, ha világos nem volna, hogy ez nem onnan megfejtendő, hogy a színház magyar, mert maga a német játékszín is csak tengődött Budán, s átalán véve a pesti színhá­zak, bármi nyelven tartottak az előadások, közelebbi időkben subvenció nélkül fenn nem tudtak állani. E közel­múltat szem előtt tartván, jövőre nézve­­is valószínűséggel következtethetjük, hogy a budai népszínház az előadások jövedelmeiből nem lesz képes fedezni költségeit, any­­nyival inkább nem, mivel a népszínház igazgatósága, mint közelebbi nyilatkozataiból kivettük, folytatni akarja előbbi rendszerét, s illetőleg megmarad előbbi hibái mellett: minden áron s minél nagyobb számmal eredeti műveket akar elf­adatni, más szókkal előadja, mint eddig, azon gyenge műveket, melyek a­z esti nemzeti színpadon gyengéknek találtatnak , mert kü­lönben sok eredeti művet nem találna kis körű drám­a­i irodalmunkban. Azonban, ha a budai népszínház a legvonzób­bakká tudná is tenni előadásait, ha színművei hatáso­sabbak, színészei a maguk zemében jelesebbek volná­nak s a közönség seregesen tódulna előadásaira, — akkor is­ megzavarná talán örömünket azon tudat, hogy a mit a népszínház nyert, azt a nemzeti színház ve­sziti, mert a budai színház közönségének igen nagy része pestiekből áll. A mit a budai népszínház az előadásokból eddig is bevett, abban két nevezetes hátrány volt : először, hogy a pesti nemzeti színház jövedelmeit csökkenté; másodszor, hogy azon jövedelem különben is elégtelen volt a budai népszínház fenntartására. Mint örvendetes tüneményt említik, hogy a budai népszínház jelenleg igen látogatott, s valóban ez ör­vendetes tünemény is, miután a pesti nemzeti színház e perezben nem szenved általa , mert ennek drámai előadásai iránt régóta nem tapasztalunk oly átalános részvétet, mint jelenleg. Ki ne örvendene e tünemény­nek ? Ki ne óhajtaná teljes szívéből, hogy a pesti nem­­­zeti színház látogatói oly felette számosak legyenek, hogy a be nem férő rész megtöltsön egy másik szín­házat is ? hogy megosztván a tevékenységi kort, a magasb művészet mellett, melynek valódi hazája a nemzeti színház, legyen egy kizárólagosabban nép­színműveket s más, inkább a mulattatásra szánt dara­bokat előadó színház, elegendő számú közönséggel? De másfelől ki tartaná elég állandónak a budai népszínház iránt most újra fölelevenült részvétet, ki­vált miután a színház maga, személyzete s művezeté­se lényegében az előbbi marad ? A népszínház fölsegélésének másik módja az, hogy adakozások útján gyűjtessék számára annyi tőke, s a­mennyinek kamatjaiból évenként elegendő subventió­­val legyen ellátható. Ezen után megindulni is kétségbeejtő. Hogy a budai népszínház megalapítottnak legyen nevez­hető, kellene rá legalább­­ 100,000 forintnyi tőke, mi évenkint 5000 ft subventiót adna; de látni való, hogy helyesebb föltevés, ha a tőkét 200,000 forintra teszszük. Ennyinek összegyűjtését nehezen remélhet­jük , és ha remélhetnők is, méltán kérdhetjük, nem sokkal czélirányosabb lenne e azon tőkét a nemzeti szinház alaptőkéjéhez csatolni ? nem jobb-e a biztosabb jövőjű, de még mindig ingó alapon nyugvó főintézetet valahára lábra állitni, mint hozzá egy másikat homok­ra építeni s épen ez által a másikat még ingadozóbbá tenni ? Mindezeknél fogva helyesnek látszik gróf Zichy Jenő indítványa, melynél fogva a budai népszínház megszűnnék önálló intézet lenni; s helyesnek látszik azért is, mivel a mi eddig nemzeti színházunknak hát­ránya volt, hasznára ígérkeznék fordulni jövendőben. A két sz­í­n­h­áz e­gy es­­­t­és­e volna tehát a czélszerű megoldás, melyről eddig is sokat hallottunk magán­körökben. De vigyáznunk kell, hogy a népszínházat, mely­nek keletkezése (habár a legnemesebb indokokból, s az akkori viszonyok szerint némi valószínűségi számí­tással is a jövendőre), és egész élete hirtelenkedésből és rögtönzésből állott, ne kecsegtessük ki a reménynyel. Mi azt hisszük, hogy Zichy gróf indítványa útjá­ban nemcsak az 1836-diki törvényczikkely áll, hanem a czélszerű­ség némely szempontjai is. Először is köztudomású dolog, hogy a budai nép­színház deficitben van. A nemzeti színház deficittel át nem veheti, a maga deficitje is elég gondot ad neki. Másodszor: miután a budai népszínház közönsé­ge nagyobbára pesti, különösnek látszik, hogy mind a pesti színész, mind a pesti közönség Budára vándo­roljon át, mikor Pesten közelebb találnák egymást. Meg kell jegyeznünk hozzá, hogy a népszínház számára a két város belsejében alig lehet vala kényel­metlenebb helyet találni, mint az alagút szájánál. Nem igen van pont, mely mindkét város népesebb részétől távolabb esnék. Messze van Pest minden részétől, m­esz­­sze a budai