Sürgöny, 1863. január (3. évfolyam, 2-25. szám)
1863-01-16 / 12. szám
Harmadik évi folyam. 12. szám. — 1863. Sierkf>zlö-hiv«t*l; üri-ateza I.ibaaiiisikj- hii. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. n. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. számu, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva Vidékre, naponkint postán Féle'vre 8 i 50 kr. Fe'lévre 10 forint Negyedévre 40 50 a Negyedévre 5 a Előfizetési fölhívás „SÜRGÖNY“ 1863-ik évi folyamára. Előfizetési ár: január—júniusi félévre 10 frt. január — mártiusi negyedévre 5 frt. A „Sürgönyt” kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Az 1862. deczember 27-diki törvény az austriai nemzeti bankkal kötött egyességet illetőleg. Érvényes az egész birodalomra. Vonatkozva 1861 deczember 17 - 19 dikén birodalmi tanácsom mindkét házának kijelentett elhatározásomra, ugyanazok beleegyezésével és illetőleg az 1861 február 26-diki alaptörvény 13. §-sánál fogva elrendelendőnek találom, a mint következik : I. Czikk. A pénzügyminister felhatalmazta: az austriai nemzeti bankital, szabadalmának meghoszszabbitása, új alap- s rendszabálya, végre az állam és bank közti adóssági viszony iránt, a mellékelt egyességet megkötni. II. Czikk: Ha ezen egyesség megköttetett, jóváhagyásom kihirdetésének napjától számítva az új alap- és rendszabályok életbelépnek, fenntartván azon kivételeket, melyek az egyezségben világosan megállapítván Bécs, 1862 december 27. Frrencz József, s. k. Rainer főherczeg s. k. Legfelsőbb rendeletre Plener s. k. Báró Ransonner s. k. Az államigazgatás és bank közötti egyesség. 1. §. Az állam és bank közötti adóssági viszony rendezése eszközöltetik, a mely a bank könyveiben, 1862 november 29-dikén foglalt s következő tételeike vonatkozik : a) Az alapított adósság a bécsi értékű (Wiener Währung) papírpénz beváltásából 36914954 ft 94 kr marad, összegben b) Az államjavak által födözött adósság : 87053779 ft30 kr „ „ c) Az 1859 apr. 29-diki legfels. rendelet által elrendelt kölcsön , . 77800000 ft—kr „ d) Az 1859 ben Londonban kibocsátott 3 millió sterling kölcsönre ezüstben történt előlegezések 20000000 ft—kr „ „ tett 83 millióból 60 millió ft. államczélokra, a maradék pedig a banknál történendő visszafizetésekre fog fordíttatni. Ezen kötelezvényeknek még értékesítendő 40 millió bevételéből minden befolyó részösszeg */j arányban az államnak adatik át, ‘/1 pedig a banknak marad fenn az államadósság lerovására. Azon összegek, melyek ezen egyesség legmagasabb jóváhagyása napja után az 1860-diki kötelezvények bevételéből a bankba folynak, az államnak az államjavak által födözött adóssága lerovására fordittatnak. 6. §. Az államnak a 2, 3, 4 és 5. §§. felhozott tételek leszámítása után fennmaradt és államjavak által födözött adóssága egyik alkatrészében sem kamatoztatik. A bankra ruházott államjavak eladására nézve érvényes az egész terjedelmében jogkötelezőnek maradandó 1855 október 18 diki egyesség, nevezetesen a banknak a 8. §. kimondott feljogosítása, hogy azon javakat eladhassa. Az államjavak gyorsított értékesítésére azoknak bérbeadása vagy záloglevelek általi terhelése az államigazgatás által, a bankigazgatóság egyetértésével szintén eszközöltethetik. Amennyiben a bank az államjavak értékesítéséből s jövedelméből készpénzben vagy 1867 január 1 seje előtt lejárandó vételár-részletekben 1863 december végéig legalább 1864 „ „ „ »/,„ 1865 . ff „ */,. részt nem vesz be, a pénzügyigazgatás ezen részletösszegekből hiányzó öszletet a következő év február 14 dikéig ki fogja fizetni. 