Sürgöny, 1863. március (3. évfolyam, 65-73. szám)

1863-03-28 / 71. szám

Harmadik évi folyam. 71.­­ 1863. Szerkesztő-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint.­­ Előfizethetni Budapesten a kiadó*­­ hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SfitOON­T Szombat martius 28. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. 1 Vidékre,­naponkint postán Félévre 8­­­50 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4 „ 50 „ 1 Negyedévre 5 „ Előfizetési felhívás a „SÜRGÖNY“ II-dik évnegyedre folyamára. Előfizetési ár: ápril.júniusi egy negyed évre 5 forint. A „Sürgöny“ kiadó hivatala. NEMHIVATALOS RÉSZ. Birodalmi és tartományi ügyek. A tartományi gyűlések utolsó ülései több­­nemű érdekkel birnak. Mindenekelőtt a reichs­­rathi pót­választásokat említjük, s ezek közt dr. Berger­nek az alsó-austriai ország­gyűlés általi megválasztását. Ezen választás azért érdemel különösebb megjegyzést, mert épen az alsó-austriai országgyűlés az, mely, mint a „Pr.“ mondja, nemcsak túlnyomó többségben ragaszkodik egész mivolta szerint a birod. alkot­mányhoz, hanem egyszersmind határozottan mi­nister szellemű, — míg dr. Berger az elsőre nézve Magyarországot illetőleg fenntartásokkal él, s úgy politikai meggyőződései, mint szemé­lyes hajlamainál fogva épen nem ministeri ér­zületű. A „Pr.“ e körülményt onnan magyaráz­za, hogy a kormánypárt csak utolsó perczben állított föl jelöltet, s hogy a nagybirtokosok tö­redéke, kissé elhangolva, a landmarschall-he­­lyettesi kinevezés által minister-ellenes demon­­stratióhoz nyujtá kezét s épen oly követte adá szavazatát, kinek politikai iránya az övétől leg­távolabb áll. Egyébiránt a „Pr.“ igen meg van elégedve dr. Berger megválasztatásával, mert határozott tehetséget visz be a birod. tanácsba, s mert azt hiszi, hogy bár dr. Berger épen nem compromissumnak köszöni megválasztatását, s bármily ellenzéki álláspontot foglaljon is el most minden kir. tanácsi párttöredék irányában, még­is, ha egyszer bennülend, csakhamar érezni fog­ja a transactio szükségét, ha csak elszigeteltet­­ni nem akar. A cseh országgyűlésen pedig a pót­választások két indítványra adtak alkalmat. Gr. Thun indítványozá, miszerint az ország­­gy­űlés az Ő Felsége által kibocsátott államalaptör­vény alapján válaszszon a kir. tanácsba köve­teket, föltéve, hogy a hatalmak alkotmányszerű elkülönítése nem fog megbontatni; egyelőre ez indítvány felőli jelentéstételre kilenc­tagú bi­zottmány neveztessék ki s a választás folyó hó 20-ára halasztassék el.­­ Ez indítvány mellett Rieger terjeszte elő egy indítványt, mely sze­rint Ő Felsége megkérendő leendett, hogy a magyar,­ horvát,­ erdélyi és velenczei ország­gyűléseket még a kir. tanács összeülése előtt hív­ja össze, hogy a közös képviselet iránt nyilatkoz­zanak . A két indítvány azon tábornak két töredékétől származván, melylyel a többség úgy is folytonos harczban áll, ezúttal is erős vitára adott alkalmat, melynek befejezte után mind a kettő nagy többséggel el is vettetett. A bécsi lapok jelentéséből kitűnik, hogy már ma­guk az indítvány­tevések még feszültebbekké te­vék a két főpárt közti viszonyt, s következése tüstént a történt választásokban nyilatkozott. A rákövetkezett ülésben a cseh országgyű­lés folytatván a község-terv­ fölötti tanácskozást, a községi bizottmányi tagok számát illető §-os tárgyaltatott, melyre nézve élénk vita fejlődött ki. A bizottmány ajánlata annyiban különbözött a kormány javaslatától, mennyiben számosabb képviseletet kívánt megengedtetni, mint az utol­só. Minthogy pedig vannak