Sürgöny, 1863. március (3. évfolyam, 65-73. szám)

1863-03-20 / 65. szám

Harmadik évi folyam. 65 - 1863. Szerkesztő-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadvi-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint.­­ Előfizethetni Budapesten a kiadó­­­­hivatalban, barátok-tere 7. szám. ] földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál. ■■______18 Simeont? Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán Félévre 8­­­50 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4 „ 50 „ Negyedévre 5 „ \E­ 1HIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. A magyar országgyűlés közeli egybehiva­­tása iránt nem rég sűrűbben merültek föl ismét hírek a bécsi lapokban, míg ellenben a magyar lapok azokat csak a kétely érzetével fogadták; annál feltűnőbb volt épen a „P. N."-ban találni később egy bécsi közleményt, mely egész ha­tározottsággal állítja, hogy a magy. udv. kan­­czellária, kitől kitől nem vett meghagyás foly­tán, az országgyűlés egybelépésére megkíván­­tató munkálatok előkészítésén fáradozik. Leve­lező ez állítását a futó hírek sorából még az ál­tal igyekezett kiemelni, hogy e hit valóságáért minden hivatalos, vagy nemhivatalos dementik ellenében felelősséget hitt vállalhatni. Ezen mély avatottság biztonságával föllépő állítás ellené­ben ma a „P. H.“ bécsi levelezője, nem ugyan mint „irányadó körök hű tolmácsolója“, hanem mint oly szerény egyéniség, kinek szintén alkalma van „néha nem minden irányadásra kép­telen köröcskében megfordulni,“ állítja, misze­rint ezen köröcskék egyikében sok hitelesség­gel hallotta, hogy „a magy. kir. udv. kanczellá­­riánál ez idő szerint még csak legfölebb a „P. N.“ leveléből tudhatják, miszerint az országgyű­lés egybehivására megkiván­tató munkálatok elő­készítésére vannak felhíva, hogy a­zonban ezen munkálatok készítésében jelenleg fáradoznának is már, ezt lehetetlennek tartják, mert önmaguk­ról nem tapasztalják, — kivévén, ha talán va­lamelyik kanczelláriabeli úr ilyesmit álmodni talált, s ezen álmot levelező történetből elleste volna. . . .“ Kiváncsiak vagyunk most, miként fogja levelező ez álom valóságát még ezután is fön­­tarthatni! Hívőkre azonban úgy látszik mégis talált a „P. N.“ levelezője; legalább mi azt hisz­­szük, hogy a mai „Presse“ pesti levelezése csak az ő állításának viszhangozója, midőn innen Pestről kétségtelennek találja, hogy Bécsben a magyar országgyűlés egybehivását komoly szemügyre verék. Csak­hogy a „P. N.“ levele­zője alig fogja magát az oly hivő­s commentá­­tor iránt nagy köszönetre lekötelezve érezni mint a „Pr.“ levelezője, ki épen az ő levelezé­seiben látja annak bizonyságát, hogy az állam­­ministerium s a Deák-párt közt újabb kibékülési kísérletek történtek, mert, mint ő mondja, „a „P. N.“ levelezője újabb időben a magyar kan­czellária ellen fordult s az államministerium né­zetei javára emeli szavát.“ Ezt kelle megérnie! A „ Presse “-nek egy erdélyi levelezője nagy megdöbbenéssel olvasó bécsi lapok azon közlé­sét, hogy az erdélyi udvari kanczellária az er­délyi országgyűlés számára a választási rendet már megállapította, s annál az 1791-ki XI.­­czikket véve alapul, azon különbséggel, hogy a képviseletnek nem megyék, hanem népesség­szám szerint kellene történnie; főleg az este pe­­dig aggályba, hogy még a regalisták intézmé­nye is fenntartatott, attól félvén, hogy százöt­ven regalista, vagyis magyar nemes mindent kérdésbe fog ismét helyezni. Aggálya nagy volt, de rövid, mert a „Gen. Corr.