Sürgöny, 1863. január (3. évfolyam, 2-25. szám)

1863-01-16 / 12. szám

Harmadik évi folyam. 12. szám. — 1863. Sierkf>zlö-hiv«t*l; üri-ateza I.ibaaiiisikj- hii. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. n. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7. számu, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva­ Vidékre, naponkint postán Féle'vre 8 i 50 kr. Fe'lévre 10 forint Negyedévre 4­0 50 a Negyedévre 5 a Előfizetési fölhívás „SÜRGÖNY“ 1863-ik évi folyamára. Előfizetési ár: január—júniusi félévre 10 frt. január — mártiusi negyedévre 5 frt. A „Sürgönyt” kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Az 1862. deczember 27-diki törvény az austriai nemzeti bankkal kötött egyességet ille­tőleg. Érvényes az egész birodalomra. Vonatkozva 1861 deczember 17 - 19 dikén bi­rodalmi tanácsom mindkét házának kijelentett elhatá­rozásomra, ugyanazok beleegyezésével és illetőleg az 1861 február 26-diki alaptörvény 13. §-sánál fogva el­­rendelendőnek találom, a mint következik : I. Czikk. A pénzügyminister felhatalmazta: az austriai nemzeti bankital, szabadalmának meghosz­szabbitása, új alap- s rendszabálya, végre az állam és bank közti adóssági viszony iránt, a mellékelt egyes­­séget megkötni. II. Czikk: Ha ezen egyesség megköttetett, jóvá­hagyásom kihirdetésének napjától számítva az új alap- és rendszabályok életbelépnek, fenntartván azon kivételeket, melyek az egyezségben világosan meg­állapítván Bécs, 1862 december 27. Frrencz József, s. k. Rainer főherczeg s. k. Legfelsőbb rendeletre Plener s. k. Báró Ransonner s. k. Az államigazgatás és bank közötti egyesség. 1. §. Az állam és bank közötti adóssági viszony rendezése eszközöltetik, a mely a bank könyveiben, 1862 november 29-dikén foglalt s következő tételeike vonatkozik : a) Az alapított adósság a bécsi értékű (Wiener Währung) papír­pénz beváltásából 36914954 ft 94 kr marad, összegben b) Az állam­javak által födözött adósság : 87053779 ft30 kr „ „ c) Az 1859 apr. 29-diki legfels. ren­delet által elrendelt kölcsön , . 77800000 ft—kr „ d) Az 1859 ben Londonban kibocsá­tott 3 millió sterling kölcsönre ezüstben történt előlegezések 20000000 ft—kr „ „ tett 83 millióból 60 millió ft. államczélokra, a maradék­­ pedig a banknál történendő visszafizetésekre fog for­­díttatni. Ezen kötelezvényeknek még értékesítendő 40 millió bevételéből minden befolyó rész­összeg */j arányban az államnak adatik át, ‘/1 pedig a banknak marad fenn az államadósság lerovására. Azon összegek, melyek ezen egyesség legmaga­sabb jóváhagyása napja után az 1860-diki kötelezvé­nyek bevételéből a bankba folynak, az államnak az államjavak által födözött adóssága lerovására fordit­tatnak. 6. §. Az államnak a 2, 3, 4 és 5. §§. felhozott té­telek leszámítása után fennmaradt és államjavak ál­­­tal födözött adóssága egyik alkatrészében sem ka­matoztatik. A bankra ruházott államjavak eladására nézve érvényes az egész terjedelmében jogkötelezőnek ma­radandó 1855 október 18 diki egyesség, nevezetesen a banknak a 8. §. kimondott feljogosítása, hogy azon javakat eladhassa. Az államjavak gyorsított értékesí­tésére azoknak bérbeadása vagy záloglevelek általi terhelése az államigazgatás által, a bankigazgatóság egyetértésével szintén eszközöltethetik. A­mennyiben a bank az államjavak értékesíté­séből s jövedelméből készpénzben vagy 1867 január 1 seje előtt lejárandó vételár-részletekben 1863 december végéig legalább 1864 „ „ „ »/,„ 1865 . ff „ */,. részt nem vesz be, a pénzügyigazgatás ezen részlet­­összegekből hiányzó öszletet a következő év február 14 dikéig ki fogja fizetni. 