Sürgöny, 1862. december (2. évfolyam, 277-299. szám)
1862-12-02 / 277. szám
Második évi folyam. 217. szám — 1862. Szerkezeti-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Kedd, december 2. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. I Vi dékre, naponkint postán ft kr ft far I ft kr ft kt utgdssdvre 16 — Évnegyedre 4 — Eguanévre 16 — Évnegyedre 4 —•Félévre S — 1 Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. O cs. kir. Apostoli Felsége m. hó 7-ról Brozmann István mamáros megyei esküdt vezetéknevének „Zolnai“-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle Az„ Ország“felel az„Oesterreichische Zeitung“ és a „Neueste Nachrichten“ lapoknak, melyek a magyar ellenzéki sajtót kárhoztatják azért, mivel a „közös ügyeket“ megvitatni nem akarja. A dolog érdemére nézve a választ mi a megtámadott lapoknak engedjük, de annyit lehetetlen meg nem jegyezni az „Ország41 okoskodására, hogy a kiegyenlítést épen úgy akadályozzák azon politikusok, kik az 1848-as törvények azon pontjaihoz mereven ragaszkodnak, melyek a korona jogaival s a birodalom fenállhatásával kiegyeztethetlenek, mint azon publicisták és államférfiak, kik a jogfolytonosság elvét, s Magyarország autonómiáját folyvást tagadják. S mivel e két szélsőséget csak a „közös ügyek“ pontos és félreismerhetetlen meghatározása, vagyis azokbani megállapodás hozhatná össze : ez okból csakugyan fájlalnunk kell, hogy az ellenzéki lapok vonakodnak azon „közös ügyek“ megvitatásába ereszkedni, melyek elméletileg mind 1848-ban, mind az 1861-ki feliratban elismertettek, de mindeddig részletezésük épen az ellenzéki lapok részéről meg sem kísértetett. Az igaz, hogy ily vitatás még országgyűlésen kívül nem vezethet megállapodáshoz, de azt valószínűleg előmozdítaná. Az „Oesterreichische Zeitung“ azt mondja, hogy a reichsrath európai hitre vergődött; mintha valami tánczosnőről volna szó ? s most már befejezvén üléseit, a Landtagok kezdik meg szerepeiket , korszerűnek tartja ezeknek némi jó tanácscsal szolgálni. Szerinte bizonyos, hogy a Landtagoknak sok tagja irigyelte, hogy némely társai a reichsrathban dicsőséget arattak (nem birjuk kitalálni, kikésért e dicsők alatt az „Oest. Z.“) s most alig várja, hogy hasonló hirre vergődhessél S mivel erre legbiztosabb it az, ha valaki sallangos beszédeket és pedig ellenzéki szellemben tart, ennélfogva e t andtagi képviselő urak is feltették magukban, hogy a megnyitandó Landtagokon, részint a hitegység, részint a foederalismus megalapítása, majd a nemzetiség és történelmi jogok ügyében hatalmas dictiókat tartandanak. Az „O. Z.“ azonban figyelmezteti a készülő szónokokat, hogy a Landtagok hatáskörét, mint az a febr. 26-ki alkotmányban megállapítva van, túl ne hágják — mert ez már forradalmi lépés lenne. — Ez már világos figyelmeztetés. A„ Presse“ meg akarja magyarázni, hogy a magyar földhitel-intézet megalakítása ügyében összegyűlt magyar notabilitások miért nem." küldtek Bécsbe köszönő feliratot azon kegyel-mekért, melyekkel Ő Felsége a magyar nemze- I lét legújabban megörvendeztetni méltóztatott . Ki azonban a „Presse“ czikkéből ez okot meg- fejteni képes leend, erti magnus Apollo. Mi a czikknek csak véget értettük, melyben a „Presse“ azt mondja, hogy a Forgách-Schmer-ring-féle dualistikus politika nagy politikai eredményeket nem szülhet.Ez már világosan van mondva, s ha a czikkben összehordott galimathiast nem tudtuk is megérteni, e zárszavak legalább a tendentiát kézzelfoghatólag megmagyarázták. A „Neueste Nachrichten“ még mindig a „Donau Zeitung“-gal bajlódik,mely a Landtagok feladata ügyében a N. N.