“ már ma megnyug­tatja őt a következő közlemény által: „Az előtanácskozások, melyek az uj erdélyi választási rend, s az érd. országgyűlés egyéb előkészületei felett az érd. udv. kanczelláriában foly­­nak, mint minket megbízható forrásból tudósitnak, a befejezéshez közel vannak, s az alapelvek megegyez­­tetése után az Ő Felsége elé terjesztendő ajánlatoknak csak szövegezése van hátra. Ha még nem is vagyunk azon helyzetben, hogy az érd. udv. kanczellária aján­latairól részletes­ közléseket hozhatnánk, ama híreket mégis alaptalanoknak nyilatkoztathatjuk ki, melyek szerint a tervezett uj választási rend alapját az 1791-ki év XI. czikkelye képezné, és pedig már azon egyszerű okból is, mert a kizárólag és egyedül a nemesség volt szabadalmazottságára alapított 1791. évi XI. sz., e szabadalmazottság megszüntetése, s minden népfaj politikai jogosultságának elismerése által elvileg meg­változott viszonyokra nem alkalmazható. És épen, mert az 1791-diki XI. czikkelyben megállapított vá­lasztási rend nem fogadható el, épen ez teszi feltétlen szükségessé egy újabb ideiglenesnek elrendelését. Eb­ben pedig, a­mennyire az érd. udv. kanc­ellária intéz­kedéseiről értesülve vagyunk, a rendi tagosítás elke­rülésével, a valódi képviseleti­ rendszer elve teljesen érvényesíttetik. A második, szintén elhatárzott alapelv az, hogy egyes választási kerületek alakíttatnak, és ez alkalomkor az egyes megyék és kerületek jelenleg létező határvonala annyiban fog tekintetbe vétetni, hogy különféle municipiumok részei ne csatoltassanak egy választási kerületbe, hanem minden megye, min­den szék és kerület a maga határai között fog bizo­nyos számú választási kerületekre osztatni.A bajoknak? és 3 szól, hogy lehetne ezen bajokat orvo­solni nem törvényhozás útján, hanem azonnal. Ehhez tartván magamat, a lehető rövidséggel kívánom véle­ményemet a fennforgó tárgyra nézve előterjeszteni. Mi először azt illeti, hogy bajok vannak, azokat részint rövidebben, részint hosszabban hallottuk előadni. Egyébiránt, hogy az efféle bajok nem épen újak, ha­nem azelőtt is voltak és épen a tisztelt pesti kereske­delmi kamra részéről forogtak fönn hasonló nehézségek akkor is, midőn nem a magyar váltótörvény, hanem azon váltótörvények voltak életben, melyeknek vissza hozatalát most óhajtják , bátor leszek a pest-budai ke­reskedelmi s iparkamra évi jelentését 1857 —1859-re, Pesten 1860. májusban aláírva Kochmeister Frigyes, a keresk. és iparkamra elnöke által, felolvasni. Itt a „tör­vénykezési eljárás reformja“ czím alatt ez áll: „Váltó­perek, melyek bevégzésükhöz egy évet igényelnek, nem ritkaság többé, hisz gyakran egyik hónap a másik után múlik el, míg az utolsó stádiumon, a végrehajtá­son keresztül esnek. „Ismerünk eseteket, melyekben a már jogérvényre emelkedett végrehajtási ítélet kétszer háromszor is a felebbviteli bíróságok elé hurczoltatik, csakhogy a hi­telező kifárasztassék, mert a végrehajtás ellen felho­zott okok, hogy p. o. a becslésbe egy szent kép is fel­vétetett, vagy valamely bútordarab nem kellőleg íra­tott le, valószínűleg nem olyanok, hogy bírói tekintetbe­vételt érdemeljenek.“ Panaszolja továbbá a t. kamra a főtörvényszé­­kek eljárásának lassúságát, aztán ezt mondja: „de ha valaki igényt jelentett be, a felperes béketűrése egész készletével fegyverezheti fel magát, és éveken át vár­hat, míg az igényperben ítélet hozatik és az akadály, melyet a ravasz ellenfél útjába hengerített, elháríttatik.