községek, melyek több, sőt néha 30 helységből állnak, azt indít­ványozá Rieger, miszerint a választási mód akként módosíttassék, hogy mindegyik helység­nek, választóinak számához képest, a kellő kép­viselet a községben biztosíttassék. Ezen indít­vány főleg Csehországban nagy fontossággal bír, mert ott igen számosak az apró helységek s ennélfogva az ily csoportulatok is. Herbst azonban a bizottmány javaslatát pártolva, na­gyon ellenző Rieger indítványát, és pedig azon körülménynél fogva, hogy ez indítvány elfoga­dása által a községekbeni nem-egyesülés iránt a községi törvény l.§-ában hozott határozat mel­­lőztetik. Gr. Cr­a­m megczáfolá e nézetet s a kérdés nagy fontosságára utalt, minthogy itt sok ezer helység érdekeinek képviselete forog fönn; figyelmezteti ennélfogva a házat, hogy elhamarkodott határozatot ne hozzon, s ajánla­tára Rieger inditványa csakugyan a községtör­­vény-bizottmánynak adatott át, melynek 24 óra múlva kellene jelentését beadnia.­­ Továbbá a nagybirtokosok némi megnyugtatására elhatá­roztatott, hogy minden választóképes község­tag, ki a községre vetett összes egyenes adó­ból egy hatodot fizet, választás nélkül is a köz­ségi bizottmány tagja lehet. A morva országgyűlésen még to­vább mentek ezen méltányosság gyakorlatá­ban. A baloldali többség minden pontban győz­vén, késztetve érzé magát, midőn a nagybirto­kosok által önállóan gy­akorlandó helyrendőrségi jogokat illető határozmányok kerültek szőnyeg­re, nagylelkűséget tanúsítani. Ezen eredmény főleg Giskrjá­nak köszönendő,ki,midőn Hop­fen a bizottmány javaslatát oda módositá, hogy minden országos- és hűbéri - birtok-táblás jószág birtokosa, és minden oly ingatlan-birto­kos, kinek— habár több községben — egymással egybefüggő 200 holdnyi jószága van, — a maga területén önállóan gyakorolhassa a rend­őrséget, — kijelenté, hogy ő és barátja e módosít­­ványra adandják szavukat, minek folytán az el­fogadtatott. Gr. Serényi Gábor azon indít­ványa azonban, hogy az állatorvosi rendőrség is az elkülönített jószágterületek hatáskörébe csatoltassék, már nem nyert pártolást. A bukovinai gyűlésen szintén a köz­ségtörvény forgott fönn; a nagy­birtokra vo­natkozólag az összes pártok megegyeztek abban, hogy miután a nagybirtokosok az azonnali egye­sítést a községekkel teljes szívből még nem óhajtják, sőt a parasztok még tartanak is tőle, csak facultatív elkülönítés foglalhat helyet; a szintén szőnyegre került járási képviseletre néz­ve nagyon eltértek egymástól a pártok nézetei. A bizottmány szükségtelennek tartá ez intéz­ményt Bukovinában, minthogy az csak a költ­séget s az adóterhet növelné; a nagybirtokosok ellenben azon érvre fektetik a súlyt, hogy ez intézmény nélkül a községeket semmi sem oltalmazza a túlhatalmas kormányi befolyás el­len. Különösen K. Petrino emeli ki ez érv fontosságát, a járási képviseletet az alkotmá­nyos ország-autonómia életkérdésének mondván; minthogy azonban a kormány kijelenté, hogy ez intézmény elfogadása esetére a községtör­vény szentesítése nem fogna bekövetkezni, a többség 15 szóval 12 ellen elejte a járási kép­viseletet. TARCZA. .Magyar lad. akadémia. (Martius 23-án philos-, törvény- és történettudományi osztályok ülése ) Ezen ülést egy érdekes philosophiai előadás tölte be. Purgstaller K. József rendes tag értekezett a természeti czélszerüség érvényességéről. Oly korban, mond értekező, melyben a czélsze­­rüség érvényességét ott is megtámadják, hol eddigelé rendületlenül állott, tudniillik az élő természet mezején, igen okszerű, hogy a bölcselkedők ezen eszmének te­kintélyét mindenkép