-nek válaszolván, azon nyilatkozatot tette, hogy az 1861-ki magyar országgyűlés nem az ország megalapításán, hanem a birodalomnak sarkaiból való kiforgatásán törekedett. E vádat kissé mégis erősnek tartja a „N. N.“, miután officiosus oldalról kiegyezkedési kísérletek csakugyan történtek a múlt magyar országgyűlés azon férfiaival, kik Deák feliratait pártolták, s igy azon feliratokat, melyeknek következménye a provisorium vala; és most mégis az officiosus összeköttetésekkel kérkedő „D. Z.“ mondja azt, hogy az 1861-dikei országgyűlés fel akarta forgatni a birodalmat, de azért ily gyűlés férfiaival nem tartózkodtak a vádlók kiegyezkedési kisérletbe ereszkedni! Ez a „N. N.“ véleménye szerint nagy következetlenség. A „Pesti Hirnök”-nek írják Bécsből: „Mint hallják, a birodalmi tanács ez idő szerinti Illései folyó évi december hó 7-kén végleg berekesztetnek. A végtilén az udvari palotában fog véghez menni s illetőleg a zár trónbeszédet Ő Felsége személyesen fogja tartani. Sokan tudni akarják, hogy ő Felsége ez alkalommal majd felemlíteni méltóztatik a magyar korona alatti országok viszonyait is, s azon helyzetet és feltételeket, melyek alapján ezen országok közjogi rendezése kilátásba helyeztetik. Valószínű, hogy ez történni fog s azért a párbeszédet tartalmazó legfelsőbb nyilatkozatokat sokan feszült figyelemmel várják is, és pedig nem csak a végett, hogy váljon némi eltérés fog e történni a birodalmi tanácsot megnyitott szózat irányától, hanem legfőkép azért, mert tapasztalás szerint egyedül csak azon szavak, melyek a trónról lehangzanak, bírnak oly tekintélylyel, hogy hasánk közelebbi sorsára irányadó programmot képezzenek, s mert leginkább csak ezen szavak után képzelhetjük el azt magunknak, hogy tulajdonkép mit várhatnak ! . .. Ez pedig bennünket annyival inkább is érdekel, minthogy egyúttal meglehetős hiteles forrás után megerősíthetjük azon tegnap egy itteni lap által hozott hir valóságát, miszerint a bécsi ca. kir. főpénzverdében a magyarországi koronázási emlékpénzek mintarajzai készíttetnek, sőt, a mi értesülésünk szerint, e mintázatok már el is készíttettek, úgy hogy a pénzek veréséhez mielébb hozzá fognak.“ (?) Az „Ungarische Nachrichten“ nek „A sajtó hallgatása a közös ügyekről“ czimű, és múltkor röviden ismertetett czikkét utólagosan egész terjedelmében közöljük: „Ha kutatjuk a magyar sajtó passivitásának valódi okait, úgy találjuk, hogy fájdalom sokféle ok működik véletlenül össze, melyek e hallgatást szülik. A főtényezők itt is a februári statútum és az 1848-as alkotmány, melyeknek mindegyike egymásnak ellenmondva, a „noli me tangere“ képletet hordja homlokán. Nem bíznak ama „Donau-Zeitung“ban, mely oly idő változatos természetűnek mutatkozik, és a kormányzó államminiszerben is épen csak hajthatlan védelmezőjét tekintik a februári alkotmánynak, mely az ő állítása szerint csak benne és általa revideáltathatik; azon nyilatkozatban, hogy az utóbbi országgyűlési felirat nem nyújt semmi támpontot az alkudozásokra, épen csak megtagadását tekintik minden, Magyarországra nézve törvényes alapnak a további tárgyalásra, és végre azt kívánják a magyar udvari kancellártól, hogy határozottan formulázott programmot terjesszen az ország elé. Mi továbbá a sajtó passivitása faragójának azon balhiedelmet tartjuk, hogy a közös ügyek vitatásával úgyszólván „a gesztenyét kaparná ki a tűzből.