“ Aztán a csődrendtartás revisiójáról van szó; eb­ben ez mondatik : „A panasz, hogy a bukottak irányá­­bani törvényes határozványok nem eléggé szigorúak, a kereskedelmi világban igen el van terjedve, és a­mint látszik, nagyon alapos is. A csődnyitásban a nem be­csületes bukott, a­ki vagyona legjobb részét idejeko­rán félretette, legalkalmasabb eszközt taár a személy­fogság kikerülésére, míg a szerencsétlen, a ki képes volna adósságait ingatlannal fedezni, de készpénzt nem hajthat fel a lejárt váltók beváltására, személyes sza­badságát teszi koc­kára.“ Erre a kiegyezkedési eljá­rás ellen tétezik kifogás, és ezen czím alatt : „keres­kedelmi törvénykönyv behozatala, ez mondatik : „Több év óta tanácskozik már Németországban egy bizottság, Németország számára behozandó kereskedelmi tör­vénykönyv és kereskedelmi törvényszék tárgyában, a­mely aztán az austriai váltójogra is vonatkoznék. Ná­lunk általán véve nem igen jó véleményt táplálnak a német codificáció iránt, és az eddigi eredmény nem ad okot e nézet megváltoztatására. A kereskedelmi jog legyen kiegészítő része a polgári jognak, és csak a kereskedelmi üzletből eredő jogviszonyokat érintse. A nürnbergi javaslat azonban a kereskedés joghatároz­­ványain kívül közigazgatási rendszabályokat is tekin­tetbe vesz, a kereskedelem viszonyát az állam, az igazgatás irányában, a­mi tulajdonképen nem tartozik a kereskedelmi törvényhez ; ezzel egyszersmind ellent­mondás áll elő az iparszabadsággal, a­mely Austriá­­ban meg van engedve, s a­melynek megengedését más német államok is jónak fogják találni. Lényeges kér­dés forog továbbá a kereskedelmi törvényszékek szer­vezése körül. Fontos mozzanatokból tanácsosnak lát­­­szik, a kereskedelmi igazságszolgáltatást elkülöníteni, főleg ha a személy- és reál­illetőség bizonyos könnyen felfogható elvekhez van kötve.“ Most következik a mi váltótörvénykezésünk di­csérete, a­mennyiben az kívántatik, hogy különösen szakértő tagok ítéljenek a váltóperekben, nem mint az osztrák perrendtartás alatt stb. Ezt csak azért olvas­tam fel, hogy kitűnjék, miszerint azelőtt is voltak pa­naszok, és alkalmasint míg emberek és emberi intéz­mények lesznek, folyvást elő fognak ilyenek fordulni. Tehát nem olyan valami a mi eljárásunk, a­mi egye­dül is csak most okozta volna a panaszra való taka­dást. Egyébiránt mi a fennforgó panaszokat illeti, azok először átalánosságban terjesztettek elő, és akkor ne­hezebb lett volna reájuk felelni, mert a­mi átalános­ságban van mondva , azt nehezebb megc­áfolni. Ha­nem a­mennyiben én fölfogtam, mind az első, mind a második előadásbeli panaszok elvégre csupán nagy­szerű criminalitás emlegetésére redukáltatik. Ugyanis az elsőben az volt mondva, „durch betrügerei“, ez csa­lás; a másodikban, hogy „durch verbrecherische Ent­­äusserung“ történnek számtalan csalások. És hogy mindez azért történik, mert a világ azt gondolja, hogy ilyesmi tiltva nincs, „dafür keine Strafe gibt“. Ezeket vévén fel, azt pedig, mi magára a codificatióra, illetőleg fennálló váltó­örvény­ünk­ kiigazítására, kijavítására tar­tozik, mely törvény mint idővel módosítható emberi intézmény minden indokolt javítást elfogad, és ilyestől senki józan fővel nem idegenkedik, csakhogy az maga ut­­án és módjával történjék, ezen útra hagyván fönn, sok­kal könnyebbnek tartom magam részéről a panaszokra való feleletet, mintha azok átalánosságban maradtak volna. Mert így már a második kérdésre, t. i. mennyi­ben oka ezen sérelmeknek a törvénykezés és annak hiányai ? Könnyen azt lehet felelni, hogy alkalmasint semmi részben sem; még­pedig azért, mert a­mi ellen az illetők panaszkodnak, t. i. hogy számtalan csalások történnek, ezekért