1866 deczember végéig az egész adósságnak teljesen ki kell fizetve lennie. 7. §. A nemzeti bank kötelezi magát a mai nap tulajdonában levő értékeket azon idő lefolyása köz­ben, még­pedig minden évben az állam által a bank irányában teljesítendő s a 2, 3, 5, 6 §. kijelölt vissza­fizetései aránya szerint, teljesen elidegenitni. Ezen kötelezettség alól kivételnek a tartalék-alap érték-papirjai, valamint a gácsországi Károly­ Lajos vasúttársaságnak 1863 január 1 -től 1872 január 1 -ig visszafizetendő adósság-kötelezvényei; ezen kötelezvé­nyek mind a mellett az alapszabályok 14. §. értelme szerint nem szolgálhatnak bankjegyek fedezésére. 8. §. Az állam visszafizetései és az értékek elide­genítése által a bankba folyó összegek oly módon for­dítandók a bankjegy-forgalom mindinkábbi csökken­tésére, hogy 1866. december végéig a bankjegyek sza­bályszerü fedezete (alapsz. 14. §.) helyre legyen állítva. 9. §. A nemzeti bank felhatalmazása, hogy 1 és 5 ftos bankjegyeket tarthasson forgalomban, egyelőre fennmarad. Ezen bankjegyek bevonásának határideje külön törvények által fog kijelöltetni. Ha 1866. december 31-dike után 10 fton alól bankjegyek lesznek még forgalomban, azok az alap­szabályok 14. §. határozatai alá esnek. 10. §. Az arany és ezüst alapszabály szerinti kia­dása csak az ezüst-fizetések isméti megkezdése után történhetik. 11. §. A bank által az ezüstteli fizetés 1867-ben lesz ismét megkezdendő. Erre nézve a határidőt s módozatokat illetőleg a közelebbi határozatok a birodalmi gyűlés 1866. ülé­sében kibocsátandó törvény által fognak megállapit­tatni. 12. §. A pénzügyigazgatás és az austriai nemzeti bankra jelen egyességből háromló kötelezettségek tel­jesítése azon bizottmány ellenőrsége alá helyeztetik, melyet a birodalmi tanács az államadósság ellenőrzé­sére alakított. 13. §. A nemzeti banknak szabadalma és előjogai (alapsz. 40. §.) újabb meghoszabbítása iránti kérvénye­­ a szabadalom lejárata előtt legalább két évvel be­adandó. Ha a kérvénynek annak idejében történt beadása­­ után a törvényhozás 1875. vége előtt nem határozott a szabadalom meghoszabbitása vagy meg nem hoszabbi­­tása iránt, az csupán 1877. tartamára hallgatólagosan meghosszabbítottnak tekintendő. 14. §. Ezen egyesség csak akkor lép életbe, ha az uj alap- s rendszabályok, a megállapított forma szerint szintén részesülendnek a legmagasb jóváha­Bécs, 1863 január 3. Plener Ignácz Pipitz József cs. k. pénzügyminister, bankkormányzó. Báró P­o­p­p Z. E. bankigazgató. Ezen egyesség az 1863 január 6-diki legmagasb elhatározás által jóváhagyatott. Bécs, 1863 január 10. Plener Ignácz, cs. k. pénzügyminister. Ö és k. Apostoli Felsége Turóczmegye főispáni helyettesét, gróf D­essewffy Egyedet cs. k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben felruházni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége m. évi dec. 29 ről kelt legfelsőbb határozatával, Laza János erdődi al-főes­­perest s nagy-majtényi lelkészt a pécsi Sz. Ágoston­ról nevezett czimzetes prépostságra legkegyelmeseb­ben kinevezni méltóztatott. Ó cs. k. Apostoli Felsége m. évi dec. 29-től kelt legfelsőbb határozatával, Szabó Antal egyházmegyei