“ Csak az a kérdés most, várjon az ország közvéleménye egészen osztja-e a sajtó ezen passivitását és ennek indokait, vájjon a lapok ezenhallgatagsága átalános tetszésre talál-e, és vájjon hajlandó-e a nemzet az ország sorsát fatalistikus nyugalommal a véletlenség sötét hatalmaira bízni? Megérdemli a fáradságot, pártatlanul vizsgálni e kérdést. Ha megkérdeznék a választók százezreit, kik az 1848. V. törvényczikk értelmében gyakorolják a választási jogot, alig lenne kétség az iránt, hogy miként gondolkodik a választók roppant többsége a sajtó ezen passivitásáról. Nem csalódunk, midőn azt állítjuk, hogy ezen választók egyátalában nincsenek megelégedve a dolgok állásával és igen élénken óhajtják a rendezett alkotmányállapotokat. Mindnyájan, legyenek politikailag képzettek vagy nem, átértik azt, hogy a legutóbbi megyei bizottmányok az országot a fejedelemmel oly exaltált ellenzékbe hozták, mely az ismert következményekkel járt; semmi esetre sincs bennök a vágy, vagy vakmerőség, hogy daczos ellenkezés vagy rideg passivitás által az 1848 diki állapot ismét megnyittassék, vagy tulajdonképen kikényszeríttessék, melyről az országban a legutolsó paraszt is tudja, hogy ismét polgárháborúra vezetne ; valamint tudja azt is, hogy az ausztriai császár önkénytesen sohasem mondana le hatalmáról, elődei háromszáz éves jogairól. Azt is megvigasztaltan lehet állítani, hogy az ország túlnyomó többségének annyi csalódás és ámító ígéretek után nincs többé bizalma azon emberekhez, kik mindig készek, hogy súlyos következményekkel teli ellenkezést valósítsanak. Igen, e választók azt akarják, hogy az alkotmány vita végre elintéztetvén, mindazon akadályok elbánhassanak, mik a czélnak útjában vannak. így gondolkozik az ország, .. ez az igazi „közvélemény“, miután az illetékes választók Vio’CO része a magáénak vallja. E választók bizonyára örömmel üdvözölték ő Felsége szavait s az ismételt kegyelmi tényeket, melyek Ő Felsége amaz igyekezete mellett tanúskodnak, hogy az üdvös kiegyenlítés minél előbb létesíttessék. Az országon van most a sor, hogy hasonló jóakaratot nyilvánítson, és véleményünk szerint, mindenek előtt a sajtó kötelessége, hogy a lakosság többsége ez élénk készségének kifejezést adva, azt fokozza, midőn komolyan megvizsgálja, hogy az 1848-ks törvényeknek általános, s mily részletes revisiója szükségeltetik, hogy az osztrák birodalom sértetlen fennállása mily feltételektől függ, s hogy az országnak a pragmatica sanctio értelmében e czélra mily kötelességet kell teljesítenie. Ezen annyira parancsoló s szükséges kötelesség teljesítésének sem a februári pátens, sem a magyar üdv. kanczellárnak mentség gyanánt felhozott program-nélkülisége nem áll útjában , mert már oly sokszor elmondatott, hogy egy üdvös eredményű országgyűlés megnyitását az eszmék tisztázásának kell megelőznie, s hogy valamely programm, vagyis kormány- előterjesztvény csak akkor leend lehetséges, midőn az országgyűlés éppen összehivatik. Ha tehát az országsajtó, az utolsó országgyűlési felirattal összefüggésben, a jelenben bebizonyítaná,hogy ama, a feliratban felállított esetről esetre való kölcsönös tanácskozás alapjában véve, valamely szabályszerűleg visszatérő, állandó, kölcsönös tanácskozási s képviseleti testület minden elemeit már magában rejti, hogy az ily tanácskozás meddő s veszélyes, ha tisztán nemzetközi s nem foederativ elveken alapszik; végre, hogy a közös ügyek dija éppen az, melyet a világ minden államaiban találunk, hol autonóm országok foederativ államszövetséget s eloszthatlan birodalmat képeznek, mely az egyes országok önkormányzatának ártalma nélkül, egységes s alkotmányos legfőbb foederatív kormánynyal bír, akkor azt véljük: a sajtó ama, a szívekben már jelenlevő tisztázási processust hatalmasan előmozdítaná, akkor az a már általunk rajzolt valódi „közvéleménynyel“ karöltve járna s a kiegyezkedés nagy műve eredményében biztosítva lenne.