megbüntethető már a magyar törvény szerint­ is. Valóban én véghetetlenül sajnálnám hazámat, ha az oly szerencsétlen állapotban volna, hogy nálunk a hamis elidegenítések és csalások ellen még csak most kellene feltalálni valami új codexet és új törvényeket, tudja az Úristen, micsoda idegen né­pekéből kölcsönözni. Igen, mi oly szerencsések va­gyunk, hogy nem csak Werbőczynél és Hunyady Má­tyásunk decretumában találunk ily törvényeket, de különösen­ az 1807-diki 12 dik törvényczikk az, mely mint tolvajt criminális per elrendelése mellett megbün­­tetendőnek határozza mindazt, ki másokat csalás által vagyonukban megkárosít. Ilyen törvény újból hozata­lára hát hála Istennek nem szorultunk és semmi sincs egyébb óhajtandó, mint hogy a magas kormány a most kiválólag, sőt talán kizárólag tőle függő saját tisztvi­selőit, kiknek e részbeni felelősségét törvényeink kü­lönben is kártérítésbeli elmarasztalás rendelése mellett is már elrendelték, ezen törvények szoros és pontos alkalmazására utasítsa. Mi ha megtörténik, minden újabb törvényhozás nélkül minden csalást, tehát a váltó­csalást is meglehet, mint valóban meg is kell bün­tetni. A váltófogságra nézve különbözők lehetnek a nézetek; én soha sem voltam, és míg csak Isten esze­met és szívemet helyén tartja, nem is leszek a váltó­fogság barátja oly értelemben, hogy valaki azért zá­rassák be, mert nem tud fizetni. Hanem igenis, minden csalást megbüntettem eddig és meg is fogok büntetni, a­mennyiben elembe jönne, követtessék az el bár­ki, hitelező vagy adós részéről, ezután is. Mert a csalást súlyos criminalitásnak nézem mindett, hol nem csu­pán és egyszerű fizetési tehetlenség forog fenn. Ilyen szempontból vévén fel a dolgot s bevárván azt, hogy a törvényhozás a váltófogságra nézve mikép rendel­kezik ? hiszen az behozhatja a német birodalmit is, ha akarja, ha pedig humánusabbat akar, a franczia codex ez érdembeni praecisált rendeleteit fogadhat­ja el, és én a hozott és hozandó törvény iránti tiszteletben ma­gamat senki által nem engedem felü­lmutatni. Ámde addig kijelentem, hogy ezen intézményt czéliránytalan­­nak, inhumanusnak, a tortúra egy nemének, sőt a Shyleckismushoz hasonlónak tartom. Mihelyt pedig ná­lunk is törvény lesz, én akkor hódolni fogok neki mint senki más nem jobban. De ezen változtatásokat a tör­vényhozásnak kell fenhagynunk. Mi a fennforgó pana­szokat közelebbről illeti, két hypothesist próbálok fel­állítani. Az egyik az, hogy tegyük fel, ha meg nem engedjük is, hogy azon sok panasz, mely váltótörvény­kezésünkre előadatik, mind áll, sőt talán még több is. De miután az a kérdés, lehet-e azon még ezen esetben is máskép mint törvényhozás útján segíteni , és erre az a felelet, hogy nem; minél egyebet felelni én sem tudok , azt hiszem, hogy mindazon kérdéseket, melyek a váltótörvények változtatására vonatkoznak, egyes­­egyedül a törvényhozás útjára kell fennhagyni. A m­á­so­dik hypothesis ez volna : tegyük fel, hogy e bajo­kon lehetne segítni csupán rendelet által is. Ámde itt ismét az a kérdés, van e erre oly szükség, hogy az országgyűlésnek e részbeni intézkedése megelőztessék ? Ezen szükséget én nem látom, és most ismét annál kevésbé, mert egy nem rég érkezett rendelet szerint a külföldi bíróságok ítéletei már most minden controlle­­ria nélkül végrehajtatni parancsoltattak, és így ha eddig sem volt szükség az anticipálásra, most még ke­vésbé van, mert a fizetés helyét Bécsbe lehetvén tenni, a­kinek tetszik magát vagy másokat becsukatni, ily módon elérheti. E részben is segítve van hát