1866 deczember végéig az egész adósságnak teljesen ki kell fizetve lennie. 7. §. A nemzeti bank kötelezi magát a mai nap tulajdonában levő értékeket azon idő lefolyása közben, mégpedig minden évben az állam által a bank irányában teljesítendő s a 2, 3, 5, 6 §. kijelölt visszafizetései aránya szerint, teljesen elidegenitni. Ezen kötelezettség alól kivételnek a tartalék-alap érték-papirjai, valamint a gácsországi Károly Lajos vasúttársaságnak 1863 január 1 -től 1872 január 1 -ig visszafizetendő adósság-kötelezvényei; ezen kötelezvények mind a mellett az alapszabályok 14. §. értelme szerint nem szolgálhatnak bankjegyek fedezésére. 8. §. Az állam visszafizetései és az értékek elidegenítése által a bankba folyó összegek oly módon fordítandók a bankjegy-forgalom mindinkábbi csökkentésére, hogy 1866. december végéig a bankjegyek szabályszerü fedezete (alapsz. 14. §.) helyre legyen állítva. 9. §. A nemzeti bank felhatalmazása, hogy 1 és 5 ftos bankjegyeket tarthasson forgalomban, egyelőre fennmarad. Ezen bankjegyek bevonásának határideje külön törvények által fog kijelöltetni. Ha 1866. december 31-dike után 10 fton alól bankjegyek lesznek még forgalomban, azok az alapszabályok 14. §. határozatai alá esnek. 10. §. Az arany és ezüst alapszabály szerinti kiadása csak az ezüst-fizetések isméti megkezdése után történhetik. 11. §. A bank által az ezüstteli fizetés 1867-ben lesz ismét megkezdendő. Erre nézve a határidőt s módozatokat illetőleg a közelebbi határozatok a birodalmi gyűlés 1866. ülésében kibocsátandó törvény által fognak megállapittatni. 12. §. A pénzügyigazgatás és az austriai nemzeti bankra jelen egyességből háromló kötelezettségek teljesítése azon bizottmány ellenőrsége alá helyeztetik, melyet a birodalmi tanács az államadósság ellenőrzésére alakított. 13. §. A nemzeti banknak szabadalma és előjogai (alapsz. 40. §.) újabb meghoszabbítása iránti kérvénye a szabadalom lejárata előtt legalább két évvel beadandó. Ha a kérvénynek annak idejében történt beadása után a törvényhozás 1875. vége előtt nem határozott a szabadalom meghoszabbitása vagy meg nem hoszabbitása iránt, az csupán 1877. tartamára hallgatólagosan meghosszabbítottnak tekintendő. 14. §. Ezen egyesség csak akkor lép életbe, ha az uj alap- s rendszabályok, a megállapított forma szerint szintén részesülendnek a legmagasb jóváhaBécs, 1863 január 3. Plener Ignácz Pipitz József cs. k. pénzügyminister, bankkormányzó. Báró Popp Z. E. bankigazgató. Ezen egyesség az 1863 január 6-diki legmagasb elhatározás által jóváhagyatott. Bécs, 1863 január 10. Plener Ignácz, cs. k. pénzügyminister. Ö és k. Apostoli Felsége Turóczmegye főispáni helyettesét, gróf Dessewffy Egyedet cs. k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben felruházni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége m. évi dec. 29 ről kelt legfelsőbb határozatával, Laza János erdődi al-főesperest s nagy-majtényi lelkészt a pécsi Sz. Ágostonról nevezett czimzetes prépostságra legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ó cs. k. Apostoli Felsége m. évi dec. 29-től kelt legfelsőbb