“ TÁRGYA. Műtárlat. Esős, komor idők járnak, az igaz, akkor nem nagy kedvet érez az ember sétákat tenni a főváros sáros utczáin, melyeket azonban kevés fáradsággal tisztábban is lehetne tartani, de azért a közönség mégis felkeresi Ceres és Bachus templomait, míg a kilenc mázsának építetteket csak rendkívüli alkalmakkor látogatja meg, így vagyunk a műregylet termeivel is újra. Néhány héttel ezelőtt csak megjelent benne néhány látogató, de jelenleg épen üresen állanak azok, hacsak a lapok referensei nem látogatják; pedig a jelen havi tárlat, mely f. hó 1- től jövő hó 16-ig tart, sok jelen művei dicsekhetik. A szobrászat ugyan gyengén van képviselve Kugler Ferencz Pesten és Lafontaine Frigyes Bécsben készült mellszobraival, hamaz arczképet, még pedig nem is jól találva, emez pedig „Ecce homo“-t állított ki, mindkettő művészi ihlettség nélkül dolgozott, s itteni olasz figurini-csinálóink eleget készítenek olyakat, sőt ha jó mintára akadnak, még jobbakat is. Nem mondjuk, mikép a két művész nem volna képes jobbat és tökéletesebbet készíteni, csak azt, mikép szobraik a legközönségesebb egyenes állásba vannak helyeztetve, minden mozdulat nélkül, mintha halottakról levett gyász lárvák után lennének modellírezva, nyitott szemekkel. Weixelgärtner I. Bécsben hat hazai tájképet állított ki kőrajzban. Érdemük az, hogy bonnnk szebb tájait ábrázolják, de egyebet nem látuak rajtuk. Legjobban sikerült a „sveiczi lak a csákvári várkertben“ , gróf Eszterházy birtoka. Az aqnarell- festmények közt Goebel Károly Bécsben tüntette ki magát 5. sz. alatti római leánya, 9. sz. alatti szerbjei és 11. sz. alatti medve-tánczoltatói által; más két művét ismerjük a mait tárlatból. Hohman Bachman jelenleg Pesten 6. 8. és 10. sz. alatti hajóvontató lovaiban a rajz igen dicséretes. Van még Marasztoni Józseftől Pesten 4. sz. alatt kis karczott arczképen, mi valóban minden műértet meglephet, s Dürer Albert modorában újabb időkben jelesebbet nem láttunk. Fiatal művészünk kőrajzolói ügyessége különben már ismeretes a hazában, de e karizma bár csak egy kicsiny mellkép, fényes sugárt lövell művészetére, kitűnvén belőle, hogy művészi ihlettséggel és nem napszámosi értelemmel dolgozik. Adjon az ég neki erős kitartást és egy oly maecenást, ki módját ejthesse, hogy jeles tehetségeit tökéletesíthesse. Olajfestvény összesen 43 darab van kiállítva, ezek közül többet már a múlt havi tárlatból ismerünk. Van köztük több jeles tájkép ismét és egy nagy történelmi kép, valamint több sikerült arczkép. Az első teremben levő Jansen J., Düsseldorfban 13. sz. alatti tájrészéről a Rajnán és Schnitze R., szintén düsseldorfi festész 14. sz. alatti tájképéről — mindkettő nagy darab — már múltkor tettünk említést s felhordók azok érdemeit. Valóban mindkettő remek kép, melyek megfelelnek a műigényeknek. Seidel Ágoston, Münchenben 15. sz. alatti tájrésze Branenburg mellett Bajorországban, nem annyira a táj regényessége, mint a kivitel csínja által teszi magát kedvessé. Than Móricz, Pesten 16. sz. alatti oltárképe „Krisztus sírbatétele" mind rajz, mind színezet, mind compositiója által megragadó. Remekül van kifejezve az anyai fájdalmat tökéletesen visszatükröző Mária kifejezhetetlen keserve ; mondhatni, hogy ezen alak a kimondhatlan szívfájdalom plasztikai kifejezése s a régi remek vallási festészettel párhuzamos. Van még felnevezett művészünknek 18. sz. a. egy arczképe is, mely szokott jelességgel van festve. Adámosi Székely Bertalan Pesten 17. sz. alatti arczképe is szokott plasztikai