Sürgöny, 1863. február (3. évfolyam, 26-48. szám)

1863-02-14 / 36. szám

Harmadik évi folyam. 36.­­ 1863. Szombat, februárius 14. S*­ertesitő-hivatal: Uri-utcaa Libulasski-hás. kiadó-hiva­l. Bar­átok-tere 7. %%. a. fóliaaint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7. azám. földazint. Vidéken bérmentes levelekben minden polt-hivaalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva.­­ Vidékre, naponkint postán Félévre 8­­­50 kr. Negyedévre 4 . 50 m Félévre 10 forint Negyedévre 5 . HIVATALOS RÉSZ. Streibig Károly gyírmegyei másolatispán­­nak, továbbá Lajos, Adolf és Vilmos nevű nagykorú fi­véreinek legfelsőbb helyen kegyelmesen megengedtetett, hogy vezetéknevüket „Harczi“ ra átváltoztathassák. Kirchlener Rudolf pesti magáné és kiskorú fiai vezetéknevének ,N­a­d­á­n­y­i“-ra kért átváltoztatá­­sa legfelsőbb helyen kegyelmesen megengedtetett. NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécs, febr. 12.­­ — A néptanítók nem irigylendő sorsát úgy látszik, nagyon szivükön viselik a tarto­mányi gyűlések. Tegnapelőtt jelentettük, hogy a felső-austriai Landtag 3000 forintot rendelt a néptanítók fizetéseinek javítására, s most meg az alsó-austriai tartományi gyűlés követte e di­cséretes példát, mert szintén e czélra 24.000 forintot szavazott meg évenként, mely summa, ha a két tartomány kiterjedését s népességét összehasonlítjuk, épen nem fukarul ütött ki. Egyébiránt a „Presse“ ez intézkedést minden­esetre csak palliatív eszköznek tartja, s gyöke­res orvoslását a néptanítók helyzetének csupán akkor reménye, ha ezek a clericális befolyástól függetlenekké tétetnek. Kár, hogy a „Presse“ e javaslatát bővebben nem indokolja, s tervé­nek gyakorlati kivitelét meg nem kísérti, mert tudtunkra Európában egy állam sincs, mely­ben a különböző vallásfelekezetek, — legyenek azok katholikusok, avvagy protestánsok vagy óhitű­ek,— az elemi iskolákat , ezeknek tanitóit az illető egyházak felügyelésétől felmentették volna. — Nem kevesebb figyelmet keltött Prágában Pinky ne országgyűlési követnek azon in­dítványa , mely szerint a cseh Landtag a sajtóvétségek miatt elitélt egyének megke­­gyelmezése végett egyenesen­­f Felségéhez fo­lyamodjék. Indítványát először cseh s aztán né­met nyelven adá elő, s főleg avval indokolta, hogy az elitéltek kikereszteleg egy párthoz tar­toznak, mi egy alkotmányos életben nagyon felötlő. Az indítvány elég jó fogadtatásra talált mind a febr. 26-ki alkotmány, mind az oct. 20-ki diploma híveinél, de mindenkinek feltűnt az, miszerint az indítványt a „Pozor“ mostani szer­kesztője nem írta alá; állítólag azon okból, mert, mind mondá, a magyarok se folyamodtak am­­nestiáért, s mégis megkapták. — Már minap írtuk, hogy a német szövetséghez tartozó tarto­mányok közül nehezen lesz egy is, mely fenyitő- és sajtó-ügyekben az esküdtszékek behozatalát ne sürgetné. És ime táviratilag ma azon tudósí­tást vesszük, hogy a cseh tartományi gyűlésen Herbst és K­­­andy, a karinthiai Landtagon pedig Einspieler hasonlóul indítványt tettek az esküdtszékek behozatala végett. Telekkönyvik a remlezett Ulm­sonál. A bécsi tudósítások arra mutatnak, hogy jelen­leg az illető helyen a törvénykezési nagy nehézségű, de nagy fontosságú javítások között, szőnyegen forgó kérdést képez az is: vájjon nem lenne-e czélszerű a te­lekkönyvi