papot tiszteletbeli kanonokká, a szathmári székes­káp­talannál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécsi jan. 14. E pillanatban a tartományi gyűlések tár­gyalásai állnak ugyan a belügyek előterén, azonban ezek is vagy nem estek még át egészen az előleges formaiságokon, vagy csak most nyúl­nak még azon kérdésekhez, melyek a tanácsko­zásoknak nagyobb érdeket s lendületet kölcsön­tenének. Inkább teh­ét csak a további fejlés­­ megérthetése végett adjuk az eddigi ülések né­mely mozzanatait. Az alsó- és felső-austimi országgyűlések­­ egy anyagi tekintetben a népre nézve fontos­­ ügy­gyel, a beszállásolási kárpótlással foglal­koznak, mely­ ügy nemsokára a többi tartomá­nyi gyűléseken is mielőbb szőnyegre fog ke­rülni , minthogy a panaszok s orvoslás-sürgeté­sek mindenütt ugyanazok.­­ Az alsó-austriai gyűlésen az orsz. bizottmány mér törvényjavas­latot terjesztett elő. Az volt a kérdés, vájjon a javaslat még egy bizottmánynak adassék-e át, de ez sem döntetett el. Az orsz. bizottmány a beszállásolási kárpótlási javaslaton kívül még a beszállásolási törvény változtatására vo­natkozó javaslatot is terjesztett elő, ámde erre nézve illetékességi kételyek támadván, azok el­oszlatása a jövő ülésre halasztatott. Egy követ azon czélból akaró szavazatát vissza- s illetőleg fönntartani, hogy előbb választó­kerületétől uta­sításokat kérjen. A szándék semmiesetre sem helytelen; a beszállásolási kérdés méltányos el­intézése tekintetéből kétségtelenül szükséges azon gyakorlati tapasztalatokat megfontolni, miket e tekintetben a községek tettek. A pana­szok alapos voltát s az orvoslás módjait ezek jelölhetnék ki legbiztosabban; ámde miként fog­ja a követ úr magát választó­kerületével fel­világosítások nyerése végett érintkezésbe ten­ni? Szóbelileg nem teheti, mert az államminis­ter tilalma megakasztó a követeknek választó­ikkal való gyülésezését. A követ urnak tehát vagy engedélyt kellene a ministertől kérnie, vagy körirattal fordulnia választóihoz, melyre azonban aligha fog oly bizton tájékozó s fölvi­lágosító választ kapni, mint személyes érintkezés által kaphatna. A sziléziai és morva országgyűléseken a községi törvényre vonatkozó kormányt elő­ter­jesztvény­ forgott szőnyegen. Azt kell­ hinni, hogy e két tartomány egyenlő viszonyai mel­lett az igazgatási főnököknek is egyenlő uta­sítással kell ellátva lenniök, s ennélfogva egyen­lő elveket is fognak pártolni. A következés azon­­­­ban az ellenkezőt tanusítá, miután a két tarto­mány főnökei egymással ellenkezésbe jutottak. A nagybirtoknak a paraszt­községekből kisza­­kasztása a morva helytartó szerint olyas­vala­mi, mit a kormány se nem óhajt, se arra nem törekszik, csak ha az országgyűlés maga hatá­rozná azt el, tartaná a kormány is irányadónak. Ellenben a sziléziai tartományfőnök igen mele­gen ajánlá e kiszakítást, és pedig mint olyat, melyet a kormány is óhajt és pártol. Ezen con­­tradictiót in gubernio valószínűleg azon körül­mény fejti meg, hogy az utóbbi tartomány fő- s­nöke ősi büszkeségi­ gróf, kinek a főnemesi la­tifundiumok különállása szivén fekszik. A cseh országgyűlésen már egy hevesebb jelenet is fordult elő. Sladkowsky a hivatalno­koknak a választások körüli eljárására nézve tett indítványt, melynél fogva a kormány meg­keresendő lett volna, hogy a hivatalnokokat min­den agitatiótól, illetőleg nyomástól a választá­sok alkalmával