Sürgöny, 1862. december (2. évfolyam, 277-299. szám)

1862-12-02 / 277. szám

Második évi folyam. 217. szám — 1862. Szerkezeti-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Kedd, december 2. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. I Vi dékre, naponkint postán ft kr ft far I ft kr ft kt utgdssdvre 16 — Évnegyedre 4 — Eguanévre 16 — Évnegyedre 4 —•Félévre S — 1 Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. O cs. kir. Apostoli Felsége m. hó 7-ról B­r­o­z­­mann István mam­­áros megyei esküdt vezetéknevé­nek „Zolnai“-ra kért átváltoztatását legkegyelme­sebben megengedte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle Az„ Ország“felel az„O­e­s­t­e­r­r­e­i­c­h­i­s­c­h­e Zeitung“ és a „Neueste Nachrichten“ lapoknak, melyek a magyar ellenzéki sajtót kárhoztatják azért, mivel a „közös ügyeket“ megvitatni nem akarja. A dolog érdemére nézve a választ mi a megtámadott lapoknak engedjük, de annyit lehetetlen meg nem jegyezni az „Ország41 okoskodására, hogy a kiegyenlítést épen úgy akadályozzák azon politikusok, kik az 1848-as törvények azon pontjaihoz mereven ra­gaszkodnak, melyek a korona jogaival s a bi­rodalom fenállhatásával kiegyeztethetlenek, mint azon publicisták és államférfiak, kik a jogfoly­tonosság elvét, s Magyarország autonómiáját folyvást tagadják. S mivel e két szélsőséget csak a „közös ügyek“ pontos és félreismerhetet­len meghatározása, vagyis azokbani megállapo­dás hozhatná össze : ez okból csakugyan fájlal­nunk kell, hogy az ellenzéki lapok vonakodnak azon „közös ügyek“ megvitatásába eresz­kedni, melyek elméletileg mind 1848-ban, mind az 1861-ki feliratban elismertettek, de minded­dig részletezésük épen az ellenzéki lapok részéről meg sem kísértetett. Az igaz, hogy ily vitatás még országgyűlésen kívül nem vezethet megál­lapodáshoz,­­ de azt valószínűleg előmozdítaná. Az „Oesterreichische Zeitung“ azt mondja, hogy a reichsrath európai hitre vergődött; mint­ha valami tánczosnőről volna szó ? s most már befejezvén üléseit, a Landtagok kezdik meg szerepeiket , korszerűnek tartja ezeknek némi jó tanácscsal szolgálni. Szerinte bizonyos, hogy a Landtagoknak sok tagja irigyelte, hogy némely társai a reichsrathban dicsőséget arat­tak (nem birjuk kitalálni, kikésért e dicsők alatt az „Oest. Z.“) s most alig várja, hogy hasonló hirre vergődhessél S mivel erre legbiztosabb it az, ha valaki sallangos beszédeket és pedig el­lenzéki szellemben tart, ennélfogva e t a­n­d­­tagi képviselő urak is feltették magukban, hogy a megnyitandó Landtagokon, részint a hitegység, részint a foederalismus megalapí­tása, majd a nemzetiség és történelmi jogok ügyében hatalmas dictiókat tartandanak. Az „O. Z.“ azonban figyelmezteti a készülő szónokokat, hogy a Landtagok hatáskörét, mint az a febr. 26-ki alkotmányban megállapítva van, túl ne hágják — mert ez már forradalmi lé­pés lenne. — Ez már világos figyelmeztetés. A„ Presse“ meg akarja magyarázni, hogy a magyar földhitel-intézet megalakítása ügyében összegyűlt magyar notabilitások miért nem." küldtek Bécsbe köszönő feliratot azon kegyel-­­­mekért, melyekkel Ő Felsége a magyar nemze- I lét legújabban megörvendeztetni méltóztatott . Ki azonban a „Presse“ czikkéből ez okot meg-­­ fejteni képes leend, erti magnus Apollo. Mi a­­ czikknek csak véget értettük, melyben a „Pres­se“ azt mondja, hogy a Forgách-Schmer-r­­­i­ng-féle dualistikus politika nagy politikai ered­mény­eket nem szülhet.Ez már világosan van mond­va, s ha a czikkben összehordott galimathiast nem tudtuk is megérteni, e zárszavak legalább a ten­­dentiát kézzelfoghatólag megmagyarázták. A „Neueste Nachrichten“ még mindig a „Donau Zeitun­g“-gal bajlódik,mely a L­and­­tagok feladata ügyében a N. N.