ügyek jelen, a szervszékekhez kapcsolt rendszerét megváltoztatva, azokat a rendezett tanácsú­­városok hatóságaira is átruházni. Az érintett közlemé­nyek azt gyaníttatják, hogy azon újítás még nyílt kér­dést képez, mi iránt az eszmecsere elfogadtatik, sőt tán kívántatik is. Azért siettünk mi is, habár röviden, hozzá­szólani. Háromfelé kérdés vettetik fel: maradjon e a jelen­­zervszéki rendszer; vagy a türvszékeknél csak a te­lekügyi bíráskodás hagyassák s maga a telekkönyv­vezetés a rendezett tanácsokra bizassék ; vagy mind­kettőre a rend­­tanácsok jogosíttassanak-e? Némelyek határozottan az utóbbi mellett nyilatkoz­tak, főleg, mert az elválasztás mellett az érdekl­­t fe­lek csekély előnyt nyerhetnek, kétfelé kényszeríttetvén fáradni ügyeikben. Mi ellenben épen a legutolsó javas­latot látjuk legkevésbé czélszerűnek. Lényeges tényül kell először is kiemelnünk azt, mikép a szorosan vett telekkönyvi ügyek s ily ügyekre vonatkozó magánjogi peres viszályok között lényeges a különbség. Az elsők­épen oly kevéssé tartoznak a törvénykezés körébe és a bíróságok bíráskodási te­endőihez, mint a hagyaték felvétele, leltározása, a hi­telesítések, láttamozások stb. Korunk jogtudománya és gyakorlati jogrendszere tehát azoknak mint a bírás­kodástól idegen elemeknek a bíróságo­k hatásköréből­ eltávolítását sürgeti, a­mint a legelőhaladottabb jogi törvényhozásoknál, p. o. Francziaországban ezen el­­különzés mindenesetre igen alapos okok és szükségből csakugyan létesíttetett is. Úgy látszik, ennek szem elöl tévesztése egy fő alkalom a rend­­tanácsok irányában, a fent érintett ügyek összekapcsolva átruházásának in­dítványozására , ámbár ez elválasztás egy pár helyen már nálunk is megkísérti tett. Még komolyabb megfontolást igényel az : vájjon az u. n. rendezett tanácsok képeznek-e oly testületeket, melyekre ily fontos ügyek kezelése s elintézése reá bízható lehessen ? A telekkönyvi ügyek a legnehezeb­bek közé tartoznak, sok szakismeretet igénylenek, sok bonyodalommal járnak, főleg egy uj és oly nehézkes s complicált rendszernél, milyen az osztr. telekk. rend­­szer. A curiai ítéletek mutatják, mikép még a jelen tervszékek mellett is tömegesen megsemmisittetnek az e. b. telekügyi eljárások s intézkedések. — És épen a városi tanácsok, melyekre ily ügyek lennének bizan­­dók, országszerte a leggyengébben betöltöttek és szer­vezettek. Biztos adataink szerint legnagyobb részt kellő képesség nélküli egyénekből állanak, járatla­nokból az új jogviszonyokban és törvényekben, jogtu­dókból csak kivételkép, képes és jártas törvénytudók­ból még kevésbé. Épen e napokban nyújt a Jászság egy eclataus példát, hol az id. szab. kívánalma a jog­­tudók alkalmazása iránt szembesülő könnyelműség­gel és sophisticával elvettetett, így vannak szervezve a tanácsok, melyek a rendezett nevet csak gúnyul vi­selik, csekély kivételek melleztével. E tény körülményt ajánlanék figyelembe vétetni. A telekkönyvi ügyek a vagyonszerzés legfon­­tosb viszonyaival s jogi kérdéseivel állnak szoros kap­csolatban , annál fontosabbakkal , mert az ingatlanra vonatkoznak, mi mint minden államban, úgy törvény­hozásunknál is mindig kiváló óvatosságra, s biztossági intézkedésekre érdemesíttetett. Azért is az ország­bírói bizottmány azokat a megyei törvényszékekre ruházta, mert a