jelességgel van festve; egy Grim Rudolf Pesten, 19. szám alatti tanulmányfeje , melyről már múltkor is emlékeztünk. Siebeke Lujza, Düsseldorfban 21. sz. alatti „kápolna Bacharachban a Rajnán“ czímű tájképének jelességéről is tettünk már említést. Ajánljuk a választmány figyelmébe. Till János Bécsben, 24. sz. alatti „halász-gyermekek“ czímű életképe igen kedves. Tűiről emlékezhetünk nagyobb műveiről, melyekkel már társulatunkat a múlt években meglátogatta és mindig dicséretet aratott, sőt egyik történelmi darabja nagyon tetszett. Reh i F. Wiesbadenben, 27. és 28. sz. alatti páva, tyúk- és kacsa- csoportozataival nem tüntette ki magát, azok igen gyenge, merev és táczafestészetszerű művek. Hansch Antal Bécsben, 29. sz. alatti parasztházai Tirolban tanulmányozott tájkép, valamint Mali Keresztély Münchenben 34. sz. alatti falurészlete Tirolból. Marangoni Antal Velenczében, 31. sz. alatt a „kéjelgés“ czimü nagy képe a régi velenczei iskola tanítványára mutat. Színezete kellemes, természethű és idomitása s compositiója szívből jövő, rajta van e művön a történelmi styl. Már másik két műve a 38. sz. alatti a „pontosság“ és 48. sz. alatti az „eltévedt nő“ czimü képei a divó franczia iskola könnyelmű modorát árulják el, és nem szólnak úgy szívhez, mint első nagy képe. Krüger Károly Münchenben, 37. sz. alatt a „királytó Berchtesgaden mellett“ czimü tájképe számtalanszor látott modoros tájkép. A müncheniek szokott tanulmányai Berchtesgaden vidéke és ily képekkel ellátják a világ minden műtárlatait. Decker György Bécsben, 39. sz. alatti „leány havasi rózsákkal“ czimü képe igen kedves és tanulmánnyal festett kép, pedig nem is drága. L a r is s Hermina Bécsben, 40. sz. alatti holdvilágos éje, e kisasszony szokott kedves modorával van festve. Műveivel már többször fellépett műtárlatunkon és mindig dicséretet aratott, sőt egy kedves tájképét a műegylet sorsolás végett meg is vette. Ebert Károly Münchenben, 41. sz alatt a „Chiemónál esti tájkép“ valóban szép, briliáns kép. Ez már kitűnik többi társai felett s úgy látszik, szeretettel ül a képtámla elé, mig a többi csak úgy gépileg kezeli a tájkép-festészetet. Hoff Konrád Münchenben, 43. sz. alatti „bibornok- szoba" életképe csínnal és tanulmányával van festve, s a néző elé tünteti első tekintetre, hogy a világi hatalom a bibornoki szobákban uralkodik még javában. Hahn W., Düsseldorfban 44. sz. alatti szántóföldéről már múltkor is emlékeztünk, de meg nem állhatják, hogy e kitűnő életképett sok jelessége miatt mindenki figyelmébe, s igy a választmányéba is ne ajánljuk ; valamint Per A., Amsterdamban 42. sz. alatti páratlan aranymenyegzőjét. Lichtenfels, Bécsben 47. sz. alatti esti tájképe a müncheniek sorozatába tehető, azonban az ügyes kidolgozás nem hiányzik itt, s egyes részletek-ben tanulmány is van. Fixs Tódor, Münchenben 49. szám alatti történeti képe, mely legnagyobb a tárlatban és czime „Calvin utolsó értekezése Serves Mihályijai a genfi tömlöczben“ mindenekfelett nem csak tárgya, de művészi kidolgozása miatt is méltán megragadja a figyelmet. E történelmi kép bővebb magyarázatába nem bocsátkozhatunk , s azt csak mint képet akarunk elemezni. E képen látszik, hogy nem köznapi művészszel van dolgunk, hanem gondolkozó fejjel, ki Lavatert tanulmányozta. A mű legkisebb részletig természet után van dolgozva, minden izom a maga helyén, minden redőzet a művészet szabályainak megfelelőleg van alkalmazva, s még a láncz is, mely Serves kezéről lecsügg, megtörik egy kiálló kőszegleten, s elvész a szem elől. Calvin nyugodt, de mégis meghatott arczkifejezése, Serves haragos, megvető