vártól, Buda nagyobb külvárosaitól, s meg vagyunk győződve, hogy akár fenn a várban, akár ide át Pesten sokkal czélirányosabb fekvést talált volna. Az, hogy útban esik a lánczhíd és alagút végé­nél, csak vendéglőknek és kereskedéseknek lehet elő­nyére; a színházak a lakott városrészek lehető legna­gyobb közelségében vannak jó helyen , mert nem az utczai járókelőkből, hanem az otthonias családokból kerül ki a színházlátogatók legnagyobb része. A pesti szinészek nem nagy szolgálatot tennének hát a pesti közönségnek s igen keveset a budainak, ha hetenkint többször átmennének budai előadásokra. Költői d. ANGOLORSZÁG. A „M. Post“ igy nyilatkozik : „A görög forradalom fellegei mindinkább szétoszlanak. Valószínűleg uj dynastia s uj alkotmány fognak föl­­avattatni, oly modorban, mely a hatalmasságokat ki­­békíten­i. Görögországnak arra nézve, hogy fölvirá­­gozhassék, szabadelvű s szilárd kormányra, anyagi javításokra s új vám­tarifára van szüksége.“ A „Patrie“ szerint ama körlevél, melyet Rus­sell gróf legközelebb a görög ügy tárgyában intézett Angolország ügynökeihez, két főpontot tárgyalna. Az e­ső részben Russell gróf a be nepi avatkozás elve mel­lett nyilatkoznék. A körlevél második része pedig bi­zonyos megszorításokat állitna föl ezen elv alkalmazá­sában. Valóban az a Londonban, 1830. febr. 3 án alá­irt jegyzőkönyv kikötéseinek fönntartását kívánná. — Tudjuk, hogy ezen jegyzőkönyv értelmében, a görög koronát nem lehet valamely, a franczia, angol vagy orosz uralkodó családokhoz tartozó herczegre ru­házni át. A „Globe“ a görög forradalomról szólván, ma­gasztalja annak vérontás nélküli lefolyását, mint ked­vező előjelt, mivel abból a nép teljes egyértelműségét lehet következtetni. Szerinte az ideiglenes kormány programmja számos aggodalmakat oszlat el. Abban semmi sem foglaltatik a „nagy eszmédből, az tele van mérséklettséggel s­eszélylyel. Az uralkodó megválasz­tását illetőleg, a görögöket, míg a fölebbi programm­­hoz hívek maradnak, minden beavatkozástól meg fog­ják kímélni. A „Herald“ a görögöket az olaszokkal hasonlítja össze. Szerinte azokat szabadon hagy tndják működni, a csak K­onstantinápolyt nem kiáltanák ki fővárosuk­nak", s a szultán világi uralmát erőszakosan el nem akarnák törölni. FRANCZIAORSZÁG: Persigny, Drouyn de Lhuysnek a cabinetbe belépte alkalmával kö­vetkező körlevelet intézett az összes megyefőnö­­kökhöz : „Megyefőnök úr ! A császár Drouyn de Lhuys urat külügyministerré nevezé ki. A cabinetben történt ezen módosítás semmit sem változtat császár ő felsége kormányának politikájában. Még mindig arról van szó, hogy két egymással szemben álló nagy érdek kibékít­­tessék, s hogy se Olaszország ne áldoztassék föl a pá­pának, se a pápa Olaszországnak. Egy oly kitűnő ál­lamférfi, ki azon előnynyel bir, miszer­int a legutóbbi évekbeli alkudozásokban nem vett részt, sikerrel mű­ködhetik közre ezen nagy s fontos kérdés megoldására. A népek bizalomteljesen várják ezen eredményt. A mi önt illeti, — megyefőnök úr, — maradjon ön ha ama Napi újdonságok. — O cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 17 kén kelt legfelsőbb határozványával Bor­sós József és Doctor Albert pesti fényképiróknak legmagasb elis­merése jeléül egy legfelsőbb jelszóval díszített aranyér­­met adományozni méltóztatott. * Császár­i Felsége f. hó 5 kén Stiriába tett vadászati kirándulásából visszatért a 6­ kán d. e. audientiákat osztogatott, melyek után az elhunyt harczo­­sokért tartott gyászmisén jelent meg az Augusztinusok egy­házában. *B. Vay Miklós, a sárospataki főiskola világi gondnoka egy szózatot tesz közzé a „P. N.“-ban a Be­­leznay-növelde, illetőleg a köznevelési ügy érdekében. * B­o­n­n­a­z Sándor Csanádi püspök ő mlga múlt szombaton vezette be Lippán az iskola testvéreket a klas­tromba, mely Ö mlga nemeslelkűségéből épült. Az ünnepély, melyre nagyszámú nép gyűlt össze, reggeli 9 órakor az ő mlga által mondott nagy­ misével vette kezdetét, mely után szintén ő maga tartotta az ékes egyházi szónoklatot. Befejezésül a „Veni Sancte“ énekeltetett, s ezután az is­kola­ testvérek ünnepélyes körmenetben vezettettek klas­­tromjukba. Ide érve, a klastrom beszenteltetett,­az alapí­tási okmány felolvastatott, s ő maga az ünnepélyre össze­­sereglett tanuló-lánykák és többi nagyszámú közönség je­lenlétében megható alkalmi beszédet tartott a nevelésről, mely „egy leendő világ alapját veti meg.“ — Végül a néphymnus énekeltetett, miután ő maga a legélénkebb élje­nek és áldáskivánatok között hagyta el a klastromot, mely­­lyel a nevelés ügyén oly tetemest lendítvén, egyszersmind nemeslelkű­ségének örök időkre szóló emléket emelt. (P.H.)

Next