szolgabírókra, mint egyes bíróságokra ily fontos ügyeket bízni, legfőbb fokon veszélyes lehe­­­tett, míg a községi hatóságoknál ezek szak­képzettség­­hiánya szolgált akadályul. Sőt épen ez okból komoly megfontolást igényel­­ még annak eldöntése is, vájjon pusztán a telekköny­vek vezetése is rábízható e az oly csekély szakképzett­séggel szervezett községi tanácsokra? Mindenki tudja, az itt is előforduló, bár nem bíráskodási ad­atokból, mily rendkívül fontos jogi következmények függnek attól, hogy azok valódi szakismerettel s jártassággal, szigorú pontossággal, és nagy lelkiismeretességgel vé­geztessenek. Épen e napokban képezi szakkörökben beszéd tárgyát egy feltűnő telekk. eset, melyben egy egyszerű tény feljegyzése elmulasztása miatt, a világo­san bejegyzett birtok­­tulajdonos vagyonát veszteni kénytelen. A községi bíróságok kérdése átalában nem oly könnyedén rendezhető, mint napi­lapjaink teszik, főleg hazánk szakképzettségi állásában, mihez jogviszonya­ink lehető legbonyolultabb helyzete járul Nem említve, mikép a községi hatóságok, a helyi érdekek befolyása alatt, soha sem képeznek eléggé biztosítólag önálló, független bírói testületeket, minek nem lehet csekély jelentősége a telekkönyvi ügyek­ben sem. Vájjon nem inkább lenne e ajánlható, hogy járá­si telekk, hivatalok alaputtassanak, tisztán a kezelés­re, melyek szakértőkből szereztethetnének, és nagyobb kerületre s vagyon­tömegre terjedhetnének, mi a szer­vezés s kezelés költségeit is jobban kifizethetné. (Törv. Csarnok). TARCZA. Zamoyski és Wielopttlski. (Folytatás.) Világos volt, hogy egy ily nemzeti egyesülés nem rögtönöztethetik ; habár annak keletkezése homályos volt is, nevezetesen annak gyors elterjedését nem fo­­gák föl tüstént, mégis nyilvános volt, hogy a már elért­­nél nem fognak megállapodni. Gr. Zamoyski legalább nem kételkedett benne: ő dolgozott ravasz kiszámítás, cselszövényes összeesküvés, személyes dicsvágy nélkül — de midőn magát a társalmi újjászületés kiindulási pontjává tette, hozzájárulása nélkül minden politikai remény és törekvés központjává lett. Zamoyski legelőkelőbb ellene a baráti táborban, ki leghatározottabban tér el tőle politikai nézlet, szel­lemi szervezet s vérmérsékre nézve, marquis Wielo­­p é­­­s­k­i. Eltekintve attól, hogy fiatalságukban mind­ketten a forradalom rövid ideje alatt, mely hasztalan hivatkozott Európa közvéleményére, hazájukat külföl­dön képviselték, s eltekintve attól, hogy hónak súlyos csapása után egyik sem vándorolt ki, nincs életükben semmi közös. Marquis Wielopolski egyike azon férfiaknak, kik a barczot szeretik s keresik; nem annyira az azzal egybekötött fölgerjedések végett, mint inkább, mert egy bár jelentékeny, de uralomvágyó szellemnek engedel­meskednek, mely nehéz viszonyokban leli tetszését, s mely legkevésbbé sem riasztatik vissza népszerűség­­hiány, gyűlölet és akadályok által. Physiognomiája ezen szellem kinyomata; tekintete szigorú és erélyes, arczában a határozott erő kifejezése fekszik ; maga­tartásában büszke önbizalom öntudata nyilatkozik. Ő ugyanazon férfin, ki mint diák az egyetemen egy má­sik diákhoz, kinek irodalmi előadás tárgyául egy érte­kezést a hiúságról adtak föl, mondá: „Remélem, ön be fogja bizonyítani, hogy a hiúság erény 1­e azon férfin, ki névtelenül megjelent röpiratában még ma is mond­ja : „A gondviselés a maga közegeinek nagy és kitartó erőket ad. Wielopolski marquis azok rendkívüli készle­tét birá. A gondviselés által kiválasztottak diadala an­nál nagyobb, mennél roszabb a fogadtatás, melyben a nagy tömegtől részesittetnek.