a dolgon ideiglenesen, vagyis míg a törvényhozás e tekintetben végkép határoz. Valóságos orvoslatnak a törvényho­­zástóli eltérést pedig azt hiszem, még csak gondola­tunkban sem kell forgatnunk. Mert meggyőződésem szerint minden jó polgár előbb állampolgár és csak azután kereskedő, ügyvéd vagy bíró. Tehát a magán­jog-sérelem orvoslását az államjog sérelmével senki sem kívánhatja. De ha ezt kívánná is valaki, nem sze­retném megérni azon napot, melyen Magyarország királyi kúriája törvényváltoztatás vagy új törvény­nek országgyűlésen kívüli behozatalát indítványozná. És meg vagyok győződve, hogy ha ezt tenné is, a­mi hogy nem történik, a nagyméltóságú kúria iránti tisz­teleten kívül már csak mélyen tisztelt elnökünk szemé­lye is eléggé kezeskedik iránta, miután ez nem csupán magyar kérdés, hanem austriai is, mert ha Magyaror­szágban az oktoberi diploma után országgyűlésen kí­vül is lehet törvényeket hozni, akkor Austriában is le­het,­­ még ott fenn is történnék e tekintetben súlyos ellen- észrevétel. De meg vagyok győződve, és lehetet­lennek tartom, hogy dicsőségesen uralkodó urunk és királyunk kedves Magyarországa irányában olyasmit megengedne, mi­­— már most — az osztrák birodalom többi részeire nézve is csak törvénysértés mellett tör­ténhetnék meg. És most már a harmadik kérdésre terjesztvén ki előadásomat, t. i. kellene , és mikép lehetne ideigle­nesen mégis valamit tenni? hogy az aggodalmakat né­mileg legalább megnyugtassuk. Azt hiszem, hogy e részben Werbőczyre vissza nem mehetünk, mert ama h. t. k. 111. r. 28. sz. törvénye azt rendeli, hogy a ne­mesre nézve más és nem nemesre is más eljárás kö­vettessék. Ily különböző eljárásról már ma szó nem le­het. Továbbá ugyanazon törvény szerint az adóst, ha nem tudott fizetni, átadták hitelezőjének, hogy azt tartsa és dolgoztasson vele. Már ha azt az elvet ve­szem, hogy így legalább az adósnak mód és alkalom nyúttatik, hogy lassan leróhassa munkája által adós­ságát: ez eljárásban én több philosofiát látok, mint a tétlen, egyszerű bezáratásban. De a XIX-ik században a rabszolgaság egy nemét visszahozni, valakit nem is börtönbe, hanem rabszolgaképen hitelezőjének átszol­gáltatni, én nem akarhatom. Ama törvényt úgy, mint szól, végrehajtani tehát nem lehetvén, rajta változtatni pedig, sőt azt csak mó­­dosítni is más, mint törvényhozás útján nem tartván lehetőnek, s az oetroját semmi részben sem óhajtván, én ama törvény alkalmazásához a fenforgó ügyben még azért sem járulhatok, mert ez esetben ugyanazon kérdést két biró ítélné el. Werbőczy ugyanis a rendes biró által kívánja megítéltetni, be kell-e záratni az il­letőt vagy sem? Ha hát az ő irta szokásos törvényt al­­kalmaznánk váltó-kérdésekre is, úgy először váltóbíró és azután köztörvényi bíró által lenne ítélet hozandó, és így a váltó­bíró ítélete, melyre nézve pedig a tör­vény azt rendeli, hogy váltókövetelésekre nézve szoro­sabb legyen a köztörvényinél, tágabb volna, mintsem a köztörvényié, így a váltóbíró folyamodnék a köz­törvény szigorához, mi fordított dolog lenne. Én tehát az e részben tett indítványt nem tartom elfogadható­nak. Ellenben meg lévén győződve én is arról, hogy az indulatokat, melyek, akár jól akár roszul van ez, de kétséget nem szenved, fel vannak gerjedve vagy ger­jesztve, kell hogy lecsillapítsuk, és hogy az aggodal­makat némileg eloszlassuk, erre nézve én igen biztos támpontot és mintegy horgonyt látok a főcancellár C­rmlágnak a tegnapi hivatalos lapban megjelent rendele­tében ; e szerint a csődesetekben törvényeink által