támogatni és lehetőleg biztositni törekednek. Kant első volt, ki a czélszerüség eszméjét tüzete­sen és azon elmeékel fejtegette, mely észbirálatát ki­­tűnőleg jellemzi. Értekező terjedelmesen megismerteti Kant elméletét a természeti czélszerüségről, melyet az ítélő tehetség birálata — Kritik der Urtheilskraft — terjeszt elő. E bírálat a gondolatok eredetisége és gaz­dagsága által a Kant előtt történt philosophiai vizsgá­latokat a czélszerűség körül tetemesen fölülmúlja, úgy hogy Kantnak bölcselete e tekintetben is korsza­kot jelöl. Az ítélő tehetség bírálatát a többitől különböző szellem lengi át. A tiszta és bírálatában higgadt szemlélődőt, a gyakorlatban a szigorú erkölcstanárt, az itélő tehetség bírálatában a természet és művészet lelkesült búvárát látjuk. Belefáradván az elvont szem­lélődésbe, valamint az erkölcsi törvényhozásnak ko­moly tárgyalásába, a philosoph a természet mezején keres enyhülést és elmederítő foglalkozást. A­helyett, hogy a természetet holt tetemnek tekintené, azt élő testnek tartja és annak rejtélyes belsejébe igyekszik pillantani, hogy lássa, mikép kerül ki az életcsira a teremtő művész kezéből, mikép fejlődik, növekedik és éri el rendeltetését. Kant a természetet és szabadságot megegyeztetni törekedvén, a czélszerűséget véve közvetítőül. Az em­beri élet — így vitatkozik Kant — szabadságot nyi­latkoztat, ebben a czélszerűség foglaltatik; a czélsze­­rűség tehát az emberi cselekvésre vonatkozik és a gyakorlati philosophiák tárgyát teszi. Kant, mint lát­szik , a czélszerűséget kelletinél szorosabb értemény­ben veszi, oly érteményben, miszerint az eszes lénynek tevékenységére szorítkozik. Hogy az emberi cselekvés­ben a szabadság a természeti kénytelenséggel jár együtt, tudja, ki arra figyel, hogy a belső szabadság, az elha­tározás tehetsége indoktól függ; a külső szabadság pedig, vagy­is az elhatározás végrehajtása testi erőt és kedvező külvilági állapot tesz fel; minélfogva a sza­badság a természeti kénytelenség által van korlátolva. Kant nem az emberi cselekvés körében, hanem rajta kívül, a természet országában keresi a szabadság kiegyenlítését a természeti kénytelenséggel. Eljárása abban fekszik, hogy a czélszerűséget az emberi életből a külvilágra viszi át, s ekkép a természeti czélszerű­ség fogalmát alapítja. De mikép igazolja Kant ezen eljárását? Mindenekelőtt helyesen figyelmeztet arra, hogy a természet a szabadságnak van alárendelve, mit abból következtet, hogy az észnek czéljait, a sza­badság törvényeit a külvilág terén, a természet köré­ben hajtjuk végre; ebből a természetnek azon alkotása érthető, miszerint eszközül szolgál az ész czéljainak valósítására, a szabadságnak nyilvánítására. E helyes észrevétel után Kant azt vitatja terjedelmesen, hogy az emberi ész a czélszerűség eszméjéhez kénytelen fo­lyamodni a természet jeleneteinek okszerű felfogására és megítélésére. E végett tisztába hozza azon különb­séget, mely a mechanikai és theológiai okság közt lé­tezik. Ezeket előrebocsátva oda nyilatkozik Kant, hogy vannak természet-jelenetek, melyekről okszerű­­leg kell ítélnünk, hogy azokat czél szerint működő ok hozta létre. A jelenetek e­leméhez a szerves lé­nyek tartoznak, melyek belső czélszerűséget nyilvání­tanak. • A természeti czélszerűségre vonatkozólag meg­különbözteti Kant a kritikai felfogást a dogmatikai­tól. Az észbírálat szempontjából a természeti czélsze­­rűség nem tesz határozott ismerettárgyat, mert ámbár a természet szervezése tapasztalati tárgy, de ezen szer­vezésnek szülő­ oka, a czél szerint működő erő, nem esik tapasztalás