-nek válaszol­ván, azon nyilatkozatot tette, hogy az 1861-ki magyar országgyűlés nem az ország megala­pításán, hanem a birodalomnak sarkaiból való ki­forgatásán törekedett. E vádat kissé mégis erős­nek tartja a „N. N.“, miután officiosus oldalról kiegyezkedési kísérletek csakugyan történtek a múlt magyar országgyűlés azon férfiaival, kik Deák feliratait pártolták, s igy azon fel­iratokat, melyeknek következménye a proviso­­rium vala; é­s most mégis az officiosus össze­köttetésekkel kérkedő „D. Z.“ mondja azt, hogy az 1861-dikei országgyűlés fel akarta forgatni a birodalmat, de azért ily gyűlés férfiaival nem tartózkodtak a vádlók kiegyezkedési kisérletbe ereszkedni! Ez a „N. N.“ véleménye szerint nagy következetlenség. A „Pesti Hirnök”-nek írják Bécsből: „Mint hallják, a birodalmi tanács ez idő szerinti Illései folyó évi december hó 7-kén végleg berekesztet­­nek. A végtilén az udvari palotában fog véghez menni s illetőleg a zár­ trónbeszédet Ő Felsége szemé­lyesen fogja tartani. Sokan tudni akarják, hogy ő Felsége ez alkalommal majd felemlíteni méltóztatik a magyar korona alatti országok viszonyait is, s azon helyzetet és feltételeket, melyek alapján ezen országok közjogi rendezése kilátásba helyeztetik. Valószínű, hogy ez történni fog s azért a párbeszédet tartalmazó legfelsőbb nyilatkozatokat sokan feszült figyelemmel várják is, és pedig nem csak a végett, hogy váljon némi eltérés fog e történni a birodalmi tanácsot meg­nyitott szózat irányától, hanem legfőkép azért, mert tapasztalás szerint egyedül csak azon szavak, melyek a trónról lehangzanak, bírnak oly tekintélylyel, hogy hasánk közelebbi sorsára irányadó programmot képez­zenek, s mert leginkább csak ezen szavak után kép­zelhetjük el azt magunknak, hogy tulajdonkép mit vár­hatnak ! . .. Ez pedig bennünket annyival inkább is érdekel, minthogy egyúttal meglehetős hiteles forrás­ után meg­erősíthetjük azon tegnap egy itteni lap által ho­zott hir valóságát, miszerint a bécsi ca. kir. fő­­pénzverdében a magyarországi koronázási emlék­pénzek minta­rajzai készíttetnek, sőt, a mi értesülésünk szerint, e mintázatok már el is készíttettek, úgy hogy a pénzek veréséhez m­i­e­l­é­b­b hozzá fognak.“ (?) Az „Ungarische Nachrichten“ nek „A sajtó hallgatása a közös ügyekről“ czimű, és múltkor rövi­den ismertetett czikkét utólagosan egész terjedelmé­ben közöljük: „Ha kutatjuk a magyar sajtó passivitásának valódi okait, úgy találjuk, hogy fájdalom­­ sokféle ok működik véletlenül össze, melyek e hallgatást szülik. A főtényezők itt is a februári statútum és az 1848-as alkotmány, melyeknek mindegyike egymás­nak ellenmondva, a „noli me tangere“ képletet hordja homlokán. Nem bíznak ama „Donau-Zeitung“ban, mely oly idő­ változatos természetűnek mutatkozik, és a kor­mányzó államminiszerben is épen csak hajthatlan vé­delmezőjét tekintik a februári alkotmánynak, mely az ő állítása szerint csak benne és általa revideáltathatik; azon nyilatkozatban, hogy az utóbbi országgyűlési felirat nem nyújt semmi támpontot az alkudozásokra, épen csak megtagadását tekintik minden, Magyaror­szágra nézve törvényes alapnak a további tárgyalásra, és végre azt kívánják a magyar udvari kanc­ellártól, hogy határozottan formulázott programmot terjesszen az ország elé. Mi továbbá a sajtó passivitása faragó­­jának azon balhiedelmet tartjuk, hogy a közös ügyek vitatásával­­ úgyszólván „a gesztenyét kaparná ki a tű­zből.