vi­lágosan elrendelt megfenyítése a bűntettesnek más egyéb csalási esetekre is ki van terjesztve, és még ak­kor is, midőn a hitelező ilyest nem is kíván. Azt kíván­nám tehát elrendeltetni, hogy ugyanez történjék a vál­tókra nézve is oly esetekben, midőn végrehajtás alkal­mával kitűnik, hogy az illetőnél elegendő érték nin­csen, vagy ez épen hiányzik. Ekkor t. i. hivatalból s azonnal áttétetvén az okiratok a büntető bírósághoz és a büntető bíróság megvizsgálván, hogy csalás fo­rog-e fenn vagy sem ? az 1807 évi 12. t. sz. értelmében, mely szerint a csalárd adós criminalis actio alá vétet­ni s mint tolvaj büntettetni rendeltetik, bűne kitűnvén, ahhoz képest, a mint megérdemli, kétségtelenül szemé­lyének be is záratása mellett, a törvény egész szigorá­hoz képest súlyos börtönnel fenyíttessék meg. Czélsze­­rűnek tartanám tehát, ha a cancellár e­rmltgának ezen rendelete, melyben csupán a törvények szigorú alkal­mazása hagyatik meg, az oerrogálást szerencsésen ki­kerülve, kiterjesztetnék a váltói eljárásra nézve is. Egyébiránt szerény óhajtásom az volna, hogy mi­után nemcsak a mindenesetre szűkebb területű német birodalmi szövetséggel, de még körülbelül 30—34. státussal van Austriának kereskedelmi szerződése, vajha egy európai, legalább egyetemes kereskedelmi és váltókodex létrejöttét érhetnénk el. Azt hiszem, hogy az lenne a magyar törvények méltó csere ára. És ha olyan valóban átalános váltó-codex készülne, s en­nek hozatalára magunk is gyakorolván befolyást, min­den mellék­tekintetek megszűntével, benne a jelenkor minden igényei tekintetbe vétetnének, meg vagyok győződve, hogy ennek elfogadása az országgyűlésnél legkisebb akadályra sem találna. (Ezután következett Kochmeisternek már tegnap közlött beszéde.) Burger Zsigmond szegedi nyomda­tulajdonos: Én oly városból vagyok ide küldve, mely magát haza­­fiságra nézve még senki által felül nem mulatta, annak két­ testülete mindazonáltal a hitel­törvényekre nézve azt óhajtaná, hogy ha már ez után a német váltó­tör­vényt, mely sokkal rövidebb és egyszerűbb, behozni ideiglenesen, míg a törvényhozás intézkedhetnék, nem lehet, legalább azon kiváló hátrányokon lehessen se­gíteni, melyek nem annyira a magyar váltótörvényben, mint inkább annak végrehajtásában eddig tapasztal­tattak. Különösen kérik, úgyszólván, instructiót adtak, mit szorgalmaztak az értekezlet előtt. Ők óhajtanák a magyar váltótörvények revisióját és átalakítását a né­met általános váltó­eljárás alapján és ennek kapcsola­tában másodszor minden autonóm hatóság számára a váltó és kereskedelmi ügyek­beni bíráskodásnak, vagy­is a váltótörvényszék illetékességének a polgári tör­­vényszékekre­ kiterjesztését. Ám ott lent nagyon érez­zük azt, mit tesz az, ha az országban csupán 6 váltó­­törvényszék létezik, és hogy mennyire volt az könnyeb­bítve nekünk a Bach system­a alatt, melyet én ezzel nem akarok dicsérni, azt tudja mindenki, ki valaha váltót bepanaszolt. A tömérdek költségek miatt, me­lyek jelenleg a váltó­keresettel össze vannak kötve, az arány úgy áll mint 1 a 4 hez. Ki azelőtt 30 ft perkölt­séget fizetett, annak ma 120 ftra rúg ajköltsége. Azután a váltóperekre nézve az 1840. XV. t. ez. II. r. 62 dik­k­ban megállapított sommás eljárást, vagyis fizetési meghagyást kívánnak. A kereskedelmi jogviszonyok ki­merítő szabályozása végett különösen a kereskedői el­adás körüli visszaélésekről volt már szó és arról is, hogy lefoglaltatják hamis váltó alapján vagyonu­kat, de arról nem volt szó, hogy legtöbben elad­ják a kereskedést és másnap