“ Neveltetése gondos volt, tűzelemet oltottak bele, kitartást az egyszer előszabott foglalkozás mellett, a takarékosságot. Alapos jogtudós, tudós humanista, ügyes szónok vált belőle. Már ifjúsági éveiben nagyszámú pereket kelle vinnie: elődjeinek (kiknek javait később öröklő) személyes hitelezői bepa­­naszták követeléseiket, egy nagy jószágtömbnek el kel­lett volna a törvényszék intézkedése folytán a hitelezők kielégítése végett adatnia ; ekkor beavatkozott a mar­quisnak anyja, ki még gyermek volt s a megindított eladási tárgyalások megszüntetését kívánta fia öröksé­­gi jogainak javára. A tárgyalások nagyon hosszúra nyúltak, a fiatal marquisra szálltak a perek, és sok esetben maga vitte ügyét a törvényszék előtt oly éles logikával és ékesszólással, mely felismertető személyé­nek erélyét és tisztában létét. Ezen harczokban edző­dött meg talentuma s jelleme ; ő hűbéri jogait védette az újkori polgári törvényszék nézetei ellen — s való­ban ő a hűbérügy valódi képviselője volt. Ezen számos perek közepette esett az 1830-ai forradalom; egész tehetségével s egész szenvedélyes­séggel veté magát a politikára; ámde mit vitt magával ezen tevékenységéből, melyet mint az országgyűlés tagja Varsóban s mint követ Londonban kifejtett, azon napokba át, melyek hola szomorú megveretésére kö­vetkeztek? Két jelenséggel találkozott, melyeknek oly természetre, mint az övé, kitörölhetlen benyomást kelle tenniük. Angliában fölismerte egész Európa közönyös­ségét a diplomatia nyomatékos fölhivatása irányában, mint varsói követ látta a bel­pártok harczát, mely egy­forma tűzben égett tovább, midőn az ellenség már győ­zelmesen állt a kapuk előtt. Mindenben nem Kona sze­rencsétlenségét látta, hanem tökéletes tehetlenségét s a tehetetlenség érzete büszke szellemére nézve ezerszerte elviselhetlenebb volt mint a szerencsétlenség. Ő ezen fiatalkori tapasztalatokból keserű ítéletet a nyűgöt fö­lött s minden pártszellemnek tökéletes megvetését mé­rtté. Ő nem volt, mint gr. Zamoyski, a csendes és lassú újjászületés embere; nem birt zajtalanul nemzete közepett eltűnni, hogy lassan és türelmesen az önföl­emelkedés új szálait fonja és kösse, s a csendes benső munkában megtalálni a jövő jelszavát, ha volt még jö­vő. Kíváncsiságból egyszer-másszor érdekelhető ugyan e munka; meglátogató ugyan Zamoyski jószágait, hogy a behozott minta-gazdászatot megismerje; de nem hitt ezen it czélszerűsége és sikerében. Másrészt pedig sokkal büszkébb s egyszersmind nemesebb ter­mészetű volt, hogysem a győzőnek magát rabszolgai­­lat alá vesse. Az összeesküvést ellenben gyermekesnek és haszontalannak találta, így élt önmagára visszavo­nulva, magányosan. Évek során át csodálatos harcz­­nak kelle e szellemben végbemennie; gondolkozó nem méltányló vagy nem fogá föl az utat, mely szerint az anyagi érdekek emelése által a politikához juthatni; az aristocrata csak megvetéssel és gyűlölettel viselte­tett a demokrata propagandisták iránt, azon párt iránt, melyet később „a társalmi rendetlenség, a társalom salakja, rosz papok, könnyelmű