“ Csak az a kérdés most, várjon az ország közvé­leménye egészen osztja-e a sajtó ezen passivitását és ennek indokait, vájjon a lapok ezen­­hallgatagsága áta­­lános tetszésre talál-e, és vájjon hajlandó-e a nemzet az ország sorsát fatalistikus nyugalommal a véletlen­­ség sötét hatalmaira bízni? Megérdemli a fáradságot, pártatlanul vizsgálni e kérdést. Ha megkérdeznék a választók százezreit, kik az 1848. V. törvényczikk értelmében gyakorolják a vá­lasztási jogot, alig lenne kétség az iránt, hogy miként gondolkodik a választók roppant többsége a sajtó ezen passivitásáról. Nem csalódunk, midőn azt állítjuk, hogy ezen választók egyátalában nincsenek megelé­gedve a dolgok állásával és igen élénken óhajtják a rendezett alkotmány­állapotokat. Mindnyájan, legyenek politikailag képzettek vagy nem, átértik azt, hogy a legutóbbi megyei bizott­mányok az országot a fejedelemmel oly exaltált ellen­zékbe hozták, mely az ismert következményekkel járt; semmi esetre sincs bennök a vágy, vagy vakmerőség, hogy daczos ellenkezés vagy rideg passivitás által az 1848 diki állapot ismét megnyittassék, vagy tulajdon­­képen kikényszeríttessék, melyről az országban a leg­utolsó paraszt is tudja, hogy ismét polgárháborúra ve­zetne ; valamint tudja azt is, hogy az ausztriai császár önkénytesen sohasem mondana le hatalmáról, elődei háromszáz éves jogairól. Azt is megvigasztaltan lehet állítani, hogy az ország túlnyomó többségének annyi csalódás és ámító ígéretek után nincs többé bizalma azon emberekhez, kik mindig készek, hogy súlyos kö­vetkezményekkel teli ellenkezést valósítsanak. Igen, e választók azt akarják, hogy az alkotmány­ vita végre elintéztetvén, mindazon akadályok elbánhassanak, mik a czélnak útjában vannak. így gondolkozik az or­­szág, .. ez az igazi „közvélemény“, miután az illetékes választók Vio’CO része a magáénak vallja. E választók bizonyára örömmel üdvözölték ő Fel­sége szavait s az ismételt kegyelmi tényeket, melyek Ő Felsége amaz igyekezete mellett tanúskodnak, hogy az üdvös kiegyenlítés minél előbb létesíttessék. Az or­szágon van most a sor, hogy hasonló jóakaratot nyil­vánítson, és véleményünk szerint, mindenek előtt a sajtó kötelessége, hogy a lakosság többsége ez élénk készségének kifejezést adva, azt fokozza, midőn ko­molyan megvizsgálja, hogy az 1848-ks törvényeknek általános, s mily részletes revisiója szükségeltetik, hogy az osztrák birodalom sértetlen fennállása mily feltételektől függ, s hogy az országnak a pragmatica sanctio értelmében e czélra mily kötelességet kell tel­jesítenie. Ezen annyira parancsoló s szükséges kötelesség teljesítésének sem a februári pátens, sem a magyar üdv. kanczellárnak mentség gyanánt felhozott program­-nél­­külisége nem áll útjában , mert már oly sokszor elmon­datott, hogy egy üdvös eredményű országgyűlés meg­nyitását az eszmék tisztázásának kell megelőznie, s hogy valamely programm, vagyis kormány- előterjesztvény csak akkor leend lehetséges, midőn az országgyűlés éppen összehivatik. Ha tehát az országsajtó, az utolsó országgyűlési felirattal összefüggésben, a jelenben bebizonyítaná,hogy ama, a feliratban felállított esetről esetre való kölcsö­nös tanácskozás alapjában véve, valamely szabálysze­­rű­leg visszatérő, állandó, kölcsönös tanácskozási s kép­viseleti testület minden elemeit már magában rejti, hogy az ily tanácskozás meddő s veszélyes, ha tisztán nemzetközi s nem foederativ elveken alapszik; végre, hogy a közös ügyek dija éppen az, melyet a világ min­den államaiban találunk, hol autonóm országok foede­rativ államszövetséget s eloszthatlan birodalmat képez­nek, mely az egyes országok önkormányzatának ártal­ma nélkül, egységes s alkotmányos legfőbb foederatív kormánynyal bír, akkor azt véljük: a sajtó ama, a szívek­ben már jelenlevő tisztázási processust hatalmasan elő­mozdítaná, akkor az a már általunk rajzolt valódi „köz­véleménynyel“ karöltve járna s a kiegyezkedés nagy műve eredményében biztosítva lenne.