alá. A természeti czélszerűség csak vezér­eszme, melyhez az itélő tehetség, tekintve a ter­mészet szervezését, folyamodik, s mely által a mecha­nikai okságot kiegészíti. E kritikai felfogás a tiszta ész bírálatán alapszik. Az észbírálat az előleges fogal­makat, vagy­is a kategóriákat az ítéletek alakjaiból származtatta, minélfogva azokat puszta gondolati ala­koknak tartotta, melyeknek az érzéki szemlélés szol­gáltat ismereti tartalmat, miből azt következtette, hogy a méretünk a tapasztalás tárgyain túl nem terjed. Az észbirálatnak hiányait átlátták Kant utódjai, kik azokat kiegészitni törekedtek. A természeti czél­szerüségre nézve azt említi értekező, hogy Hegeltől kezdve, a philosophusok a czélszerüség eszméjét a ka­tegóriák közé sorolták. E bölcselkedők észbuvárlatát értekező máskor fogja megismertetni. A m. kir. helytartótanács megint statistikai ada­tokat küldött a közoktatásra vonatkozólag. Köszönet­tel vette az akadémia s áttette földolgozás végett a statistikai bizottsághoz. Az akadémia, mint talán emlékezni fognak olva­sóink, felszólította volt a maros­vásárhelyi főiskola ta­nári karát, hogy Apáczai Csereinek azon főiskola könyvtárában föltalált logikáját lemásolás, vagy ha szükségesnek találtatnék, kinyomatás végett közölje. A nevezett főiskola derék tanári kara válaszul írja: „Tanári karunk a legszívesebb készséggel kíván ele­get tenni. Hogy a mű tartalmával és becsével a t. aka­démia m­egismerkedhessék, a kivánt logikát másoltat­ni kezdettük, de ezt teljes hűséggel kívánván eszkö­zölni, a másoltatás kissé lassan halad. Addig is azon­ban, mig a másolat egészen elkészülne, kívántuk a t. titoknok urat értesíteni a felől, hogy ha a felkü­ldendő másolat nyomán a m. akadémia a mű kinyomatását elrendelné: az eredeti nyomtatvány egyetlen példá­nyát is a t. akadémia rendelkezése alá bocsátjuk s elő­leges értesítés után azonnal Pestre küldjük.“ Az akadé­mia a másolatot köszönettel fogadja s az eredetit is ké­ri, miután Apáczai Cserei logikáját ki akarja adni. — Nyelvészeti és tudományos tekintetben egyaránt becses ereklye az. Irodalmunk e téren a német irodalmat meg­előzte, mint Purgstaller r. tag. megjegyzé. Ugyanez alkalommal a maros­vásárhelyi fő­iskola könyvtára számára, a jegyző inditványa foly­tán, fölajánlotta az akadémia kiadásainak egy-egy példányát. jén állott, a királyi méltóság jelvényeivel : a korona, or­szágalma, kormánypalota és karddal volt ékesítve. A koporsó fejénél egy babérkoszorú. Említik, hogy a gyász­misét czimz. püspök és magyar kir. helytartótanácsos Lipthay András ur­a­mga tartotta. A kir. helytartóta­nács élén jelen volt a résztvevők közt gr. Pálffy Mó­ricz helytartó ő exoja, ki a bécsi gyorsvonattal sietett ez ünnepélyre. Több egyházi főméltóságok, országbíró gr. A­p­p­o­n­y­i György, a kir. tábla tagjai, a városi- és vár­­parancsnok több főtiszttel, a testvérvárosok tanácsa, az egyetemi senatus, és számos más tekintélyek, valamint a lakosság különböző osztályai egybe voltak seregelve, ezen jelentékeny gyászünnepélyen kegyeletüket lerovandók. A gyászmise után a szertartást vezető főpap számos segédle­tével, úgy az egyházi, valamint polgári méltóságok kísé­retében a templom sírboltjába ment le, hol az ős­királyi pár tetemei végnyughelyükre tétettek. Az itt végzett imák után 3 ércztábla erősíttetett meg a királyi sírbolt két nyílása fölött. A középső e feliratok közöl így hangzik la­tinul : „Venerandi Cineres Belae Tertii Magni Ungarorum Regis, Evisque Conjugis Annae Antiochenae E Ruinis Ba­­silicae 8. Mariae Virginis In Alba-lregali. Diebns V Ex XII. Decembris Anni MDCCCXLVIII. Orante Populo Ele­­vati Post Secula Sex et Dimidium Persolutis Justis Fune­­bribus. Hoc Rursum Sepulibro Conditi Anno Christi MDCCCLXII.