nemesek, hitti­n hi­vatalnokok, vén alrendű tisztek, fiatal demagógok, tönkre ment földbirtokosok, eladósodott bérlők, meg­vetendő inas­ nép és communisták“ pártjának jellem­zett! A csalódott hazafinak* csak kevés bizalma volt a „nemzeti diplomatia“ iránt, mely folyvást a nyugathoz fordult. De azon igaz, mely hazájára nehezedett, mé­lyen érző s égett a vágytól, azt megváltoztathatni. Miként képzelé magának ezen változást sok évi benső töpvény után, ezt először „egy lengyel nemes leve­lében leg Metternichhez“ nyilvánító az 1846-ki gali­éziai események alkalmával.­­Nekünk lengyeleknek“, mondá végül, „ki kell lépnünk tevéketlenségünkb­ is, párthoz kell állnunk !“ S mi volt ezen párthoz állás programmja? „A lengyel nemességnek inkább akarni kell, az oroszokkal a fiatal, erőteljes, jövödus szláv ci­­vilisatio élén haladni, mint hátratéve s a régi nyugati civilisatio mögött vonszoltatni magát!“ Nem lehet meg­lepő, hogy a hűbériség képviselője kissé gyorsan vé­gez a hazával; a lengyel nemesség képviseli az ő sze­mében egyedül a lengyel nemzetet; aztán tovább így szól: „Egy Romanow sokkal jobb nemes ember, sem­hogy egy hozzá hasonlót még ellenségei közt is meg­semmisíteni engedjen. Tehát Lengyelország egyesü­lése Oroszországgal, teljes odaengedés föltétele nélkül, — panslavismus.“ Ezen eszme alapja egyrészben Lengyelország hatalmi viszonyainak higgadt meggondolása volt Oroszországéival szemközt,­­azon időben, midőn Orosz­ország mint a szent szövetség főnöke a nagyhatalmak tanácsában irányadólag állt) részben pedig azon óhaj­tás, miszerint Austrián s Lengyelországon, sőt talán Anglián és Francziaországon is bosszú állassák — a­­ Lengyelország elnyomatásában! résztvevőiért és az elnyomottak jajkiáltásai iránti kérlelhetlenségért — az­által, hogy a lengyel birodalom három örököse kö­zül a leginkább rokonnak karjai közé dobák magukat. Részben nem tetszett az aristokratiának a demokrata hazafiak felajánlott közössége, de Wielopolskit küzdő természete arra szok­ta, hogy valamit tegyen, a­mi minden várakozás ellenére, első tekintetre az egészsé­ges emberi elmével, rendszerint pedig a népszerű esz­mékkel ellenkezett. Hogy a demokrata párttal szakított, az semmi se volt; de hogy a nemzettel szakított, ez ingerelte őt; ő egyedül, mindnyájokkal szemben, ez neki való eset volt. Mindjárt is munkához lá­tott; amit még egy lengyel család sem cselekedett, azt ő megtette: fiát Szt. Pétervárott katonai szolgálat­ba álltta. Azonban Miklós czárral szemben Wielopolski ezen átalakulása s elpártolása haszon­ nélküli volt, fordul-e feléje a marquis vagy nem, azt közönyösnek tekintő. A büszke lengyel nemes nem látta, hogy oly fejedelem szemei előtt mint Miklós, még sok volt benne a forradalmi emberből, hogy modora, melylyel egy Ro­­manownak, mint egyik nemes ember a másiknak állt szemben, a czárt igen sértő. Csak a trónváltozás után jön a helyzet emberévé. Ha összehasonlítjuk a két férfi útjait, a­kik közös kiindulási pontjuk daczára is nemsokára annyira szétvál­­tak, igen könnyen felfogható lesz, hogy az egyik az 1861- diki eseményekben minden személyes becsvágy nélkül, az ismét föléledőre kapó nemzet minden óhajá­nak, érdekeinek s reményeinek természetes képvise­lője volt, míg a másik utolsó menedékké lön a Lengyel­­ország fölötti orosz uralkodást