visszautasítása jól vannak visszaadva. Szomorú idők voltak azok, vessük rájuk a feledés fátyolét. A többi képek, melyekről itt most nem tettünk említést, mind a múlt tárlatról maradtak meg, s azért nem is tartok szükségesnek róluk említést tenni, csak Ruths Bálintét, Hamburgban, kell felemlítenünk, ki most is küldött be egy képet 20. sz. alatt „reggeli szürkület“ czim alatt, mely méltó társa az 54. sz. alatti „holsteini szálas-erdő“ czimű nagyobb tájképének, s mindkettő remek. A többi kiállított művek, számra tizenöt, az egylet által sorsolásra megvett képekből állanak, s csak köszönetet szavazhatunk az egyletnek, mikép oly jó képeket, mint a többek közt például Reimer György lépcső jelenete, Mecklenburg Lajos részlete Piazettánál Velenczében, Brodszky Sándor erdő-részlete, S ta d e m an A. téli estéje, Zimmermann R. S. játszó gyermekei, Lotz életképe és Than Móricz tanulmányfeje, megvásárolt. Figyelmeztetjük egyszersmind a közönséget, mik ép részjegyek, melyek után mindegyikre ez évben újonczozási jelenet czímű, Than Móricz hazai festész eredeti festvénye után készített réznyomatú telllap jár és melyeknek mindegyike a sorsolásnál játszik. 5/4 írtért az egyleti irodában Pesten földmajor 8. sz. alatt „Diana-fürdő“ czimü házban, azonkívül minden egyleti ügyvivőnél kaphatók. x. y. z. 1 Az adófölemelés ügye a birodalmi tanácsban. Az ez egybeni második napi ülésnek még néhány érdekes mozzanatát után kell pótolnunk. Vissza kell térnünk Kaisersfeldnek minap röviden említett beszédére. Kiemeli azon bizonytalanság nyomasztó voltát, mely az alkotmány kivitele fölött függ. A jobb oldali padok még mindig üresek s a kormányszékeken is hiányzanak azok, kik szintén a kormányhoz tartoznak. Még az előterjesztett budgetek sem felelhetnek meg kivételes állapotunkban sem a diploma 2-ik, sem az államalaptörvény 10. czikkének. Az előterjesztett budgetek franczia vagy porosz budgetek, de nem az austriai alkotmány budgetei. Vájjon lehet-e rész néven venni, kérdi szónok, ha tűrhetetlennek tartunk oly állapotot, melyben határozatokat hozunk oly majoritásokkal, melyek csak kivételesen majoritások, melyben kénytelve vagyunk a bank szabadalmát megújítani, az adókat fölemelni, míg tagadják jogunkat, az adóreformhoz fogni, az alkotmány hiányait kipótolni, intézményeket megváltoztatni. Azon büszke szó, hogy: „várhatunk“, mind a Lajthán innen mind túl csalódásnak bizonyult be, azzal csak önmagunkat károsítjnk. Nekünk a pragmatica sanctio egy osztatlan birodalmát kell azon caosból megmentenünk, melyet az utolsó 12 év szerzett. Nekünk százados jogunk van, de ezen jog nem zárja ki az idegen jogok elismerését, s ezek elismerése nem zárja ki a kiegyezést. Ha immár a közösek közös tárgyalása a kiegyezés útján megtaláltatik, akkor kevésbé törődünk a formával. Hopfen mint az összes adófölemelések tudósítója a legegyenesb ellentétbe helyezi magát Kaisersfelddel, azon javaslatot támadván meg, hogy az adók kivetése az országgyűlésre bizassék. Oly államban, melyben a centrifugai erő túluralgó, mindent kerülni kell szerinte, ami a törvényhozás oly tárgyait, melyek a központi vezetés alá tartoznak, jogai közöl kiránthatná, s az országgyűlésekhez utasíthatná. Piener úr előadásában jó hatást ten az ígéret, miszerint a kormány törekedni fog az új adófölemelések nagyon súlyos terheit elnézés által irigyengíteni. „Szükségesnek s kötelességszerűnek tartom, mondá a pénzügyminiszer, hogy a tényleges, conkret helyi viszonyokat a kormány egész komolysággal szemügyre vegye. Hogy a kormány ezt megtevő, mutatja eljárása az adóelengedések, határidő-adások és