eltiltsa. Indítványozó úgy mint több szónokok erős adatokat hoztak föl a hiva­talnokok eddigi eljárására nézve, így p. a kru­­maui választásnál egy hivatalnok azzal fenye­getett egy választót, hogyha be fog katonának állíttatni, ha nem arra szavaz, kit ő ajánl neki; más tény az, hogy Krumauban egy bűnvádilag megfenyített polgár a járási hivataltól választá­si jegyet kapott, mit a választási rend megtilt. Ezen vádakra az ellenpárt azzal felelt, hogy agi­­tatio miatt épen a cseh pártnak nincs joga pa­naszkodni, miután ismeretes, mily mértékben s móddal űzte ő azt maga. E kölcsönös reerimi­­natióknak véget vetett az országfőnök méltó föllépése, kérvén, hogy minden helytelen izga­tási tények följelentessenek, s biztosítást nyújt­ván, hogy ő minden visszaélésnek eleve elejét fogja venni. E nyilatkozatra a különben minis­­teriális pártbeli Sladkowsky visszavette indít­ványát, azonban már ez ülés is mutató, hogy a cseh országgyűlésen ezúttal még erősb párttu­­sák várhatók, mint a múlt alkalommal. A „P. fi.“-ban b. Kemény Zsigmond­­tó­l következő irányczikket olvasunk: „Roszhangulat vagy jó hangulat: oly relativ fogalom, melyre minden ország, sőt benne minden párt más más feleletet ad. S ha Európa föld­abroszát kezünkbe véve, följegyeznék, hogy hol és mit neveznek az egymással szenvedélyesen küzdő érdekek és párttörekvések rosz hangulatnak ? ■— ebből oly nagy lajstrom kerekednék, melyet mi elkészíteni röstelnénk, s olvasóink elolvasni unnának. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy az állam, s különösen az alkotmányosság feladata volna, az érdekeket akár a politikai, akár a társadalmi téren nem hozni oly éles összeütközésbe, mely miatt ezen el­nevezések: többség és kisebbség, reform é­s conservatio, bevégzett tényes vál­toztatásra törekvés, jó vagy rosz hangu­­latnak czimeztessenek; mert akkor aztán a jó hangu­lat, a közbeszéd­ szenvedélyek dialecticája által elcsá­­bittatva, szokatlan eszközökhöz is folyamodhatnék a rosz hangulat ellenében s viszont ez sem lenne ment a méltó vádoltatástól. Valóban, a névtől sok függ az élet­ben. S nekünk csak sajnálkoznunk kell, hogy Európá­ban több oly állam van, melyben a részhangulat­­t a­­ czimezés nem ok nélkül jött divatba. Azon vitában, mely a „General Correspondent“­­nek országgyűlésünket közeli kilátásba helyező hire, és a „Scharf Correspondence“-nek azzal ellenkező nyi­latkozata miatt a bécsi lapokban keletkezett, többször fordul elő ránk vonatkozva a párt­állások constatk­­rozása helyett a hangulat kiszínezése. Tartsuk magunkat kivételesen, egy esetben, a bécsi journalistiká­jához. Minő tehát nálunk a hangulat ? Attól függ, hogy ki mit kérd, s mit akar megtud­ni e hangulatból. Ha forradalmi irányt kémlel, őszintén elmond­hatják, hogy nagy tévedésben van az, ki nálunk for­radalmi pártot hisz fölfedezhetni. Tehát e részben a hangulat jó. Ha a pragmatica sanctióhoz ragaszkodás, ha a jogfolytonosság tisztelete, egybekötve a szükséges re­formokra törekvéssel, nem rovatik hibául föl — s bizo­nyosan ilyesmit a „General Correspondent“ nem akar szemünkre lobbantani, — akkor nálunk a hangulat szintén jó. Ha azt kérdezik : tagadják e a közös ügyeket? Arra egyszerűen csak annyit felelhetünk, hogy e ta­gadás megtagadása volna az 1848-as törvényeknek, melyek azt világosan említik, és befavonírozása a mai­ országgyűlés föliratainak, melyek a