illetőleg. Amaz akár Varsóban legyen, akár Párisban, min­dig nyomatékos erkölcsi hatalom, támogattatva egész nemzete beleegyezése által, — ez csak saját ereje s becsvágya által fenntartva, a dictatornak egy neme, Oroszország közé állítva, a mely őrködik fölötte és Lengyelország közé, a mely ellentáll neki. (Folyt. köv.) A s'­isa emelem­é­ülése február 5-én. Rannicker óhajtaná, hogy a főtörvényszéki állomásokra történt kijelölés lehető legrészletesebben irassék jegyzőkönyvbe ; a comeshelyettes ele­gendőnek véli, hogy a terráriumba bejutottak nevei említtessenek meg benne. Ez el is fogadtatik, elvettet­vén a nagyszebeni követ javaslata. Ezután a comeshelyettes emel szót. Az egyetem utóbbi ülésszaka alatt elhatároztuk volt egy czélszerű mező­rendőrségi törvény kidolgozását, s ez­zel szerdahely­széki követ Lőw Vilmos bízatott meg E határzatra az ösztönözött bennünket, hogy számos na­gyobb birtokosok tetszésük szerint kívánván használ­ni földeiket, ebből számos egyenetlenség támadt. A földek szabad használata már a cs. kir. helytartóság által is ki volt mondva, de e rendelet életbeléptetése elmaradt. Én még a múlt év kezdetén véleményt kér­tem volt , részben a kerületektől, jelölnék meg t. i. azon módokat, melyek szerint a föld szabadon hasz­­nálhatását rendezni óhajtanák. A kerületek be is ad­ták javaslataikat, s ezek Löw követ úrnak adattak át. Ő el is készítette ezek alapján a tervet, s ez fogja ké­pezni mai ülésünk tanácskozási tárgyát. Löw Vilmos az 1862. máj. 26-án nyert megbí­zatás folytán szerkesztett véleményezést előterjeszti, s a mező­rendőrségi ügy rendezésére utaló törvényja­vaslatot is megteszi. (Mindezeket később fogjuk meg­ismertetni.) Ezután előadását következő javaslattal végzi: „Tekintve ez ügy sürgős voltát, s a nép a rész­beli jogosult óhajtását, hogy még ez egyetemi ülése­zés ideje alatt ily anyagi érdekeit szabályozó statutá­­kat nyerhessen, — jónak látnám, eltérnünk ama régi szokástól, hogy a javaslatokat előbb a községekkel kell közlenünk, — nyomassuk ki tehát e javaslatokat, osszuk ki a követek között, mert ezek e részben már ismerhetik küldőik véleményét, vagy ha nem, utólago­san értesíttethetik magukat erről; három hét múlva ér­demleges tárgyalás alá vehetnek így e javaslatokat.“ Comeshelyettes: Mihelyt e fáradsággal ké­szített becses munkálatot fölolvastatni hallom, azt akartam kérdeni: úgy van-e minden elintézve, hogy e tárgyat rögtön megvitathatják, vagy pedig előbb a ke­rületekkel kell azt közlenünk ? Az előadó megelőzött e részben. Már a múlt évi jan. 4 én vélemények nyilvá­nítására szólíti fel a comesi hivatal a kerületeket, be is küldettek a javaslatok, de ezek nagyon is különböz­nek egymástól. Besztercze úgy vélekedett, hogy e fö­lött rendelkezés saját helyhatósági jogaihoz tartozik. Azonban „különbséget kell tenni a között, mi il­leti a helyhatóságokat és mi tartozik az egyetem, a törvényhozás körébe.