határozatával, Szabó Antal egyházmegyei papot tiszteletbeli kanonokká, a szathmári székeskáptalannál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécsi jan. 14. E pillanatban a tartományi gyűlések tárgyalásai állnak ugyan a belügyek előterén, azonban ezek is vagy nem estek még át egészen az előleges formaiságokon, vagy csak most nyúlnak még azon kérdésekhez, melyek a tanácskozásoknak nagyobb érdeket s lendületet kölcsöntenének. Inkább tehét csak a további fejlés megérthetése végett adjuk az eddigi ülések némely mozzanatait. Az alsó- és felső-austimi országgyűlések egy anyagi tekintetben a népre nézve fontos ügygyel, a beszállásolási kárpótlással foglalkoznak, mely ügy nemsokára a többi tartományi gyűléseken is mielőbb szőnyegre fog kerülni , minthogy a panaszok s orvoslás-sürgetések mindenütt ugyanazok. Az alsó-austriai gyűlésen az orsz. bizottmány mér törvényjavaslatot terjesztett elő. Az volt a kérdés, vájjon a javaslat még egy bizottmánynak adassék-e át, de ez sem döntetett el. Az orsz. bizottmány a beszállásolási kárpótlási javaslaton kívül még a beszállásolási törvény változtatására vonatkozó javaslatot is terjesztett elő, ámde erre nézve illetékességi kételyek támadván, azok eloszlatása a jövő ülésre halasztatott. Egy követ azon czélból akaró szavazatát vissza- s illetőleg fönntartani, hogy előbb választókerületétől utasításokat kérjen. A szándék semmiesetre sem helytelen; a beszállásolási kérdés méltányos elintézése tekintetéből kétségtelenül szükséges azon gyakorlati tapasztalatokat megfontolni, miket e tekintetben a községek tettek. A panaszok alapos voltát s az orvoslás módjait ezek jelölhetnék ki legbiztosabban; ámde miként fogja a követ úr magát választókerületével felvilágosítások nyerése végett érintkezésbe tenni? Szóbelileg nem teheti, mert az államminister tilalma megakasztó a követeknek választóikkal való gyülésezését. A követ urnak tehát vagy engedélyt kellene a ministertől kérnie, vagy körirattal fordulnia választóihoz, melyre azonban aligha fog oly bizton tájékozó s fölvilágosító választ kapni, mint személyes érintkezés által kaphatna. A sziléziai és morva országgyűléseken a községi törvényre vonatkozó kormányt előterjesztvény forgott szőnyegen. Azt kell hinni, hogy e két tartomány egyenlő viszonyai mellett az igazgatási főnököknek is egyenlő utasítással kell ellátva lenniök, s ennélfogva egyenlő elveket is fognak pártolni. A következés azonban az ellenkezőt tanusítá, miután a két tartomány főnökei egymással ellenkezésbe jutottak. A nagybirtoknak a parasztközségekből kiszakasztása a morva helytartó szerint olyasvalami, mit a kormány se nem óhajt, se arra nem törekszik, csak ha az országgyűlés maga határozná azt el, tartaná a kormány is irányadónak. Ellenben a sziléziai tartományfőnök igen melegen ajánlá e kiszakítást, és pedig mint olyat, melyet a kormány is óhajt és pártol. Ezen contradictiót in gubernio valószínűleg azon körülmény fejti meg, hogy az utóbbi tartomány fő- snöke ősi büszkeségi gróf, kinek a főnemesi latifundiumok különállása szivén fekszik. A cseh országgyűlésen már egy hevesebb jelenet is fordult elő. Sladkowsky a hivatalnokoknak a választások körüli eljárására nézve tett indítványt, melynél fogva a kormány megkeresendő lett volna, hogy a hivatalnokokat minden agitatiótól, illetőleg nyomástól a választások