“ TÁRGYA. Műtárlat. Esős, komor idők járnak, az igaz, akkor nem nagy kedvet érez az ember sétákat tenni a főváros sá­ros utczáin, melyeket azonban kevés fáradsággal tisz­tábban is lehetne tartani, de azért a közönség mégis felkeresi Ceres és Bachus templomait, míg a kilenc­ mázsának építetteket csak rendkívüli alkalmakkor lá­togatja meg, így vagyunk a műregylet termeivel is újra. Néhány héttel ezelőtt csak megjelent benne né­hány látogató, de jelenleg épen üresen állanak azok, hacsak a lapok referensei nem látogatják; pedig a je­len havi tárlat, mely f. hó 1- től jövő hó 16-ig tart, sok jelen művei dicsekhetik. A szobrászat ugyan gyengén van képviselve Kugler Ferencz Pesten és Lafontaine Frigyes Bécsben készült mellszobraival, h­amaz arczképet, még pedig nem is jól találva, emez pedig „Ecce homo“-t állított ki, mindkettő művészi ihlettség nélkül dolgo­zott, s itteni olasz figurini-csinálóink eleget készítenek olyakat, sőt ha jó mintára akadnak, még jobba­kat is. Nem mondjuk, mikép a két művész nem volna képes jobbat és tökéletesebbet készíteni, csak azt, mikép szobraik a legközönségesebb egyenes állásba vannak helyeztetve, minden mozdulat nélkül, mintha halottak­ról levett gyász lárvák után lennének modellírezva, nyi­tott szemekkel. Weixelgärtner I. Bécsben hat hazai tájké­pet állított ki kőrajzban. Érdemük az, hogy bonnnk szebb tájait ábrázolják, de egyebet nem látuak rajtuk. Legjobban sikerült a „sveiczi lak a csákvári várkert­ben“ , gróf Eszterházy birtoka. Az aqnarell- festmények közt Goebel Károly Bécsben tüntette ki magát 5. sz. alatti római leánya, 9. sz. alatti szerbjei és 11. sz. alatti medve-tánczoltatói által; más két művét ismerjük a mait tárlatból. Hohman Bachman jelenleg Pesten 6. 8. és 10. sz. alatti hajóvontató lovaiban a rajz igen dicsére­tes. Van még Marasztoni Józseftől Pesten 4. sz. alatt kis karczott arczképen, mi valóban minden műértet meg­lephet, s Dürer Albert modorában újabb időkben jele­sebbet nem láttunk. Fiatal művészünk kőrajzolói ügyes­sége különben már ismeretes a hazában, de e karizma bár csak egy kicsiny mellkép, fényes sugárt lövell mű­vészetére, kitűnvén belőle, hogy művészi ihlettséggel és nem napszámosi értelemmel dolgozik. Adjon az ég neki erős kitartást és egy oly maecenást, ki módját ejthesse, hogy jeles tehetségeit tökéletesíthesse. Olajfestvény összesen 43 darab van kiállítva, ezek közül többet már a múlt havi tárlatból ismerünk. Van köztük több jeles tájkép ismét és egy nagy törté­nelmi kép, valamint több sikerült arczkép. Az első teremben levő Jansen J., Düsseldorf­ban 13. sz. alatti tájrészéről a Rajnán és Schnitze R., szintén düsseldorfi festész 14. sz. alatti tájképéről — mindkettő nagy darab — már múltkor tettünk em­lítést s felhordók azok érdemeit. Valóban mindkettő remek kép, melyek megfelelnek a műigényeknek. Seidel Ágoston, Münchenben 15. sz. alatti táj­része Branenburg mellett Bajorországban, nem annyira a táj regényessége, mint a kivitel csínja által teszi ma­gát kedvessé. Than Móricz, Pesten 16. sz. alatti oltárképe „Krisztus sírbatétele" mind rajz, mind színezet, mind compositiója által megragadó. Remekül van kifejezve az anyai fájdalmat tökéletesen visszatükröző Mária ki­­fejezhetetlen keserve ; mondhatni, hogy ezen alak a ki­­mondhatlan szívfájdalom plasztikai kifejezése s a régi remek vallási festészettel párhuzamos. Van még felne­vezett művészünknek 18. sz. a. egy arczképe is, mely szokott jelességgel van festve. Adámosi Székely Bertalan Pesten 17. sz. alatti arczképe is szokott plasztikai