“ A baluldalon álló táblán e magyar fölirat olvasható: „Itt nyugszanak az Árpádház egyik dicső ivadéka, 11% ban meghalt III. Béla királynak, 1848-ban Székes- Fehérvárott megtalált, onnan a pesti nemzeti múzeumba áthelyezett, innen pedig főmagasságu Bibornok érsek Ma­gyarország Prímása nagy kéri Scitovszky K. János, vala­mint Magyarország kir. Helytartója cs. kir. Tábornok nagyméltóságu erdődi Pálffy Mór Gróf kegyeletesen egybe­vágó rendeleteik következtében 1862 dik évi julius 10. napján egyházi megáldatás után e fölszentelt helyre átté­tetett csontjai.“ A latin emléktábla jobb oldalán levő felirat magyar nyelven ez :­­Itt nyugszanak III. Béla király 1183-ban meghalt első hitvesének, Ágnesnek, máskép antiochiai Annának bolt tetemei stb.“ A többi öszhangzik a Béla király emlék­­fölirata szövegével. * A bucsuzás napjait éljük. Tegnapelőtt Füredi, tegnap Tóth Soma, ma B­i­g­n­i­o, holnap talán R­é­t­hi válnak meg színpadunktól. Az uj nemzedék, mely helyük­be jő, C­a­r­i­n­a, S­i­m­o­n, Sánta husvét után kezdik meg debüt-jöket. Fogaras János pesti váltótörvényszéki elnök be­széde. (Vége.) Azonban vannak nekünk hatalmas törvényeink, csak alkalmazni kell őket, és ez egyenesen a magas curiától függ. Ha kimondatott a főméltósága hétszemé­lyes tábla által, hogy a váltó törvényszékek nem ille­tékesek, én az ellenkezőt nem akarom vitatni, de az egész világ törvénye azt tartja, hogy a­miben ily kivé­teles törvényszékek illetékessége megszűnik, ott kez­dődik a közjogi bíró működése; sőt van egy magyar törvény, Zsigmond egyik végzeményében, mely úgy szól, hogy ha az illető bíró nem akarja foganatosítani a végrehajtást, foganatosítsa azt, még a személy vég­rehajtásával is, a közbíró. A magyar közönség kissé irtódzik a személyes felelősségtől, mert ha valaki 20— 30 percentre vesz fel pénzt és azt a kiszabott időre ki nem fizetheti, és váltóját újra kell prolongáltatnia, az uzsora legnagyobb fokra szokott hágni. De ott, hol egy ország becsületéről, hiteléről van szó, lehetetlen a könyörületességhez folyamodni. A háborúban ezreket állítanak az ágyuk elé, kiknek el kell hullniuk egy ország jólétéért vagy becsületéért, és én merem állí­tani, hogy a hitel dolga parányival sem kevesebbre becsülendő, mint a háború. Ha egyesek el is hullnak az uzsora súlyai alatt, a­mi egyébiránt szabadakaratú szerződés dolga, de az ország hitelének fenn kell álla­nia, s még akkor is, ha egy kissé izgalmasak akarunk lenni, meg nem mentjük a népet az uzsorától, a­melyen­­ csak más intézetek által lehet segíteni. Kénytelen le­­­szek magamról is szólani. Midőn a váltótörvény életbe ! Napi újdonságok. * A budai várplébánia-templomban f. hó 26-kán d. e. 10 órakor történt egyházi gyászünnepélyről még a következő részleteket közölhetjük. Az oltár és a templom oszlopai, valamint a padok fekete posztóval voltak bevon­va és a templom hajója közepén a tisztes ívboltok alatt eggy gyertyáktól ragyogó ravatal állott. A rav­atalon, úgy a feketével bevont oltárok és oszlopokon Magyarország czimere vala látható e felirattal : „Bela III. Rex, mortuus 1196. et conjux Anna An­tiochena, Emerici et Andreae II. Regum Hungariae geni­­iu­x, mortua 1183.