alkalmával eltiltsa. Indítványozó úgy mint több szónokok erős adatokat hoztak föl a hivatalnokok eddigi eljárására nézve, így p. a krumaui választásnál egy hivatalnok azzal fenyegetett egy választót, hogyha be fog katonának állíttatni, ha nem arra szavaz, kit ő ajánl neki; más tény az, hogy Krumauban egy bűnvádilag megfenyített polgár a járási hivataltól választási jegyet kapott, mit a választási rend megtilt. Ezen vádakra az ellenpárt azzal felelt, hogy agitatio miatt épen a cseh pártnak nincs joga panaszkodni, miután ismeretes, mily mértékben s móddal űzte ő azt maga. E kölcsönös reeriminatióknak véget vetett az országfőnök méltó föllépése, kérvén, hogy minden helytelen izgatási tények följelentessenek, s biztosítást nyújtván, hogy ő minden visszaélésnek eleve elejét fogja venni. E nyilatkozatra a különben ministeriális pártbeli Sladkowsky visszavette indítványát, azonban már ez ülés is mutató, hogy a cseh országgyűlésen ezúttal még erősb párttusák várhatók, mint a múlt alkalommal. A „P. fi.“-ban b. Kemény Zsigmondtól következő irányczikket olvasunk: „Roszhangulat vagy jó hangulat: oly relativ fogalom, melyre minden ország, sőt benne minden párt más más feleletet ad. S ha Európa földabroszát kezünkbe véve, följegyeznék, hogy hol és mit neveznek az egymással szenvedélyesen küzdő érdekek és párttörekvések rosz hangulatnak ? ■— ebből oly nagy lajstrom kerekednék, melyet mi elkészíteni röstelnénk, s olvasóink elolvasni unnának. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy az állam, s különösen az alkotmányosság feladata volna, az érdekeket akár a politikai, akár a társadalmi téren nem hozni oly éles összeütközésbe, mely miatt ezen elnevezések: többség és kisebbség, reform és conservatio, bevégzett tényes változtatásra törekvés, jó vagy rosz hangulatnak czimeztessenek; mert akkor aztán a jó hangulat, a közbeszéd szenvedélyek dialecticája által elcsábittatva, szokatlan eszközökhöz is folyamodhatnék a rosz hangulat ellenében s viszont ez sem lenne ment a méltó vádoltatástól. Valóban, a névtől sok függ az életben. S nekünk csak sajnálkoznunk kell, hogy Európában több oly állam van, melyben a részhangulatt a czimezés nem ok nélkül jött divatba. Azon vitában, mely a „General Correspondent“nek országgyűlésünket közeli kilátásba helyező hire, és a „Scharf Correspondence“-nek azzal ellenkező nyilatkozata miatt a bécsi lapokban keletkezett, többször fordul elő ránk vonatkozva a pártállások constatkrozása helyett a hangulat kiszínezése. Tartsuk magunkat kivételesen, egy esetben, a bécsi journalistikájához. Minő tehát nálunk a hangulat ? Attól függ, hogy ki mit kérd, s mit akar megtudni e hangulatból. Ha forradalmi irányt kémlel, őszintén elmondhatják, hogy nagy tévedésben van az, ki nálunk forradalmi pártot hisz fölfedezhetni. Tehát e részben a hangulat jó. Ha a pragmatica sanctióhoz ragaszkodás, ha a jogfolytonosság tisztelete, egybekötve a szükséges reformokra törekvéssel, nem rovatik hibául föl — s bizonyosan ilyesmit a „General Correspondent“ nem akar szemünkre lobbantani, — akkor nálunk a hangulat szintén jó. Ha azt kérdezik : tagadják e a közös ügyeket? Arra egyszerűen csak annyit felelhetünk, hogy e tagadás megtagadása volna az 1848-as törvényeknek, melyek azt világosan említik, és befavonírozása a mai országgyűlés föliratainak, melyek a közös