jelességgel van festve; egy Grim Rudolf Pesten, 19. szám alatti tanul­­mányfeje , melyről már múltkor is emlékeztünk. Sieb­eke Lujza, Düsseldorfban 21. sz. alatti „kápolna Bacharachban a Rajnán“ czímű tájképének jelességéről is tettünk már említést. Ajánljuk a választ­mány figyelmébe. Till János Bécsben, 24. sz. alatti „halász-gyer­mekek“ czímű életképe igen kedves. Tűiről emlékez­hetünk nagyobb műveiről, melyekkel már társulatun­kat a múlt években meglátogatta és mindig dicséretet aratott, sőt egyik történelmi darabja nagyon tetszett. R­­­e­h i F. Wiesbadenben, 27. és 28. sz. alatti páva, tyúk- és kacsa- csoportozataival nem tüntette ki magát, azok igen gyenge, merev és táczafestészetsze­­rű művek. Hansch Antal Bécsben, 29. sz. alatti paraszt­­házai Tirolban tanulmányozott tájkép, valamint Mali Keresztély Münchenben 34. sz. alatti falu­­részlete Tirolból. Marangoni Antal Velenczében, 31. sz. alatt a „kéjelgés“ czimü nagy képe a régi velenczei iskola tanítványára mutat. Színezete kellemes, természethű és idomitása s compositiója szívből jövő, rajta van e művön a történelmi styl. Már másik két műve a 38. sz. alatti a „pontosság“ és 48. sz. alatti az „eltévedt nő“ czimü képei a divó franczia iskola könnyelmű modorát árulják el, és nem szólnak úgy szívhez, mint első nagy képe. Krüger Károly Münchenben, 37. sz. alatt a „királytó Berchtesgaden mellett“ czimü tájképe szám­talanszor látott modoros tájkép. A müncheniek szo­kott tanulmányai Berchtesgaden vidéke és ily képek­kel ellátják a világ minden műtárlatait. Decker György Bécsben, 39. sz. alatti „leány havasi rózsákkal“ czimü képe igen kedves és tanul­mánnyal festett kép, pedig nem is drága. L a r i­s s Hermina Bécsben, 40. sz. alatti holdvi­­lágos éje, e kisasszony szokott kedves modorával van festve. Műveivel már többször fellépett műtárla­­tunkon és mindig dicséretet aratott, sőt egy kedves tájképét a mű­egylet sorsolás végett meg is vette. Ebert Károly Münchenben, 41. sz­ alatt a „Chiem­­ónál esti tájkép“ valóban szép, briliáns kép. Ez már kitűnik többi társai felett s úgy látszik, szere­tettel ül a képtámla elé, mig a többi csak úgy gépi­­leg kezeli a tájkép-festészetet. H­o­ff Konrád Münchenben, 43. sz. alatti „bibor­­nok- szoba" életképe csínnal és tanulmányával van festve, s a néző elé tünteti első tekintetre, hogy a vi­lági hatalom a bibornoki szobá­kban uralkodik még ja­vában. Hahn W., Düsseldorfban 44. sz. alatti szántó­földéről már múltkor is emlékeztünk, de meg nem áll­hatják, hogy e kitűnő életképett sok jelessége miatt min­denki figyelmébe, s igy a választmányéba is ne ajánl­juk ; valamint P­e­r A., Amsterdamban 42. sz. alatti páratlan aranymenyegzőjét. Lichtenfels, Bécsben 47. sz. alatti esti táj­képe a müncheniek sorozatába tehető, azonban az­­ ügyes kidolgozás nem hiányzik itt, s egyes részletek-­­­ben tanulmány is van. F­i­x­­­s Tódor, Münchenben 49. szám alatti tör­téneti képe, mely legnagyobb a tárlatban és czime „Calvin utolsó értekezése Serves Mihályijai a genfi tömlöczben“ mindenekfelett nem csak tárgya, de mű­vészi kidolgozása miatt is méltán megragadja a fi­gyelmet. E történelmi kép bővebb magyarázatába nem bo­csátkozhatunk , s azt csak mint képet akarunk ele­mezni.