közös ügyek elin­tézésére nézve oly módszert jelölnek ki, mely helyes kiindulási pont, s törvényes úton tovább is fejleszthető. Ha tudakoljátok, remélhető-e a közelebbi ország­gyűlésen az 1848-diki törvények némely pontjainak módosítása? Erre azt feleljük, hogy ha a kormány ta­pintatosan jár el, ha a kedélyek ingerlésére vezető in­tézkedések gondosan elkerültetnek, s ha a nemzet a törvényességi tért biztosítva látja, és a vendirkolási elméletek füstté és párává válnak , akkor a 48-ks tör­vények némely pontjainak törvényes értelmezése, vál­toztatása és részletezése lehetséges. Ha azt kérditek , rokonszenvvel viseltetik e Ma­gyarország az iránt, hogy a Lajthán túl is alkotmá­nyos élet legyen, h az a saját maga természetes köré­ben sikerrel fejlődhessék s erösbüljön ? Erre a mi fe­leletünk a legjobb hangulatról tehet tanúbizonyságot. A magyar mindig az alkományosság barátja volt. S bár nem dicsekedhetünk az osztrák centralisták irán­tunk kitüntetett gyöngédségével, s bár a régi absolutiz­­mus oly követeléseket irányunkban soha sem formált, mint az új osztrák alkotmányosság, mi visszautasíta­­nók azon törekvéseket, melyek minket tehetnének va­laha oly helyzetbe, melyben a lajthán­túliak emelhet­nék ellenünk azon panaszokat, miket most tőlünk hal­lanak. Ez is jó hangulat jele. De ha azt kérditek: akarunk-e a febr. alkotmány­ba belépni, akár azért, hogy azt átalakítsuk, akár azért, hogy denaturalizáljuk és megbuktassuk, erre nézve meg kell vallanunk, hogy rá a kilátás igen kevés, tehát, a centralisták szempontja szerint, nálunk a hangulat rész. Ha csak azért akartok országgyűlést, hogy e tény constatk­oztassék, akkor mi az országgyűlést felesle­gesnek véljük. S ha végre a mostani provisoriumot oly czélból óhajtanátok megszüntetni, hogy helyébe, az egységes irány teljes érvényesítéséért, más szerveztessék , ak­kor azt mondják nektek, ne tegyétek , mert a hangu­lat e részben nálunk szintén rosz, miután a mostani provisoriumot makacsul pártolja minden más vetély­­társ ellenében.“ A „ Független “-nek a Botschafter elleni po­lémiája más modorban más szavakkal ugyan­azon alapgondolatot fej­ezi ki, így szólván: „Felkérjük az avatott centralista lapokat, vála­szoljanak nekünk komolyan s őszintén e két kérdésre: Valóban akarják-e centralista körökben a magyar hongyülés mielőbbi egybehivatását? és akarják- e ezt oly módon, hogy a siker s ne a sikertelenség legyen a valószínű, vagy más szavakkal: akarnak-e felhagyni a vérwirkolás tanával s en­nek minden sallangjaival ? akarják-e annak helyébe a jogfolytonosság eszméjét elfogadni, ennek következtében pedig a pragmatica sanctiot, miként azt törvényeink magyarázzák, akarják e Magyarország önállóságát és önkor­mányzatát, akarják-e az ország integritását, melyet a ma­gyar oly szentnek vall mint a korona sérthetetlenségét, tiszteletben tartani. Ha ezt akarják, akkor szóljanak, szóljanak az isten szerelméért mihamarább ! Ha aztán a magyar kanczellár csakugyan retteg­ni fog a magyar országgyűlés egybehivatásától, akkor mi leszünk az elsők, kik­et elkereszteljük Ahriman­­nak, mit a „Rothschafter“ eddigelé csak tudatlanságból tehetett. Ha azonban valaki csak azért volna hajlandó a magyar országgyűlést egybehívni, hogy azon felszólí­tással köszöntsön reája, miként most már „unweiger­lich“ válaszsza meg a követeket a bíródó tanács szá­mára, és ha az országgyűlésnek