ügyek elintézésére nézve oly módszert jelölnek ki, mely helyes kiindulási pont, s törvényes úton tovább is fejleszthető. Ha tudakoljátok, remélhető-e a közelebbi országgyűlésen az 1848-diki törvények némely pontjainak módosítása? Erre azt feleljük, hogy ha a kormány tapintatosan jár el, ha a kedélyek ingerlésére vezető intézkedések gondosan elkerültetnek, s ha a nemzet a törvényességi tért biztosítva látja, és a vendirkolási elméletek füstté és párává válnak , akkor a 48-ks törvények némely pontjainak törvényes értelmezése, változtatása és részletezése lehetséges. Ha azt kérditek , rokonszenvvel viseltetik e Magyarország az iránt, hogy a Lajthán túl is alkotmányos élet legyen, h az a saját maga természetes körében sikerrel fejlődhessék s erösbüljön ? Erre a mi feleletünk a legjobb hangulatról tehet tanúbizonyságot. A magyar mindig az alkományosság barátja volt. S bár nem dicsekedhetünk az osztrák centralisták irántunk kitüntetett gyöngédségével, s bár a régi absolutizmus oly követeléseket irányunkban soha sem formált, mint az új osztrák alkotmányosság, mi visszautasítanók azon törekvéseket, melyek minket tehetnének valaha oly helyzetbe, melyben a lajthántúliak emelhetnék ellenünk azon panaszokat, miket most tőlünk hallanak. Ez is jó hangulat jele. De ha azt kérditek: akarunk-e a febr. alkotmányba belépni, akár azért, hogy azt átalakítsuk, akár azért, hogy denaturalizáljuk és megbuktassuk, erre nézve meg kell vallanunk, hogy rá a kilátás igen kevés, tehát, a centralisták szempontja szerint, nálunk a hangulat rész. Ha csak azért akartok országgyűlést, hogy e tény constatkoztassék, akkor mi az országgyűlést feleslegesnek véljük. S ha végre a mostani provisoriumot oly czélból óhajtanátok megszüntetni, hogy helyébe, az egységes irány teljes érvényesítéséért, más szerveztessék , akkor azt mondják nektek, ne tegyétek , mert a hangulat e részben nálunk szintén rosz, miután a mostani provisoriumot makacsul pártolja minden más vetélytárs ellenében.“ A „ Független “-nek a Botschafter elleni polémiája más modorban más szavakkal ugyanazon alapgondolatot fejezi ki, így szólván: „Felkérjük az avatott centralista lapokat, válaszoljanak nekünk komolyan s őszintén e két kérdésre: Valóban akarják-e centralista körökben a magyar hongyülés mielőbbi egybehivatását? és akarják- e ezt oly módon, hogy a siker s ne a sikertelenség legyen a valószínű, vagy más szavakkal: akarnak-e felhagyni a vérwirkolás tanával s ennek minden sallangjaival ? akarják-e annak helyébe a jogfolytonosság eszméjét elfogadni, ennek következtében pedig a pragmatica sanctiot, miként azt törvényeink magyarázzák, akarják e Magyarország önállóságát és önkormányzatát, akarják-e az ország integritását, melyet a magyar oly szentnek vall mint a korona sérthetetlenségét, tiszteletben tartani. Ha ezt akarják, akkor szóljanak, szóljanak az isten szerelméért mihamarább ! Ha aztán a magyar kanczellár csakugyan rettegni fog a magyar országgyűlés egybehivatásától, akkor mi leszünk az elsők, kiket elkereszteljük Ahrimannak, mit a „Rothschafter“ eddigelé csak tudatlanságból tehetett. Ha azonban valaki csak azért volna hajlandó a magyar országgyűlést egybehívni, hogy azon felszólítással köszöntsön reája, miként most már „unweigerlich“ válaszsza meg a követeket a bíródó tanács számára, és ha az országgyűlésnek ez