“ A mező­rendőrségi ügyben ma­gánjogok megszorítása, örökösödések rendezése is for­dul elő. Ily irányban egyetlen község sem szútott a tárgyhoz. Az a kérdés tehát: a jelenlegi munkájat kö­­zöltessék-e a kerületekkel? Schnell közöltetni kívánja a kerületekkel, de a bevezetés elmaradhat; a kerületeknek tűzessék ha­táridő, mely alatt felelni tartozzanak. Balom k­i­osztja az előtte szóló véleményét, azt kívánja azonban, hogy ez operátum a románok számára román nyelvre is lefordíttassék. Lasse­­ pártolja követtársát; minél több példányban kell azt nyomatni, hogy lehet, sokan megismerkedjenek vele; a munkálat lefordítását a ma­­gistratusokra és hatóságokra lehetne bízni. Dr. T­i­n­­k­u sürgeti a román fordítást, mert a székgyűlésekben tartandó előadások és ott eszközlendő fordítások nem sokat használnak. Binder — bárha e részben utasí­tással nem bír, pártolja Balomirit, a román fordítást illetőleg is. Klein pártolja az eredeti javaslatot (Lőw), de a kerületeknek 4 heti időt kíván feleletre adni. Dr. Binder: A javaslatból csak is a törvény­­javaslat s az indokolás közöltessék a kerületekkel, dr. T i n k u fordítsa románra ez operátumot. Schwartz: Elég 3 heti időköz a vélemények beküldésére, „a ro­mán fordítás fölösleges, mert a kiknek számára ez ké­retik, úgy is legnagyobb részben olvasni sem tudnak“, különben nincs ellenére. Thalmann : Közöltessék a kerületekkel, még pedig román nyelven is. Ras­si­cher : Az operátum az egyetem nevében közöltessék a kerületekkel. E remek munkálatot németül kell ki­­nyomatni; a szabályokat románul is ki lehet adni, kü­lönben maga a tárgyalás szenved késleltetést. Mat­th­­a pártolja Rannichert. Schnell: Miután Bras­sóban és környékén sok magyar lakik, óhajtja, hogy magyar fordítás is eszközöltessék. Dr. Klein Ranni­­chert pártolja. Lőw örömmel vonja vissza indítvá­nyát, mert neki sem állott szándékában a kerületek jogait csorbítani, csak a tárgyalást kívánta siettetni. Végre, hosszas vitatkozások után, következő ha­tározatokat hoztak : 1) A többség közöltetni óhajtja a munkálatot a kerületekkel. 2) 13 szóval 4 ellen meg­­állapíttatik, hogy csak­is a szabályok fordíttassanak ro­mán nyelvre. 3) E szabálypontok magyarra is lefordi­­tandók. 4) A kerületek 6 hét a­latt tartoznak nyilat­kozni. 5) A kinyomatás el­itézése a comeshelyettesre bizatik. A közelebbi ülésben , (mely február 1- én tarta­­tik) a Laxenland közigazgatása és törvénykezése ren­dezéséről készült operátum kerül napirendre; seges­vári követ Gull lesz az előadó. Minden egyetemi gyűlésnek megvan a maga ta­nulsága. A február 6-ki ülésből ezek cseppennek : első tanulság : a comeshelyettes beszédében azt jegyzi meg, hogy meg kell különböztetni, mi tartozik a helyhatóság körébe s mi a törvényhozás tárgya, ha­nem azért mégis határozhat az egyetem oly dolgok­ban, melyek országos magánjogi intézményeket változ­tatnak meg; második tanulság , hogy ha a mezőrendikrségi ja­vaslat egészben lefordíttatnék, ez­által a tárgyalás ke­resztülvitele késleltetve lévén, úgy is elég lesz téve a napi ujdonságok. — Gróf Pál­ffy Mór, kir. helytartó ő eld­ja teg­nap reggel a gyorsvonattal Bécsbe utazott. — A pénzü­gyministeriumban értekezle­tek folynak, hogy mi történjék a r. a. 1. hivatalnokokkal, miután a kedvezményi év letelik. A m. kir. udv. cancel­l­­ariát ez értekezleteknél B e­k­e üdv. tanácsos­i méltósága képviseli. — A pénzü­gyministeriumnak febr. 11-töl kelt s az átalános vám terület összes országaira nézve érvényes ki­­bocsátványánál fogva, az érdeklett ministeriumokkal egyetértöleg, a fegyverek, mindennemű fegyver-alkatré­szek s kaszák, valamint a hadiszerek s hadiszer tárgyak, mint: (kék) salétrom, kén s ólomnak Galiczia s Bukovina

Next