“ A koporsó, mely a gyászravatal tele­lépett, én némileg ismerős lévén a viszonyokkal, azt írtam kommentáromban, hogy ezen váltótörvény nem földbirtokosnak való, mert e mellett más intézetek nél­kül elpusztulhat; ezenfelül még azon évben írtam egy munkát, melyben a bankok szükségességét fejtegetem. Olyanok írtak akkor ellenem, kik most a volt rendszer alatt maguk is arról értekeztek, hogy Austria külön országaiban külön bankrendszernek kell lenni, mert csak az hozza helyre az osztrák financziákat. És igaza van. Austria népeinek nemzetgazdasági munkásságát véghetetlenül elősegítené, tehát a financziát is jobb kar­ba helyezné, ha virágzóbb államok példájára több for­galmi eszközökkel bírnánk, ha például a forgalmi pénzből egy-egy főre legalább 25—30 ft. esnék, ez pe­dig több mint 35 millió főre 1000 millió ftot feltételez, mely összeget, hogy egyetlenegy központi bank kezel­jen, képtelenségnek tartom. Midőn 1848-ban ország­gyűlésünk volt, fölemlitem egyik magyar minister előtt egy hypotheka bank szükségességét, mire ez fölszólí­tott, hogy írnék e részben valamit, a mi be is ment a törvénybe. — Midőn visszajöttünk Pozsonyból, a pénz­­ügyminister ezen ministeriumban hivatal­ vállalására szólítván fel, azonnal javaslatba hozok egy jegyban­kot, mely életbe is léptettetvén a kereskedelmi bank által, hol a kormány részéről én vevek részt, banksze­­rűleg úgy kezeltetett, hogy a forradalom után annak jegyei mind beváltattak. A hypotheka-bankot is illető­leg a pénzügyminister kinevezett egy bizottságot, melybe csekély személyem is beosztva vala, egy terv kidolgozása végett, de a közbejött események ezt is dugába döntötték. — Ezeket csak azért hozom fel, mert mindig éreztem, hogy a váltó­törvény mellett bankokra és más hasonló intézetekre van szüksé­günk, miután mind a jóhitelű kereskedő és iparos, mind a földbirtokos, kik kedvezőtlen viszonyok között nem tudnak fizetni, vagy kiknek bármi okból pénzre van szükségök, ilyen eszközökhöz, melyeknél az uzso­ráskodás ki van zárva, a­ legczélszerűbben folyamod­hatnak. De az üzleti morál érdekében egyedül csak a személyes­ fogság segíthet. Ennek bebizonyítására szol­gálok még néhány adattal. Az austriai váltórend­szabály alatt a pesti váltótörvényszéken mindenik vég­rehajtó tartozott részemre jegyzéket vezetni, melybe beírta, mit hajtott végre, mit nem.­ Ezt én minden hé­ten számba vettem, és az eredmény az volt, hogy a törvényszék által elrendelt végrehajtás között százból nem foganatosíttatott több mint öt-hat, a többi adós vagy fizetett, vagy kiegyezkedett, és személyes vég­rehajtás alig egy foganatosíttatott. Én most szintén vezettetek ily jegyzékeket, és az eredmény az, hogy mintegy 50 százalék (procent) foganatosíttatik. — Ilyen nagy különbség van a között, ha nincs mitől félnie az adósnak, és ha, mint föntebb előadóm, kénye­­kedve szerint kijátszhatja hitelezőit. Most magára a törvényre térek át, s azt vélem, hogy addig, míg a jövő törvényhozás megállapodnék a személyes végrehajtás iránt, a magyar törvény is kielégítő. Nem tartom czélszerűnek, hogy jelen viszo­nyaink között, midőn számosak a váltóhamisítások is, de más intézkedések hiányában, különösen tekintetbe véve a pénz szűkét, abban nagy változás történjék vagy épen a személy és vagyon ellen egyszerre intéz­­tessék végrehajtás. Én soha sem adtam szívesen sza­vazatomat, midőn a hitelező azt kérte, hogy foglaltas­sák le a hitelező részére az adósnak mind személye, mind vagyona. Ugyanazon váltóra volt sokszor még több adós is, kiknek személye és vagyona szintén egy­szerre le­foglaltatott; ez már nem két, hanem négy, sőt hat bőr volt egy rókáról. Én mindig úgy vélekedtem, hogy ily pénz­ szegény országban — míg a megfelelő más országos intézkedések is életbe léptethetnek, a­mi-

Next