ellen valami kifogása találna lenni, azt a legközelebbi gyorsvonat útján ismét feloszlassa; ha ezen műtétet valaki csak azért szeretné megtenni, hogy a nyugalomnak indult kedélyeket újra felzaklassa, sajgó sebeinkbe mérget öntsön, a viszályt élesbítse, ezután pedig azt mondhassa : lám, semmi kilátás az egyezkedésre; most tűzzel vassal kell neki menni ennek az országnak és fel kell azt darabolni, mint az anyja méhében meghalt gyermeket! ha, mondjuk, ez volna valakinek terve, akkor összesen : 221,768,734 ft 24 kr. 2. §. Az államnak, a bank irányában, a bécsi értékű papírpénz beváltásából eredő adósság maradéka (1. §. a.) ezen egyesség legfelsőbb jóváhagyásának napjától számítva 2"/a kamatoztatik, és négy egyenlő részletben, melynek elseje 1863. december végén, az utolsó pedig 1866. december végén jár le, fizetendő vissza a banknak. A pénzügy igazgatásnak azonban szabadságában áll a lejárati idő előtt is teljesitni részletfizetéseket és a fizetett összeg kamatoztatása azon napon szűnik meg, melyen a fizetés történt. 3. §. A bank által az állam részére 1859-ben 20 millióval s ezüstben teljesített nem kamatozó előlegezéseket (1. §. d.) a pénzügyigazgatás törvényes ezüstpénzben, vagy külföldi piaczokra szóló s ezüstben vagy aranyban fizetendő váltókban téritendi meg, ezüst egyenlőségben számitva akként, hogy az első félrész legfölebb 1866. dec. végéig, a második félrész pedig legfölebb 1866. dec. végéig ki legyen egyenlítve. Az 1859-diki sz. kötelezvények megfelelő része a teljesített fizetések mérve szerint felszakadnl a zálog alól s az államigazgatásnak visszaadatik. Miután a nemzeti bank ezen előlegezéseket, összesen 20 millió ezősz forintot valóságos o. é. ezüstben teljesítő, az állam azon összegekért, melyeket belőle a húsz forintos láb ezüstjében, idegen váltókban, vagy készpénzül fizetett vissza, pénzverési költségek fejében 1% fizetend a banknak. 4. §. A banknak az állam irányában mai nap fennálló összes követeléséből s legelőbb az 1869. ápril 29-diki legfelsőbb határozattal elrendelt kölcsön előlegezéseinek maradék-összegéből (1. §. c.) aztán a menynyiben ezen maradék-összeg nem volna elégséges, az államjavak által födözött adósságból (1. §. b.) 80 milliónyi o. é. sz. összeg elkülönittetik, és az államnak a bank által mint kölcsön engedtetik át, melyért az állam 1863. év első napjától, évenkint 1 millió átalányösszeget fizet, annyiban, a mennyiben ez a tartalékalapba (az alapszabályok 10—11. §§.) egyelőre történt betétele után, a részvényesek közt elosztandó osztaléknak (kamat és fölülosztalék) 7%-re leendő kiegészítésére szükséges. Ezen kölcsönért a banknak, 1876. december utolsóján, ha pedig a 13. §. végtételében előrelátott eset lép közbe, 1877 december végén fizetendő kötelezvény adatik át, melynek formája a pénzügyminiszer és bank közt fog megállapíttatni. Az állam részéről a bank számára teljesítendő évenkénti átalány-összeg fizetését illetőleg hozott fölebbi határozat nem alapít meg jogot az államkormánynak, hogy az alapszabályok 58. §. túlmenő befolyást gyakoroljon a bank ügykezelésére. 5. §. Az 1862. június 8 diki törvény alapján, a pénzügyigazgatás és a nemzeti bank közt létesült egyesség következtében, az 1860 diki kölcsön kötelezvényeiből a nemzeti banknál levő 223 millió ftból értékesíés csak ezen nomenclature Péntek, január 16.