ez ellen valami kifo­gása találna lenni, azt a legközelebbi gyorsvonat út­ján ismét feloszlassa; ha ezen műtétet valaki csak azért szeretné meg­tenni, hogy a nyugalomnak indult kedélyeket újra fel­zaklassa, sajgó sebeinkbe mérget öntsön, a viszályt élesbítse, e­zután pedig azt mondhassa : lám, semmi ki­látás az egyezkedésre; most tűzzel vassal kell neki menni ennek az országnak­ és fel kell azt darabolni, mint az anyja méhében meghalt gyermeket! ha, mondjuk, ez volna valakinek terve, akkor összesen : 221,768,734 ft 24 kr. 2. §. Az államnak, a bank irányában, a bécsi ér­tékű papírpénz beváltásából eredő adósság­ maradéka (1. §. a.) ezen egyesség legfelsőbb jóváhagyásának napjától számítva 2"/a kamatoztatik, és négy egyenlő részletben, melynek elseje 1863. december végén, az utolsó pedig 1866. december végén jár le, fizetendő vissza a banknak. A pénzügy igazgatásnak azonban szabadságában áll a lejárati idő előtt is teljesitni részletfizetéseket és a fizetett összeg kamatoztatása azon napon szűnik meg, melyen a fizetés történt. 3. §. A bank által az állam részére 1859-ben 20 millióval s ezüstben teljesített nem kamatozó előlege­zéseket (1. §. d.) a pénzügyigazgatás törvényes ezü­st­­pénzben, vagy külföldi piaczokra szóló s ezüstben vagy aranyban fizetendő váltókban téritendi meg, ezüst egyenlőségben sz­ámitva akként, hogy az első félrész legfölebb 1866. dec. végéig, a második félrész pedig legfölebb 1866. dec. végéig ki legyen egyenlítve. Az 1859-diki sz. kötelezvények megfelelő része a teljesített fizetések mérve szerint felszakadnl a zálog alól s az államigazgatásnak visszaadatik. Miután a nemzeti bank ezen előlegezéseket, össze­sen 20 millió ezősz forintot valóságos o. é. ezüstben teljesítő, az állam azon összegekért, melyeket belőle a húsz forintos láb ezüstjében, idegen váltókban, vagy készpénzül fizetett vissza, pénzverési költségek fejé­ben 1% fizetend a banknak. 4. §. A banknak az állam irányában mai nap fennálló összes követeléséből s legelőbb az 1869. ápril 29-diki legfelsőbb határozattal elrendelt kölcsön előle­gezéseinek maradék-összegéből (1. §. c.) aztán a meny­nyiben ezen maradék-összeg nem volna elégséges, az államjavak által födözött adósságból (1. §. b.) 80 mil­liónyi o. é. sz. összeg elkülönittetik, és az államnak a bank által mint kölcsön engedtetik át, melyért az ál­lam 1863. év első napjától, évenkint 1 millió átalány­­összeget fizet, annyiban, a mennyiben ez a tartalék­­alapba (az alapszabályok 10—11. §§.) egyelőre történt betétele után, a részvényesek közt elosztandó osztalék­nak (kamat és fölülosztalék) 7%-re leendő kiegészíté­sére szükséges. Ezen kölcsönért a banknak, 1876. december utol­sóján, ha pedig a 13. §. végtételében előrelátott eset lép közbe, 1877 december végén fizetendő kötelezvény adatik át, melynek formája a pénzügyminiszer és bank közt fog megállapíttatni. Az állam részéről a bank számára teljesítendő évenkénti átalány-összeg fizetését illetőleg hozott fölebbi határozat nem alapít meg jogot az államkormánynak, hogy az alapszabályok 58. §. túlmenő befolyást gyako­roljon a bank ügykezelésére. 5. §. Az 1862. június 8 diki törvény alapján, a pénzügyigazgatás és a nemzeti bank közt létesült egyes­­ség következtében, az 1860 diki kölcsön kötelezvényei­ből a nemzeti banknál levő 223 millió ftból értékesí­és csak ezen nomenclature­ Péntek, január 16.

Next