­­ E képen látszik, hogy nem köznapi művészszel van dolgunk, hanem gondolkozó fejjel, ki Lavatert ta­nulmányozta. A mű legkisebb részletig természet után van dolgozva, minden izom a maga helyén, minden redőzet a művészet szabályainak megfelelőleg van al­kalmazva, s még a láncz is, mely Serves kezéről le­­csügg, megtörik egy kiálló kőszegleten, s elvész a szem elől. Calvin nyugodt, de mégis meghatott arczkifeje­­zése, Serves haragos, megvető visszautasítása jól van­nak visszaadva. Szomorú idők voltak azok, vessük rá­­juk a feledés fátyolét. A többi képek, melyekről itt most nem tettünk említést, mind a múlt tárlatról maradtak meg, s azért nem is tartok szükségesnek róluk említést tenni, csak Ruths Bálintét, Hamburgban, kell felemlítenünk, ki most is küldött be egy képet 20. sz. alatt „reggeli szür­kület“ czim alatt, mely méltó társa az 54. sz. alatti „holsteini szálas-erdő“ czimű nagyobb tájképének, s mindkettő remek. A többi kiállított művek, számra tizenöt, az egy­let által sorsolásra megvett képekből állanak, s csak köszönetet szavazhatunk az egyletnek, mikép oly jó képeket, mint a többek közt például Reimer György lépcső jelenete, Mecklenbur­g Lajos részlete Pia­­zettánál Velenczében, Brodszky Sándor erdő-részle­te, S t­a d e m a­n A. téli estéje, Zimmermann R. S. játszó gyermekei, Lotz életképe és Than Móricz tanulmányfeje, megvásárolt. Figyelmeztetjük egyszersmind a közönséget, mi­­k ép részjegyek, melyek után mindegyikre ez évben újonczozási jelenet czímű, Than Móricz hazai festész eredeti festvénye után készített réznyomatú telllap jár és melyeknek mindegyike a sorsolásnál játszik. 5­/4 írt­ért az egyleti irodában Pesten földm­ajor 8. sz. alatt „Diana-fürdő“ czimü házban, azonkívül minden egyleti ügyvivőnél kaphatók. x. y. z. 1 Az adófölemelés ügye a birodalmi tanácsban. Az ez egybeni második napi ülésnek még né­hány érdekes mozzanatát után kell pótolnunk. Vissza kell térnünk Kaisersfeld­nek minap röviden emlí­tett beszédére. Kiemeli azon bizonytalanság nyomasz­tó voltát, mely az alkotmány kivitele fölött függ. A jobb oldali padok még mindig üresek s a kormány­székeken is hiányzanak azok, kik szintén a kormány­hoz tartoznak. Még az előterjesztett budgetek sem felel­hetnek meg kivételes állapotunkban sem a diploma 2-ik, sem az államalaptörvény 10. czikkének. Az előter­jesztett budgetek franczia vagy porosz budgetek, de nem az austriai alkotmány budgetei. Vájjon lehet-e rész néven venni, kérdi szónok, ha tűrhetetlennek tar­tunk oly állapotot, melyben határozatokat hozunk oly majoritásokkal, melyek csak kivételesen majoritások, melyben kénytelve vagyunk a bank szabadalmát meg­újítani, az adókat fölemelni, m­íg tagadják jogunkat, az adóreformhoz fogni, az alkotmány hiányait kipótolni, intézményeket megváltoztatni. Azon büszke szó, hogy: „várhatunk“, mind a Lajthán innen mind túl csalódásnak bizonyult be, azzal csak önmagunkat károsítjnk. Ne­künk a pragmatica sanctio egy­­ osztatlan birodalmát kell azon c­aosból megmentenünk, melyet az utolsó 12 év szerzett. Nekünk százados jogunk van, de ezen jog nem zárja ki az idegen jogok elismerését, s ezek elis­merése nem zárja ki a kiegyezést. Ha immár a közö­sek közös tárgyalása a kiegyezés útján megtaláltatik, akkor kevésbé törődünk a formával. Hopfen mint az összes adófölemelések tudósítója a legegyenesb ellentétbe helyezi magát Kaisersfelddel, azon javaslatot támadván meg, hogy az adók kivetése az országgyűlésre bizassék. Oly államban, melyben a centrifugai erő túluralgó, mindent kerülni kell szerinte, a­mi a törvényhozás oly tárgyait, melyek a központi vezetés alá tartoznak, jogai közöl kiránthatná, s az or­szággyűlésekhez utasíthatná. Pi­e­n­e­r úr előadásában jó hatást ten az ígéret, miszerint a kormány törekedni fog az új adófölemelé­sek nagyon súlyos terheit elnézés által irigyengíteni. „Szükségesnek s kötelességszerűnek tartom, mondá a pénzügyminiszer, hogy a tényleges, conkret helyi viszonyokat a kormány egész komolysággal­­ szemügyre vegye. Hogy a kormány ezt megtevő, mu­tatja eljárása az adóelengedések, határidő-adások és

Next