egészen más firma van kint és az illetőtől sem pénzt sem mást nem mu­tatnak fel, csak váltókat, melyek 20 évre vannak kiállítva, azután mondanak csődöt és beadják az ér­téktelen váltókat. Ha az kimondatnék, hogy azon ke­reskedőnek, kinek nyilvános c­ége van, nem szabad kereskedését eladni, hacsak harminc­ nappal előbb a hivatalos lapokban ezt nem körözteti és a törvényszék előtt ki nem mutatja, miszerint hitelezőit vagy kielégí­tette vagy pedig ezek megegyeztek abban, hogy keres­kedése erre és erre a c­égre menjen át, akkor bizonyá­ra ily utáni csalások nem történnének. Ez ugyan csor­bítja a kereskedő jogait, mert ha nekem valaki vala­mit hitelez, az az én tulajdonom, de ily rendkívüli idő­ben, hol annyi ilyféle eset fordul elő az országban, rendkívüli szabályok kellenek. Miután azt is tapasztal­juk, hogy ezen calamitás, mely leginkább a nagyke­reskedőket szorítja, leginkább kereskedők és nem má­sok által idéztetik elő oly nagy mértékben, épen ezek ellen kell oly szereket használni, melyek képtelenné tegyék őket ily visszaélések további használására. Ha úgy lenne az, hogy 10—15 embernek volna befolyása, mint a váltótörvényszéknél, tudhatnák a lefoglalásnál, hogy az illető milyen ember; de ott a szolgabiró a min­denható, a­ki mindenben intézkedik, ki jogosítva van a kereskedő összes vagyonát lefoglalni, — és ha az illető felesége kötelezvényt állít ki , hogy lefoglal­­tassék férje vagyona, a szolgabiró nem opponál.­­ Ha az illető törvényszék arra köteleztetnék, hogy oda­való lakosok, kik közül a megbukott egy rokonának sem szabad lenni, megkérdeztetnének, hogy lehetsé­ges-e, hogy ily adósság fennállhat, hogy mióta ismerik az illetőt stb. akkor meg lehetne tudni, létezik-e egy ilyen tartozás vagy nem. Váltótörvényünk 1844 ben jeles és liberális volt, de hogy a törvények időkre nem szerkesztvék, azt mindenki tudja, mert a viszonyok folytonosan változnak és országunk jelenlegi viszonyai is egészen mások mint voltak akkor, és ha a 48-diki korszak nem idézte volna elő e változtatást, előidézték volna közlekedési eszközeink. Azon viszonyokból re­ánk maradt intézmények egy részét is meg kell tehát vál­toztatnunk, ha a világ kereke által elsodortatni nem aka­runk. A hitel oly valami, mely nagyon sok jót, de roszat is eszközölhet; de arra, hogy áldásdús legyen, szüksé­gesek a legszigorúbb törvények. Ki magát valamire kötelezi, tudja meg előre, mit tesz, midőn nevét aláírja, és ez megóvna számosakat a könnyelműségtől, mi most nem történik. A jelenlegi bajok, melyek a kereskede-­­ lemre nyomasztólag hatnak, a kereskedők részéről történnek; ha ezen valamikép segíteni lehet, ha a bu­kások valahogy felderíttetnek, ha csak egynéhány példa adatnék, valami nyerve lesz. De azzal bajainkon segítve még nem lett. Nem táplálok én oly vérmes re­ményeket, hogy törvényhozásunk oly rövid idő múlva összeül, és ha összeül, bizonyosan hosszú idő fog el­telni , míg egyéb égető bajokon segít és átmehet egyéb tárgyakra. Hogy a mi viszonyaink az országban nem csupán csak a váltótörvény hiányaiból eredtek, azt mai időben a kevésbé művelt ember is átlátja. Hogy ha ágakat nyesegetünk a fáról, a bajt azzal még nem Országbírói értekezte­­. (Folytatása és vége.) Zsoldos Ignácz hétszemélynök : Miután nm. elnök úr ő exc. kijelenteni méltózta­­tott, hogy nem törvény-változtatás- vagy hozásról van ezennel szó, hanem annak megfontolásáról, minő bajok azok, melyek ellen panasz emeltetett, és hogy mennyiben oka a törvénykezés, különösen a váltótörvénykezés ezen Péntek, mártius 20.

Next